Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

60-on túl/70-en innen.

kapucino
Létrehozva: 2006. március 26. 23:30

Szervusztok!

Nyissunk egy olyan új topicot, ahol hatvan körüli asszonyok beszéljük meg napi örömeinket,  ügyes-bajos dolgainkat,mivel töltjük a megérdemelt nyugdíjas napjainkat.

  1. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2014. szeptember 18. 13:43109001.

    MARIKÁM, MINDENHOL MÁS A"SZOKÁS". KÖVETELNI NEM LEHET SEMMIT, ELVÁRNI IGEN, DE VERA NEM FOG VITATKOZNI, ÉPPEN EZÉRT. EZ APÁJA DOLGA, MÉG HA A KISFIU FEL IS NŐTT MÁR.


    NE LELKIFURDALJON SZERINTEM SEMMI, BELÜLRŐL VERA IS IGY ÉRZI, DE ETTŐL MÉG NEM BORUL KI, VISZONT A JÖVÉS-MENÉS PROBLÉMA FENNÁLL.


    DE SZERINTEM MEGOLDJA A KISLACI. A KEDDET MINDENKÉPP.


    PUSZI

    előzmény:
    margaret3711 (109000)
    2014-09-18  13:27
  2. 2014. szeptember 18. 13:27109000.

    Tuzikem koszonom. Miutan elkuldtem az uzenetet lelki furdalast kaptam.


      

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (108997)
    2014-09-18  13:02
  3. 2014. szeptember 18. 13:02108999.

    Sziasztok!


    Kedves Vera,en is igy cselekedtem hosszu eletemen at.Soha nem kertem segitseget, es keres nelkul mindenkinek segitettem.


    Ha az en apam beteg lenne,gyerekem 3x heti tancorajarol lemondanak par hetre.


    Jelenleg fiadnak az Apja es Te vagy elsosegben.


    Mielobbi javulast kivanok Nektek!


     

    előzmény:
    veracsek (108984)
    2014-09-18  09:22
  4. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2014. szeptember 18. 13:02108998.

    Szervusztok, kellemes napot kívánok mindenkinek.


    Vera, köszi a videót, jó volt nézni.  Bár a negyede ilyen gyorsan tudnék mozogni!  Néha örülök ha egyáltalán tudok mozogni, csak annyit amennyit muszáj.  Na de majd gyakorolom ezt a táncot is, ki tudja, hátha.......................  


     


    Ma délután mennem kell, városon kívülre, estére meg szeretném megnézni az unokám egyik első hoki meccsét.  Ádám játszik, tegnap meg Matthew játszott, de oda nem mentem, az is városon kívül volt.  Hát, itt az ősz, már elkezdődött a hoki is. 

  5. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2014. szeptember 18. 13:02108997.

    NO VERONIKOM!


    ÉN MINT GYALOGOS, AZT MONDOM: - ÉS JÓ, HOGY A MENYED NEM AZ ÉN MENYEM, BÁR AKKOR EGY FIAM IS LENNE, DE!


    - HA MKANÉLKÜLI, UGYAN MÁR, MIÉRT NEM VIHETNÉ EL LARÁT AZ ISKOLÁBA, S HOZHATNÁ?????? MI AZ A MESSZE AZ ISKOLA? NEKEM NEM MONDANÁ A FIAM, EZ  TUTI! ÉS IGENIS, A FIAM ELKÜLDHETNÉ A NEJÉT A GYKKEL ODA-VISSZA.


    SAJNA A MAIAK CSAK ÓTÓVAL A SEJHAJUK ALATT TUDJÁK ELKÉPZELNI AZ ÉLETET, NEM BETEGEK! NAPONTA 2X3 JÁRMŰVEL VITTEM-HOZTA bABIT A BÖLCSIBE, OVIBA, ISKOLÁBA!!! ÉS NEM LETT SEMMI BAJOM, SŐT, NEKI SEM.


