Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

60-on túl/70-en innen.

kapucino
Létrehozva: 2006. március 26. 23:30

Szervusztok!

Nyissunk egy olyan új topicot, ahol hatvan körüli asszonyok beszéljük meg napi örömeinket,  ügyes-bajos dolgainkat,mivel töltjük a megérdemelt nyugdíjas napjainkat.

  1. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2014. szeptember 16. 15:05108851.
    Szervusztok, kellemes napot kívánok mindenkinek.

    Verám, sajnálom hogy annyi ideig kellett várnod mindenhol, ez borzasztó!  Na de kibírtad.
    Nálunk az orvosnál, az én tapasztalataim szerint, nem kellett még több mint egy órát várni sehol, de a sürgősségin a kórházakban mindig rettenetesen sokáig kell várni.  És ott az ember általában nem jól érzi magát, azért megy oda, és úgy betegen kell sokáig várni.  Nem tudom hogy hogyan tud egy orvos annyi időt tölteni egy beteggel.  Itt 15 perc az idő, elég hamar "kidobnak", csak a váróteremben szoktak sokan lenni és ki kell várni a sorunkat.
    Minden esetre, annak nagyon örülök hogy az értékeid lefelé mennek, és hogy hatásos a kezelés.  Hamarosan már olyan lesz mint aminek lenni kell, most már láthatod a fényt az alagút végén.  Remélem nagyon hamar oda fogsz érni.


    előzmény:
    veracsek (108850)
    2014-09-16  14:18
  2. 2014. szeptember 16. 14:18108850.
    Hahó, mindenki!
    Tényleg nehéz napunk volt, főleg, mert órákat kellett mindenhol várni.
    A főorvosnál nem voltak sokan, de éppen, amikor én kerültem volna sorra, elment, mondván, pillanat türelmet kér, aztán a pillanat jó hosszúnak bizonyult. Végre megjött, megbeszéltük, hogy ugyanúgy kell folytatni a kezelést, mint idáig, még 2 fordulót, aztán ismételten nagy labor után dönt a többiről. (Hogy ezt miért nem tudták egymás közt elintézni, nekem rejtély!)
    Innen átsétáltunk a folyosó másik végére a doktornőhöz, akinél éppen egy új beteg volt bent, több, mint 1 órát, majd a doktornő a beteggel együtt "pillanatra" távozott. Utána még egy néni következett, vele már csak kb. 3/4 órát töltött el, végül becsukta maga után a szobája ajtaját, és ott tartózkodott x ideig. Ez után kerültem én sorra.
    Kellett még egy vizeletvizsgálati anyagot produkálnom, mert a múltkori tenyésztésben találtak bacikat, de olyan keveset, hogy nem akart azonnal gyógyszert írni, inkább megismételtette, jókor, mert a várakozás alatt nem mertem elmozdulni, és már nagyon aktuális volt amúgy is.
    Ez után végre elmehettem a nappali kórházba, ahol ismét nagyon előkelő társaságba kerültem, velem szemben ült Balzsay Károly profi boksz világbajnokunk, akiről tudott, hogy beteg, mert megírta magáról. Szegény, egész fiatal még!
    Most elkértem a múltkori nagy-labor részletes kimutatását is, megkaptam, és örvendetesen javulnak a mutatók: pl. az az érték, ami az elején 443 volt (20 alatti a max. értéke), már csak 140, ami még mindig nagyon sok, de sokkal kevesebb, mint a kiinduló érték.
    Ennyi a mai délelőtt története, utána még elhoztuk a Lurdy Házból a megrendelt papír képeket, és haza jöttünk.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (108849)
    2014-09-16  08:27
  3. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2014. szeptember 16. 08:27108849.
    VERONIKOM, NEKED NEHÉZ NAPOD LESZ, NEGATIV UTÓHATÁS NÉLKÜLI KEZELÉST KÍVÁNOK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    HOLNAP NAPSÜTÉSES SZÉP IDŐ LESZ, MÁR TERVEZHETTEK DÉLUTÁNRA.
    előzmény:
    veracsek (108838)
    2014-09-15  22:40
  4. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2014. szeptember 16. 08:25108848.
    SZIAMIA CSIPESZKÉNK!!!!
    GRATULA, ÜGYESEK VOLTATOK A MODIKKAL EGYÜTT!!!!!
    MÉG AZ ÉRTESITÉS-EKNÉL, HOGY ÜZENETEM VAN, OTT IS ELTÜNTEK A HIVATALOS NEVEDDEL VALÓK.
    AKKOR HOL IS VAN AZ A PÁJINKA?????
    ALUDD KI AZ IZGALMAKAT! - KELLETT NEKEM KÉRDEZNI, HOGY HOL VAGY?
    ÉN IS KIALSZOM, UGROK VISSZA AZ ÁGYIKÓBA, MIG MEGJÖN L. A BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBÓL.
    SZÉP NAPOT MINDENKINEK!



