Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyűjtsük álmainkat!
Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!
Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát. Kavicsot.
De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.
Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet. Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!
talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!
Áldott szép húsvéti ünnepeket kívánok!
Most dagasztottam be a kalácsnak valót. Holnap reggel útra kelünk Tamásékhoz, hogy együtt ünnepelhessünk. Ott majd közelebbről láthatom a szép kis madárkákat. A nappali ablaka előtt van egy csipkebokor, ráakasztottak olyan labdaszerű etetőt, gyönyörködök bennük, ahogy lakmároznak.
jara , sok sikert neki az eletben valo tapasztalat szerzeshez !
en nem batoritom ilyesmire , mert nem vagyunk fiatal szulok . felunk , hogy ha elhuzza a tanulmanyait , nem tudjuk majd segiteni .
Nalunk mar nyar van - nem tavasz .Ketto hete meg faztunk este kint .
Egy hete este a parkban langymeleg volt es emelyito viragillat . Valamelyik diszfa viragzott epp . Ahogy a drotszamaron ultunk hirtelen hideg leghullamok teritettek be a parkot .MIntha egy oriasi legkondival fujtak volna be . A tenger felol jott egy hideg aramlat . Nem szamitottunk ra.
_________________
En a Fold kirablasat illetoen nem hasznalnam az altalnos alanyt .
Tényleg szedett-vedett a szarkafészek? Itt is gyakran előfordulnak, féltem a kismadárkákat tőlük.
Négy éves lótrágya várta hasznát zsákolva. Most elajándékoztam botanikus barátomnak. Igazi komposzt szerkezete lett. Másik szomszédom mondta, hogy van marhatrágya granulátum formában is, ami nagyon jó minőségű.
Most általában egynyári virágmagot vetek, mert fiamék fúrnak, faragnak, építenek a telken. Semmi haszonnövény nem várható.
Szépek a tulipánjaim, játszintjaim. Kék szőnyeget terített a meténg, fehéret a pázsitviola, de foltokban, nem olyan hatású mint a kerted Klárám.
Jankám, első drágaságomnak is befejeződik egy szakasz az egyetemen. Okosan tervez, egy évet kihagy, tájékozódik melyik szakon folytatja tovább. Dolgozni fog, már van munkahelye.
Minden kedves ismerősömnek ezen a helyen is kellemes ünnepeket kívánok szeretettel.
Nálatok is tavasz van? Igazi?
Tárbérlőim vannak, a kis mandulafára, amely közel van ablakomhoz és oly sok örömet szerzett koratavaszi csodás bokrétájával, szarkapár választotta építési teleknek. Megépítették fészküket. Tudom, hogy fészekrablók, de hát, Istenem, mi, emberek mik vagyunk? Mi az egész bolygót kiraboljuk.
Ennél vidámabb téma, hogy sikerült bezsákolt kakit vásárolnom. Egyelőre teraszomat igyekszem életre kelteni. Megelégszem azokkal, akik maguktól jelentkeztem. Most csodásan virágba borultak a törpefák. aztán majd elborítja teraszomat a szarkaláb, az egynyári.
A husvet pont Ramadan kozepere esik . A madarkam vizsgazik az egyetemen . Es meg a csoki tojasoktol is felni kell !
Lehet , hogy nekunk sem ez lesz a legfenyesebb husvet !
Nagyon izgalmas ez a csillagasz . Barcsak ertenek annyit a temahoz , hogy kritikus szemmel olvashatnam !
Szervusztok ! Készülődtök húsvétra? Nálunk csend lesz . Férjem alig eszik , sokat fogyott, sokat alszik nappal is. Ezt én is elkaphatnám , mert én pedig maradékon élek . Nem szeretek ételt kidobni Vánszorognak a napok. Családom meggyógyult, menyem már bejár kórházba.Sok munka lenne a kertben , egyedül csinálom, és a lakás, háztatás is itt van . Szépek a palántáim az ablakban , lassan lehordom a fóliába.Csinálom, mert csinálni kell, nem gondolkodni.Olvasgatok esténként . Most Márait . Hát nem igazán hangulatjavító írások.