    NO, EZ A KISLACINAK ESZÉBE JUTHATNA, NEM HIMESPIPI A FELESÉGE.


    REMÉLEM NEM SIKEREDTEM SZEMTELENNEK, MI AZÉRT MEGIRHATJUK A VÉLEMÉNYÜNKET.


    A LEGTERMÉSZETESEBB NEKEM EZ LENNE.


    ANNO ÉN MEG NEM IS ENGEDTEM HOGY ELVIGYENEK APÁMÉK AZ ISKOLÁBA! NA JÓ, AKKOR MÉG CSAK 1 AUTÓ ÁLLT AZ UTCÁNKBAN.... EZ NAGYON AKKOR VOLT... MIKOR MÉG A RENDSZÁMUNK CE-.. ..  VOLT. DE A HUGOM SEM ENGEDTE, AKKOR MÁR CZ- VOLT A RENDSZÁMUNK. ......


    lányoméknál zokog a csapat! felásva az egész utca, nem lehet felmenni autóval.... hogy most mi lesz, gyalogolhatnak a szülők és a gyerekek???? na igen. kb. 100 métert, hegynek fel, betonozott járdán. Hát elkapta a röhögés! 

    előzmény:
    veracsek (108984)
    2014-09-18  09:22
  6. 2014. szeptember 18. 11:00108996.

    Örülök, hogy tetszik!


    Jöhetsz máskor is, gyakran teszünk fel érdekes dolgokat!


    Volt egy nagyon kedves" dédimami"-nk, aki sajnos alig pár hete hagyott itt minket végleg, elment az örök vadászmezőkre.

    előzmény:
    dedimamuka (108995)
    2014-09-18  10:46
  7. 2014. szeptember 18. 10:46108995.

    Szupi jól járják!

    előzmény:
    veracsek (108992)
    2014-09-18  10:21
  8. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. szeptember 18. 10:28108994.

    kösziiiiiiiiiiiiii,  IGEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEN, EZ AZ A RITMUS! 


                            A SWING!!!!!!!!!!!!!!!!  kb. 1940-böl...csodas. 


    s lam!!!!!!!!!!!! nem kell csontsovanynak lenni, es divatbabanak, hogy valaki tancolni tudjon! ezt szeretem! 


    nagyon köszönöm veronique!  en nagyon birom ezt a regi stilusu swing-zenet, es tancot...sokat nezem a youtube-on. 


    ELJEN A SWING, az ÖRÖK RITMUS ES ZENE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! 

    előzmény:
    veracsek (108992)
    2014-09-18  10:21
  9. 2014. szeptember 18. 10:21108993.

    Hurrá, sikerült!

  10. 2014. szeptember 18. 10:21108992.

    Megpróbálom másképpen ide tenni, amit akartam:

  11. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. szeptember 18. 10:20108991.

    sajnalom! de ne bankodj! lesz ez meg igy se...!   nekem is elszallt egy csipisz-fele hsz-em...nna. ez van...ha en lennek a ,,gazda,, akkor biztosan tudnatok tovabbitani itt...az biztikus!!! 


    kivanok nektek szep napot!  mennem kell nemsokara...terminem van. 

    előzmény:
    veracsek (108990)
    2014-09-18  10:16
  12. 2014. szeptember 18. 10:16108990.

    Tudom, hogy nem sikerült, sajnos nem tudom akkor feltenni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (108985)
    2014-09-18  09:22
  13. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. szeptember 18. 09:55108989.

    szoval, megallapitottam, hogy ez ,,csak,, egy gep, es nem mindentudo--- föleg, nem ember!!!  


