Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2016. január 5. 08:4262201.

    Szervusztok.


     


    Magdikám, miket írsz nekem Makóra Jeruzsálemből?


    Megkelt a tészta, gyönyörűségesen az előmelegített takaróban. Most mosolyogj, mert a deszka is elő lett melegítve, még a nyújtófa is, nehogy melléfogjak. Szépen elnyújtottam, lekentem, szórtam, csigába tekertem. Mindent a leírás szerint. Gyönyörűen sült... sült... aztán túlsűlt. Kóstolom, semmi édesség.... olyan update kalács. Feltunningoltam csokoládémázzal, gyerekek tejjel ették.


    Itt jött nálam a vízen kullogó, mert átkullogtam ide a kislakásba a havas járdán.


    Kellemes napot kívánok.

    előzmény:
    Kusza (62175)
    2016-01-04  20:58
  2. 2016. január 5. 06:5062200.

    No , a mobilmániáról és is beszélhetnék. Nálunk is a fiataloknak " okostelefonjuk "  van . Nekünk nem kell , mert fiatal korunkban elég okosak voltunk, most meg már nem vagyunk elég okosak ahhoz, hogy teljesen kihasználjuk a lehetőséget ami benne rejlik. A telefon számunkra kapcsolatteremtő eszköz.(csak !)

    előzmény:
    klára13 (62185)
    2016-01-05  05:01
  3. 2016. január 5. 06:4662199.

    Igen Klára ! A mai kor átka, hogy mindenki fiatal felnőtt akar lenni ! A gyerekek úgy viselkednek, a fiatal lányok 30 évesnek akarnak látszani és annyinak akarnak látszani 60 éves korukig. Így elmarad az életkorok adta sajátosságok tapasztalata, szépsége , gyötrelme. Talán a terhesség és a fiatal anyaság időszaka kivétel, de ezt egyre kevesebben és többnyire  jóval harmincon túl vállalják. .....és szidjuk azokat, akik gyermekeiknek szebb életet , biztonságot szeretnének  és hosszú utat vállalnak. Európa degenerálódik, öregszik , túl szabados életet él

    előzmény:
    klára13 (62181)
    2016-01-04  22:36
  4. 2016. január 5. 06:3762198.

    Marikám ! Párás szemmel,olvastam ezt a csodálatos áldást. Ez az igazi szeretet, mely hibáinkkal, gyarlóságainkkal együtt szeret, elfogad bennünket !

    előzmény:
    jara (62171)
    2016-01-04  20:06
  5. 2016. január 5. 06:3462197.

    Nagyon jók a felvételek Zsuzsikám ! Tényleg csodálatos  Zeneakadémia. Féltem, hogy a felújításkor túl csicsás lesz , de sikerült patinás voltát megtartani. Az egyetemi öregdiákokkal voltunk ott, bemutatta a titkárnő az egész épületet .Elmondta , hogy a tanulók 46 százaléka magyar a többi külföldi , fizetős , nagyon sok japán hallgatójuk volt. Diák koromban nekem bérletem volt, rendszeresen járta és életem legszebb élményeit szereztem ott. Felejthetetlen volt  Richter szólóest . Utána olvastuk az újságban , hogy a hangverseny után a művész eltűnt. Gyalog kirohant a Városligetbe ! Annyit adott, ami megviselte .

    előzmény:
    Zsumi45 (62161)
    2016-01-04  17:06
  6. 2016. január 5. 06:2662196.

    Ez csodálatos Magdika ! Gyönyörű torták, a sok palacsinta ! No és ez hab a tortán ez sok csodás tortellini!  Nagyon ötletes az ajándékozásotok, mert mindenki azt kap, amit szeret.


    Mi könyvutalványt vettünk, mert nem tudom igazán , milyen könyveket szeret Lilla ,no és rengeteg könyvük van. Többiek nagyobb dolgot kaptak , a család együttesen vásárolta meg, illetve hozzájárult.

    előzmény:
    Kusza (62159)
    2016-01-04  15:32
  7. 2016. január 5. 06:1862195.

    Nem szebb, mert már több mint 20 kenyeret sütöttem. Túl sok benne a teljes kiőrlésű liszt. Most felfedeztem egy rozskenyeret, mely hasonlóan nehéz , tömött, magok is vannak benne . Sokáig eltart és a férjemnek is ízlik. Sütöttem nagyon fonom fehér kenyeret is . Kenyérsütőgépben sütöm, így nincs sok gond vele. No, de legfeljebb 2-3x évente. Nem sokat eszünk kenyeret, fél kiló egy hétre elég kettőnknek.

    előzmény:
    hus (62153)
    2016-01-04  06:52
  8. hus
    hus
    2016. január 5. 06:0362194.