    előzmény:
    csipisz (108845)
    2014-09-16  01:14
  5. 2014. szeptember 16. 06:33108847.
    Mai bölcsességek:

    Nem az internet vagy más tesz függővé, hanem aki fogékony erre, az tárgyat keres a dependencia-igényéhez. És egyre több kell neki szenvedélye tárgyából.


    Lángh Júlia


    Azért kell jól karbantartani magunkat, azért kell nagyon jó formában lenni, hogy végigélhessünk mindent, amit akarunk az élettől, és akkor menjünk el, amikor már nyugodtan el is tudunk szakadni, amikor már legyinthetünk, hogy jó, tényleg kész, befejeztem, nincs már ide kötődésem. És akkor könnyű lesz elmenni.


     


    Lángh Júlia


    Minden választással kétfelé esik valami, s amit az ember nem választott, még sokáig kíséri.


    Bor Ambrus

  6. 2014. szeptember 16. 06:23108846.
    Hurrá!
    Nagyon ügyes voltál, "Magad Uram,..." alapon!
    Nem tudom, miért vacakolnak a belépéssel, vannak, akiknek sok nick-nevük van egyszerre.
    Az a fő, hogy végül sikerült!
    Én ma csak egy picikét leszek itt, mert megyünk az orvoshoz, de valamikor nap közben bepótolom.

    Ágikám: örülök, hogy a vendéglátás sikeres volt!
    előzmény:
    csipisz (108845)
    2014-09-16  01:14
  7. 2014. szeptember 16. 01:14108845.
    Nagyszerű!
    Töröltem magam, mint másik felhasználó!
    Kikapcsoltam a gépet, és ezért direkt visszaléptem.
    Akkor jutott ez a lehetőség eszembe, mivel legalább ötször írtam nekik, töröljenek, és nem töröltek, pedig azt is elküldtem, amit kértek, a linket és a sorszámokat.

    Szóval nem töröltek, így töröltem ezt a belépésemet annak rendje és módja szerint, ergo már nem is tudok belépni vele, csak ha újból regisztrálnék, de mi a fenének?

    S itt minden maradt ez ügyben a régiben!
    Annyira jó, de tényleg, sem többszöri kérés, sem magam törlése nem tüntetett el!
    Sőt!
    Viharka is jelezte a moderátor felé.
    Sőt mindkettő felé!

    Ki érti ezt, mert én nem!
    A végén elmegy a kedvem az egésztől ha ennyire nem figyelnek itt az emberre?

    Na menek!
    Mindjárt reggel lesz!

    Pusz pá Mindenkinek.
    Lámpát már le sem ojtom mérgemben, hagy fogyasszon jó sokat nekijek!
  8. 2014. szeptember 15. 23:52108844.
    HURRÁ!

    Bejutottam, az annyátneki!

    Kérnem kellett új jelszót, talán ezt kellett volna már pár napja!

    Na végre!

    Megszenvedtem érte, hogy közöttetek lehessek!

    Puszi Mindenkinek!

    Most menek, mert belefáradtam ebbe az erőlködésbe rendesen!

    De még rendetlenül is!

    Csobbanás, és irány az ágy!

  9. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2014. szeptember 15. 23:42108843.
    Ja, arra elfelejtettem válaszolni hogy a kaja nagyon sikeres lett vasárnap, meg a süti is.  A maradékot haza küldtem a vendéggel.  Ebéd után kimentünk a parkba megnézni hogy vannak-e lazacok, hát volt rengeteg, de nem ugráltak még.  Rengeteg halász volt mindenütt, néhány fogott is valamit a boton kívül.  A vízesés előtt van egy kis tavacska, ott volt a sok hal, a farkuk kilátszott, meg néha lubickoltak, de felfelé nem akart ugrálni egy sem.  Lehet hogy kicsit sebes a folyása a víznek.  Láttam egy sólymot is, de nem jött eléggé közel hogy jó képet tudtam volna csinálni róla.

