Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2016. Április 6. 20:5763351.

      Ugye, Zsumikám, milyen az élet. Amit az Úr egyik kezével elvesz, azt a másikkal pótolja. Biztosan ez az eset is közrejátszott annak a nagyon szoros köteléknek a kialakulásában, amely összefűz benneteket.
       Mi újság? Rendezgeted-e, finomítgatod-e otthonodat? Ilyesmire gondolok, hogy ez a váza talán három centivel balra mehet, az az asztalközép talán inkább az asztal vége felé jobban mutat,

    előzmény:
    Zsumi45 (63350)
    2016-04-06  20:42
  2. 2016. Április 6. 20:4263350.

    Óh szegény Pollika!


    Gratulálok és nagyon jó egészséget kívánok Pollikának és kicsinyeinek! 


    Zsófi gondos szakértelmével bizonyára átsegíti a kis családot a nehézségeken, hamarosan magához tér az anyuka, s pótolja időben amit kell. Az utód gondozás ösztöne csodálatos. 


    Megengedhető a hasonlatom? Így jártam én is Tündikémmel. Nem rajta múlt hogy nem sikerült természetes úton világra jönnie, a medencém deformálódása miatt a szemöldök csontjánál szorult be. Az akkori "protokoll" szerint hiába ébredtem időben, több mint 24 óra után láthattam meg. Úgy véli a Drágám, hogy nem sérült emiatt a lelke, mert szerinte később pótoltam az első órák anyahiányát.


     

    előzmény:
    klára13 (63349)
    2016-04-06  20:25
  3. 2016. Április 6. 20:2563349.

      Végre megvannak a kiskutyák. Nagy nehezen. Beszorult az első, és ma délután megcsászározta az orvos Pollikát.
      Négyen vannak, egy kislány, három fiúka. Tehát Bonbon megvan. Nagyon sötétek, csak nézegetünk, hogy tán mindegyik fekete? Most még nem lehet megállapítani. Polli alszik, Lili igyekezett átvenni szerepét, de Zsófim azért ezt nem engedhette. Nehogy Lili szaga annyira átjárja őket, hogy aztán Polli esetleg elutasítja, idegennek véli őket.  Hátrányban vannak most a kutyusok, hiszen anyjuk azonnal világrajöttük után nagy szakértelemmel látná el őket. Nyalogatására kezdenek például pisilni. És hát az egész kis testet tisztára nyalná, a burkot megette volna, ez most mind elmaradt. A lényeg azonban, hogy túlélték, az anya is, fiai is.

  4. 2016. Április 6. 09:5163348.

    Nagyon szép.


    (Előző írásom nem jelent meg, múltkor még egyszer ráböktem, kétszer jelent meg)

    előzmény:
    Kusza (63344)
    2016-04-06  08:16
  5. 2016. Április 6. 09:4963347.

    Benéztem, nincsenek születési adatok.


    Magdika, nagyon üde kompozíció, vidám hangulatot áraszt.


    Zsuzsóka, gondoltam, hogy sok a tennivalód.

    előzmény:
    Kusza (63344)
    2016-04-06  08:16
  6. 2016. Április 6. 08:2263346.

    Klára várjuk a beszámolót a kis kutyusokról!

    előzmény:
    klára13 (63337)
    2016-04-05  23:42
  7. 2016. Április 6. 08:2063345.

    Már volt részem fácán tisztításában, 9 db-ot kellet megkopasztani, egy ideig csináltam, aztán feladtam, megnyúztam a többit. Tamás nagyon finoman elkészítette.

    előzmény:
    szizsuzsóka (63341)
    2016-04-06  06:32
  8. 2016. Április 6. 08:1663344.

    Ez a csokor a kertünkből való.

    előzmény:
    szizsuzsóka (63339)
    2016-04-06  06:22
  9. hus
    hus
    2016. Április 6. 06:5763343.

    Koszonom, tenyleg gyonyoru volt m inden es sokaig tartott ez a szinkavalkad.


    Zsuzsokam, a madarlatta a nagysikeru  juhturos pogacsa. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (63340)
    2016-04-06  06:27
  10. hus
    hus
    2016. Április 6. 06:5563342.

    Jo reggelt kivanok nektek, mindenfele finomsaggal, finxcsi kaveval es ragyogo napsutessel. 


    https://www.youtube.com/watch?v=zD8MnvyAi6I


    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  11. 2016. Április 6. 06:3263341.

