Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2013. február 25. 17:2347001.

    Tárgy: Fwd: Okos JÁTÉK...... Most egy remek játékot küldök Neked. Kiderül, hogy mennyire ismered Magyarország településeinek földrajzi elhelyezkedését. Tedd próbára tudásodat, esetleg utazási rutinodat, vagy a földrajz órai emlékeidet... ezzel a szórakoztató darts - játékkal! Klikkelj az alábbi linkre, és a játék indul azonnal: A nyíl piros végével célozz, és ne lepődj meg, ha sokat fogsz tévedni. http://kirandulastervezo.hu/jatek/darts/index.html
    előzmény:
    Xillu (46984)
    2013-02-24  21:25
  2. 2013. február 25. 17:2147000.

    Akkorát nevettem válaszodon!

    Úgy kezdted, :"naja..."

    Az itteni embereket arról lehet megismerni, hogy különleges hanghordozással

     szinte kötőszóként használják a "jaja", vagy a "jajaja" szócskát.

    Ez csak nekünk tűnt fel, náluk ez természetes.Jól áll nekik.

     

    előzmény:
    Xillu (46984)
    2013-02-24  21:25
  3. 2013. február 25. 17:2046999.

    Szia Évi!

     

    Hűha, akkor maga az álom, amiben éltek! Mármint nagyon jó lehet ott élni. És egészen biztosan szép környék. Nem jártam még arra, de talán egyszer eljutok majd. Híradástechnika? Mi volt a feladatod pontosan? Milyen kutyusotok van? Nagyon szeretem az állatokat.

    Én szeretnék majd nyugdíjas lenni. Úgy képzelem el a nyugdíjas éveinket, hogy "minden nap"( na jó nem mindennap, de) bundáskenyeret sütök teával azt eszünk reggelire, azután a kis kertemet rendbe rakom, főzök valami finomat. Délben kimaradhatatlan a sziesztázás és jönnek az unokák és majd annyira fognak nálunk szeretni, mint amennyire én szerettem mamáméknál lenni. Jó nagymama lennék, minden huncútságban benne lennék.  

    Nektek hogyan telnek mindennapjaitok? 

    Ölel: Anita 

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (46996)
    2013-02-25  17:09
  4. 2013. február 25. 17:1146998.

    A legfontosabbat lefelejtettem!

    Köszike a receptet, rá fogom szánni magam, hogy elkészítsem!

    Szeretettel:Éva.

    előzmény:
    Princino (46978)
    2013-02-24  18:38
  5. 2013. február 25. 17:1146997.

      Magdikám, látod, talán válladnak is nagyon jót tenne a babérteás borogatás!

    Légúti fertőzésedre pedig nagyon tanácsolt, karamellásan és forrón természetesen!

      A sors fintora, hogy elképzeltem, milyen finom lehet a karamella és a babérlevél ízvegyülete, és éppen kifogytam a babérlevélből. 

       Tudtam én, magunkból kiindulva, hogy a nagymamákban bízni lehet!

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

    látod, taln válladat is érdemes lenne babérteás

    előzmény:
    Kusza (46992)
    2013-02-25  15:02
  6. 2013. február 25. 17:0946996.

    Szióka!

    Örültem soraidnak! Mi már nyugdíjasok vagyunk, Budáról jópár éve leköltöztünk ide, a Velencei-tó mellé. Négyévszakos nyaralók lettünk, de nagyon nem bántuk meg. Csend, nyugalom, jó levegő, családias légkör,  soroljam még?

    Bármikor visszaköltözhetnénk, de remélem, erre nem fog sor kerülni.

    A híradástechnikában éltem le az életemet, marketing vezetőként mentem nyugdíjba.

    Egy fiúgyermekünk van, nős, unokánk nincs, kutyus a teljes jogú családtagunk.

    Többször voltunk kiküldetésben külföldön, a mai napig arról álmodok, hogy dolgozom, nagyon hiányzik.

    Hiába, sajnos lejárt a homologizációnk!

    Szeretettel ölellek:

    Éva.

     

    előzmény:
    Princino (46978)
    2013-02-24  18:38
  7. 2013. február 25. 17:0846995.
    Örülök javulgatásodnak, Magdi! Remélem, gyorsan átesel a nehezén és utána már könnyen helyrejössz. Egyél sok céklát meg savanyú káposztát. Mind a kettő aranyat ér. Elbizonytalanítottalak a babérleveles teával Pedig igazán hatásos. Az én mamám tót származású, ő a szüleitől tanulta. Nem is értem, miért nem vált ismertté jótékony hatása!
    előzmény:
    Kusza (46990)
    2013-02-25  14:24
  8. 2013. február 25. 17:0546994.

    Szerbusz!

     

    Köszönöm a leveled, én is szívesen megismernélek! 

    Emlékszel rám? Remélem, csak jó dolgok jutottak eszedbe rólam

    Nagyon sajnálom, hogy elvesztetted szeretteid. Nehéz egyedül? Amikor körül vesznek nap mint nap a  szeretteink, addíg nem is érezzük, hogy mennyire fontosak. Ugye? Nekem volt egy három és fél éves szünetem édesanyámmal. Nem is látogattam, nem is igazán beszéltünk és valószínűleg nem is beszélnénk még most sem, ha nem hal meg a tatám. Az én tatám a mindenem volt. És így visszagondolva nagyon sajnálom azt a három és fél évet, amivel bántottam édesanyámat. 

    Igazán szép hivatásod volt és érződött a leveleden, hogy mennyire szeretted. Mindig tisztelett gondolok rátok,akik ledolgoztatok egy életet!

    Érdekelnének kedvteléseid is, és bármiről szívesen hallanék, ami veled kapcsolatos. Hogy szólíthatlak?

    Üdvözlettel: Anita 

    előzmény:
    Zsumi45 (46982)
    2013-02-24  19:30
  9. 2013. február 25. 16:5246993.

    AZ ÍZÜLETEK MEGOLAJOZÓJA, A    BABÉR!

     

    Hatóanyagai: A babérlevélnek kb 2%-a illóolaj, amely 49 különböző komponensből áll: leghatékonyabb vegyülete

    a cinede 35,7%cineol 1,8%eukaliptol2-8%-ban tartalmaz eugenolt,metil-eugenolt,linaloolt,pinéneketalkaloidokcsersa vakkeserű anyagok

     

     

     

     

    Babér gyógyászati célra felhasználható részei:

    szárított levele (Lauri folium)

    Alkalmazás módjai:

    ételekbe fűszerként (a babért a főzés utolsó szakaszában rakjuk ételeinkbe, mivel ha túl korán alkalmazzuk kesernyéssé teszi az ételt)tea: 10 g szárított levelet 1 liter vízben megfőzünk majd állni hagyjuk 10 percig, leszűrjük  és napi 2-3 csészényit fogyasztunk belőleolajos kivonat (belsőleg napi 2 mokkáskanál, külsőleg nagyon vékonyan ízületekbe bedörzsölni)illóolaj – aromaterápiaülőfürdő (1 liter levélből készült főzetet adunk a fürdővízhez, és 10-15 percet tartózkodunk benne, este lefekvés előtt érdemes alkalmazni nyugtató és altató hatás miatt)tinktúra naponta 3x ˝ teáskanálnyicsótányriasztó (az állatok járataihoz darált babérlevelet szórunk)kozmetika, bőrápolás (ipari felhasználás)

    Babérlevél gyógyhatása betegségcsoportonként:

    Légzőszervrendszer:

    Köptető,hurutoldó,köhögéscsillapító,és fül-orr- és gégefertőzések
    Kiválasztószervek: Veseelégtelenség esetén vizelethajtó  Mozgásszervrendszer: Ízületi bedörzsölőszer (fájdalomcsillapító)ReumaBélgombák ellen,valamint kimondottan hatékony a Candida gombafajok ellen Emésztési zavaroknál erjedés és rothadásgátló hatású (renyhe emésztés, puffadás)Anorexia, idegi eredetű emésztési zavarok,Serkenti az emésztést, étvágyjavító hatású

     

     

    Immunrendszer:

    Vírus-, baktérium- és gombaölő hatású

    Idegrendszer:

    Nyugtató, relaxáló hatásó, enyhe altatószer

    Egyéb betegségek:

    Bőrkiütés, izomfájdalom, furunkulus, gennyes sebekMigrénes fejfájásAjaksérülések pl. herpesz vírus okozta kellemetlen tünetek enyhítéséreMenstruáció előre hozatalára

     

  10. 2013. február 25. 15:0246992.

    Marika köszönöm, lassan azért javulgatok. Már hallottam én is ezt a hagymás kúrát, hál Istennek már csillapodott a köhögés.

    Az a bosszantó, hogy mindig visszajön a bajom, tegnap este is csak rázott a hideg. 

    előzmény:
    jara (46991)
    2013-02-25  14:49
  11. 2013. február 25. 14:4946991.

     Szervusztok!

    Magdika, gyógyulj meg gyorsan, jön a tavasz.

     

    Belépek a "szomszéd asszony mondta" tanácsadók sorába:

    Jó nagy fej vöröshagymát kivájni, mintha tölteni akarnád.  Megtöltöd cukorral, állni hagyod egy napig, majd a lét teás kanalankéd elfogyasztod.

    Három kiskanál egy nap. Nagyon jó a köhögésre a "szomszéd" szerint.

    Tegnap olvastam, még nem próbáltam. 

     

    Klára, a "Papa kapta"=  Apuka kapott egy kakast és egy tyúkot. Ketten maradtak egy  állatkedvelő gazdánál, a többit megölte valami vadállat.

