Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyűjtsük álmainkat!
Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!
Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát. Kavicsot.
De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.
Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet. Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!
talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!
Klara, mindenkinek meg kell hozni az aldozatot azert, ha elmegy orszagabol. A magyaroknak is es mas nemzetisegueknek is. De valamit valamiert. Akinek pedig nem jol jon ki, annak van eselye vissza menni. Ez benne a legjobb. Igaz, olyan is van akinek semmi eselye sincs a visszamenetelre, de az elindulasnal is tudta, tisztaba kellett lennie vele.
Minden orszagban masok a szokasok, nem konnyu beleesni egy mas kulturaban,szerencsere a mai vilagban sok orszagban meg lehet tartani a sajatot is. Ahol pedig nem, annak az orszagnak sok tanulnivaloja es tanitani valoja van meg a vilag fele.
Klaram remelem olyan ugyes a geped, mit amilyen jonak nez ki.
Orulok, hogy jobban vagy, csak igy tovabb.Husvet miatt se eroltesd meg magad.
Nagyon izgalmas elete van anyosodeknak.Nem lehet igazan tudni miert marad ott, ha van mas lehetosege is, talan ott tobb gyereke. van es azt hiszi, hogy megvedi oket ezzel.
Ez az ossze-vissza vezetoseg is a bizonytalansagot jelzi.
Nem mondanam azt, hogy amerikanak nem kell egy szabadon megvalasztott arab elnok, szerintem egyiken sem tudnak kiigazodni.
Azt sem lehet mondani, hogy egyaltalan tudjak-e, hogy Iran ugyeben mi lenne nekik a megoldas, hiszen rengeteg problemajuk volt es van a mai napig is, sok mindenben nem egyeznek. Yemennel sem tudnak mit kezdeni, mert nem biznak az orszagban azutan, miutan a kikotoben felrobbantottak a hajojukat 2000-ben. Raadasul, ha mindig valtozik az orszag vezetosege, politikai nezete, akkor minden evben nekik is valtozzon a politikai nezetuk Yemennel szemben? Nem tudom, nem ertem ki mellett kellene kiallniuk, mikor a sajat lakosai sem tudjak es merik velemenyuket kinyilvanitani.
Ugye Janka nem szereted az amerikaiakat? Politikajukat ?
" ... hat ezek a nyugat altal tamogatott emberek raboltak el a ferjem unokatestveret ,aki emberjogi aktivista -talan az ENSZ valamyik szervezetenek dolgozik ... "
Inkabb ugy fogalmaznam, hogy egyik sem bizik meg a masikban.
Az elozmenyek utan ez szerintem normalis. Szerencsere es a nyugat altal tamogatott emberek meggyozodese utan, hogy a ferjed unokatestvere a jo tettek tamogatoja, elengedtek.
Meg sem olyan ordogok, mint mas csoportok.
igen -segiteni kell -de tulzasokba nem kell esni - pont azert ,hogy a tarsadalmi harmonia fennmaradjon
- egy egy fiatal ferfi mogott ott lehet egy nagy segitegre szorulo csalad ,aki nem mert utra kelni - nehez eldonteni ,hogy erdemes -e vagy sem a segitsegre
________
a nyugati media ugy altalaban torzit es nem hiszem ,hogy veletlen lenne
pl . Szaud Arabia - mi jut eszedbe rola ? Homok -tevek -olaj ... nincs ott semmi mas ...
Ha a BBC beszel Riyadrol ,akkor hatternek ezt mutatjak , homok , tevek ... ha egy arab csatorna beszel ,akkor Riyad futurisztikus epuleteit ,modern felhokarcoloit mutatjak ... ezt megfigyeltuk ...
azonfelul Szaud Arabiabol kapunk nagyon sok feldolgozott elelmiszert - mert igen van ott mas is - tejtermekek , baromfi , gyogyszerek -ezeket mind gyartanak abban a hatalmas orszagban .