    Örülj neki Magdikám ! Kétszer kaptam fácánt.- Nem leforrázva, e csak úgy natur kell leszedni a  tollát. Hát nagy munka Utána alaposan bespékelni szalonnával , vagy csak úgy levesnek. Mindkettőt megpróbáltam . Sokáig sütöttem , aztán az egész ment a szomszédba !

    előzmény:
    Kusza (63330)
    2016-04-05  20:54
  12. 2016. Április 6. 06:2763340.

    Gyönyörűek a képeid ! A tyúktartás nem nehézkes olyan havas tájon ? Itt olyat is csináltak, hogy ősszel mikor kitojták magukat, levágták és lefagyasztották a tyúkokat , vettek fiatalt . Nálam a tyúktartás szóba sem jöhet, mert nem tudom levágni

    előzmény:
    hus (63338)
    2016-04-06  05:22
  13. 2016. Április 6. 06:2263339.

    Szervusztok ! Tegnap kissé zsúfoltabb napom volt. Ágyat húztam, kimostam . Kihordtam a palántákat a fóliába, ott több fényt kapnak, mint a lakásban .Elültettem a Strkltól jött árvalányhajat pampafüvet és egy nagy cserébe 3 futó epret. Ma palántázok salátát(május királya)


    Nálunk is lassan elnyílnak a nárciszok, kinyílnak a tulipánok , Szégyellem magam , de csak ilyenkor jut eszembe, hogy le kellene fényképezni. Szedegetem a zöldhagymát is a családnak, hogy helyébe kiültessem a paprikát .

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  14. hus
    hus
    2016. Április 6. 05:2263338.

    Kiskutyak megszulettek?  


    De jo nektek, mar a barack elviragzott. lattam nagyon jo ido volt nalatok, Zsuzsoka biztos kinn szorgalmatoskodott azert nem volt ma.


    Klaram vigyazz a kerteszkedessel, csak a konnyebb reszevel baratkozz.


     


    Vannak meg szep itthoni kepek, csak mindig valami kozbe jott es nem tudtam felrakni.  Nalam is voltak problemak a kepekkel, meg a forumnal is.


     


    1-2. Oszi kepek itthon a szinek miatt .


    3.  A kenyersutesem  egyik eredmenye.


    4. A mult heten uton haza fele.

    előzmény:
    klára13 (63337)
    2016-04-05  23:42
  15. 2016. Április 5. 23:4263337.

       De jó! Sok gyönyörű képed mellett gyönyörűbb a saját. Még ilyen hó van nálatok? Ó, ti szegények! Azért jó ez. Nálunk a sárgabarackfa már elvirágzott. Ez a nárcisz, társaival, virít.


      Nincs hír a kiskutyákról. Lassan Bazsi is hazaér.

    előzmény:
    hus (63336)
    2016-04-05  23:18
  16. hus
    hus
    2016. Április 5. 23:1863336.

    Klaram ird majd az ujsagot, itt vagyok,  tobbszor benezek majd, sikeres estet mindnyajatoknak, kulonosen a kutya maminak.


     


     


    A szomszedek kutyusa es a  mi kutyusunk imadnak egyutt jatszani.

    előzmény:
    klára13 (63335)
    2016-04-05  21:50
  17. 2016. Április 5. 21:5063335.

       Ma izgalmas esténk van. Valószínűleg világra jönnek a kiskutyák, Pollika ivadékai. Vajon hányan lesznek? Ilyenkor fogadásokat kötünk, bár jobb kifejezés, hogy megsaccoljuk, mert senki sem veszít semmit. Nincs tét.
       Most még itt fent vagyok, Zsófi telefonál, ha elkezdődött, és lelki támaszra van szüksége. Fiam későn érkezik, külföldön van üzleti ügyben.
      Azt írtam volna, hogy Pollika mindenórás, aztán eltöprengtem, hogy talán méltatlan kifejezés lenne. Pedig hát a közelmúltban olvastam, hogy az állatokat a lélektől a középkorban fosztották meg. Amikor az egyház az újratestesülés hitét is elutasította annak ellenére, hogy számtalan utalás történt rá korábban.

    előzmény:
    jara (63331)
    2016-04-05  21:01
  18. 2016. Április 5. 21:3263334.

