Kávéfőzők
Már 961 Ft-tól
Életem röviden:
![]() |
| Fejős Éva Fotó: Sanoma Archív/Dömötör Csaba |
Megszülettem Budapesten, és itt is érettségiztem. Mivel a szüleim szerették volna, ha van egy rendes szakmám, szociális munkásnak tanultam. De egy percig sem dolgoztam a pályán, az újságírás jobban érdekelt, ezért később kommunikáció szakon is végeztem.
1999 - Megjelent a legelső (kaland)regényem, Holtodiglan címmel
2000 – Nívódíjat kapott a Duna TV-n vetített Családban marad című, a házi betegápolásról szóló sorozat, amelynek én írtam a forgatókönyvét
2001-től – A Nők Lapja munkatársa vagyok
2003 - Csalás két életért – Petesejtet adtam ajándékba című, a Nők Lapjában megjelent riportomért Minőségi Újságírásért Díjban részesültem
2008 – Megjelent a Bangkok, tranzit, és a Hotel Bali
2009 – Megjelent a Csajok, és az Eper reggelire
2010 - A mexikói is a boltok polcaira került
Kezdd korán!
Hét, talán nyolc éves lehettem, amikor olvastam egy humoreszket. Az eleje tetszett, a vége szerintem badarság volt, úgyhogy kimásoltam egy lapra, és átírtam a végét. Sajnos már nincs meg, kár érte. Azt hiszem, valami lábszépségversenyről szólt.
Próbálkozz!
Tizenhat éves voltam, amikor írtam egy novellát egy terhes nőről, aki bemegy az áruházba, kiválaszt egy ruhát, és utána eltűnik a próbafülkében. Persze sosem tudjuk meg, hogy mi lett vele. Én sem tudtam. Később írtam néhány novellát, amiket elküldtem egy irodalmi folyóirat szerkesztőjének. Jónak, de még nem tartotta a lapjukban leközölhetőnek őket. Ez volt az első komolyabb próbálkozásom.
Azért álmodozz is!
Kislánykoromban ültem a fürdőkádban, és elképzeltem, ahogy sikeres hollywoodi filmíróként interjúkat adok. Aztán finomítottam: csak regényíró leszek. Úgy éreztem, hogy ezt a pályát szeretném választani. Érettségi nyarán írtam egy krimit, amit beküldtem egy pályázatra, ahonnan visszahívtak, hogy nem fér bele a képbe. Egy hónap alatt írtam egy másikat, amivel nyertem a kategóriámban. Azt gondoltam, hurrá, tizennyolc évesen ez szép. De a kiadó tönkrement, így nem került boltokba.
![]() |
| Fejős Éva Fotó: Sanoma Archív/Dömötör Csaba |
Vállald a felkéréseket!
Bejelentkezett egy kiadó, hogy készítsek interjút zenészekkel, ami azért volt érdekes, mert egyáltalán nem tudtam interjút készíteni. Többek közt Flipper Öcsi, D. Nagy Lajos, a Pa-dö-döék nyilatkoztak. Apám segített, amikor írtam, de a saját fantáziájával hozzátett a dologhoz, amin az alanyaim a kéziratot olvasva jókat röhögtek. Egyébként az a könyv sem jelent meg. De azt megtanultam, hogy már interjúkészítés közben is szerkeszteni kell.
Kopogj!
Csomó lapszerkesztőségbe jelentkeztem, gyakornoki időt töltöttem a Népszavánál és a Népszabadságnál is, az első igazi újságírói feladataimat pedig a Képes Európánál kaptam.
Ne mondj le a regényekről!
Már újságíró voltam, amikor Carol N. Fire álnéven megjelent egy kalandregényem, a Holtodiglan. Háromezer darab került a boltokba, el is fogytak szépen, de akkor nem lett a dolognak folytatása.
Na de az újságról se mondj le!
2001-ban kerültem a Nők Lapjához, ahol egy darabig megilletődött voltam, mégiscsak a vezető hazai női hetilapnál kaptam állást. Eltelt egy-két év, mire belelazultam a szerepembe, és amikor el tudtam engedni magam, akkor gondoltam azt, hogy itt az ideje regényt írni. Ültem anyukámmal a tengerparton, és hirtelen elhatároztam, hogy regényt írok, egy „igazit”. Már ott elkezdtem papírra vetni, mert laptop sem volt nálam… Éreztem, hogy a Bangkok, tranzit meg fog jelenni. Amikor leadtam, a kiadó vezetője megkérdezte, hogy ugye már írod a következőt?
Ideális munkatempó…
Szeretek történeteket mesélni, a történetvezetés az egyik erősségem. Beosztom az időmet, ritmusban dolgozom: öt hónapig írok egy regényt, utána egy hónapig feltöltődöm, így egy könyv nyáron jelenik meg, egy pedig karácsony előtt. Szerencsére ezt már az olvasók is tudják.