En azert nem eltetem a szaudiakat -mert tenyleg van sok hulyeseg is a kormany reszerol - pl en nagyon merges vagyok azert , hogy par evtizede elfoglaltak egy foldsavot Katartol es az Emiratusoktol ...hogy ne legyen kozos hataruk ... ez miatt , ha at akarunk autozni ,akkor eloszor is csak ferfi soforrel lehet , fekete abajat kell huzni minden nonek es szaudi vizumot kell venni ...pedig csak 5 ora az ut Abu Dhabi - ig kocsival - ott sokkal nagyobb valasztek van az aruhazakban , sokkal tobb szorakozasi lehetoseg es sokkal tobb baratnom van ott ,mint itt ... de mivel szaud arabian keresztul kell menni ,nem megyunk ... van repulo is , draga - nem szeretek repulozni ...igy maradunk ebben a pici orszagban ...
Lehet, hogy így van, de már nagyon régen kint van a kereszt a falon, eddig senkit nem zavart. Nyilván csak arra gondolhatnak, hogy ez most a bevándorlók miatt történt.
Nem is tudom, sütök-e. Sajtost sütöttem, de lehet, hogy addig elfogy. Sütöttem almás piskótát, melyben alulra kell tenni a párolt almát, rá a piskótatésztát.Hát nehezen jött kis a tepsiből.
Igen Magdika ! Volt a gyermek Jézus is, elkallódott, szülei a templomban találták meg, ahol hittudósokkal vitatkozott.
Igen Jankám ! A politikai harcoknak mindig a nép látja kárát. Harcolnak egymás ellen muzulmánok, látszólag a Korán értelmezése alapján, de valószínűleg a hatalomról van szó. Ugyanúgy,. mint Európában a vallásháborúk
Nem tudni, hogy a nyugati sajtó mennyire valósághűen írja le a történteket. Ha feltételezzük, hogy csak teljesen tisztán , valósághűen akarják ábrázolni a dolgokat, akkor sem biztos , hogy sikerül. Egy más kultúrába, más vallásrendszerbe nehéz belelátni..Ez még akkor is így van, ha valaki ott él, de nem abba született bele.
Attól függetlenül a rászorulókon segíteni kell. Ha kiderül a vizsgálatok során, hogy nem rászoruló , vagy ha életstílusa nem alkalmazkodik az európai életstílushoz, nem tartja be a törvényeket, ki kell toloncolni.Úgy látom ( ez az én véleményem ) , elsősorban a menekült családokon kellene segíteni, egy egyedülálló férfi mobilisabb, inkább őket kellene hazaküldeni.
ez az egesz ISIS historia nagyon buzlik az elejetol fogva
------
szerencsere , a ferjem unokatestveret elengedtek - szerencseje volt -
___
tudod engem sokszor idegesit az amerikaiakban , hogy " mi nem kertunk es kaptunk soha semmilyen tamogatast ,minden centert megdolgoztunk "
sokszor mondtak nekem ezt turistak - kozben azt suggalvan , hogy mi europaiak ingyenelo lusta emberek vagyunk ...
hat jol belegondolva itt Katarban se kaptunk soha semmilyen anyagi tamogatast - csak jo fizetest ! konnyu ugy osztani az eszt amerikabol ,hogy jo nagy fizetesuk van !
_______
a valasztasokkal kapcsoltaban - azt olvastam , hogy ez a Trump meg a Clinton-ek osszejatszanak a szinfalak megett - igazabol jo baratok - osszejartak es jo velemennyel nyilatkoztak egymasrol - Trump szandekosan ostoba es bunko - hogy a bizonytalan valsztokat C .ek oldalara allitsa .... masik dolog Bernie sikereit agyonhallgatja a media ... allitloag nagyon sokan allnak melle - mikozben Trump bohockodik es mindenki ra figyel
Koszonom ,klara
ferjem unokatestveret el is engedtek ... szep ajandek ez az anyukajanak - ma van itt meg sok arab orszagban is az anyak napja ...
Kusza , en ugy tudom ,hogy az olasz alkotmanyban benne van ,hogy az iskolakban nincs helye vallasi jelkepeknek -ezt a torvenyt nem bevandorlok hoztak -hanem olaszok .
Ott sem mindenki vallasos / vagy szereti azt , hogy az iskola es a vallas egy helyen van .
-------
Volt Magyaroszagon is olyan ,hogy erdelyieknek adtak onkormanyzati lakast , helyi raszoruloknak meg nem . Ezek szamomra is erthetetlen dolgok . En is ugy gondolom ,hogy a kormanyoknak elsosorban a sajat raszorultjaikon kellene segiteni .
Biztosan nagyon finom lesz, Magdikám. Hiszen emlékszem, hogy előredolgoztál, nagyszerű ötlet volt.