     


    ezert sokkal több hibalehetösege van, mint a ,,mellekelt abra,, is mutatja... elszallnak a hsz-ek...   bosszanto, de mit tehet az ember...egy elsö szerelemmel...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (108988)
    2014-09-18  09:50
  14. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. szeptember 18. 09:50108988.

    hi, csipiszke!


    az elöbb irtam neked egy gyönyörüüüüüüüüüüüüüüüüüseges hsz-t, de elszallt, mint a gyözelmi zaszlo...


    azert sem irom ujra... köszönöm, a vigaszt, elraktaroztam...


    ha megis megjelenne az elözö - - -köszi a ,,küldök,,-nek. 

    előzmény:
    csipisz (108971)
    2014-09-17  23:57
  15. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. szeptember 18. 09:36108987.

    en is remelem, hogy segiteni fognak! biztos vagyok benne...


    a remeny hal meg utoljara! en is ezt kaptam töletek...      


    mi mar total ,,lassitott-felvetel,,-ben gondolkodunk /nap-mint nap latom a fiam-nal/, a fiatalok /mi is voltunk, igaz? emlekezz.../ gyorsabban viszik veghez a feladatokat, sokkal többre kepesek, mint mi.


    ezert mondtam: ,,nyugi dagi, nyugi, nem csak foci van a vilagon!,,/ kicsit tulzas, de vigasztalo...remelem...

    előzmény:
    veracsek (108970)
    2014-09-17  23:56
  16. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. szeptember 18. 09:31108986.

    draga veronique-om!  


    ne talalj kifogasokat - - - bizd ra a fiura! ez most ,,veszhelyzet,, es az ilyenekben maskent van a dolog...tudom, nekik is megvan az eletük, de ilyenkor mindenki alaveti magat a segitsegre-szorulonak...a ,,helyzet,,-nek.


    hagyd, hogy a szeretet megtegye a magaet...  ha van, csodakra kepes...


    neked papoljak filozofiarol? azt mar nem! tudnod kellene, hog különbözökeppen gondolkodunk, de a ,,szabal,, az ,,szabal,, a szeretet meg fog mutatkozni, ha van!!! 


    most en mondom neked: NE LEGY NEGATIV!!! minden jora fordul...

    előzmény:
    veracsek (108984)
    2014-09-18  09:22
  17. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. szeptember 18. 09:22108985.

    veronique!


    nem tudom, mit akartal nekünk megmutatni, de az en e-mail-fiokom jön be rajta...mi ez? varazslat?    pedig nagyon megneznem, ami olyan elkepesztöen jo!  meg valamit! mi köze az nlc-nek az en email-fiokomhoz???????????????????????

    előzmény:
    veracsek (108981)
    2014-09-18  07:24
  18. 2014. szeptember 18. 09:22108984.

    A fiunk felajánlotta a segítségét, Monám, ahogy a szürke hályog műtétnél is ő segített nekünk! Csakhogy nem terhelhetjük le túlzottan, mert dolgoznia is kell, és Lara is egy távolabbi iskolába jár, őt is hozzák-viszik. Plusz heti 3x táncórája is van, mert idén elkezdik felkészíteni versenyekre. Ha bírni fogja az iskola mellett, akkor jó lesz.


    Tehát nem a szándékkal van baj, hanem a megvalósítás nehezített.


    (Amikor 4 éve én hosszan feküdtem kórházban, nagyon gyakran beszaladt hozzám, és hét végeken Lacit hívták meg ebédre, aztán sokszor együtt jöttek látogatni is.) Most annyival nehezebb, hogy még értem is kellene jönnie, mielőtt oda megy, aztán haza hozni. Nem lakunk nagyon közel egymáshoz, kocsival is kb. 25-30 perc.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (108983)
    2014-09-18  09:15
  19. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. szeptember 18. 09:15108983.

    jo reggelt veronique!  


    jo reggelt minden kislanynak!   arrol a rokonyrol beszelsz, akivel talalkoztunk az aruhazban - az az ,,elvakult,,hazaspar? nem tudom, de szerintem azoknak fontosabb ott ülni a bizottsagban...  bar, tevedjek! neked lenne jo! en szerintem a fiatok többször fog jönni,  elvegre az edesapja...s keres nelkül kellene felajanlania a segitseget ...nna. nehogy mar belelogjon a bilibe a kezem, es felebredjek!!!


    ha nem lesz a segitsegedre, akkor meg lenne a velemenyem rola...de eddig azert nem volt ,,veszhelyzet,,  imadkozom ertetek!  