      Ó, de szép! Örülök hogy e csodáról eszedbe jutottam, Marika. Köszönöm.
       Hatodikas voltam, amikor visszaköltözhettünk Sopronba, és az új osztályomban pillangónak neveztek el, azt mondták, olyan kicsi és könnyű vagyok, hogy tartani lehet attól, hogy elszállok. Megkedveltük egymást azonnal az új osztálytársakkal. Aztán Pillének hívtak. Hamar megszoktam, és nem bántam.

    előzmény:
    jara (63331)
    2016-04-05  21:01
  19. 2016. Április 5. 21:2863333.

       Bezzeg Münchausen bárónak! Egész szerelvény szállt az égen, ha jól emlékszem, bár nem egészen értem, hogyan történt. A mesekönyv képe van előttem vagy háromnegyed évszázad távolából.

    előzmény:
    Kusza (63330)
    2016-04-05  20:54
  20. 2016. Április 5. 21:0863332.

      Életed nagy élménye lesznek a hasznot is hozó madarak, Hus. Enyémekért ma is fáj szívem.
      Amit tudni kell, saját káromon, illetve kárukon tanultam meg, hogy a tyúkok tetvesek, ezért a tetvekre figyelni kell és irtani őket. A szárnyuk alá, farkuk tetejére szokás szórni az irtószert.
       Védeni kell őket a menyét elől. Jókora fémhálós, tetővel is rendelkező  kifutóval például, amelyen a ragadozó nem tud átmenni. Mert nappal is jöhet - enyémeket egy délután mészárolta le, amikor bevásárolni voltam.
       Nagyszerű dolog a tyúktartás. Arra vigyázni érdemes, hogy közel azonos nagyságú állatokat szerezzünk be, mert mi ebben is nagyot hibáztunk. A látványt tartottuk fontosnak, kicsi édes, és óriási; aztán az óriási gyönyörű kakas elől a törpe selyemtyúkocska sikoltozva menekült, mert majdnem összetörte. Ekkor vittem orvoshoz a csodás vörös kakast kiheréltetni, amit nem élt túl. Elaltatták, fel sem ébredhetett, elvérzett.
      A madarak megszállják a tyúkudvart, ha több mag kerül a földre, mint amit a tyúkok megesznek.
        Aztán én már díszmadaraknak tekintettem őket, azt a nyakba cseppentős élősködőirtót kapták, mint a papagájok pl., de a tojásuk ehetetlen volt.
        Óriási élmény a tyúktartás, Hus. Ma is azt a boldogságot érzem, amit akkoriban, amikor előreengedtem őket a díszkertbe, elől jött hősiesen kakaska, mögötte az asszonynép. Feledhetetlen. És összeszedték a csigákat, a hangyabolyokat is megszüntették, és a trágyájuknál jobbat elképzelni sem lehet a föld termőerejének fenntartásához. Vízbe  áztatva, öntözéshez.
      Csodálatosan szép fajták vannak. Örök közös élményetek lesz a kislányokkal. Persze meg kell tudakolni, hogy a ti éghajlatotokon hogyan is megy ez. Mert a tyúk lába könnyen lefagy.

    előzmény:
    hus (63328)
    2016-04-05  19:31
  21. 2016. Április 5. 21:0163331.

    Azért jöttem, mert Meglátok egy képet, eszembe jut valaki. Ráadásul, ha nem vagyok szégyenlős időszakomban, el is küldöm.


    Klárám, a mellékelt kép láttán - színei miatt - Te jutottál eszembe. 


    Zsuzsókánk ma nem jött. 

    előzmény:
    klára13 (63329)
    2016-04-05  20:44
  22. 2016. Április 5. 20:5463330.

    Mikor a lányomék a tengerparton laktak, mellettük volt egy nagy szántóföld, sokszor láttam ott fácánokat, még az ő kertjükben is sétáltak. Olvastam valahol, hogy úgy lehet megfogni, hogy egy zsinegre kukorica szemet kell fűzni, bizonyos távolságokban, le kell a fűbe rakni, és a fácánok mikor bekapják a kukoricát, nem tudnak elrepülni. Na megcsináltam, már elképzeltem, hogy fognak sorakozni a zsinegen, milyen finom fácán levest fogok főzni. Sajnos a fácánok okosabbak voltak, nem kapták be.

    előzmény:
    hus (63328)
    2016-04-05  19:31
  23. 2016. Április 5. 20:4463329.

