Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2013. március 1. 10:4847101.

      Az a helyzet, hogy egy szál vakondokom sincs!

     Zsuzsa, a gilisztatenyészetet fogom védeni az új komposztálóval, mert ha betelepszik néhány kedves kis fekete, akkor igazi tort ülhetnek, ami számomra halotti tor lenne. Ezért zárom ki őket a tenyészetből, hátha idetéved valaki..

    előzmény:
    szizsuzsóka (47097)
    2013-03-01  07:02
  2. 2013. március 1. 10:3747100.

    Tudod Zsumika, nekem néha van kedvencem, amit gyakrabban készítek, aztán felváltom mással.

    Egy időben a brokkoli krémlevesért voltam oda, másszor a rántott velőrózsáért, tartármártással és valami körettel.

    Nem tudom, Nálatok klehet-e normális burgonyát kapni, itt nem nagyon.

    Aztán elfelejtem őket, jön más helyettük.

    Anitával beszélgettönk a kijevi csirkemellről, ma azt készítek a hazaérkező NAGY betegnek. Bár őt tegnap a kórház is jól tartotta, paradicsomleves és rántott husi volt körettel.

    Mindjárt megyek is sajtot reszelni. Azt hiszem, rizi-bizi lesz mellé, ha meg nem gondolom magam, ha igen, vagy nem lesz már zoldborsó, akkor a rizsbe színes, vegyes párolt zöldségköretet keverek..

    Ahogy leírtad az ételeket, nagy művész lehetsz, kreatívan állítod össze még a maradékokból is.

    Irigylem a kis Családodat!

    A szobanövépnyeket sajnos inkább túlzottan szoktam locsolni, ezt a tavaszi átültetésekkor veszem észre. Az anyukámtól örökölt borsarc pedig nem részeges.

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Zsumi45 (47088)
    2013-02-28  18:34
  3. 2013. március 1. 10:0147099.

    Zsuzsókám!

    Túl van rajta, és csak az alsó szemhéját ragasztották le, ma már fog tudni hazafelé vezetni.

    Kérte az adjunktusnőt, matyó hímzést szeretne.

    Ő, aki egy tű láttán rosszul lesz, ezt megúszta, mert a szemét a műtét alatt becsukták.

    Éjszaka nagyon fázott, most 220 a vérnyomása. Az enyém is kicsit magas lett, de nem ennyire.

    Bizony, ideje volt ennek a műtétnek, sok gondja volt a szemével.

    Bubi búskomor, éjjel nyöszörgött álmában.

    Jön a tavasz, a melegfront biztosan, érzem!

    Köszi  a bíztatást! Mindíg tágra nyílt szemmel hallgatja, ha elmesélem neki a jótanácsaidat.  Szokása ellenére a D vitaminnal sem ellenkezett.

    Lassan lehet kertészkednetek!

    Puszi:Éva.

    előzmény:
    szizsuzsóka (47098)
    2013-03-01  07:13
  4. 2013. március 1. 07:1347098.

    Ne értsd féle Évikém a kozmetikai műtét kifejezést . Hiszen azok nemcsak a szépségipart szolgálák . Hiszen egy heg, melyet eltávolítanak is kozmetikai műtét. a heget pedig vagy azért távolítják el, mmerzt vags esztétikai gondot okoz, vagy zsugorodásával működési gondot.

    A befelé , vagy kifelé forduló szehéj is hasonló eset . Előbbinél a szemet irritálja a szempilla, és gyulladát vált ki. Utóbbinál a szem állandó könnyezése lehet gond . Miért neveztem kozmetaikai műtétnek ? Főleg azért , mert ezeket olyan finom eszközökkel végzik, hogy minél kevesebb hegesedést okozzanak. No és az esztétikai és életérzés sem elhanyagolható. További jaulást kívánok Zsuzsa

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47082)
    2013-02-28  15:11
  5. 2013. március 1. 07:0247097.
    Klára miért védekezel a vkondok ellen Nálunk is van több a kertben Igaz néha nem ott bújnak kis ahol jó lenne. de tisztítják a talajt . Csak a kártevőket pusztítjétk ! A komposztot különösen nem kell védened, hiszen a szerves anyagban bővelkedő táptalaj remek búvóhely a férgeknek !
    előzmény:
    klára13 (47081)
    2013-02-28  11:08
  6. 2013. március 1. 06:5947096.
    Mi fémrácsot tettünk, amelyet betonozáshoz használnak. Ennek rögzítását Sándor nagyon ügyesen oldotte meg. Rövid idő alatt kiszedkető, visszarakható. Így az ültetés helye is változtatható és az őszi, tavaszi rotációnál  sincs útban . Ha érdekel, megkérem férjen, hogy rajzolja le.
    előzmény:
    klára13 (47080)
    2013-02-28  10:57
  7. 2013. március 1. 06:5547095.
    Igen Klárám igazad van . A réncok nem fájnak, de az izületek már inkább . no és a lassulás, a teljesítőképesség csökkenése ! Az , hogy lassabban tanulsz és gyorsabban felejtesz . Igen idős elefánt lett az ember. Csak az a baj, hohy mi átéljük azt , amit az elefánt nem . Ezért nem vonulunk méltóságteljesen Tisztelet a kivételnek !
    előzmény:
    klára13 (47078)
    2013-02-28  09:59
  8. 2013. február 28. 22:4047094.
    Anita látom kijevi csirkemellet készül csinálni, én is szoktam, nagyon szeretjük. Itt tanultam a neten a készítését, nagyon praktikusnak tartom, ezt a receptet. Egy csirkemellet felszeletelek, nekem 8 szelet jön ki belőle, nem túl nagy. Egy kicsit kiklopfolom, egy tálcára rakom, és egy rövid időre beteszem a fagyasztóba, a tölteléket is. Mikor kiveszem a fagyasztóból, és belerakom a tölteléket, csak összehajtom, nem kell semmivel összetűzni, csak bepanírozni, a panír összefogja.
    előzmény:
    Princino (47074)
    2013-02-28  06:20
  9. 2013. február 28. 22:2647093.

    Aludj jól, álmodj szépeket!

    Küldöm az angyalkákat.  

    előzmény:
    klára13 (47092)
    2013-02-28  22:17
  10. 2013. február 28. 22:1747092.

     

    Kölön vagy nem kölön - nagyon álmos vagyok!

    előzmény:
    klára13 (47091)
    2013-02-28  22:16
  11. 2013. február 28. 22:1647091.

       Óriási ma a Hold. Egészen kölönleges.

       Szé éjszakát, jó pihenést kívánok!

  12. 2013. február 28. 19:5447090.

    Anitám!

       

    Nagyon szép és nehéz pályán dolgozol, s látom okosan, empatikusan.

    Biztos eljön az ideje a kis család vágyaid szerinti bővülésének is!

    A szeretet óriási erő, apró kis lépésekkel, türelemmel építitek az alapokat.

     

    Úgy gondolom, mindig az élet-feladataink határozzák meg, hogyan éljük meg aktuális élet helyzetünket.A magányt is.

     

    Biztos nagyon jól érezném magamat kis családom körében, de egy fedél alatt számukra valószínűleg teher lenne az én "minden lében kanál " természetem.

    Hosszú évtizedekig megszoktam hogy vállamra vettem az elöttem járók és utánam jövők sorsát, most már nincs erre szükség. Belátom, hogy ismereteim szűkösek, hogy okos tanácsot adjak, fékeznem kell magamat.

     

    Amíg képes vagyok háttérből , csak a szükséges mértékig örömet szerezni, s magamat ellátni, a 25 km. nem távolság. Ha átköltöznék, akkor sem biztos, hogy többet lehetnénk együtt, hiszen dolgoznak, tanulnak.

    Unokáim hol fognak élni, boldogulni, az is rejtély.  

     

    Annak ellenére, hogy diák éveimet Szegeden éltem, itt már sokkal több hasonló érdeklődésű ismerősöm van korosztályomból.Néha már túl mozgalmasra sikerül az életem, annyi lehetőség van kulturális élményekre.

     

    Nyitott vagyok a későbbi váltásra, ha ezt bármelyikünk szükségesnek látja. Remélem még 5-10 évig képes leszek önállóan élni , elképzeléseim szerint- ha Isten is úgy akarja!

    Addigra talán unokáim jövője is körvonalazódik.

     

    Semmi bántó nincs kérdésedben, szerencsére  nagyon szeretetteli a kapcsolatom szűkebb és tágabb családommal.

    Elfogadtam sorsomat.

     

    Sok szeretettel gondolok Rád!

    Zsumi  

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Princino (47074)
    2013-02-28  06:20
  13. 2013. február 28. 19:0347089.

    Bonca Kedves!

     

    Köszönöm, most már képben vagyok , pedig egyszer már régebben olvastam kedves beszámolódat gyermekeidről, akiket nagyon sok szeretettel terelgetsz.

     

    Olvastam gondolatokat az idő érzékeléséről ifjabb és idősebb korban.

     

    Azt tartják, amíg sok újdonsággal ismerkedünk, s tapasztalunk, addig lassúnak tűnik, de amint ismétlődnek az események a sok tapasztalat révén, akkor már rohanni látjuk.

    Amíg sokminden történik velünk- várjuk az ígéretes jövőt- lassúnak érezzük.Aztán hirtelen elszalad, ha a várakozásaink nem teljesülnek.

    Kiegészíteném azzal, hogy idős korban is sok újdonsággal ismerkedhetnénk, de kevésbé fogadjuk be, hagyjuk elszaladni magunk mellett, hajlamosak vagyunk bezárkózni  emlékeinkbe.

     

    Mindettől függetlenül a világ kitágult, az információ özönben, technikai fejlődésben másképp éljük meg az idő múlását. 

     

    Talán ezt kiküszöbölendő olyan nagy a hatalma a jelenben élésnek, a MOSTnak.

     

    Kis országunk legmelegebb vidékén, Csongrád megyében éltem le eddigi életemet. Makó, Szeged, Hmvhely térségében. Vágytam hegyvidékre, de már a kirándulásokra sem alkalmasak lábaim.

     

    Biztos írtál már róla, de nem emlékszem, Ti merre éltek? 

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Bbohar (47073)
    2013-02-27  22:28
  14. 2013. február 28. 18:3447088.

    Szervusztok!

     

    Évikém!

     

    Szívesen meghívnálak néha! 

     

     Nem is tudnék csak magamnak főzni! (minimum 4 adag készül hétköznap is, de hétvégén általában 6 )

    No, de nem minden nap főzök, a mélyhűtőm kisegít olykor.