Sok munka, de te nagyon tűzrőlpattant vagy.
A hájassal nem lesz olyan sok bajom, mert már régen elkészítettem a hájat, a fagyasztóban áll. Eddig még mindig sikerült, remélem most is jó lesz.
Akkor tehát erre emlékeztem. Olvasod a Bibliát? Valamikor naponta olvasott belőle a család. Azt gondolom, nagyon nagy értéke volt.
Magdikám, a hájassal rengeteg munka van. Megéri? És könnyű lesz? Mert ismerek olyat, amikor a darab sütemény felér egy féltéglával. Egy vajas nem jobb? És nem kell a hájjal gürcölni. Persze a hájas különlegesebb.
A Pennyt nézegettem, betérek oda Érden, nagyon kedvelem. Tudom, neked is kedvenced. Kinéztem néhány vásárolni valót, szeretem, ha fel van írva, amit veszek. Leveles tésztát mindenképpen, ráadásul éppen akciós.
Úgy olvastam a bibliában, hogy Jézus gyermekkorában is volt Jeruzsálemben, de ez a kép a keresztre feszítés előtti időt ábrázolja.
Sára karácsonyra szokott nagyon sokat sütni, a húsvéti süteményt én szoktam csinálni. Úgy gondoltam majd hájast sütök, dióval mákkal töltöm, na meg egy kevés lekvárost is, én inkább azt szeretem. Reszelt túróst sütök még, sósnak sajtos csigát, és persze az ilyenkor elmaradhatatlan fonott kalácsot.
Nagyon hosszadalmas tud lenni egy betegség, ez már igaz, Magdikám. Ilyenkor okolni szoktam magamat, hogy nyilván azért van, mert nem vagyok hajlandó kifeküdni. A kamillateás garganizálás is sokat segíthet.
Sára már süti a süteményeket?
Szép képet találtál. Nem tudom, miért, gyerekkoromban úgy hittem, hogy gyermekként vonult be Jézus Jeruzsálembe.
Nagyon érdekesnek ígérkező sorozat lesz a National Geographik csatornán, az a nagyon kellemes és okos fekete férfi jár utána a világban, hogy honnét a vágy az emberben, hogy nálánál hatalmasabb jelenségben higgyen, azaz honnét az istenhit.Na, szerintem a mulandóság tudata miatt. Ezért kereste meg az ember Istent a világ minden táján. Csak engem kérdezzenek meg, elintézek mindent fél mondatban.
Bevallom szoktam olvasni a topikodat, habár néha olyan, mintha inkább a Hustoné lenne, mert ő többet van ott, én szeretem a stílusát, csak azokat bántja akik megérdemlik.
A lányom mondja, hogy az olaszok nagyon igazságtalanságnak tartják, hogy a bevándorlóknak nagy kedvezményt adnak. Míg a helyieknek iszonyú pénzt kell fizetni a lakbérre a gyerekekért az óvodába, ők ezeket ingyen élvezhetik. Ahogy szokták mondani " ereszd be a tótót, kiver a házból" Már ott tartanak, hogy az iskolában levették a keresztet az osztályból, mert a más vallásúakat zavarta.
Lassan javulgatok, amilyen gyorsan összeszedünk ilyen betegséget, olyan nehezen lehet megválni tőle.
Remélem húsvétig rendbe jövök, mert megyünk Tamásékhoz.
Ma Virágvasárnap van.
Pontosítok !
az írás címe Mit kíván a magyar nemzet ?
Már szakemberhiány van, mint hallom. Aztán sokan azt a munkát végzik, amire a helyiek semmiképpen sem vállalkoznak. Ismerőseim Németországban iskolát takarítanak, egész éjjel. Két kislányukkal mentek ki, ők otthon alszanak. Nagyon nehéz élet. Emlékszel Csillura, ő is a szemétválogatásnál kötött ki a diplomájával. Amit a németeknél el sem fogadtak. Szegény lány, remélem, megtalálta már lelki békéjét és számításait.
Tegnap hallottam egy házaspárról, ők reklámfilmeket készítettek idehaza, de alkalmazottként, nem saját vállalkozásban. November óta képtelenek elhelyezkedni Németországban. Hát igen, nem ilyen munkára várják az embereket keletről vagy közel-keletről. A jó munkákra vannak hazai jelentkezők.
