2016. Május 19.

“Amikor hazamegyek, a gyermekeim sugárzó szeretete vár. Nincs ehhez fogható érzés”

Szemük fényesebben csillog, szájuk szegletében megjelenik egy lágy mosoly, tartásuk büszkén kiegyenesedik, arcuk pedig finom olvadásnak indul: egytől egyig így reagáltak a munkahelyemen azok az apukák, akiket arra kértem, meséljenek gyermekeikről és az apaság varázslatáról. Vigyázat, elképesztően szívmelengető tartalom következik!

Czvitkovits Judit

Marcell, a 3 éves Lilla Róza és a 8 éves Benjámin apukája: Az apaságról két szó jut eszembe: felelősség és komolyság, ami enyhe teljesítménykényszerrel és a hatalmas örömmel társul. Soha nem felejtem el azt a pillanatot, amikor ráébredtem: Úristen, apa vagyok! Ez a szívdobogós érzés amúgy azóta is rendszeresen előjön, főleg akkor, amikor rádöbbenek, hogy a 8 éves fiam mennyire én, és én mennyire ő vagyok. Ez nagyon durva érzés.

A fiam egy igazi kamasz, egy cuki kis terrorista. Együtt járunk focizni, de mostanában már moziba is. Nagyon felnéz rám, és ezért nagyon kell vigyáznom, hogy mit csinálok. Hatalmas felelősség! Annyira másol, hogy már az autóban sem lehet egy jót káromkodni, mert rögtön elkezdené. De elképesztően felemelő érzés az is, amit a 3 éves kislányomtól, Lilla Rózától kapok. Például, amikor hazamegyek, és már nyitom ki az ajtót, szalad oda hozzám, kiabálja, hogy Appaaaa!, és felugrik az ölembe. Igazából teljesen mindegy, mit csinál, mert minden apró mozdulata cuki, akár egy puszitól is újra beleszeretek. Sokszor eszembe jut, mi lesz, ha felnő, és jönnek a hódolók. Minden létező forgatókönyvet lejátszottam már magamban, de jelenleg csak az nyugtat, hogy van puska, baseballütő és riasztó is a lakásban. Viccet félretéve, most még a szőnyeg alá söpröm, hogy egyszer nő lesz belőle, de nyugtat a gondolat, hogy van egy bátyja, aki majd mindentől megvédi őt.

Gábor, az 5 éves Zorka Dorka és a 3 éves Vince Gusztáv apukája: Nem voltam egy korán érő típus, a környezetem elkönyvelt agglegénynek, de én mindig is tudtam, hogy egyszer lesz gyerekem. 35 évesen született meg az első gyerkőc, 38 évesen meg jött a második. Mindketten irodalmár gyerekek, legalábbis ami a születési dátumot illeti: Zorka Dorka (5) a magyar kultúra napján, Vince Gusztáv (3) pedig a magyar költészet napján született. Ami az apaságot illeti, sokáig nem esett le, hogy tulajdonképpen apa vagyok. Zorka születése után körülbelül fél év telt el, amikor egyik reggel úgy ébredtem, hogy van egy gyerekem, és nem kell fejben újra és újra összeraknom, hogy: Ja, igen, hát van egy gyerekem!

Nagyon jó fejek! Zorka meglehetősen szókimondó és a korához képest nagyon jó a szókincse. Egyáltalán nem egy bújós típus, egy elég komplett világképpel rendelkező, határozott emberke. Vince, mint általában a kisebb testvérek, nem az erejével próbál meg érvényesülni, hanem kihasználja az emocionális képességeit, a kis mosolyokkal, vigyorokkal próbál elérni valamit. Kettejük közül a fiam a lágyabb, a cicázós. A legjobban a kis manipulációikat szeretem. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy a két gyermekemmel, a feleségemmel egy boldog, teljes családi életet élhetünk.

Zsolt, a 6 éves Petra és a 9 éves Zsolt apukája: Amióta apa vagyok, nagyon megváltozott az életem. A saját céljaim mind háttérbe szorultak, átalakultak, most már csak az a fontos, hogy a gyerekeimnek igazán jó legyen. Tudod, én nagyon vágytam az apaságra, korábban is, mint a feleségem. Nincs ehhez fogható érzés. Annak a feltétlen szeretetnek, amit a gyerekeimtől kapok, nincs párja. Az ember állandóan harcban áll az élet szinte valamennyi területén, de amikor hazamegyek, ott csak a gyermekeim sugárzó szeretete vár (na jó, meg némi harc is). Amikor például a lányomnak mesét olvasok, és látom rajta, hogy ettől mennyire boldog, vagy a fiammal, ha karatézom, focizom vagy elmegyünk ketten biciklizni és közben nagyokat beszélgetünk: ezek olyan jó pillanatok, hogy úgy érzem, ezért érdemes csinálni. Sokkal teljesebb és egészebb lett az életem az érkezésükkel.