Szép kor az öreg kor, de nem kellemes......
Zsuzsikám most mentek Hollandiába ?Szép lesz az együtt töltött idő.
Én a fiától olvastam sokat, unokájától keveset. Kolozsvári Grandpierre Emil (Kolozsvár, 1907. január 15. – Budapest, 1992. május 11.) magyar író, műfordító és kritikus. Unokája pedig Grandpierre Attila, fizikus, csillagász, egyetemi doktor, író, múlt és jövő kutató.
Erdekes cikket talaltam egy adatbazisban . A franciakrol szolt ,akik Magyarorszagon telepedtek le .
Volt egy Berry Geza nevu ember ,aki szereny korulmenyek kozt Arad kornyeken elt es mint kozsegi jegyzo tengette az eletet .
Mikor meghalt Bourbon duc berry -kent lett bejegyezve . Egy francia tronkovetelo leszarmazottja lehetett . Hogy mik vannak !
Ezt sose gondoltam volna !
Eddig csak Grandpierre Emilrol tudtam , hogy francia szarmazasu . A Vidam Mesek c . konyven konnyesre nevettuk magunkat nagylanyommal ...mar jo regen volt ...
Nekem szomszedasszonyom volt ,aki egy ev alatt kettot szult . Volt is gondja burokraciaval - mert folyton automatikusan ikreknek nyilvanitottak a ketto gyereket . Mindig magyaraznia kellett , hogy egy evben van 12 honap es a terhesseg 9 honap .
Semmi kulonos nem tortent veluk. Felnottek , dolgoznak .
Nem mondtam, hogy az interneten vásárolj, mert én sem ott vásárolok gyógyszert. Pénzt meg sehol, mert 80 éves nyugdíjad vagyok,
Az újonnan felfedezett rokonaim között egy hölgynek 1 év alatt 3 szép, egészséges gyermeke született: Januárban egy lány és decemberben egy fiú ikerpár. Nagyon kedvesek, okosak, szorgalmasak, már felnőttek, humán pályán dolgoznak.
Anyai ágon rokonommal épp egy hete találkoztam, 40-50 év közötti hölgy, hét (7 ! ) gyermeke és 6 unokája van. Nagyobb gyermekei, akik családosak, friss diplomásak! Nagy családi összejövetel volt, testvérei többen 4-5 gyermekesek. Voltunk vagy százan, akik ünnepeltük a már 6 dédunokás, 80 éves unokatestvéremet és férjét! Több orvos, gyógyszerész gyermekük van, s maguk is gyógyszerészek.
Nem vallási okból van sok gyermek, a dédpapának is 7 testvére volt, a dédmamának 5, de a háború alatt és után 3 kistestvért vesztettek el.
Kicsit kemény véleményed, hogy sokkolónak tartod Kára írását. Nekem is volt oiyan betegem aki egy év alatt két gyermeket szült. Valami azért mégsem stimmelt , mert a másodikként született koraszülött volt ,fiatalon hat meg, tizenéves korában .
Volt olyan betegem, aki 20 gyermeket szült , és sírjánál 2 fia állt. A többi meghalt. Másik igaz történet. Egy pap ismerősünk nagyon aranyos édesanyja 14. volt a családban . Voltak nála fiatalabb testvérek is. Egy skarlát járvány alatt 6 kis gyermek halt meg. Minden héten temettek. Nem volt szükség fogamzásgátlásra , a járványok elintézték az egyensúlyt.De nekem ez rettenetesnek tűnt. Biztosan belepusztultam volna.
Abortusz . Nekem szakad meg terhességem, nagyon nagy fájdalom volt. rosszabb a szülésnél, mert értelmetlen volt .
Ma csaladfa kutatas kozben arra jottem ra , hogy szogedi szuletesu szepanyam nem volt tosgyokeres szogedi .
A testverek szuletesi lapjabol azt latom , hogy sokat laktak Sumegen , majd par evet Mohacson ,aztan Szegedre koltoztek .
