Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Jó lesz odafigyelnem, miket írok! apjukodnak mondod, aztaaaaa.... no nem is kellett volna írni, amit mondott, mert úgy is tudom, hogy egy egész kertészcsapat kúszik a kertben, egyik a lombgereblyével, másik a sűrűbbel, bele ne térdeljenek már khm. valamibe, no aztán manikűrözés lesz a széleken, s kefélik egyenesre a fűszálakat, párhuzamosan a fszt-i szőnyegrojtokkal?
Más. Nagyon jól néz ki az a fánk! nehogy kapjon belőle a nászasszony, mert kiszedem belőle! Jut eszembe: nem lenne olcsóbb IC-vel menni a Fiadéknak? Sárospatak nem a szomszéd város, hó is eshet, na meg ki tudja még mi odafentről. Ha a nőcire gondolok, akkor az aprószentek a fejére, maradandó nyomokkal!
Pussssssssssssz! (a fasirt egyébként -állitólag- finom lett.-)
Nem tudom, hanyadszor viszi el idő előtt!!!
Természetesen Neked igazad van, ez lenne az okos megoldás, de én mégse megyek kórházba, csak legvégső esetben, és ezt nem ítéltem olyannak.
Vigyázok magamra, de nem hívok mentőt, mert egy ilyen alkalommal hívtuk ki az ügyeletet, ő a mentőt, és ez majd 2 heti aszalódásba került, előbb az intenzíven, aztán borzalmas bő héten át a kardiológián, ahol az égvilágon semmi nem történt velem, csak egy teljesen őrült vénasszony keserített mindenkit halálra, se éjjel, se nappal nem volt tőle nyugtunk. Ha ehhez még hozzá adom, hogy most nem ülne bent nálam napi 2 órát a férjem, akkor ez nem hiányzik.
Mivel sokadszor fordul elő ilyen rosszullét, remélem, most is túlélem őket.
Szervusz Veránk!
Azért egy kissé megroggyant -nek, nem használ a rövid vágta!
Inkább jöjjön ki a mentő (nem az ügyelet,mert az addig beszélteti a beteget, míg meg nem nyugszik), mert az ügyelet ki sem ér!
Szvsz nem kellene az elmúlt hasonló dologra gondolni, mert az akkor volt, most már más (több) amivel meg kell birkózni. Mentálisan,fizikálisan.
Vigyázz magadra, csak magadra!
"Talán valami pótcselekvés lehet? "
Enni jóóóóó!!!!!
A pulzusom 5 éve is az egekbe ugrált, valószínűleg a kemoterápiától.
Jó étvágyatL
A kórházba jó esetben hétfőn.
Cicukám!
A kutyuli csak annyit van kinn, amennyit igényel, amennyi jól esik neki, amennyit óhajt!
A többit itt bent tölti, nemrég a bokámat harapdálta éppen!
Ki söpri össze?
Egyértelmű, aki belé tölti, vagyis aki eteti. S az bizony ám nem más, mint az apjukom!
Monnya most nekem, miért nem írtam azt Neked, hogy minden másnap jön a kert ész és az szedi össze!
Attól vigyorogtunk, hogy nem győztük az ivást! Már citromlével savanyítottuk az üveges szódavizet, és így sem segített. Érdekes, nem? Semmi alkohol nem volt melléje, talán ippeg ez akadályozta meg, hogy oltsa a szomjunkat esetleg!
Ami egészben vagyon, az már nem vagdalt drága, ammár stefánia! naja!
Nálunk is majdnem az lett, fas ír ozott!
Aztán fiam kérte, elég lesz neki a maradék bableves és ne főzzek, mert fogyni szeretne!
Elkapta a lendület, látva engem!
Nyugi, én is úgy az utolsó 10 évben élvezem a főzést ennyire.
Talán valami pótcselekvés lehet?
Könnyen megeshet!
Kettő szeltet a tegnapiból eltettünk, illetve megmentettünk estére a fiamnak!
