Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

60-on túl/70-en innen.

kapucino
Létrehozva: 2006. március 26. 23:30

Szervusztok!

Nyissunk egy olyan új topicot, ahol hatvan körüli asszonyok beszéljük meg napi örömeinket,  ügyes-bajos dolgainkat,mivel töltjük a megérdemelt nyugdíjas napjainkat.

  1. 2016. Április 5. 09:16124201.

    Szervusztok!


    Mai bölcsességek:


    A baj nem arra való, hogy kikeveredjünk belőle, hanem, hogy megtapasztaljuk mélyen fekvő okát, és tanuljuk meg legyőzésének külső-belső taktikáját. A legtöbb ember azonban sem egyéni, sem közösségi tragédiáiból nem tanul - s ezért állandóan ismétli azokat. Szellemi mesterek legnagyobb szomorúsága, hogy az ember régóta semmiből sem tanul.


    Müller Péter

  2. 2016. Április 4. 14:48124200.

    Nagyon szép napot kívánok Nektek, Mindenkinek!


    Domikának pedig nagyon sok erőt ebben a nagyon nehéz, fájdalmas időszakban.


    Az ember akkor válik igazán felnőtté, amikor egyben árva is lesz!


    Amikor elveszti a legnagyobb támaszát, Szüleit, Édesanyját!

  3. 2016. Április 4. 09:18124199.

    Domikám,
    itt nincs harag, hál az égnek, semmi sem kötelező, kedv kérdése a megjelenés. Van aki csak olvassa a topicot, és ez már/még az érdeklődés jele.
    Szeretettel gondolok Mindenkire. Együttérzünk Veled, és köszönet Csipiszkének, hogy megtalált a facén, én nem. Puszi!

    előzmény:
    Dominika124 (124193)
    2016-04-03  22:26
  4. 2016. Április 4. 09:13124198.

    Lehet, hogy igazad van, bár ezt soha nem lehet tudni.

    előzmény:
    tűzvihar (124197)
    2016-04-04  09:09
  5. 2016. Április 4. 09:09124197.

    Verám, Te túlélted, ő nem élt volna túl. Ez ugye így van.
    Ez az igaz bölcsesség mára - tőlem.


    Domikának küldtem mailban részvétem.

    előzmény:
    veracsek (124196)
    2016-04-04  07:25
  6. 2016. Április 4. 07:25124196.

    Jó reggelt, szép új hetet kívánok mindenkinek!


    Nekem szomorú lesz: ez már a második születésnapja Lacinak, amiről a távollétében tudunk csak megemlékezni, nem ma van, holnap lesz! 74 éves lenne.


    Mai bölcsességek:

  7. 2016. Április 4. 07:03124195.

    Szervusz Évi!


    Fogadd őszinte részvétem.Bizony nagy szomorúság anyát elveszíteni még idős korban is.Talán némi vigaszt nyújt ez a  megható vers:


    "Ne állj zokogva síromnál, nem vagyok ott, nem haltam meg.


    DE ott vagyok ezer szélben ami fúj.


    Én vagyok a gyémánt csillogás a havon


    Én vagyok a napfény az érett gabonán


    Én vagyok a szelíd  őszi eső


    Ott vagyok minden hangban veled."


    Nem hal meg az akire mindig emlékeznek, a szívedben örökké élni fog anyukád.

    előzmény:
    Dominika124 (124193)
    2016-04-03  22:26
  8. 2016. Április 3. 22:34124194.

    Gondolj arra, Évikém, hogy ha a szegény anyukád már nagyon beteg volt, és ilyen szép kort ért meg, akkor ez a szomorú esemény inkább megváltás volt neki, nem szenved többé!


    Mostanában nagyon sokan hanyagolnak minket, de gondolom, mindnyájan ugyanúgy szeretjük a távol maradókat is! (Persze fájlaljuk mindenki hiányát!)

    előzmény:
    Dominika124 (124193)
    2016-04-03  22:26
  9. 2016. Április 3. 22:26124193.

    Sziasztok Drágáim nagyon szépen köszönöm a részvétet, és csipiszkének a tolmácsolást, de azt sem tudom hola fejem annyira ki vagyok. szegény drága édesanyám itt vagyott örökre, szépen csendben elaludott 86-éves volt. sajnos az utóbbi időbe már nagyon beteg volt szegénykém, már alig volt ereje járni, is és lefogyott 33 kg -ra Szerdán lesz a bucsuztatása szegénykémnek, majd a hamvasztása. Aranyosak vagytok hogy én tényleg mostanába hanyagollakm Titeket, és mégis eszetekbe jutok. Nagyon szeretlek Titeket, Mona Veronka Évike tűzvihar Ágika Mila és a többi  aki nem jutott az eszembe ne haragudjon

    előzmény:
    veracsek (124180)
    2016-04-03  19:32
  10. 2016. Április 3. 22:11124192.

