Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Anikó!
Itt is lehült a levegő,de ez nagyon jó.
Elindulunk vásárolnia kisunokámnak ajándékot.
Vasárnap ünnepelünk.
Én is elkészitettem már ezt a sütit Isteni finom volt,mindenkinek izlett. Én tortaformában tettem bele.
Finomat főzöl jó étvágyat kívánok hozzá.
Nálunk borsóleves lesz és krumplistészta saványúsággal.
Vidám szép napot kívánok!
Szia Magdika!
Szép napot kivánok mindenkinek!
Feszes lesz a bőr a paradicsomtól
Paradicsom-kenyér saláta
Hozzávalók négy adaghoz: 4 szelet toast kenyér, 9 evőkanál olívaolaj, 3 evőkanál fehérbor, só, bors, 1 kg paradicsom, 1 köteg újhagyma.
Elkészítés: A kockákra vágott kenyeret négy evőkanál olajban pirítjuk, öt evőkanál olajat, ecetet, sót és borsot teszünk hozzá. A paradicsomot szeletekre, a hagymát pedig karikákra vágva keverjük hozzá. Egy adag 265 kcal.
Paradicsomleves
Hozzávalók négy adaghoz: 1 készen vett csomagolt paradicsomleves, 1 evőkanál bazsalikom, curry.
Elkészítés: A levest melegítjük, a bazsalikomot hozzátesszük, és curryvel pikánsra ízesítjük. Egy adag 320 kcal.
Paradicsomkoktél
Hozzávalók négy pohárhoz: 8 dl paradicsomlé, némi Worcester-szósz, 2 paradicsom, 1 rúd zeller.
Elkészítés: A paradicsomlét Worcester-szósszal poharakba töltjük, miközben fél paradicsommal és negyed rúd zellerrel tálaljuk. Egy adag mindössze 30 kcal.
Paradicsomos filé nyárson
Hozzávalók négy adaghoz: 6 dkg disznóhúsfilé, 250 g kisalakú koktélparadicsom, 3 fokhagymagerezd, 3 szál rozmaring és bazsalikom, 1 dl olívaolaj, bors, só.
Elkészítés: A húst megfelelő darabokra vágjuk. A koktélparadicsomot megmossuk, hússal együtt nyolc nyársra tűzzük. A fokhagymát finomra aprítjuk. A fokhagymát olívaolajban áztatjuk, megkenjük vele a nyársakat, és sóval, borssal ízesítjük, majd legalább két órán át hűtőben hagyjuk. Aztán grillben melegítve nyárson tálaljuk. Adagonként 350 kcal.
Bárányos paradicsomragu
Hozzávalók négy adaghoz: 30 g szárított és 700 g friss paradicsom, 600 g báránysteak, só, bors, 2 evőkanál olívaolaj, rozmaring, 2 evőkanál ecet, cukor.
Elkészítés: A szárított paradicsomot felvágjuk szeletekre, a bárányszeleteket sózzuk, borsozzuk és olajban mintegy nyolc percig pároljuk. Négy perccel a párolás kezdete után a rozmaringot hozzásütjük. A húst alufóliába csomagolva állni hagyjuk. A hagymát pároljuk, végül a paradicsomot hozzáadjuk. Mindezt sózzuk, borsozzuk és vagy hat percig ecettel hevítjük, majd tányérba tesszük, és bazsalikomlevelekkel dekoráljuk. 320 kcal.
Paradicsom rizstöltettel
Hozzávalók négy adaghoz: 10 dkg rizs, 8 nagy darab paradicsom, 250 g friss sajt, 2 teáskanál ecet, petrezselyem, bazsalikom, csili.
Elkészítés: A rizst sós vízzel feleresztjük, a paradicsomot megmossuk. A csilit is megmossuk, felvágjuk, összekeverjük paradicsommal, sajttal, ecettel, rizzsel. Mindezt kivájt paradicsomba töltjük, és tányérban tálaljuk. 345 kcal.
Összeállította: Harmat Endre
Szióka!
Örülök hogy beugrottál hozzánk és milyen szépek a lekvárjaid.
De jó is lesz a télen és eltudom képzelni milyen jól mutatnak a kamrádban.
Ügyes és kreatív vagy,nem győzöm hangsúlyozni.
Jó piacozást kívánok és vigyázzatok
az úton nagyon magatokra.
Szia Anikó!
" Kívánok Neked... mosolyokat, amikor bánatos vagy.
Szivárványt, hogy a felhőkben járhass, nevetést ami ajkadat simogatja. Gyengéd ölelést, amikor a lelked elhagyatott. Barátokat akik felvidítanak, Szépséget szemeid sokat lássanak. Önbizalmat ha kétségek gyötörnek, hitet melyben teljes az élet. Bátorságot, hogy megismerd magad, türelmet, hogy a világot elfogadd.... Legyen nagyon-nagyon szép napod,
-és szeretetet, hogy megoszthasd."
http://www.youtube.com/watch?v=edQvFPbDylE
Szia Zsóka.