Kocsiért jön haza, holnap mennek Sárospatakra.
Délután, munka végeztével. Az ám!
Ezt csinálom meg neki, mert édes szájú a Petim!
http://www.mindmegette.hu/joghurtos-fank-egyszeruen.rec ept
Anyósjelölt a másik lányánál, őt is viszi haza, ha ha!
Pusza!
Ajaj, cilicica vagyok, de nem a CILIKE, hanem a mesebeli, aki mindent elszúr. Nem óvastam mégsem rendesen vissza!
Látom látom, jövő héten mész vissza! Liberóóó!!!! Gondolom, absz. idegalapon van a magas pulzus. Adja még alább is magát. Igen, könnyű mondanom: ne félj, rendbe jössz, mint mindig,csak még az idegrendszered nem épp kívánatos forájában működik. Nézd a ferdemandulaköménymagszeműek filmjét, el is felejted, hogy vmi gond van a háztájidban.
A darált hús már felengedett, ugyhogy indulok a Michelein dijas főszakácsokat is lepipáló extravagáns a la fásirtot összegyúrni. Többet nem árulok el róla, még mit nem! az őseim széfben őrzött receptjét? Most elköszön akkor a széf. Vagyis a séf. ajaj! és még nem is ittam, mint Cilikénk a Férjével!
Pusz. du. remélem jövök!
Veronikom, Te pontosabb vagy, mint a MÁV-START!
szóval mikor mész megint? (nem oda, hanem amoda!) Látod, ha lenne nagy kerted!
Nos akkor kutyi kint egész nap, Te bent egész nap! jobb, mint forditva, több okból kifolyólag! (befolyólag).
Te Csipiszem! öjeg vagyok, de nem annyira lökött, mint sokan gondolják! A kutyának jót tesz a napi séta, ő is szeret nézelődni, nem csak a gazdája!!!! Hogy ott van az egész kert??? hmhm. És ki söpri össze??, erre nem kell válaszolniám! vauuuuuuuuuuuuuuu
Csak azt áruld még el: mitől vigyorogtatok egész éjjel? hogy inni kellett arra a finomságra? 1 altató, és csak reggel kell inni. Nna, jó, kifogás mindig akad!
Ennyi finomság-főző tudomány, amivel itt a lányok meg vannak áldva, na nem vitás: irigylem. (soha semmi mást nem, na de a főzéstudomány az tudomány! a sütés a másik ága).
Mai ebéd fasirozott vagy vasirt, vagy vagdalt, ki mineknevezi. (nemtom persze, mitől vagdalt, mikor darált, de ez nem számit).
Én spec. nem szeretem, de most a felét csak lisztben fogom megforgatni, a többit prézliben, (Te máshogy szoktad????? - egybesütve nem lehet, mert talán attól kezdve vagdalt lenne? szeletenként? L. jövet-menet bekap egyet. Ezt nem szeretem. Éhes, vagynem! nálam ez a kérdés.
Pusz.!!!
Jót nevettem, miközben elolvastam a férjemnek!
Azt mondta:
Nem lakótelepen lakunk, hogy naponta kellene sétáltatni?
Amúgy van külön WC-je, az egész kert kint!
S ha ki akar menni, csak toporog egy pillanatot és máris nyílik az ajtó neki!
Szóval, ilyen szempontból semmi gond!
Amúgy egy hónapja nem voltam kint a szabadban, csak mondom!
Egyetlen percre sem!
Várom, hogy rendbe jöjjek!
Ami a szóda bika bónát illeti, édesapám használta így!
Ja!
Késő éjjelig vigyorogtunk az aptyukommal, nem győztünk inni erre a micsodára!
Maradt négy, egyet bekóstolgattam, hát, mit mondjak!
Másnaposan is finomka!
(most menek hamar, lefőtt a kaffe!)
yeeeeeeeeeeeeee!
Megnéztem, visszajöttem, nem volt senki, elmentem én is.
