Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Nem akarom elkiabalni,de 1-2re bejon a net. Mar takaritottam, porsz.torolg., felmosas, jot nevettetek volna a latvanytol: hasonfekve a vizes felmosoval kusztam a tv-hez... egy zsinort tuti nagyon rangathattam: csak urrs kep jon be, mono kiirassal. Lesz hiszti, ha a séf hazaer. Mert ezzel fogadom. Nagy levego aztan gyorsan tulleszek rajta. 😈😈😃
Mai bölcsességek:
Ahelyett, hogy folyton a hibákat keresnénk, lássuk meg magunkban a szépséget. Nézzük magunkat olyan szemmel, ahogyan az őrangyalunk lát minket. Lássuk meg a bennünk rejlő kincset, együttérzést és szeretet!
Lorna Byrne
Szia Gyöngyöm!
Látom, Te is eredményesen keresgélsz, ezt az oldalt én is rendszeresen látogatom, a legjobb barátról szólót talán tegnap tettem fel ide.
Néha elég nehéz megfelelőkre akadni, de mivel többen is figyeljük, azért mindig sikerül.
Joreggelt Nektek! Mindjart alszom tovabb, csak még toltore teszem a drágát. Nem a férjet.
.... és nem szokta meg, nem hitte el a 77. csokornál sem, hogy lehet, tényleg ez a kedvenc szine?????
Az anyukám nagyon tapintatos volt, azért nem szólt soha.
Jó éjszakát Neked is, és Mindenkinek!
Nagyon vicces Mamád volt, Veronikom! És a neve mindig az egyik kedvencem volt.
Kis esti akármi: (nem kisestélyi)
Szülőség
Fura, hogy kinek milyen a szobája. Sok mindent elárul a lakójáról. (...)
- Az is elég fura (...), hogy kinek ki a házastársa, nem?
Agatha Christie
Az emberek olykor roppant meglepően viselkednek. Meg vagyunk győződve valamiről, aztán kiderül, hogy óriásit tévedtünk. Nem mindig - de gyakran.
Agatha Christie
A színház gyakran tűnik valóságosabbnak, mint maga az élet.
Agatha Christie
A legjobb barát néha kegyetlenül őszinte, néha rávilágít a hibáinkra, sőt, néha ő meri egyedül kimondani, amit hallanod kell. De az is biztos, hogy a legjobb barát az, aki elsőként áll majd ott, hogy felkaparjon a földről, miután hibát hibára halmoztál, és nem fog szólni egy rossz szót sem. Akkor már csak támogat.
Leiner Laura
ezt mar szeretem...nana, hogy sarga rozsa!!!!!!!!!!!!!!!!!
VERONIQUE mamaja - szegeny - nem szolt, gondolta: - ami mellesleg igaz: ajandek lonak ne nezd a fogat... persze, figyelhetett volna a baratnö erre, nem igaz?
meg 1x: JO EJT MINDEN LANYKANAK!
remelem, neked is ugy fog izleni a leveske, mint nekem...csodas. meg fogom kerdezni a nevet, ha modom lesz ra...
köszönöm a gyönyörü viragokat...csodasan mutatnak egymas mellett, az ejsötetek a sarga mellett...huuuuuuh, hihetetlen...
imadom BIZET: CARMEN-jet. szep volt. köszönöm. zene jöhet veg nelkül...
,,több labon allok" - kötök, varrok, fözök, sütök, festek, stb.stb...igen, megtalaltam, amik erdekelnek...igy van jol...keves a 24 ora, mert ha ide is akarok ülni, ez hosszadalmas, akkor valami kimarad.
Ezt már biztosan meséltem Nektek: az anyám minden évben sárga rózsát kapott a névnapjára egy barátnőjétől, azzal a kísérő szöveggel, hogy : "Tudom, Alízkám, hogy ez a kedvenced!" mire ő kedvesen bólogatott. Ez így ment éveken át, namármost: az anyám minden virágot nagyon szeretett, egyedül a sárga rózsát utálta.
Juditkám, látod, több sikerrel jártam, mint tegnap. Azért örülök. Bár nekem az egyszerűbb jobb volt, de több évig nem lehet nyuzni, kell másik akku (már 3-at vettem abba).
De minek is nekem okostelefon, mikor én magam egy lángész vagyok?!
