E-Book olvasók
Már 19 900 Ft-tól
A recept pofonegyszerű, mindössze arra van szükség, hogy a havi fizetésedből rendszeresen félre tudj tenni valamennyit. Ha ez menni fog, akkor nincs más teendőd, mint besétálni valamelyik lakás-takarékpénztárba, és jelezni, hogy szerződést akarsz kötni; a többi már megy magától. Az állam ugyanis közvetlen támogatással segíti a lakás-takarékpénztári előtakarékoskodókat.
„Az állami támogatást a lakás-takarékpénztár igényli meg a Magyar Államkincstártól, és írja jóvá a lakás-előtakarékoskodók betétszámláján. Ennek mértéke a befizetett összeg 30 százaléka, de maximum évi 72 ezer forint. Az állami támogatás 10 éven keresztül vehető igénybe ugyanazon szerződés után, és minimum 4 évi előtakarékossági idő után használható fel az összegyűjtött vagyon, kizárólag lakáscélra” – tudtuk meg az OTP Lakás-takarékpénztárnál. Az pedig külön jó hír a lakásra vágyóknak, hogy a megtakarítás igen biztonságos, hiszen az állami támogatás és a kamatok mértéke a megtakarítási idő alatt nem változtatható.
Kiemelkedően magas hozam
Túl szép, hogy igaz legyen? Akkor mit szólsz ahhoz, hogy az OTP Lakás-takarékpénztár számításai szerint a befizetett összegtől függően a megtakarítás éves hozama (állami támogatással) a 14,28 százalékot is elérheti, ráadásul a hozam kamatadómentes. Nem semmi, ugye? Akinek pedig ez után is volnának kételyei, annak még egy lényeges infó: akár több családtag nevére is nyitható számla, így a támogatás megtöbbszörözhető.
Ja, és amit eddig nem hangsúlyoztunk eléggé: a lakás-takarékpénztárban összegyűjtött pénzed nemcsak új otthon vásárlására fordíthatod, de egy sor más, lakáscélú kiadást is finanszírozhatsz az így felhalmozott összegből. Legyen az akár lakásfelújítás vagy bővítés, közművek és kommunális létesítmények kialakítása, mint például út, kerítés, járda építése, vagy áram-, gáz-, vízvezeték, szennyvízcsatorna bevezetése, központi fűtés, telefon, kábeltelevízió, internet bevezetése.
Arról pedig ne is beszéljünk, hogy a lakás-takarékpénztár a takarékoskodási időszakot követően – de minimum négy év múltán – kedvező kamatozású forinthitellel is kiegészíthető az összegyűjtött pénz, amennyiben a teljes összeget a már említett lakáscélú beruházásokra fordítják.
Száz szónak is egy a vége: megéri lakás-takarékpénztári számlát nyitni, mert csak nyerhetsz az ügyön!
További cikkek a témában:
www.mindennapipenzugyeink.hu
www.facebook.com/mindennapipenzugyeink
Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával.
Legújabb a címlapról:
A hét szexkérdése: Hogyan nyomd el a vágyat?
amen 2012-01-01 23:03
Akkor a békepipát el is szívtuk .;)
Persze, nem lehet mindent pontosan megjósolni, soktényezős nagyon a dolog. Az biztos, hogy bárhogy alakul majd válság, a spekulánsok nyernek majd rajta a legtöbbet, ileltve azok, akiknek most is van pénzük, és nagyjából tisztában vanank vele, mibe érdemes fektetni.
Sajnos az átlagpogár nem ez a kategória, tudom, és megértem azt is, hogy valaibe kapaszkodna az ember, próbál optimista lenni, bízni...célokra szükség van, de nincs sok lehetőség. Jókora indulótőke nélkül bármibe is belevágni, pláne saját lakásba...majdnem reménytelen.
Az is egy út, hogy akinek van lehetősége, ideje, ereje, próbáljon amennyire lehet, önellátó lenni, amit lehet, megtermelni. Nekünk szerencsére van kutunk, és kedvem is kiskerthez, így már sokadik nyarunk volt, hogy nem mentem piacra zöldségért, gyümölcsért.
Állatunk még nincs (a két kutyán és a cicán kívül), de pont a napokban vetődött fel esetlegesen pár tyúk....aztán ki tudja, lehet lesznek négylábúak (kecske?) is. Hely van bőven, a környék elbírja, a sajtkészítés tudományába már úgyis kezdem beásni magam... sőt egyet már csináltam is házitejből, és ehető lett :)))
Ami igazán elkeserít: a gyerekeink egyelőre kilátástalannak tűnő jövője. Hát majd meglátjuk..
gezemici 2012-01-01 20:34
ne ess túlzásba, nem istenítettem, csak azt írtam, hogy nálunk működik.
nem bankár vagyok, hanem közös képviselő.
lorkababa 2012-01-01 19:59
Es, utannajartal, hogy hol volt a hiba?
(Vagy varhato, hogy harmadszor is jon a level?)
Bank nem utalt, vagy fundamenta kavart, vagy hianyosak a megbizasi meghagyasaid? Esetleg, ha kideritetted, megirhatnad, hogy masok elkeruljek a buktatot.