Ma hajnalban ismét meglátogatott a menetrend szerinti hasmenés, de mintha ma kevesebbszer kellett volna futnom.
Éjjel se óránként riadtam fel, csak 2 óránként.
Mai bölcsességek:
Aki igazán szeret: úgyis ismer. Ha nem szólsz, akkor is. Magányunknak egyetlen - nem veszélytelen - oldószere van: az őszinteség.
Müller Péter
Az a szülő, akinek házasságából hiányzik az egyetértés és a szeretet, és a gyermekkel való kapcsolatában keres pótkielégülést, sokkal kevésbé fogja azt megtalálni, mint az a szülő, aki elégedett a házasságával. (...) Az egyetlen szerep, amelyet a gyermek kielégítően és szívesen tölthet be a szülő életében, a gyermek szerepe. Arra már nem képes, hogy ezenfelül még olyasmiért is kárpótolja a szülőt, ami életének más területeiről hiányzik.
Bruno Bettelheim
Jó imát mond, ki jól szeret
embert, madárt, vadat.
Samuel Taylor Coleridge
Megnézem a Házon kívül-t, aztán még vissza nézek.
Hétfőn kell visszamennem megint.
Egész nap nem volt különösebb bajom, de most este megint a torkomba mászott a szívem, ez egy hét alatt a második eset, hogy a pulzusom az eget veri, és nem tudom vissza szelidíteni, pedig ismerek pár technikát. Elég kellemetlen érzés így egyedül, és nyilván a kemoterápiával függ össze, mert utoljára 5 éve szenvedtem miatta, akkor is a kúra alatt. Remélem, azért idővel megnyugszik.
Csipiszkém, nem próbáltad a mokkáskanálnyi szódabikarbónát? nekem igencsak bejön, ha kell.
Pannit ki sétáltatja ilyenkor, mikor dáthás vagy???? van napi beosztás???
Szép estét! Jól elvagytok, látom!!! Tegnap aztán kinéztem még este magam tévéileg, 3 filmet is. Még jó, hogy 11 után betaláltam az ágyba. )) Ma is, tegnap is jók voltak Olga vendégei, felüdülés értelmes embereket hallgatni, főleg ha szépen felépitve mondja el, teszi érthetővé még a közgazdasági ismeretekkel hadilábon állók számára is a felvetett témákat.
Mi a szitu Nálad? Most mikor kell visszamenned? (ugye tegnap nem kellett menni a dokidhoz??? ---igen, olvassak vissza, ugye?---- na jó, tudom, de 1 bővített mondatban azért légyszi.
Ma nagyon sok érdekes, szép, felemelő dolgot láttam, ez is az:
Tudom!
Menek!
Keresem a bilagit táplálék kiegészítőmet!
Mielőtt pici pocimba megdagadna!
Azt a!
Tudod!
Nem az a fontos mit mondanak, hanem, hogy ki mondja!
Nincsen olyan család, ahol ilyesmi ne lett volna!
Örülök, ha így érzed!
Remélem, Ő is jobb kedvre kerekedik tőle!
Fényképet nem tudok feltenni róla, de nagyon nagyon finom lett!
Férjemnek is ízlik nagyon!
Csak mondom!
Keresem a bilagitot!
Azt hiszem, sokat ettem!
Nem kellett volna ezt tennem!
, (számomra biztos!)
akkor azok flúgos csajok voltak.laci a világ legrendesebb szerethető embere marad is...
ez nagyon jó remélem áginak is jobb kedve lesz
Jól néz ki!
Ó, dehogy nincs, csipiszkém!
Mindjárt a két sógornőnk, különösen a középső öccsének a felesége, évtizedekig nem beszéltek velünk, mert úgy utálták egymást Lacival, jelzem, kölcsönös volt a "szimpátia"!
Légy szíves, gyógyulj!
A lényeg lemaradt!
