nlc.hu
Aktuális
Te vennél alibit?

Te vennél alibit?

A megcsalást magyarázkodás követi. Már ha kiderül a hűtlenség. Ha viszont van alibi, akkor nehéz megbukni. Anna alibiket árul. Ez a munkája.

Szögezzük le, hogy alibit nem utólag gyártunk, hanem előre – mondja az Andersen Alibiiroda vezetője, Anna.

De miért alapít valaki egyáltalán egy olyan irodát, amelyik szervezett hazugságot árul?

Egy belga alibiiroda francia nyelvű honlapját olvasgattam, amikor eszembe jutott, hogy meg kéne ezt csinálni itthon. Egyébként a találmány amerikai, később nyílt Európában pár hasonló iroda, Magyarországon pedig még kettőről tudok a sajátomon kívül. Meg kellett találnom a csatornákat, ahol érdemes volt hirdetni. Csakhogy egy ilyen szolgáltatás esetében nincsen igazi célcsoport. Eleinte azt hittem, hogy a tehetősebb emberek jönnek majd, aztán persze kiderült, hogy nem csak a gazdagok lépnek félre.

Leginkább félrelépők keresik?

Az ügyfélkör nagy része hűtlenkedőkből áll, és naivan hihetnénk, hogy leginkább férfiakról beszélünk, miközben az ügyfelek hetven százaléka nőnemű, a többi férfi, a férfiaknak pedig egy csekély százaléka heteroszexuális kapcsolatban él, miközben titkoltan homoszexuális.

Te vennél alibit?

Ezek szerint több nő csalja meg a férjét, mint ahány férfi a feleségét?

Azt nem hinném, de egy nőnek nehezebb elintézni egy megcsalást.

Egyéb?

Szerencsejáték-függők.

Tegyük fel, hogy meg akarom csalni a feleségemet, de egy egész hétvégét akarok a szeretőmmel. Mit mond?

Először is meg kell tudnom, mennyire féltékeny a partnere, illetve hogy mi az a háromnapos program, ami kérdés nélkül belefér a munkájába vagy a szabadidejébe.

Tél van, síelek.

Ez könnyű.

Na jó, de olyan még nem volt, hogy a feleségem nélkül mentem volna síelni.

Itt újra bejön a képbe a féltékenység. Ha a neje utánajár szállodáknak, telefonszámoknak…

Legyen nagyon féltékeny a feleség.

Rendben. Van bevett hely, ahol síelni szoktak?

Te vennél alibit? Nem. Mindig máshova megyünk.

Ki lehet találni egy fantáziahelyet, várost, szállodát, síparadicsomot, amikhez tudunk kreálni egy honlapot. Ha esetleg a feleség utána szeretne járni. Számlákat is készítünk, amiket bemutathat.

Mi van, ha felhívja a szállodát?

Telefonos ügyeletet is vállalunk. Tehát megadunk egy telefonszámot önnek, amit megad a feleségének, és ha a neje hívná, akkor a mi emberünk veszi fel. Lehet a kapcsolattartó magyar nyelvű, de idegen nyelven is beszélhet. Maga, teszem azt, a szaunában van, amikor hívja önt.

Jelzik felém, ha a nejem telefonál?

Természetesen.

Hányan dolgoznak ebben az irodában?

Öten vagyunk teljes állásban, és még néhány külsős.

A saját lelkiismeretével hogyan számol el? Mégiscsak hazugságot árul.

Hamar arra jutottam, hogy az ügyfelek ezt nélkülem is megtennék. Engem a munka érdekel. Az ügyfelek sem feltétlenül tárulkoznak ki előttem, csak a tények fontosak. Dátum, idő, féltékenység. Én nem szobáztatok, nem társkeresőt nyitottam, hanem egy irodát, ami alibiket gyárt.

És ide az utcáról is be lehet menni?

Nem, ilyen irodánk, amire ki van írva a cégnév, nincsen. Ki jönne oda be? Senki. Az ügyfelekkel külső helyszínen találkozunk, ami nekik is jobb. Még ez a kávézó is némileg túlzás, ahol most ülünk. Egy plázában egy padon vagy egy gyorsétteremben. Az egyáltalán nem feltűnő. A kliensek nagy része még attól is fél, hogy velem meglátják, nemhogy a szeretőjével.

Mennyire előre kell jelentkeznem?

Egy hét nem árt, hogy biztos és jó szervezés legyen. Annyi idő alatt még egy kamu üzleti konferenciát, álmeghívókat, faxokat, álkollégát is megszervezünk.

Meg lehet ebből élni?

Meg. Tisztességesen.

Még sosem bukott meg?

Sosem. Akad néhány visszajáró vendég, olyanok, akik állandó kapcsolatot tartanak fenn a házasságuk mellett. De nincs törzsvásárlói kedvezmény.

Te vennél alibit?


Ebben nincsen semmi törvénytelen?

Nincsen. A párom jogász, jó néhányszor átrágtuk az egészet. Senkinek a kárára nem történik sérelem. Ez a szolgáltatás csak erkölcstelen, de nem törvénytelen. Szerződést kötünk, egy megállapodási és egy titoktartási szerződést, amiben én vállalom, hogy senkinek sem említem meg, hogy valaha kapcsolatban álltunk.

És miről ad számlát?

Egyéb szolgáltatás. Amiről némelyik örömlány is.

Mi van, ha úgy érzik, valami bűntény van a háttérben?
 
Azonnal visszakozunk. Szóval arra nemet mondunk, hogy „kérek három órát az életemből, amíg megölöm az anyósomat”. Ebben nyilván nem fogunk közreműködni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top