      Marika, a pöpec a dicséret felsőfoka. Kitűnő, eszméletlenül jó, meg ilyesmi.

    előzmény:
    jara (63324)
    2016-04-04  20:36
  24. hus
    hus
    2016. Április 5. 19:3163328.

    Magdikam, koszonom, hogy megerositesz es tamogatsz engem csirke es tyuk ugyben.    Tenyleg nagyon szeretnem oket es egy par kulonbozo fajta gyonyoruseget is.


    De amig nincs ol, lehetetlen, mert veszett penz minden rajuk koltott penny. Megeszik a vadak oket, aztan bizony finom nekik a gyenge, friss allatok husai.

    előzmény:
    Kusza (63327)
    2016-04-05  08:22
  25. 2016. Április 5. 08:2263327.

    Hus nagyon jól teszed, ha nem adod fel, a tyúkok tartását. Nekünk is volt, míg kertes házban laktunk, olyan jó volt a tojásokat össze szedni mindennap. Egyszer a gyerekek kedvéért, még tyúkot is ültettem, nagy öröm volt, mikor a 21 tojásból 19 kis csirke kikelt.

    előzmény:
    hus (63325)
    2016-04-05  06:31
  26. hus
    hus
    2016. Április 5. 06:4063326.

    Szep jo reggelet kivanok nektek, fincsi kave es sutike kisereteben.


    https://www.youtube.com/watch?v=R1j1RRWcYSg



     


    Picikeme volt  a sutike, en a sosat kertem.


    A ferjem meg a kis pirosat kerte volna. 

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  27. hus
    hus
    2016. Április 5. 06:3163325.

    De ugy szeretnek egy par csirket, majd tojast es meg egy par valamit. 


    Mondjak is, hoghy nmiert akarok kinlodni vele, de en nem erzem kinlodasnak, ha pedig megunom, nem folyutatom tobbet. Aztan abbol az olbol lehet majd mast is csinalni.  Csupan csak bele eltem magam. 


    Hol voltal? Mit lattal?  


    Van egy par szep felhos kepem, majd hozom oket. Meg a jeges kepeket a mult hetrol.


     


    Jottek felem a csunya fekete felhok.  Nagyon erdekes volt, es gyorsan mentek. Meg az osszel tortent.


    Ezek  pedig a mult heti jeg eredmenyei.


    Kepzelheted milyen szomoru voltam.

    előzmény:
    jara (63321)
    2016-04-04  20:26
  28. 2016. Április 4. 20:3663324.

    Óóó, megjött a kamasz válasz: "köszi, pöpec". No, majd kiszótározom.


     


    Klárám, jampec a pöpec?


     


    Nem is mondtam, hogy a Dunakanyar művészeti fesztiválon a sulink három arany és egy ezüst érmet szerzett. Két aranyat népdallal, egyet a felsős néptánccal, az ezüstöt az alsósok által előadott néptánccal.

    előzmény:
    Zsumi45 (63320)
    2016-04-04  20:24
  29. 2016. Április 4. 20:3663323.

    Óóó, megjött a kamasz válasz: "köszi, pöpec". No, majd kiszótározom.


    Klárám, jampec a pöpec?


    Nem is mondtam, hogy a Dunakanyar művészeti fesztiválon a sulink három arany és egy ezüst érmet szerzett. Két aranyat népdallal, egyet a felsős néptánccal, az ezüstöt az alsósok által előadott néptánccal.

    előzmény:
    Zsumi45 (63320)
    2016-04-04  20:24
  30. 2016. Április 4. 20:3263322.

    Ebben az elhamarkodott falfúrásban az is benne volt, hogy nagyon szerettem volna Húsvétra berendezkedni. DE : A bútorszállítást megelőzően az ütvefúró tulajdonosa és értője bejelentette, el fog utazni, s mutassam, hova fúrjon! Most. Ez lett az eredmény. No, nem akkora a baj, legfeljebb a bútort tologatjuk még kicsit. Gombhoz kabátot! 

    előzmény:
    szizsuzsóka (63315)
    2016-04-04  18:01
  31. 2016. Április 4. 20:2663321.

    Köszi a képet, aranyos a leírás. Nem küldted még ezeket a képeket.


