2008. Április 17.

Más világ – más tanítási módszerek

Válságban az oktatás! A diákok fegyelmezetlenek, szétszórtak, szemtelenek, egyszóval taníthatatlanok - panaszkodnak a pedagógusok. De vajon alkalmasak-e a hagyományos oktatási módszerek arra, hogy e modern világban felnövő, "másfajta" nemzedék figyelmét lekössék? Bizony, szemléletváltásra lenne szükség. A Tószegi Általános Iskola tanárai vették a fáradságot, és a gyerekek valamint a maguk érdekében részt vettek a Szabad Iskolák Alapítvány kreatív módszereket oktató továbbképzésén.

Koronczay Lilla

– Sok a kezelhetetlen, ma úgy mondják, „problémás” gyerek – mondja a Tószegi Általános Iskola igazgatónője, Varga Józsefné, Marika, harmincöt év tapasztalattal a háta mögött. – És nálunk még jó a helyzet! A kistelepüléseken nagy a közösség visszatartó ereje, de már most látszik, hogy hosszú távon mi se fogjuk megúszni az oktatás ellehetetlenülését. Ezért is gondoltunk testületileg arra, hogy benevezünk egy ilyen kooperatív módszereket oktató tréningre. Ez mást tud, mint a hétévenkénti, kötelező pedagógus-továbbképzés. Nézze csak a kollégáimat! Őszinte örömmel végzik a feladatokat.

Endre „bá” és a sárkány

Valóban, amikor arra fordítom a fejem, Endre, a rajztanár – mellesleg a község mértékadó képviselője – épp előhúzza farzsebéből a tollát, hogy azon furulyázva ájulásba táncoltassa a kolléganője alakította hétfejű sárkányt. Teszi mindezt olyan kedves kópésággal az arcán, hogy a körülötte álló tanerők, feledve hajlott korukat és kötelező tekintélyüket, hétrét görnyedve hahotáznak. A következő akadályt, egy rémséges óriást, radírnak álcázott könnygázspray-vel tesz ártalmatlanná, majd előkapja bugylibicskáját, és egyetlen hatásos mozdulattal elmetszi a fogva tartott Nap és Hold – Kriszta és Brigi kolléganők – képzeletbeli láncait.

Endre “bá” nem tudja eldönteni, kit tegyen ártalmatlanná először: a mesélőt vagy a sárkány-kolléganőt?

– Bennünket is minduntalan meglep, mennyi jókedvet szabadít fel tanárban és gyerekben egyaránt ez a szituációs játék – mondja mosolyogva Drinóczky Viktória, a tréning egyik vezetője. – Az volt a feladat, hogy négy-öt fős csoportokban fejezzenek be egy általunk elkezdett mesét, majd játsszák el az osztálynak. Mire minden csapat előadja a saját verzióját, már mi is gurulunk a nevetéstől. Ennek a gyakorlatnak az írás, a beszéd és az együttműködési készség fejlesztésén kívül ez a fő célja: örömet csempészni a tanulásba. Nincs az az „elvetemült” nebuló, aki ebben a meghitt, ellazult hangulatban ne érezné jól magát, vagy a visszahúzódó, zárkózott diáknak ne oldódnának a gátlásai. Kiváló alkalom arra is, hogy a tantárgyi ismeretekben gyengébb, kudarcos gyerekek végre megmutathassák magukat, előbukkanjanak rejtett képességeik. Ilyenkor fedezhető fel egy-egy rossz tanuló sajátságos humora, gazdag képzeletvilága, esetleg átlagon felüli beleérző képessége. Sikerhez juttatja őket, és bevonja az oktatásba, amelynek eddig folyton a peremére szorultak.

Drinóczky Viktória, a tréning egyik vezetője

– A kooperatív tréning a legkeresettebb továbbképzésünk- fűzi hozzá Szabó Éva, a tanfolyam másik vezetője. – A Nemzeti Fejlesztési Terv keretén belül is lehet igényelni. Tavaly hetvenhat tantestület élt a lehetőséggel, és nem engedtük el a kezüket a négynapos tréning után sem. Még egy ideig visszajárunk az iskolákba, és segítünk az új módszer bevezetésében. Átnézzük az óravázlatokat, tanácsokat adunk, megmondjuk, melyik feladathoz milyen módszert érdemes használni. A mai gyerekeket, akiket ezerféle inger ér, már nemigen lehet tanári előadással lekötni. Hamar elvesztik az érdeklődésüket. De ha a hagyományos, frontális módszert váltakozva alkalmazzuk az egyéni, úgynevezett differenciált és kooperatív tanulási, illetve tanítási módokkal, óriási eredményeket érhetünk el. Én már vagy tizenöt éve használom ezeket az új, kreatív módszereket egy alternatív iskolában, és elmondhatom, hogy a Down-kóros gyerekektől a kiemelkedően tehetségesekig mindegyik élvezi a tanulást. Rászoknak az egymással való együttműködésre, felszabadulnak a gátlásaik, és elfelejtik a mindenáron való versenyt. Azon veszem észre magam, hogy egymást tanítják, nekem elég a háttérből irányítanom. Mindjárt azt is megmutatjuk, hogyan.

Csoportos vagy kooperatív?

– Csoportos oktatás? Ugyan, az már az én fiatalkoromban is divat volt! – legyint Lonci néni, aztán három másik csoporttársával nem törődve, földrajz szakos lévén villámgyorsan kirakja Magyarország vaktérképére a megyéket.

– És velünk mi lesz? – kérdezi a technika szakos Mártika megsértődve.

– Hát ez az! – mosolyog a tréner. – A kooperatív módszer éppen az egyéni versenyt szeretné kivédeni. Azt, hogy a visszahúzódóbb vagy gyengébb képességű tanulók a csoportban unatkozzanak.