Errol a Sumegrol nem tudtam , az jutott eszembe , hogy Mpiggy -nek is voltak ott rokonai . A z mar tenyleg elkepeszto lenne , ha osszeernenek a szalak vele is .
Mar ketto topik tarsammal vannak azonos nevu oseink . Nem tul gyakori nevek . Veled hasonlo kinezetu gyermek rokon azonossag .
Rejtelyek .
___________ Az elozo tema :
Egyszer lattam egy jo filmet - egy Nemetorszagba emigralt torok csalad eleterol szolt , sok humorral . Az asszonyka , harom gyerek anyja rosszul van . Kihivjak az orvost . A orvosno gondterhelten jelenti be "terhes" . Az asszonyka meg az egesz csalad repdes az oromtol . Mutogatjak , hogy kisbaba ? Biztos , jol ertettek ?
Kitunoen mutatja be a mentalitasbeli kulonbsegeket .
Rank tulsagosan rankragadt ez a nemet stilus .
Bar igaz , hogy volt ido mikor a sok gyerek csokkentette a varhato elettartamot . A 19 . sz . ban nem talaltam eddig olyan ukanyamat ,aki 45 evnel tovabb elt volna , mikor a ferjek kozul mindmegert minimum 70 evet ,sot volt ,aki 90 felett halt meg .
De ez a 20 . szazadban megfordult . Mar voltak 80 feletti dedanyaim , nagymamaim ...
na most csak jatekbol.. kutyatenyeszto kiskutyat tenyeszt , ma Orban / templomba= Joistenhez tereli a jonepet ...az abortusz hogy all Mo_n ??? / tegnap a Joisten volt felelos a gyerekaldasert...
Hany eves az a "szuka" , akinek a gyerekaldasaba beleutotted a vasorrodat ?
?????????????????
ennel sokkolobb hozzaszolast ELETEMBEN nem olvastam , egyetlen forumon sem.
Lehet , hogy a vallas ertelmezesuk miatt van - ki tudja ...
A Koran szerint minimum ketto evig szoptasson az anya . A szoptatas = fogamzasgatlas .Tehat a Szules utan kb . 3 ev az idealis .
De van ,aki azert szul sokat , mert tenyleg boldogga teszi az uj joveveny . Ilyet sokat lattam itt . Irigylem is oket ,mert en szorongo tipus vagyok . Csak akkor tudtam orulni , mikor mar kezemben volt a baba .Ok mar akkor , mikor megtudtak , hogy terhesek .
Sogorom sok gyerekevel egy fedel alatt lakik . Sokszor igy dormogott regebben "Hazajovok a munkabol es egy kisbaba sincs itthon ! Mi ez fiaim ? Nosuljetek mar meg .Csecsemo sirast ,nevetest akarok a hazamban "
Vannak ,akik konnyen teherbe esnek . Nem nagyon lehet olyankor mit tenni . Regen meg az elkotes se volt otthon megengedve .Mikor itt igen ! Hihetetlen , tudom .Az abortusz meg szornyebb dolog , mint egy varatlan baba .
Sajnos eléggé kritikus vagyok, bár nagyon törekszem rá, hogy elfogadóbb legyek. Most egy újabb ügy foglalkoztat, amihez semmi közöm. Láttam egy életrajzban, hogy egy asszony négy éven át minden évben szült. Aztán már csak két, illetve három év múlva. Elképesztőnek találom, hiszen egy felelős kutyatenyésztő legsűrűbben kétévente fedeztet, aztán a harmadik után a kutyamama nyugdíjba vonulhat. Az említett asszony aztán még jó néhány gyermeknek adott életet.
Hát ezen tűnődöm. Hozzáteszem, hogy tanult emberekről van szó.
Egy szellő felsikolt, apró üvegre lép,
s féllábon elszalad.
Ó április, ó április,
a Nap se süt, nem bomlanak
a folyton nedvesorru kis rügyek se még
a füttyös ég alatt.
1939
Nem tavasz ez még, játszik az ég, nézd csak meg a tócsát,
most lágyan mosolyog, de ha éjszaka fagy köti tükrét
rádvicsorít! mert április ez, sose higgy a bolondnak, -
már elfagytak egészen amott a kicsiny tulipánok.