    /edesapam olyan szikar ember volt, mint L. ö a banyaban dolgozott.  tüdöbeteg volt.  a sovany embereknek hamarabb megtamadja valami hülyeseg a tüdejüket...hallottam a födokitol, aki apat kezelte.../ 


    meglasd, megoldodik minden. en is ilyen vagyok mint te...s lasd, nekem sincs jogsim...a helyzetfelismeresünkkel van baj, ugy erzem...nem tudnank a hirtelen valtozasokkal mit kezdeni - - - bepanikolunk. ez pedig a volan mögött veszelyes. nna. mindegy. ha az embernek testi bajai vannak, ez ugyis mellekes, es meg veszelyesebb... sok-sok fiatal embernek nincs jogsija - pl. BP-en minek is? mondom en. ha latastol - mikulasig doliznak, utazgatni nem igen jut, akkor?  a nagyvaros meg tele van autokkal - - -


    a szmog nem hiaba olyan magas otthon mindig. en bizony BP-röl kitiltanam az autokat, ha en lennek a...  de mivel nem en vagyok a...,azert van annyi beteg ember - allergias, tüdöbeteg stb.  ez nem gyerekjatek.   mikor kijöttem, olyan allergias voltam, nem lattam az orromig a ta......nytol, a szemem bedagadva...


     itt mar par ev mulva javulas volt lathato, mara eltünt, szinte teljesen...


    a zöldhalyogom meggyogyult/amin meg az orvos is csodalkozott, mert 2 szemcseppet kellett eredetileg csepegtetnem/, a böröm szabalyosan kivirult, es meg sorolhatnam...de minek? nem en vagyok a ...az emberek pedig /tisztelet a kivetelnek!!!/ boldogtalanok, ha nem forog 4 kerek a s.....gük alatt... TUDOM, MOST EBBEN A HELYZETBEN NEKTEK EZ LETKERDES LENNE, A VELEMENYEM AZONBAN NEM VALTOZIK: a nagy forgalom BP-en veszelyes!!! egeszsegtelen.   nna. kicsit eltereltem a figyelmedet? remelem...

    előzmény:
    veracsek (108968)
    2014-09-17  23:43
  20. 2014. szeptember 18. 09:00108982.

    Mai bölcsességek:


    "Lehet rosszul is szeretni... Igen, lehet. Nem hiszed? Pedig így van. Ha úgy szereted a másikat, ahogyan neked jó. És nem neki. Ha nem figyelsz rá, nem nézed azt, hogy mire vágyik, mit mond a lelke, mi okoz neki jó érzést. És lehet, hogy te egészen mást akarsz adni neki. Ölelést apró kézfogás helyett, szavakat csend helyett, szomorúságot mosoly helyett. Igen. Ez a titok. Meghallgatni a másikat... figyelni rá. Meglátni, mire van szüksége. És azt adni neki. Ez a szeretet. A jó szeretet."
    (Csitáry-Hock Tamás)


    Megesik, hogy közösen átélt dolgokról drámaian másra, akár az ellenkezőjére emlékezünk. Múltértékelésünk olyannyira eltérő lehet, ahogy a magyarok egyik és másik fele nézi a múltat; nem is közös az a múlt, mert annyira más. Pedig mégiscsak közös. De soha nem fogunk megegyezni a milyenségében.


    Lángh Júlia


    A dolgokat nem olyannak látjuk, amilyenek. Olyannak látjuk őket, amilyenek mi vagyunk.