    Unokáim menzások, de a szülők otthonról viszik a munkahelyre a dobozkáikat, részben saját forrásból, részben az általam készítettet. 

     Gyakran készítenek vacsorára is meleget, pótolandó a menzát.

     

    A maradékok újrahasznosítása különösen kedves feladvány számomra.

    Pl. mártásból bögrés leves, zöldségek pároló levéből is ivólé, vagy leves... 

     

    Az erkély- és szobanövények nálam is jól érzik magukat, ha nem nagyon Nap igényesek. Bocsánatot kérek tőlük, ha kissé elmarad a locsolás. 

    Örülök, hogy javulgatsz, csak így tovább!

     

    Mindkettőtöknek kívánom szeretettel! 

     

     

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47084)
    2013-02-28  15:36
  15. 2013. február 28. 16:1247087.

    Ugye a hagyma alatt most fokhagymát értettél??? Várom, hogy beszámolj, mennyi dícséretet zsebeltél be!

    A hentes barátainktól tanultam, mindíg az a legfínomabb husi, ami a csont mellett van.

    Ha nagyra sikerült a betöltő nyílás, hústűvel bezárhatod!

     

    Jó munkát Neked!

    előzmény:
    Princino (47070)
    2013-02-27  19:10
  16. 2013. február 28. 16:0547086.

    Van ám lelkük! Jól érzed!

    Azt nem értem, vannak értelmes emberek, és semmi vonzalmat nem éreznek a növények iránt. Nincs hozzá érzékük!

    Itt is van egy csak nyaralós házaspár, kaptak valakitől ajándékba egy ámpolna növényt, és kétségbe estek, ezzel ők most mit kezdjenek?

    Van két lányuk, az egyik növény és állatbarát, ő boldogan elfogadta.

    Szerintem ez egy érzés, ami hiányzik belőlük, ettől ők szerintem szegényebbek.

     

    előzmény:
    Princino (47068)
    2013-02-27  18:58
  17. 2013. február 28. 15:5547085.

    Kedves Anita!

    Kissé elmerengtem, milyen kedves szavakkal szólítottad meg Kláránkat! Azért írom így, mert Ő már a miénk is, egy szerethető Emberke.

    Mi sem ismerjük személyesen egymást, de el tudom képzelni, ha az utcán szembe jönnénk, tudnám, csak Ő lehet. Ahogy  megszólal, vagy mosolyog!

    Igen, jó, hogy van nekünk!

    A szeretem-nem szeretem főzelék az szinte mindegy, minden más legyen harmónikus.

    Ti még az elején tarthattok, még nem szállt fel a lila köd. Azt is érzékelem, mindent megbeszéltek egymással kedves férjeddel, és tiszteletben is tartjátok a véleményeket.

    Az őszinteség nagyon fontos szempont!

    Az, hogy a munkahelyeden nem minden és mindenki a szíved csücske, annyi baj legyen!

    Lehetőleg otthon próbáljatok ettől elszigetelődni, és  sokat és nagyon nagyokat nevetni!

     

    előzmény:
    Princino (47069)
    2013-02-27  19:05
  18. 2013. február 28. 15:3647084.

    Zsumika!

    Szerintem, amit írsz az általad készített ételekről, akár ebben a sorrendben is mind jöhetne!

    Nem akarsz egy kicsit közelebb költözni hozzánk?

    Nagyon választékosan főzöl, ennyire ügyes már sosem leszek.

    Le sem merem írni, hogy a gyümölcsökben is vannak olyanok, melyeket nem szeretünk, pedig tudom, hogy egészégesek.

    Az jó, ha minél színesebb az egytál étel!

    A lisztes besűrítést sosem csinálom.

    Van, aki naponta enné a főzeléket, és nagyon szereti, ezek nem mi vagyunk.

    Miklós ma délelőtt túlesett a műtéten, holnap azt hiszem, már kidobják.

    Örülök, hogy megfigyelik, nekem itthon ez nem menne.

    A kutyusnak -is- nagyon hiányzik.Most az ő lelkét ápolgatom. Mindíg az után sóvárog, amelyikünk nincs itthon.

    Jó ötletet adtál a komolyzenével, ma délután beiktatok egy ilyesmit is.

    Szeretettel ölellek:Éva.

    előzmény:
    Zsumi45 (47058)
    2013-02-27  17:01
  19. 2013. február 28. 15:1947083.

    A pipikédet már el is loptam, olyan kedves kis jószág!

    Jól mutat mellette a zöld levél!

    Biztos, hogy jó kis hangutánzókája van!

    Mi is szoktunk Bubival énekelni, csakhogy én megvárom, amíg ő kezdi, és csak utánzom.

    Így könnyű, nem? 

    előzmény:
    klára13 (47056)
    2013-02-27  15:21
  20. 2013. február 28. 15:1147082.

    Szia kedves Klára!

    Nagy élvezettel olvastam a név szerinti bemutatásaidat, látom, nem egy ingerszegény a Te lakókörnyezeted!

    Jó ez így! Nagggggyon jó ez így!

    Tegnap a HO a segítségemmel, amit eddig nem tartottam fontosnak közölni vele, de aztán arra gondoltam, hátha, meg mégis..., azonnal rájött miért javulgat olyan lassan a laborleletem egy bizonyos pontja. A tavalyi altatásos műtétem volt a ludas. Gázzal altattak, amit a szervezetem állítgat önállóan helyre azóta, lassan, de tendenciózusan.Bukott lány voltam, elcsúsztam a jégen.

    Ma reggeltől "szabadságon vagyok, kedves férjem is,  különváltunk ágytól, asztaltól. Délelőttre volt jelenése, és elvégezték a Zsuzsika szerint kozmetikai műtétet a befelé forduló alsó szemhéján.

    Ott is kell aludnia.

    A kutyus a rattanjában azóta feszülten figyel, mikor ér már haza szeretett gazdija.Ilyenkor esek neki a nagyobb itthoni feladatoknak.

    A cserépben a jácint virága már kukucskál, a nap hétágra süt.

    Fincsi ez a tavaszvárás, ugye?

    Puszi:Éva.

     

     

    előzmény:
    klára13 (47056)
    2013-02-27  15:21
  21. 2013. február 28. 11:0847081.

      A lemaradt kép:

     

    Mellette a komposztáló modellje, ehhez hasonlót akarok készíteni. Aljára dróthálót teszek a vakondokok ellen. Persze emelet nélkül.

    előzmény:
    klára13 (47080)
    2013-02-28  10:57
  22. 2013. február 28. 10:5747080.

      Zsuzsa, tudom, hogy remek fém hálótartóid vannak, és úgy emlékszem, műanyaghálóra futtatsz te is.

      Nézd, mit találtam, méhészeknek szánják:

    Madárháló kapható, 4 méter széles 20 és 50 méteres hosszú tekercsben.
    Gyalogkaptárakhoz félbevágható.
    Ára 130ft/ méter(ÁFA-s ár).

     

    Az apród hirdetése.

     10 méteres darabból egy életre megvan az uborkaháló. Én negyven métert vettem, mert kell a tyúkudvar fölé, a gerlék ellen. Teraszom fölé is teszek átmenetileg, mert már oda is jönnek. Rengetegen vannak. A gazdaboltban ennek az árnak sokszorosát fizettem tavaly.

    előzmény:
    szizsuzsóka (47066)
    2013-02-27  18:40
  23. 2013. február 28. 10:0747079.

      Magdikám, tényleg hihetetlen, hogy gyermekünk ennyi idős. Sziszikém is ballag efelé.

      Nagyszerű ajándékot gondoltál ki, Ági boldog lesz vele.  A ünnepi esten majd magatok közé idézitek, emlékszem, webkamerát kapott tőled egyszer, gondolom, Tamáséknak is van. Így együtt lehettek. Tényleg fantasztikus ez a technika, ahogy szoktad emlegetni! Boldog estétek lesz!

    előzmény:
    Kusza (47044)
    2013-02-26  22:04
  24. 2013. február 28. 09:5947078.

      De kár, hogy fájnak, Zsuzsa!

      Holott csak hála illeti testünket, hiszen közel háromnegyed évszázada híven szolgál bennünket.

      De hát melyik toronyóra bírja erővel végigdolgozni hibátlanul ezt a rengeteg időt? Persze, hogy  néha elromlik ez vagy az. Ekkor jönnek a  testszerelők, akik a lélekhez is értenek, a tudós orvosok - te.

      A mai kvarcórák csillogók, villogók, az öreg időmérő pedig kissé kopott?! Ez az élet rendje. A kissé viseltes külső mit sem számít, mögötte van a lényeg, ami változatlan. Illetve dehogyisnem változott! Gazdagodott, mert beleépült a sok-sok tapasztalat, amit a magasból látott.

       Jó toronyórának lenni, biztos vagyok benne, hogy büszke magára minden egyes körbejáró a magasban.    

       A több évszázados tanúfák is büszkén őrzik a tájat. Lombjuk  alatt megpihenhet bárki. Ők hozzánk hasonlóan  szintén mérik az időt és emlékeznek.

        És büszke nyugalommal lépkednek az öreg elefántok. 

        Csak nekünk nem jó egy gazdag életre visszatekinteni?! Ami nekünk megadatott? Mert aki virágjában elment, az kevés értéket vihetett magával a Teremtőhöz. Mi sokat viszünk majd. 

      

    előzmény:
    szizsuzsóka (47066)
    2013-02-27  18:40
  25. 2013. február 28. 09:2147077.

      Nagyon elfáradtam estére, Virágom, éppen, hogy csak benéztem egy pillanatra. Szívesen olvasom soraidat, remélem, hogy ma jobb napod van a tegnapnál. Bizony, embert próbáló munkád van! Hogyan is tudja ezt elbírni egy 24 éves kislány? És te már évek óta gyűröd.. Tetszik, hogy meghúztad a határt, és azt be is tartatod a jónéppel. 

       Nekünk, szerencséseknek ez a világ teljesen ismeretlen. Ebbe belegondolva nagyon elszégyelem magamat, hogy itt a kényelmes padláson, nagy kényelmemben nyafogok, elkomorulok időnként . A semmiért. 

     Milyen színű a hajad? Fested-e még szénfeketére?  Enyém egyre őszebb, abbahagytam színezését. Persze, ha fiatal lennék, akkor pipacspirosra festeném, az új festékek lehetőséget adnak rá! Erről eszembe jutott, hogy Zsuzsu kutyusom vajon hogyan festene pipacspirosan? 

