Család

Több tízezer forintba kerülhetnek a tanszerek

Bár a tankönyvek ára nem emelkedett tavaly óta, így is több tízezer forintba kerülhet a családoknak egy gyerek tanévkezdése.

Hátfájást okozhat a divatos iskolatáskaSzeptember elsejétől több mint egymillió-háromszázezer diák fog állami iskolába járni – a legtöbb elsős (748 ezer) az általános iskolákba iratkozott be, gimnáziumban 191.800, szakközépiskolában 227.600, szakiskolában 128.400 tanuló kezdi meg a tanévet – 16 éves korig nekik kötelező iskolába járni.

Mindannyiuk szüleinek komoly tétel ilyenkor a tanévkezdés (kivéve talán azoknak, akik gyerekét saját sofőr szállítja), és ezen az sem segít, hogy a minisztérium tavaly árkorlátot hirdetett, vagyis a tankönyvek ára nem érhet el egy bizonyos plafont. Az 1. évfolyamos tanulók tankönyvcsomagjának átlagára 6.500 forint, a másodikosoké 7.400 forint, a harmadikosoké 7.100 forint, a negyedikeseké 6.400 forint körül alakulhat. Felső tagozaton az 5. évfolyamon a tankönyvekért átlagosan 6.500 forintot, hatodikban 7.300 forintot, hetedikben 11.100 forintot, nyolcadikban 10.800 forintot kell várhatóan fizetni.

    A legolcsóbb kiadvány, az 1-2. évfolyamnak szóló szövegértés-szövegalkotás feladatgyűjtemény 115 forintba kerül, míg a legdrágább, egy francia nyelvkönyvet és CD-t is magában foglaló kiadvány 5.200 forintba.

Persze a könyvcsomag csak az alap, rengeteg mindent kell még beszerezni mellé. Az egyik legnagyobb összeg az iskolatáska ára – tízezer forint alatt nemigen lehet használható darabot kapni – de létezik negyvenezer forintos hátizsák is. Kisméretű tolltartó kapható 700 és 3.800 forintért is, felszerelve a legolcsóbb 2.690, a legdrágább 5.990 forint. Golyóstoll van 50, de 2.000 forintért is, míg körzőből a legolcsóbb 470, a legdrágább – készletben – 3.200 forint. Hatdarabos filctollkészlet 280 forinttól 430 forintig vásárolható, míg a 12 darabos színesceruza-készlet ára 430 és 3.900 forint között mozog.
    A 12 darabos vízfesték ára 600 forinttól 3.960 forintig, az ugyancsak 12 darabos zsírkrétáé 280 forinttól 1.300 forintig terjed. A hatdarabos színes tempera ára 1.300, míg az ecsetkészleté 290 forint.
    Egyszerű füzetet lehet kapni 69, spirálfüzetet 370 forintért. A húszdarabos iskolai rajzlap 230 forintba, az írólap 150 forintba kerül. A tornazsák ára 1.660 forinttól 3.116 forintig terjed.

Ha iskolaérett a gyermek, akkor bizony nem lehet húzni az időt. A gondokon enyhíthet valamelyest az iskolakezdési támogatás, azoknál, akik bejelentett munkaviszonyban dolgoznak. A munkáltató ugyanis kedvező adózású béren kívüli juttatással járulhat hozzá a munkatárs terheihez – a juttatás gyermekenként a minimálbér 30 százalékáig (27.900 forint) terjedhet. Mivel az iskolakezdési támogatást mindkét szülő ugyanazon gyermek után is igénybe veheti, gyermekenként a támogatás összege elérheti az 55.800 forintot.   

Miből fogunk megélni harminc év múlva?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top