Még ilyet?
http://www.nosalty.hu/recept/hagymas-burgonya-retes
Nagyon szeretem az új dolgokat!
Fiam szerint nekem terápia a sütés főzés, annyira élvezem!
Szóval?
Ezt megcsinálom ma, úgy döntöttem.
Majd referálok, milyen lett!
A nyavalyám, nem akarom elkiabálni, de az inhalálásra és az állandó orrcseppezésre mintha?
Szóval és tettel, menek, sütök főzök egy cseppet!
Aptyukom legnagyobb örömére!
Ergo, nem foglalom el a nyolcasban a fenntartott helyemet!
Még mit nem?
Ja?
Hogy száraz kenyeret?
Az nem vót!
Még a házvásárlás után megettem!
Verocska drága!
Ember nincs szerintem ezen a földön, aki a Lacidat ne szerette volna!
Na...
Mennem kell, ismét csepeg az orrom el!
Ágica drága, kérem a papírzsepidet!
Ide vele!
Ne ríjjjjjál itt nekem bele!
Ágikám!
Kérlek, gyere minél előbb hangulatba és legyél itt közöttünk!
Erősítsed itt jelenléteddel ezt a gyenge felhozatalt!
Már bocsánat!
Egyik beteg, másik még betegebb, és egyebek!
Hol kedve nincs az embernek!
Hol meg semmije se nincsen!
Azt a mindenségit nekije!
Yeeeeeee!
A bőgést hagyja kedves másnak, ne fogyassza azt a sok papírzsepit el!
Főként feleslegesen!
Na most mentem!
Én is tüsszentettem!
Ha ha ha!
Na idefigyejjenek jánykák!
Inhaláltam késő este, aztán az ágyból ki se!
Fejemen törölköző, s azon egy sál megkötve, hogy le ne essen!
Mire reggel mongggya az uram, de nem a Tibi!
Miután kikeltem az ágyból!
Na?
Téged sem engednének már be ide ebbe az országba?
Mondom neki, beteg vagy?
Á, dehogy, te vagy az!
Ezzel a fejkötővel azt hinnék, hogy muzulmán vagy!
Szó, mi szó, tényleg úgy nézek ki, mint egy kóbor afganisztán jány!
Csipiszkém, az a nőci szárazkenyeret érdemelt volna,hogy küldj, szépen becsomizva, ráirva: pár falat a tyukoknak!
Talán olyat ő is tudna! Istenien nézett ki az a tál!
És mit olvasok: gömböcökön jár az eszed???? ha ha ha! bár, az járhat, majd eljön annak is az ideje! Remélem! BETEGEKNEK JOBBULÁST, HOGY LASSAN INDULHASSUNK A TRÓFEA KIHELYEZETT ÜDÜLŐJÉBE.
Ez nem igaz, nem hagyja befejezni!
Hozzám ma jött volna az a gimnáziumi osztálytársnőm a férjével, aki múlt héten tudta meg, hogy mi történt, és nagyon megrázta, mert ismerték Lacit, és kedvelték. Szerencsére telefonált, hogy mégse ma, hanem majd pénteken érnek rá, addigra remélhetőleg jobban leszek, már most kicsit jobb.
Persze a menetrendszerű hasmenés nem maradt el, ez az antibiotikum leggyakoribb mellékhatása.
Én is elfoglalom magamat, Gyöngyöm, de attól még ugyanúgy hiányzik, igaz, Laci 3 hónapja nincs, gondolom, Vera barátnőd férje sokkal régebben halt meg. Ésszel én is felfogtam már az első percben, csak a lelkem nem fogadja el.
Veronikám, nekünk kellemesen telt a tegnap délután, Vera a szokásos higgadtságával humorával vette a lapot, nem érdekli, hány éves, és nem is tűnik közel annyinak sem! Nem állhat jól cukorügyben, mert nem evett 1szelet bájglit sem, krumpli semvolt a hushoz, inkább franciás kaja. Hiába mondjuk,nem kérünk semmit.
