Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Köszönöm, Bojana, megfogadom a tanácsodat.
Köszönöm a meghívást! Jövök! Ahol kisgyermek vagy cica van, ott érdemes betartani a következőket, írjátok be a keresőbe, hogy www.mergezo szobanovenyek.hu és ha ezzel meg is volnátok, akkor www.mergezo kertinovenyek.hu - a gyöngyvirágról tudtam, hogy mérgező, de az kinti. A korall virágról viszont nem, sőt arról sem, hogy a Mikulás virág is életveszély gyerekre, macskára. Sőt a régen patikában látható pálma.
Valamelyiknap csak úgy el-elkószláltam, azóta "osztom az észt", nehogy megjárja bárki is!
Jó egészséget és sok figyelmet, milyen növényt és hogyan ápoltok gyerek, állat közelében.
G.B.
Örül, hogy tovább adhattam a tapasztalataimat, meg az okosságokat. Most is nyílik, több csodálatos virágja van. Nem moccantom, csak felemelem, hogy alá tegyem a viszonylag magasabb edénykét benne a vízzel. Van, hogy kávéfőzőből kiszedett zaccot keverek vízzel és azt öntöm a cserép alá. Nem egy szép látvány, de 2 nap után kiveszem, a maradékot kiöntöm és egyéb zöldnövényes tápos vízzel töltöm fel. Azzal vigyázz, KEVESET,mert kiégetheti a növényedet. Aztán ismét szünet - mármint tápozásból - de a víz mindig legyen és nem a csapról, nem hideg, de szobában "érlelt" szobai hőmérsékletű. De ez minden virágra érvényes!
Reménykedem, ezek után Neked is lesz csodálatos Azáleád!
G.B.
Van egy nagy "bajom", bespejzolok, azután több hétig nem jön senki, akkor rávetem magam a rágcsálni valókra. Ez pedig nem éppen a legjobb és legegészségesebb megoldás. Még szerencse, hogy a chipset kerülöm, a magas sótartalom miatt. Nekem az méreg! De a többi még a Győri édes keksz, az amit annyira szeretek - csak úgy magában, vagy teával - az omlós, a klasszikus, hát jobb volna azt is elkerülni.
Szervusztok!
Tudom eddig sem voltam sokat köztetek, de most 3 hétre szanatóriumba megyek regenerálódni. Ott nem tudom lesz-e net lehetőség. Eddig nem volt!
Vigyázzatok magatokra, csak óvatosan közlekedni.
Puszi Mindenkinek.
Ma és, mondd, Millám, külön külön kéritek? Vagy meg tudtok osztozni egyen. Egyik nap te hordod, másik nap Sanyi. Talán most, hogy annyit segít, hordhatná ő is egy darabig. (ez én lennék).
Most aranyérem itt nincs, hát pótlom egy csengettyűvel.
Jó éjszakát kívánok mindenkinek.
köszönöm,végre egy jót nevettem, úgyis csak szomorkodom ebben a felkar rögzítőben
mindketten megérdemeljük.
Monalisa telefonált, írni még nem nagyon tud, de olvas minket, és mindenkit puszil.
Drága Gyöngyöm!
Már elment a család, de képek ezúttal nem készültek.
Megkaptam a tintapatron párját, Karácsonyra a színeset, most a feketét a nyomtatómba, és szerdán este színházba megyünk: Centrál Színház: Black Comedy. Jóízűen megették a töltött káposztát, egy egész keveset én is ettem, bár egész nap vacakolt a hasam, ezért nagyon mértékletes voltam. (Ma kivételesen nem szaladgálósra vettem, hanem egész nap érzékenykedett a hasam, fájdogált.)
Holnap reggel fél 9 tájban indulunk a kórházba.
Úgy látszik, mindenki foglalatoskodik valamivel-valakivel-valakikkel.
Veronikék névnapoznak, a képeket várom.
Nyamnyam! én is kiváncsi lennék, de szerintem mind megetted, s ma sem tudsz még mozdulni sem!
Bocs., bezártam véletlenül. 33 év már valami! Fogjátok még bírni, csak ne javíttasd gyakran a hallókád! néha igen hasznos! - gondolom.-
Millám, nem jellemző a kor. jaj!