Mért vagy olyan szomorú? nem akarsz ideülni a kőre?
Túl vagyunk a koratavaszi fagyon. Valószínüleg ez már mindig így lesz. Cseresznyefánk most kezd virágozni. Jó volna végre némi termés.
Igaz vers. Az ember tesz-vesz, készül a holnapra . Nekünk az a rossz, hogy , hogy a holnapunk kanyarodik vissza a tegnapelőtthöz. Hasonló . Előre pedig az ember szerencsére öreg korában nem lát .
Tóth Csilla: Holnap
az ember végül teszi a dolgát
és nem roppan meg és nem lesz kövület,
teát főz, köszön a szomszédnak, nevet,
felveszi a könyvet, amit tegnap az asztalon
hagyott, elpakolja a kimosott ruhát,
kertészkedik,
ilyeneket tesz az ember, ha megrendül
benne valami
valamit tesz az ember, ha ilyen külön idők
járnak odakint
aládúcolja a holnapot, mert jön,
kávét iszik
.
Olyan deja vue erzesem volt tegnap ...
"
Meddig lesz még úr a betyárság
És pulyahad mi, milliók?
Magyarország népe meddig lesz
Kalitkás seregély-fiók?"
Igen - de a szerepek gyakran felcserelodnek .
Bar ,lehet ,hogy a kolto lelkiviszalyra gondolt.
Janka ,nem feltétlenül. Ott más a szereposztás, egyik csíp,másik tűr
"egymas husaba beletepunk" - szado -mazo parkapcsolat?
Klárám ! Ezt a verset a férfiak többsége nem érti. Pedig szinte minden házasság későbbi időszakában előfordul . Ha túl tudnak lépni megmarad m ha nem felbomlik a házasság. Nem tudom , melyik szerencsésebb megoldás .......
Héja-nász az avaron
Útra kelünk. Megyünk az Őszbe,
Vijjogva, sírva, kergetőzve,
Két lankadt szárnyú héja-madár.
Új rablói vannak a Nyárnak,
Csattognak az új héja-szárnyak,
Dúlnak a csókos ütközetek.
Szállunk a Nyárból, űzve szállunk,
Valahol az Őszben megállunk,
Fölborzolt tollal, szerelmesen.
Ez az utolsó nászunk nékünk:
Egymás husába beletépünk
S lehullunk az őszi avaron.
Csak irdd be a kep keresobe ,hogy Jeff Koons es lathatod az alkotasait .
Ha tobbre vagysz ,akkor irdd melle husika nevet is .
Anyja vagy nem az anyja - en is azt hallottam , hogy engedelmes jo kislany volt mindig .Es valaki mindig a markaban tartotta ,azert lett engelmessegeben egy vilaghiru rosszlany .No meg politikaailag be is volt szervezve o maga irt rola valahol . Amerikai diplomatakat kellett figyelnie ot csillagos szallodaban a fovarosban .Ehhez az allast biztositottak neki.
Érdekes.
Na, Ilonánkat nemigen kellett félteni. "Hazajött" egyszer csak valamilyen okból, akkoriban az a hír járta, hogy anyja szervezte karrierjét. Hiszen mindegy. El sem tudom képzelni az exférj műveit.
Köszönöm, Zsuzsóka! Igyekszem.
Gagyi es giccs . Errol a mult heten latott modern kepzomuveszeti kiallitas jutott eszembe . Nekem tul sok volt . Allitolag a muvesz ur a giccset parodizalja a felnagyitott ,kis porcelan figurinakkal , lufibol keszult allatkak hatalmas masaval.
Hazamentem , rakerestem az amerikai pop art muvesz , a vilag legkeresetebb modern muvesze eletrajzara es nem akartam elhinni ,amit talaltam . Ez az ember ,a mi nemzeti buszkesegunk volt ferje .S .I . muveszno kozismertebb neven , Husika ex -e .O az ,aki amerikai modra kihasznalta az artatlan honleanyt .Ha emlekeztek meg ra , szerelmet hazudott neki , kozben csak azt akarta tole , hogy erotikus pozokban teszelegjen az o tok ismeretlen festmenyei elott .