    Látod Verám, addig addig böngészgetsz, mig csak fel tudod idegesiteni magad!!!!  Jaj, Te rosszaság!

    előzmény:
    veracsek (124175)
    2016-04-03  08:04
  11. 2016. Április 3. 22:03124191.

    Csipiszkém, FLECTOR tapasz csodát tett még.

    előzmény:
    csipisz (124177)
    2016-04-03  14:39
  12. 2016. Április 3. 22:02124190.

    Monám, és szerintem Te sütötted a tortát, ami nagyon szép, és mondd, milyen? Feketeerdő, vagy meggyes akármi? De nagyon kívánatosan néz ki, és nem csak kötni, főzni,varrni, szabni, de még tojtát sütni is tudsz, na ez már több a soknál.
    Csipisszel itt elviszitek az érmeket! De örülök Nektek!!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (124179)
    2016-04-03  19:22
  13. 2016. Április 3. 21:56124189.

    Javitom: Gábora és nem Gáborja. jajj, de szúrja a szemem. bocs.

    előzmény:
    csipisz (124177)
    2016-04-03  14:39
  14. 2016. Április 3. 21:50124188.

    Szia Monám!


    Gratula a Lányodnak!!!!! 1 hét múlva az enyém lesz 1 évvel ifjabb!!!! Remélem nem bánkódik, vannak gyerekei, és ez már boldogság!


    Látod, több oldalról lehet nézni, hogy mi lehet a jó, s az elentettje.
    A tojtából csak picit vettem, mert ma már ettem egy jó adag epertortaszeletet. Meghívott a fium!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (124179)
    2016-04-03  19:22
  15. 2016. Április 3. 21:46124187.

    Jaj, Domi Éva, hát igazán most Gáborja vigasztalhatja, meg a gyerekek, unokák. Nagy veszteség lehet a Családnak.

    előzmény:
    csipisz (124177)
    2016-04-03  14:39
  16. 2016. Április 3. 21:42124186.

    Sziasztok, szép estét, vagy már álmokat?


    Kinek mi jár! (nekem a szám.)

    előzmény:
    veracsek (124185)
    2016-04-03  21:08
  17. 2016. Április 3. 21:08124185.

    Neked is szép álmokat!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (124184)
    2016-04-03  20:35
  18. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2016. Április 3. 20:35124184.

    köszi, CSIPISZKE!


    mindenkinek kivanok JO EJT! 

    előzmény:
    csipisz (124182)
    2016-04-03  20:10
  19. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2016. Április 3. 20:29124183.

    köszi, hogy atadtatok a reszvetemet... sejtettem rögtön, hogy ö lehet...hosszu szenvedes utan mar megvaltas...


    nagyon sajnalom Domi-t, nehez napjai vannak... sokaig apolta az edesanyjat...


     


    a jo kivansagodat lanykam neveben is köszönöm...


     

    előzmény:
    veracsek (124180)
    2016-04-03  19:32
  20. 2016. Április 3. 20:10124182.

     Mona, Verácska van éppen a fórumon, Ők is részvétüket nyilvánítják, kérik, tolmácsoljam Feléd!


    ...most írtam meg!


     
  21. 2016. Április 3. 20:06124181.

    Igen, DOMINIQUE.


    Az Ő édesanyjáról van szó, sajnos.


    A neve nem jutott eszembe, de tolmácsolom a Facen a részvéteiteket.


    Jó éjszakát kívánok Mindenkinek.

  22. 2016. Április 3. 19:32124180.

    Nem tudom, hol olvastad, hogy ma jobban vagyok, mert már talán 3 napja ismét sokkal jobban fájok, előtte volt 2-3 jobb napom. A különbség csak annyi, hogy most nem szedek fájdalom csillapítót, és úgy fájok, egy hete még a gyógyszer mellett szenvedtem. Vicces, hogy mindig vándorol a fájdalom, hogy ne unatkozzak, ezúttal inkább a bal csípőm, és a hátam fáj, a hátam pedig szinte soha nem szokott kínozni.


