"ám előfordul az is, hogy az intézmény „benyeli” a szülők forintjait, és például fogyóeszközöket vesz belőle"
Meg előfordul az is, hogy az ilyen fogyóeszközök (pl. fénymásolópapír) segítségével nem csak annyi tudást kapnak a diákok, ami a minimumra elég, vagyis pl. középiskolában a 20%-os középszintű érettségi megszerzéséhez, hanem annyit, amennyivel legtöbbjük a középfokú nyelvvizsgát is megszerzi még az érettségi előtt, egy részük pedig akár felsőfokút is. És ha egy iskola hosszú éveken, évtizedeken át ilyen eredményeket tud felmutatni, akkor még az is előfordul, hogy a szülők szívesebben fizetnek az iskolának a fénymásolásért, mint hogy néhány évvel később sokkal többet kelljen fizetniük majd a nyelvvizsgára való felkészítésért egy másik intézménynek vagy magántanárnak.
Mindenesetre a pénzt csak akkor szedik be, ha a szülői munkaközösség ezt előtte megszavazza. Ha nem akarnak fizetni a szülők, akkor ne szavazzák meg, egyszerű.







81 hozzászólás