Köszönöm, Janka, igazán jó megismerkedni a dolgokkal így "testközelből". Mennyit szenvednek az emberek a világban! Ez a szegény, háború sújtotta nép! Nem szeretem, hogy itt nálunk migránsoknak nevezik őket. Olyan részvétlen. És hát részvétlen az a gyűlölet és félelem is, amit irántuk gerjesztenek.
Klárám ! nagyon ügyes vagy ! Biztosan jobban tudod használni, mint én !
Nagyon szellemes verset olvastam Lackfi János írta március 15-re. Milyen hazát szeretnék ?
Olyan hazát, hol nem ugyanazt ismétli mindig a gramofon,
Olyan hazát, hol nem löknek a sínek közé a peronon,
Olyan hazát, hol az árvalányhaj s az árvalány is védett növény,
Olyan hazát, hol a keserű nem sors, hanem stampi tömény,
Olyan hazát, hol a legkisebb is számít, nem csak a legnagyobb,
Olyan hazát, hol nem agóniát jelent, hogy "köszi, megvagyok"
Olyan hazát, hol zsebről zsebre nem jár a nesze meg hoci,
Olyan hazát, hol összejön néha kis pénzből is a nagy foci,
Olyan hazát, hol nagykapu mellett nincs mindig okos kiskapu,
Olyan hazát, hol híd alatt nem tengődik más, csak lapu,
Olyan hazát, hol nem menő a fogjuk meg és vigyétek,
Olyan hazát, hol hősi halálnál azért jobb pálya az élet.
Amen( ezt már én írtam )
Ez az enyém nagyon ügyesnek néz ki. Sok mindent szándékozom vele tenni, a földön csúsztatni igazán nekem is megy majd, mármint a felmosás vele. Amúgy is kissé jobban vagyok már - nem akkora kínkeserv feljönni a lépcsőn, és nem fulladok ki, ha végigmegyek a szobán. Szóval, a lift egyelőre elmarad!
Csuda jól vettem a gépemet, előbb nézegettem, és 43 ezerért választottam ki, azon vízkőtlenítő is volt, ezen aligha van, de mit lehet tudni. Majd ha megjön megtudom. Már éppen fizetni akartam, amikor eszembe jutott a Jófogás, és ezt a készüléket másfél órája tették fel. 16 ezerért, ami ugye töredéke a másiknak. Lecsaptam rá, a magam hebehurgya módján semmit sem kérdeztem, mert annyira megtetszett a szép kis gép, és amúgy is, a német gyártmányokban nagyon tudok bízni. Remélem, beváltja a hozzá fűzött reményeimet.
Klárám nekem Lux gyártmányú készülékem van . Nagyon jó, csak nehéz kezelni, így évente 2x használom. Ami előnye a rések tisztítása . Érdeke, hogy a rések idős korunkban jelennek meg életünkben , fiatalon észre sem vesszük
Igen erről olvastam . Európa és USA bűne , hogy beavatkoztak olyan belső dolgokba, melyet nem ismerhetünk meg , másképp gondolkodunk.
A terrorizmus megbocsájthatatlan, ezért nagyon jó, hogy a muzulmánok elutasítják,elkülönítik a vallástól. Nekem a tízparancsolat az erkölcsi alapom, mely olyan törvényeket tartalmaz, amely vallástól függetlenül az emberiség békéjének talpköve . Lehet kiegészíteni, kicsavarni , de a lényeg ott volt a táblákon.
Igen Klárám , nehezen tolerálható ez a mai életstílus nekem. Túlzottan felgyorsultak a változások, rohan a világ. Ez nem lenne baj, de nem tudják hová.
A politikában az iszapbirkózást nem tudom tolerálni. Minden a felszín alatt zajlik, alattomosan , erőből. A meggazdagodások, melyet mi úgy tanultunk anno, hogy " eredeti tőkefelhalmozás " Milliárdok gyűlnek össze1-1 érdekeltségnél, közben emberek milliói máról holnapra élnek. Itt tisztességes emberekre gondolok.
A fiatal értelmiség azon része, mely igazi demokráciában is munkát talál, kivándorol. Így az orvosok,informatikusok, mérnökök.