Gratulálok. De lehet hogy mindketten egy aranyérmet érdemeltek. Vagy csak te?
Szervusz. Köszi a viccet. Kellemes estét kívánok nektek.
Az tényleg finom lehetett!
Nevessünk:
Szabóék külföldre indulnak nyaralni. Már éppen a repülőtéren, a jegyellenőrzéshez közelednek, amikor Szabóné felsóhajt:
- Bárcsak itt lenne velünk a zongoránk is!
- Elment az eszed? - kérdi szörnyülködve a férje. - Minek kellene nekünk ide a zongora?
- Mert rajta maradt a repülőjegyünk...
Menyasszony fut az anyjához és kérdez:
- Anyu, anyu, én és Zoli vitázunk és nem tudjuk eldönteni, hogy melyikünknek van igaza.
Nagyon egyszerű kislányom, - válaszol az anya. - Házasságkötés előtt neki, utána meg neked!
Kibéreli a nászutas lakosztályt egy 95 éves férfi és 23 éves felesége. Másnap a fiatalasszony remegő lábakkal jön le a lépcsőn. A portás megkérdi:
- Valami baleset érte?
- Nem, csak amikor az öreg azt mondta, 75 éve spórol, én hülye azt hittem, a pénzre gondol...
az biztos hogy változott a világ,de még szüleink nagyszüleink korosztályában 8,16, és 20 év volt a korkülönbség.a férfinak már
egzisztenciája volt a lánynak hozománya.leélték együtt az életet
és bizony sokszor mégis a nők mentek el előbb a sok szülés miatt
a keresztapától mindig azt kellett hallanom,hogy az egykorú fiú az tejfölös száju ehez képest 35 éve jól elvagyunk
tegnap finom ebéd volt, egy tálba rendeztem maradék sült húst.főt krumplit körbe raktam brokoli rózsákkal és beszórtam reszelt sajtal.
mindenki megette,szabad ismételni.
három kézzel dolgozunk kettő sanyi és egy az enyém,nagyon vicces.
Jó reggelt, szép vasárnapot kívánok mindenkinek!
Ismét nagyon sokan hiányoznak, jó lenne, ha ők is jönnének!
Mai bölcsességek:
Fűzhetjük bármilyen szorosra együvé tartozásunkat vagy hangsúlyozhatjuk bármennyire különbözőségünket, egyformán nehéz embernek lenni.
André Malraux
A mások általi kihasználás vagy manipulálás megengedése nem azonos a szeretettel. Inkább elárulása annak a személynek, akinek ezt megengedjük.
Gary Chapman
A szeretetet mindig el kell fogadni,ha felajánlják és mindig adni kell belőle,ha szükség van rá.Talán sosem kapsz még egy esélyt egyikre sem.
Ismeretlen
Elköszönök, jó éjszakát mindenkinek!
Már bent van a sütőben!
Kíváncsi vagyok, milyen lesz.
Egy kis örömforrásra szükségem lett.
http://www.nosalty.hu/recept/szilvalekvaros-kevert
Haha!
Ez aranyos!
Jó éjszakát Neked is, egy picit én is ledőlök, mert már nem esik jól az ülés.
ez lemaradt!
Elköszönök, jó éjt.
Reggelre kellemes ébredést
Nálam éppen a napokban javult meg, addig volt ilyen!
Sajnálatos. De a férfiak, akik sokkkkal fiatalabb nőt elvesznek, nem komplettek! Ez a tizen-huszon- és sokkal nagyobb korkülönbségre értem.-
No pusz, zárom a ba zárom!!!!! Jóéjszakát majdanra!!!!!!!
Lesz még hó, és lesz még lágy kenyéééér???? utóbbi: ha sütsz!
A gerincem miatti probléma a kisérő tünettel együtt maradt, várom vejem jelzését, hogy a kripraktikusa mikor tud fogadni,hogy a 2012-es MR felvételt megnézze, és új normál rtg. felvétel készüljön. Aztán majd meglátjuk. A kardiológust meg jövő hét szerdán fogom elkeseríteni, lemondom a kisérleti gyógyszerben való részvételemet.
