Izzadásgátlás

Műtéttel az izzadás ellen

Sok embert érint – közel minden századikat – a túlzott izzadás, szakszóval a hiperhidrózis. A verejtékmirigyek intenzív működése főként a tenyéren, talpon és hónaljban okoz olyan kényelmetlen jelenséget, amely már az élet minőségét is jelentősen rontja. A genetikai eredetű betegség ellen az elmúlt évtizedekben hatékony, de nem veszélytelen műtéti beavatkozásokat dolgoztak ki.

A legkorszerűbb műtét lényege, hogy az izzadás folyamatáért felelős szimpatikus idegrendszer egy szakaszát a harmadik borda mögötti területen eltávolítják. Korábban is ismert volt ez a beavatkozás, ám túl nagy műtéti heggel járt, így nem terjedt el az alkalmazása. 2007 óta azonban mind népszerűbb a phoenixi Barrow Neurológiai Intézet kutatási nyomán kifejlesztett új eljárás, amelynek során egy apró üvegszáloptikás kamerát vezetnek be a beteg oldalába három kicsi bemetszésen át, majd a sebész beazonosítja és átvágja a túlzott izzadásért felelős idegeket.

Műtéttel az izzadás ellen

A mindössze 30 perces beavatkozás után a Barrow Intézetben kezelt 300 páciens 99 százalékánál megszűnt a tenyéren jelentkező hiperhidrózis, 61 százalékuknál pedig a hónalj túlzott izzadása is. Sajnos azonban mellékhatások is jelentkeztek: két betegnél szívritmuszavar, egynél depresszió, kilenc esetben pedig légmell alakult ki, míg 16 páciensnél kompenzációs hiperhidrózis jelentkezett: náluk a test egyéb tájékain működő verejtékmirigyek vették át a forgalomból kivont mirigyek szerepét.

Ám még ezzel együtt is magas a gyógyult betegek aránya ahhoz a másik, sokkal veszélyesebb – és haszontalanabb – eljáráshoz képest, amikor a hónalj verejtékmirigyeit egy jókora bőrdarabbal együtt kimetszik. Az ilyen műtétek után gyakran rosszul, csúnyán heged a hónaljban ejtett jókora seb, ráadásul az izzadás egyáltalán nem csökken, mert a kivágott bőr helyére húzott bőrben ugyanúgy jelen vannak a verejtékmirigyek.

Műtéttel az izzadás ellen

Néhány ember számára még így is a műtét jelenti az egyetlen megoldást. A 22 éves táncosnő, Lynsey Dare például már a karrierjéről készült lemondani a gyerekkora óta meglévő hiperhidrózis miatt. Gyakran előfordult vele, hogy partnere nem tudta megtartani őt, és szó szerint kicsúszott a kezei közül, mert olyan síkos volt a bőre a rengeteg verejtéktől. Számára az idegátvágásos műtét teljes sikert hozott. Azok, akik nem akarják megkockáztatni a drága műtéttel járó mellékhatásokat, különféle gyógynövényekkel, fürdőkkel mérsékelhetik az izzadás mértékét, valamint modern kozmetikai készítményekkel, dezodorokkal is jó hatásfokkal csökkenthetik a verejtékezéssel járó kellemetlenségeket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top