    Elizabeth Lee Wurtzel

  21. 2014. szeptember 18. 07:24108981.

    Ez valami elképesztően jó!


    Remélem, elviszi az nlc!

  22. 2014. szeptember 18. 07:09108980.

    Köszönjük szépen, Évike!

    előzmény:
    WestHill (108979)
    2014-09-18  02:46
  23. 2014. szeptember 18. 02:46108979.

    Veram, vegtelen sajnalom, hogy igy alakultak a dolgok, szeretettel gondolok ratok es a legjobbakat Mindkettotoknek!


     

    előzmény:
    veracsek (108916)
    2014-09-17  14:42
  24. 2014. szeptember 18. 00:15108978.

    Jó éjszakát!


    Vigyázz magadra Verácska!

    előzmény:
    veracsek (108976)
    2014-09-18  00:11
  25. 2014. szeptember 18. 00:14108977.

    Annyira csurgott róla, ha nincs rövidzárlatom és tudok gondolkodni, kérhettem volna a pincérektől egy inget, nyilván van tartalékuk, ha leöntik magukat esetre!


    Szóval, azért bánt engem, mert máskor nagyon vág az eszem, Persze az is előfordul, hogy nem!


    Amikor megfogtam rajta, megrettentem.


    Igen!


    Bármilyen jó a gyerek, minden terhet nem rakhatunk a nyakukba, hát még ha Ő a kenyérkereső?


    Minden esetre elég kemény helyzet elé állított most téged a sors!

    előzmény:
    veracsek (108974)
    2014-09-18  00:08
  26. 2014. szeptember 18. 00:11108976.

    Megyek már, mindenkinek jó éjszakát!

    előzmény:
    csipisz (108975)
    2014-09-18  00:10
  27. 2014. szeptember 18. 00:10108975.

    Pihenj le Verácska, késő van és szükséged van az energiádra!


    Vigyázz magadra!


    Jó éjszakát kívánok!


    Ölellek.


    Kiskacsád

    előzmény:
    veracsek (108970)
    2014-09-17  23:56
  28. 2014. szeptember 18. 00:08108974.

    Senki nem tehetett erről, csipiszke!


    Egyedül szegény Laci volt túl könnyelmű, mert nem hallgatott a meteorológusokra, csak azt nézte, hogy éppen süt a nap, és nem vitte el az esernyőjét.


    Ha szerencsénk lesz, akkor a fiunk úgy fogja intézni, hogy gyakran tudjon ő elvinni, de ezt nem várhatom el, mert náluk ő az egyetlen kereső.

    előzmény:
    csipisz (108972)
    2014-09-18  00:03
  29. 2014. szeptember 18. 00:06108973.

    lelkiismeret furdalása támad, helyesebben!

    előzmény:
    csipisz (108972)
    2014-09-18  00:03
  30. 2014. szeptember 18. 00:03108972.

    Igen!


    Akárhogy nézi az ember, ennél rövid útvonal nem létezik, és akkor még a kórház területén lévő gyaloglásról még nem is beszélt az ember!


    Rossz esetben gyalogolhat az ember, fel a meredeken!


    Pedig, imádkozom értetek.


    Valamiért most meg kell tudnotok küzdeni ezzel.


    Nem tudom, ha az a vizes ing okozta az egészet, az embernek lelkiismerete támad.


    Annyira vizes volt, kellett volna találni valami megoldást!

    előzmény:
    veracsek (108967)
    2014-09-17  23:40
  31. 2014. szeptember 17. 23:57108971.

    hi, monalisám!


    A sors olyan, hogy az már csak olykor olykor kegyetlen!


    Igen, jól érzékeled, nekem sem kell a szomszédba mennem, mint általában senkinek.


    Mindenkinek megvan a maga baja, és egyértelmű, hogy az a legnagyobb általában!


    Persze, hogy van gyenge pillanat, olyan kibőgős is, mert a feszültséget végtére is le kell engedni!


