Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

60-on túl/70-en innen.

kapucino
Létrehozva: 2006. március 26. 23:30

Szervusztok!

Nyissunk egy olyan új topicot, ahol hatvan körüli asszonyok beszéljük meg napi örömeinket,  ügyes-bajos dolgainkat,mivel töltjük a megérdemelt nyugdíjas napjainkat.

  1. 2014. augusztus 25. 23:43107901.

    Na jo van csipiszkém csak csináld az étvágyat   látom te is szeretsz ilyeneket ja én is imádo, azt hiszem éjszaka azzal fogok álmodni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107891)
    2014-08-25  21:58
  2. 2014. augusztus 25. 23:40107900.

    Neked is  Nenszike , és minden itt lakonak jó éjszakát Én még gyors vissza olvasok, aztán muszáj meg csinálnom egy nagyon fontos munkát, amir oda kell nagyon figyelnem. és nekem ez csak éjszaka megy. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107898)
    2014-08-25  23:18
  3. 2014. augusztus 25. 23:28107899.

    Szia Évike végre hogy írtál!! lessz lessz tali, csak megkell beszélni mikor.


    Én is bízom benne , de azt aztán nagyonn. Hát ebben az évben már nem hiszem, mert alakítsuk átt a lakást 2 hét mulva alakítsuk nem is annyira alakíttás csak parkettát rakatunk le, meg festés lessz na meg a butorok l lesznek ide oda szétt rakva egész másként fogom eltrakatni. ,ugy volt hogy oktoberbe,  lessz ,de a szakemberek akkor nem érnek rá. 


     


    Puszííííííííííí

    előzmény:
    o-mama (107867)
    2014-08-25  15:58
  4. 2014. augusztus 25. 23:18107898.

    Domika! Ezek félelmetesek és gyönyörüek!


     


    Jó estét, jó éjszakát, szép álmokat, vidám ébredést!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107897)
    2014-08-25  23:05
  5. 2014. augusztus 25. 23:05107897.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  6. 2014. augusztus 25. 22:32107896.

    Látom, elcsendesültetek!


    Akkor én is elköszönök, jó éjt mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  7. 2014. augusztus 25. 22:12107895.

    További szép estét és jó éjt Verácska!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107893)
    2014-08-25  22:06
  8. 2014. augusztus 25. 22:11107894.

    Nenszikém, finom is az! S bizony, hogy egészséges.


    Tudom, férjem szereti a kocsonyát, a húslevet én szeretem a családban leginkább. Ezért látom a levesem egybeáll, no mondom, akkor máris adok belőle a férjemnek. Nagyon jóízűen ette meg.


    Van ismerősön, aki csak csirkéből csinál télen kocsonyát, de nem lábból, csirkehúsból és ad hozzá zselésítőt (fene egye meg nem jut eszembe a neve). Pedig a lábakkal sokkal egészségesebb lenne, a legtermészetesebb kocsonya ami létezik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107892)
    2014-08-25  22:02
  9. 2014. augusztus 25. 22:06107893.

    Igen, mondjuk legalább a rendszámot ellenőrizhették volna, de fátylat rá, megmaradt a pénzünk!


    Most már megyek, mert videózási feladatunk is van!


    Jó éjszakát, további szép napot mindenkinek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107890)
    2014-08-25  21:56
  10. 2014. augusztus 25. 22:02107892.

    Képzeld el, én csirkelábból főzöm télen a kocsonyát is! Én a levét /kocsonyát/ szeretem ecetes tormával, a húst nem szeretem benne.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107888)
    2014-08-25  21:50
  11. 2014. augusztus 25. 21:58107891.

     


    "Egy jól megfözött tyúkláb pörkölt nokedlival, savanyúsággal, nem csak finom, de gyógyír is. Jó fél óra cuppogás!"


     


    Jót nevettem, pörköltnek még nem ettem, de a cuppogás az igen, az megvan minden ilyen étek esetében!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107889)
    2014-08-25  21:52
  12. 2014. augusztus 25. 21:56107890.