       Ez csak tréfa. Nem teszem csúffá ám!

    előzmény:
    Princino (47067)
    2013-02-27  18:50
  26. 2013. február 28. 09:0847076.
       Vidám, kellemes napot kívánok ezen a szép, tavaszias reggelen!
    előzmény:
    Princino (47075)
    2013-02-28  06:21
  27. 2013. február 28. 06:2147075.
    Nagyon szép napot kívánok mindenkinek! És Tavaszt már végre!
    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  28. 2013. február 28. 06:2047074.

    Szia Zsumi!

     

    Tudod, legtöbbünk szenvedne az egyedül léttől. Főleg így, hogy ilyen szoros kötelékben éltetek. Találnád e helyed egy másik városban? Hiszen negyven év az nagyon sok idő. Lehet- e "régi" fát átültetni? Te hogyan érzed ezt?

    Ott viszont minden nap körül vennének lányodék, unokák is. És tulajdonképpen visszakerülnél olyan családi közegben, ahol te is felnevelkedtél. Valamilyen szinten ez visszatérés volna számodra. Vagy nem? Remélem, hogy nem írtam rosszat vagy bármi bántót, csak kíváncsi vagyok, hogyan élnéd meg. Melyik verziót a kettő közül. 

    Köszönöm a jókívánságokat és kívánok szép napot!

    Anita 

    előzmény:
    Zsumi45 (47072)
    2013-02-27  19:24
  29. 2013. február 27. 22:2847073.

    Kedves Zsumi! 

     

    Eszter még csak hat éves, Benedek lett kilenc most februárban, Ábel pedig öt lesz áprilisban. Hihetetlen hogy rohan az idő. Hogy lehet az, hogy régen lassabban telt?

    Sosem tudom eldönteni, hogy az, hogy gyerekkoromban bőségesen lassúnak éreztem, (meggyfáról lábat lógatva, csíkos csigákat gyűjtögetve, hangyákat nápolyimorzsával etetve) és most pedig száguldónak ez csak a személyes érzetem, vagy tényleg régen lassabb volt mindenkinek és most pedig mindenkinek gyors.

     

    Köszönöm a jókívánságot! Felénk már tavaszodik, Te merre élsz? 

    előzmény:
    Zsumi45 (47062)
    2013-02-27  18:01
  30. 2013. február 27. 19:2447072.

    Szervusz Anita!

     

    Örömmel olvastam válaszod, de csak most jutottam időhöz, hogy reagáljak rá.

    Kérdésedre:

    Nagyon nehéz egyedül maradni, ezt megelőzően mindig körülöttem voltak családom tagjai. Diák koromban velünk éltek anyai nagyszüleim is.

    Édesanyámékkal szoros kapcsolatot tartottunk férjhez menetelem után is, bár nem laktunk egy városban.

    Kicsi lányomhoz ragaszkodtak, kisegítettek. majd hamarosan ők szorultak a mi segítségünkre.Munka mellett kertészkedtünk is.

     

    Felnőtt lányom a tanulás befejeztével ugyan férjhez ment, önállósultak, de megmaradt a szinte napi kapcsolat.Legalábbis telefonon.

    Unokáim születésekor 2-2 hetet tudtam segíteni nekik.

     

    Sajnos a sors nem kímélt minket sem, jöttek a súlyos betegségek, s végül magam maradtam. Bár ez így nem igaz, hiszen lányomék bármikor jönnének. Amíg lehet, maradok megszokott városomban.Nagyon sok kedves ismerősöm lett itt a  40 év alatt.

     

    Az Internetet  is felhasználom a kapcsolat tartásra, több régi barátnőmmel és az újakkal is megtaláljuk egymást.

     

    A rámszakadt szabadságban élhetek kedvteléseimnek: komolyzene és minden, amit kihagytam munkás éveimben a művészetek élvezetéből.

     

    Hidd el, erre csak a nyugdíjasnak van ideje, energiája.

     

    Sok sikert a jóga gyakorlásához!

      

    Sok szeretettel kívánok minden szépet és jót!   Zsumi

     

     

     

     

      

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Princino (46994)
    2013-02-25  17:05
  31. 2013. február 27. 19:1447071.
    Miért haragudnék? Örülök, ha megírod a gondolataidat vagy a meglátásaidat. Teljesen igazad van, Klára igazán lelki anyukám lett a hosszú évek alatt! Mindig megvolt a kapcsolat közöttünk. Ha ritkábban is tudtunk beszélni, de sosem maradtunk le semmiről a másik életében mindig ott voltunk. Én legalábbis így érzem, és nem is lehet elmondani, mit jelentett, hogy ott volt!
    előzmény:
    szizsuzsóka (47059)
    2013-02-27  17:13
  32. 2013. február 27. 19:1047070.
    Egészen biztosan ízleni fog, ami sajtos és hagymás, az csak jó lehet! Persze azért majd beszámolok róla. Szerintem elkészítem szombaton annyira, hogy megcsinálom a lukacskákat és betöltöm, hogy vasárnap csak panírozni kelljen és kisütni. Most csontos csirkemellett vettem, így nem szoktam teljesen leszedni a csontról a húst, hanem főzök belőle levest.
    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47053)
    2013-02-27  12:22
  33. 2013. február 27. 19:0547069.

    Szia Évi!

     

    Én nagyon főzelékes vagyok. Tegnap kétszer ettem sárgaborsó főzeléket, bár mindegyiket nagyon szeretem. Talán a répa és a krumpli főzeléket kevésbé, de ezeket is megeszem. Férjem sem főzelékes igazán. Ő inkább sült krumplis. Egy héten többször kell neki sütni, másképpen hiányérzete van. Én magamnak készítek mást inkább. Imádom a halakat, gyorsan készen van és finom is. Már ma azon gondolkozom, hogy holnap mit főzzek. Kitalálok valamit, azután férjem mást szeretne és persze, hogy engedek 

    Kutyusotok igazán aranyos. Sajnálom, hogy kidobták édesanyját, de örülök, hogy jó helyre kerültek a kutyusok! 12 éve? Akkor régi családtag már! 

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47052)
    2013-02-27  12:15
  34. 2013. február 27. 18:5847068.
    Hűha! Nagyon szép virágaid vannak ám! Várom a többi képet is mindig ami éppen virágzik vagy amelyiket éppen szereted! a mézvirágot nem ismerem. Lehet, hogy itt erre mi felénk nem így hívják? Nálam eddig egy virágom nem maradt meg, pont amit a kolleganőimtől kaptam. Cserepes orchidea volt, de elhullajtotta virágait, majd a két kis levelétől is megszabadult. Az összes többi virág, amit kaptam, szeret nálam. Van yukkám (Jutkának hívom), van egy nagy virágom (nem tudom, hogy mi a neve, de macitalpnak hívom, mert nagy levelei vannak) és van futósvirágom a konyhában, van egy szerencsebambuszom és mind szeretnek itt nálunk. Mindig beszélek nekik. Elmondom, hogy milyen fontos, hogy szépen nőjjenek és hozzanak új hajtást. Férjem meg jót szórakozik ezen. Tavaly amikor diétáznom kellett és magamnak sütöttem a kenyeret, annak is mindig mondtam, hogy szépen meg kell hogy keljen és úgy kell maradni Lehet, hogy csacsiság, de szerintem érezik a virágaim és érezték a kenyereim is, hogy tudom, hogy lelkük van.
    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47050)
    2013-02-27  11:29
  35. 2013. február 27. 18:5047067.

    Nagyon hirtelen eltűntél, ahogyan beléptem, láttam, hogy zöld a jelecske. És a következő pillanatban már nem láttalak fent. Reggel ma nem tudtam jönni, mert lepakoltam a szárítóról, elpakoltam, raktam magamnak uzsonnát és máris készülődnöm kellett. Most csak rászántam magam és nem eszek kenyeret meg péksütemény féléket, nagyon fájt a pocakom megint. Az egyik nagy áruházban lehet kapni német terméket, amit kenyér helyett eszek. Nagyon finom és nem rendes liszt van benne. Ezzel már jobban vagyok. Meg mostanában próbálok minden nap eleget inni és több vitamint bejuttatni a szervezetembe és próbálnék egészségesebben élni (mostmár megvan a cél, amiért érdemes).

    Képzeld, nagyon izgulok, mert hétvégére várom anyukámékat. Tegnap megleptük őket és mondta, hogy kijönnének. Már voltak nálunk, de több hónapja nem jutottak ki. És ha kijönnének, akkor sütnék valami finomat és kikapcsolódna. Mondtam vagyis írtam?, hogy szabadság idején ha jó idő lenne, akkor beterveztük a vadasparkot. Férjemmel minden évben tervezzük, de eddig csak egyszer sikerült bejutnunk. Hátha most minden sikerülne. Hogy ment unokáddal a társasozás? 

    előzmény:
    klára13 (47040)
    2013-02-26  19:36
  36. 2013. február 27. 18:4047066.

    Persze Klárám ! Csak az élet rendje az, hogy az ember egészséges. amikor ez megszűnik, addig szorong és hálás , amig minden rendbe nem jön. Azután már csak a kellemetlen élmények maradnak meg. Fáradt volt a doktornéni. ! Nem vette észre , hogy megritkult a hajam !( ezt egy 86 éves nő mondta ) Igaza volt, mert az neki gondot okozott .Én nem értettem akkor , hogy mit számít egy félig vak, süket öreg satrafánál, hogy kendője alatt mennyi haj  nem látszik !Elég rosszindulatú pletykás öregasszony volt, aki mindenkire rosszat mondott

    Most, hogy én is öregasszony lettem / nem pletykás !) megértem azt, hogy idős korban is fájnak azok a fogyatékosságok, amelyek fiatal korunkban kellemetlenek voltak .

     

    előzmény:
    klára13 (47047)
    2013-02-26  23:17
  37. 2013. február 27. 18:3947065.

    Szerbusz Klárám!