Még szerencse, hogy a jégverés kikerült Benneteket,
mert biztosan láttátok a TV-be, hogy néhol lapátokkal hányták
a jeget, és talicskával tolták az árkokba, hogy eltünjön valamerre.
Igencsak menetrendszerüen jön minden évbe, és pont aug.2o-ra.
Tényleg csodás lett a kis lakásotok, érdemes belekezdeni utána annyira nagy örömünk tud lenni vele.
Szép lehet az óragyüjteményetek is, az én párom is gyüjtene mindenfélét, de sajnos nagyon kevés a helyem, igy is tele van a lakás mindenfélével. Nagyon keskenyek a szobák, és ahhoz mérten elég széles a nappali ülőgarniturája, dehát igyekeztem kényelmes butort venni, hogy legalább este legyünk már ugy ahogy jól érezzük magunkat.
A kisszoba az csak háló !!!! én azt csak alvásra szeretem,. ott nem is tertozkodunk, és TV-t sem nézünk.
a harmadik szobám a mühelyem, és az üzletem, oda jönnek a vevőim. Jól elrendeztem én, de azért csak kicsike. Jobb lenne egy jó nagy udvar, terasz, ahová ki lehet pakolni egy festésnél vagy egy nagyobb takaritásnál.
Képzeld itt ugy kell megoldani mindent, hogy semmit sem tudsz kirakni az ajtón kivülre..........
Sajnos az üzletem ideköt, ellenkező esetben, már régen elmentem volna innen egy picike kis udvaros házikóba.
Ez van ezt kell szeretni...................egyenlőre................aztán meg majd meglátjuk.
Puszillak, szép napot Neked is , és majd muti meg az órákat is. szépek a fegyverek....... és a konyhabutorod főleg.
Editke.
Gyönyörü a szilvalekvárod. Én is rakok el majd, de itt nálunk, még csak most szombaton jelent meg a piacon .
Várok kicsit, de én hallottam olyan receptet is az hiszem Zsókucitól, hogy nem is kell kavarni. Elő fogom keresni, és megpróbálom a szerint, mert szörnyü ott állni órákon keresztül és kevergetni a forró tüzhely mellett.
Gondolom Te se csak ennyit raktál el. Vagy részletekbe teszed, mert nincs időd egyszerre többet "b efejezni " az állandó utad miatt.
Vigyázzatok magatokra, szörnyüek ezek a viharok.
Szép napot Neked is és MIndenkinek
Mindenkinek szépjóreggelt kivánok.
Az idő gyönyörü, hüvös, kellemes enyhe-lanyha szelecske fujdogál, hozza a kertemből a frissen kinyilt szupersztár rózsám illatát.
Most nagyon szép a kertem, jót tett neki az eső és a hüvös. Érdekes módon a vihar egyáltalán nem tett kárt benne, még a tenyérnyi nagy leveleim is épen maradtak, és rengeteg fehér virág, és kövér bimbók bujnak ki belőle. Sajna nem tudom mi a neve, de meg fogom tudakolni.
Már elkészültem az ebéddel ime :
Kelkáposzta főzelék, benne főtt debrecenivel, és egy kis pótlásnak, 2o darab fasirtka. Jaj de szeretem... mindkettőt.
Délután csinálok hozzá egy kistepsi valamilyen sütikét, hatalmas választékom van, ill. tudom is hog mit. Boritól kaptam egy tészta nélküli turós sütit, amit most be is gépelek, vagy megnézem el van e mentve, és legalább gyakorolom a berakást.
Tészta nélküli túrós
Hozzávalók:
· 1 kg túró
· 2 kis pohár tejföl
· 4 tojás /egész/
· kis csomag mazsola
· 8 dkg búzadara
· 4 kanál cukor
· 1 vaníliás cukor
· 1 citrom lereszelt héja
· Ráma margarin a kikenéshez
Mindent alaposan összekeversz, egy jól kikent kisebb tepsit, vagy jénait megszórsz búzadarával, és a keveréket beleöntöd és a megmosott mazsolát rászórod, ami a sütés közben belesüllyed, szép pirosra sütöd, ha kész hagyd benne egy kicsit még a sütőben.
Fél kg túróból csináltam, a legkisebb tepsimben, így is elég lapos lett, de elfogyott.
Sikerült jaj de jó -----bár nem is volt kétséges
Puszi mindenkinek és szép napot.
Sziasztok Drága Nagyikák!
Végre újra itthon!
Tegnap du. a legnagyobb vihar kellős közepén jöttünk haza.Hát mit mondjak? Nem vagyok félős a vihartól (mástól igen), de ez nem volt kellemes! Badacsony után két sorban álltak az autók,(a forgalommal szembe is), a hegyről meg csak úgy zúdult le a víz, elérte a kocsi alját.....