    Tudod, ahol emberi tényezők vannak, ott a tévedés lehetősége sajnos fennáll!


    Szerencse, hogy csupán erről volt szó, tévedésről!


    Igen, megkímélhettétek volna magatokat, egy telefonnal. Ki gondolná, hogy ilyen tévedés is létezik? Minden esetre örülök, hogy legalább ez a gondotok le lett tudva!


    Téged ismerve tudom, hogy a részvétnyilvánítás azonnal megtörtént.


     


    Visszatérve a kislányra, mielőtt a levelet kiküldik, talán illene ellenőrizni az események valódiságát! Ezután talán ezt a műveletet is majd beiktatják!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107887)
    2014-08-25  21:44
  13. 2014. augusztus 25. 21:52107889.

    Szervusztok!


    MONA!


    Én lapzselatint használok, egy lap kevés vizben ázik /pár perc/, kinyomom, 4 evőkanál vízet lábaskába, bele a megpuhult lapot, addig melegítem, míg feloldodik. Kihül, megkocsonyásodik, a zsebkendőre teszem, a kritikus helyre rakom. Térd,-könyöknél elhasznált harisnya darabbal rögzitem. Combforgónál fehérneművel. Éjszakára szoktam feltenni. Fekete nadálytővel ne keverd össze! Lehet hogy VIHARKA csont kinövésére hasznos lenne, bár Ő nem szeret pepecselni.


    CSIPISZKE!


    Egy jól megfözött tyúkláb pörkölt nokedlival, savanyúsággal, nem csak finom, de gyógyír is. Jó fél óra cuppogás!


    VEROCSKA!


    Még jó hogy nem vagy pesszimista, nem idegesítetted fel magad a levél miatt! Kiderült az igazság, csak felesleges fáradtságot okozott!


    DOMINIKA!


    Az idén nem lehet szárazságról beszélni nálatok sem! Olyan sok mindent teszel el télire nem csoda hogy elfáradsz! Pihenj néha!!!! Nagyon aranyos a kutya masszírozós videó!


    MILLA!


    Milyen különleges szép paradicsomjaid vannak! Sok van belőle? Az én paradicsomjaim tönkre mentek.


     


    A mai napom irgum-burgum volt! Varrnom kellett, sőt holnap is! Hoztak a gyerekek nadrágokat felhajtani, zipzárt cserélni! Holnap zíppzározok! Uram segíts! Ilyenkor mindenféle bajom van!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  14. 2014. augusztus 25. 21:50107888.

    Még ilyet? Felétek lábatlan csirkék tipegnek? Ki hallott még ilyet? Talán ott nem élnek szegények, és nem árusítják ki a tipegőket, pedig nagyon finom, és itthon olcsó is! Talán felétek kutyaeledelként adják el, Ki tudja?


    Képzeld, olyan finom csirkekocsonya lett a levesből, hogy ma még hidegen szedtem a férjemnek, Ő azt reggelizett pirítóssal!


    Itthon nem is tudom, olyan 300 Ft körül lehet kilója? Az mifelénk olcsót jelent.


    Fiamnál ez a szédülés kezdete reggel történt évekkel ezelőtt, amikor fel akart kelni, és nem bírt! Nagyon nehezen letámolygott hozzánk a lépcsőn, és kétségbe esve mondta, anyuci nagyon nagy baj van, nem bírok felkelni!


    Rögtön orvos, telefon ismerős orvosomnak, aztán ez utóbbi megnyugtatott, hogy ez a levált kristály a belső fülben csinál ilyen zavart. Szerencséjére úgy félévente jön elő nála, de a gyógyszert mindig magánál hordja, ha érzi a kezdetét, azonnal vesz be gyógyszert rá, hogy megelőzze.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107875)
    2014-08-25  20:15
  15. 2014. augusztus 25. 21:44107887.