     

    Bonca kedves, köszönöm a videót, frissíteni kell a flash-playert, hogy láthassam. Már kértem a fiamat, nehogy kárt okozzak a "nagy tudásommal". 

     

     

    előzmény:
    Kusza (46990)
    2013-02-25  14:24
  12. 2013. február 25. 14:2446990.
    Köszönöm kérdésed, javulgatok de nehezen. Nem próbáltam ki a babérleveles teát, lehet, hogy jó, de eddig még nem hallottam senkitől róla. Utána néztem a neten, de ott se tudtak róla. Maradtam a kamilla a kakukkfű és fodormenta mellett.
    előzmény:
    Princino (46980)
    2013-02-24  18:46
  13. 2013. február 25. 12:0646989.

     

        Ez lett volna a helyes képaláírás: az én szépséges és jóságos, útját járó  Buddhám.

    előzmény:
    klára13 (46988)
    2013-02-25  12:01
  14. 2013. február 25. 12:0146988.

     Az év első tízmilliószoros napja van!

     Az első tízmilliószoros napon Buddha csodáit ünneplik a tibetiek. 

     Tartsd kordában a gondolataidat, és csak a pozitív gondolatoknak adj energiát. 

     ...koncentrálj a jóra, és minden helyzetben próbáld meglátni a pozitív végkifejletet. Természetesen az a legegyszerűbb, ha tudatosan figyelsz arra, hogy minden negatív gondolatodat pozitívra cseréld – és nemcsak a teremtő erejű napokon.

     A tízmilliószoros napokon érdemes pozitív megerősítéseket, mantrákat használnod, és érdemes számba venned, hogy mi minden jó az életedben. Ha ugyanis számba veszed ezeket a jókat, akkor még több jót vonzhatsz a hétköznapjaidba (tízmilliószor annyit, mint amennyi van). Ezeken a napokon a meditáció és a vizualizációs technikák is jobban hatnak (ne feledjük el, hogy az eredeti tibeti ajánlás is a gyakorlásra vonatkozik), épp ezért most érdemes meditálnod. Ha gyakorlatlan vagy, hallgass  meditációs CD-ket, vagy legalább szánj arra egy félórát, hogy a lehető legpontosabban elképzeld, hogy megkaptad, elérted mindazt, amire a szíved mélyén vágysz. Ha pedig úgy érzed, hogy máris megjött a kedved a pozitív gondolkodáshoz, a teremtő gyakorlatok használatához, van egy jó hírünk a végére: a tibeti buddhizmus szerint minden telihold és újhold napján százszoros teremtőerővel hatnak a gondolataink!

     

    R. Kövér Balázs asztrológus írásából idéztem.

     

    Az én Buddhám.

  15. 2013. február 24. 22:2146987.
    Szép álmokat!
    előzmény:
    klára13 (46985)
    2013-02-24  22:11
  16. 2013. február 24. 22:1346986.

    Arról, hogy mi hogyan szerveznénk, lehet képzelődni, álmodozni.

    A MOST viszont itt van.

     

    Nem ismerem a "mai fiatalokat" általában, szemem elött néhány van csak, de állítólag sokkal érettebbek, önállóbbak, mint a "régiek".

       

     Én megbízom unokám döntésében, akit senki sem befolyásolt, s nem nyomják be sehova.( nem is tudom, hogyan lehetne, amikor a nem kevés felvételi pontot neki magának kell megszereznie!)

     

     Minden esetre 10-12 éves kora óta kedvence a biológia, s a megszerzett nyelvvizsga és előrehozott érettségi is a cél érdekében történt.

    A tévedés és sikertelenség esélye is benn van, de nem áll meg a világ, újra lehet kezdeni, vagy módosítani.

     

    A hugi még 9. osztályos, de önmaga választotta tagozatos osztályba jár,

    szakkörben is dolgozik,céljai vannak. Érdeklődése is körvonalazódik, tudom, hogy jó úton jár. Informatikával szeretne boldogulni, de a művészetek is érdeklik. 

     

     

      ‎"Tudnod kell, hogy sok-sok vázlat után születik meg a remekmű! Ne add fel! Egy életed van, egyetlen dobás. Nem érdemes kishitűen, félszegen egy helyben topogni, vagy duzzogva félreülni. Tudj kacagni saját kudarcaidon, és kezdd elölről." (Böjte Csaba)

     

     

     

     

     

     

    előzmény:
    Xillu (46983)
    2013-02-24  21:19
  17. 2013. február 24. 22:1146985.

     

        Jó éjszakát!

     

     

     

  18. 2013. február 24. 21:2546984.
    Naja... volt,, hogy castingra mentem, és a helyieket kérdeztem, hogy hol a csillagvirág utca - azt senki nem tudta... :D
    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (46976)
    2013-02-24  15:53
  19. 2013. február 24. 21:1946983.

    Rengetegen vannak,akik csak azért mennek egyetemre,mert muszáj. És a szakmát se tudja kiválasztani, hogy mit akar.... 70%-uk nem tudja! És ez nagyon is így van. Számtalanszor látok a régi gimimben olyan embereket -fészbukos csoportban látom a kiírásaikat - hogy mi a szöszre menjen tovább,mert löveete nincs. Én is ezért mentem tulajdonképp oroszra,mert ugye a szülők szeretnék, ha lenne egyetem, de 18 évesen az ember épp csak kezdi felismerni a körülötte lévő világot, saját magát - jobb esetben, és nem csak 23 évesen, vagy még 30 évesen sem.

     

    Én jobbnak látnám úgy csinálni a képzést, hogy az érettségi után - aki nem tudja mit akar, az menjen valami másra, ha nem tudja - és ne a szülei nyomkodják be ide oda a felsőoktatásba a pótfelvételin.

    Ha nem megy, akkor önkénteskedhet pl. egy fél évet - ahogy ez Ausztriában kötelező is, bár én nem csak a fiúknak tenném kötelezővé,hanem a lányoknak is. Aztán ha ez a fél év megvan, akkor utána lehetne gondolkodni tovább, hogy megpróbálja mégis a pótfelvételit, vagy valami munkatapasztalatra tesz szert - valahogy, és valahol, nem az én mi dolgunk megoldani. Vagy beíratkozik tanfolyamra. Az első az ingyenes!

     

    Aztán, ha nem tetszik neki, és nem végezte el, akkor még mindig átmehet másikra. - de a legfontosabb, hogy közbe tapasztal.
    Aztán ha már tudja kb., hogy mit akar,akkor menjen BA-ra. De ha az nem tetszik - fél év után simán kiderül - és nagyon sok dolgon múlik az egyetemi diploma..... a hallgatón és teljesítményén. A tanáron. A szakon, a többi oktatókon, és azok jóindulatán.
    Anno én ha meggebedtem sem tudtam 3masnál jobbat összehozni oroszból,mert nem bírtam a tanárt és ő sem bírt engem. Nem értettem ezen felül a logikáját sem.... és amikor elhatároztam, hogy ez nekemnem megy - mert mégis megprbáltam a szülői nyomásra - akkor meg már a féléveim elfogytak.

     

    Ez némileg -sőt nagyon is nagymértékben - a felelős döntésre is megtanítja az illető fiatalt. Most pedig, a hallgatói szerződés miatt bizony hatszor is meggondoltatnám a jelentkezővel, hogy ide jön-e. A feudális rendszerben, akinek nem volt pénze, az egyetemre sem járhatott. Most ez ugyanaz, csak modern köntösben némi fondannal leöntve a szar.

    Már bocsánat a kifejezésért.

      

    előzmény:
    Zsumi45 (46981)
    2013-02-24  19:01
  20. 2013. február 24. 19:3046982.

    Szervusz Virág!( Hercegnő? )

     

     

    Azidőtájt léphettem be e kedves kis társaságba, amikor távoztál, mert visszaolvasva emlékszem Rád.

    Örülök a találkozásnak! 

     

    Magamról : 

     

    Hamarosan 68 éves leszek.Gyakorlom az egyedül élést.

    Lányom , 2 nagylány unokám, és aranyos vejem tőlem 25 km.-re .

    Éppen most 9 éve halt meg a férjem, s tavaly tavasszal édesanyám, akit apukám halálát követően 19 éven át segítettem,majd gondoztam, s ápoltam.  

    Vegyészként, de mondhatni a határterületen dolgoztam : az ipari méretű porcelán és más kerámiák laboratóriumi hátterében, a minőségi feltételek megteremtésében. Ezen belül szívügyemmé vált a színes mázak, dekorálás témaköre.

    Sajnos egészségem csak 28 évig engedte ezt a fizikai terhelést, váltanom kellett. Szerencsére lehetőségem maradt a szakma közelében maradni, különböző szintű szakmai képzések keretén belül oktattam. Ill. még egy keveset máig is hívnak.

     

    Talán később, ha érdekel, kedvteléseimről is hallasz.

     

    Szeretettel köszöntlek, s ismerkednék veled! 

     

     

     

    előzmény:
    Princino (46980)
    2013-02-24  18:46
  21. 2013. február 24. 19:0146981.

    Szervusztok!

     

    Csillám!

     

    Nem kell egy véleményen legyünk, de azt gondolom, 18 éves korára el tudja dönteni a fiatal is és a család is, hogy tudják-e tovább finanszírozni a tanulását, szeretne-é még évekig tanulni, s az eddig tanultak-olvasottak és megismert világ alapján mi érdekli, mihez van tehetsége.

     

    Nem hinném, hogy "tök fölösleges" . Aki nem akar egyetemen tanulni, válasszon és tanuljon szakmát, s később még szerezhet felsőfokú ismereteket.

    A szakma is további taníttatást (eltartást ) igényel a családtól, de az is felelősségteljes munka a fiatal számára.