En, gondolhatod, nem azert irtam, hogy nekem nem volt gondom az atutalasokkal, hogy hencegjek (kulonben sem az en erdemem), hanem, hogy akinek volt, tudja, hogy nem az az altalanos. Egy mukodo rendszerben nem kellene elakadas legyen, tisztazni kell, esetleg bankot valtani, stb. Es igenis, netbankozni kell rendszeresen, nem naponta, de ha tudod, hogy mozgas varhato a szamlan, megnezni, hogy minden rendben-e, stb. Ki foglalkozzon a sajat penzeddel leginkabb, ha nem te magad? Ez is a penzugyi kultura resze.
lorkababa 2012-01-01 18:25
Amugy, aki befektetni kivan, szerintem a tradicionalis ertekek az, amibe kell - a csalad, gyerekek, azok tanittatasa illetve sajat tanulas, fejlesztes, es valamilyen szinten onellatonak lenni - kis kert, esetleg allatok tartasa, ha nincs munka, ami ad fizetest.
lorkababa 2012-01-01 18:12
Sziasztok!
En kerek bocsanatot, talan nem jo szavakat hasznaltam, vegigolvastam az osszes hozzaszolast, mivel ugye magam is erdekelt vagyok, es a vegere kicsit ugy ereztem, hogy ugyanazt hajtogatod ujra es ujra, kicsit tomeny lett. Reszekben olvasva nem tunt volna fel.
Azert is erint erzekenyen, mivel probalom en is kisilabizalni az utobbi 10 evben, mi lenne a jo hosszutavon, es visszanezve, rengeteg lehetoseg lett volna, dehat ugye, akkor ki gondolt a mostani trendekre.
Pelda?
Az arany, ugye, egy, de ugyanakkor 1985 es 2000 kozott az arany katasztrofalisan teljesitett. Szoval, most kilove, mert ugye csak az orult vesz a csucson.
Most az ingatlan van a beka segge alatt, tehat az lehet az uj felfutasi palyan, dehat biztos ez?
Nem tagadhatjatok, hogy pl. a valutaval jelenelg siman lejetett volna nyerni - venni dollart 170ert, most meg eladni 240ert. Par honap alatt.
lehet sorolni. A legbolcsebbek mindig csak a mult trendek alapjan elemeznek, aztan mire beszall az ember, minden elindul lefele.
En ugy erzem, hogy csak azzal tudunk dolgzni, ami jelenelg adott, es Passenger szamitasai alapjan is (mint sajat szamitasaim anno) - a LTP nem rossz, dehat 4 ev alatt sokminden tortenhet.
Masik vedelmi hozzaallas, hogy mindenfelebe befektet az ember, de kicsit, es mig egyen veszit, masikon esetleg nyer.
Elmeletben.
Mert, jeleneleg, kinek van annyi, hogy mondjuk vesz lakaast, vesz aranyat, befektet kotvenyekbe, reszvenyekbe, valutaban is tart penzt, es keszpenzben is, es esetleg termofoldbe (mint a mostani nagy elemzoi ajanlas).
Ezert marad csak a kis havi befizetes valamibe, ami jeleneleg nem tunik rossznak.
ÁgicaT 2012-01-01 11:19
BÚÉK!
Fórumon ugyebár nem kötelező hinni egymásnak, mert mindenki azt mond, amit akar.
Én például azt mondom, hogy olyan még nem volt az elmúlt 3 évben, hogy 100 ezer forintnál kevesebb lett volna a számlámon, nem lekötve (!!!), és csak a 2011-es évben 2 olyan levelet kaptam a fundamentától, hogy nem fizettem. Csoportos beszedésivel.... Aha....
amen 2012-01-01 10:10
Sajnálom, hogy felbosszantottalak a hozzászólásaimmal, igazán nem állt szándékomban
Letőzsdecápázni közgazdasági szakembereket lehet, a véleményüket szőnyeg alá söpörni szabad, kinek-kinek szíve joga, mit gondol és mit tesz.
Ha nem csak csípőből tüzeltél volna, talán nem kerülik el a figyelmed az alábbi mondataim (49. hsz.):
"Kicsit elkanyarodtunk az eredeti témától, és nem is akartam ezzel mondani, hogy menjen mindenki, és (ha van) a tartalékait fektesse aranyba (természetesen az sem mindegy, milyen aranyat vesz), tisztában vagyok vele, hogyan áll nálunk anyagilag az átlagpolgár.
A saját véleményem a lejjebb említett két szakember meglátásai, a körülöttünk zajló események és történelmi ismereteim alapján az, hogy a jelenlegi helyzetben nem sok értelme van bankban gyűjtögetni. Sem lakásra, sem másra."
Engem nem bosszant, hogy te más véleményen vagy, és örvendek, hogy neked - nem úgy, mint másoknak - jók a tapasztalataid a ltp-vel kapcsolatban.
Neked is boldog új évet!;)
lorkababa 2011-12-31 23:01
Egyebkent meg egy ora mulva itt a 2012 - mi a fenenek kommentelek itt? Mindenkinek BUEK!!!!!
2 hozzászólás
6 hozzászólás
4 hozzászólás
10 hozzászólás
9 hozzászólás 50 db páros belépőjegyet sorsolunk ki a Várandósok című filmre!
Már 19 900 Ft-tól
Már 14 900 Ft-tól
Már 8 490 Ft-tól
Nyerd meg a 2 főre szóló, fantasztikus hajójegyek egyikét!
Sorsolás 2012-05-29