Legközelebb reggel 7re megyünk akkor reggelit kapunk. Megkérdeztem, hogy vagy férj nélkül. Szval azt mondja, ésszel fel kell fogni s kell vmi elfoglaltság is, nem feltétlenül munkahely. Hozzá is jár tornásznő.Mig ott voltunk, 4 nő hívta, volt forgalolm. Ja! hetente 1xkártyaparti, ez is program. Mondtamis: velem max. mesekártyázni tudna!
haha!
Ez is nagyon szép történet, Millám!
Az a jó, hogy ennyiféle szépséget és érdekességet meg tudunk osztani itt egymással, igazán nem mondható, hogy ez egy unalmas topik!
egy ilyen szomorú délelőttön történt, hogy az utca végi galériából tárogató hangját hallottam
szatyrostul búbánatostul bementem kijöttem megcsendesült lélekkel és egy programfüzettel.
azóta anikó újra él és mindenféle programokra jár.
remélem neked is tetszik ez a történet,bár tudom,hogy a te sorsod sokkal nehezebb.
megnéztem amit küldtél nagyon szép, köszönöm
verám ez olyan szép,hogy bevállalom kisbetűvel leírom
mi történik ha özveggyé válunk richter anikó harmadik helyezést ért el ezzel az írással
társfüggő vagyok ezt egy pszichológus mondta mikor még férjem élt
most hogy már nincs velünk még társfüggőbb lettem.
pontosan9 hónapja 1hete és3 napja. a reggelek szürkén derengenek a délelőttök üresek ahogy délben a fazekak is melyekben nemrég még vígan rotyogtak a bablevesek és a
pörköltek
a délutánok kissé derűsebbek ha szüksége van rám valamelyik unokának
este rám tör a magány az éjszakák sötétek.
folytatom
Ez is nagyon elgondolkoztató!
Ezt most láttam, nagyon tetszett, nézzétek meg Ti is!
Folytatás:
Ha kijelölitek az egész hsz-t, az előzőt, akkor olvasható lesz az idézet is!
Köszönöm!
Én nem felejtenék el, ha lenne jelentkező, de erre úgyszólván 0 % az esély, és egyébként is most még nem időszerű.
Mai bölcsességek:
Nem tudom, megjelenik-e a szöveg, ez egy személyes Coelho-idézet, amit lehet kérni, és milyen vicces, hogy éppen ezt kaptam:
Én nem látom a szöveget, de elő tudom itt hívni, ha az oldalon megjelenik a hsz-em, akkor nem tudom, mi lesz vele. Ha nem lenne olvasható, akkor majd leírom a következő hsz-ben.
Szeretni muszáj. Akkor is, ha olyan helyre repít minket, ahol a tavak könnyből vannak. Ó, milyen titokzatos világ is a könnyek országa!
Paulo Coelho: Az accrai kézirat - Athenaeum Kiadó
Itt van neked is valami.
De hamar megállt itt az élet!
Én is elmegyek most, már fárasztó az ülés, elteszem magamat vízszintes helyzetbe.
Jó éjszakát mindenkinek!
Tudom hogy kellemetlen, Kamillám, de hidd el, el fog az következni hamarosan, most fő hogy pihentesd hogy gyógyuljon.
Csipiszkém, választhatsz bármelyikből, akár mind meg is ihatod, ha a többiek hagynak neked.
Mostanában van nekem is megküzdeni valóm, és nincs mindig hangulatom jönni. Főleg, van bőven panasz mostanában, nem akarok még én is pár lapáttal rátenni. Sokszor mások hangulata is befolyásolja az enyémet, és amikor nekem is rossz a hangulatom, akkor ilyesmitől teljesen le tudok törni és bőgök. Inkább ilyenkor nem jövök.
Szeretettel gondolok rátok, majd ha jobb hangulatban leszek, többet jövök. Szerencsére már javul a helyzet egy kicsit, habár a vége még nagyon messze.