     

    Nagyon aranyosak lehetnek unokáid. Dodó és Beni melyik szülőjükre hasonlítanak jobban? Mármint nem kinézetre, hanem tulajdonságra. A mai napom egy óriási káosz volt. Kiabálós ügyfelek leptek meg már reggel. És azt nem tűröm el egyiknek sem, viszont borzasztóan leszív energiával és utána egész nap oda a türelem. Ma emberhiány miatt az időseknél is besegítettem, ebédet osztottam, mosogattam. Közben jöttek az ügyfelek, és morogtak. Nagyon nehezen telt bent az idő. Így lelkileg kimerülve értem haza. Nagy orrlógatás közepette hazajöttem, férjem megölelgetett és jobban lettem. Mostanában elmegy férjem reggel negyed hatkor és délután negyed háromig egyáltalán nem hallok róla. Korábban azért legalább kétszer hívtuk egymást. Nagyon hiányoznak ezek a pár percek, de nem viheti le magával a telefonját, napközben pedig nem tud bemenni az öltözőbe. Nagy lett a szigor munkahelyén, meg ügyfeles napon nekem is nehéz volt megoldani. Nem baj, márciusban elmegyünk szabadságra, én feltöltődöm lelkileg, mert már látom a munkaproblémákat és március végén nehéz napjaim lesznek. Nem akartam panaszkodni, de jó volt leírni. jó volna elkezdeni a jógát, meg valami harci kiképzésen kiélni feszültségeimet

    előzmény:
    klára13 (47038)
    2013-02-26  19:29
  38. 2013. február 27. 18:3847064.

    Szia Hus!

     

    Isten éltesse Borsószemet is!

    Gondolom, ez a kép még nyáron készülhetett a tündérkéről, most inkább hópelyhecske lenne.

     

    Érdekes egyéniségek vagyunk mi nők. Vannak örök tündérek, de vannak akik kis korukban sem értékelték úgy a csilivilit.

    Ez persze anyuka szokásaitól is függ.

    Jelmezben ugyan próbálkoztunk lányom tündéresítésével, de alapból inkább a kertésznadrágot szerette. Ügyesen fúrt-faragott, hajtogatott és ragasztott.Szívesebben utánozta apját.

    Lányait viszont már inkább díszítette.ügyesen megtanult varrni, kötni.

    Unokáimnál is megoszlanak a szerepek, Hugi sportosabb, s a lakásfelújításkor megnyilvánult jó gyakorlati érzéke, míg nővére a divatban, sminkben járatosabb.

     

    Csendben szurkolok, beadták az egyetemre a továbbtanulási jelentkezést.

     

     

    Kellemes tervezgetést és eredményes megvalósítást családi otthonotokhoz! 

    előzmény:
    hus (47008)
    2013-02-25  20:40
  39. 2013. február 27. 18:2147063.

    Marikám!

    Oly jó nézegetni ezt a mosolygós kis pincér legénykét! Sugárzik róla a magabiztos derű! Sok lány szívét fogja még megdobogtatni!

     

    Gratulálok neki , élvezte ugye a sokszoros ünneplést? Nálunk is minden szinten megtörténik , most már a barátoknak maguk sütik a lányok a muffint. A nagyi torta - vagy süti- "alapkövetelmény", aminek szokását persze magam forszírozom.( mint írtam már, nálam a konyha a ti kertészkedésetek funkcióját tölti be).

     

    Dédike is jól van? Gondolok rátok sokat. 

    előzmény:
    jara (47010)
    2013-02-25  21:49
  40. 2013. február 27. 18:0147062.

    Bonca, Kedves!

    A hóvirág és jácint illat mellett ezek az igazi tavasztündérek a képen szívünkbe hozzák a tavaszt, bár elég sötét felhős a külvilág. 

     

    Kislányból a 9 éves manapság már kész hölgy! Ezután pedig még rohamosabban nőnek. Sok boldogságot Eszternek !

    előzmény:
    Bbohar (47012)
    2013-02-25  22:19
  41. 2013. február 27. 17:4647061.

    Klára most, hogy emlegettél muskátli ügyben, elszégyeltem magam, mert ahogy ősszel lehordtam a pincébe a ládákkal, rájuk se hederítettem. De jó, hogy eszembe jutattad, holnap lesz a napja, hogy rendbeszedem , föl még nem hozom.

    Ma nagyon macerás ebédet főztem, borsólevest, és raguval töltött rántott palacsintát, tartármártást csináltam hozzá.

    Hétvégén nagy nap van a családban, Ági Tamás március 2-án született. Lehet, hogy megint útra kelek Támásékhoz. Áginak szép kerek lesz az évforduló, olyan hihetetlen, hogy már 50 éves az én kislányom. Mivel őt nem köszönthetem személyesen, kitaláltam, hogy igénybeveszem a Nemzetközi virágküldő szolgálatot. Már ki is fizettem a csokor árát, remélem oda ér.

    előzmény:
    klára13 (47060)
    2013-02-27  17:26
  42. 2013. február 27. 17:2647060.

      Zsumikám, te aztán nagyszerű életet élsz! Öröm olvasni az információkat.

      Muskátli ügyben Magdi  illetékes, ő ért hozzá. 

      Megint felszedtem néhány vírust, no, nem influenzát - gépemet látom betegeskedőnek. Gyógyíttatnom kell, nem vitás, egyre jobban látom. 

      Visszavonulok, hátha kiheveri komputerem a bajt, ha békén hagyom.

      További szép estét kívánok, talán maradt a tegnapi finomságokból egy kis morzsapartira való.


     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     Madaraim nyári lakjáról gondolkozom. Az már biztos, hogy madárhálóval véd3m őket a gerlék ellem, de a tetőn egyre csak töröm fejmemt. Bazsi kijelentette, hogy erejéből nem futja r

    előzmény:
    Zsumi45 (47057)
    2013-02-27  16:32
  43. 2013. február 27. 17:1347059.

    BOCSI aNITA , HOGY BELESZÓLOK, NEM ANYA NÉLKÜL VÉGEZTÉL.

     Csak nem szülőanyád vo,lt Veled, hanem egy lelki anya . És ez többet ér, merft a lelki rokonság, kapcsolat fontosabb, mint a vérségi. 

    Ez nem csökkenti férjed büszkeségét. mert büszke lehet Rád !

    előzmény:
    Princino (47024)
    2013-02-26  06:08
  44. 2013. február 27. 17:0147058.

    Évikém Drágám!

     

    Írod, a főzelék ritkán van étlapon. Én nagyon sokféle zöldséget készítek, főképp u.n. egytál ételekben.Ragunak mondanám.

     

    Az alap valami nem túl zsíros húsféle, apró kockára vágva, nagyon kevés olajon, hagymával, sózva, fedő alatt puhára párolva , s ráteszem a főzeléknek szánt zöldségfélét. ( zöldborsó, vagy karalábé, káposzta savanyún, vagy zölden, sárgarépa, zeller, gyökér vegyesen, stb.) Kis vízzel ezt is megpárolom.

    Kevés habarással (tejföllel, v. anélkül) picit sűrítek rajta. Lehet petrezselyem zölddel, v. más hozzáillő fűszerekkel ízesíteni.

     

    Körítésnek párolt rizs, v, kifőtt tészta készülhet, de magamnak ezt el is hagyom. 

     

    Hagyományos főzelék egyedül a tök, esetleg paradicsomosan, de sosem édesen.Ja és a mártások( spenót, sóska, kapor, gyümölcs)

     

    A padlizsánt, cukkinit, csillagtököt, karfiolt ,kelkáposztát,brokkolit, zöldbabot rakottasan, darált hússal, esetleg lecsósan, besamellel átsütve szeretem.Ezek kicsit munkásabbak, hiszen minden hozzávalót külön kell elkészíteni.

     

    Újabban próbálom megszokni a nyers vegyes zöldség salátákat, a megszokott hagyományos zöld levélsaláták mellé reszelve.Pici oliva olajjal, balzsam ecettel.

     

    Finom cékla- alma- sárgarépa "csalamádét" készítettem joghurtos öntettel. 

     

    Talán nem is érdekelt eme eszmefuttatásom, de hiszek a zöldségek

    jótékony hatásában, emésztő rendszerünk karbantartására. 

     

    Miklósnak mielőbbi regenerálódást! Neked nagyon jó eredményeket! 

     

     

     

     

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47052)
    2013-02-27  12:15
  45. 2013. február 27. 16:3247057.

    Szervusz Klára!

     

    Örülök, hogy végre madárkáidról mesélsz! Már attól féltem, megszűnt az állomány! Királyi lakomában van részük!

     Hamarosan elfoglalhatják a nyári lakot.

     

    Itt még ma is esett az eső, de kell is, csak szép lassan, egyenletesen jönne! Muskátlijaimat még nem merem levinni, jöhet még kemény fagy. Ugye csak akkor vágjam vissza, ha napot is tud kapni?

     

    Dodi meggyógyult? Az egyik képen nagyon hasonlít a bátyjára. Beni a kis munka-hőse ! Mikor lesz a szavaló verseny?

     

    Csongrád megye még állja a sarat, itt kevesebb az influenzás. Nem szoktuk beolttatni magunkat, remélem idén is megússzuk!

     

    Tegnap is voltak vendégeim- még a névnap okán.

     Kelt tésztából pizza kosárkákat sütöttem, s mivel nem lett túl szaftos, készítettem sajtmártást hozzá. Nagyon jól csúszott.

     Édességnek a citromos álom mintájára őszibarack konzerv és baba piskóta felhasználásával  készítettem "rakott habost". Ezt is dícsérték, mert nem túl édes, könnyű kis desszert lett.

     

    Kulturélmények:

    Szegeden balett: Stabat Mater ( nagyon tetszett!)

     

    Itt helyben Verdi másképp: Operaénekesek vállalkozása, jazz és swing műfajban előadva a jeles áriák. No, ezt nem nekem találták ki. Nagyon nagy sikere volt, de bizonyára én vagyok túl kritikus.

    Az ötlet elfogadható, de a megvalósítást nagyon hakni ízűnek és kidolgozatlannak  éreztem. 

     

    Pihenj Klárám Te is, ha  elringattad pipikéidet!

     

     

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    klára13 (47056)
    2013-02-27  15:21
  46. 2013. február 27. 15:2147056.

      Évike, ti is a növényekről beszélgettek, már mindannyian a tavaszra gondolunk.

      Nekifogtam a nagy tavaszi átalakításnak, kivittem az ólekándereket ( én már csak így mondom, gyermekkorom hangulata van névben ), kitakarítottam helyüket. Madaraimat kitettem a teraszra, ha elbóbiskoltak, behozom őket helyükre.  Jöttek-mentek, kaparásztak, rendelkezésükre bocsátottam egy zsák avart, mert a tyúk szemétdombon kapirgálva érzi jól magát!Ma nem értem rá, holnap ismét fényképezni fogom őket.  Kakaska búbolta Feketepötyit, lesz tehát utód! Hófehéren van a sor az anyukaszerepet illetően. Ő fog kotlani. 