Bennünket évtizedekig etettek a hipokrátészi esküvel, és kevesebbe volt a fizetésünk egy segédmunkásénál. A mai fiatalok ezt nem veszik be és menekülnek. Az hagyján, hogy csapnivalóak a bérek, de a presztizs vesztése jobban bántja a fiatal orvosokat. Kimennek ott van megbecsülés , megfelelő munkakörülmények és pénz is.
ennyi politika utan en is probalkozom valami edesseg megosztasaval
-ket hete koncert volt az egyetemen (amerikai ) es a ritz -bol hozott ebeddel koronaztak meg a musort - a deszert egesz jo volt -de a kiskanalat elfelejtettek ...
taiz varosaban laknak -jemenben egy hegyes magasan fekvo videken
egy diak varos -kicsit pecsre hasonlit -onnan indult a forradalom
mar akkor is sokat szenvedtek ,mert egy nagy ter kozeleben lakik a csalad es a tuntetoket szetvero kormanyerok a kozelben lovodoztek ,volt hogy agyuztak is ... de vege lett / lett uj elnok jemenben ,akit torvenyesen valasztottak -mindenki bizott a szep uj vilagban , nyugaton elo jemeniek tertek haza par eve
________________
kozben az eluldozott elnok a hatterben szovetseget kotott egy nagy torzsel ,ami irani tipusu /ajatollahok vezette rendszert akart -ami teljesen idegen a jemeniektol - a jemeni shitak es szunitak koreben sincs szemelyi kultusz es ellensegeskedes se volt ezidaig
ez a szovetseg kb egy eve puccsal atvette a hatalmat -eluldozte a torvenyesen valasztott elnokot
a jemeniek ket reszre szakadtak - a shitaa k egy resze nem banta a valtozast - szunitak nagy resze nem akart ebbol a puccsista kormanybol es orommel udvozolte a szaudiak vezette koaliciot ,akik akkoriban elore jol atlathato strategiai celpontokat bombaztak csak
______________
valaszul a puccsistak a veluk nem szimpatizalo varosokban a lakonegyedeket kezdek agyuzni es agyuzzak azota is ... taiz varosat novemberben korbevettek -se ki se be es ott ehezik anyosom is meg nehany makacs rokon ,aki nem volt hajlando elmenekulni meg oktoberben is konyorgott nekik a ferjem meg a testvere ,hogy fizetik az alberletet ,ha kell lakas felujitast csak menekuljenek ,mert lathato volt ,hogy nagy baj lesz ...
_______________
a nyugati sajtoban semmi nem jelenik meg az iranbarat puccsistak tetteirol - lathatoan a nyugat ugy dontott ,hogy nekik nem kell egy szabadon megvalasztott arab elnok -es tamogatjak az iranbarat torzset a regi korrupt elnokkel egyetemben ... hat ezek a nyugat altal tamogatott emberek raboltak el a ferjem unokatestveret ,aki emberjogi aktivista -talan az ENSZ valamyik szervezetenek dolgozik ...
a csatolt kepen egy masik rokon ,akit elraboltak -de elengedtek
Ennyi volt az oromom, tobb kepet nem tesz fel.
Mikozben neztem egy zenet feljott a kepes leheetoseg is.
Legyen szep vasarnapotok a ficsi kave es reggeli kisereteben es kellemes ido se maradjon el.
https://www.youtube.com/watch?v=rfRV2O0U_YA
Jeeee, most tudtam feltenni kepet. Ez a reteses lett.
Azt gondoltam, hogy ugy sem fog sikerulni.
Valakivel biztos osszetevesztesz, maskor is irtad mar, de soha nem eltem Erden. Nem kivankoztam volna ott elni. Nem tudom miert.
A hattyuk megjottek, de meg nem lattam oket itt a folyoban, mert nem keltem fel mostanaban 6-7 ora kozott. Vagy elobb, vagy kesobb. Ok reggeli uszok itt. De lattam a nagy tavon, ahol szoktak kelteni a kicsiket. Meg vannak.