    Nagyon elnézést kértek! A kislány azt mondta, hogy csak akkor vette észre, amikor a levelünk alapján megkereste a fotót, nem ő csinálja az utcákon a képeket. Még azért is sajnálkozott, hogy oda utaztunk Kispestről, mert ő is itt lakik, és tudja, milyen messze van. Elég lett volna telefonon intéznünk, de akkor nem láttuk volna saját szemünkkel, hogy ilyen is lehetséges!


    Egyébként én szó szerint ezt mondtam Lacinak, amikor elolvastuk a levelet, még a rendszám-tévedést is eltaláltam pontosan. Ő nem akarta elhinni, hogy van ilyen!


    Terike családjának én már azonnal nyilvánítottam a részvétünket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107886)
    2014-08-25  21:40
  16. 2014. augusztus 25. 21:40107886.

    Nagyon örülök, hogy ilyen hamar sikerült tisztázni ezt  a galád félreértést!


    Legalább kértek elnézést?


    Gyalázat!


    Ugyanakkor odébb olvasom, milyen szomorú hírrel kerestek meg!


    Bár nem ismertem Terikét, de természetesen végtelenül sajnálom, és családjának részvétem és sok erőt kívánok!


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107866)
    2014-08-25  15:40
  17. 2014. augusztus 25. 21:38107885.

    Át fogom adni!


    Most beszéltem Skype-on o-mama Évivel, ő nem tudott róla, pedig nagyon jóban voltak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107884)
    2014-08-25  21:14
  18. 2014. augusztus 25. 21:14107884.

    Részvétem a családnak, szegény Terikének már megváltás !

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107871)
    2014-08-25  18:56
  19. 2014. augusztus 25. 21:12107883.

    De megkaptam, és válaszoltam is, de úgy látszik, azt lenyelte az nlc!


    Jó nagy méreg lehet a kukád körüli cilibuli is!


    Mindig akad valami mérgelődni való, és most még ez a haláleset is! azért amiatt nem fogok ágynak esni, de nagyon elszomorít! Utoljára akkor beszéltem vele, amikor kórházban volt már, de akkor még tudott társalogni, ez jó régen volt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107872)
    2014-08-25  19:52
  20. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. augusztus 25. 21:07107882.

    hi, veronique!


    nem kaptad meg, amit neked irtam? 


    latom, itt vagy. de mint mindig, nekem nem valaszolsz...nna. meg is nö nemsokara az orrom, mint a pinoccionak...de nem a halandzsatol, hanem a ,,haragtol,,...nna. mindegy...meg kell szoknom, hogy mostoha-lany vagyok... 


     


    most pedig elbucsuzom, mindenkinek kivanok szep, jo ejszakat! 


    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107879)
    2014-08-25  20:48
  21. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. augusztus 25. 21:02107881.

    hi, agica!


    köszi a forditast. en is tudtam, de gondoltam, mas a neve...mint sok mindennek...amit nem lehet 1-az egyben leforditani.../mar vettem is...legyen itthon, sose tudni.../


    a fekete nadalytö-röl mar regebben is hallottam, mert a pedisek köreben az ilyen- es ehhez hasonlok el voltak terjedve. a labakkal kapcsolatos, egyeb testreszekkel...


    most patikaban meg is rendelt a hölgy nekem fekete nadalytöt, por alakban. nem is draga. mar regen elfelejtettem az ilyen dolgokat, mert masok voltak fontosabbak. most legalabb törödhetek magammal, ha fajdalmaim lesznek...


    uuuuuuuuuuuuuuutalom a gyogyokat...csak butitanak, es a mellekhatasokkal eltesznek lab alol - ha nem figyelsz oda... eleg lesz, ha mar ugyis mindegy...nem igaz? 


    egyebkent: a hölgy a patikaban nem is hallott ilyet, hogy borogatni szoktak a keserüsoval - csak enni kell, ha nem tudsz k........lni... mondtam neki, hogy hallottam...nem tudom, hitte-e, de nem is az a fontos, lenyeg, hogy nekem jo legyen...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107841)
    2014-08-24  23:47
  22. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. augusztus 25. 20:52107880.