Ezt leszámítva igen kellemes volt: kirándultunk, hajóztunk, Bogláron nagy "banzáj"-ban voltunk, amit a gyerekek igen élveztek
Holnap még elvisszük őket fürödni Bükre, a wellnes rész igen jó a kicsiknek, mert ott minden medencébe bemehetnek
A városban nagy a készülődés a karnevál miatt, már sok utcát lezártak, érdekes lesz a pr. ma belekuksiztam, de Ti is megnézhetitek:
www.savariakarneval.hu
Puszi
Szép álmokat és rózsás csókokat kívánok!
Szép estét mindenkinek ! Csak felugrottam, egy kicsit kiváncsiskodni.
Sok szép képet raktatok fel, nem győzöm menteni ! Ha lesz időm egy kicsit több, akkor majd Én is írok, mert sok ujat kipróbáltam az idén nyáron.
Ime, itt a sokáig főző szilvalekvárom, mindig mire felforrt, el kellett zárni, mert irány a piac, Pest.
További szép estét !
" Az élet teljességét nem években mérik,
hanem örömben.
Kinek-kinek annyit ér az élete amennyi örömet
szerez másoknak. "
Zay László
"Akinek jelleme jól rendezett,
azoknak élete is rendben."
Démokritosz
Mártika!
Sok jó receptet tettél fel ma!
Bounty torta
Hozzávalók:
A tésztához:
4 tojás
25 dkg porcukor
1 dl hideg víz
15 dkg finomlisz
1 csomag sütőpor
4 dkg kakaópor
A töltelékhez:
4 dl habtejszín
1 csomag vaníliáscukor
3-4 evőkanál porcukor
2 csomag habfixáló
20 dkg kókuszreszelék
A mázhoz:
2 evőkanál liszt
15 dkg cukor
3 evőkanál kakaó
fél kiskanál őrölt fahéj
1,5 dl tej
2 dl hideg víz
8 dkg vaj
Elkészítés: A tésztához a tojások sárgáját a porcukorral habosra keverem, a vizet apránként hozzáadom, majd belekeverem a lisztet, sütőport és a kakaót. Végül óvatosan beleforgatom a tojásfehérjék felvert hajbát. Egy 24 cm átmérőjű tortaforma alját kivajazzuk. (Fontos, hogy az oldalát ne vajazzuk be, mert akkor nem jön fel a tészta!) Előmelegített sütőben 170 fokon tűzpróbáig (kb. 20 perc) sütjük. Hagyjuk kihűlni, kiborítjuk a tortaformából, és hagyjuk teljesen kihűlni. A töltelékhez a tejszínt kemény habbá verem, és a vége felé hozzákeverem a cukrokat és a habfixálót, majd legvégén a kókuszt. A tortakorong tetejét kb. 1 cm vastagon levágjuk, majd a belsejét kikparjuk úgy, hogy kb 1 cm vastag perem maradjon. Beleöntjük a kókuszos tejszínt, a tetejét visszarakjuk rá, és berakjuk a hűtőbe. A mázhoz valókat a vaj kivételével egy lábosba tesszük, kevergetve pár perc alatt sűrűre főzzük. A tűzről levéve beledobjuk a vajat. Amikor már szinte hideg, a tortát körbekenjük, majd hűtőben dermesztjük egy egész éjjelen át. Forró vízbe mártott késsel fölszeleteljük. Fontos, hogy a máz nem lesz szilárd, hanem inkább puding
Köszönöm.......
Szép estét............
és Jóéjszakát............
Mindenkinek ..................
Szia Zsóka!
Örülök,hogy benéztél hozzánk.
Kívánok kellemes estét
és jó névnapi ünneplést Nektek.
Szeretem Őt is hallgatni
"Muló világ felett
Örök csillagok élnek,
Hiába hullanak
Hervadt lombok, remények
Mindig akar, szeret,
dalol az élet."
Juhász Gyula
Szia Anikó!
Olyan meghatóan teli szeretettel tudsz írni a kutyusodról, hogy könnybe lábadt a szemem ahogy olvastam soraidat. Bizony az évek során nagyon hozzánk tudnak nőlni kedvenceink, szinte családtagoknak tekintjük őket.
Nálunk elég nagy hely van a falakon a párom gyűjteményének, de olyan sok régisége van, hogy sokszor már perelek vele mikor újakat hoz és nem találunk helyet nekik.
A szobákban meg régi órák vannak. Igaz abból csak egy - egy majd lefényképezem és megmutatom őket.
Nálunk is jó nagy vihar volt az éjjel, úgy látszik ez augusztus 20-án már menetrendszerűen bekövetkezik. Itt csak jó nagy eső volt, szerencsére az idén a jégesők kikerültek minket.
“Csak az tud élni, ki mindig nevet,
kiből kicsordul minden szeretet,
kinek lelke élettől vidám,
ki himnuszt zeng az élet alkonyán.
ki az élet útján győztesen robog,
csak az tud élni,
ki mindig mosolyog!”
Sziasztok! Szép estét Mindenkinek!