A szamitasa bejott ,marketinges zseni a ficko .
Az egesz nem lepne meg , ha ez az egesz kiallitas egy nyugati orszagban lenne ! De itt ! Es csaladoknak reklamozzak . Jo husika nem volt kiallitva -de hazamegy a gyerek es rakeres a muvesz bacsi eletrajzara - mit fog talalni ? Szoval , nagyon resen kell lenni - meg itt is !
Klárám ! Azt gondolom, hogy legnagyobb" hibád", betegséged ? az önmarcangolás, Ismerem, én is hasonló vagyok. Próbáld meg ezt csökkenteni. Ha nem megy másképp vegyél orbáncfű .készítményt, teát, vagy Remotivot. Ez kicsit mozgósít, és javítja a hangulatot . Nálad úgy látom a nyomottság dominál. Kicsit szebben fogod látni a múltat, remélni a jövőt.A velünk történtek , cselekedeteink tettek azzá, amik most vagyunk. Ezt megváltoztatni nem lehet, fel kell használni a tanulságot, mert az segít a jövőnk alakításában . Nem hosszú idő, ami előttünk van , igyekezzünk ezt hasznosabban, nyugodtan megélni.
Ma családi ünnepély lesz, születésnapok, névnapok. Két helyen tartjuk idősebb fiamék lázasak, nem jönnek át, fekszenek mindhárman. Így fiaikkal sem tudnak találkozni ., Majd a gyerekek átviszik a levest és a tortát, a sülteket pedig megrendelték. Tortát is venni akartak, de mondtam , amíg bírom azt én szeretném sütni. Lillának sütöttem duiákcsemegés muffint, vigyen magával
Ezek a műsorok a gagyinál is gagyibbak. De erről meg kell bizonyosodnom, ha már képernyőmre tolakodott. Méltó pár a Vacsoracsata, ott a maga szépségében elénk tárul, hogy az influencerek micsoda bunkók. Persze minden szereplés tervezett és szerkesztett, de azért az énekesnő igazi valója is előbukkan, aki közzétette, hogy barátnője ellenzéki, ezért megszüntette vele a kapcsolatot. Azóta szinte naponta feltűnik a képernyőn. Emlékszel-e, Zsuzsika, hogy a korcsolya műsoroknál is kiürültek az utcák? Oda voltak a férfiak a libbenő szoknyácskákért.
Hihetetlen felvételek vannak manapság. Az építészeti műsorok a kedvenceim. Csodálatos házakat, lakásokat látok. És ájuldozás nélkül, nincs az, amit a soha ki nem öregedő modell rendez a Luxusra tervezve műsorban. Itt eleve bosszant, hogy jól tudom, hogyan termettek ezek a vagyonok, nem is beszélve az ízléstelenségről, ami jellemzi őket.
El tudom fogadni, hogy világhírű építésznek óriási jövedelme van; kissé nehezebben, hogy gázszerelő, és még óriásibb jövedelme van.
Klárám, nem a múlt hibáin, hanem a jelen teendőin gondolkodunk. Vannak az agyi keringést és a végtag keringést javító gyógyszerek is és növényi hatóanyagok is. Recept nélkül kaphatók. A segítség megvonása nem rövidíti az életet, hanem hosszabbítja a nehézségeket, mondhatnám a szenvedést. Minden hatóanyag a tünetek enyhítését és az életminőség javítását szolgálja. (Pl a Ginko biloba és a Detralex, mindkettő növényi alapú s én szedem.) Persze Zsuzsa és a saját orvosod véleményére támaszkodj! Biztosan még ennél is hatásosabb ajánlatuk van.
Legszomj ? Keringesi problemak vagy mas ? Lelki problemak ?
___________
En sosem voltam nagy teve rajongo .GYerekkoromban is emlekszem az egesz lakotelep a Mezga csaladot nezte en meg egyedul labdaztam az udvaron .Mikor felnottem rajottem , hogy milyen jo volt a Mezga.