    hi, milla!


    micsoda ,,mutans,, paradicsomjaid teremtek??????????????  gratula, nagy, neked!!! 


     hol vetted a magokat? tan a holdon? v. földönkivüliek szortak meg ejjel, mikor aludtatok valamifele adalekkel?  


    azt hiszem, nagyon finomak lesznek, mert ugy nez ki, csupa hus az egesz - hüha, de beleharapnek!  


    nekem normalis kinezetüek - igaz, szep nagyok, es mar van 2 total erett megint, es kettö jo rozsaszin...a többi is jo sarga, be fog erni...örülök, mert olyan finom ize van; igazi BIO...edes, mint otthon... ha jövöre meg elek, ültetni fogok megint... a ladakban jo helyük van, ugy latom. nekik nem art a huzat, de a többi viragnak megartott, nem is lett belölük semmi...ugy latszik, most a bab, es a paradicsom ideje volt iden...


     


    a mutansokrol jut eszembe: ma voltam vasarolni, es a buszmegalloban hatalmas ,,mutans,, szunyogok rajzottak. akkorak voltak, mint egy kisebbfajta szitakötö...ugy megremültem tölük. ilyeneket meg nem lattam.


    ha ezek megcsipnek, mindjart vihetnek a korhazba, az biztikus...nem egy holyag lesz belöle...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107873)
    2014-08-25  19:55
  23. 2014. augusztus 25. 20:48107879.

    Hűha!!! Ez tényleg nagyon érdekes darab!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107873)
    2014-08-25  19:55
  24. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. augusztus 25. 20:43107878.

    hi, ibolya!


    köszönöm, meg fogom probalni, ahogy leirtad. meglatjuk. ma mar nem, de holnap megnezem, van-e itthon nekem zselatin-por...azt hiszem van, de nem vagyok benne biztos. ha nincs, vennem kell...


    kivancsi vagyok, hasznal-e...nekem is. jo lenne, mert neha a virgacsaim igencsak el vannak anyatlanodva... 


    kösz. a keserü-sot is.


    nekem eddig meg szerencsem volt - csak akkor volt dagadt a labam, amikor otthon- es 1x itt is kiestem a buszbol...nna. akkor lattad volna a labamat, mindkettö olyan volt, mint a cipo - raadasul itt telen törtent par eve, alig birtam a csizmabol kihahamozni... 


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107876)
    2014-08-25  20:26
  25. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. augusztus 25. 20:34107877.

    hi, dominique!


    igaz, hogy ,,ügyi,, vagyok, de nehez dolog a kenyer-sütes - - - a volt alt. iskolatarsam apukaja maszek pek volt. tudom, mit jelent kenyeret sütni. ejjel dolgoztak, nappal aludtak es inteztek az eletüket. szerencsere nekem nem sokat kell sütni, es az hamar megvan, - igaz, neha faj a kezem...- es ,,umluft,,- hogy mondjak magyarul? - hamar megsüti a kenyerket...egy heten 1x megeri, mert mas izü, es tudom, mi van benne...ez sem utolso, nem igaz?   itt veszek direkt kenyer-lisztet, amiben benne van az elesztö is, es minden, csak viz kell hozza - ez egy feher-,es rozs liszt kevereke. tartos kenyeret kapunk. finom. 


    aztan mindig kiprobalok valami ujabbat, több- kevesebb sikerrel. csipiszke cipojat is megsütöttem. finom lett. msot ujabb recipet talaltam: egy ,,erdelyi burgonyas cipo,, jol nez ki, es a regi kenyerekre hasonlit, amit edesanyam kemenceben sütött - de ehhez kell ,,öregteszta,,/ kovasz, amit elözö nap kell megcsinalni, es a hütöbe tenni. most is van egy adag kovasz nekem bent, amit a het vegen meg fogok sütni...addig kitart talan a mult hetvegen sütött... 