Nagyon szép a Jean-Michel Jarre szám régen sokat hallgattam, köszi hogy felelevenítetted!
Megint csak bekukkantottam egy kicsit, mi még ma megyünk Ilona napozni.
Ő is nagy kedvencem Richard Clayderman
http://www.youtube.com/watch?v=6JEnywQszO8
Anikó!
Öröm olvasni a soraidat még a Páromnak is fölolvastam.
Árad belőled a szeretet, nagyon lehet őket is szeretni .
Nekünk soha nem volt kutyánk , de még lehet
hogy lesz.
Szép még mindig Guszti és kivánom ,
hogy legyen még nagyon sokág köztetek .
puszillak.
Mártika!
Nagyszerűűű köszönjük szépen.
Van sok szilvalekvárom ezt a sütit elfogom a héten készíteni.
Örülök hogy jobbnál- jobbakat hozol ma Nekünk.
Puszilunk érte
Most kaptam Cinkétől nagyon szép zene.
Jean-Michel Jarre: Oxygen
http://www.youtube.com/watch?v=UqloWqGrdFo&mode=related&search
Anikó!
Isteni finom igen magnélküli a szőlő fehér most 299 Ft ba kerül,és a dinnye is finom ropogós és nem túl érett még.
Most is fogok még belőle enni. Sajnálom,hogy nem vettünk ketött belőle mert elég kicsik voltak 89 Ft/kg .
Jó volt különben süti?
Majd legközelebb, ha marad felteszed nekünk.
Éjjel is nyitva vannak érdemes elmenni a gyümölcsöké ha nem lesztek nagyon fáradtak.
További szép napot kívánok!
Magdikám.....
Hatalmas vihar volt nálunk, de ma nagyon szép az idő, nem az a forróság, most igencsak kellemes.
Szegény kis Guszti kutyám napról-napra öregszik. Alig akar felkelni, egész nap fekszik, lefelé mégcsak vidámabban jön le a lépcsőkőn az utcára, de visszafelé már nagyon nógatni kell. Néha hátul a lifttel jövünk fel, amikor látom rajta, hogy nem megy neki a lépcsőjárkálás.
Nagyon sajnolom mert csodálatos kis kutyu volt fiatalon, az utcán nem lehetett vele birni a vidámságát mindenki nagyon imádta. Ha levittem, szinte mindig csődület volt körülöttünk, olyan kis ugri-bugri kutyu volt, minden kutya ....kellett volna neki., mindegy hogy fiu, vagy lány kutyi volt e.
Van is neki 2x három gyermeked, gyönyörü kiskutyák voltak de hát természetesen elvitték őket,..
Gusztikám is pedigrés, és a felesége akit Pillének hivtak , ő is pedigrés kis dijnyertes kutyuska volt. Mindkét kutyagyermeknemzése a kis Pillénél volt. Imádták egymást.
Amikor végiggondolom ezeket a dolgokat, és a vele történteket, elszorul a szivem a szomoruságtól, .......és baj sose volt vele, nem volt beteg nem csinált nekünk semmi gondot, csak az örömünk volt vele.
Már előre könnybelábad a szemem a gondolatra is. De sajna látom hogy naponta romlik az állapota, és halkul.............az én drága kis Guszti kutyuskám.
Nagyon szépet küldtél halgatom.
Nagyi lekváros párnája
(kb. 50 darab)
Gyúrt tészta:
300 g búzaliszt
2 teáskanál sütőpor
125 g porcukor
1 tasak vanillincukor
50 g lágy vaj vagy margarin
2 evőkanál rum
2 tojás (közepes méretű)
Ezenkívül:
100 g szilvalekvár
porcukor
Elkészítés:
A lisztben elvegyítjük a sütőport és egy keverőtálba szitáljuk. Hozzá- adjuk a maradék hozzávalót és konyhai robotgéppel (dagasztó spirál) jól összedolgozzuk. A tésztát fóliába csavarjuk és kb. 30 percre hideg helyre tesszük.
A tésztát egy enyhén belisztezett munkalapon 3 mm vékonyra nyújtjuk és hullámos tésztavágóval kb. 4,5 x 3,5 cm-es téglalapokra vágjuk. A téglalapok felét egy kivajazott és sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük. Mindegyik darabra mogyorónyi nagyságú szilvalekvárt szedünk, majd ráfektetünk egy téglalapot és a széleit kicsit összenyomkodjuk.
A tepsit a sütő közepébe toljuk, és a süteményeket megsütjük.
Alsó és felső sütés: kb. 200 fok (előmelegítve)
Légkeveréses: kb. 180 fok (előmelegítve)
Gáz: kb. 4. fokozat (előmelegítve)
Sütési idő: kb. 10 perc
Sütés után a párnákat azonnal megszórjuk porcukorral, majd a sütőpapíron hagyva egy sütőrácson hagyjuk kihűlni.
Mártikám.
Nagyon köszönöm a krumplis pogi receptjét,
nagyon szeretem, és ki is fogom probálni.