    Az előbb akartam sorjában válaszolni az üzenetekre, de annyira elálmosodtam, hogy a végén elmentem egy kicsit szorgoskodni a konyhában.  De most is álmos vagyok ám, azt hiszem ma korán megyek aludni.  Az éjjel párszor felébredtem, biztosan ezért.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (108834)
    2014-09-15  21:21
  10. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2014. szeptember 15. 22:49108842.
    az én laptopom teljesen normális, úgy működik mint a másik, semmi bajom vele.  Nem hiszem hogy az ilyesmi az egér hibája lenne.  Ajánlanám a HP vagy Samsung fajtát, nekem csak arra van panaszom hogy nagyon lassú, mivel nem figyeltem a motor erősségére.  De én még egyszer nem vennék mást csak laptopot.  Utálom a tablettet, még akkor is ha van saját klavija külön.
    De attól függetlenül, a betűket is meg a sorokat is szerintem minden laptopnál be lehet állítani, az nem az egér dolga.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (108834)
    2014-09-15  21:21
  11. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. szeptember 15. 22:41108841.
    hi, veronique!
     jo ejt neked is, es mindenkinek! L-nak jobbulast! 
    előzmény:
    veracsek (108838)
    2014-09-15  22:40
  12. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2014. szeptember 15. 22:41108840.
    Én mindig úgy ismertem hogy kosárka, de Nenszike más valaminek hívta.  Nézzél körül és keressél kosárkát.  A magja olyan hogy ha kicsit kifaragod, egy kis kosár lesz belőle.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (108829)
    2014-09-15  20:23
  13. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. szeptember 15. 22:40108839.
    hi, viharvirag!
     nem vagyok becsapos...csak elhagy neha az eröm...ismersz. de akkor ki kell öntenem a lelkemet, es az jarja, hogy itt nalatok megtehetem...hat megtettem. a ,,tabula-raza,, meg varat magara kicsit...meg van mit ,,razni,,  közben pedig kerem a Joistent, hogy ne hagyjon el soha...mert mar közel az eg... megint elment egy regi, kedves ismerösöm...egyidösek voltunk. jo barat volt...sok, kedves, derüs pillanatot köszönhetek neki. NYUGODJON BEKEBEN!  /lanyom irta/.
    az egesz csaladjat ismertem. nem tudok roluk egy jo ideje semmit. talan ez is a rossz az egeszben... de igazad van, probalok talpon maradni, hidd el, mindent megteszek...meg nem volt ugy, hogy ne legyen sehogy!     köszönöm a kamionokat, a ,,kukucs,,-t, es a sok-sok puszit. biztosan lesz hatasa...   a tollaim hullanak razas nelkül is...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (108828)
    2014-09-15  20:21
  14. 2014. szeptember 15. 22:40108838.
    Neked is és mindenkinek jó éjszakát!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (108837)
    2014-09-15  22:35
  15. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2014. szeptember 15. 22:35108837.
    Veronikom, vigyázzatok Magatokra! Én türelmes várakozó vagyok, tuti azért, mert ugy sem végeznék előbb, ha kánkánt járnék. (hát azt én is megnéznémám!)

    EGY ÜZENET AZ ÉTERBŐL MINDENKINEK:

    MARIKA ÜZENI TENGEREN TÚLRÓL: NEM TUD BELÉPNI, HA MAJD SIKERÜL, JÖN, DE ADDIG IS AMIN LEHET, JÓKAT KUNCOG.
    FÉRJE JÓL VAN, -HÁT HURRÁ, MONDOM ÉN.

    NENSZIKÉM, MENTSEN MEG A JÓ ÉG A ROSSZ ÁLMOKTÓL!!!!!! PUSZI, HOLNAP!

    MINDENKINEK JÓÉJSZAKÁT KÍVÁNOK, ÁLMODJATOK ŐZIKÉKKEL!!!! 

    előzmény:
    veracsek (108835)
    2014-09-15  21:21
  16. 2014. szeptember 15. 21:57108836.
    Viharkám, semmi izgalmas nem jutott eszembe, mert ezek bébirépák, és akkorák mint a kisujjam! Na jó, mint a gyürüsujjam!!

    Megyek is pihenni, hátha nagyobb répákkal álmodom!