    Az élet maga egy nagy tapasztalatszerzés!


    Sorozatosan  érnek gondok, problémák, fájdalmak amivel fel kell vennünk a harcot, valahogyan túl kell élnünk, azután pedig sikerélményként éljük meg, hogy ezt is túléltük valamiképpen!


    Én azt tapasztaltam, ha valahol, hát itt ki lehet engedni azt a túlfeszített szelepet.


    Legalább egyetlen ember lesz, aki ráhangolódik a gondodra és próbál valami okosat találni rá, valami gyógyírt mondani, mert holnap majd Ő áll be a sorba, és Ő lesz ebben a helyzetben!


    Szóval, nyugalom a hosszú élet titka!


    Na meg a rövidnek is.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (108961)
    2014-09-17  22:32
  32. 2014. szeptember 17. 23:56108970.

    Nagyon szép segítők, biztosan sokat fognak segíteni!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (108963)
    2014-09-17  22:52
  33. 2014. szeptember 17. 23:48108969.

    Jó is lenne abból a sült töködből, amit nem tettél ide nekünk!


    Mert te ilyen irigyke vagy.


    Megetted egymagad!


    Ja, alapos, de nem a körzeti küldött el hozzá.


    Privátba járok az illető gyűrűsömhöz.


    Csak mondom!


    A reflux az reflux, emmeg egy bal oldalt kisugárzó fájdalom, ami olykor a derekamba is sugároz, akár az atom.


    Semmi baj az eleve nem lehet, mert a vastagbéltükrözésnél nem ment át a tükör 45 cm után, és 130 cm-re kellett volna felmennie.


    Na, ezt sem a körzetim rendezi, ezt is privát.


    "De ha huzamosan fáj, és nem a gereblébe estél hassa" Nem, az csak olykor pofán vágott! Az annyát neki!


    Szódabi(r)kabónát azt apukám szedett rendszeresen, mert égett a gyomra, vagy valami ilyen volt a gondja.


    Teeeeeeeeeeee, ez tényleg a 8-as kórterem?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (108959)
    2014-09-17  22:28
  34. 2014. szeptember 17. 23:43108968.

    A fiunk biztosan segít párszor, de naponta nem kérhetem.


    Ismerős nincs olyan, aki segíthetne, csak az az egy rokon, aki itt lakik pár villamos megállónyira, de ők most a választások lázában égnek, és nem hiszem, hogy nagyon ugranának a kérésemre. (Választási bizottsági tagok minden alkalommal)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (108962)
    2014-09-17  22:47
  35. 2014. szeptember 17. 23:40108967.

    50-es villamos, 3-as metró, 2-es metró, autóbusz.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (108960)
    2014-09-17  22:30
  36. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. szeptember 17. 23:08108966.

    ugy latom, ma en vagyok a ,,sereghajto,,?


     akkor en is elmegyek az agyinkomba, mert mar jo kesö van. kivanok mindenkinek jo ejt, szep almokat! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (108959)
    2014-09-17  22:28
  37. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. szeptember 17. 23:02108965.

    hi, milla!


    en is csatlakozom az elöttem szolokhoz:


    EDITKE-nek KIVANOK MEG SOK SZEP NEVNAPOT!  eri meg, igaz? 

    előzmény:
    milla55 (108870)
    2014-09-16  19:24
  38. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. szeptember 17. 22:58108964.

    hi, ani!  


    en felejtenem el? amikor az egesz eletem arrol szolt, hogy egyedül vagyok, es a gyerekeknek szüksegük van ram...ez nem is kerdes. csak ...vannak dolgok, amik nem publikusak...ezert nem ertheti mindenki a gondjaimat. de köszönöm a kedves szavakat, mindig jol jönnek.   

    előzmény:
    medikurzus (108862)
    2014-09-16  19:06
  39. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. szeptember 17. 22:52108963.