    Nehéz eltalálni a határt, meddig nem távolságtartás és mikor kell visszavonulni. Ügyes "jelolvasónak" kell lenni az együttélés során. Nálunk a lakásban nincs gond, mert fel nem járok, de az udvaron figyelni kell. Mégiscsak kell a lakásban is, mert nem köthetem le a felnőttet, ha egyedül jön le. Szóval, nincs politikai vita.


    Ne bánd a csirkeólat, Apuka is túltette magát rajta, a kifutóban jól megterem a spárgatök. Kerítésére idén babot futtat.


    Gyere velem Pestre, ma este. (itt)


     

    előzmény:
    hus (63319)
    2016-04-04  19:56
  32. 2016. Április 4. 20:2463320.

    Épp eléggé tökéletes ez az aranyos nagyi! Megoldotta a köret kérdést! Sőt még süti is lett! Nem is hagyunk semmit veszni a konyhán! Le szoktam fagyasztani mindent, akármilyen kicsi is marad, aztán majd adódik a tovább-feldolgozás mikéntje. 

    előzmény:
    jara (63317)
    2016-04-04  19:04
  33. hus
    hus
    2016. Április 4. 19:5663319.

    Igen, nagyon imadom oket, szeretek veluk lenni, ertuk lenni, jo nagyokat nevetni veluk. Szerencsesnek erzem magam, mert minden lehetosegem meg van ra, a szuleik is orommel veszik, ha egyutt vagyunk.


    Most husvetkor itt voltak a vejem szulei is, mar megszoktak, vagy beletorodtek, vagy tetszik nekik is, hogy igy vagyunk mi egyutt, valamelyik, vagy mindegyik egyszerre, nem tudom.


    Probalom magam kivonni a tarsasagbol mikor itt vannak, mert nekik is  hianyoznak a lanyok es szukseguk van egyutt lenni a gyerekekkel. Remelem nyaron tobbszor  fognak jonni, mint szoktak. Nalunk mar minden kezd kialakuloba lenni, lassan, de biztosan haladunk.


    Csirkeolrol nem hallottam eddig sem. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (63314)
    2016-04-04  17:54
  34. hus
    hus
    2016. Április 4. 19:4563318.

     Szoval csak megetetted veluk  amit nem volt kedvuk megenni. Ok mar tudjan, hogy mibol mit lehet masnapra kesziteni. 


    Ulunk itt ebednel, csipegetunk ezt is, azt is, kernek melle ezt is, azt is, aztan meguntam.


    Kerdem a naccsagaktol, hogy ha nektek lesz gyereketek, hogy fogjatok nevelni? Hanyszor fogtok felallni azutan, hogy kijelentitek, hogy most mondjatok, mert nem fogok tobbet felallni a kedvetekert? 


    Cukorbabam rogton mosolygos nagyra nyitott szemmel azt mondja nekem, hogy ha valamait nem ugy csinal, akkor fogok szamolni tizig. Azutan, ha majd kell, megint fogok tizig szamolni.  Es igy tovabb, mondom neki.


    Nevettunk egy jot. Viszont aranyosak voltak, a konyhaba rendet tett Borsoszemem a mamijanak, kisfalatom meg zongorazott eleg sokat nekem. Ennivalo edes kis ujjai vannak.


    Kicsit kesobb nezzuk meg a a csillagok haboru legujabb reszet. 


    Nem tudom, hogy ezt a kepet tettem-e mar fel nektek, vagy elfujta a szel.  Ezert nem szeretem, amikor felteszem es meg sem. 


     

    előzmény:
    jara (63317)
    2016-04-04  19:04
  35. 2016. Április 4. 19:0463317.

    Egy tökéletlen nagyi naplója, 2016.04.04.


    Négy uncsi vasárnap ebédre. Menü: rántott csirkemell krumplipüré, húsleves, fagyi. Tízkor elkezdtem sütni a húst, első adag sütése közben odatettem a krumplit. Kisült a hús és huss, négy kismadár elvitte a négy szeletet. Második adagot is. Többi maradt a krumplipüréhez, de már csak mi hárman ebédeltünk, gyerekek mondták, hogy majd később. Addigra jött a "mond anyádnak hozzon pénzt" autó a fagyival, naná, hogy az győzött a leves és a pürével szemben. Azért a maradék hús elkopott. Így a püré maradt, de semmi nélkül. Nem lennék kreatív, ha nem tekernék egyet rajta. Szoktam úgy járni, hogy több munka után lesz kukatöltelék valamiből. No de ebből nem szabad, ha bodaggá sütöm is. Végeredmény: nem kirakatba való (kicsit lapos). Küldtem a nagyoknak, üzenet hozzá: itt a tegnapi köret.