Tüzike!
Ő mondta magárul, persze inkább a világítás volt rossz!
A jányka nővére fotografálta.
Amúgy nekem helyeseknek tetszenek!
Jó vaaaaaaaaaagy! Barna, barna, nem az idén sült le... hahaha hanem tavaly? Jó kis korcsmában lehettek!
Egyszer volt munkahelyemen (MTV) találkoztam vele személyesen is.
Végtelenül kellemes modorú a privát életében is!
Igen, ők a családjuk.
S van egy fiatal felesége, akit a lánya nem tudott elfogadni, így több mint egy évtizede már nem beszélnek!
Kár!
Mikor átjött a családjával Erdélyből, igen jóképű volt, jó orgánummal. A neje is szuper színésznő volt nemtom mi van vele (Tanai Bella), lányuk is színész lett. Bács Kati.
Ez még nyári felvétel.
Mondja, mint egy kisebbségi, oljan barnácska a drága!
Csókolom a kezsit, náccságos ásszonkám, nem igázs?
Tejfölt kértem, hogy hozzanak, az most éppen nincs, én pedig holnap még nem szeretnék kimenni.
Édes lelkem-gyöngyöm! Mi a fenét akarsz Te az én 7-esemmel??? Az színmagyar, a Firefox váltott át angolra automatikusan, de azt nem használom, ahogy Nenszi is már megválaszolta Neked, csak olvastam a Kapu böngészőn, hogy van egy frissebb változat, és oda kattintottam, hogy megnézzem, nálam melyik van fönt, na akkor láttam, hogy angolul akarna velem társalogni.
Helyesek, mitagadás! De Petid csak egy van. Ha jól megvannak, hát örülni kell, s Te nagyon okosan teszed! amíg a házatokat nem akarja átrendezni, képmentesiteni, addig rendben, igaz????
Mindjárt megyek társaságnak, úgy kell neki.
Végtelenül nagy kedvencem!
Sajnos, már nagyon eltelt felette az idő!
Bács Ferencet én is nagyon szeretem!!!!!!!!!!!!!!
A Chrome nálam is magyar, azt használom minden nap.
Cilikénk a viccet pedig Áginak köszönte, pedig azt én tettem fel, hiába no, ami össze kutyulható, azt ő kutyulja. (Nem az igazi Cilire gondolok, hanem a tüzes viharos gyöngyösre!)
Tejfel van otthon? - vagy lekvár??? Ki mivel szereti! zóval ha nincs, hozzanak megukkal!!!!
/// És Lackó beállithatja akkor a 7-esed magyarra.
Vagy tanuljunk egyszerre????
Aztaaaaaaaaaaaa............ mint a volt osztálytársad!!!!!
Beeeeeeeee !!!! na most már mondhatsz bármit!
Pusz.
Uhhhhhhhhh be szííííp!
Nenszikém, szervusz!
Nem az az alapértelmezett programom, de eredetileg teljesen magyar volt, és ma, amikor valami miatt oda kattintottam, mindent angolul hozott, de én nem csináltam vele semmit.
Holnap du. jönnek a gyerekek, ha igaz, akkor 4-5 között. Megbeszéltük, hogy a fagyról veszek le töltött káposztát.
Ha ő türelmes, meg Te is, én akkor naggyon! És menni fog!!!!!!
http://kepfeltoltes.hu/150117/WP_000505_www.kepfeltoltes.h u_.jpg
Na meg itt!
Ma küldte, hogy jobb kedvem legyen!
Volt hozzá táp is.
A Férfi, itt kezdődik.
S itt is fejeződik!
Beeee!
Fejreállok rögvest! képet akartam mellékelni, nagynak ítélte, visszaléptem, s eltünt a hsz-om is!!!!! Akkor viszont már megkereem, hogy kell kicsinyitenem! Pusz! Küldöm az alvókámat! hihi
No akkor én ezt plusz pénz nélkül élvezhetem De! legalább megtanulom, mi mit jelent. Küzdök, és bízok! magamban. hahaha!
Hallgatom, kissé oljan borongós, mint a hangulatom!
Tom, tom, tom....