    Jó éjszakát, szép álmokat!!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (108833)
    2014-09-15  21:17
  17. 2014. szeptember 15. 21:21108835.
    Már nem szed gyógyszert.
    Szerdán valószínűleg egész de. az orvosnál fog ülni, talán ebéd után el mehetünk kicsit.
    Hetek óta alig mozgott, attól is gyenge, bele kell ismét jönnie.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (108832)
    2014-09-15  20:46
  18. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2014. szeptember 15. 21:21108834.
    ÁGIKÁM,
    ÉN VETTEM EGY KICSI EGERENTYŰT, AMIT B. LAPTOPJÁBA BE LEHET DUGNI, NEM TÁVMUNKÁS, HANEM ZSINÓROS, VAGYIS ELEM NÉLKÜLI.
    HA AZON KELL PÖTYÖGNI, KIVER A VERITÉK, OLYAN SŰRŰN VANNAK RAJTA A BETÜK, ÉS SEMMI EMELKEDÉS A SOROKNÁL, HÁT ENNÉL MÉG A TABLET IS JOBBAN IMPONÁL, DE MINDEN SZOKÁS KÉRDÉSE.
    HOGY SIKERÜLT A VENDÉGESKEDÉS??????

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (108831)
    2014-09-15  20:33
  19. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2014. szeptember 15. 21:17108833.
    NENSZIKÉM, VAN AKINEK BIZONY EZ IZGALMAS, LEGALÁBB IS AZ "ÁLMOSKÖNYV" SZERINT!
    UGYANIS A SÁRGARÉPÁRA VALÓ NÉZÉSNÉL MÁSRA ASSZOCIÁL. NA NEM A PICIKÉKNÉLÁM!!!!!!!!!!!!!!
    HOGY EGY KICSIT ROSSZALKODJAK ITT - IRÁSBAN!!!!

    JÓ MUNKÁT!
    előzmény:
    Nenszi (108822)
    2014-09-15  19:46
  20. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2014. szeptember 15. 20:46108832.
    VERONIKOM!

    MONDD, HOL IS JÁR A KISOKOSOD????? MÁR VALAMI HUNCUTSÁGON, BIZONYÁRA!!!! SIETTÉL? NO MEGVÁRÁM, NEM FOG ELSZÖKNI LNBÁ.

    KOMOLYRA FORD.: NINCS LÁZA, UGY-E? - ÉS BOGYÓT SZED MÉG? MOST JÖN A JOBB IDŐ TALÁN SZERDÁN, KICSÁBITHATNÁTOK EGYMÁST.

    HOLNAPRA SZORITOK NEKED!!!!!    PUSZI ÉS MAJDANRA JÓÉJT!!!!!
    előzmény:
    veracsek (108830)
    2014-09-15  20:27
  21. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2014. szeptember 15. 20:33108831.
    Nem tudom hogy erre válaszolt-e már valaki, még nem néztem meg.  Nekem laptop van, és amikor az öreg elromlott, megint azt vettem.  Én nem a beépített egeret használom, hanem vettem egy külön vezeték nélküli egeret hozzá, direkt laptopokhoz való.  Van egy kis USB bigyó amit be kell dugni, és az egér elemmel működik.  Van egy direkt ehhez való deszka, fekete, és arra teszem a laptopot, mellé rá az egeret és remekül működik.  Azt a beépített egeret nem szeretem.  És igen, lehet az ágyban is használni, csak légy biztos abban hogy a laptop egy deszkán van , vagy ehhez való tartón, mert ha valami puhára teszed, hamar bemelegszik, de a deszkán nem.  Ide tettem róla képet hogy lássad hogy milyen. A laptop jobb felső részén látni bedugva azt a bigyót, a harmadik képen.
    előzmény:
    manyuska7 (108788)
    2014-09-14  18:03
  22. 2014. szeptember 15. 20:27108830.
    Sokan vagyunk cilikék, Cilike is!
    Én ma bevittem Laci vacsoráját, aztán szerencsére kimentem a konyhába, és gyanúsan világos volt, égve felejtettem a gázt, igaz, nem maradt rajta edény. Még jó, mert egy vadonatújban csináltam!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (108827)
    2014-09-15  20:11
  23. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2014. szeptember 15. 20:23108829.
    Ágicám! mi azoknak a virágoknak a neve? mert nagyon szépek! Idén már nem foglalkozom ültetéssel, a lépcsőház nem oly széles. Beteszem egy darabig majd a muskátlikat, legyen szép ott is valami - ha nem megyik épp én lefele!!!!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_922530 (108825)
    2014-09-15  20:10
  24. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2014. szeptember 15. 20:21108828.
    KEDVES SZÉPASSZONY!
    AKI VALLÁSOS, AZ NEM ADJA FEL SOHA! HA FELADOD, NEM IS VOLTÁL AZ, ÉS BECSAPTÁL! UGYE, NEM VAGY BECSAPÓS NŐCI??????