    csak salakat kötök, ha kell...mar nem köt le engem. a horgolas plane! marad a gobelin...mig van...  itt nagyon draga, es csak ramaval adjak, ami össze-vissza 20 euro között van egy kicsi kep. nem eri meg. es nem is olyan, mint amit otthon vettem. ami olyan, az horribilis összegbe kerül - nekem...lehet, hogy van olyan, söt, biztos! aki meg tudja fizetni...de az nem varr ilyet...ilyen az elet! 


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107826)
    2014-08-24  22:52
  26. 2014. augusztus 25. 20:26107876.

    Szia moni


    En mar a keyerusot nem hasznalom.akkor hasznaltam smimor dagadott es forrovolt


    A  nadalyport sem ismerem


    Leirom.bogy mit hasznalok.a zyelatinport  a tasakon leirtak alapjan feoldom10 percig hagyom hogy duztadjon utana pedig melegitem denem a mikroban.hanem egy labosba teszek vizet.beleallitom a kis csuprot a zselatinnal es felmelegitem.utana rakenem a terdeimre .majd kb 30 perc utan .miutan megszaradt.lemosom.utana be lehet kenni a terdet valami kenoccsel


    Azselatin porbol naponta egy mokkas kanallal meg is kell enni.illetve.ha feoldod egy kicsi vizzelakkor megiszod


    En igy hasznaloma valki maskent hasznalja.irja meg.hogy tanuljunk egymastol

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107874)
    2014-08-25  20:06
  27. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. augusztus 25. 20:15107875.

    draga csipiszkem!


    a csirkelabnak jol utana kellene neznem, mert itt nem lehet ugy kapni, mint otthon, mintha eltüntetnek, v. mi...csak a combok, az aprolek pedig csakran le van fagyasztva, de meg abban sem lattam labakat...bar szeretnem en is ,,szopogatni,, ahogy mondod... de ra fogok kerdezni valahol, hogy tudnak-e szerezni, mert gondolom, olcsobb is...nna. meglatjuk...


    drukkoljatok, hogy kapjak valahol...mintha itt lab nelkül születnenek a csirkek!  


    sajnalom a fiacskadat, hogy ilyen fül-problemaja van, es neked is...nekem volt egy csunya rosszulletem  nem is olyan regen...ilyen forgo-szedülesem volt...fiam rögtön a klinikakra vitt, ahol infuzioban kaptam valami erös ,,merget,, 3 ora mulva lettem jobban...nem talaltak semmit...persze, sejtettem, hogy nekem is a fülemmel volt kapcsolatban, mert a hallasommal van egy ideje gond...nna. ennyit erröl. 


    szoval, tudom, milyen szedelges az, ami nektek neha elöjön...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107814)
    2014-08-24  21:24
  28. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. augusztus 25. 20:06107874.

    hi, ibolya!


    nekem is fajdogal neha hol itt, hol ott...


    nagyon örülök, hogy irtok rola, ki, mit ken ra...mit szed...ma vettem keserüsot, es eleg olcson sikerült megrendelni az egyik patikaban fekete nadalytö- port. most meg meg kell neznem, hogy van-e itthon zselatin...ha nincs, vennem kell...


    csak egy NAGY KERDES van: hogyan kell öket hasznalni...


    a fekete-nadalytö-port össze fogom keverni a zselatinporral, es ugy besüritem...v. hogyan? kerlek benneteket, irjatok meg! elöre is köszönöm. 