      Tojásrántotttát sütöttem nekik sok-sok porrá őrölt tojáshéjjal. 

      Te tudod, Évike, hogy négylábúak, kétlábú szárnyasok életünk részévé tudnak válni. 

      Kezeme veszem Cirkáskát, a csirkét:

      - Pi! - mondom neki. 

     Figyel, válaszol: 

      - Pi.

      - Pi, pi - szólok újra. 

     Felel:

      - Pi, pi.

      Aztán a harmadik  immár pi, pi, pire hárommal felel, kezdek elvarázsolódni: 

     - Hiszen ez a csirke tud számolni!

      Aztán  Cirkáska lelomboz, nem számol tovább, csak énekelget. Oda a nagy remény, hogy igazi cirkusz produkciója leszünk. Be kell érnem saját életem igazi, fontos cirkuszával.

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47055)
    2013-02-27  12:27
  47. 2013. február 27. 12:2747055.

    Most is Marcelra gondoltál!

    Nagyon szeretheted!!!

    előzmény:
    Xillu (47049)
    2013-02-27  00:38
  48. 2013. február 27. 12:2447054.
    Köszi  fotókat!!!! Aranyosak, kedvesek.
    előzmény:
    klára13 (47038)
    2013-02-26  19:29
  49. 2013. február 27. 12:2247053.

    Elrontani nem lehet!

    Remélem, izleni fog!

    Annyi fokhagymával gyúrd össze a reszelt sajtot, amennyivel szeretitek!

    Jó kis hurkákat gyúrj belőle, akkor könnyebben tudod beletömni a lyukba.

    Tehetsz a panírba fehér szezámmagot is a zsemlemorzsába!

    Tegnap apróra tört csipsz-szel helyettesítettem a csirkecomb panírjának a zs.morzsáját. Nem volt rossz.

     

    előzmény:
    Princino (47039)
    2013-02-26  19:30
  50. 2013. február 27. 12:1547052.

    Kedves Anita!

    A Szu-ban és Londonban azt szerettem a legjobban, hogy ott nem esznek főzeléket.

    Én sem, nem is főzök.

    Néha spenót, de a tökféle nálunk váló ok.

    Az anyukám szegény epés volt, ezért fínoman báőnt a fűszerekkel, én nagyon szeretek fűszerezni, kivéve a tárkonyt.

    A tenger gyümölcseit sem szeretem, de a halakat igen.

    Tegnap főztem borjú húsból levest, ma az lesz az ebéd. Na nem túl korán, náklunk nem kongatnak délben, és főtt ételt csak egyszer eszünk egy nap.

    A kutyusnak nyelvet főztem.

    Látod? Róla majdnem elfelejtkeztem!

    Budafokon egy szeméttelepre kidobták a hófehér Huskyt,  az anyukáját, és csont soványan befogadta őt egy család. Szálkásszőrű, szintén befogadott kutyusunkat előtte veszítettük el. A család tudta, hogy nálunk jó helye lesz.

    Néhány nap múlva mindenki meglepetésére megszületett a hat kiskutya, ő volt az egyedüli fiú.

    Az RTL-ben bemondták, azonnal elkeltek.

    Azt, hogy az apukája japán típusú Akita, már az állatorvostól tudtuk meg.

    Decemberben volt 12 éve. Persze, ő a legjobb barátunk. A neve Bubi

    előzmény:
    Princino (47022)
    2013-02-26  05:57
  51. 2013. február 27. 11:5547051.

    Zsuzsóka!

    Gondolom, Müller Péter is csak hangulat javítónak szánta a csatornázást, elég odafigyelni való volt az előadásán, és ezzel oldotta a hangulatot.

    Egyszer bennünket elvittek a gyógyszergyárba látogatásra.

    Ott mondta el a kísérőnk, Paudits Béla is járt ott előttünk, és minden gyártósornál bekapott egy pirulát. Megkérdezték, miért csinálja?

    "Egyszer valamire csak jó lesz!" válaszolta.

    Sajnos, ennek a szerencsétlennek is kisiklott az élete, elment Amerikába drágaköveket tanulmányozni, aztán hazajött minimál nyugdíjasnak, pedig jó színész volt.

    Gondolom, ehhez a tablettáknak már semmi köze sem volt.

    Holnap lesz M. "kozmetikai" műtétje.

    Kedden megyek mérésre, azt hiszem, a Xalatánt Gemfortra fogják cserélni.

    Puszi.

    előzmény:
    szizsuzsóka (47019)
    2013-02-26  05:51
  52. 2013. február 27. 11:2947050.

    Szia kedves Anita!

    A bejáratnál vannak a fűszernövények, zeller, petrezselyem, lestyán,stb és a leánderek, mert az a délnyugati oldal.

    Az erkélyen a dísznövények.

    Muskátli mindíg van, a többit évente tervezem. Nagyon hálás a mézvirág és a sivatagi rózsa, de amit csak lehet, vagy perbólákra futtatok, vagy kilógatok, mert ugye oda még nekünk is ki kell férni.

    Van itt egy iskolakertészet Velencén, annak az árúdájában veszem a növényeket, nagyon kedvező áron.

    Próbálkoztam már golgotavirággal is, nagyon kevés volt rajta a virág, de szépen felfutottak a rácsra.

    Átteleltetni nem sikerült.

    Mindíg újítok valamit, volt már hibiszkusz is, a petúnia addig szép, amíg sorban hozza a virágait, aztán megnyurgul, és felkopaszodik.

    Majd ahogy alakulgat tavasztól, fogok küldeni fotókat.

    Pps-em van róluk.

    A Magasbakonyba szeretünk lejárni, a tulajdonosok jó barátaink. Van ott Bakonybélhez közel, a Gerence völgyében egy Hotel Odvaskő, baráti árakkal, ott mindíg a 106-os a mi szobánk.

    Van fedett uszodája, szolárium, szauna, jakuzzi, konditerem, teniszpálya, stb.

    Családias, csendes.

    Korábban az RCI tagságunkkal Ausztriában, Grundl-See volt a második otthonunk.Amióta itt lakunk, nem voltunk külföldön.

    Szeretettel ölelek:Éva. 

     

    előzmény:
    Princino (47018)
    2013-02-26  05:50
  53. 2013. február 27. 00:3847049.
    Marcelnek szoktam így válaszolni még. Ez amolyan németes beü tésű válasz volt. ;)
    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47000)
    2013-02-25  17:21
  54. 2013. február 26. 23:1847048.

      Mindenkinek szép és jó éjszakát kívánok!

     

     

  55. 2013. február 26. 23:1747047.

      Sajnálom, hogy rátettem egy lapáttal rossz napodra.

      Nem is akartam neked írni, hanem csak úgy, mondhatnám, rám jött, amit az egyik idézet nagyon képszerűen fejezett ki.

       Ha valakinek e világon, akkor a orvosok életének van értelme. Kár, hogy nem lehet kiszámolni, gondoskodásod nyomán hány betegségben töltött naptól, mennyi szenvedéstől mentetted meg az embereket.
      A dolgok értelmét nem nagyon érdemes amúgy keresni, így gondolom. Talán van nekik, talán nincs, egyáltalán, mi az, hogy értelme van?!
      Aludj egy jót, és ébredj vidáman - látod, ennek értelme van!
    előzmény:
    szizsuzsóka (47045)
    2013-02-26  22:57
  56. 2013. február 26. 23:0147046.

      Kérdeztem tőle:

     - Szereted, ha fényképeznek?

     - Nem- válaszolta.

     - Van aki szereti?

     - A kisbabák, mert azok olyan édesek, és ezért szeretik. 

     - Te is édes vagy, bár nagyfiú. 

      Utána hagyta, hogy fényképezzem

     

    Magdikám, örülök, hogy még itt vagyok nagy ásításokkal és elköszönhetek. 

     

    Álmodj szépet és jót. Jó éjszakát.

    előzmény:
    Kusza (47044)
    2013-02-26  22:04
  57. 2013. február 26. 22:5747045.

    Azt hiszem a mai nap a félreértések napja. Férjemmel is volt vitám. ezt a hozzászólásodat sem értem. illetve érzelmileg  nem tudom értelmezni. í

    Talán ezt nem is akarom.  Számomra az internet a a maga topikjaival csak egy része a világnak. Nem  sokkal értelmezhetőbb , mint a többi, mert 

    nem ad konkrét választ arra, hogy mi az egész értelme . ?

    Ezeken a topik zsörtölődéseken  nem igazodom ki, _ de nem is akarok !!!!_, mert ez csak töredéknyi része  a pillanatnyi problémámnak.Ez pedig az, hogy mi volt az igazi értelme az elmúlt 71 évnek? sok munka, kevés aratás ! Ha lesz következő életem és választhatok, tuti nem ezt teszem !

     

     

     

     

    előzmény:
    klára13 (47029)
    2013-02-26  12:20
  58. 2013. február 26. 22:0447044.
    Nagyon aranyos Dodó mind a két képen, a másodikon már olyan nagy fiús.
    előzmény:
    klára13 (47038)
    2013-02-26  19:29
  59. 2013. február 26. 21:5547043.

       De jó hosszú levelet írtál, Marika! De jó volt olvasni!

      Lehet kapni fehér özönt? Kedvenc paprikám, tényleg ontja termését, hát, akkor holnap keresni fogom. 

       Annyira aranyos, hogy csendben, háttérbe húzódva figyelsz, és mindenről tudsz! Tud nagyon rosszul esni ez vagy az, de haragudni nem szoktam, azt hiszem, az volna a sértődés. Összességében azt tudom mondani, hogy magamon mulatok a legjobban.

    előzmény:
    jara (47041)
    2013-02-26  21:02
  60. 2013. február 26. 21:2347042.

    Kedves Klára,

     

    azt szeretném kérdezni, hogy milyen kutyáitok vannak most? Hány van, milyen fajta, korú és milyen személyiségű, nevű kutyusok :) 

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  61. 2013. február 26. 21:0247041.

    Klára, az érzékenység nagyon pozitív tulajdonság a szememben. Csak ne párosuljon sértődősséggel. Nálad erről szó sincs.

    Látod ezt a nagy bizalmat, ami feléd mutatkozik ebben a topikban?

    A trágárságtól félek, védtelen vagyok vele szemben. Már volt olyan, hogy visszaüvöltöttem, de azt hisztinek tartottam magamnál és sírás volt a vége.

    Nagyon jók a képek unokáidról.

    Köszönöm szépen a magok felajánlását, de nem kérek.