     

    Akár külföldön, akár hazájában. 

     

    Inkább azt érzem elpazarolt időnek, hogy felnőtt emberek, akik a felnőtt élet minden jogát vindikálják maguknak, nem törekszenek felnőtt módon hasznosítani magukat. Felvállalni a "felnőttség" kötelezettségeit.

     

    Eddig nem ismertem a "bolgnai rendszer" előnyeit, de kezd kibontakozni, hogy az alapképzéseknek olyanoknak kell lenniük, ahonnan az addig tanultak alapján akár 3-4 féle mesterképzésre tudjanak tovább menni a fiatalok. 

     

    Ebben az a bökkenő, hogy az alapképzést ( s az itt szerzett tudást)  még nem ismerik (el)  a munkáltatók, s alig több a munka válllalás esélye a gimnáziumi érettségizettekénél. Tehát, ha nincs meg otthon az anyagi háttér elöbbre visz egy szakma.

     

    Az általad hivatkozott "szerződés" úgy szól, hogy a tanulás befejezését követő 20 éven belül kell valamikor itthon  letölteni a  támogatott éveknek megfelelő időt. Tehát , ha 5 évig tanult áll. támogatottan, nyugodtan dolgozhat akár 10 évig is külföldön, azalatt szerencsés esetben ki is válthatja pénzben a letöltendő másik 10 évet.

     

    No, túl hosszú voltam, nyugodtan engedd el a füled mellett, csak morfondíroztam  a " tök fölösleges" felett. 

     

     

    előzmény:
    Xillu (46942)
    2013-02-23  17:44
  22. 2013. február 24. 18:4646980.
    Jobban vagy, Magdi? Próbáltad e esetleg a babérleveles teát? Nem erőltetésből kérdezem, csak kíváncsiságból!
    előzmény:
    Kusza (46963)
    2013-02-23  22:49
  23. 2013. február 24. 18:4346979.

    Eltelt megint a hétvége, és várhatjuk a következőt. Most gondoltam bele, hogy nemsokára itt a húsvét. Ez az első közös húsvét a lakásban. Fel akarom díszíteni valahogyan a szobát legalább. Vagy valamit kitalálok majd

    Ma töltöttem le internetről jógát. Van valakinek esetleg tapasztalata vele? Engem egy ideje nagyon érdekel és a jövőhéten el szeretném kezdeni.  Holnap hajnalban volna is annyi időm. Ki mit gondol róla?

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  24. 2013. február 24. 18:3846978.

    Szia Éva!

     

    Így van, mi még nem ismerjük egymást, de örülök, ha megismerhetlek! Mit dolgoztál? Igen, a gyerekeket nagyon könnyű megszeretni. Én mindegyik gondozottamra azt mondom, hogy a "kereszt gyerekem". Ezért vigyázok én rájuk. Na persze tudom, hogy ez csacsiság, de nem olyan távolságtartó, mintha azt mondom, hogy gondozott. 

    A gyros nagyon finom ennivaló és nincs is vele sok baj. A sültkrumpli az hamar készen van és én általában csirke húsból készítem a husiját, mert az könnyebben puhul, mint a sertés hús. Össze kell darabolni csíkokra vagy kisebb kockákra, olaj és a gyros fűszer. Ebben kell állni hagyni utána megsütni. Készítsd el bátran, ha szereted a fűszeres ételeket, ezt is szeretni fogod. Én most sertés húsból készítettem, és úgy is finom volt, csak tovább tartott puhítani. Köszönöm szépen kedves soraidat! Fogok mostmár sűrűbben jönni és írni, így akár meg is ismerhetjük egymást

    Szép estét! 

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (46977)
    2013-02-24  16:10
  25. 2013. február 24. 16:1046977.

    Kedves Anita!

    Mi még nem ismerjük egymást, de élvezettel olvastam soraidat.

    Szóval, innen már egy kicsit megismerhettelek, köszi.

    Eszembe juttattad, hogy amikor még dolgoztam, ki kellett volna menni egy nevelőotthonba, gyerekeknek ünnep alkalmából ajándékokat vinni.

    Nem vállaltam! Arra hivatkoztam, se ilyen helyre, se állatok menhelyére be nem teszem a lábom, mert, ha a szemembe néznek és beléjük szeretek, nem fogok tudni szabadulni.

    Ezek olyan lelkiismereti gondok lettek volna, nem mertem bevállalni.

    Gyrost még sohasem ettem, csak láttam már kiírva. Ha Te azt mondod, ez akár vendégvárónak is kitűnő, utána fogok nézni.

    Mégegyszer köszönöm az őszinteségedet, jó volt olvasni egy elégedett Emberke beírását.

    Szeretettel:

    Éva.

    előzmény:
    Princino (46945)
    2013-02-23  18:53
  26. 2013. február 24. 15:5346976.

    Ne is törődj vele! Rengeteg a változás, mi is, akik ott nőttünk fel, és gondtalanul közlekedtem akár autóval is, képzeld el, a lakóhelyünk közelében beleszaladtunk fordítva egy egyirányú utcába.

    Néha olyan utcaneveket hallok, hogy nézek, mint az egyszeri vidéki lány!

     

    előzmény:
    Xillu (46944)
    2013-02-23  17:50
  27. 2013. február 24. 15:4846975.

    Köszi!

    Itt-ott a minőséggel van egy kis baj.

    Drukkolok Neked!

     

    előzmény:
    Xillu (46943)
    2013-02-23  17:47
  28. 2013. február 24. 15:4446974.

    Magdika! Hogy vagy?

    Ismered azt a kedves eszmefuttatást, hogy az ember elmegy az orvoshoz, mert az orvosnak is meg kell élnie valamből.

    Aztán kiváltja a gyógyszereit, mert a patikusnak is élnie kell valamiből.

    Aztán hazamegyek, a gyógyszereket beledobom a csatornába, mert én is élni akarok.

    Ezt Müller Péter előadásából idéztem.

    előzmény:
    Kusza (46938)
    2013-02-23  17:01
  29. 2013. február 24. 15:3946973.

    Jópár éve, amikor egy volt kolléganőm meghívott egy topikba, Magdika volt az első, aki bíztatóan szólt hozzám. Soha nem felejtem el!

    Gyuri fiacskájával is volt szerencsém egy vonatállomáson találkozni, a mosolyát, Édesanyja féltését ma is élénken látom magam előtt.

    Őt is nehéz lenne elfelejtenem.

    Először Magdikától hallottam a Te topikodról, leskelődni eszembe sem jutott.

    Zsuzsókát keresvén bukkantam Rátok.

    Azt gondolom, ebben szerencsém volt...

    előzmény:
    klára13 (46955)
    2013-02-23  21:17
  30. 2013. február 24. 15:3046972.

    Klárám!

    Ne hidd, hogy mindenáron ellenkezni akarok, az ismereteim hiányosak és pontatlanok voltak.

    Bocsika!

    Nekem még erősen "tanulnom " kell Benneteket!

    Puszi.

     

    előzmény:
    klára13 (46953)
    2013-02-23  20:58
  31. 2013. február 24. 10:3246971.

     

     

    Szép napot kívánok!

     

     

     

     

     

  32. 2013. február 24. 09:2746970.

    Szerbusz!

     

    Nagyon jó neked, hogy ilyen nagy családod van. Én is nagy családról álmodom. Persze kezdetnek megelégednék egyszerre egy babával is Én is nagy családból származom. Öten vagyunk testvérek és édesanyámék is négyen, édesapámék is hárman, így elég nagy a család, csak sajnos szüleim elváltak, így egyszerre sosem ülünk össze, mindig csak a fél család. Így is vagyunk azért sokan. Három bátyám és egy nővérem van. A három bátyámnak mindnek egy egy kislánya van. És a férjem részéről is vagyunk ám egy páran, neki két testvére van és a bátyjának három tünemény gyermeke. Szívem csücske mind. Mi a férjemmel már hét éve vagyunk együtt és hat éve leszünk házasok idén novemberben. Eddig anyósoméknál éltünk és csak tavaly nyáron tudtunk albérletbe költözni. Hát valahogy így élünk mi   

    Olvastad a babérleveles teát? Próbáltad már esetleg. Nagyon jó! 

    előzmény:
    szizsuzsóka (46964)
    2013-02-24  07:13
  33. 2013. február 24. 09:1846969.

    Tényleg, Klárám!

    Pedig olvastam az üzenetet. Csak valamiért annyira megmaradt bennem ez az álom, illetve ez a hezitálás. Annak ellenére, hogy a való életben sosem hezitálnék közöttük. Férjem az én boldogságom. Köszönöm, hogy megismételted leveled és a piros rózsát is, amit hozzá tettél :)

    előzmény:
    klára13 (46959)
    2013-02-23  21:59
  34. 2013. február 24. 09:1546968.

    Nagyon jó, hogy szereted azt, amit csinálsz. Én úgy érzem, hogy most jelenleg nem tudok kiteljesedni ebben a munkában. Néztem képzéseket, de nem igazából jutottam előbbre. Szinte teljesen újra kellene kezdenem a sulit, mert ami erre épül, az egyik sem váltás.

    Örömmel venném, ha egyszer leírnád, mire jutottál a témával kapcsolatban! 

    Itt a gyermekjólétnél tényleg minden apróságot észre kell venni, amit sikerül elérni, mert sok sikerélménye másképpen nem lesz az embernek. 

