Aktuális

Hogyan spóroljon a turista Európában? 1. rész – kirándulás Nyugaton

Kocsit bérelj vagy tömegközlekedj? Hostelben vagy hotelben lakj? Új sorozatunkban spórolási tippeket adunk nyaraláshoz. Az első részben nyugatra koncentrálunk, majd következik Dél-, végül Észak-Európa.
Hogyan spóroljon a turista Európában? 1. rész - kirándulás Nyugaton
Spórolás kezdőknek és haladóknak

A turista költségvetésének főbb elemei mindenhol: az utazási, az étkezési és a szállásköltségek. Nagy-Britanniába, Franciaországba, illetve Németországba főleg városlátogatási céllal utaznak a magyar turisták, de persze egy nyaralás sem rossz a francia Riviérán. Ezek az országok közepes árszínvonalat képviselnek Európában, de persze a turisták által leginkább látogatott helyeken sokkal magasabbak az árak. Ami az eljutási lehetőségeket illeti, fapados légitársaságokkal 10 ezer forint alatti áron el lehet repülni számos városba Budapestről, ideértve a legtöbb ország fővárosát is. Kivételt képez Amszterdam, ahova nincs közvetlen low-cost összeköttetés. Eindhovenbe lehet olcsón repülni Wizz Airrel, de onnan a vonatjegy Amszterdamba drágább lehet, mint a repülőjegy. Szerencsére a KLM az idén újraindította járatait a magyar és a holland főváros között, így a Malévnak konkurense akadt. Ez árversenyt hozott, gyakran lehet 100 euróért retúrjegyhez jutni. Franciaország esetében csak Párizsba juthatunk el közvetlenül olcsón (az easyJet gépeivel), az ország más vidékeire, beleértve Nizzát is, általában genfi átszállással érdemes fapadost keresni, vagy igénybe venni a hagyományos légitársaságokat, de azok jóval drágábbak. Ami Nagy-Britanniát illeti, London mellett Manchester és Edinburgh érhető el közvetlenül Budapestről a diszkont légitársaságokkal.

Bevállalod a közös fürdőt a folyosó végén?

Hogyan spóroljon a turista Európában? 1. rész – kirándulás NyugatonAz utazás megszervezésekor érdemes előre eldönteni, hogy melyik szállástípust részesítjük előnyben. A hostelekben többágyas szobában 12–15 euróról indul általában az ágyak ára éjszakánként (többnyire emeletes ágyas hálótermekben), és sokszor közös fürdővel kell számolni, a szállodai árak pedig igen széles skálán mozognak. Kispénzűek számára a hostelek előnye az alacsony szállásdíj mellett az, hogy a reggeli és a vezeték nélküli internet általában benne van az árban, ráadásul lehetőség van saját élelmiszer fogyasztására, főzésre is. Szállodakeresésnél ajánlatos a globális keresőoldalakat (például Booking.com, tripadvisor.com) végignyálazni, de a nagy szállodaláncok ajánlataira is érdemes rápillantani (például: accor.com, hiexpress.com, radissonblu.com). A legváratlanabb pillanatokban és helyeken ugorhatnak elő akciós árak: az elmúlt évben például Holiday Inn Expresst sikerült foglalnom Edinburgh-ban 4 főre reggelivel 39 fontért, vagy Ibist a lutoni reptéren 28 fontért.

Kapszulában fogat mosni…

Franciaországban nagyon sűrű hálózata van az Accor-csoport legfapadosabb láncának, a Formule1-nek, ezekben 29 eurótól indul az ár, de Párizs külvárosaiban is lehet találni 35 euró környékén szobát, melyben 3 ember fér el, igaz, 1 közülük emeletes ágyon. A Formule1 hotelekben a mosdó és a WC a folyosón van (amúgy egy műanyag kapszula mindkettő), az Etap hotelek annyival tudnak többet, hogy ezeknél a klotyó és a csap már bekerültek a szobákba. Az elmúlt években a franciaországi Etapok és Formule1-ek komoly modernizáláson estek át, sokkal kényelmesebbek lettek a korábbiaknál. Kis számban e két lánc jelen van Németországban, Nagy-Britanniában, Hollandiában és Belgiumban is. Ezekbe foglalni amiatt is előnyös, mert nem csak akkor jár a kedvezményes szállásdíj, ha a foglaláskor fizetünk. Az érkezés napján este 6-ig le lehet mondani, addig nem is terhelik meg a bankszámlánkat.

Németországban az InterCity hotelek kínálnak időnként nagyon jó ár-érték arányt, Nagy-Britanniában pedig a közhiedelemmel ellentétben nagyon olcsón lehet szállást találni, köszönhetően elsősorban a Travelodge és a Premier Inn láncoknak – azonos árnál utóbbit érdemes választani, mivel egy fokkal magasabb színvonalat képvisel.

Kebabot vagy kolbászt tessék

Hogyan spóroljon a turista Európában? 1. rész – kirándulás NyugatonAz étkezést illetően hasonló a helyzet mindenhol: élelmiszerek tekintetében a hipermarketek messze legolcsóbbak, a városközpontokban az árak jóval magasabbak. Olcsó éttermi étkezés is mindenhol biztosított a gyorséttermek, kebabosok, kínaik jóvoltából, persze Németországban a kolbászsütőket is érdemes útba ejteni.

Amikor az országon belüli utazásról döntünk, az autóbérlés/tömegközlekedés dilemmával szembesülünk. Autóbérlés esetén nemcsak gyorsabbak lehetünk a városok között, de könnyen útba ejthetjük a hipermarketeket is. Aki tömegközlekedik, általában gyakrabban és drágábban vásárol. A béreljünk autót, vagy ne dilemma esetén persze legfőképp az számít, hogy ki tudjuk-e használni a kocsit. Általános recept nincs, érdemes lefuttatni az árkeresést a nagy bérlőcégeknél, és figyelembe kell venni a helyi benzinárakat. Általában drága 1-2 napra bérelni, 3 nap után már kedvező a napi ár. Általában rátesz az árra az is, ha máshol adjuk le a kocsit, mint ahol felvettük.

Tömegközlekedni nem olcsó

A tömegközlekedés amúgy a legtöbb nyugat-európai országban kifejezetten drága, de célszerű megnézni a vasúti, illetve buszos kedvezményeket. Németországban például kitűnő lehetőség az egyes tartományokra érvényes napijegy, mellyel akár 5 fő is utazhat korlátlanul 30–35 euró körüli összegért, leszámítva persze a leggyorsabb vonatokat. Nagy-Britanniában 3, illetve 4 utas is 2 jegy áráért utazhat, amivel nyilván az autózástól akarnak utasokat csábítani. Angliában érdemes a megabus.com oldalt is átnézni, melyen gyakran 1–5 fontért is lehet busz-, illetve vonatjegyeket venni. E mellett a nemzeti busztársaságként funkcionáló National Express is gyakran ad el pár fontos jegyeket, ha időben foglalunk. Franciaországban és Németországban korai foglalás esetén a szupergyors vonatokra, s nagy távolságokra is könnyen lehet találni 29 eurós jegyeket, sőt ezek nemzetközi forgalomban is feltűnnek, például a Párizs–Brüsszel viszonylaton.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top