    Szembe szomszéd fiúnk hasonlóan hozzád, "world" kertet telepít.

    Vele jó páros lennél, pont olyannak képzellek a kertben, mint Őt. 

    Hozza nekem a magokat Spanyolországból, Kubából, Chiléből, Kanadából szóval sokfelől, számolni sem tudom.

    A lecsó viszont a magyar paprikából, paradicsomból ízlik igazán. 

    Tündéri, ahogy jó időben minden reggel pizsamában, kezében a bögre reggelijével(???) hozzá valami, járkál és végignézi teremtéseit. Munka után szorgosan kertészkedik, sokszor villanynál.

    Ő nem kapál, minden zegét, zugát a tenyérnyi kertnek beültet.

    Az ablakpárkányon erdei szamóca van ládában például. Az északi oldalon a dzsungelben pedig gomba. Nagyon kedves, ahogy a tenyerén hozza az egy-két szem illatos ici-pici  érett szamócát, vagy bármi termést.

    Most fehér özönt és cecei édeshúsú paprika magot vettem.

    Ma metszettem a szőlőt és az őszibarack fát. Még maradt holnapra két fa. 

    előzmény:
    klára13 (47032)
    2013-02-26  12:58
  62. 2013. február 26. 19:3647040.

      A balkezesek nagyon konstruktív személyiségek.

      Jöttél, Virágom, én éppen megyek. További szép estét kívánok.

    előzmény:
    Princino (47037)
    2013-02-26  19:22
  63. 2013. február 26. 19:3047039.

    Szia Évi!

     

    Ma megvettem a hozzávalókat a kijevi csirkemellhez. Vasárnap az lesz az ebéd. 

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (46998)
    2013-02-25  17:11
  64. 2013. február 26. 19:2947038.

      Nagyon kényelmes most már az életem, amióta egyedül élek, Anita.

      Beni és Dodi nagyon aranyosak. Jó gyerekek. 

      Dodó, amióta óvodás, nagyon önálló. Remek humora van. Jószívű és kedves. 

      Nagyon szeret nyerni a játékokban, de a veszítést is jól viseli.

      Tegnap jó napod volt, Virágom, örömmel olvastam. Remélem, a mai is sikeres.

       

    előzmény:
    Princino (47025)
    2013-02-26  06:11
  65. 2013. február 26. 19:2247037.
    És most látom csak, hogy unokád bal kezes? Akkor "rám" hasonlít
    előzmény:
    klára13 (47032)
    2013-02-26  12:58
  66. 2013. február 26. 19:2047036.

    Sziasztok!

     

    Láttam a képeket, minden gyerkőc nagyon aranyos. Büszkék lehettek rájuk!

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  67. 2013. február 26. 18:4747035.

       Mindig, minden magot beáztatok, Zsuzsa. Egy napig a víz alatt, aztán sekély vízben egy vagy két napig, és a paradicsomot már csírázva teszem a földbe.

      A papírral vigyázni kell, mert ha túl gyorsan gyökeret ereszt a mag, akkor belefúródik.

     Új felfedezésem, hogy a kapható különleges paradicsomok magja remekül csírázik. Nagy szemű fürtös magjait vetettem, fájó szívvel hajítottam ki a felesleget. Ezen felbuzdulva vásároltam bikaszív paradicsomot, óriás és mini szilva alakút és lapos fürtöset. Ma belezem ki őket, húsukból bruszkettát készítek. Ha kedvet kaptál hozzájuk, szívesen küldök magokat. Marika, ez az ajánlat neked is szól.

      Beszélgettünk a tulipán formájú csiliről, remekül kikelt a magja, van maradék, abból is tennék a borítékba. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (47023)
    2013-02-26  06:04
  68. 2013. február 26. 14:0447034.
    Igen, Eszter a pirosruhás, a gyönyörű tütüben. A lila ruhás kislányt ma én vittem iskolába, a rózsaszínű pedig nálunk tölti a napot. 
    előzmény:
    Kusza (47028)
    2013-02-26  10:23
  69. 2013. február 26. 13:5947033.
    Hát Eszterem is így van ezzel, neki is két fiútestvére van, sokszor én is azt látom, feladta, nem törekszik csilivilizésre. Azt érezzük, mi anyukák, hogy ebben a balettban az a jó, hogy igaz, az óra maga nem nagy szám, de ami előtte és utána van, az valami nagyon jó, belöltözik a sok kislány és csacsognak, nevetnek játszanak, óra előtt és után, ezt öröm nézni. Nekem ez kimaradt, nekem fiútesóim voltak, fiú unokatesóim, ilyenfajta vidám lányközösség jóval később adatott csak meg :)
    előzmény:
    jara (47031)
    2013-02-26  12:42
  70. 2013. február 26. 12:5847032.

       Mennyire igazad van, Marika!

       Most, a távolból visszapillantva, valóban túl érzékeny voltam! Nagyon érzékeny vagyok a trágár szavakra, amik ma már nem is nagyon hatnak trágárnak.

      Beni elment iskolába, ahogy mondta Zsófim, nagyon akart beteg lenni, de nem sikerült neki. 

      Dodó édes, aranyos. Megvolt a ebéd, mos kicsikét kicsalnám a kertbe, talán sikerül. Aztán alszunk.

    előzmény:
    jara (47030)
    2013-02-26  12:27
  71. 2013. február 26. 12:4247031.

    Magdika, Bonca, köszönöm a kívánságokat és a dicséretet.

    A három kisleány is igazi kishercegnő. Hiába no, szeretik  a csilivilit.

    Bonca, az a jó, hogy ők hárman megegyeznek, tetszenek egymásnak.

    Képzeld el, mikor nálunk összejön a négy unoka és abból csak egy a kislány. Kapja magára a csilivilit, Boldogan pózol, hogy "Lám milyen szépet hoztam Nektek?" A két nagyobb fiú összedugja a fejét és elkezd kuncogni.

    A tesója meg megy a nagyfiúk után. Leánykám így elkülönül.

    Természetes dolog ez, már kezelni is tudja Szonja, mert egyre ritkábban öltözik ilyenkor be. 

  72. 2013. február 26. 12:2747030.

    Szervusztok, kellemes napot kívánok.

    Klára kedves. Tegnap rátaáltam az itt  elküldött oldalra és nézegettem, eltettem későbbre is.

    Na ja,  ha te egy mezőgazdasági foglalkozásútól pillangókat vársz, csalódni fogsz nagyon. Kemény élet, kemény gondolatok, fűszerezve góbésággal. Az örök ellentét az ipar és a mezőgazdaság között, vagy a város és a falu között. 

     

    Unokáidnak a mai nap már biztosan könnyebb, mint a tegnapi.

    Lázasak is voltak? 

     

    előzmény:
    klára13 (47027)
    2013-02-26  10:02
  73. 2013. február 26. 12:2047029.

      Ó, most látom, te, Zsuzsa, GAZIGAZÍTÓRÓL  szólsz, mindjárt megnézem, de azért befejezem gazlapos dicső pályafutásom történetét.

      

    "Amint látom fosod a hozzászólásaidat csak tovább, ami nem is ide tartozik." - állapította meg DODO, akinek mottója: Ha a boldogság egyik kapuja bezárul, egy másik biztosan kinyílik!!  

     

      Amikor mondtam, hogy hiszen senkinek sem ártok, amikor saját topokimba , topikgazdaként írogatok, Dodo ismét kitett magáért:

      "Kinek vagy Te a gazdája??

    Te csak nyitottál egy topikot, aminek semmi köze a bióhoz


    Lehet, hogy otthon Neked van mindig igazad, de majd a moderátorok eldöntik, hogy helyén valók-e a hozzászólásaid!
    "

     

    "Ebben a topikban nem mesélgetni kell, hanem a bió kertészkedésről hozzászólni." - mondta, akinek boldogság kapuja bezárult.

      Ő csak egy volt az alpári stílusban támadók között. 

     

      Aztán persze néhány kertészkedővel jó viszonyunk alakult ki, többségükkel semmilyen, mert a provokációkat régóta kezelni tudom, egyszerűen figyelmen kívül hagyom őket.

      Aztán  közbelépett a moderátor Kutyus!

      Így jártam a gazokkal.  Nem tűrték maguk között a kultúrnövényt!Tanulságos kiruccanás volt a Gazlaon, azóta tudom, hogy a mi, azaz az nlc fórumának kötekedői gyöngyvirágok a gazokhoz képest!

      Ami maradéktalanul tetszett: a jó stílusérzék, amivel nevüket választották. Kutyusé is, ahogy saját nevét választotta. Ő a gazlap kutyája!

     

      

        

     

      

      

    előzmény:
    klára13 (47027)
    2013-02-26  10:02
  74. 2013. február 26. 10:2347028.
    Szépek ezek a kislányok! Gondolom, Eszter a piros ruhás?
    előzmény:
    Bbohar (47013)
    2013-02-25  22:22
  75. 2013. február 26. 10:0247027.

     

      Ismerem a Gazlapot, sőt, közelebbről Kutyuska moderátort.

      Ráleltem a fórumra, és nagy lelkesedésemben és jókedvemben indítottam egy topikot Biozöldségeskert címmel. 

      Meséltem saját kertemről, módszereimről, felfedezéseimről, a bio növényvédelemről,  hol lehet hozzájutni az ártalmatlan szerekhez,  és hát szokásomhoz híven mesélgettem, fecsegtem, locsogtam. Beszéltem a gilisztákról, a velük való bánásmódról, és egyebekről.

      Azonnal nekem ugrottak.  Két hétig virágzott a topik, 4500 kattintás volt ez idő alatt, töb, mint némelyik topik évek alatt elért, vagyis nagy volt az érdeklődés eszmefuttatásaim iránt!

      Aztán jött Kutyus, a Gazlap vérebe, a következő intézkedéssel:

    Lezárom ezt a topicot, mert nem azt a célt szolgálja, ami a nevében van

    Ha bárki a BIO termesztésről és a vele kapcsolatos problémákról, ötletekről szeretne írni, vagy többet megtudni, számára itt van a régóta futó topic 

     

    Sőt, konkrét útmutatást is adott:


    ne nyiss feleslegesen új topicot, ha valamelyikhez szeretnél hozzászólni, az Új hozzászólás gombbal tedd és ne az Új témával

    AZ ilyen eszmefuttatásokat pedig ne a Kertészet lapjára írd, nem oda való, csak nehezíti a szakmai átlátást /Moderátor

     

    A gazlapnál bárki lehet moderátor, csak két gazlapos  ajánlása kell hozzá. És akiben buzog az ellenőrzési kedv, szereti másk fölé helyezni magát, az lehet ellenőr.

    előzmény:
    szizsuzsóka (47023)
    2013-02-26  06:04
  76. 2013. február 26. 06:1747026.
    Nagyon szép napot kívánok mindenkinek!
    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  77. 2013. február 26. 06:1147025.