De a Korhaz a varos szelent se neztem , se Izaura sztorijat nem kovettem . Egy fiatal pedagogus meselte meg a 90 -es evekben , hogy senki nem jott el a szuloertekezletre . MIkor kerdore vonta a szuloket ,akkor ezt a valaszt kapta :" De hat tanitoneni , hogy kepzelte megis , hogy elmenjunk , mikor a "Megveszem ezt a not" filmsorozat utolso , mit tudom en hany ezredik reszet adtak a teveben ? "
En ezt a luxus felesegesmusort se szoktam nezni .Csak neha beleolvasok az fb -n , hogy miket mondanak , hogy mergesitsek a nepet . " Nem akarok , gyereket ,mert mindig a nyakamon logna " - ez nem egy luxus eletmod velejaroja , a luxus anyak gyerekeit alkalmazottak nevelik . Sot szulni se nagyon szulnek , hanem beranyak hordjak ki a gyerekeiket ." A szupermarketben nem kell neznem az arakat , csak beledobalom a kosarba ,amit akarok " - a luxus felesegeknek alkalmazottak vasarolnak ..." Nem eszem a szusit , mert nem szeretem a halat " - egy luxus no tudhatna , hogy a szusi az rizstekercs ,amibe nem feltetlenul raknak halat .
Nagyon mesterseges az egesz .Ketsegeim vannak afelol, hogy ezek tenyleg luxusban elnek -e . Az ujgazdagek dicsekvesei nem feltetlenul azonosak a luxussal . Aki tenyleg luxusban el , annak az a termeszetes .Nem kerkedik vele , jol felfogott biztonsaga erdekeben .
Szoval ,latatlanban is nagyon gagyi musor .
Mostanában nehezen írok. Nehezen lélegzem és, gondolom, agysejtjeim is kevés oxigénhez jutnak, ezt veszem észre.
Nagy segítségemre van Jung megállapítása, miszerint gondolkozni nehéz ,ezért inkább ítélkezünk. .Ettől igyekszem távol tartani magamat. Különösen amikor saját magamról van szó. Végtelenül sokat hibáztam, ezeket most, háromnegyed évszázad távolából kár siratni. .
Emlékszem, amikor hazajött a parókakészírő, aki aztán médiamogullá és többszörös milliárdossk á nőtte ki magát idehaza, azt ígérte, hogy felfrisíti a magyar tévét az amerikai szórakoztató műsorok példájára. Azóta megtapasztaltuk. Most éppen a Feleségek luxuskivitelben megy enyémen. A kivitelükre koncentrálok, megfejteni a műsor lényegét. Semmi különös. rikácslolnak, veszekednek, oktatják egymást, okoskodnak. Kinézetre semmivel sem többek az átlagos influencereknél. Nyilván azok is luxuskivitelűek. Eleve.
Mindent kétszer.....?
Klárám, nem lesz hosszú a távollétünk, épp csak a férj iskolai tavaszi szünetére tervezik, hogy kicsit szétnézzünk a közeli régi városkákban. (Ő középiskolai tanár.)
A bot? eddig orvos által felírt támbotok voltak a segítségemre, de egyre több tetszetősebb, összecsukható változatot láttam a neten is és utcán is. Innkább áldozok rá kicsit, paktikusabb, hogy táskába tehető és hátha fiatalít is rajtam!
Nevet rajtam a családom, hogy már válogatom a szebb bugyikat! Nemrég új pizsamát is vettem.
Dorkáéknak saját varrónőjük volt- a csoport mindig egyforma ruhában táncolt. A szalagavatón a párjával ajándék tánccal lepték meg a tanári kart, az egyszerűségében is nagyon elegáns ruhát anyja találta neki. Arra is figyelni kellett, hogy alkalmas legyen az akrobatikus mozdulatokra is. A záróképben spárgában csúszott egy jó nagyot! Istenem, lassan 10 éve már!
Klárám, nem lesz hosszú a távollétünk, épp csak a férj iskolai tavaszi szünetére tervezik, hogy kicsit szétnézzünk a közeli régi városkákban. (Ő középiskolai tanár.)