    Dominique alatt a mi Dominikánkat érted? Őt persze nagyon jól ismerjük, hiszen személyesen is találkoztunk vele és a férjével mi ketten (és Lacikám). Ő valóban szlovákiai és vörös hajú, de nem kapcsoltam.


    Csipiszke!


    Ha róla van szó, akkor még jobban sajnálom, ő régi jó barát, még ha el is hagyott minket, akkor is!


    Monám!


    Lánykádnak minden jót kívánok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (124179)
    2016-04-03  19:22
  23. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2016. Április 3. 19:22124179.

    hi, VERONIQUE!


    olvasom, hogy ma egy kicsit jobban vagy? örülök... jo lenne mindig igy maradni...de ez nem kivansagmüsör...


    CSipiszke nem veletlenül DOMINIQUE-rol irt? az ö edesanyja volt nagyon beteg. emlexel? nekem ugy remlik, hogy az ö edesanyjarol van szo...


    te el tudod öt erni? es megkerdezni? ha igen, en küldöm ÖSZINTE RESZVETEMET. 


    ha nem rola van szo, akkor tekintsd semmisnek...köszi. 


     


    jok a hozott okos gondolatok...


    ma 1 evvel ,,öregebb,, lett a lanykam...melleklet a tojtaja...


    gondoltam, hozok nektek belöle...


     


     

    előzmény:
    veracsek (124178)
    2016-04-03  17:30
  24. 2016. Április 3. 17:30124178.

    Nem ismerem, de sajnálom!

    előzmény:
    csipisz (124177)
    2016-04-03  14:39
  25. 2016. Április 3. 14:39124177.

    Szép napot kívánok Mindenkinek.


    Most olvasom a Face-n, hogy a Szlovákiában élő, vörös hajú kis barátnőnk édesanyja tegnap este szép csendben örökre elaludt.


    Bocsánat, ha megzavartam vele nyugalmatokat.


    Nehéz órái, napjai lehettek, lehetnek szegénynek.

  26. 2016. Április 3. 08:31124176.

    Ismét van valami hiba: már kétszer próbáltam elküldeni ezt, de nem vitte el, viszont lehet, hogy később mégis meg fog jelenni. Most harmadszor próbálkozok vele:


    Na most halálosan megijedtem: a Kapu böngésző megírta, hogy ma hajnalban gázmérgezés miatt x embert menekítettek ki a 16. ker. Hársfa u. egyik 3 szintes házából. A fiamék a Hársfavirág utcában laknak egy ugyanilyen házban. Kórházba is került pár ember. Azonnal megnéztem, hogy van-e egyáltalán Hársfa u. is a ker.-ben, hála az égnek van.

  27. 2016. Április 3. 08:04124175.

    Na most halálosan megijedtem: a Kapu böngésző megírta, hogy ma hajnalban gázmérgezés miatt x embert menekítettek ki a 16. ker. Hársfa u. egyik 3 szintes házából. A fiamék a Hársfavirág utcában laknak egy ugyanilyen házban. Kórházba is került pár ember. Azonnal megnéztem, hogy van-e egyáltalán Hársfa u. is a ker.-ben, hála az égnek van.

  28. 2016. Április 3. 06:51124174.

    Jó reggelt!


    Gyönyörűek a virágok!


    A káposztás kockát valóban így kell keresni, én azokra gondoltam, amiket megírsz cím szerint, akkor nem kell a Start-lapra kattintani, elég az egérrel megoldani a keresést.


    Mai bölcsességek:


    Ha úgy élek, hogy állandóan számolom a kalóriákat, olvasom az életmódra szerkesztett tanácsokat, akkor hol marad az élet élvezete? Próbáljuk meg élvezni az életünket. Megtalálni az arany középutat.


    Geszler Dorottya


     


    Nem kár azokért a képességeinkért, amelyek számítógéppel helyettesíthetőek, így legalább több energiánk marad arra, amin tényleg érdemes gondolkodni.


    Mérő László


     
    előzmény:
    tűzvihar (124173)
    2016-04-02  22:34
  29. 2016. Április 2. 22:34124173.

    http://www.viator.com/Amsterdam-attractions/Keukenhof-Gard ens-photos/d525-a7


     


    Jó a kérdésed. A Startlap-on beirom abba az üres kocekába amit akarok, és akkor máris előjön a káposztáskoceka!


     


    JÓÉJSZAKÁT! ITT MÁR FUJJÁK A TAKARODÓT, HUZZÁK A TAKAJÓT!