Remélem szépen telt el a három ünnepnapod. Bár igazándiból csak a 2o-a volt az Ünnepünk, de jó volt igy, hogy összekapcsolodott a hétvégével.
Igy kellemes három napot tölthettünk el szabadságba.
Nagyon jó pihenést a délutánra, és jó csevegést az estére.
Magdikám.
Azért remélem, hogy sokkal jobban vagy már a lábaddal, annak ellenére hogy nem szedtek még varratot. Persze, azt akarják, hogy teljesen fogja össze a bőrt, mert sokat használjuk a lábunkat, és bizonyos sullyokat is cipelnek szegénykék. Könnyen szakad a varrat helye - esetleg -
Hát nem is tudom, hogy feltegyem e az elmatortát, mert bár mostmár megkaptam a gépemet, de alig maradt 5 vékonyka kis ványadt szeletke - nem szépek - és a munka folyamatát hiába is tenném fel, ha nem lehet látni a végeredményt. Igy jártam, máskor nem adom kölcsön a gépemet, és akkor frissen amikor még fortyogott a terpsibe, le tudtam volna fotózni.
A teszkóba van az a finom görög, akkor érdemes lesz elszaladni, ha hazajön a párocskám. Milyen az a szőlő magnélkü ??? még nem is hallottam. az nagon jó, mert a szőlőt pont a magja nélkül nem tudom enni, mert megfekszi a gyomromat.
Meglátom, ha nem jön későn, elszaladunk.
szép napot köszi a jótanácsokat
Szióka!
Finom igy is nagyon a krumlis pogácsa
Jó hogy megosztottad velünk a fortélyt is.
Krumplis palacsinta
Hozzávalók:
2 közepes burgonya,
20 dkg liszt,
1 tojás,
fél liter tej,
pici só
reszelt füstölt sajt,
tejföl
Elkészítés:
Lereszeljük a burgonyát, hozzáadjuk a tojást,
a lisztet, a sót, és sűrű palacsintatésztát keverünk belőle. Kiolajozott palacsintasütőben 5-6 darab vastagabb palacsintát sütünk belőle.
Az elsőre reszelt sajtot hintünk, meglocsoljuk tejföllel,
rátesszük a következő palacsintát,
majd folytatjuk, amíg el nem fogy a palacsinta.
Tetejére reszelt sajt kerüljön.
Szeleteljük, mint a tortát.
Megjegyzés:
Bármilyen nyári salátával kitűnő vacsora,
jó étvágyat hozzá!
A receptet Zsámboki Éva küldte. Köszönjük!
Szia Zsóka!
Örülök hogy írtál is Nekünk és nemcsak olvasol minket.
Szép családod van és Te is nagyon bályos vagy főleg a kocsiban.
Tudod mi a pelépő hozzánk egy jó recept.
Ugye meglepsz minket vele.
Néhány szabály, hogyan élj
"Adj az embereknek többet, mint amire vágynak,
és ezt teljes szívedből tedd. "
"Akárhányszor azt mondod "Szeretlek", gondold komolyan. "
"Akárhányszor azt mondod: "Sajnálom", mindig nézz a másik szemébe."
" Soha ne hagyd figyelmen kívül mások álmait."
"Szeress mélyen és szenvedélyesen."
" Élj egy jó és becsületes életet.
Amikor öreg leszel és rá gondolsz,
jó érzés lesz újra átélni. "
(Tantra Indiából)
Szia Mártika!
Sajnos még nem,mert még gyógyulnia kell,
de hétfőn már remélem kiszedik .
Tejszines rakott krumpi jónak igérkezik.
Régen készítettem,dejó hogy eszembe jtattad.
Köszönöm szépen a szép képes idézetet
és a gyönyörű szép rózsákat.
http://www.youtube.com/watch?v=yM2-L5MUEkU
Hallgassuk meg
Szia Mártika!
Köszönjük szépen a jó recepteket.
küldök én is.
Sajtos-spenótos tészta
Diétás jellemző: Lisztérzékenyeknek is, Cukorbetegeknek is
Hozzávalók: 2 személyre:
fél csomag durumtészta (tollhegy/ masni/ szarvacska/kagyló
fél doboz fagyasztott spenót
1dl másfeles tej
fokhagyma ízlés szerint
1 evőkanál étkezési keményítő
ételízesítő
5 dkg óvári, mozzarella vagy edami sajt
Elkészítés:
A tésztát kifőzöm, leszűröm.
A spenótot kevés vízzel felolvasztom, ízesítem.
Amikor már felolvadt, hozzáteszem a tejben csomómentesre kevert keményítőt és besűrítem.
A tésztát összekeverem a spenóttal,
reszelt vag darabolt sajjtal forrón tálalom.
Tanácsok:
Paradicsomkarikákkal díszítve hú, de finom
Tej helyett tejszínnel még finomabb!
Elkészítési idő: 15 perc
Szia Rita!