     


    a kezimunka örömöt jelent nekem ma is, de mar kötni csak a salig jutok el, nincs türelmem kivarni, mig egyeb keszen lesz... azelött sokat kötöttem, a gyerekeknek ruhacskakat, horgoltam a fiam szobajaba parna-huzatokat/diszparna/, falvedöt, szönyeget...olyan volt a szobaja...a baratai kicsertek; ,,milyen jo neked, hogy ilyen anyukad van,,..........hm. regen volt.


    ma massal ütöm el az idömet. ahhoz nem kell sok figyelem - noha sütni-fözni is figyelmesen kell - de valahogy most ilyen idöket elek...na, es a festes...most az erdekel, es olyan ut, ami nekem meg sok mindent tartogat, ha megerem...erzem, most ezt kell csinalnom. es csinalom is, azert nem vagyok sokat veletek.  


    vigyazz magadra, es csak szorgalmasan kenegetni, var H.szoboszlo...jo lenne, ha ott talalkoznank, es aztatgatnank a hatsonkat... aldas az a viz...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107813)
    2014-08-24  20:30
  29. 2014. augusztus 25. 19:55107873.

    Nagyon érdekes formájú paradicsom termett a kertben. Ilyet még nem láttam. Mintha három paradicsom összenőtt volna. Ti is csodáljátok meg.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (1)
    2006-03-26  23:30
  30. Torolt_felhasznalo_769614
    Torolt_felhasznalo_769614
    2014. augusztus 25. 19:52107872.

    hi, veronique!


    mindjart a közepebe: en nem ismertem szemelyesen teriket, de nagyon sajnalom, hogy mar nem is lesz alkalmam! 


    NYUGODJEK BEKEBEN! 


     


    a masik: örülök, hogy sikerült gyorsan tisztaznotok a parkolasi-esetet. annak különösen, hogy jobban vagy...de most a halalhir nehogy ,,ledöntsön,, vigyazz magadra! lelkiek sokat rontanak a fizikai allapoton...tudod... 


    nekem is volt a mult heten egy ,,szivatasi-ügy,,-em.  nem üritettek ki a szemeteskukamat!!! 


     rajta volt egy cetli, hogy hivjak fel egy szamot. felhivtam, a pasi hümmögött - megnezte az adataimat, befizettem-e a szemet-dijat? be van fizetve egesz evre...akkor csak a chip lehet a ludas, mondja ö. masnap küldeni fog egy embert, hogy megnezze. ok. mondtam.


    masnap megnezte fiam, en is...benne volt a szemet. aztan jött az esö, be kellett hoznom a kukat - lefele megint 5 lepcsö egy b....i nagy kuka...szoval tele a ,,kukam,, velük. a pasi megsem jött. most itt lesz a tele kuka meg egy honapig?????????????? olyan büdi lesz mar, hogy kimosni sem lesz erdemes...es akkor mondjak, hogy ilyen hiba, olyan hiba? azt a hülye chipet minek kellett beleszerelni? gondolom, nem en vagyok az egyetlen, akinek gondja van vele... holnap meg egy telefon, most mar nagyon merges leszek...ha nem viszik el, kiboritom az utcara, az biztos!!! egye meg a felelös!!! aki nem viszi el!  igy kib.......ni velem???????????? 


    ugy latszik 2. NAPOLY-t akarnak letrehozni itt...tudjatok? ott is hegyekben all, v. allt a szemet jo ideig, nem beszelve a büzröl, pfuj, az okosok! ...............................no comment! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107871)
    2014-08-25  18:56
  31. 2014. augusztus 25. 18:56107871.

    Micsoda nap van ma!!!


    Kinyitottam a postaládámat, és ez az email várt benne:


    "Kedves Vera néni! 


     
    Anita vagyok, a Terike unokája Tapolcáról.
    Nem tudom tudja e, ezért zargatom...
    Mama ma délelőtt végleg elaludt.
    Temetését egyenlőre papa intézi, ha lesz időpont természetesen szólunk.
    Megköszönnénk, ha a többieknek is elmondaná, a "topikos lányoknak", ahogy a mama emlegette őket.
     
    Köszönünk mindent, puszi; Anita"
    Most nagyon szomorú vagyok, mi igazán jóba voltunk Terikével, sokszor találkoztunk személyesen is!
     