    (csak viccám!)    De menek alukálni.  puszika.

    előzmény:
    veracsek (124172)
    2016-04-02  22:27
  30. 2016. Április 2. 22:27124172.

    Most se jelezte!


    Te hogy szoktál keresni valamit? Mit jelent a "beütöd a keresőbe"? Én kijelölöm, jobb egér, és ott van: Keresés a(z) Google keresőmotorral a következőre. Ha így keresek valamit, akkor nem kell új oldalt nyitni, szerintem sokkal egyszerűbb módszer. Ha megnéztem, akkor a felső sorból egyszerűen törlöm azt az egy részt, a többivel tovább dolgozhatok.


    Nem tudom, mennyire érthető, amit írtam.

    előzmény:
    tűzvihar (124171)
    2016-04-02  22:03
  31. 2016. Április 2. 22:03124171.
    Flowerfields and Keukenhof Half-Day Tour

    Ha ezt beütöd a kereső-be, akkor csodás friss, idei képeket ad ki onnan, ahol Te is én is voltunk.


    Nem tudtam pirosbetüs kijelölésse hozni. grrrrrrrrrrrrrrrr

    előzmény:
    veracsek (124169)
    2016-04-02  20:06
  32. 2016. Április 2. 21:54124170.

    Látom, Verám! Nekem is ott van a muskátlis egyik kép. Csak az a sor mellette - a legfelső - nekem nem ilyen. nincsenek olyan kis izék.


    Igen, az pislog, a kör, ha van üzenet ezek szerint.


    Nna, 1:1 a Barca - ReálMadrid meccs jelenleg.
    Persze, hogy az előzőnek drukkolunk.

    előzmény:
    veracsek (124169)
    2016-04-02  20:06
  33. 2016. Április 2. 20:06124169.

    Így néz ki:

    előzmény:
    tűzvihar (124166)
    2016-04-02  19:07
  34. 2016. Április 2. 20:02124168.

    Most tüzetesen megnéztem, és nekem is a nevemnél lévő kép van ott fönt, de nem az, amit a hsz-eknél van, hanem a nagy kép a nagybetűs nick-név fölött, csak annyira apró, hogy alig látható, milyen fotó.

    előzmény:
    tűzvihar (124166)
    2016-04-02  19:07
  35. 2016. Április 2. 19:34124167.

    Lehet, hogy nekem is az van ott, nem lehet látni pontosan, csak azt, hogy kör alakú. Most se jelezte az üzenetet, úgy néz ki, csak a privit mutatja. Én is mindig mindent megnézek, de ha éppen kevesebb időm van, akkor először a saját üzeneteimet keresném, ha jelezné.

    előzmény:
    tűzvihar (124166)
    2016-04-02  19:07
  36. 2016. Április 2. 19:07124166.

    Verám, erre válaszoltam, de nem ment el. Talán most:


    Nekem is van fent, de nem földgömb,hanem a jel, ami a nevem előtt van kint a topicon..... villog, denem tudtam, miért.-


    Én csak nyitom a topikot, aztán látom, hogy mit irtatok, s arra megy a válasz. (vagy nem).

    előzmény:
    veracsek (124165)
    2016-04-02  17:04
  37. 2016. Április 2. 17:04124165.

    Nekem a jobb felső sarokban van egy földgömb-szerű jel, az szokott vibrálni, de most ne csinál semmit, és ha rákattintok, akkor is azt írja, hogy nincs üzenetem.


    Tavaly volt büdöske az erkélyen.

    előzmény:
    tűzvihar (124163)
    2016-04-02  16:39
  38. 2016. Április 2. 16:43124164.

    Csipisz én egy Cilike vagyok: egy betűt tévesztettem, csak, és lám, máris magamnak szólt a mondat,
    de Neked küldöm az infuziós ajánlást.


    "Lehet, hogy kellene egy intravénás amarettós ampulla a szervezetemdnek??? Utána meg egy Pilsenivel töltött infuzió, ugy 24 órás?" Javitottam! cupp.

    előzmény:
    csipisz (124161)
    2016-04-02  15:29
  39. 2016. Április 2. 16:39124163.