Hm. kellett nekem a konkurencia?!
hi, VIHARKA!
kerdeseidre a jelenlegi valaszom, sajnos nemleges... de az idö jobaratom... igen, a feszeklakok itt vannak...
az okoskajuk nekik van, szebb fotokat csinalnak... ezert a varakozas.
paplan ala bujni jo...en is mindjart teszem, csak meg van kis dolgom...
MINDENKINEK JO EJT KIVANOK!
Jaj, hát persze hogy sárga a rózsa! Mernék mást küldeni?
Szia Monamiii!
Itt meccs van, (Bayern M. már 3-mal vezet), de idegesit, ugyhogy mindjárt a paplan alá bujok).
Ha Te akarsz fényképezni, akkor el kell kérni a fiadtól? - csak kérdezem.
És még amit: nincs tervbevéve, hogy meglátogatod az unokákat??? Sokba kerül, tudom, jobb, ha nem kell osztani-szorozni. Meg egyébként is, a fészeklakók ott vannak.
Jóéjt majdanra (a jóllakott macsek nagggyon jóó!) puszi
A virágokat elfelejtettem csatolni.
Köszi receptet, Mona, meg fogom egyszer próbálni. Jónak hangzik.
Örülök hogy elfoglalod magad a sok sütéssel, főzéssel, úgy látom nagyon élvezed, főleg ha a gyerekeknek is nagyon ízlik.
Én meg küldök nektek egy videót, Katrina Witt Kárment játssza, és nagyon ügyes. Remélem tetszik.
https://youtu.be/vzhlakB6CEA
hi, Agi!
szep viragokat hoztal.
ma föztem egy finom, orosz levest... mindig tanulok valami ujabbat. nevet most ne kerdezd, nem jegyeztem meg...
recipe:
2 közepes burgonya, 1 közepes hagyma,3 db ecetes /savanyu/ uborka, s.repa, pici so, kis kapor, bors.
apro kockakra vagjuk hozzavalokat, repat en uborka gyalun engedtem at. felteszünk vajat, ratesszük az aprora vagott hagymat, krumplit, s.repat, ec.uborkat. beizesitjük. kicsit dinszteljük, aztan felöntjük vizzel, hogy jol ellepje. a kaprot akkor tesszük bele, ha majdnem keszen van. a vegen egy pici liszttel elkeverünk kis joghurtot, es összefözzük az egeszet.
nekem nagyon izlett. fiamnak is. jo etvagyat hozza.
Az e-mailre gondolsz? Arra már válaszoltam, biztosan már megkaptad. Tegnap nem sok időm volt, bocsi. Sok szaladgálni valóm volt. Habár ma is eléggé elfoglaltam magam. Ahányszor bemegyek egy másik helységbe, azonnal látok valamit amit azonnal meg kéne csinálni. Aztán meg mostam is meg ágyat húztam, port töröltem. De reggel óta még csak pár percre álltam meg, egy kicsit levegőhöz kapni, aztán megyek folytatni.
Nekem is nagyon tetszettek!
hi, VIHARKA!
örülök, hogy sikerrel jartatok telo ügyben...
a kütyük mar csak igy müxödnek, mint nalam...sikitani kell, aztan megjelenik a ,,hozza-nem-ertö,, v. inkabb buheralo??? de mindenkeppen jobb lesz utana.
itten vannak kepek...amiket reklamaltal. persze, a sajat fotokra meg varni kell a het vegeig.
addig is meg szorgosan kötögetek, a kesztyüüüüüü fele ma keszen lesz. sziszifuszi munka, sajna...
hi, VERONIQUE!
szepek az idezetek, mint mindig...es
nagyon tetszenek a tökeid...
Most már remélhetőleg nem lesz több bajod vele!
Most itt is kellemes idő van, tudnám élvezni ha még sokáig tartana.
Ágikám a tegnap előttí levelemre nem jeleztél vissza.Megkaptad? Az is válasz volt.A cím jegyzékben pedig tényleg nem jó a cím.
Nagyon tetszenek ezek a tökök, ha idő miliomos leszek akkor ilyeneket fogok csinálni
Ma itt is jó meleg van! nem is kivánom a hűvösebb időt. 1 pulcsiban jöttem-mentem. S már megint csak 1 órája értünk haza.
Nekem a Veránál feltett tök-födővel együtt tetszik. Persze mindegyik.