    Aki ember volt, küzdő, tiszta ember, 
    változzék át bár porladó rögökké, 
    az élőkben tovább él - mindörökké.


    Csepeli Szabó Béla


     



     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  32. 2014. augusztus 25. 18:34107870.

    Szia Évike!


    Ugye azért velünk is szeretnél még találkozni??? Mert az rendben van, hogy Dominikával igen, de vagyunk még ia páran, akik már nagyon szeretnénk Téged látni! Olyanok, akik soha nem találkoztak még Veled, és olyanok is, mint én, aki már ismerlek, de régen volt az utolsó találkozásunk.

    előzmény:
    o-mama (107867)
    2014-08-25  15:58
  33. 2014. augusztus 25. 18:29107869.

    Köszönöm, ma jobban vagyok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107865)
    2014-08-25  14:53
  34. 2014. augusztus 25. 17:24107868.

    Velünk a villanyszámlával történt hasonló eset.Nehezen tudtam bizonyítani az igazamat.Végül a főnök elnézést kért és azt mondta hogy az ügyintéző röpül, mert már több ügye is volt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107866)
    2014-08-25  15:40
  35. 2014. augusztus 25. 15:58107867.

    Szia Dominika, köszi, hogy tők jonak látsz, mi lesz a mi évek ota tervezett találkozásunkból????


    Tudom, hogy JÓ KÉRDÉS::: DE BIZOM BENNE, HOGY EGY NAP MÉGIS CSAK TALÁLKOZHATUNK.


    PUSZI O-MAMA ÉVA

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107853)
    2014-08-25  02:28
  36. 2014. augusztus 25. 15:40107866.

    Ezt 5 perc alatt elintéztük. Megkérdezték, milyen kocsink van, mondtuk: Hyundai i30, fehér, mire a kislány: nem fekete Nissan? Kiderült, hogy a 878-ra végződő rendszám helyett 870-esnek olvasták, ezért küldték nekünk a büntetést, amit természetesen azonnal stornóztak!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107863)
    2014-08-25  12:56
  37. 2014. augusztus 25. 14:53107865.

    Szervusztok.


    Sajnalom.ezt nem sikerult feltennem


    Vers


    Sajnalom.hogy a tegnap nem erezted jol magad.remelem ma mar jobban vagy


    A delelott soat jartam.holnap meg van hazavinnivalo avon.azutan szemesztre vsn idopontom.


    Kivanok szep delutant es jo egeszseget.


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  38. 2014. augusztus 25. 14:14107864.

    90 évesen szeretnék igy táncikálni


    Jean Veloz - 90th birthday dance and cake
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  39. 2014. augusztus 25. 12:56107863.

    Uhhhhhh!


    Kellemetlen!


    Nem szabad hagyni, különösen, ha nem is jártatok arra!


    Minden esetre jó nagy bosszúság, és utánajárás!


    Egyszer jó pár éve fiam járt hasonlóan, Tihanyban!


    Az ottani önkormányzat parkolójától jött büntetés, 16 ezer forintról!


    Én írtam, már nem is tudom mit levélben, és képzeljétek, még csak nem is válaszoltak rá, és nem történt semmi, s nem is kellett befizetni! Ilyen történet is van a parkolási büntetésről, csak szólok! s ezt nem enkem mesélték, velünk történt meg!


    Minden esetre sok sikert és lehetőleg kevés idegeskedést kívánok Nektek!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107860)
    2014-08-25  09:42
  40. 2014. augusztus 25. 12:55107862.

    Remélem siketül tisztáznotok, és csak félreértés az egész!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107860)
    2014-08-25  09:42
  41. 2014. augusztus 25. 12:51107861.

    Hasonló, de hála Istennek az Ő betegsége nem ez a súlyosabb fülprobléma!


    Majd megkérdem tőle, mi a neve az ő betegségének, mert bizony én is felejtős vagyok!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107849)
    2014-08-25  01:20
  42. 2014. augusztus 25. 09:42107860.