A napokban gondoltam Rátok, és lám jelentkeztél is.
Aranyos lehet nagyon a kislányod én imádtam nézni amikor elindultak a kistündéreim .Nagyon drágák ilyenkor is .
,de félteni kell őket és nagyon fárasztó bizony a sok sétálás.
Legyetek vidámak boldogok együtt
nagyon szép már.
Puszillak
Anikó!
Sajnos a varratot még szedték ki.csak kötözésen voltam,talán hétfőn már arra is sor kerül.
Biztos fincsi lehetett az almatorta ,amit készítettél.
Majd biztos alkalom adtán elküldöd a fotót róla és a szép nagy terítőről is. Ez igen 9o éves néni készítette, gartulálok neki .
Én a műlencsémmel már most nem vállalkozok rá.
Jó azért ha néha a szoknyádon van a kedvesed
Most juttom én is géphez, mert de doki jó sokan voltak bsebészeten és utána elmentünk vásárolni a Tescoba. Nagyon jó gdinnyét vettünk meg fincsi magnélküli szőlöt és még sokmindent amire szükségünk volt.
Jó pihenést és kellemes délutánt kívánok!
Szia Anikó!
Jó munkát és hihenést!
Krumplis pogácsa-gyors és nagyon finom recept
Hozzávalók:
500 g liszt
500 g fött krumpli átnyomva
1 evökanál só vagy mégtöbb (kóstolni, jó sósnak kell a tésztának lennie)
150 g vaj vagy zsír (zsírral finomabb)
1 élesztö cukros tejben felfuttatva
1 pohár tejföl, van, hogy több, van, hogy kevesebb a krumplitól is függ, hogy mennyit vesz fel
Elkészítés:
Jól összedolgozzuk a hozzávalókat, azonnal szaggatjuk, be a tepsibe, tojással megkenni, lehet rá tenni reszelt sajtot, köménymagot, de szezámmagot is. Azonnal forró sütöben 200 fokon sütni. Hamar meglesz, ca. 20-25 perc. De sütöje válogatja, ki kell próbálni
Tanácsok:
Én még a sütő ajtón szoktam, egy kicsit keleszteni.
Van hogy adok hozzá, füstölt húsos szalonnát, amit előzőleg kisütök, majd összeaprítom, és ezt belekeverem a tésztába. Ilyenkor kicsit kevesebb zsír kell. Nekünk így jobban izlik!!
Elkészítési idő: 45 perc
Áfonyás, barackos és tejfölös muffin
Ez a sok finomság nem három különböző sütiben lakik, hanem ugyanabban az egyben. Így tehát ez itt az igazi ízrobbanás. Könnyű tésztájának titka a szénsavas víz.
Hozzávalók:
350 g liszt
sütőpor
100 g cukor
100 g olvasztott vaj
140 ml tejföl
2 tojás
1 citrom héja finomra reszelve
150 g áfonya
2 friss barack, felkockázva
6 kanál szénsavas víz
Elkészítése:
Melegítsd fel a sütőt 200 fokra, és készíts elő hat muffinsütőt. Keverd össze a lisztet, cukrot és sütőport egy nagy tálban, add hozzá az olvasztott vajat, a tejfölt, a tojásokat és a citrom héját, és egy habverővel keverd addig, amíg egységes, lágy tészta lesz belőle.
Óvatosan keverd bele a gyümölcsöt, legvégül a szénsavas vizet.
Oszd el a tésztát a sütőkbe. Szórd meg egy kis cukorral, és süsd 25-30 percig, amíg aranyszínű nem lesz. Legjobb, ha melegen tálalod.
Szia!
Nagy kárt okozott a jégeső Nálatok?
A tévében láttam ,hogy sok helyen esett és lápátolni kellett az utcákról. Ilyen nyarunk is régen nem volt.
"A Szeretet Palotájának kapuja kétefelé nyílik.
Ahol beléptél, ugyanott ki kell lépned egyszer,
hogy visszatérj oda, ahonnan indultál.
Mindazt, amit teremtettél, magad mögött hagyod,
de később bármikor visszanézhetsz rá.
Amikor visszatekintesz, látni fogod:
a Szeretet Palotája fényesebben ragyog
a te teremtő fényed által.
Tatiosz
Szia Magdika!
Hogy vagy? kiszedték a varatokat?
Almaleves habgaluskával
Hozzávalók:
4 alma
8 szem aszalt szilva
3 evőkanál cukor
reszelt citromhéj
1/2 teáskanál fahéj
őrölt szegfűszeg
2db tojásfehérje
1 evőkanál kristálycukor
1,5 teáskanál őrölt fahéj
kis liszt és tejföl
Elkészítés:
A hámozott és feldarabolt almát a szilvával együtt cukros és fűszeres vízben feltesszük főni.Tejfölből és lisztből habarást készítünk,amit a fözőlével simára keverünk és a leveshez öntjük.A tojásfehérjét kemény habbá verjük a cukorral és fahéjjal.A habból galuskákat formázunk,és cukros vízben kifőzzük őket.