    A szülők haragosak, fenyegetőznek. Most jelenleg hetente járnak a feletteseimhez, feljelenteni szeretnének, és ellenőrzést kérnének a munkámra. Ők nem tudják, hogy tavaly volt ellenőrzésem (kormányhivatal plusz módszertan) és Hála Istennek mindent rendben találtak, meg voltak velem elégedve annyira, hogy kérték, kapjak határozatlan idejű szerződést. De azért rosszul esik, hogy ilyenek, mert több, mint két éves gondozás alatt nagyon sokat segítettem nekik. Csak az ugyebár ilyenkor nem ér semmit. Na majdcsak túljutunk ezen is. Szép napot és ha bármikor leírnád a gondolataidat, amiről írtál a levélben, tényleg szívesen venném. 

    előzmény:
    Bbohar (46958)
    2013-02-23  21:44
  35. 2013. február 24. 07:5546967.
    Az idén még nem voltunk betegek, nem akarom elkiabálni. Talán van köze hozzá annak, hogy D vitamint szedünk. A betegség első jeleinél elkezdünk inhalálni, pihenni, mézes teázni. De, hogy ez e a kulcs, majd beszámolok róla, met úgy emlékszem, hogy tél vége tavasz eleje az igazi betegség időszak.
    előzmény:
    klára13 (46956)
    2013-02-23  21:28
  36. 2013. február 24. 07:5346966.

    Azért ez a viszonyom a nevemmel, mert a keresztnevemet túl keménynek érzem a r és a k miatt, olyannak, amilyen nem vagyok. Ezért nem érzek azonosságot vele. A két név együtt pedig különösen kemény, hát ez van.

     

    Ellenben alig volt becenevem, ritkán kevés korszakomban, és nem hosszú ideig. Ámde azért mégiscsak volt, még ma is van, aki úgy ismer, hogy Szöszi!-hittanos név, kislányka voltam, boldog, a barátnőm is Szöszi volt, csodákat éltünk meg, erős hitünk volt, és a csoport klassz volt, éneklések, palacsintázások, kirándulások.

     

    Később pedig egy ideig Pilla név ragadt rám, főiskolás koromban, azt is szerettem.

     

    A Boncát magamnak választottam, ahol lehet, használom, leginkább online felületeken, mert ezt igen, közelinek érzem. 

     

    A vezetéknevem pedig egy mesterséges, magyarosított név. Svábos vezetékneve volt négyből három nagyszülőmnek is, ami az én vezetéknevem lett volna, még az apai nagyapámnak az van a sírrján, szóval így hogy egy választott név, ezért "üres" nekem. 

    előzmény:
    klára13 (46954)
    2013-02-23  21:15
  37. 2013. február 24. 07:3946965.

    Kedves jara!

     

    Megint hoztam Neked egy kis filmet Izlandról! Micsoda "véletlen", elémgurult :)

     

    http://www.youtube.com/watch?v=j6S0fK7HfQA

    Valóba n csodaszép!

     

    Hasonló mély/érdekes érzéseim vannak egyébként nekem is, csak én azért nem vagyok biztos benne, mert nekem több hely iránt is. Szerintem érdekes az, amikor az ember még sosem járt egy bizonyos helyen, mégis érzelmei fűződnek hozzá. Ahol jártam, azok közül is sok kedves számomra.

    (GArmisch-Partenkirchen, Ausztriában több hely is, Istanbul, London, Edinburgh :)

      

     Ezeken a helyeken viszont nem jártam (kivétel Gyimes!) és mégis..

    1.Franciaország: itt még nem jártam, de ide fűznek olyan érzések, mintha valaha jól ismertem volna, ha becsukom a helyet, érzem a hangulatot, látom az udvart, a házat, a kertet. Szeretnék eljutni ide, hogy megtudjam, hogy képzelet ez vagy valós.

     

    2. Gyimes(középlok) itt jártam, és minden hely közül úgy maradt meg bennem, mint a helyek helye, itt megáll számomra az idő és a táj olyan számomra, mint a balzsam, valami teljesen más hatású, mint bármi más hely.

     

    3.Dél-Amerika

     

    4.Mongólia

     

    5. Portugália 

    előzmény:
    jara (46798)
    2013-02-19  09:57
  38. 2013. február 24. 07:1346964.
    Szervusz ! Én a Zsuzsa megszólítást szeretem. 72. évemet taposom, és most lesz 3 éve, hogy nyughíjas vagyok. 49 éves házasok vagyunk( ill. leszünk a nyáron ) 2 fiam van és 6 unokám. Most éppen itt alszik 4 , a két pesti és a 2 szomszédban lakó. Este 10-en ültünk az asztalnál. Ilyenkor nagyi boldog, csak tegnap fáradt voltam , mert valami bújkál bennem .
    előzmény:
    Princino (46915)
    2013-02-23  08:19
  39. 2013. február 23. 22:4946963.

    A tegnapi bevásárlás után egy kicsit visszaestem, ma sokat feküdtem, és most már egy kicsit könnyebben vagyok. Az előbb főztem gyógyfüvekből teát, mézzel citrommal ittam.

    Nálunk most van a kocsonyafesztivál, nem valami jó idő van rá, esik az eső.

    Jó éjszakát!  

    előzmény:
    klára13 (46956)
    2013-02-23  21:28
  40. 2013. február 23. 22:3346962.

     

     

      

     

     

    előzmény:
    klára13 (46961)
    2013-02-23  22:24
  41. 2013. február 23. 22:2446961.

      VIDÁM, KELLEMES ÁLOMHOZ:

     

     

    Vegyicuki - Hir24 

     

     

  42. 2013. február 23. 22:0546960.
       Álmokat és jó pihenést kívánok mindannyiunknak!
  43. 2013. február 23. 21:5946959.

    Klárám!

     

    Nem írtál álmomra! Várom pedig gondolataidat! 

    idézet:
    Princino (46952)
    2013-02-23 20:29:19

    "én hol férjemhez bújtam oda, hol őhozzá. Hol az egyiket pusziltam, hol a másikat."

      Erre írtam:

      "Nagy a szív, és minél több szeretetet őriz, annál gazdagabb.

      Jó az, ha minden egykori és mai szeretetünk békességben benne van.

      Jól van ez így, Virágom."

     

    Most is csak ezt mondhatom. Szép álom volt, akkor is, ha kissé bizonytalankodtál a múlt és a jelen között.

     

    "Akit szerettünk, nem feledjük" mondja Reviczky Gyula egyik verse. Nagyon átérzem ezt, és örülök, hogy így van.

    előzmény:
    Princino (46952)
    2013-02-23  20:29
  44. 2013. február 23. 21:4446958.

    Nem dolgozom már ebben. Született három kisgyerekem, és szerencsére úgy alakult, hogy nem erre a területre tértem vissza dolgozni. Ennek örülök, mert most már a gyermekeim nevelgetésébe szeretném beleadni úgy magamat, szóval anyukaként már nem vágynék arra a munkára. Kulturális antropológia mesterképzésre mentem utána, és ahhoz és néprajzhoz kapcsolódik most a munkám.

    Én is dolgoztam ilyen munkahelyen még  nagyon régen, postán. Engem is nagyon zavart, és igyekeztem kimaradni belőle. Az jutott még az eszembe, hogy én a szociális munkás képzés során éreztem azt, hogy még sosem találkoztam egy helyen ennyi rosszindulatú, másokat kitárgyaló emberekkel! De komolyan, pletykásak voltak csúnyán azok, akik segíteni készültek másokat. Azért ez mélyebben elgondolkoztatott, majd egyszer talán le is írom :) mire jutottam.

    A családok átmeneti otthonában szerencsére jó volt az együttműködés. Nevelési tanácsadóban voltam hosszabban gyakorlaton, ott volt érdekes még, hogy a szülő hozta a problémás gyereket, a szakember hamar látta, hogy a szülőből ered a probléma, (kívülről elég hamar kiderült) és ebből a pozícióból változást elérni, ez nem kis dolog. Olyan szakember unkáját nézhettem, akinek sok esetben sikerült. Ez lenyűgözött, hiszen változtathat azon, hogy ez a kis hajtás sorsa jó irányba fejlődhessen.

     

    A szülőkkel, akiktől elkerültek a gyerekek, általad, vagy általatok gondolom, hogy nem könnyű, sőt akár haragos, veszélyes is lehet, nem?

    előzmény:
    Princino (46951)
    2013-02-23  19:35
  45. 2013. február 23. 21:3346957.

      Sőt, lehetőséged is van, hogy jogodat érvényesítsd,  álmodat megvalósítsd.

      A maszkmesterség nagyon jó választás. Jól fog menni, jól rajzolsz, ügyes vagy.

      

    előzmény:
    Xillu (46941)
    2013-02-23  17:42
  46. 2013. február 23. 21:2846956.

      Hasonlóan gondolkodom, Magdikám. Ráadásul a vírusokra nincs is gyógyszer, tudtommal.  Zsuzsa is az ágynyugalomról beszélt.

      Elmentél bevásárolni, azért jobban vagy? Nem estél vissza?

    előzmény:
    Kusza (46938)
    2013-02-23  17:01
  47. 2013. február 23. 21:1746955.
       Évike, már ettől a képtől meg kell gyógyulnia Magdikánknak!
    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (46934)
    2013-02-23  16:20
  48. 2013. február 23. 21:1546954.

       Anitával váltottunk néha levelet, természetes tehát, hogy azonnal ráismerek. Emlékszem, hogy munkájával kapcsolatbank kapott tőled tanácsokat. Kislányként választotta ezt a nagyon-nagyon nehéz és felelősségteljes hivatást, és kislányként kellett megismernie az élet árnyékos oldalát. Nagyon becsülöm őt.

       Kár, hogy ez a viszonyod van neveddel.  De megértem. A Bonca csuda jól áll neked! Imádom! Egész családodat a boncaság jellemzi.