Nálunk a fiam nagyon apás, a lányom viszont kétéves koráig tudomást sem vett rólam. Ekkorra aztán igazi csaj lett, és rájött, ami anyánál nem megy, az apánál egy mosollyal elérhető. A kislányom már most egy igazi nő: hosszasan nézegeti magát a tükörben, és már most ruhákat válogat nekem, és megmondja, mit vegyek fel. Fogalmam sincs, ezt honnan hozza! A fiammal igazi Real Madrid drukkerek vagyunk, együtt nézzük a meccseket, örökölte a Star Wars rajongásomat, de a Forma-1-et is követjük, igaz, ő Alonsónak én meg inkább Raikkonennek drukkolok. Alapvetően azonban mindent négyesben csinálunk, már az érkezésük idején úgy szerveztük az életünket, hogy négyen együtt lehessünk. Nagyon ritkán vettünk igénybe külső segítséget, mert úgy gondoltuk, ezt a feladatot nekünk kell megoldanunk, és ehhez alakítottuk az életünket.

András, a 11 hónapos Szofi és a 15 éves Sára apukája: Mi egy igazi patchwork család vagyunk. Amikor megismertem a feleségemet, neki már volt egy 6 éves kislánya, de nagyon szerettünk volna egy közös babát is. Szofi 11 hónappal ezelőtt érkezett meg hozzánk, vele teljesedhetett ki a család. Kiegyensúlyozott, vidám baba, nem sír, jól eszik, jól alszik, mindenkit kedvesen fogad. Amióta áttértünk a tápszerre, én altatom őt: amikor hazaérek a munkából, játszunk egy nagyot, megfürdetem, felöltöztetem (ez nagyon nem egyszerű művelet), aztán beülünk az etetős fotelbe úgy, hogy lássuk is egymást, és elkezd enni. Ezután hallgatunk egy kis zenét már félig sötétben, megsimogatom, megpuszilgatom, majd berakom az ágyába. Még szól a zene, amikor kimegyek tőle. A nagylányom, Sára, nagyon cuki, már 15 éves, éli a korához illő életet, de nagyon sokat segít nekünk a kicsivel. Vele a reggeleink közösek: ő ébreszt, siettet, mert fél, hogy elkésik az iskolából, együtt készülődünk, majd szokás szerint idegbeteg rohanás kezdődik, hogy időben érkezzünk.

Emlékszem-e arra a pillanata, amikor felfogtam, hogy apa lettem? Igen, megvan ezzel kapcsolatban az összes csodálatos momentum: a pillanat, amikor megtudtuk, hogy jön, amikor először a kezembe vehettem, amikor először a mellkasomra fektethettem, de talán ha ki kellene emelnem egy pillanatot, az a harmadik éjszakája volt, amit együtt töltöttünk. Szofi egész éjjel keservesen sírt, fogalmam sem volt, mi lehet a baj. Az anyukája nagyon fáradt volt, aludt, és tudtam, ezt most nekem kell megoldanom. Aztán amikor hosszú ölelős sétálgatás után végre le tudtam tenni, és nyugalom volt a lakásban, akkor éreztem először nagyon erősen és tisztán a visszavonhatatlanságot, hogy mi már vagyunk egymásnak, jóban-rosszban, elszakíthatatlanul és megmásíthatatlanul. Csodálatos érzés volt.

Bálint, a 2 éves Boróka apukája: Mit jelent apának lenni? Büszkeséget és felelősségérzetet: már nemcsak a saját életedet irányítod, de az övét is. Az apasággal átalakulnak az értékek, amik régebben fontosak voltak, azok ma már nem érdekelnek. Maximálisan a kislányom van a középpontban.