A bot? eddig orvos által felírt támbotok voltak a segítségemre, de egyre több tetszetősebb, összecsukható változatot láttam a neten is és utcán is. Innkább áldozok rá kicsit, paktikusabb, hogy táskába tehető és hátha fiatalít is rajtam!
Nevet rajtam a családom, hogy már válogatom a szebb bugyikat! Nemrég új pizsamát is vettem.
Dorkáéknak saját varrónőjük volt- a csoport mindig egyforma ruhában táncolt. A szalagavatón a párjával ajándék tánccal lepték meg a tanári kart, az egyszerűségében is nagyon elegáns ruhát anyja találta neki. Arra is figyelni kellett, hogy alkalmas legyen az akrobatikus mozdulatokra is. A záróképben spárgában csúszott egy jó nagyot! Istenem, lassan 10 éve már!
Csodálatos esemény! El tudom képzelni, milyen boldogan készülnek fogadásotokra Dorkáék. Hány napos lesz az út? Miféle botra gondolsz?
Nagyon szeretem a tévét. Tegnapelőtt a műkorcsolyát bámultam. Dorka jutott eszembe a gyönyörű ruhák láttán. Vajon ki készítette az ő fellépőruháit?
A politikával én sem foglalkozom, úgy döntöttem. Eszi az ország továbbra is, amit főz magának.
Hihetetlen természetfilmek vannak manapság. És csodásak a tájak a nagy képernyőn.
Klárám, nem mostanában kalandoztam a Google Mapson, nem olyan nagyon régi ez a lehetőség, ráadásul frissíteni is szokták. Nem tűnt elhanyagoltnak, s nem túl közeliek a képek.
A vezetéknevekről. Nekem volt Bugyi osztálytásam általános iskolában, s évtizedek múlva tudtam meg, hogy megváltoztatta felnőtt korba lépve. Most viccesnek találtam valahol olvasva egy "Ratyi" nevűt.
Merre kószálok? TV-t hanyagolom, nem töröm a fejemet, mi igaz és mi hamis..
.Épp ma láttam egy videót, amit állítólag drónnal vettek fel, bálna és egy kis csónak találkozása. Egyből arra gondoltam: 1: műanyag bálna? 2: animációs film? 3: Ha valódi, akkor pedig idomított jószág.
Kicsit megpendültem, bár a "laborom" még mindig vonz. Nagyon megszerettem a fermentált zöldségeket és nagyon jót tesz az emésztésemnek. Lehet kísérletezni azzal, mitől és mennyire lesz savanyú, nyersen, vagy elkészítve érdemes fogyasztani? Most épp mustárt készítettem, még érlelem...A kovászos kenyérhez nem maradtam hűséges. Túl sok vele a munka, nagyon igénybe veszi a csuklómat, s túl kevés kenyeret eszem ahhoz, amennyi a befektetés.
Ma meglátogattam egykori munkahelyem francia tulajdonba került részlegét, apró ajándékot rendeltem tőlük Zitáéknak, húsvétra.
A legfontosabb hír: készülünk leánykámmal, meglátogatjuk Dorkéákat! (repülőjegy lefoglalva ). Kicsit muris, de "ünneplős" járóbotot keresek...és ajándékokat, amik a kézipoggyászban elférnek.
Mit szólsz a hirtelenjött koranyárhoz?
Nagyon gyászosan nézett ki házunk fiaim apjának működése idején. Persze kevés pénzünk volt, vagy... na mindegy. Bazsi mára gatyába rázta. Kicserélte az ablakokat, és egyebek. Ma már szép. A garázst is felújította. Gondolom, a neten régi állapotában van.
Zsuzsika, volt egy időszak, amikor nagyon élveztem azt a térképet. Ma csak tévézek. Te merre kószálsz?
Bemutatkozás: - Ondó vagyok. Pedig csak voltunk!
Pest megyében egy falu: Bugyi.
A női fehérnemű eredetileg: bugyogó. Érdekes ez az elnevezés.
Pest megyében egy falu: Bugyi.
A női fehérnemű eredetileg: bugyogó. Érdekes ez az elnevezés.