    Mindig sokat dolgozol, Klárám! Régen is így volt. Szerettem olvasni ahogy a kertedben munkálkodsz. És az unokáid! Régen hallottam róluk. Szép napotok lesz egészen biztosan! Én legalábbis azt kívánom nektek és nagyon várom a képeket!

    Ma csak este tudok újra jönni, mert munka után bemegyünk a közeli nagyobb városba vásárolni, de utána jövök vissza hozzátok. 

    Szeretettel ölel: Pirosrózsa 

    előzmény:
    klára13 (47007)
    2013-02-25  20:00
  78. 2013. február 26. 06:0847024.

    Szerbusz Klárám!

     

    Olyan jó, hogy hiányoztam. Gondoltam mindig a fórumra, rátok addig is, amíg nem tudtam jönni és mindig nagyon vártam mailen a leveleidet. Így volt, Klárám! Nagyon odafigyeltél rám, mert ennyire sok közelemben levő nem ismer, mint te a távolból! Köszönöm neked! 

    Munkám változtatott rajtam. Közvetlenségem korábban is megvolt, de talán mostanra sokat fejlődtem e téren. Magabiztosnak tűnöm, de azért nem vagyok ám az. Legalábbis még ezt úgy nem érzem magamon. Férjem, (aki nem szereti, amit csinálok), azt mondta, hogy egyik részről jó hatással van rám a munkám, mert mindent elintézek gyorsan, könnyen, lazán. Máskor meg őrá hagytam a fontosabb intézkedni valókat. Valahogy ahogy minden nap ebben vagyok benne, más nem is tűnik olyan tőlem távolinak az intézkedés, mint amikor idekerültem. Például nem telefonáltam mások előtt. Most meg ha ügyfelem van, de főnököm is bejön, gond nélkül megoldom a problémát, nem zavar, hogy arra várnak hibázzak. Tudod, azért tényleg nagyon fiatalon megismertél és minden fontos pontban ott voltál velem. Amikor a suli miatt idegeskedtem, amikor leállamvizsgáztam, amikor nyelvet tanultam, amikor meglett a diplomám. Tudod, hogy még az anyukám sem volt velem ezekben az időkben? Férjem mondta, hogy nagyon büszke rám, mert minden anyai lelki támogatás nélkül végeztem el egy iskolát, amit fiatalon választottam és utána nyelvet tanultam és most meg közalkalmazott vagyok. Jól esett, hogy ezt mondta és hogy büszke volt és az is nagyon fontos számomra hogy mindig figyeltél rám! 

    Nem győzöm megköszönni, hogy te mindig ott voltál! 

    előzmény:
    klára13 (47006)
    2013-02-25  19:27
  79. 2013. február 26. 06:0447023.
    Gazigazító .hu a weblap címe.
    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  80. 2013. február 26. 05:5747022.

    Szia Évi!

     

    Örülök, ha hosszú levelet írsz, egyáltalán nem zavar, sőt!!! A kijevi csirkemell recept nagyon megtetszett. Ma megyünk vásárolni, veszek is hozzávalót, hétvégén elkészítem. Nálunk a rántott palacsintát úgy szereti férjem, ha pároltzöldséget és darálthúst teszek bele, utána panír, sütés. Imádja úgy. Nálunk én vagyok a főzelékes, férjem annyira nem. Mostmár azért egyre több-több ételt megeszik, amit eddig otthon nem evett. Én másképpen készítem, mint édesanyja és így már jobban szereti. És férjem nagyon leveses, én meg nem. Eszek egy tányérral, de ő meg bír enni három nagy tányérnyit is és utána nem nagyon kér egy darabig mást. 

    Akkor ebben hasonlítunk egymásra, én is mindent most azonnal akarok. És az édesanyám is ilyen. Így legalább mondhatom, hogy örököltem

    Szép napot! Anita 

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47005)
    2013-02-25  18:20
  81. 2013. február 26. 05:5747021.
    No Klára 1-2 érdekes mezőgazdasági hír ! Férjem olvasta, hogy a magokat 1-2 napig vizes papírban tartva előbb csiráznak. Megpróbáltuk , fergeteges eredménnyel .  paradicsom ( korai ) 2 nap után kibújt , a paprikák is sokkal előbb , mint előzőleg. A Zinnea magok is 1-2 nap után előtörtek. Kikeresem a helyet ahonnan az információt vettük, megírom !
    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  82. 2013. február 26. 05:5347020.
    be lehet buszos városnézésre fizetni, akkor idegenvezetéssel megmutatják a város érdekességeit.
    előzmény:
    Xillu (46944)
    2013-02-23  17:50
  83. 2013. február 26. 05:5147019.

    Évikém ! Minden stimmel, csak kettő nem ! Illetve talán még az sem, hogy valaki azért menjen orvoshoz, hogy az orvos megéljen ! Az még inkább nem , hogy kidobja a gyógyszerért a pénzt, ha szükségtelennek tartja . de legfőképpen , a megmaradt gyógyszert ne a csatornába dobja , hanem az összegyűjtőbe . Akkor nem lesz környezetszennyező

    No ez az írásom arra  is jó példa, hogyan lehet egy szellemes aforizmából  okos butaságot csinálni.

    Ehhez hasonlít a vicc, amit csak trágárul lehet leírni, különben értelmetlen szóhalmaz lesz. 

    Ez a 80-as évek vicce volt . Mi a különbség a demokrácia és a népi demokrácia között ?  Hát az , ami a b.szás és a kib.szás között !

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (46974)
    2013-02-24  15:44
  84. 2013. február 26. 05:5047018.

    Szia Évi!

     

    Tényleg jó lehet ott élni. Örülök annak, hogy szerettek ott és hogy titeket is megszeretett a környezet, a lakóközösség. Akkor tőled kérek majd tanácsot, hogy mit érdemes ültetnem a balkon ládámba és hogyan kell gondozni, én szeretem a növényeket, de az erkélyen még nincs növényünk, valamiért jobban féltem a gondozásuktól, mintha kertünk lenne. A kertben másképpen el tettem vettem, itt meg nem tudom, hogyan is álljak neki Három vagy négy balkonládám van, azt mind be szeretném ültetni. A Bakonyban még azt hiszem, nem voltam, de ismerősök, akik eljutottak oda, mind visszavágynak. Elrohannak napjaitok? Milyen kutyusotok van? Nem vagyok sem wiw-en sem face...on. 

    Szép napot! Anita 

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (47004)
    2013-02-25  17:46
  85. 2013. február 25. 23:2747017.

    Megtanultam a tutit a fiamtól.

    panoráma 

     

     

  86. 2013. február 25. 22:3247016.

    Jaj de jól esett olvasni a soraidat!! Ebből a szemszögből látva, a "nemrég" anyukaként átélt helyzetet, igen, ez valóban ilyen élmény, ahogy írod, az az első megtapasztalás.

    Előttem is lepereg minden születésnapon újraélem. De így kívülről, a magam változásába, abba a tanulási folyamatba, hogy  "gyerekek nem varnak addig, mig anyuka es apuka megengedi nekik, hogy mit mikor csinalhatnak. Onnalo kis eletuk rogton elkezdodik szuletesukkel."-míg erre átáll az ember a teljes életével, -még sosem gondoltam bele.

    Ez a kép is nagyon szép.  

    előzmény:
    hus (47008)
    2013-02-25  20:40
  87. 2013. február 25. 22:2847015.

    Nálunk is most volt születésnap, éppen kilencedik, azt hiszem írtam is róla itt.

    Nálunk úgy másfél éve új szokás lett, amit mindannyian nagyon szeretünk. Szóval mindenképpen aznap ünneplünk, mi öten. A torta után a kis tányéron üzenet van, és az ajándékok-meglepetések feladványok útján kerülnek a kezébe csak, el vannak rejtve :) A tányér alján olvasható az első üzenet, ezek vicces-kedves- furfangos-szójátékos, rímes kis feladványok :) Ezt a keresgélés izgalmát nagyon szeretik, de úgy egyáltalán az ünnepeket is. 

    Nagyon jó ez a kép! 

    előzmény:
    jara (47010)
    2013-02-25  21:49
  88. 2013. február 25. 22:2247014.

    Klárám, gyorsan gyógyuljanak meg picinykéid, mert kopogtat a tavasz.

    Milyen esélyeid vannak kártyában, társasban? Viszel le tarsolyt a vereségek begyűjtésére?

    előzmény:
    klára13 (47007)
    2013-02-25  20:00
  89. 2013. február 25. 22:2247013.

    Magdi, jobban vagy?

     

    Én is azt hittem, interneten talált kép annyira szép, jó! Nagyon tetszik. Boldog szülinapot kívánok én is neki! 

    előzmény:
    Kusza (47011)
    2013-02-25  22:15
  90. 2013. február 25. 22:1947012.

    Mindenkinek nyugodalmas, szép álmokban gazdag éjszakát kívánok, és holnapra pedig egy jókedvű boldog napot! Kívánok a lábadozóknak jobbulást, az útkeresőknek apró kis jeleket, mindenkinek apró dolgok örömeit, elégedettséget. 

    Felénk már egész sok hóvirágot láttam, és barkát is. Hamarosan itt a tavasz :) a kedvenc évszakom.

     

    Holnap a két ovisom nem megy oviba és nálunk lesz Eszter legjobb ovis "örök" barátnője vendégségben. Remélem, hogy jól fog sikerülni, jól érzik majd magukat.

     

    Férjem ezen a héten külföldön van újra, és szüleim pedig itt. 

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  91. 2013. február 25. 22:1547011.
    Marika Isten éltesse a kis hat éves unokádat! Nagyon aranyos a képen, azt hittem, hogy valahol itt a neten találtad ezt a képet.
    előzmény:
    jara (47010)
    2013-02-25  21:49
  92. 2013. február 25. 21:4947010.

    Szervusztok.

     

    Hus olyan jó olvasni amikor az unokáidról írsz.

    Az én legkisebbik unokámnak is most volt a hatodik születésnapja.