      Bonca volna talán új neved? Ha tanácsolhatnám, akkor, ha esetleg a név foglalt volna, akkor szám helyett inkább tegyél egy vagy ha muszáj két csillagot. De szerintem az egy is menni fog. Én is szívesebben lennék Klára csillag, akkoriban ezt a különböztetőjelet még nem ismertem. Persze így is jó.

    előzmény:
    Bbohar (46933)
    2013-02-23  16:19
  49. 2013. február 23. 20:5846953.
       Nagyon kedvelem hozzászólásaidat, Évike. Okosak és energikusak. Nekem nem baj, ha véleménykülönbség merül fel közöttünk. Sőt, nagyon fura lenne, ha mindenről azonosan gondolkodnánk.
    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (46932)
    2013-02-23  16:15
  50. 2013. február 23. 20:2946952.

    Klárám!

     

    Nem írtál álmomra! Várom pedig gondolataidat! 

    előzmény:
    klára13 (46928)
    2013-02-23  15:47
  51. 2013. február 23. 19:3546951.

    Nincs szupervíziónk. Remélem, később majd lesz. Emlékszem, hogy beszéltük korábban a közös végzettséget. Ebben dolgozol még? Szereted amit csinálsz? Inkább az zavar a kollegákkal kapcsolatban, hogy nem értem, miért ilyenek. Miért nincsenek meg egy napig úgy, hogy nem beszélnek ki senkit. Vannak problémáik, vannak saját életük. Félre ne érts, nekem is van hibám, csak ők úgy élik mindennapjaikat, hogy másokat bántanak folyamatosan. Azt már rég feladtam, hogy megfeleljek nekik. Van egy felszínes kapcsolat, de sok mindent nem beszélek meg velük. Sőt! Ami fontos számomra, azokról nem tudnak. A napi nyolc órás munkaidőmet kettő felé osztották, így családsegítő és családgondozó is vagyok egyben.

    Az a tapasztalat, hogy ha a gyermekkel viszonylag könnyen kialakul a segítő kapcsolat, a szülő szinte tiltakozna ellene. Azt hiszem, a legjobb dolgot tettük a gyerekekkel, hogy elhelyeztük őket, nem is hiányolják a szüleiket, olyan jó helyük van. És értelmes, okos gyerekek, van jövőjük. Most a szülőkkel nehéz az együttműködés. Úgy érzik, jogtalanul vittük el a gyerekeket és ők nagyon jó szülők. Be sem látják, hogy mi történt. Mindennap szidkolóznak, átkoznak. Ezt azért rosszul viselem annak ellenére, hogy ugye a gyermekekért vagyok ott és az ő szemszögükből jó döntést hoztam. Köszönöm a bíztató szavakat. 

    előzmény:
    Vándorlány (46950)
    2013-02-23  19:20
  52. 2013. február 23. 19:2046950.

    Ismerős dolgokról írsz nagyon, talán emlékszel, hogy nekem is szociális munkás az első diplomám, és férjemnek és sok barátunknak is. Jól ismerem ezt a problémát. Szupervízió nincs számotokra? Rossz hogy a kollégák ilyenek, zavar téged? 

    Nem értem, hogyhogy gyermekjólét is és családsegítő is egyben a munkád? Gyerekekkel kapcsolatos szociális munka szerintem olyankor jó, ha tudsz segíteni, ha csak egy kicsit is, van sikerélményed, hogy eredményes. Ez pedig valóban csak akkor lehet, ha a szülő együttműködő. Nekem ilyen tapasztalatom olyan helyen volt, ahol a család minden nap elérhető volt, -Családok Átmeneti Otthona.

    Ezenkívül, gyerekek átmeneti vagy állandó otthonában is lehet segíteni nekik.

    Gondolom, hogy nagyon nehéz, döntés, megvalósítás és munka a kiemelés, de valóban nagyon sokszor (sajnos) ez a jó megoldás!

    Láttam példát, nem is egyet, hogy a nagyon rossz környezetből kiemelt gyerek utána, éretségizett, diplomás, sikeres családi életet érő klassz felnőtt lett. 

    előzmény:
    Princino (46945)
    2013-02-23  18:53
  53. 2013. február 23. 19:1946949.
    Persze, hogy nagyon jó, amikor tudja az ember, hogy mit szeretne. Sajnos sok olyan ember van, aki tudja, hogy nem jó helyen van, de most nem nagyon lehet válogatni a munkahelyek között. Óriási a munkanélküliség. Szerintem sokan azért félhetnek váltani.
    előzmény:
    Vándorlány (46948)
    2013-02-23  19:15
  54. 2013. február 23. 19:1546948.
    Az már szerintem főnyeremény, ha az ember tudja, hogy mit szeretne, akkor csak a hozzávezető utat kell kitalálni, és járni, szerintem onnantól már könnyű és jó :) Ha azonban teljesül a kitűzött cél és mégsem ez az, akkor sincs gond. Nem muszáj végleges, életreszóló döntést hozni, lehet merni váltani, ha az ember valamiben nem boldog.
    előzmény:
    Princino (46947)
    2013-02-23  19:03
  55. 2013. február 23. 19:0346947.
    Igen és aki úgy érzi, hogy tudja, mit szeretne, az sem biztos, hogy jól döntött. Lehet, hogy később nem így érzi majd.
    előzmény:
    Xillu (46942)
    2013-02-23  17:44
  56. 2013. február 23. 19:0146946.

    Szia!

     

    Akkor csinálj babérleveles teát. Én esküszöm rá. Az én Mamám (akit mindennél jobban szeretek) mindig azzal gyógyított minket, és nagyon megszerettem. Én megfázás nélkül is szoktam időnként készíteni, amikor megkívánom. Kb két csapott evőkanál cukrot meg kell karamellizálni. Amikor már szép, akkor felöntöm vízzel. Én körülbelül hat decinyit szoktam ráönteni. Beledobok vagy két - három babérlevelet és azzal forralom. De rendesen vagy tíz percig még forrás után, hogy a babérlevélből kifőjjön a lényeg. Kis citromlé még bele és amilyen forrón csak bírom, iszom. Nagyon szeretem. A múltkor segítettem egy beteg néninek munkahelyemen levetni a kabátját, meg a pulóverét és elkaptam tőle valamit. Két nap múlva hánytam annyira, hogy nem bírtam bemenni dolgozni sem. Hiányzott nagyon Mamám gondviselése. Ő most a keresztanyukámnál lakik és nem engedik, hogy látogassuk. Csak telefonon tudunk vele beszélni. Nagyon hiányzik. Amikor anyánál lakott, olyan jó volt, sokat látogattuk. 

    Nem kerültelek titeket, csak nem volt internetünk, azután a gépünktől is megszabadultunk. Utána meg nem is engedett belépni a régi felhasználónevemmel, munkahelyről meg nem lehet ilyesmit nézni. Így tűntem el egy hosszabb időre. De örülök, hogy visszatértem

    előzmény:
    Kusza (46939)
    2013-02-23  17:09
  57. 2013. február 23. 18:5346945.

    Szerbusz Klárám!

     

    A srác nekem volt évfolyam társam középiskolában és most férjemmel egy munkahelyen dolgoznak, innen a barátságuk. A lány pedig a fiú barátnője. Ebédre csináltam a gyrost és most nem vacsira hívtuk őket, de hagytam nekik, a fiú szeret enni Haspók, mint a férjem. Így hagytam öntetet is, szeretik azt is. Mindig, amikor jönnek, nagyon készülök sütök valami sütit és készítek valami sós ennivalót is. Pár óránként megéheznek a fiúk. Én meg ugye fogyókúrázok, így nem nagyon eszem már késő este. Egyébként sem tesz jót, akkor mindig csacsiságokat álmodok. 

    Otthonunk igazi otthonná vált. Már mindenünk megvan. Nem drága holmikra kell gondolni, de mi mindenre vigyázunk, mindenért megdolgoztunk, amink van. Így aztán mindennek nagy becsülete van. Mostmár nagyon jól berendezkedtünk és nagyon szeretünk itt lakni. Ez a külön lét nagyon jót tesz mindkettőnknek. Igazán élvezem a mindennapi sütést-főzést. Nagyon szeretek enni, mint korábban is. (Emiatt nem is tartom a diétát semmire) Meg így van magánéletünk. Hazajövünk, bezárom az ajtót és nem kell alkalmazkodni senkihez, csak a párunkhoz. 

