Táncot jár a napsugár.

Füstifecske csőre koppan,

Hírt hozott a kismadár.

Azt csicsergi fecskenyelven

Meg-megrázva kis fejét,

Nagy vidáman ünnepeljük

Jó anyánknak ünnepét!

Tíz éve dúdolgatom ezt a dalt május közeledtével. Igen, mi, anyák kitárjuk az ablakot, ránk süt a napsugár, és hallgatjuk csicsergő vendégünket, aki ugyancsak egy röpke pillanatra a miénk. Csicsereg, mosolyint, majd felnő, tovaröppen…

A mosoly, amelyet csemetéinktől kapunk, minden napot ünneppé tesz. A kisgyermekekkel minden nap ünnep. Akkor is, ha fogzásos, fáradt éjszakánk volt, vagy amikor nem tudjuk, mit akar, és nyüszítve hadonász, hiszen ezek ellenére is nap mint nap eljön a pillanat, amikor felnevet és derül. Nincs ennél nagyobb ajándék, hiszen az anya legnagyobb boldogsága, ha gyermekét derülni látja. Az már csak hab a tortán, amikor felcseperedvén virággal a kezében áll előttünk május első vasárnapján.

Hogy lehet egy meggyötört, esős hétköznapot is anyák napjának tekinteni? Úgy, hogy a mosoly akkor is jön, ha nem magától, akkor előcsalogatjuk, ha esik, ha fúj. Nem kell hozzá más, mint mi magunk, és az egész pici babát ugyanúgy el tudjuk varázsolni, mint a nagyobb óvodást. Már biztos kitalálták, hogy az ölbeli játékokra és az élő énekszóra gondolok.

Az ölbeli játékok, amelyet a pedagógia bizalmi játékoknak hív, képesek olyan érzelmi közeget teremteni, amelyben az egymásra figyelés, a szeretet kifejezése, az anya és a gyermek közötti metakommunikáció fokozottan jelen van, és a kicsik testi-lelki fejlődését szolgálja. Ezek közt megtalálhatjuk a höcögtetős, lovagoltatós, tenyérsimítós, csiklandozós, arccirógatós, vonatozós, táncoltatós, hintáztatós, dögönyözős játékokat. Használatuk a hétköznapokban segíti a gyermekeket anyanyelvük elsajátításában, és ezek egyben a korai zenei és érzelmi nevelés alapkövei is.

Jellegzetes felépítésük és „csak rád figyelek” hangulatuk van. Várakozásteli pillanatok, amelyek csattanóval, örömteli végkifejlettel zárulnak (paskolással, csikizéssel, lecsúszással, magasba repüléssel…). Fontos, hogy sose maradjon el a csattanó, és elég időt szánjunk az ismétlésre. Így még jobban átélhetik a gyermekek ezeket az önfeledt perceket, és a hatás sem marad el.
A közös mondókázás és éneklés nem csak a beszédértést, ritmusérzéket fejleszti. Segítik a világ megismerését, és számos áttételes hatásuk van a személyiségfejlődésre és értelmi képességek alakulására. Ami talán még fontosabb, hogy szoros érzelmi kapcsolatot eredményez gyermek és szülő között. Ezek olyan páratlan pillanatok, amikor megérintjük, megöleljük, cirógatjuk gyermekünket a kezünkkel, és bizony a hangunkkal is körülöleljük. A testközelségnek, testkontaktusnak az élet első éveiben amúgy is nagy a szerepe.

Az édesanyák éneke mindig szívből jön, és ez a mindennapokban jó hangulatú együttlétekhez vezethet (altatást, vigasztalást, örömeink és bánataink kifejezését segítik az énekek). Mindez nem zenei képzettség kérdése – ajándék gyermekünknek.

Az énekek érzelmi töltésének átélése örömet ad az éneklőnek és a hallgatónak egyaránt. Az éneklő ember hasonlatos a mosolygó emberhez, nem nyugtalan, nem feszült. Kimutatták, hogy mosolygás, nevetés hatására biokémiai folyamatok indulnak el szervezetünkben, örömérzet alakul ki. Az érdekes az, hogy fordítva is működik ez a láncolat, ha mosolyogni kezdünk, hiába nincs jókedvünk, jobb kedvre derülünk. Így van ez az énekkel is, próbáljuk ki bátran szűkös időkben, valóban derűt hoz. Így lesznek a fáradságosabb napjainkban is ünnepi, anyák napi pillanataink.

A májusi szellő segít kitárni az ablakot, hogy meghalljuk a madárcsicsergést, és azt is, mikor a füstifecske azt dalolja: „Nagy vidáman ünnepeljük jó anyámnak ünnepét!”