a haboru negy eve kezdodott - a menekultek nagy resze szirian belul - vagy a szomszed arab orszagba menekult -
de hogy semmi remeny nem latszik a helyzet javulasara -igy sokan nekivagtak messzebb tajaknak is - csak 10 % -uk indult neki a nagyvilagnak - 12 millio sziriai menekult ott van vagy sajat hazajaban vagy valahol a kozel-keleten
itt pl .60 ezer sziriai el - 300 000 katarira jut ennyi - libanonban minden 4. ik lakos menekult sziriai
____________
biztos kozrejatszott az embercsempeszek reklamja is abban , hogy sokan nekivagtak az utnak Europaba - hetente 3000 iraki megy vissza pl . csalodtak ...hianyzik a hazajuk ..a sziriaiakra nem jellemzo a visszateres
___________
masodik vh .ban is volt sok menekult -rengeteg belga , lengyel ,nemet menekult
_________________
igen hirek azok vannak - legeny legyen a talpan .aki ki tudja bogozni ,hogy melyiknek mennyi az igazsag tartalma
szaud arabia ugy tancol ,ahogy amerika futyul ,pl / most nemreg ugy megnovelte az olaj termeleset ,hogy sajat maganak meg a tobbi orszagnak is nagy kart tett ezzel /de amerika ezt kerte "hogy putyint meggyengitsek "
jemenben van( delen ) valami al-kaida tamogatottsag - de kb . annyi ,mintha otthon egy fel megyenyi teruleten tamogatnak ...
putyinnak kivaloan mukodo propaganda rendszere van - magyarul is rengeteg oldalt uzemeltetnek - en is volt ,hogy ratevedtem egyre es csak melyebben beleasva magamat jottem ra ,hogy ez putyin oldal - altalaban arrol lehet rajonni ,hogy a sziriai elnokot dicseri :)
Hus drága, megyek vissza aludni. Egyszer már kialudtam magamat, most jön a második felvonás.Neked is nyugodalmas jó éjszakát kívánok.
Ott is sok a menekült, gondolom. De hogy mi lehet Görögországban! Szerintem a mostani események miatt a turizmusnak nagyon leáldozott a törököknél és a görögöknél. Talán az olaszoknál is. Lehet, hogy nálunk pedig felvirágzik?
Fő az óvatosság! Szerintem a fórumnak lelke van és erős kritikai érzéke. Amikor elnyel egy hozzászólást, rá szoktam jönni, hogy jól tette!
Az első virágok a legkedvesebbek. És a koratavaszi napsütés!
Tehát a lakásba friss levegő csak az ajtónyitással érkezik? A ventilátor a benti levőt kevergeti? Biztosan nincs más megoldás, én innét nem okoskodhatom, hiszen még sosem tapasztaltam meg -40 fokot. Az biztos, hogy a penészhez sok pára kell. Nekem a fürdőszobában ütötte fel fejét, azóta eszementen szellőztetek.
Most olyan virusirtóm van, ami jelez, ha elkapott valamit. Eszméletlenül sokat fog itt a fórumon. Nem csoda, hogy lelassulnak a gépek. Vagy ehhez annak nincs köze?
Ma megyek Érdre. Úgy emlékszem, éltél ott. Majd rád gondolok, és mert nyitva vannak némely üzletek a mai vasárnap, és azok ott vannak, hát bevásárolok. Kedvelem a Lidlt és a Pennyt, de itt nálunk nincsenek.
Hattyúid még távol vannak? Majd jönnek ám! Imádják a kukoricát. A detki tónál tapasztaltam ezt, sziszegtek, de jöttek lelkesen. Festegetni jártam ott, több, mint 10 éve, és "véletlenül" volt nálam kukorica egy zsákkal. Akkoriban mindent etettem!Gerléket, varjakat, kóbor kutyákat, és azokat, akiket kint felejtettek a télre elhagyott telkeken. Bizony mondom nektek, hogy kegyetlen az EMBER.
Erdekesen mukodik ez a forum. Neha olyat csinal, hogy azon gondolkodom, miert van ez? Pl. rakattintok a topikra es egy egeszen mas topik jon elo. Ez mar tobbszor elofordult velem.
Aztan miota az elso nagy atalakitas tortent, azota nekem mindig 3 levelem van a postaladamban. De nem szolok, mert akkor meg postaladam sem lesz esetleg ugy megjavitjak a szakemberek.
Remek ido volt nalunk, + 5C, ragyogott a nap. Ki is jottek az elsok, feher, lila essarga szinben. Ejjel -6C volt, de az egyik virag, nem tudom a nevet viragocskaja nem fagyott le.
Klaram amikor nekunk a masik haznal az ablakok ki lettek cserelve, legnagyobb megdobbenesemre peneszt talaltam a belso ablaknal. Nem a lakasban.