    Munkámban egy nehéz időszakot élek. Ugye két dolgot viszek egyszerre, a családsegítőt és a gyermekjólétet is. A családsegítést nagyon szeretem, kreatívkodni is tudok benne, és jól meg tudom oldani a problémákat, persze lehetőségekhez mérten. (Hétfőn és kedden 850 főre osztottunk élelmiszer csomagot a rászorulóknak. Előtte és most is folyamatosan írjuk a kérelmeket a tűzifa támogatásra, így eltelnek úgy a napjaim, hogy azon kapom magam, hogy délután fél három és nem tudtam inni, nem tudtam enni. Ez azért nem valami jó, úgyhogy rendszeresen viszek magammal egy üveg vizet és pár kekszet.) Nem úgy, mint a gyermekjólét. Hát ott nagyon sok nehézségem van. Nagyon megvisel az egész. Megbarátkozom a gyerekekkel, megszeretem őket és nagyon rossz látni a szenvedéseiket és itt már korántsem könnyű megoldani a problémákat, mert általában a szülők nem értik és nem is akarják megoldani bajaikat. Decemberben kellett családból kiemelni négy kisgyermeket. Két éve gondoztam őket. Két hónapig csak pár órákat aludtam. Úgyhogy ez vált az árnyoldallá. Amikor iskolába jártam, mindig gyermekekkel szerettem volna foglalkozni és most menekülnék előle. Amennyiben nyílna lehetőségem, nem gondolkoznék, hogy leadom ezt a részét a munkámnak. Persze ez az én hibám is. Nem szabadna hagynom, hogy az én életemmé is váljanak ezek a gondok. Mondta is a kolleganőm, hogy nagyon meg van velem elégedve, egyetlen hibám, hogy nem tudom elkülöníteni magamat a problémás családoktól. Ha majd tíz éve csinálnám, mint ő, akkor biztosan menne, de most még nem.  Kollega téren is igen sok gondom akadt. Pedig, ismersz, nem vagyok szemtelen és hangoskodó, de ami a szívemen, az a számon. Azt hiszem, mindennapi csalódás vagyok számukra, amiatt, hogy nem tudtak a saját arcukra formálni. Amikor valami gond vagy probléma van, akkor én megmondom a véleményemet. Nem sértőn, de az igazat, nem játszom meg magam. Úgyhogy így állo. Most talán kicsit csitulnak a dolgok, de kibeszélnek a hátam mögött, úgy érzem. Meg kell szokni, hogy ők így élik mindennapjaikat. Próbálom nem magamra venni.

    előzmény:
    klára13 (46929)
    2013-02-23  15:57
  58. 2013. február 23. 17:5046944.
    Úgyis kell valamit majd mutatnom Bp-ből Marcelnek, most kb. tudom, hogy mit, meg hova mehetnénk el. Bár nem mintha én annyira ismerném, hogy ezek a dolgok hol vannak. Őszintén szólva fogalmam nincs.
    Nem nagyon járok Bp-n.
    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (46936)
    2013-02-23  16:27
  59. 2013. február 23. 17:4746943.
    Szép videó. :)
    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (46936)
    2013-02-23  16:27
  60. 2013. február 23. 17:4446942.

    Ismerek olyan 19 évest, aki a szerződés miatt nem írta alá az egyetemi felvételi papírját. És most gondolkodik, séztnéz a többi ország képzése közt, de még azt sem tudja eldönteni, hogy mi érdekelné. 

    Ezért tökéletesen fölölsegesnek tartom, hogy 18 évesen az ember egyetemre menjen.  

    előzmény:
    Princino (46925)
    2013-02-23  14:35
  61. 2013. február 23. 17:4246941.

    aZT HISZEM, ÍRTAM IS, HOGY HÜLYE MINDENHOL VAN. CSAK AHOL TE LÁTOD A FEJLŐDÉST, AKKOR EL TUDOD VISELNI ŐKET.

    Hoppá, bocsánat a capsért, nem kiabálok, csak így maradt véletlen . :S Lusta vagyok megint begépelni.

     

    Attól függ,hogy melyik rendező volt..... a színházi emberek közt is van pont olyan szar ember,mint a kétkezi munkások közt.

    De én kétkezi munkásnak nem lennék jó, nem elégítené ki az álmaimat, vágyaimat.Márpedig még nem vagyok  30 sem, így megvan a szabad döntési jogom.

     

     

    előzmény:
    klára13 (46911)
    2013-02-23  00:28
  62. 2013. február 23. 17:1246940.

    Na Magdika!

    Szintén zenész!

    Mi sem oltattuk be még soha magunkat, de ezt nem akarom reklámozni.

    Januárban mindketten alaposan megfáztunk, orvoshoz nem mentünk, elmúlt házi praktikákkal.A bacilusgazda én voltam. Szerdára van időpontom a HO-hoz, remélem, nem kell sokat várnom.

     

     

    http://tekasztorik.blog.hu/2011/02/20/moki s_es_bobe_visszaternek

     

    Remélem, nyílik a link! Ez egy kis marhaság, egy másik topikostól kaptam.

    előzmény:
    Kusza (46938)
    2013-02-23  17:01
  63. 2013. február 23. 17:0946939.

    Szia Anita!

    A szokásos téli megfázás kapott el.

    Merre jártál eddig, miért kerültél el minket? 

    előzmény:
    Princino (46926)
    2013-02-23  14:41
  64. 2013. február 23. 17:0146938.

    Nem sok értelmét találom, hogy orvoshoz menjek, lázam nincs, magamat kúrálom itthon. Nem jó ilyenkor tömegbe menni, vagy magamat fertőzöm meg, vagy másoknak adom át a bacit.

    Még sose oltattam be magam, ahogy olvasom a topikokban, aki beoltatta magát, ugyan úgy elkap mindent. 

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (46934)
    2013-02-23  16:20
  65. 2013. február 23. 16:3946937.

    Zsumika!

    Remélem, szépen ünnepeltetek a névnapodon?

    Engem furdalt a lelkiismeret, mert rájöttem, csak az Iwiwben, a hírfolyamon, a közösben közöntöttelek.

    Van ám úgy, hogy Felétek sem nézek, mert az "éleslátás" sajnos nem mindíg sikerül.

    Nagyon igazad van, hogy folyamatosan benne kell lenni egy szakmában, különben az ember lemarad valamiről.

    Saját bőrömön tapasztaltam ezt, amikor visszamentem a gyes után.

    Dórika most jó helyzetben van, még gondolkodhat, hogyan tovább.

    Állatorvos még nem akart lenni? Szerintem ott aztán egy magánrendelő, és szuper a jövő!

    Puszi.

     

    előzmény:
    Zsumi45 (46889)
    2013-02-22  14:14
  66. 2013. február 23. 16:2746936.

    Többnyire megérkezik!

    Ne add fel az álmaidat!

     

     http://hu.gloria.tv/?media=176452

     

    Eb ben a filmben is van egy kis Szeged!

     

    Puszi!
       

    előzmény:
    Xillu (46881)
    2013-02-22  00:18
  67. 2013. február 23. 16:2346935.
    Egyik-másikat kihagynám, de az a Luci Ferkó erősebb nálam.
    előzmény:
    klára13 (46875)
    2013-02-21  17:13
  68. 2013. február 23. 16:2046934.

    Magdika!

    Talán orvoshoz kéne mégis fordulnod!

    Megkaptad az influenza elleni védőoltást?

    Mielőbbi teljes felépülést kívánok Neked!

    Szeretettel:Éva.

    előzmény:
    Kusza (46872)
    2013-02-21  13:23
  69. 2013. február 23. 16:1946933.

    Jaaaa :) Már értem, kicsit lassan sikerült csak összeraknom! Külön gondolkoztam, hogy mi lehet Anitával, és külön arról, hogy kutattam az emlékeimben, hogy "találkoztam" e már Princinoval. Milyen könnyen azonosítod névváltozás után is a virtuális és az igazi személyeket!

     

    Kénytelen voltam én is még egy névvel regisztrálni, rákényszerített az nlc :) így megfontolom, hogy ezt a nehézkes Bbohart ne cseréljem e le arra, az jobban tetszik.

     

    Régen, a főiskolán, a legelső pszichokézségszerű órát a nevünkkel kezdtük, a nevünk (vezeték és kereszt) jelentőségét, a nevünkhöz fűződő érzelmeinkről kellett beszélni. Én sem a kereszt sem a vezetéknevemmel nem érzek azonosságot egyébként, nincs kötődésem hozzá.

    Jó a Bonca, azt szeretem :) 

    előzmény:
    klára13 (46930)
    2013-02-23  16:03
  70. 2013. február 23. 16:1546932.

    Klárám!

    Akkor én valamit nagyon félre értettem!

    Arra gondoltam, az önfentartás jelenleg eseti megbízásokon alapul, de a végleges főcsapásirány még várat magára, de nagyon közeledik.

    Hiába! Így jár, aki esetenként jön a topikba/ez:én!/, persze nem kifejezetten lustaságból, csak látom, vagy nem erőltetem alapon.

    Puszika.

    előzmény:
    klára13 (46874)
    2013-02-21  17:07
  71. 2013. február 23. 16:0846931.

    Egyszer Klára írta Xillunak, hogy senki sem ígérte, hogy az Élet könnyű, mindenért meg kell kkűzdeni.

    Szerintem ez még mindíg jobb, mint céltalanul élni, vegetálni.

    Talán azért nehezebb  tűrni  a mi korunkban, mert korábban vagy immunisak voltunk a nehezítő körülményekre, vagy a szüleink ezektől megóvtak bennünket.

     

     http://hu.gloria.tv/?media=176452

    Ha van egy "lyukas " órátok, ezen a filmen Magyarország nevezetességei nagyon jól össze vannak szedve.

    Olyan jó érzés, hogy ezeket a helyeket már korábban mind megismertük, és nem csak a külföldi utakkal nosztalgiázhatunk.

    Szép a mi országunk, de nem kellene sok mindent az enyészetnek átadni.
       

    előzmény:
    szizsuzsóka (46913)
    2013-02-23  06:20
  72. 2013. február 23. 16:0346930.
      Igen. Bonca, Anitával ismeritek egymást.
    előzmény:
    Bbohar (46927)
    2013-02-23  14:48
  73. 2013. február 23. 15:5746929.

      Anitám, nagy és szép munkát végeztél el.Kik lesznek vendégeitek? Ők is kapnak giroszt, vagy nem vacsorára hívtad őket? Nagyon aranyos lehet otthonotok.

      Szívesen hallanék ám fizetett munkádról is. Ha valami nehéz, itt kiöntheted szívedet és mindjárt könnyebb lesz, meglátod. Én is ezt teszem, ha bánatom van. És mindannyin, de szerencsére kevés a bajunk, vagy ha van is, végtelenül optimisták vagyunk.

    előzmény:
    Princino (46924)
    2013-02-23  14:23
  74. 2013. február 23. 15:4746928.