    Nekem sem jelzi, gondolom, az asztalon kellene? - Viszont fent, ahol a kis virágcsokrom van,ott rákatt.után meg lehet nézni.- Tuti Neked is.
    A sülthusom 2,5 órát párolódott, sült.
    No ha nyereg alatt puhitottam volna, itt a sz.gép székemen, lehet, hogy több sikert hozott vola.
    L.nak természetesen szuper volt. Nekem már kevésb. Na de az ő igazi rágókája jobban műxik.
    De ne legyek nagy igényű, ugye?
    Morgás is volt, hogy honnan került elő ennyi törölgetnivaló!!! Kevesebb lábassal is főzhetnék.
    Na igen. Mert a mosogatás felér egy balzsamos masszázzsal, igaz? nna. Mai dühim megvolt.
    Most már csak ezt a szuper gépet kéne elvinni, de dög nehéz. Meg a másoló is....... de ezt csak ugy mormogom itt az orrrom előtt, igen a pici orrom előtt!


    Ilyen szép szines virág volt már az erkélyeden????? A nagy fejű büdöskét nagyon szeretem. S tudtommal ezt sem szeretik szúnyogszomszédék.

    előzmény:
    veracsek (124158)
    2016-04-02  09:06
  40. 2016. Április 2. 16:28124162.

    Én is szép napot kívánok Nektek!
    Eltelt megint egy kis idő, hogy kinyitotta a ládikát a program!


    Itt a délután, gondolom, pihenteted a lábacskád.
    Salonpast köszi, nem kérek, annak szaga van, méghozzá jó kámforos. De a Diclofenac tapaszt méretre vághatod, azám a finomság egy ilyen fájó térdnek.
    A csonthártya a sipcsont mellett szokott begyulladni, ha nagy megterhelés éri, finomság! Sajna nekem a steroidost adták később a térdembe, a bokámba, oda egyszerre 2 ampullával a normál 1 helyett, de: rá tudtam már állni. (Diprophos).
    És ugye kb 2 éve volt a sarkantyu, ott is a tűhegyes csont nyomta az idegeket is és ott lett csonthártyaqyull. Akkor kaptam a 2x 5 besugárzást a sarkamra, 2 hónap különbséggel.-
    Azt hittem, soha nem lesz vége annak a fájdalomnak.
    Szóval kifogtam Ámerikát.
    S ha a psoriasist akarnám hogy elmúljon pár hónapra, akár fél évre is, akkor kb 3-4 ampullával kellene hogy kapjak 3 hetente.
    Köszi, a mellékvesémet kímélem, ő nemszereti ezt!
    Lehet, hogy kellene egy intravénás amarettós ampulla a szervezetemnek??? Utána meg egy Pilsenivel töltött infuzió, ugy 24 órás?
    Csipeszkém, majd a dokik megoldják, ne félj! Persze az én szaktudásom a tuti! Roppancsmentes ölelést küldök, hideg borogatással!

    előzmény:
    csipisz (124159)
    2016-04-02  12:19
  41. 2016. Április 2. 15:29124161.

    Pszichológus ismerősöm ment itt előttünk, virágot locsoltam és mondja, hogy a csonthártya is meg szokott sérülni ilyen esésnél és az is be lehet gyulladva és azért fáj annyira!


    Kérdezte, hogy vagy? Aztán mondtam.


    Na szóval, valami majd csak lesz vele?


    Süt a Nap, gyerekek!

  42. 2016. Április 2. 12:20124160.

    Ja?


    A lényeg!


    Csontropogtatást nem kérek!


    Ropog ugyanis időnként a térdem, és ammáááá így akkor megvolt!


    Fájdalmas az is, mint maga az élet ilyenkor!

    előzmény:
    tűzvihar (124157)
    2016-04-02  08:38
  43. 2016. Április 2. 12:19124159.

    Szép napot kívánok Mindenkinek!


    Nagyon okosnak tetszik lenni, én is erre tippelek, hogy ez a gondom.


    Jegelem, Salonpas tapaszt rakok rá, és fekete nadálytő krémmel kenegetem, sajnos nem sok eredménnyel.


    Fáj, és még mindig be van dagadva, csak bicegősre bírom venni a figurát!


    Hétfőn elmenek a körzetihez, azt olvastam, nem szteroid gyulladáscsökkentő tablettát kell szedni ilyen esetben. Remélem, annak nagyobb hatása lesz, mint az eddigieknek!


    "valamit mindig produkál a szervezeted" ez bizony egész életemre igaz!


    Ezt viszont én produkáltam, amikor egy hónapja a nappaliban a kövön saját lábamba elvágódtam. Aztán ezt megfejeltem húsvét nagyszombatján egy meleg fürdővel, hogy a fáradtságot kihúzzam belőlem, és ennek ez lett a végeredménye, egyelőre!