    Nagyanyónak vigyáznia kell magára mindenképp! Mert  sok-sok teendője
    van még! és ha egyik lábad viszi a kaminyon (jaj az a minyon) a másikat meg a másik irány, hát akkor jön a: kukucs!
    Elárasztunk puszikkal, meg ezzel-azzal, aztán rázd meg magad, hulljanak a tollaid!
    puszika!


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (108826)
    2014-09-15  20:10
  25. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2014. szeptember 15. 20:11108827.
    NA, VERANÉNÉM, LÁTOD, HOGY NEM CSAK ÉN VAGYOK "CILIKE"?    HIHI
    FŐCILIKE AZ IGAZI CILIKE!

    JAJJ AZT A CSOBBANÓS MINDENSÉGÉT!!!!
    előzmény:
    veracsek (108824)
    2014-09-15  19:54
  26. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. szeptember 15. 20:10108826.
    hi, viharvirag!
     en sem tudom eldönteni igazan, ezert vagyok igy a feneketlen to feneken... minek lenne jo: birkanak, v. bekanak? en tudom, de megse...szoval össze vagyok zavarodva...meddig fog tartani? nem tudom...most nem tudom. azert irtam, hogy sok van együtt/es/.  
    ami a legszörnyübb, hogy apa nem akar tudni a beteg gyermekeröl...teljesen leirta. ez nekem erthetetlen...habar, tudom ez milyen, volt benne reszem anno...sok.  
    az ooooooooooooootokat hiaba küldened,/de kedves töled, igazan/ mert egyik labamat elküldöm velük, a masiknak maradni kell, mert itt is szükseg van ra...nehez.   köszönöm a feltesedet, de szüksegtelen, ha ugy jön, ugyis mindegy...nem tudom, meddig birom. meglatjuk...aztan feladom...ennyi volt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (108818)
    2014-09-15  19:32
  27. Torolt_felhasznalo_922530
    Torolt_felhasznalo_922530
    2014. szeptember 15. 20:10108825.
    Szia Judit, csak most léptem be, még nem olvastam vissza.

    Szépek a te virágaid is, neked van szép világos rózsaszínű is.  Nekem sárga meg sötét rózsaszín van, meg némelyik sárga cirmos, mint a te rózsaszínűid. 
    előzmény:
    utazo (108785)
    2014-09-14  17:48
  28. 2014. szeptember 15. 19:54108824.
    Ismét újítanak, Nenszike!
    Ami abból áll, hogy ha valami eddig jó volt, az megint elromlott.
    Érthetetlen, hogy miért variálnak folyton???
    előzmény:
    Nenszi (108822)
    2014-09-15  19:46
  29. 2014. szeptember 15. 19:48108823.

    Nálam a belépés gond nélküli, de az üzeneteket nem jelzi. Lehet,hogy agymanésük van az nlc. informatikusainak.


    MENJENEK TOVÁBBKÉPZÉSE ÉS NE ITT TANULGASSANAK az állandó változtatással.
    Már unalmasak és bosszantóak.


    MÁS.


    Eélöszönök, jó éjt mindenkinek.

  30. 2014. szeptember 15. 19:46108822.
    Szervusztok Lányok!
    Sikeresen túléltem a zürős múlt hetet! Ma már "üdén", "frissen" belevetettem magam a tennivalókba. A világ legizgalmasabb, legfantáziadúsabb munkáját, a sárgarépa pucolását végeztem. A
    z apróbbakat körömkefével maniküröztem, a többit szeleteltem.  Postaládám elég rendesen megtelt, gyorsan kitakarítom. Elsőként egy esős, borus időre valót nyitottam ki, máris megosztom Veletek:
    Sajnos az NLC nem engedi beilleszteni, úgy látszik tilos a másolás!
  31. 2014. szeptember 15. 19:42108821.
    Én se értem, de nem fogadja el az nlc a régi nick nevét, és talán az újat sem, amivel tegnap be tudott jönni. Ez valami technikai zűrzavar, amiben én teljesen laikus vagyok, azt sem értem, hogy miért nem jelzi már ismét, ha valaki ír nekem? Ezt egyszer már rendbe hozták, most újfent elromlott.
    A saját nevével nem akar nyilvánosan megjelenni, ezt értem.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (108820)
    2014-09-15  19:37
  32. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2014. szeptember 15. 19:37108820.
    VERONIKOM, CSIPISZ MIÉRT NEM TUD BELÉPNI A NEVÉVEL??????
    ÉN EZT MOST NEM ÉRTEM!