      Nagy a szív, és minél több szeretetet őriz, annál gazdagabb.

      Jó az, ha minden egykori és mai szeretetünk békességben benne van.

      Jól van ez így, Virágom.

     

    előzmény:
    Princino (46923)
    2013-02-23  14:17
  75. 2013. február 23. 14:4846927.
    Őrá én is szoktam gondolni? Mi lehet vele, miért nem jár már ide vagy néha néha szokott e még.
    előzmény:
    klára13 (46900)
    2013-02-22  18:18
  76. 2013. február 23. 14:4146926.

    Mi történt veled, Magdi? Miért kell gyógyulnod?

    Jobbulást neked! 

    előzmény:
    Kusza (46908)
    2013-02-22  21:42
  77. 2013. február 23. 14:3546925.
    Ez igazán jó ötlet lenne! Tényleg nem nagyon tudja az ember, hogy mit szeretne csinálni. Most beszélgettem pár fiatallal, akiknek középiskolát kell választaniuk és nem nagyon tudták, hová is menjenek. Mivel őket viszonylag jól ismerem, elkezdtem egy- két szakot felsorolni és volt, amiről azt sem tudták, hogy ezt a környéken is lehet tanulni vagy hogy létezik ilyen. Fogalmuk sincs, hogy mit szeretnének. Annyivel könnyebb volna, ha lenne lehetősége az embernek tapasztalatot szerezni, megszeretni valamit és utána már kitartanának a választott mellett.
    előzmény:
    Xillu (46906)
    2013-02-22  19:41
  78. 2013. február 23. 14:2346924.

    Mindenki úgy szólít, ahogy szeretne. Anita vagyok, de hallgatok az Anira is. Az idősek között (is) van egy kedvencem, egy nagyon okos férfi, akit a katonaságnál ért valami és tönkrement élete fiatal korában, most jelenleg kevésbé beszámítható. Ő szokott Aninak hívni, úgyhogy az is a szívemhez nőtt. 

    Végeztem a mára elrendelt dolgaimmal, a lakás ragyog. Ilyenkor az én lelkem is mindig megnyugszik. Fúrcsa összefüggésben van nálam a takarítás és a lelki nyugalom, ha takarítok, jól esik és megnyugszom. Szóval kellőképpen kitakarítottam magamat, mostmár tudom a gondolataimat a megnyugvásra összpontosítani. Jó ilyenkor a kikapcsolás. 

    Kiválogattam ruháimat is, már tudom is, hogy kinek fogom odaadni, aki majd hasznát veszi.

    előzmény:
    klára13 (46919)
    2013-02-23  09:10
  79. 2013. február 23. 14:1746923.

    Szerbusz Klárám! 

     

    Éppen arra gondoltam, hogy jó volna egy pár sor minden tagról :) De majd szép lassan kialakul. Orvosnő? Nagyon szuper. És szép lehet Pilis környéke. Tiszta levegő. Vagy én legalábbis így képzelem! Jól aludtam, meglepő módon, egy ideje nem alszom valami jól. Minden éjjel felébredek többször is. Nyugtalankodom. 

    Ma álmodtam, de olyan fúrcsa volt. Egész délelőtt a megfejtésén gondolkoztam, de nem találom a kiutat. Ha neked van közelebbi utad a megfejtéshez, szívesen fogadom. Szóval az álmom: Férjemmel, volt szerelmemmel és annak új barátnőjével nagyon messze voltunk az unokatestvérem esküvőjén. Hogy ők hogyan kerültek oda, azt nem tudom, de egész este kerülni próbáltam, majd a vacsora közeledtével ők ültek mellettünk és én hol férjemhez bújtam oda, hol őhozzá. Hol az egyiket pusziltam, hol a másikat. Mintha vaciláltam volna álmomban. Nagyon fúrcsa volt. nem is tudom, hogyan keveredett ő ide éppen pont most. Várom a gondolatokat!

    előzmény:
    klára13 (46917)
    2013-02-23  08:33
  80. 2013. február 23. 11:4646922.
    :) Még egy cukiság! Idejött hozzám Ábel nézte ahogy írtam egy kommentet, azt mondja kedvesen mosolyogva, anya azt a csészét nem tudod odajuttatni valamelyik emberhez? (De jó, hogy számára ennek lenne értelme :)
    előzmény:
    klára13 (46920)
    2013-02-23  09:15
  81. 2013. február 23. 09:1746921.
      Magdikám, mint Zsuzsa javasolta, heveréssz, olvasgass és gyógyulj!
    mindenkinek szép hétvégét kívánok!
  82. 2013. február 23. 09:1546920.

     

      Bonca, megnyugodtam! Mert Benikémnek is ilyenek a cukiságok, ezek szerint ettől még egészen normális felnőtt lesz!

    előzmény:
    Bbohar (46918)
    2013-02-23  09:08
  83. 2013. február 23. 09:1046919.

      Tehát ezt jelenti beceneved. Aranyos és valóságos. De hogyan szólíthatunk? Mert ez a név így eléggé kacifántos.

      Lámpácskádat adatlapodnál lehet felgyújtani, módja könnyen megtalálható. 

      Mindig úgy kezdem a fórumozást, hogy megtekintem, barátaim közül ki van jelen. És megörülök az égő lámpácskáknak. 

      Van, aki nem szereti, ha tudják, a fórumon jár éppen, ez valamiféle félelemből fakad, úgy gondolom. Pedig itt nem járnak farkasok!

    előzmény:
    Princino (46916)
    2013-02-23  08:30
  84. 2013. február 23. 09:0846918.

    Jó reggelt kívánok, szép napot!

     

    Hoztam egy kis vidámságot-cukiságot nektek ma reggelre:

     

     http://www.youtube.com/watch?v=cBkWhkAZ9ds

     

     

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  85. 2013. február 23. 08:3346917.

       Szép jó reggelet, Virágom!

       Felesleges aggódnod. Szép lassacskán minden kiderül (a vallatásnál!). 

       Látod, Zsuzsát máris ismered. Ő a topik egyik őrző angyala, mindenféle fizikális és lelki nyavalyára tud gyógyírt. Orvosnő a Pilis egyik szép községében, nyugdíjas, ma is szívesen gyógyít. Bennünket is. Bármilyen kérdéssel bizalommal lehet hozzá fordulni. 

      Jól aludtál? Álmodtál-e?

    előzmény:
    Princino (46915)
    2013-02-23  08:19
  86. 2013. február 23. 08:3046916.

    Szerbusz Klárám!

     

    Igazából nem mutatja a rendszer, ha bent vagyok. legalábbis nekem mindig azt írja ki, hogy offline vagyok. láttad zöldnek a kis figurát? 

    A mai napig felkelek vele hajnalban. Behozom neki a tízóraiját és teát a termoszba elkészítem, ő elrakja, és elindul munkába. (integetek neki a lépcsőnél, majd szaladok a kisszoba ablakába és ott is integetek neki, ameddig látom :)) Utána nem nagyon lazítok, takarítok, pakolok, mindig van mit tenni. Néha amikor érzem, hogy nehéz napom lesz, akkor erőt próbálok gyűjteni és indul nekem is a nap. Nem is tudnám úgy elképzelni a reggelt, hogy nem kelek fel vele. Ilyenkor még kapok pár ölelést, erőt ad.

    Kis kedvenc? Ezt nem is tudtam, de aranyosak vagytok. És nem is gondoltam volna, hogy majd emlékeznek még rám és hogy még kedvelnek is Jól esik, hogy így fogadtatok!

     

    A nevemnek nagyon egyszerű története van. Eszperantó nyelvből vizsgáztam és a nevemet nem lehet eszperantósítani. A princino jelentése hercegnő, én pedig nem hercegnő, hanem ..né vagyok. Így találtam ki. 

    Na most elmegyek, kezdem a munkát. Mára sok tennivalót osztottam be. Gyrost fogok főzni, úgyhogy legelőször feldarabolom a husit, befűszerezem, megcsinálom az öntetet és a krumplit is elkészítem, hogy később csak sütni kelljen. Azután takarítok és a kihízott ruháimat (sajnos van ilyen, még mindig a súlyommal küzdök állandóan) is kiválogatom, be akarom vinni a munkahelyemre, ott mindig van, aki örülne egy- két ruhának. este pedig valószínűleg vendégeink lesznek.

    Délután vagy este azért még felnézek ide! Mindenkinek szép napot kívánok! 

    előzmény:
    klára13 (46909)
    2013-02-22  23:56
  87. 2013. február 23. 08:1946915.

    Köszönöm szépen! Úgy látom, nehéz dolgom lesz behoznom a lemaradást! Jól vissza kell olvasgatnom, hogy meg tudjalak titeket ismerni

    Szép napot mindenkinek! (Itt nálunk nagyon csúnya idő van. Hideg és borult és esős) 

    előzmény:
    jara (46904)
    2013-02-22  19:16
  88. 2013. február 23. 06:3346914.
    Igen , ilyen létezik, tüneteit viszont csökkenteni lehet megfelelő gyógyszerekkel . Az agy zsugorodása is valószínűleg a kor köbóvetkezménye. Valószínűlreg régebben is ez volt az ok, csak nem voltak megfelelő eszközök a kimutatásra . Az idült betegségek általában nem gyógyíthatóak, csak lassítható lefolyásuk, és csökkenthetők a tünetek , melyek a beteget és környezetét zavarják !
    előzmény:
    klára13 (46877)
    2013-02-21  17:34
  89. 2013. február 23. 06:2046913.