Fejős Éva új könyvét A mexikóit most Te is megvásárolhatod! Katt ide!
Legújabb a címlapról:
A hét szexkérdése: Hogyan nyomd el a vágyat?
Torolt_felhasznalo_222863 2010-07-14 19:58
Csak magunk vagyunk a kovacsai. Elegem van a HAZUGSAGOKBOL, amit evek ota epitettem magunk kore, mert valakivel szemben vedtem magam. Vege, a sok serelem utan talpra kell allni, nem a legrosszabbra gondolni panikszeruen. Parommal kituzni a celokat, es ELFOGADNI, hogy sokszor tudnak SAJTFEJUEK lenni.
Torolt_felhasznalo_927994 2010-07-14 15:12
Kedves Zisi!
Nem tehettem mást, az igazságot akkor is el kell mondani, ha nem leszel tőle népszerű vagy más, mint az "uralkodó széljárás"!
És köszönöm, hogy Te legalább "velem vagy"!
:-)
Szia: JJ
Torolt_felhasznalo_482670 2010-07-11 21:55
Torolt_felhasznalo_927994 2010-06-24 13:38
Sziasztok!
Ha jól láttam, akkor igazi magyar szokás szerint inkább a negatív hozzáállás a jellemző itt is. Hisz fúrni és faragni oly könnyű! Főleg, ha a "kedves" hozzászóló mindig maximum vágyott arra, hogy megvalósítson valamit az álmaiból, de idő, pénz, tehetség stb. hiánya miatt nem járt sikerrel. Eddig! És ez az eddig lenne a lényeg, mert ha tenne még az álmaiért, akkor ki tudja, de ha az álmok helyett más porba tiprását helyezi előtérbe, akkor sokra nem fogja vinni soha, cserébe porba tiprásban egyre jobb lesz! :-)))
És akkor jöjjön egy kis konkrétum! Fejős Évánál emberibb "sztárral" még nem találkoztam! Kedves, rendes, aranyos és megértő volt egyszerre! Hoppá!
Ugyanis pár éve (akkor még nem volt sikeres író!) küldtem neki egy könyvkezdeményt, amit jelentéktelenségem írt, és képzeljétek el, hogy válaszolt, segített, eligazított! Aztán, amikor először készen lettem, elküldtem újra, szerettem volna tudni, hogy mit szól hozzá, de akkor már sikeres író volt, nem nagyon bíztam a válaszában. Újra válaszolt! Ráadásul az igazat írta! Elmondta, hogy nincs ideje, sajnálja! Szinte bocsánatot kért, amiért nem ér rá arra, hogy Névtelen Nulla kérését teljesítse!
Szóval lehet az írásait szeretni vagy nem szeretni, de az biztos, hogy Embernek nagy!
Sziasztok: JJ
Luna16 2010-06-23 08:24
Én sem olvastam még a könyveit, de ügyes, ha már ennyi mindent elért. Nagyon nehéz könyvet megjelentetni, ha nincs rá pénzed, nem ilyen egyszerű, ahogy ő is leírta, legalábbis én így gondolom. :S
Torolt_felhasznalo_966708 2010-06-22 13:43
Nem olvastam a könyveit- csak bele. Nekem nemt tetszett, buta szőke nős.
Viszont arra emlékszem,hogy írt egy magvas nagy baromságot. a falusi vidéki férfiakról
Volt róla egy topik is, ahol nagy nehezen hajlandó volt megszólalni.
Fejős Éva részére vagy Évának a címe.
mizuki 2010-06-22 13:38
Ha lenne gyereke akkor már biztos írt volna róla.
Vmelyik cikkében anno írt a barátjáról de , hogy azóta férjhez ment v. szakítottak nem tudom...
Én olvastam 2 könyvét, kis lányirodalom, limondé :) De az is kell néha. (viszont nem leszek rajongója pedig megpróbáltam!!)
cendrillon 2010-06-22 12:54
Gratulálok neki a szakmában elért sikereihez!
Érdekelne, hogy van-e családja? Csak egy tipp, de ránézésre azt mondanám, nincs neki. Legalábbis gyereke nincs. Valaki tud esetleg pontosabbat?
2 hozzászólás
6 hozzászólás
4 hozzászólás
10 hozzászólás
9 hozzászólás Itt a Nők Lapja Café májusi bögrés játéka! Megnyerheted a Nők Lapja Café egyedi virágos bögréjét!
Már 961 Ft-tól
Már 19 900 Ft-tól
Már 14 900 Ft-tól
50 db páros belépőjegyet sorsolunk ki a Várandósok című filmre!
Sorsolás 2012-06-01