    Jó nagy bosszúság ért minket:


    jött  a postás, hozott Lacinak egy ajánlott levelet, amiben értesítik, hogy nem fizetett parkolási díjat 6.23.-án du. 17.15-kor a Keleti Károly u. 25. sz ház előtt. Többszöri felszólításra sem reagált. A büntetés több, mint 14 ezer FT.


    1. Laci, ha fizető parkolóban áll, mindig fizetni szokott, legfeljebb az lehet, hogy azt hitte, ingyenes ott a parkolás.


    2. A Keleti Károly u. teljesen kiesik az útvonalainkból, fogalmunk sincs, hogy 2 hónappal ezelőtt miért mentünk volna arra, pláne du. 5 ó. után.


    3. Semmilyen felszólítást nem kaptunk máig.


    Azt írták, hogy fénykép is készült, amit jogunk van megnézni az Ügyfélszolgálati irodában. Úgyhogy ma van egy ilyen utunk, halvány sejtelmünk sincs a dologról, ez az a hét volt, amikor Laci szemműtétje volt, nem hiszem, hogy hétfőn még valami utat intéztünk volna.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  43. 2014. augusztus 25. 07:06107859.

    Mai bölcsességek:


    Az életed minőségét az emberi kapcsolataid minősége határozza meg.


    Paul Enenche


    Mindig mondtam, hogy az ember gyorsabban öregszik a fényképein, mint az életben.


    Gabriel García Márquez


    Ne hajolj meg a sors előtt, csak azért, mert az úgy kívánja. Célod van, s aki ismeri a célt, merje birtokolni a rávezető eszközöket is. Ha mégis elgyöngülnél a cél előtt, fordulj a szívedhez tanácsért. Egy kis késlekedés nem árt: ami hamar áll elő, hamar a semmibe vész. Nincs jobb társ az erős szívnél, mely a kellő pillanatban átsegít a bajokon. Élj a szív törvénye szerint! Akinek célja: a helyes élet - annak eszköze: az emberség 


     Hioszi Tatiosz


     


     
     
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  44. 2014. augusztus 25. 06:20107858.

    Megnéztem a fotókat, fantasztikusan élesek és tiszták, nagyon jó a géped is, de ragyogóan tudsz fényképezni is vele!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107851)
    2014-08-25  01:40
  45. 2014. augusztus 25. 06:10107857.

    Szervusztok!


    Ágikám: ezek a kedves állatok biztosan segítenek nekünk, köszönöm, hogy bevetetted őket!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107847)
    2014-08-25  01:14
  46. 2014. augusztus 25. 02:56107856.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (0)
     
  47. 2014. augusztus 25. 02:35107855.

    És itt amásik, csak így tudtam feltenni

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107838)
    2014-08-24  23:23
  48. 2014. augusztus 25. 02:32107854.

    Veronka én is küldök segíttőt

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107838)
    2014-08-24  23:23
  49. 2014. augusztus 25. 02:28107853.

    Ágika nagyon jok a képek, O-mama  is tök jó rajta!


     


    Jó nyaralást kivánok, és vigyázz magadra

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107851)
    2014-08-25  01:40
  50. 2014. augusztus 25. 02:12107852.

    Szia Agi,


    jo sok kepet tettel fel, nagyon jok, a nezegetese jo idore valo szorakozas. Szep helyeken jartal, Balatonlelle megdobbantotta a szivem, ott ismertem meg a ferjem 18 evesen, alig kilepve az iskolapadbol.


    Tudod, hogy hany kilometert utaztal, nem beleszamitva a repuloutat?


    Jo idot fogsz ki a nyaraloba, jo meleg lesz, az igert eso meg csak lehet, hogy igeret marad, legalabb is nalunk ezt mutatja az elorejelzes.


    Erezd nagyon jol magad!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_248323 (107851)
    2014-08-25  01:40

Címlap

top