    iRJ NEKI LÉGYSZI, HOGY NAGYON HIÁNYZIK, ÉS MEGHÍZOM DÜHÖMBEN, HA NEM JÖN!  - EZT AKARJA??????
    előzmény:
    veracsek (108806)
    2014-09-15  11:20
  33. 2014. szeptember 15. 19:32108819.
    Megmondon őszintén nekem nemigen jött be egyikük tetkója, de a "művészetüket" elismerem, mindegyiknek jó hangja van, egyébként Keresztest más daloknál nem csípem, de most 50 évesen nem semmit alakított.

    Mi az, hogy kusztál, lányod és otthpnps között besoroltattad magad katonának, vagy annyira kimerűltél az uatzástól és a fodrászkodástól?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (108817)
    2014-09-15  19:18
  34. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2014. szeptember 15. 19:32108818.
    TETE! NEM IS TUDOM MI A JOBB, A BÉKAFARM, VAGY EGY BIRKAFARM.
    INKÁBB A LÓ HÁTÁN. TISZTA ÁLLAT LEGALÁBB.
    GONDOLOM, LÁNYODAT NEM ZENÉSZNEK SZÁNTAD, EZ AZ Ő ÉLETE, UNOKÁDÉ SZINTÉN, VAN ANYJA, APJA, MAJD KÉZBE VESZIK A GYERÖKÖT.

    SZERINTEM MOST SAJÁT MAGADDAL KELL FOGLALKOZNI. MONDOM ÉN, AKI NEM IS ISMERI A HÁTTERET.

    SZÓVAL: MA JOBB, MINT PÁR ÉVE, DE A VÁRTNÁL MEG ROSSZABB. ÜGYES VAGY, NEM FÉLTELEK. CSAK - egy kicsikét.
    NNA! UGYE!!!

    ELKÜLDÖM NEKED A WABERER'S  KAMIONCÉG VALAMENNYI ÓÓTÓJÁT! HŰTŐKOCSIT KIVÉVE.   ELÉÉÉÉÉÉÉG?????????????????????????
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (108811)
    2014-09-15  15:15
  35. Torolt_felhasznalo_392281
    Torolt_felhasznalo_392281
    2014. szeptember 15. 19:18108817.
    Anikám, nagyon tetszik ez a mísor! Én egy rémes nő vagyok, ha nem tudnád. A tetkótól kiakadok, nekem nagyon közönséges. Látszik, hogy öjegecske nőcske vagyok, de mit tehetek! Közönségesnek tartom, és kész. Ez legyen az én bajom.
    Elismerve, hogy Keresztesnek és Koós R-nak nagyon jó hangja van, kiráz a hideg a tetkóiktól. Bár utóbbinak most vmit motyogott a  T.Attila, hogy látja hogy - szóval valamit a karján (letakarták?).
    A Hevesi nagyonnagyon tetszett, a legjobban.

    Úgy érzem, a VastagT. ki akar esni. Nem lehet egy kerekarcunak hosszúkás, nyulánkot alakitani. Azt kellett volna Dukainak adni.
    A Pásztor Anna nekem nem stimmel, nem nőies, nekem egy nőci ne legyen ilyen nagyon rokkernek valónak akarok lenni - nőci.
    De nagyobb gondom ne legyen.
    Amíg az eső kint van csak, kiegyezek vele. De ha becsurogna, mint sok faluban, ammá nemigen tetszene!!!!

    Ma fodrászosdit játszottem, elmentem a lányomnak hajatfesteni, aztán kúsztam haza.
    előzmény:
    medikurzus (108813)
    2014-09-15  18:40
  36. 2014. szeptember 15. 19:11108816.
    Igen,elismerhető nagyon is a tehetségük az egész stábnak, és mindezt egy hét alatt kell megformálniuk. Mind a dalt, a mozgást, mimikát és persze a sminket.