  36. 2016. Április 4. 18:0663316.

    Igazad van ,de nem rossz kis manók, hanem szerencsétlen emberek, vagy gonoszak, akiknek a saját életük sem sok ahhoz, hogy ártsanak !


    A gonosz szerencsétlen, mert kevés öröme van az életben, és ezt saját fájdalmai által is biztosítani akarja !

    előzmény:
    hus (63311)
    2016-04-04  16:36
  37. 2016. Április 4. 18:0163315.

    Zsuzsám ! Nagyon tisztelendő nekem a mérnöki szemlélet. DE


    Az  élet nem ilyen megtervezhető, "kockás " . Nem vehető számításba az, hogyan süt a nap a falra, hogyan látszódik a kép, a monitor délelőtt, délután ? Ahogy "lakva ismerni meg az embert " ugyanúgy érvényes, hogy "belakjuk" a lakást . Nagyon szép, kellemes a látvány, tükrözi a Te vidám, szerény személyiséged  , és meggyőződésem, hogy a változtatás is ezt teszi majd

    előzmény:
    Zsumi45 (63309)
    2016-04-04  13:30
  38. 2016. Április 4. 17:5463314.

    Igazad van ! Megtanulhatják, hogy a pénznek kér értéke , biztosítsuk a jelent de ne felejtkezzünk meg a jövőről sem .Nagyon nehéz ezen a sávon megmaradni! Elsősorban a szülők  feladata ez, mert ők azok , akik tovább kísérhetik a gyerekeket az életben . Megtanulni a két szempontot összeegyeztetni. Fontos, ha van valami konkrét célunk, tudjunk lemondani pillanatnyi nem létfontosságú szükségletünkről.


    Tükröződik írásodból a boldog nagymamák érzése ! Nagyon örülök, és élvezd ezt az átmeneti időszakot, amíg kis fiókáid vágynak biztonságos meleg szárnyad alá bújni !


     


     

    előzmény:
    hus (63312)
    2016-04-04  16:52
  39. hus
    hus
    2016. Április 4. 17:1663313.

    Zsumikam most msr tobb idod lesz es csinalhatsz mindent kedved szerint. Szepen kialakitottal magad korul mindent, oriasi munka volt, de megerte.  


    Jon a jo ido nalunk is, de mielott megerkezik, nem hagy bennunket megfeledkezni az elozokrol es ma reggelre 15cm-es ho esett, azota is havazik. Tegnap este ugy szakadt a ho es ugy csuszott az ut, alig birtunk haza jonni, pedig a ferjemnek is 4x4 a kocsija.


    Sebaj gondoltam, megnezem az elorejelzest, 15-e 20C-ot mondtanak, utana megit leesik 9C-ra.  Igy vagyunk mi aprilisban. Millyen honap ez? 

    előzmény:
    Zsumi45 (63304)
    2016-04-03  19:17
  40. hus
    hus
    2016. Április 4. 16:5263312.

    Klaram egyaltalan nem sertodtem meg, de amikor olvastam, azt hittem, hogy lenyelem a nyelvemet.  Azert mondtam el, hogy miert nincs szuksegem a gyulolkodesre.


    Most, hogy a tartalaek penzrol beszelsz, jo megtanitani a gyerekeket koran erre.


    A lanyommal beszelgettunk a kislanyokrol. Mondta, hogy  elkezdte oket arra szoktatni, hogy minden heten ad nekik egy bizonyos osszeget es abbol nekik kell kigazdalkodni a sajat kiadasukat.


    Amit szeretnenek es amit kell, vasaroljak meg maguknak.


    Mult heten erkezett egy kek paroka,  Borsoszemem imadja a kulonbozo stilusu parokakat, es jott egy jatek  Cukorbabamnak. Megrendeltetik a mamajukkal.  Mosolygunk nagyokat.


    Mikor volt a szunet az iskolaba, elmentunk egy vasarlo kozpontba es ok fizettek a sajat ennivalojukat es amit szerettek volna maguknak.