    jajj, de lökött vagyok, akartam feltenni kis segitöket, na, most megprobalom: 

    előzmény:
    veracsek (108956)
    2014-09-17  21:31
  40. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. szeptember 17. 22:47108962.

    hi, veronique!  


    nem is tudom, mit irjak, hisz itt a lanykak mar mindent kimeritettek... 


    annyit csak, hogy jobbulast kivanok L-nak, es neked pedig egy helikoptert, ami minden nap elszallitana L-hoz a korhazba.  nem egyszerü- vagy egyaltalan nem lehet tanacsot adni, mert nem ismerjük igazan a körülmenyeiteket...talan fiatok segit parszor. a taxi nagyon sok lenne naponta, de mas megoldast pedig csak te tudsz az ismerösök köreböl...igaz?  


    kivanok neked sok-sok eröt, atveszelni ezt az idöszakot! tarts ki! erös, okos vagy. L-nak most egy erös veronique-ra van szüksege, nem egy olyan ,,betojt,, -ra mint en vagyok.../en sem voltam mindig ilyen!/    es ne veszitsd el a remenyt! /mondom en, aki meg mindig nem ,,ep,,!/

    előzmény:
    veracsek (108949)
    2014-09-17  21:15
  41. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. szeptember 17. 22:32108961.

    hi, csipiszke!


     jo estet, ill. mar szep almokat, akik elmentek alukalni! 


    cilike!


    nagyon igazad van, de azert ugye lehetünk gyengek neha?  lazithatunk?  kisirhatjuk magunkat neha? mert a sors sajnos nagyon kegyetlen tud lenni idönkent. de azt hiszem, ezt neked nem kell elmagyaraznom...igaz? neked sem kell a szomszedba menni...


    es igenis erösek vagyunk, de vannak az eletünkben ,,gyenge pillanatok,, amikor kibögjük magunkat, mert muszaly, különben ,,megszakad a szivünk,,  aztan  ujra minden megy tovabb...es mindig szerzünk valamifele tapasztalatot, ami tovabb erösit minket...


    a vegen, ---mire eljö JOE BLACK---olyan erösek leszünk, hogy belerogyunk a ladaba...  

    előzmény:
    csipisz (108886)
    2014-09-16  21:15
  42. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2014. szeptember 17. 22:30108960.

    Közben gondolkodom, hogy Kispestről hogyan, mivel lehet oda menni.

    előzmény:
    veracsek (108956)
    2014-09-17  21:31
  43. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2014. szeptember 17. 22:28108959.

    A madarakat szokták meggyűrűzni, de a lábukon.  


    A madárkák aztán kirepülnek,ill. elrepülnek... Aztán vissza is jönnek!!!! hahaha!


    Szóval az a doki csak alapos.


    Az én epém meg jó, még is szokott ilyen reflux-féleség lenni. Ha pl. paprikás dolgot eszem, vagy a mákos-diós-nudlis-gombócos cucchoz a piritott zsemlemorzsától, vagy vagy nemtommég mitől.


    Ilyenkor elrágok egy Rennie-t, vagy pici szódabikarbónát megiszok, és már oké. De ha huzamosan fáj, és nem a gereblébe estél hassal, akkor megnyugodsz egy "semmi baja asszonyom"-tól a CT után.


    No, hajrá, ne tököjjjj, ahogy Te irtad nekem multkor.-


     

    előzmény:
    csipisz (108958)
    2014-09-17  21:40
  44. 2014. szeptember 17. 21:40108958.

    Héééééééééééé?


    Lassan a testtel, még hogy repülhetek?


    Mé, nem vagyok én gyüttment?


    Honnan gyüttem?


     


    Voltam ma körzetinél, mondtam feljön reggelente az epém, pedig volt műtétem.


    Fáj baloldalon, ahol nincs is epém.