Végigmegy a tantermen, és minden asztalnál kiosztja a szerepeket. Mindenki húzhat egy kártyát a Kópéládából, amelyben az eszközöket tartják. Hamarosan tele lesz a tantestület időmérőkkel, eszközfelelősökkel, feladatmesterekkel, jegyzőkkel és nem utolsósorban lelkesítőkkel. A szabályok szigorúak, megszegésükről számot kell adni. Ezért a tanerő-nebulók igyekeznek betartatni őket egymással. Az ám, úgy működik minden, mint a felnőtt világban! Egy csapatba mindenféle-fajta ember kerül. Olyan, aki rajong a spenótért, olyan, aki utálja, és olyan is, akinek mindegy. Ezt hívjuk heterogén felállásnak. De vannak véletlenszerűen, valamint azonos érdeklődésűekből toborzódott formációk is, attól függően, mire van szükség… A tréner most némán felemeli a kezét. Ez a csend-jel, mindenki érti. Ezúttal a megyeszékhelyeket kell felhelyezni a térképre. A városok ötösével elosztva a csoportok tagjai között, az órák készenlétben. Indulhat a feladatmegoldás!

Szabó Éva tréner

Robi és a szabadvers

A szünet után harmadikos magyaróra következik. Az eszközfelelősök már viszik a csoportoknak a papírcsíkokon álló öt mondatot, amelyből közösen kell kirakniuk egy találós kérdést. Nem nehéz, előbb-utóbb minden asztalnál sikerül. A megfejtés: Hold. „Most rajzoljátok le a megfejtést, és a négy írólap egy közös képet tegyen ki!”, hangzik az utasítás. Én is odaülök az egyik csoporthoz, mert csak hárman vannak. Buzgón rajzolunk, kezünk nyomán egy nagy sápadt félhold, és néhány csenevész csillag kerekedik a papíron. Az idő lejárt, kezdődik a körbe járás a teremben, mindenki írhat egy szót a másik csoport rajza fölé. Azt, ami éppen eszébe jut. Űrutazás vagy csillagháború, mindegy. A mi képünk mellé ilyeneket írnak: „színtelen”, „fantáziátlan”, „citrom”, „banán”, meg hogy „miért ne?”. Na, akkor most írjunk szabadverset ezekből a szavakból! Lonci néninek egy pillanatra fennszalad a szemöldöke. Az meg mi fán terem? A trénerek szerencsére illusztrálják a feladatot, így mindenkinek világos lesz. Kezdődhet a fejtörés. Fotós kollégámra, Szabó Robira téved a tekintetem. Egy ideig feszülten figyeli, mi folyik az előtte lévő asztalnál, majd nem bírja tovább türtőztetni magát, és egy párduc hevességével ráveti magát a papírra. „Nagyszerű!”, örvendezik a csoport a versén felbuzdulva. Nemsokára minden jegyző összeszedi a bátorságát, és kimegy a tábla elé előadni csoportja alkotását. Mi Inkább banán címmel a következő szürreális látomásnak engedünk szabad folyást: „Sóskifli vigyorog, / Hűvös citrom nem kreatív, / Fantáziátlan Holdgyerek vérszegény. / Miért ne?”

Lonci néni, Mártika és Marika ragyog. Ezt ki se nézték magukból! Most, hogy így kooperatívan megküzdöttünk a kreatív iskolai oktatás elé tornyosuló jelképes akadályokkal, úgyis mint sárkányokkal és óriásokkal, valamint visszaloptuk a világosságot az égre, akár meg is ebédelhetünk. Kriszta, egy fiatal tanítónő, az ebédlő felé menet mellém szegődik, és titokzatos arccal előhúz a szatyrából két füzetet. Ezt nézzem meg, ő már hetek óta ezeket bújja. Odasandítok: pedagógiai kézikönyvek a modern tanítási módszerek alkalmazásához. Biztosan látszott a kérdésein, hogy ő már megismerkedett ezekkel az új dolgokkal, mondja, csak nem akarta a többiek előtt fitogtatni a tudását. Alig várja, hogy kipróbálja az ötleteit a jövő tanévben. Most, hogy új lehetőségek nyíltak meg számára, úgy érzi, szárnyalni fog az osztályával. „Úgy legyen!”, bólintok biztatóan.

Miért van szükség új módszerekre az oktatásban?

– Az utóbbi két évtizedben olyan társadalmi folyamatok zajlottak le hazánkban, gondolok itt az információrobbanásra, a demokratizálódásra és globalizációra, amelyek szükségessé teszik az iskolai munka és a pedagógus szerepének átértékelését – válaszol Dr. Czike Bernadett pedagógus, pszichológus, a Szabad Iskolákért Alapítvány szakmai vezetője. A tanár az iskolában nem lehet többé pusztán ismeretátadó, hanem partnerré és segítő szakemberré kell válnia a tanulási folyamatban. Fontos, hogy a „követő”, alkalmazkodó, konformista magatartás helyett a kreatív, nyitott és rugalmas szemléletet igyekezzen kialakítani diákjaiban. A toleráns, elfogadó attitűd, a „másság” tisztelete és megbecsülése elsősorban szülői és iskolai mintákon keresztül sajátítható el. Több ilyen hely van, én a Szabad Iskolákért Alapítvány akkreditált módszertani tréningjeit említeném. Gyakorlati, konkrét segítséget adnak a megújulni vágyó pedagógusoknak. A továbbképzések saját élményűek, ami azt jelenti, hogy a résztvevők a képzés során maguk is azzal a módszerrel tanulnak, amelyről a képzés szól.

Következő számunkban szűk Európai körképet adunk, és olvasóink véleményeiből válogatunk.