    Kicsimmel bementunk az egyik helyre  es egy kis szobrot  akart venni, de a mamijanal voalat a penztarcaja. Hiba mondtam neki, hogy majd en odaadom a penzt es vissza adja nekem, nem, o ragaszkodott, hogy  csak az o penzebol veszi meg.


    Kepzeld, az anyukajanak vette a szobrot ajandekba.  Persze a lanyom elerzekenyult, en vele egyutt, hogy milyen joszivu teremtes. Husz dollarba kerult. Szoval ilyen draga az en kicsim, nem csak bosziskodik.

    előzmény:
    klára13 (63285)
    2016-04-01  08:49
  41. hus
    hus
    2016. Április 4. 16:3663311.

    Igaz, milyen szep es jp lenne, ha az emberek betartanak. De sokan nem tartjak be, hanem mint a rossz kis manok meg orulnek is , ha masoknak borsot tudnak az orruk ala torni es meg nagyobb problemat is okozni.


    Ezert jo inkabb kikerulni oket. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (63283)
    2016-04-01  06:14
  42. hus
    hus
    2016. Április 4. 16:1463310.

    A maganeletben  meg tudjuk tenni, hogy  amit jonak  latunk ugy iranyitsuk.


    A vallalt munkank soran pedig mindenkivel ki kell tudnunk jonni, mert azt vallaljuk. Ellenkezo esetben nem is vallaljuk, mert  nem latjuk ertelmet. Vagy keves gyakorlati tapasztalat utan ki tudjuk elore szurni, hogy mikor nem erdemes  es lehet valakivel, valakikkel egyutt dolgozni.


    A felajanlott segitsegunk masok irant szinten rajtunk mulik, that abban is megegyezunk magunkkal. 


     

    előzmény:
    klára13 (63280)
    2016-03-31  16:31
  43. 2016. Április 4. 13:3063309.

    Igen, de azóta próbálok "dominózni" a képekkel, hogyan tudnám valamelyik felületet átrendezni úgy, hogy a hangulatát ne törjem meg. A  Borsost is nagyon szeretem, technikája, sajátos hangulata kicsit elüt a többitől, másik lakásomban önállóan a kanapé feletti falon volt. Az egész ülőgarnitúra- kanapéstól- ott maradt. "Agria"  fantázia nevű, a későbbi szerzeményeket hozzá válogattuk. Ahhoz, hogy ebbe a nappaliba minden szükséges funkciót elhelyezzek, mérete miatt Agriáról le kellett mondanom.(Kicsit monstrum, régies, esztergált lábak, méretes fotelok nagyobbacska dohányzó asztal, kihúzható,2 fekhelyes kanapé)


    Abban hibáztam, hogy bútor még nem volt itt, de a képek helyét kijelöltem a milliméter papíron rajzolt tervem alapján, s elég volt annyi eltérés, hogy a parketta szegőt nem kalkuláltam be, máris borult a terv.Ennyit a precíz mérnökről.

    előzmény:
    klára13 (63308)
    2016-04-04  01:38
  44. 2016. Április 4. 01:3863308.

       Zsumikám, arra céloztál, hogy kicsi a falfelület? Nem fér el rajta a Borsos?

    előzmény:
    klára13 (63307)
    2016-04-04  01:36
  45. 2016. Április 4. 01:3663307.

       Biztosan nagyon szép az apró kép, és könnyű találni neki egy apró helyet.
       Ez a pillanat a legizgalmasabb a lakás rendezésében, amikor már készen van, és most némely tárgy csak úgy magától hazatalál, szinte önmagától megtalálja helyét.
        Nagyon tetszenek a szép részletek, amelyeket megmutattál. Az otthonhangulat.

    előzmény:
    Zsumi45 (63306)
    2016-04-03  23:37
  46. 2016. Április 3. 23:3763306.

    Klárám, köszönöm az ötletet, majd meggondolom! A tágas tér csalóka látszat. 


    A kis képecske leánykám ifjúkori alkotása: Napraforgók goblein technikával.

    előzmény:
    klára13 (63305)
    2016-04-03  22:51
  47. 2016. Április 3. 22:5163305.