    Mondja, mielőbb csináltassam meg a vastagbél CT-t, mert lehet mindez a vastagbéltől.


    Dejónekem!


    Azt hittem, talán csináltat egy nagyrutint, de nem.


    Ajtóból visszaszóltam, hasnyálmirigytől nem lehet mindez?


    De igen!


    Ezzel el volt intézve minden!


    Na, aztán így beszéljél velem!


    Heeeeeeeeeee.


    Mert elegem lett, de úgy csinálok, mintha nem!


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (108957)
    2014-09-17  21:32
  45. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2014. szeptember 17. 21:32108957.

    TE MÁR MEGZAVARICCSÁZTÁL ENGEM A GYŰRŰZÉSSEL, MOST MÁR REPÜLHETSZ A FÉSZEKBŐL, MINDENKI MEGNÉZHETI, HONNAN GYÜTTÉL!


    (utánanéztem, mi is az! háááát .... igen. Mondjuk inkább az ujjadra tegyék! brillkővel.)


    Pusz, megyek TVzni, férj társaságomra vágyódik. Fene a gusztusát!!!!!


    JÓÉJT, VERÁNAK MEG NYUGISABBAT, MINT AHOGY ÉN GONDOLOM.

    előzmény:
    csipisz (108953)
    2014-09-17  21:25
  46. 2014. szeptember 17. 21:31108956.

    A magánorvoshoz a fiunk ragaszkodna, de hiába, mert nincs már elég idő, ő éppen azért akarta, hogy hamarabb kerüljön jó helyre. Mi legfeljebb később folyamodnánk ehhez, amikor már túl lesz a mostani tortúrán, ha még maradnának kérdőjelek.


    Taxira biztosan nem tudnék költeni, az nagyon nagy luxus lenne Kispestről.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (108952)
    2014-09-17  21:24
  47. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2014. szeptember 17. 21:28108955.

    CSIPESZKÉM, PONT EGYSZERRE KÜLDTÜK EL VERÁNAK.....


    A NÉNI NAGYON DICSÉRI T.BÁLINTOT, ILLETVE AZ Ő ORVOSÁT, NEM IS MENNE MÁSHOVA. DE AZT IS MONDJA, HOGY AZ ÁPOLŐNŐK CSAPNIVALÓK. A JÓK ELMENTEK NYUGATRA, HÁT MARADT AZÉRT RENDES IS, DE TÖBB PAVILON VAN, NYILVÁN ERRE AZ OSZTÁLYRA ÉPP A SZEMTELENEK KERÜLTEK. NA,E-NÉNINEK MEG NAGY SZÁJA VAN.... NEM FÉLTEM.

    előzmény:
    csipisz (108951)
    2014-09-17  21:24
  48. 2014. szeptember 17. 21:27108954.

    Egyet értek Veled!


    Kivételesen.


     


    Az idegeskedés árt Verácskának most!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (108952)
    2014-09-17  21:24
  49. 2014. szeptember 17. 21:25108953.

    Ne zavariccsá meg!


    Minnyár Strassburgba?


    Na, akkor veled sem veszek sem össze, sem vissza?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (108950)
    2014-09-17  21:19
  50. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2014. szeptember 17. 21:24108952.

    Az Erzsinéni Törökbálintra megy mindig, de ott meg kész turistaút van felfele a hegynek a kapun túl... azt mondja, több pavilon van, őt meg oda utalják be mindig.-


    Hát Veronikom, nemtom jó-e ha nem bizod az orvosra? Magánklinika helyett a pénzt inkább taxira költsd, ha már kell. De ne edd most ennyire magad, ártasz ezzel, s L-nak sem jó, ha látja rajtad a pánikot. De ezt ugy is tudod.


    Látod osztja az ember az észt, pedig van mivel gazdálkodnod, én meg nem bővelkedem benne.-


     

    előzmény:
    veracsek (108949)
    2014-09-17  21:15

Címlap

top