Tanácsok:
Leginkább hidegen finom.Hűtöben tároljuk.Jó étvágyat hozzá!
Elkészítési idő: 20 perc
Tejszínes rakott krumpli
Hozzávalók:
1 csomag baconszalonna
1 kg burgonya (régi)
2-3 csirkemellfilé (jó pulykából is)
1/2 kg sajt
3 dl tejszín
liszt
tojás
Elkészítés:
egy réteg baconszalonna
rá 1 kg karikára vágott, főtt burgonya
ráreszelni 25 dkg sajtot
rátenni 2-3 csirkemellfilét lisztbe, tojásba forgatva
végül 25 dkg sajtot ráreszelni a tetejére
leönteni az egészet tejszínnel
alufólia alatt párolni 1-1 1/4 óráig, majd a fóliát levéve megpirítani a tetejét
Szia Anikó!
Nagyon nagy vihar volt nálunk is tegnap és ma is.
A Guszti kutyusod nagyon öregszik szegény ha már olyan rosszul hall . Milyen érdekes az állatoknál is jelentkenek a problémák.
Isteni finom volt a kávé ,már készter is ittam azóta.
További szép napot kívánok!
Kedves Zsuzsa29!
Aranyos vagy , hogy gondoltál Ránk. Sajnos én nem Bpesten lakok és igy tártalan a dolog,pedig szivesen készítenék én is ilyen szép mézeskalácsokat.
Remélem mások is olvassák az írásodat
és lehet hogy kedvet kap hozzá.
Szép dolog amivel foglalkoztok gratulálok hozzá.
Tündér s kis bébitek és Ti is nagyon helyesek vagytok.
Megnéztem a bemoldalat.
Sok sikert a továbbiakban is. Puszillak
Sziasztok!
Én is csendben olvasgatlak Titeket,és csodállak Benneteket.
Szia Bubuka!
Nálunk is nagy vihar volt az este és sztem nem is tudták megtartani a tüzijátékot itthon.
Láttam Bpesten csak sikerült,
és nagyon szép volt a Tv ben láttuk.
Legyen szép napod!
Szia Eli!
Tündéri a kislányod nagyon édes ahogy látszik alul a két kis fogacskája.Nagyboldogság lehet,hogy látod ahogy elindul megteszi az elsö lépéseket Nálunk is nagy vihar volt éjjel és még reggel is,de már kisütöt a nap és nagyon kellemes a levegö.
Találtam gyerekeknek való jó recceptet.
Szép napot kivánok mindenkinek!
Sajtkrémes karfiol
Hozzávalók:
1 pici karfiolrózsa
1 nagyobb burgonya
pár szál petrezselyemzöld
só
kevés margarin
Boci sajtkrém Elkészítés:
Kevés karfiolt rózsáira szedem, a burgonyát meghámozom, feldarabolom kockákra.
Majd margarinnal, egy kevés vízzel felteszem párolni.
Közbe belerakom a sót és a felaprított peterezselymet.
Majd mikor megfőtt, turmixolás előtt beleteszem a sajtkrémet és összepépesítem.
Nagyon finom és könnyű.
krumplis sajtos, fokhagymás répa
Hozzávalók:
krumpli, répa,fokhagyma, sajt Elkészítés:
2 nagyobb krumplit,3 db kisebb répát,főztem meg egy csepp olajjal,izesítettem kis só, meg egy csipet fokhagyma granulátum,ha megfőtt reszeltem bele sajtot,finom lett,ebbe nem tettem husit.
Rácsos túrós süti
Hozzávalók:
Tésztahoz:
50 dkg liszt
20 dkg margarin
15 dkg porcukor
4 tojás sárgája
1 sütőpor
1 tejföl
Túrókrémhez:
3 dkg margarin
3 tojás sárgája
25 dkg vaníliás cukor (porcukor+ 1-2 zacskó vaníliáscukor)
1 kg túró
2 evőkanál grízes liszt
1/2 dl tejföl
7 tojás habja
mazsola izlés szerint
1 citrom reszelt héja Elkészítés:
A tésztát összegyúrom, fél órát állni hagyom.
Majd kettéosztom. Feléből lesz az alsó lap, másik feléből majd a túrókrémre rácsot formálok hosszú hurkákból.
Az alsó lapot félig kell megsütni, arra jön a túrókrém amit az összetevőkből keverünk össze egy mixer segítségével, vagy akár kézzel is, majd erre tesszük a tésztarácsot és visszatesszük sülni még.
Ne haragudjatok, hogy nem jelentkeztem egy ideje, de a lányom elindult és most mindig menni és menni akar én pedig győzök utánna szaladni. Minden időmet elrabolja a kislányom. Annyira aranyos, ahogy lépked az apró kis lábaival, nem győzök benne gyönyörködni
Remélem ti jól vagytok. Nálunk az éjjel hatalmas vihar volt, de átvészeltük. Még az áram is elment, csak most reggel jött vissza.