    Azért jó volt olvasni a diagnózisodat, talán ez lenne a legjobb, és persze az, hogy a pirula rendbe hozza majd!


    Így viszont, piszok fájdalmas. Amennyiben van valakinek ezzel kapcsolatban bármi észrevétele, jó szívvel veszem


    Jég, tapasz, felpolcolás és pihentetés megvolt!


    Pusssssz, mindenkinek.


    Ma további pihenés leszen, illetve könnyebb munkálatokat azért végzek, és ez alatt naná, hogy nem kutyasétáltatást értek!

    előzmény:
    tűzvihar (124156)
    2016-04-02  08:36
  44. 2016. Április 2. 09:06124158.

    Újabban nem jelzi, hogy üzenetem van, disznóság!

    előzmény:
    tűzvihar (124157)
    2016-04-02  08:38
  45. 2016. Április 2. 08:38124157.

    Itt nem lesz sajt a levesben, de griznokedli igen, úgy lett rendelve!
    Jóétvágyat majdanra!

    előzmény:
    veracsek (124155)
    2016-04-02  08:18
  46. 2016. Április 2. 08:36124156.

    Cilikém, azt hittem, V-nak irt sem megy át, de látom, már ott van.


    Neked tényleg peched van, valamit mindig produkál a szervezeted, hogy ne unatkozz. És csak megállapitják mi is a konkrét baj. Izületi gyulladásra nagyon hasonlit, ha bedagad a térd, de nem okoskodok. Mondták legalább, hogy jegeld? vagy tegyél rá valamilyen tapaszt? Remélhetőleg hamar jobb lesz.Nagy ölelést küldök, olyan csontropogtatóst. Jobbulást kivánok.

    előzmény:
    csipisz (124151)
    2016-04-01  22:54
  47. 2016. Április 2. 08:18124155.

    Hetekig szedtem erőset, most már nem akartam, de az az 1 szem hatott annyira, hogy simán elaludtam, és most megint jobban vagyok. Ez egy kiszámíthatatlan nyavalya, egyik nap jó, másik nap rossz, ő tudja csak, mikor miért?


    Jó tippet adtál, már elég régóta ennék paradicsom levest, de mindig más lett végül, ma megcsinálom, csak akkor le kel vennem a fagyról sajtot, mert én arra szeretem rá merni a levest.

    előzmény:
    tűzvihar (124154)
    2016-04-02  08:06
  48. 2016. Április 2. 08:06124154.

    Jóreggelt!
    Tegnap már nem tudtam ismét belépni. De ez az én gépem hibája, szerintem. Most kb. 4o perce kinyitottam, forog, forog egy kis kék habkarika, közben elmentem fürdőszobába ügyintézni, meg miminden, s addigra jött be az nlc.
    Ezt nem is kell mondanod, hogy ezek a gondok nem életveszélyesek, ezek mind más kategoriákba sorolhatók.
    Az az Algoflex lenne a fájdalomcsillapitó?Jézuska! nem ajánlottak erősebbet? (vagy nem akarsz).


    Kezdem a napot, sült hús lesz, ezzel-azzal, meg paradicsomleves. Még fagyott, de reggeli után azért elkezdem a főzőcskét.


    Délutánra már "konyhakész" leszek, de nyugi, nem bontottcsirke. Csak a konyha lesz kész, rendbe téve minden, aztán benézek. Ha enged ez a a a.
    HA NEM, AKKOR AZÉRT NEM JÖVÖK.
    Vigyázz a fájó részeidre!!!!
    A virágot gondold ide, mert nem megy fel!


     


     


     


     

    előzmény:
    veracsek (124146)
    2016-04-01  18:09
  49. 2016. Április 2. 07:08124153.

    Jó reggelt!


    Mai bölcsességek:


    A civilizáció hajnala óta, az ember arra vágyik, hogy megértse a világ alapjául szolgáló rendet. Kell hogy legyen valami nagyon különleges az univerzum határainak természetében. És mi lehetne különlegesebb annál, mint hogy nincsen határ. És nem lehetnek határai az emberi törekvésnek sem. Mindannyian mások vagyunk. Akármilyen rossznak tűnik is az élet, mindig lehet tenni valamit, célba lehet érni. Amig van élet, van remény.


    Stephen Hawking

  50. 2016. Április 1. 23:09124152.

    Neked is jó éjszakát, és minden erre járónak is!

    előzmény:
    csipisz (124151)
    2016-04-01  22:54

Címlap

top