Amikor -30 - 40C van nem nyitunk ablakot. A haz a belso ventillator segitsegevel kapta a friss levegot es keverte egyben megfeleloen paras levegot.
De azt tudod, hogy vettem eszre? Fenykepeztem a fenyofat, hogy milyen szep havas es betettem ide nektek. Amikor megneztem, hogy milyen lett a felvetel itt nektek, akkor lattam, hogy kezd peneszedni. Pedig nagyon vigyaztunk mindig.
Kb. 12 eve ( szinte hihetetlen) beszelgetek Houstonnal es azon kivul, hogy a látásmódunk nem egyezik sokszor, nem volt problemank egymassal.
Barkivel tud normalis hangnemben beszelni, de ha piszkaljak, visszapiszkal es bizony egy ido utan nem a legfinomabban.
A rokonom elarasz olaszorszagi hirekkel, nagyon megvaltozott ott minden. Nem tudom Magdikanak a lanya milyen velemennyel van a jelenlegi helyzetrol, hiszen o ott el.
Itt vagy, Hus? De jó!
Ááááá, nem veszek robotot. Olyasmit vettem, mint a kis aranyos, amit mutatsz, csak nagyobb változatban. Olyan, mint a megszokott porszívó.
A lakásnak nem szabad penészednie. Azt jelenti, hogy túlságosan jól zárnak az ablakok, hát gyakran kell szellőztetni.
Jó idő van nálatok is?
Hu, Janka, ez borzaszto lehetett a ferjednek es nektek is.
Bizzunk benne, hogy semmi baja nem tortenik es elengedik.
Melyik ehezo varosban? Sziriaban ?
Latod ezektol az emberektol irtozik mindenki. Aki es amiert segiteni probal, az meg az eletevel jatszik.
Nalunk bemondtak, hogy Szaud-Arabia bombazza az ISIS bujo helyeit, hat nem tudom meddig jutottak. Az oroszok teljesen szetbombaztak Sziriat, de az ISIS megmaradt.
Visszagondolva Houstonra, nekem is valamiféle békétlenség emléke jött elő a múltból, aztán, hogy megtudtam, ti nagyon jó viszonyban vagytok, megváltozott a véleményem a hölgyről. Belenéztem most a topikba, ő sosem a másik embernek esett neki, úgy láttam. Ő jelenségeken haragoskodik. Van ennek egy iskolapéldája, aki őrült kirohanásokat tesz népcsoportok ellen, ő Ausztráliában él, neve nem jut eszembe. Itt éli ki magát, a fórumon. Nagyon magányos lehet. Na, Houston a kábítószeresekről alkotott véleményével nincs egyedül. Amikor Olaszországban elszaporodtak a diszkóbalesetek, a bedrogozott fiatalok gyakorta felcsavarodtak autójukkal hajnalban az útmenti fákra, felmerült, hogy kivágják a gyönyörű fasorokat, amelyek szinte minden országútjukat kísérik. Ha jól tudom, népszavazást tartottak az ügyben, millió fát érintett volna. Mármint a fejsze. A döntés az lett, hogy "hadd hulljon a férgese", és a fák maradtak.
Zsumika, a panel lakasokhoz szokott lenni olyan keptarto, amit fel kell ragasztani. Nem tudom nalatok lehet-e kapni, nalunk azokat hasznaljak. Persze azok csak kisebb kepekhez jok.
Zsumikam nagyon koszonom jokivansagodat, ma epp kinn jartam az egyik tavaszi kerti viragosnal es megallapitottam, hogy at kell hozni oket a sziklas kertbe, mert valaki le fogja nyirni oket. Csak a hagymasok maradtak, mert osszel nem akartam felturni ertuk a kertet. Mosst azon gondolkozom, hogy ha lapattal kiemelem oket sok folddel, attol nem fognak tonkremenni az iden? Vagy varjak adddig veluk, amig elszaradnak a viragok? De modom, feltem a funyirotol oket.
Nem tudok kepeket felrakni, a talloz nevezetu piros teglalap nem mukodik nalam.
Antibiotikumot? Tudod, ahhoz kellenek a bacik. Nekem ilyen helyzetben a forró gyógyitalok a kedvenceim, finomak és némelyik remekül altat.
Javulgatsz-e?
Szegény rokonotok. És Jemenből nem is nagyon érkeznek menekültek. Illetve egyről sem olvastam.