Sok-sok puszit és ölekést küldök mindenkinek!
Szeretettel: Eli
Szia bubuka
Itt is hatalmas vihat volt nálunk, és most is teljesen be van borulva, képzeld tüsszögök, és semmi melegem sincs.
Hüvös van a lakásba kimondottan.
Kis kabátocskát kellett felvennem a szobába, persze ülök a gépnél, és nem mozgok, azért van fázós érzetem.
Egészségedre a finom kávécskát, és is reggeliztem egy zsemlét és hozzá egy kis kakaót.
Pedig megfogadtam, hogy a három nap alatt felszedett kis többletet le kell adnom. Nem is akartam reggelizni. De hát............
szép napot neked jó munkát és jó pihenést.
Magdikám, Még csak most jutok hozzá a visszaolvasáshoz, hiába volt a három nap, semmihez sem jutottam hozzá, és igy hogy itthon van a párom, még a gépemhez sem.
Jobban szeretem én, ha elmegy az üzletbe, ugy valamennyit árusit is, és nekem is van egy kis levegővételem. Ha itthon van, le se száll a szoknyámról, egy perc szabad időm sincs miatta.
Almatortát sütöttem, ami nagyon érdekes, és nagyon finom is, le is van fotózva, de mielőtt kisült volna a kislányom elvitte a gépemet, és igy csak az előkészületek vannak fotozva, és várom pár szelettel, hogy megjöjjön a gépem, lefotozom, és akkor felrakom előkészületi fényképekkel együtt.
Hát ezek a risik c sodálatos szépek, jövö héten lesz készen egy 11ox11o-es mindjárt le is fényképezem és megmutatom, csodálatosan szép. A kézi varrása nem annyira, mert azt egy nagyon idős 9o éves néni varrta, és ugy hozta hozzám risizni.
Mi is a TV-be akartuk a tüzijátékot megnézni - láttad hogy elvitte a vihar az embereket a Duna-partról, örültünk hogy nem mentünk ki.
Szép napot kivánok, és jü pihenést. Ha olvasod ezt a levelemet, már biztosan ki is szedték a varratjaidat, remélem hogy nem fájt.
Szia Zsókám.
Na végre hogy idejuuttoam már egy kicsit. Ez a három nap, hogy itthon volt a párom is, és a pari. is, nagyon lefoglalt, nem is bánom már hogy vége van. Nem juttottam semmihez sem........
A butorod kifejezetten nagyon szép lett. Sokmindent meg lehet oldani ezzel az öntapadós tapétával, gondoltam, hogy a fehér része levan festve gyönyörűen csillog.
Teljesen uj butorod lett...... ügyesek vagytok. Az enyém is gyüjti, de ő olyan kis szobrokat rézből, és mindenféle apróságokat is majd csinálok róluk fótot, van egy pár szép darabja, csak sajnos nekün k a felekra semmi sem fér fel, mert burorok vannak körbe, kicsi ez a lakás hiába 3 szobás. Kicsi a panel vékonyak a szobák.
Szép napaot Neked is köszönöm a finom recepteket.
Remélem ma már nem lesz.
A veteményesemet egy kicsit megverte, de remélem azért nagyon sok baj nem lesz belőle.
Mindenkinek szép napot.
Szép jóreggelt Kislányok.
Vége az ünnepeknek, az éjszakánk katasztrofális volt, az estével együtt, dörgés, villámlás zuhogó eső. Mindent be kellett csuknunk, utána leizzadtunk, a bepárásodó szobába. Nem is tudom hogy mi lett a tüzijátékkal, mert minden ablakunk ba volt csukva, nem is mertem volna kinyitni, mert söpört befelé az eső.
Nagyon rosszul aludtunk, Guszti kutyám most előszőr nem félt a tüzijáték dörrenéseitől, mert szegénykém már igencsaknagyon süket lett, és nem hallotta,. igy nyugodtan aludta végig az éjszakát.
Most már leszek, mostmár jövök, jól elhanyagoltalak Benneteket, három napig itthon volt a párom, elment másra az időnk.
Most kellemes a levegő finom hüs, fel is kell valamit vanni a lakásba, mert borzong a bőröm.
Szép napot Mindenkinek jó munkát, és jó pihenést
Itt a kávé és a teácska, válogassatok kedvetekre.
Kedves Nagyik!
Elnézést a zavarásért, lehet valakit érdekelne:
Mi olyan kismamákat, asszonyokat, nagymamákat keresünk, akik szeretnék felesleges idejüket hasznosítani, és egy kis pénzt keresni ősszel. Szept-okt-nov.
Mézeskalácsokat sütünk, melyet alapítványok támogatása miatt eladunk immár 5.éve.
Kevesen vagyunk, szeretnénk bővíteni a csapatot. Ha van kedved, vagy ismerősöd írj bátran.
Köszönettel,
zs
Puszi és jó éjszakát