    előzmény:
    veracsek (108815)
    2014-09-15  18:47
  37. 2014. szeptember 15. 18:47108815.
    Szervusz Ani!
    Én is nagyon szeretem a Sztárban sztárt! Igazán tehetségesek, és nagyon szórakoztató perceket okoznak, csak a sminkek persze nem tudják mindig vissza adni az eredetit, akármilyen ügyesek a sminkesek.
    előzmény:
    medikurzus (108813)
    2014-09-15  18:40
  38. 2014. szeptember 15. 18:44108814.
    Nem haragudtam, nem szokásom, bocsánatot is kértem, sejtettem, hogy ki helyett neveztél át.
    A gond nem itt kezdődik, hanem ott, hogy egyre kevésbé van kedvünk kimozdulni a lakásból a sok eső miatt és ez ráűl kedélyünkre is. Reméljük lesz még "vénasszonyok" nyara, bár mi nem vagyunk azok, csak csontjaink, kedélyünk vágyik a napocskára. Hosszu a tél egyébként is, és az lenne a jó, ha szép őszünk lenne.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (108810)
    2014-09-15  14:56
  39. 2014. szeptember 15. 18:40108813.
    Újra szervusztok!

    Én is  - férjem meccset a másik szobába - végignéztem most másodszor s sztár a sztárban televiziós játékműsort. Hát amit Keresztes Ildikó mint Pink, Bocceli-ként Havasi Tamás teljesített, Koós Réka számomra kimondhatatlan nevű énekesként művelt fergeteges volt. Múlt héten Pásztor Anna, mint Ganszta Döglégy véghezvitt az is nagyon jó volt, most, mint Kóbor János nem tetszett annyira, de nem volt rossz.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (108799)
    2014-09-14  19:05
  40. 2014. szeptember 15. 18:12108812.
    Szervusz Évike!

    Nem vagyunk 100 %-osak, korántsem! Viszont én megvagyok, a férjem pedig picivel jobban érzi magát. Az idő is javulni kezdett, talán ettől lett azonnal jobb kedvű.
    előzmény:
    WestHill (108809)
    2014-09-15  14:16
  41. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. szeptember 15. 15:15108811.
    hi, viharvirag-om!  
    haaaaaaaaaaat, MURILLO nem rolam mintazta azokat az aranyos angyalkait, az biztikus!    de ez lenne a legkisebb tevedes az eletben, az volna jo!  sajnos a veszhelyzet nem kifejezes a mostanira...  gyülekeznek a ,,felhök,, szepecsken...aztan ha kiszakad a ,,dunnajuk,, akkor elmerülök...nagyon közel van az ,,iteletidö,,  
    nagyon aranyos vagy, hogy nalam kezdted. jol esik. /az esö nalunk elallt, szerdara jo idöt mondanak: kesö öszit/      
    ez azt jelenti, hogy...de ami kesik, nem mulik.  ,,hull az elsargult level, mondd a holnap mit iger...,, es ez csak igeret, azzal pedig tele a padlas, eppen nem kerül viz ala...   köszönöm, a hozzamvalot!  felviditashoz - sajnos - most kamionnyi ---szemelyes---nevetes kellene. vicceken nem tudok vigyorogni...csak elmosolyodom. sok-sok ,,együttes,, van, ,,nagyunokam,, nagyon beteg, nincs munkaja. lanyom szinten ,,zenesz,, lehet ezeken nevetni??? 

    ,,a sakkjatekhoz, amint a szerelemhez is nelkülözhetetlen a partner, hogy ne valjunk automatava, puszta robotta -, s ezaltal vegül embertelenne...,,//STEFAN ZWEIG: ,,SAKKNOVELLA,,//

    ,,csak aki koran tanulta meg, hogy lelket messze kifeszitse, tudja kesöbb magaba fogadni az egesz vilagot.,,//STEFAN ZWEIG// 


    A BEKAFARM NAGYON MELYEN VAN MOST A TO FENEKEN MAJDNEM!!! de gondol ratok a beka, es varja a  -t.  haaaaaaaaaaaaaaatha...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_392281 (108789)
    2014-09-14  18:06
  42. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. szeptember 15. 14:56108810.
    hi, ani!
     mint ahogy mar elnezest is kertem, eltevesztettem a haz-szamot, es manyuska-nak akartam irni...  de eszrevettem es azonnal kijavitottam.  nem is akarlak elnevezni, mert szep a te neved igy is... meg 1x bocsi a keveredesert. 
    előzmény:
    medikurzus (108807)
    2014-09-15  12:14
  43. 2014. szeptember 15. 14:16108809.
    Szervusz Veram,
    Itt vagyok, a mult heten nem voltam itthon a nyaraloban voltam.
    Igy koran reggel(nalunk) mindjart mosolyra derultem a vicc olvasasan, egy pillanatra elfelejtettem, hogy mindjart megyunk setalni Ebonyval, persze ez nem problema, nem esik nehezemre, de utana fuvagas, meg egy kis kerteszkedes is be van iktatva es ezt meg kell tennem, mert estere, ejjelre esot iger. (a viccet elvittem)
    Remelem jol vagytok Mindketten
    előzmény:
    veracsek (108803)
    2014-09-15  07:21
  44. 2014. szeptember 15. 12:33108808.
    Elnézésedet kérem, később olvastam, hogy eredetileg nem nekem szántad a névváltoztatást. Bocs.
    előzmény:
    medikurzus (108807)
    2014-09-15  12:14
  45. 2014. szeptember 15. 12:14108807.
    Szervusztok!