Boróka még alig múlt 2 éves, de már most határozott személyiség. Ezt nem tudjuk, honnan örökölhette, mindenesetre a bölcsiben már ő irányítja az emberkéket. Leginkább a Bogyó és Babócában hallott kifejezéseket veti be, illetve a Pepa malacot utánozza, de utóbbiban inkább csak röfögnek, az annyira nem jó. Persze nemcsak a bölcsiben főnök, én is kikapok, ha a napi rutin miattam megszakad, mondjuk, nem megyek haza időben, vagy nem alszom otthon, ilyenkor nem túl “barátságos”, de én így is elolvadok tőle. Bevallom, nagyon szeretem, hogy egy igazi kis drámaszínésznő. Ez csak nekem szól, ez a kettőnk játéka, egészen elképesztő, hogy már kétévesen azzal próbál irányítani, hogy adott helyzetben mennyire enged közel magához. Ő most még nagyon anyás, de tudom, ez változik majd.

András, a 4 éves Marcus és a 10 éves Bandó apukája: Arra már nem nagyon emlékszem, hogy milyen nem apának lenni, hiszen nálunk már főiskola alatt jött az első gyerkőc. Nekem az apukaság való: szeretem és kész. Nem kell ezt agyonmagyarázni. Nekem ez jó. 19 éves voltam, amikor Bandó született, és mint első gyerek és unoka, ő egy igazi csodabogár a családban. Nagyon eleven, de az igazi szuperképessége az a rettentő közvetlensége. Szereti az embereket, a kicsiket és a nagyokat. Ezt jól szemlélteti, hogy háromévesen már simán ráköszönt a boltos nénire, hogy Jó napot kívánok, elnézést, mi a trappista sajtot keressük!. Marcell még picike, de már most nagyon akaratos – és semmitől sem fél. Ha például nem akar enni, akkor nem eszik, még akkor sem, ha a föld az éggel összeér. Haragudni rá persze nem lehet. Még a legnagyobb vita után sem.

Hatalmas érzés, ha az embernek gyereke van, ráadásul, míg az egyik már elég nagy ahhoz, hogy egy csomó mindent lehessen vele csinálni, addig a másik még kicsi: lehet puszilgatni, gyömöszölni, babusgatni, ő még lelkes, és nem kell hozzá sok, hogy elcsavard a fejét. Apaként a legdurvább érzés mégis az, amikor nem várt szeretetet kapok tőlük, és ez nagyon sokszor van. Például úgy tudnak bókolni az anyjuknak, hogy az hihetetlen: Tündérvirágszálam, úgy szeretlek! A srácokkal amúgy együtt járunk hármasban úszni, de minden mást együtt csinálunk mi négyen, hihetetlenül össze vagyunk nőve. A munka mellett így is annyira kevés időnk marad egymásra, hogy minden estét együtt töltünk, együtt vacsorázunk, együtt beszélgetünk, együtt játszunk. A barátaimra sajnos kevés idő jut, de szeretünk azért a feleségemmel egy-egy estére, hétvégére “megszökni”.

Norbert, a 2 éves Molli Lea apukája: Az apaság olyan érzelmeket hívott elő belőlem, amit addig soha nem éreztem. Az ember szereti a szüleit, szerelmes a párjába, de a gyereked iránt érzett kötődés és szeretet olyan mély, olyan nyers, ami mindent felülír, és emiatt ezt a kakás pelenkás miniembert mindenkinél előbbre helyezed. Én szeretnék jó, tudatos és következetes apukája lenni. Szeretném, ha boldog és elégedett ember lenne, akinek vannak lehetőségei és nem fél megragadni azokat.

Azt hiszem, apaságom első meghatározó pillanata az volt, amikor elvágtam a köldökzsinórt, és belenéztem az óriási fekete szemeibe. Jászberényi Sanyi barátom előzetesen valahogy úgy fogalmazta meg, hogy lesz a tekintetében valami a feltétlen szeretetből és a “na most mutasd meg, apa” nézésből. És tényleg. Ott végleg elvesztem. Momó június közepén lesz kétéves. Igazi csajszi, folyamatosan dumál, mindig neki kell a középpontban lenni. A pasik ha meglátják, csak annyit tudnak mondani, hogy “Awwwww!” (jó, a nők is). Aktív, érdeklődő, imádja a meséket, a könyveket, a zsírkrétákat és Peppa malacot.

Keressük az ország kedvenc apukáját! Jelöld te is az apukádat, a párodat, a testvéredet, akár a szomszédodat, ha úgy gondolod, ő az ország kedvenc apukája. A szuper apukáknak nem kell tüzes karikán átugrani, ne félj, de kattints ide, és tudj meg mindent a részletekről!