Atyagatya! ezek nagyon guszták!!!!!
Voltunk a T-Comban, ma volt benn az a hölgy, akinél vettem a telot. Ő már megnézte, mit kell tenni: 16 helyen frissités, és meg is mutatta, hogy s mint. A számlát kinyomtatta, de szerinte nem lesz gond a géppel. Ha mégis, már mehetek szlával a szervizbe. - Hát ennyi volt az egész. Most majd figyelem, mi is van ezzel a vacakkal.
Hahó! Ezt már tavaly is feltettem! Nagyon tetszik nekem is, gondolom, a gyümölcsök marcipánból vannak. Remekmű - szerintem.
Egyx külf. főembereknek rendeltem egy parfétortát, azon voltak ilyen gyümölcsök. Marciból. Jeges vödörben hozták, nem volt egyszerű szétvágni, tálalni - orruk előtt! de nem gurult el egy sem, a pasik meg nagyon lelkesek voltak. És érdekes. Akkor nem álmodtam azokkal az sos-dolgokkal, de most már hónapok óta ezek jönnek be álmomban. Meg hogy nem lesz kész a munka, hiába dolgozok egész éjjel.... és persze mint a valóságban, álmomban is pont meglett.... hu de rossz álmok.
Szervusztok, szép napot! Habár úgy nézem nálatok ma nagyon őszies idő van. Sajnos ez lesz még rosszabb is.
Tegnap nálunk 20° körül volt, egyes helyeken még melegebb. Tiszta nyári idő volt, kimentem zöldségeket vásárolni, de szvetter nem is kellett. Ma is meg holnap is olyan jó idő lesz, de péntekre már eső, azonban még mindig meleg. De azután itt is vége!
Veronika, ezek a tökök nagyon szépek, nekem különösen a gyíkos tetszik, de a többi is aranyos. És az idézetek is jók.
Van még:
Hozok még tököket is, mit szóltok hozzájuk???
Mai bölcsességek:
"Nézz a másik ember szemébe. Érzékeny, sebezhető lényt fogsz látni, valakit, aki biztonságot, boldogságot, szeretetet keres. Valakit, aki képes nagy, önzetlen együttérzésre, aztán kizárólag önmagát tartva szem előtt gázol át másokon. Valakit, akit megsebeztek, és aki cserébe szintén sebeket osztott. Aki képmutató, gyermeki, árva, harcos és hős egyszerre. Olyan embert, aki több szeretetet akar. És ha mélyen a szemébe nézel, akkor meglátod a lelkét. És fölfedezed benne azt, amit saját emberi mivoltodból már ismersz."
(Daniel Gottlieb)
"A legjobb barát néha kegyetlenül őszinte, néha rávilágít a hibáinkra, sőt, néha ő meri egyedül kimondani, amit hallanod kell. De az is biztos, hogy a legjobb barát az, aki elsőként áll majd ott, hogy felkaparjon a földről, miután hibát hibára halmoztál, és nem fog szólni egy rossz szót sem. Akkor már csak támogat."
(Leiner Laura)
Szervusztok!
Ágikám, ez nem túl jó hír, főleg a bírók miatt, de a pályán ők az urak!
A mai meccs sajnos csak 3 - 3-ra sikerült, ez a csapat kicsit durva. De ma a bírók is pocsékok voltak, a szülő fel voltak háborodva. Egy srác lesérült mert belepaszírozták őt a palánkba, és mégsem adtak büntetést az ellenfél játékosának. Utána meg a mi játékosunkra rávetette magát a másik, és mégis a miénk kapta a büntetést. Nagyon nem is lehet vitázni velük mert akkor még több büntetést kapnak. Még az edzőnek is adnak csak akkor egy gyereknek kell kimenni. Hát jobb nem is szólni, de pár szülő kiabált a bíróknak, de nem használt. Azonban már előfordult hogy a szülő is ki lett dobva, csak nem a mieink közül. Na, mindegy, döntetlen jobb mint a vesztés. Akkor mindkét csapat kap 1 - 1 pontot, győzelemre 2 jár, vesztésre meg semmi.
Én is elbúcsúzom, álmodjatok szépeket!
nna, elerkezett az erzekeny bucsu pillanata...
MINDENKINEK KIVANOK NYUGODALMAS, JO EJT! szep almokat.