    Monalisa49! Köszönöm, de nem kérek más nevet.Utazni én csak térképen szoktam, azokról nem készülnek fényképek.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_769614 (108776)
    2014-09-13  19:54
  46. 2014. szeptember 15. 11:20108806.
    Csipisztől kaptam egy értesítést, és kért, hogy adjam közre:
    "Szia Drága Verácska!

     


    Tekintettel, hogy csak a saját nevemen tudnék itt létezni, így pedig nem szeretnék, ezért egyelőre nem vagyok, amit borzasztóan sajnálok!


    Csak a Facen keresztül vagyok képes belépni, pedig már regisztráltam új névvel, csináltam új levelezési címet külön ezért.


    Remélem, egyszer képes leszek belépni a régi nevemmel.


    Amúgy az új nevem a kiskacsátok lett volna, de ezzel sem tudok sajnos mit kezdeni!


    A száműzetésemből is millió ölelés Mindenkinek, kérlek tedd ezt a levelem közzé.


    Csipisz"

  47. 2014. szeptember 15. 08:58108805.
    Örülök, hogy tetszett!
    A tegnapi válaszomat olvastad a kókuszolajról???
    A Menedékház topikban tegnap elveszett egy hsz-em, egyszerűen nem jelezte, hogy nem küldi el, de aztán nem volt sehol!
    előzmény:
    milla55 (108804)
    2014-09-15  08:18
  48. 2014. szeptember 15. 08:18108804.
    Ez nagyon jó vicc nevettem egy jót. Köszönöm
    előzmény:
    veracsek (108802)
    2014-09-15  07:19
  49. 2014. szeptember 15. 07:21108803.
    Merre vagytok, kedveseim????
    Csipiszke: ha nem  úgy hívnak, az se baj, csak gyere, egyszer kifejtetted, hogy ha egy nap nem jössz, akkor félsz, hogy leszoksz róla, hát ne tedd!
    Persze ez mindenkinek szól, akit rég láttam, hiányoztok!
  50. 2014. szeptember 15. 07:19108802.
    Hahaha!







     Bill és Sam, két idős barát, minden nap találkoztak a parkban, etették  a galambokat, csodálták a mókusokat és megtárgyalták a világ dolgait.

      Egy nap Bill nem jelent meg. Sam eleinte arra gondolt, hogy közbejött  valami, talán meghűlt, vagy ilyesmi. Mikor már egy hét is eltelt, Sam  elkezdett aggódni. Mivel csak a parkban szoktak találkozni, Sam nem  tudta hol lakik Bill, így nem tudta kideríteni mi történt a  barátjával. Eltelt egy hónap és Sam már arra gondolt, hogy legutóbb  utoljára látta idős barátját.

      De egy hónap elteltével - láss csodát - Bill megjelent. Sam nagyon izgatott és boldog volt ismét látni őt és ezt közölte is öreg barátjával. Majd megkérdezte:
    - Az Isten szerelmére, Bill, mi történt veled ?
    Bill válaszolt:
    - Börtönben voltam !
    - Börtönben ?? Miért ?
    - Nos, mondta Bill, ismered Maryt, azt a csinos szőke pincérnőt abban a
      kávéházban ahová szoktam időnként járni ?
    - Igen, emlékszem rá. Mi van vele ?
    - Nos, beperelt, mondván, hogy megerőszakoltam és ezért 89 éves létemre olyan büszkeség  töltött el, hogy a bíró kérdésére BŰNÖSnek vallottam magam. 




    És akkor az az átkozott bíró 30 nap börtönt sózott rám...  hazudozásért !




     






Címlap

top