    Évám ! Valóban küzdeni kell célunk eléréséért, ha tudjuk , mit akarunk. No persze úgy, hogy közben felnőtt korban eltartjuk magunkat ! Nem mindegy mit dolgozik az ember, mert a munka örömet is jelent, de ehhez úgy kell eljutnunk , hogy sok kellemetlen dolgot is el kell szenvednünk.

    Te tudsz oroszul, én sok mindent elfelejtettem , de megmaradt bennem a 

    Pvolv egyik írásából a " csornaja  rabóta " kifejezés .No ezzel nem a mai adócsalást gondolta , hanem a dicsőséghez vezető úton sok kis piszkos munkát kell elvégezni. Ez náléa az állatkísérletek kapcsán elvégzett kellemetlen teendőket jelentette. 

    előzmény:
    Ezüstsirály2000 (46871)
    2013-02-21  13:15
  90. 2013. február 23. 06:1346912.
    Magdika jobbulást kívánok!. Legjobb gyógyszer a fekvés . A többi arra jó, hogy tüneteinkiet csökkentse, és jól tudjunk pihenni
    előzmény:
    Kusza (46872)
    2013-02-21  13:23
  91. 2013. február 23. 00:2846911.

       Igazi hivatásod lesz, Csillu. Az életet ez nagyon boldoggá teheti.

       Szurkolok az irodai állásért neked, hiszen a kibontakozás akár jóval később lehet. Ha tanácsolhatom, ne nagyon foglalkozz a munkatársakkal. Ha szép csendben, szerényen teszed dolgodat, nem fognak kikezdeni. Ha kiderül, hogy aktakukacnak tartod őket, akkor nemigen lesz közöttük szép életed. 

       Jó hír, hogy egészséges vagy. Valamiféle ügyes nyakpárna esetleg segítene?

       Közelebbről nem ismerem, különösen manapság nem, de egy-egy elejtett megjegyzésből úgy tűnik, hogy a színháziak, ahogy nevezik magukat - mert mi vagyunk ugye a civilek -  álnok társaság. Hiú és irigy. Hát, ahogy a múltkor láttam az egyik rendezőt a tévében... nem szeretnék közelében élni. "Én már egy öregember vagyok" mondta, és belenézett a kamerába kivasalt fizimiskájával, és szeméből sütött a diadal, hogy lám, ő milyen gyönyörű... Olyan volt férfi létére, mint egy végtelenül hiú öregasszony. Nos, nem szívesen lennék egy fedél alatt ilyen pojácákkal. Na meg amilyen nagy dumás, az külön fejezet lehetne.

      E pozitív sorok után elmondható, hogy jóindulatommal akár elmehetnék "színházinak"!

      Persze, ahogy mindenütt,  ott is van biztosan ilyen ember is és olyan is.

    előzmény:
    Xillu (46905)
    2013-02-22  19:34
  92. 2013. február 23. 00:0146910.

      Ez tényleg nagyon tréfás, Marika. Jó lehetett ott dolgozni. Vajon vannak-e ma is hasonló baráti légkörű munkahelyek?

      Mit jelent a "papa kapta" pár?

    előzmény:
    jara (46903)
    2013-02-22  19:13
  93. 2013. február 22. 23:5646909.

      Azt hittem, elmentél. Talán elnéztem lámpácskádat?

      A mai napig is felkelsz férjeddel hajnalban? Nagyon szép szokásod, kevesen képesek az ilyesmire.

      Miután elindult, tudsz-e lazítani, meditálni? 

      Nagyon örülök neked. Kis kedvencem, ahogy Magdi mondta. Ő is kedvel ám!

      E furcsa nevednek mi a története?

    előzmény:
    Princino (46902)
    2013-02-22  18:25
  94. 2013. február 22. 21:4246908.
    Ja most már beugrott, a kis kedvenced!
    előzmény:
    klára13 (46900)
    2013-02-22  18:18
  95. 2013. február 22. 20:5146907.

    HHHHAAAA sikerül, szeretettel küldöm.

     http://www.opencreative.hu/panorama/vac-szekesegy haz-harangtorony.html

  96. 2013. február 22. 19:4146906.

    Énszerintem pont, hogy későbbre kellene tolni! 14 meg 18 évesen hova döntsem el, hogy mi akarok lenni, ha nem láttam, nem próbáltam ki egy rakás dolgot? 

    Aztán meg jön a szenvedés, meg az őrlődés, hogy de ez nem tetszik, de akkor ha itt hagyom, vesznek a félévek, meg fizetni kell majd, arról nem beszélve, hogy a szülői, családi nyomás mekkora is lehet....

     

    Szerintem érettségi után mindenkinek kellene két-három évet valahol gyakornokoskodni - most csak idillizálok - aztán ha kipróbált egy csomó dolgot,akkor mehetne tovább oda, amit nagy valószínűséggel be is fog fejezni.

     

    Nekem is ez volt a bajom, hogy a 2. évemben jöttem rá egyetemen. (2. év szeptemberében) hogy nekem ez nem gyere be - orosz szak - és hogy színházat akarok tanulni.... és nem a szülőnek ell szeretni meg elfogadn ias zakmát,amit a kölök tanul,hanem a kölöknek.

     

    Ez is logikus magyarázat. 

    előzmény:
    Zsumi45 (46889)
    2013-02-22  14:14
  97. 2013. február 22. 19:3446905.

    Sziasztok! 

     

    Valóban nem volt könnyű elviselni ezta 2,5 évet.... dolgoztam már huzamosabban, színházban ingyen. Mivel diákszínháznál voltam. Illetve a tanulás alatt is már ezt csináltam. Szóval, ha úgy vesszük, világ életemben színházinak készültem. Ehhez értek a legjobban.... és ha a fene fenét eszik is, ott fogok dolgozni.

     

    26-án megyek még egy meghallgatásra, ahova regisztrált munkakeresőként kötelező elmennem. A vízműveknél adminisztrációs aktakukac lennék. Meglátjuk, mi lesz az elbeszélgetésen. Mondjuk ez elég nyugis lenne.... ameddig nem választ ki a TUTOR-os ösztöndíjas programban egy cég,addig várni kell (az értesítő szerint 1 - 2 hónap) akkor addig hátha gyűjtenék pénzt.  

    Ezzel kiegyeznék. De kizárólag addig,amíg nem tudok kiutazni.

      

     

     Hivatalos e-mailt kaptam, hogy bekerültem a rendszerbe. :) Csak a képzést elkezdeni úgy lehet, hogyha van egy cég,aki engem kiképez rá. Ennek jelentkezését várom most, és erre írta az ügyintéző, hogy 1-2 hónap. Ezek után: itthoni nyelvi képzés, kinti nyelvi képzés(1-1 hó) és utána 2 év plusz 1 évig a szakmát tanulja a jelentkező, azaz legvégül BA-ra emelt fokozat szerezhető.

     

     Viszont, ma voltam nyaki ér plusz pajzsmirigy ultrahangon. Semmi bajom! 
    Másik viszont,amit érdekességként olvastam, hogy a nyaki porcok kopása okozhat olyasmi jellegű szédülést,mint ami nekem van. A doki erre is gyanakszik, gonodlom, ezt is megnézeti majd. Vagy mi. De ez jó hír, hogy sem a nyaki ereimmel, sem pedig a pajzsmirigyemmel nincs probléma!!! 

     

    A nyakamban a porc ugyan el van csúszva, ami miatt folyamat elalszom an yakam - ahogy ma is - de talán erre majd tud valamit javasolni a doki. Egy McKenzie tornát néztem ki rá, van is Szegeden ilyen torna.

    Most készülök konditermet váltani,mert ahova eddig jártam, az nagyon drága lett. :S

    Oda fogok szerintem járni,ahova az öcsém is.

     

    Megérkezett anya szülinapiajándéka (márc. 3-án lesz). Remélem, hogy ezzel betrafálok, de tudom, hogy be fogok,mert úgyis pallersütő serpenyőért mirnyákol már,mert a régi palacsintasütői már elhasználódtak. Vettem egyet neki a kuponvilágtól.

    A futárjuk nem volt ma a topon és a jómodorból is van tanulni valója. Visszajelzésként megírtam nekik visszajelzésképp, persze finoman, ahogy lehet.

     

    Ma pedig barátokkal találkozom.
    Holnap este meg színházba van jegyem. Megígértem kollégáknak, hogy megnézem őket. :) 

     

    előzmény:
    klára13 (46886)
    2013-02-22  04:59
  98. 2013. február 22. 19:1646904.
    Szeretettel köszöntelek.
    előzmény:
    Princino (46902)
    2013-02-22  18:25
  99. 2013. február 22. 19:1346903.

    Nagyon aranyosak.

    Én is találtam valamit mintakeresés közben. Jót nevettem.

    Ha "Apuka" ezt látná, nem hagyna békén, mert olyan a baromfi pár, mint a "papa-kapta" pár.

    Elmondom, miért vagyunk mi "Anyuka és Apuka".

    Együtt dolgoztunk egy kisszövetkezetben. (kb. 13o fős, építőipar)

    Ott ragadt ránk, mindenki így hívott minket, még azok is, akik idősebbek voltak.  Mai napig is, ha találkozunk.

    Nagyon kedveltük egymást, jó kis közösség volt.

    A stílus, ahogy Zsumika emlegeti volt (van) munkahelyét, mindig erre az időszakra emlékeztet.  

    előzmény:
    Kusza (46897)
    2013-02-22  17:47
  100. 2013. február 22. 18:2546902.
    És hát akkor üdv mindenkinek! Régieknek és "újaknak" is.
    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43

Címlap

top