Előfordul, hogy elszáll egy hsz.
az elöbb irtam Juditnak is, de ugy latszik elszallt, mint a gyözelmi zaszlo...
nem irom megint...szörnyü, nem?
JUDIT-kam! irtam a kacsakrol, meg a kötesröl, de majd leirom megint, ha megvaltozik ez a ,,helyzet,,
köszönöm a tüskek nelküli rozsaszalat... mert ugye: ,,...egy rozsaszal szebben beszel, mint a legszerelmesebb level...nem tud az irni, aki küldte, mert aki küldte mar nem el ...,,mar Petöfi S. is tudta...
de ugye sarga a gyöngyöm?
gyönyörü ez a tojta! az egesz topic-lakoinak eleg lenne...
nagyon szep az a konyhai lampicsek...
Nagyon örülök, hogy tetszettek Neked és a többieknek is, amiket találtam!
hi, VIHARKA!
meggyes, vagy almas...egyre megy, ill. egy helyre...gondolom L. sem reklamalt... akkor pedig mind/egy...re megy.
hi, VERONIQUE!
igazi szepsegeket hoztal /nekem is/ - a gyerekek nagyon tetszettek
az idezeteid pedig egyenesen a szivembe ,,suhantak,,
a cicad is nagyon szep... köszönöm.
Neked is köszönöm, Judit. Ma este lesz megint egy meccs, ugyanannak a csapatnak. A másiknak meg a hét végén meg a másiknak torna, nehogy véletlenül unatkozzunk. Hát, elég sokba kerül, ki kell használni.
Tűzvihar Évi, micsoda szépséges tortát tettél fel!
Veronika, neked meg a macsekod aranyos.
Gondoltam, hogy sikere lesz Nálad!
Nem tudom, a druszád miért maradt el néhányszori jelentkezés után, pedig örültem volna, ha maradt volna velünk!
Mona, terdigero kotott kabat? Jo nagy munkaba fogtal, a tobbi mellett. Sajnos kototudomanyom szinte nulla, max. egy sal kotesere tudnanak rabeszelni.
Nagynenem volt nagyon ugyes kezimunkazo, feladta a tanitasomat.
Jo, hogy gephiany miatt valtozatos elfoglaltsagot talalsz magadnak.
Az aranyermes csapatnak nagy gratulacio. A sok edzesnek meg lett az eredmenye.
A segitoknek en megszavazok egy masik aranyermet, mert hozzajarultak ehhez a sikerhez.
Tovabbi szep eredmenyeket, Nektek meg kitartast a hattermunkahoz.
Megneztem a videot, igazan csodas hangja mindket kisgyereknek. A szep hangon tul nagyon komolyan, -a fiu igazi atelessel - adtak elo a dalt.
Talan a kesobbiekben sem kallodnak el, s kamszkori hangvaltozas utan is lehet majd hallani feloluk.
Jo volt hallgatni oket.
Veronika nagyon szep ez a hofeher cica, akar koreai akar nem.
Nagyon tetszik ahogyan a kutyusrol irsz. Csinalsz neki sultcsirket korettel, igy a Te ebeded is meg van. Ez nagyon jo.
A cicank is megeszik sok mindent, de csak par falatot csemegekent, teljes adagot nem. Felvaltva kap szaraz tapot es alutasakos kajat. Bizony lehet jo, hogy nem tudjuk mibol keszulnek az allateledelek.
Kiskacsak nem voltak. A kacsakoltes idejen eltunt kacsalany, majd rovid ido mulva mindketten elmaradtak. Most osszel visszajottek, nagy oromkodes volt, de azota csak neha jonnek.
Vasarnap utan ma delelott is itt voltak. Ezek mai kepek.
Erdekes, hogy kacsalany nem ment be a vizbe sem vasarnap, sem ma. Vajon miert?
Igen, lattam. Biztos sok szep emlek fuz benneteket ahhoz az uthoz.
A kacsak vasarnap delelott itt voltak, s a szomszed cica is megjelent. Erdeklodessel nezi oket, a viz szelerol. A kacsaknak mar ez is sok, biztos tavolsagra usztak.
A telefonod koruli gond tenyleg vicc, bar nem nevetnivalo.
Meg nem is hallottam, hogy hetente egyszer ki kellene kapcsolni a telefont. Igaz ez okostelefon. Remelem hamar megoldodik a gond.