       Nagyon kellemes hangultata van lakásodnak, Zsumikám. És látom, sok-sok kedves kis tárgy, mindnek története van, látom rajtuk.
       Zsumikám, a monitor fölé nagyon kívánkozna egy szép nagy kép az aprócska helyett. Valami nem túl mozgalmas, inkább levegős alkotás, mondjuk Borsos Miklóstól. Mit szólsz az ötletemhez?

    előzmény:
    Zsumi45 (63304)
    2016-04-03  19:17
  48. 2016. Április 3. 19:1763304.

    Szervusztok!


    Magdikám, ezt látva muszáj megszólalnom: "nyamm"!  A családi súlycsökkentő fogadalom eredményes volt, leánykám 7 kg.-ot leadott, de férje is fogyott valamit. A sütemények elhagyása nálam csak 2 kg-ot vitt, de magamon más megszorítást nem tettem.


    Eddig csak röpke percek jutottak a gép előtti lehuppanásra, lassan közeledem a berendezkedésem végéhez, de az utolsó simítások még hátra vannak. (Előszoba tükör felerősítése, falsérülések kijavítása, leszakadt szekrény ajtó zsanér pótlása...stb.)


    Húsvétkor már helyén voltak a bútorok, s most hét végén a győri barátnőmet is vendégül tudtam látni, altatni. "Szín, forma, tér" címmel modern művészeti tárlatot is néztünk, ajánlom Klárám, ha felétek is megrendezik.( úgy vélem vándorolnak az ilyen tárlatok az országban.)


    Költözésemet látva vevő (érdeklődő?) is jelentkezett Vhelyen, de úgy látjuk nem lesz megegyezés.(szerencsére nem én vagyok az eladó). Nagyon sok válogatni való fénykép és más "papír" maradt ott , én ebben is gyűjtögető voltam. Tanulmányaim, munkáim, oktatói munkám jegyzetei, régi családi dokumentumok, levelek s ki tudja mi még. A munka tehát nem fogyott el. Közeli imaházhoz vittünk Karácsonykor több zsák használható ruhát, de most is összegyűlt a lányoktól és tőlem is új adag. Azt sajnálták a rászorulók, hogy nem elég nagy méretűek, a lányok kinőtték hosszában- mi keresztben.Őrizgettem anyukámtól is a jobb holmikat, de nem vagyok képes viselni még mindig.


    Örömmel látom kerti munkálkodásotok szép eredményét! Úgy látom, csak az én itteni erkélyem nem tavaszodik még, de jövő héten ezt is pótolom. Elhozom "odaátról" a teleltetett muskátlit, már 1 hónapja az erkélyen éledezik. Ajándékoztam belőle a szomszédoknak is.


    A fotózás nem erős oldalam, de néhányat kattintottam:


    Érdekes, mennyire megváltoztatja a színeket a digitális rendszer. Vanilia fagyi színű a fal a valóságban, s itt minden szürkészöld.


     


     

    előzmény:
    Kusza (63303)
    2016-04-03  17:05
  49. 2016. Április 3. 17:0563303.

    Igazad van Klára, hogy egyre jobb minőségi árut hoznak a kínaiak, ezt főleg Olaszországba figyeltem meg, mert oda jobb árut visznek. 


    Ma kacsacombot sütöttem, és lila párolt káposztát. Nem szoktam a Pennyben húst venni, de most jó áron volt, és nagyon jól nézett ki. Egy combhoz volt rakva még egy darab mellehús.


    Itt néztem ki az elkészítését a neten, el is mentettem, hogy ne keljen majd keresgélni.


    http://szem-szajnak.reblog.hu/tokeletes-sult-kacsacomb

    előzmény:
    klára13 (63300)
    2016-04-03  12:41
  50. 2016. Április 3. 14:1463302.

    Allitolag  az angolok visszavinnek a textilipart hazajukba / a jovo a megrendelesre keszult aruke  - a dizajnerek megmutatjak a virtualis arut -es a kliens valaszt - a gyarak pedig gyorsan legyartjak . 


    Nincs ido  arra varni mig Kinabol megerkezik a hajo .


    Az egyetlen nagy problema ,hogy sikeresen tonkretettek  a szakember allomanyt  ott Albionban meg mindenhol .


    Ugyhogy kenytenek lesznek kinai szakembereket importalni .


     


    ----


    ezt annyira elore lehetett latni  - hogy nem ertem miert hagytak  ,hogy igy legyen


     

    előzmény:
    klára13 (63300)
    2016-04-03  12:41

Címlap

top