Nem egészen tudom felfogni ezt a népvándorlást. Hiszen bombáztak porrá országokat a világháborúban is, mégsem indult neki a világnak Lengyelország vagy Anglia. És hogyan gondolhatják, szegények, hogy a másféle népesség között otthonra lelnek, hazaérhetnek? Vagy úgy van az, hogy a tömeg sosem gondolkozik, csak sodródik értelem nélkül?
Jaj, dehogynem volt menekülés! Szüleim kiszaladtak a szőnyegbombázás elől Sopronból az újszülött ikrekkel, velünk, és kétéves lányukkal. De tudták, apám nővérei várják őket, menedéket adnak, és indultak eléjük bérelt lovaskocsival. Nem csak úgy nekivágtak a kényszerű kalandnak. A városi lakás tényleg megsemmisült, bombatalálat érte. "Lebombázták", mondta anyám.
Olyan hírek voltak, hogy Szaúd Arábia igencsak támogatja a terrorizmust. És Jemenben is vannak kiképzőtáboraik.
Klaram ez a kisokos jo otlet, de el nem tudom kepzelni, hogy lehet egy haz ablakait vele letisztitani.
Eltancikal egyik oldalrol a masikra, de fel vagy le magatol nem gondolom, hogy akar menni. Vigyazz vele, ha meg akarod venni.
A teleszkopos ablaktisztio szerintem tobbet tud es jobb dolgozni vele egyszerusege miatt. Ahol penesz van, ott a gozolos , az ilyen fajta es hasonlo:
http://hoover.com/products/details/wh20100/twintank-handh eld-steam-cleaner/
sokkal jobb. Ugy is csak belulrol peneszedhet az ablak a para miatt.
Klarama dragam, nem tudsz aludni?
Zsumikám, a sok derekasan teljesített feladat elringat. Hiába, a jó lelkiismeret puha párna. Örömmel olvastam, hogy boldogság jár át, amikor felébredsz. Nagy dolog a sok gonddal teli hónap után. Olyan objektív gondokra gondolok, mint a költözködés, lakásfelújítás, aminek aztán eredménye lett mai biztonságos, kellemes helyzeted szeretteid közelében.
Szép tavasz vár rád szép városotokban. Illetve már itt is van.
Egyet értek veled, Klára!
Édesanyám Erzsébet, testvérei: Klára, Magda, János voltak. Nagymamám Mária Magdolna. Tündémet Vörösmarty ihlette. Szőke, sudár termetű kislány volt, számomra valóban tündéri. Elégedett voltam a név választással, baba korában Gombóctündérnek hívtam, pedig nem is volt dundi.
Jó éjszakát kívánok, mostanában nem kell ringatni, s az éj közepén sem ébredek fel.
Zsuzsa, mindig olyan jó szívvel említed gőzgépedet, hogy beszereztem egyet.
Az ablaktisztítás a fő probléma nálam, nézegettem a megoldásokat. Három ígéreteset találtam: egy magyar mérnökét, 10 méterre tud felnyúlni, ez a Polyvásféle ablaktisztító gép. Hosszú rúdon kefe. Nem értem, hogyan dolgozik, hiába olvasom a tájékoztatót. 234 900 forintba kerül, biztosan remek. De nem ment meg a munkától, lengetni lobogtatni kell a 10 méteren fityegő kefét. Nem is tudom, miért, nem vásárolok.
A második egy kis aranyos, a HOBOT, 60 ezerért megvehető akciósan. Ahogy nézem a videón, nagyon aranyosan dolgozik. Valaki azt írta tapasztalatáról, hogy nagyon lassú és folyton figyelni, a távirányítóval igazgatni kell, és ő legközelebb inkább az ablaklehúzójával tisztít.
A harmadik az Ecovacs. Vásárlója a következő értékelést adta:
Vásárlás célja: az asszony életének könnyítése.
Jótulajdonság: ötletes.
Rossz tulajdonság: használhatatlan.
Szemléletesen megtámogatja ezen észrevételt a hirdetés: 45 ezerért kínálja valaki a robotot két használat után, amit 127 ezerért vásárolt.
Az én kis gépem német gyártmányú, és úgy dolgozik, ahogy egy sárkánykának kell: fújja a forró gőzt. Jó lesz vele dolgozni - ráadásul nem nekem.