    Nem bűvészkedtem nagyi-tortával, (nem vagyok ügyes hozzá) viszont a kedvencét a triplacsokis kekszet megsütöttem részére. Szépen elrendeztem egy tányéron és tettem rá hat gyertyát.  Lestem, mikor jön az oviból és égő gyertyával vártam. Ez egy hétköznapi köszöntés volt a születése napján.

    Másnap volt a baráti ünneplés igazi játékos, lufis. Vasárnap pedig családi ebéd a kedvenc ételével. (A mellékelt képen jelmezben van a hat éves)

    Egyszem lány unokám is így szeret lenni, ahogy Borsószem. Ő is hisz a tündérekben, minden vágya volt, hogy "igazi" tündérszárnya legyen, mert a meglévővel nem tud repülni, mert az csak utánzat. 

     

    Magdika. Elgondolkoztam én azon a hagymán.... Miért kell abba cukor, miért nem hat úgy, ha zsíroskenyeret eszünk hagymával? Hisz akkor cukor nélkül is hozzá kellene jutnunk a hagyma gyógyító erejéhez nem? 

     

    Jó éjszakát kívánok. 

    előzmény:
    hus (47008)
    2013-02-25  20:40
  93. hus
    hus
    2013. február 25. 20:4747009.
    Micsoda jo napod lesz holnap. Meg a gyogyulas is sokkal hamarabb fog eljonni a gyerekeknel.
    előzmény:
    klára13 (47007)
    2013-02-25  20:00
  94. hus
    hus
    2013. február 25. 20:4047008.

    Szervusztok draga lanyok!  

     

     Klaram, van igy is, meg ugy is topikodon belul a koszontes, eljen a kiegyenloseg.

     

    Tegnap nagyon szep kis unnepunk volt, Borsoszemem szuletesnapjat ultuk, alltuk, tancoltuk vegig. 

     

    Eszembe jutott tobbszor szuletesenek korulmenyei, szepseges kis orcacskaja, megszuletesekor  elso  egyutt toltott  napunk delutan fel negyig, amikor igen fajo szivvel   anyukajat, apukajat  ott kellett hagynom  a sokszor fel-fel siro picijevel.Ketsegbe eseett arcukat, hogy hogyan tovabb, mert a 9 honap es a mutete utan ra kellett jonnie lanyomnak is, hogy a gyerekek nem varnak addig, mig anyuka es apuka megengedi nekik, hogy mit mikor csinalhatnak. Onnalo kis eletuk rogton elkezdodik szuletesukkel.

    Lattam az evek alatt, hogy micsoda jo szulok lettek, milyen szepen nevelik a ket kicsit,  milyen elegedett vagyok veluk, igazan kivanni sem kivanhatnam maskepp.

    Hazajottem toluk es egy oriasi aludtam. Jol esett.  

    Jaj es  a szuletesnap a kis tunderek jegyeben zajlott, mint  legkedvencebb mesefiguraja  Borsoszememnek. Azt hiszem soha nem fogja kinoni, a kedvenc az kedvenc marad, koraval persze, hogy minden meg fog valtozni, de szive csucskeben benn marado kicsi kis mesefigura vegig fogja ot kiserni ugy erzem.

     

    Nakunk megy a nagy beszelgetes, tervezes, a szokasos mindenki problemajat megoldo lakaskialakitasi tervek. Na meg a nagy elkepzelesek.

     

    Mi meg akkor fogunk nagyot  nezni, amikor a betervezett sok es nehez munkat valoban erezni is fogjuk. Akkor leszunk igazan meglepodve. 

    Majd a vegen fogunk igazan orulni.

     

    Kozben minden nap esik, szallingozik a ho. 

     

     

     

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  95. 2013. február 25. 20:0047007.

       Napjaim nagyon egyformák, Pirosrózsa, és szeretem ezt.

       Takarítok, rakodok - sokat kell dolgoznom magamra!

       Rendületlenül vetem a zöldségmagokat, várom a tavaszt.

       Holnap unokáimmal töltöm a napot, betegek, és szüleik dolgoznak.  Kártyázunk, társasozunk, talán festünk is. Jó nap lesz. Viszek le fényképezőgépet, majd megmutatom őket.

    előzmény:
    Princino (47003)
    2013-02-25  17:33
  96. 2013. február 25. 19:2747006.

      Hogy mennyire hiányzott nekem ez a szerbusz, Virágom!

     Milyen óriásit változtatott rajtad kemény munkád, amelyet szívesen és elszántan végzel!  

      Kicsi lány voltál, amikor megismertelek, aki vizsgái miatt izgultál, felkeltél férjed munkába indulásához hajnalban, majd szinte elhinni sem tudtad, hogy diplomás hölgy lett belőled. 

      Aztán végtelen odaadással álltál a gép mellett vasmunkásként, amíg végre képzettségednek megfelelő munkához jutottál. 

      Mindehhez egy gátlásos pici lányt kell elképzelni, akinek akaratereje és szorgalma és odaadása óriási.

      Ugye. így volt? 

      És most ámulva nézem ragyogó magabiztosságodat, közvetlenségedet, ahogy nyílt szívvel szót váltasz mindenkivel. 

      Valaha emlékkönyvük  volt a kislányoknak, egyik épületes és közkedvelt beírás volt: a könnyű utakon könnyű emberek formálódnak. 

      Ennek az ellenkezője igazolja igazságát.

    előzmény:
    Princino (47003)
    2013-02-25  17:33
  97. 2013. február 25. 18:2047005.

    Anitám!

    Egyik kedvencem a kijevi csirkemell.

    Fel kell szúrni, sajt és fokhagyma keverékével megtölteni, panírozni, kisütni.

    Van egy Psota Iréntől megtanult másik receptem is, a rántott palacsinta. Ebbe gombapörköltöt kell tenni pirospaprika nélkül, jó sok friss petrezselyem zölddel.

    Imádjuk még a velőrózsát rántva, tartármártással.

    A tökfélék és a főzelékek nálunk mellőzve vannak.

    Sok zöldségköretet eszünk, de csak párolva, vagy saláta formájában.

    Tudod, azt szokták mondani, minden fínom, ami egészségtelen. Szerencsére a jó és rossz koleszterinünk is rendben van.

    Levest ritkán főzünk, a husileves illatát nagyon szeretem.

    Bonyolult sütésbe nem fogok, most pl. teflonos vízvezeték csőre tekert mirelit leveles tásztát tekertem fel, tejszínes tömlősajttal töltöttem a rolókat.

    Sietek mindíg a házimunkával, hogy az internetre több időm maradjon.

    Élvezettel olvastam a lakásotok szépítését,  nekem is vannai itthon ötleteim, amitől nem tágítok.

    Itt van köztünk nézetkülönbség itthon, én mindent azonnal szeretnék, férjem a "majd", ő a megfontoltabb.

    Ide szakembert soha nem engedünk be, minden munka sk.

    Hűha!

    Bocs! Kicsit hosszú voltam!

    Megyek is...

    Szióka.

     

    előzmény:
    Princino (47002)
    2013-02-25  17:26
  98. 2013. február 25. 17:4647004.

    Anita Kedves!

    Mi ezt az apartmant üdülés céljára vettük, egy lakóparkban van, csak aztán átalakítottuk és lakássá minősíttettük.

    Kétemeletes, mi felül lakunk, kétszintes, de minden négyzetcentimétert ki kell használni, mert ez valóban egy hétvégi nyaralónak épült.

    Nagyon szeretem a növényeket, a kb. egy hektárnyi területet bérmunkások teszik rendbe, nekem marad az erkély és a ládák, cserepek.

    Nyáron ezt a 6 nm-t is kihasználjuk, berendezzük és ott is élünk.

    Falszomszédunk szerencsére nincs. Sok kutyás feladta már Bp-i otthonát és leköltöztek ide.

    Ne siess nyugdíjba menni, mert a nyugdíjas ideje a legkevesebb, a leggyorsabban szinte a mi napjaink rohannak.

    Volt egy többtelephelyes nagyvállalat, a BHG Híradástechnikai Vállalat, ahol szinte a kezdetektől felnőttünk. Telefonközpontokat gyártott.

    Csak Bp-en ötezer embert foglalkoztatott.

    Nyugdíjba már egy KFT-ből mentem, a kapcsolataimból megéltem.

    Tudod, voltak a karcsúsítások, a változások.

    Minden reggel átmegyünk Velencére a félszigetre kutyust futtatni, hazafelé elintézzük az ügyes-bajos dolgainkat.

    A helybeliek befogadtak bennünket, figyelünk egymásra. Innen már nehezen szánjuk rá magunkat hosszabb kiruccanásra, ha mégis, legszívesebben a Bakonyba megyünk.

    Ma már nem fickándozunk annyira, mint régen.

    Szeretek pps-eket készíteni.

    Ha az Iwiwen rajta vagy, az többet is elmond.

    Dióhéjban ennyi a mi kis történetünk.

    Szeretettel:Éva.

    előzmény:
    Princino (46999)
    2013-02-25  17:20
  99. 2013. február 25. 17:3347003.

    Szerbusz Klárám!

     

    Köszönöm, hogy utánanéztél! Látod, még volt olyan, amit én sem tudtam a jó hatásairól. Az én mamám sosem csapna be senkit és én sem! Úgyhogy bizalommal próbáld ki a receptet, ha van kedved. Én tényleg nagyon megszerettem, és már betegség nélkül is főzöm saját kedvemért.

    Mivel foglalatoskodtál? Hogyan telt a napod? 

    Nálam számtalan ügyfél volt, de valahogy nagyon jó volt. Mindenkire jutott időm, mindenkivel tudtam annyit beszélgetni, amennyi neki jól esett, amennyit úgy érzett, hogy jól esne neki. Ettől az én lelkem is nyugodtabb lett. Elfáradtam ugyan egy kicsit, de ma nem kellett főzzek, mert volt minden tegnapról. Így olvasok majd egy kicsit. Ma kipróbálom amit leveledben írtál, hogy mindent átváltoztatok pozitívvá! Hátha sikerül. Van ebben valami kérd és megadatik. Ugye? Ölel: Anita 

    előzmény:
    klára13 (46993)
    2013-02-25  16:52
  100. 2013. február 25. 17:2647002.
    Igazán nincs mit. Majd írd meg, hogy milyen lett és ízlett e. Van egy csomó receptem, nagyon szeretek sütni- főzni. Főzni főleg főételt, levest annyira nem (de megcsinálom azt is, de nem különösebben dob fel), meg sütni imádok. Ha van bevált recepted, jöhet. itt a kis haspókok mindig nyitottak rá
    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (46998)
    2013-02-25  17:11

Címlap

top