    Szep es jo reggelt kivanok a reggeli finomsagokkal egyutt, kave es sutike, es ha hideg van, legyetek a jo melegen inkabb. 


    https://www.youtube.com/watch?v=ZV-RPXLOizw


     


    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  9. hus
    hus
    2016. január 5. 06:0162193.

     Hat Klara, jo, hogy el nem nevetted magad ott es egyedul. 

    előzmény:
    klára13 (62182)
    2016-01-04  23:24
  10. hus
    hus
    2016. január 5. 05:2662192.

      Igaza van a gyereknek! 

    előzmény:
    klára13 (62185)
    2016-01-05  05:01
  11. hus
    hus
    2016. január 5. 05:2462191.

    Klaram, ne haragudj, keson vettelek eszre, hogy itt vagy.


    Aludj jol, szep legyen az almod es en is koszonom szepen, probalkozom vele.

    előzmény:
    klára13 (62189)
    2016-01-05  05:14
  12. hus
    hus
    2016. január 5. 05:2262190.

    Itt vagy Klaram!  Orulok neked, nem tudsz aludni?


    Ne izgulj Beniked miatt, ha teljes erteku a csaladban egy gyerek, annak a teenager kor szinte eszrevehetetlen. Vannak kisebb jelei, de semmivel nem nagyonbb, mint az idonkenti rajuk jott.


    Nekem bizony nem sikerul felrakni kepet.


    Ha ugy erzed, hogy sok a fiad, akkor szepen allitsd le ot, mert a fiuk lelke nagyon erzekeny tud lenni. Plane akkaor, ha tole minden telhetot meg tesz. Ne erezze azt, hogy akarmilyen jol csinal dolgokat, nem eleg. 


    Megerdemli a vedelmet az az okos es ertelmes fiu, mert ripsz-ropsz es helycseres lehet a tamadas. Az meg a fiadnak esne rosszul, mert o is ugy van, mindent a csaladert, gyerekekert. 

    előzmény:
    klára13 (62187)
    2016-01-05  05:12
  13. 2016. január 5. 05:1462189.

      Folytatom az alvást. Vidám ébredést, kellemes napot kívánok!


      Hus, jó éjszakát!

    előzmény:
    klára13 (62187)
    2016-01-05  05:12
  14. hus
    hus
    2016. január 5. 05:1362188.

    Eppen azert kivaloak a jegkorcsolyas fiuk, mert olyan keves a lehetosege az oarszagnak es nem is olyan olcso sport.


    Emlekszem az en ottani idomben talan 2 csapat volt akik merkoztek.Draga volt a jeget eloallitani, es a tobbi ehhez tartozo dolgok. Emlekszem , hogy akik adtak erre penzt azok milyen buszkek voltak a csapatra. Csak az a baj, hogy nagyon kevesen szponzoraltak oket, igy megereztek a tamogatast. Valahogy a focinak tobb tamogatoja volt, jobban szerettek.


    Na errol jut eszembe, nem tudom, hogy irtam-e, (mert tobb hozzaszolas is lenyelodott)hogy egyszer csak latjuk, hogy a magyarok nyertek a meccset, ami nem volt mar vagy 30 eve. Juj de orultunk neki, vegre elindul valami. Ugy, ahogy irtad te is. 

    előzmény:
    Zsumi45 (62174)
    2016-01-04  20:51
  15. 2016. január 5. 05:1262187.

       Géniuszunk  nő, mint a vadkender, és még mindig kedves, jókedélyű, alkalmazkodó és megfelelni igyekvő fiatalember, mindjárt 14 éves lesz. Barátunk fia hasonló korú és már két év óta dühös, egyre kezelhetetlenebb. Reménykedem, hogy lángelménk különösebb zökkenő nélkül jut át a kamaszkoron. Továbbra is szorgalmas, érzi megbecsülésünket, nem tapossuk el, nincs miért a zablát szaggatnia. Apja ugyan kissé túl sokat zsörtölődik vele, amit nem érdemel. Persze, kell, hogy érezze a korlátokat, de igazságtalannak lenni nagyon veszélyes.

    előzmény:
    klára13 (62185)
    2016-01-05  05:01
  16. hus
    hus
    2016. január 5. 05:0462186.

    Biztos jo lehetett, mert nagyon hangulatos ugy egyutt lenni es formazni a tesztat.


    Erdekes ize lehetett a tesztanak, meg nem is hallottam ilyenrol.

    előzmény:
    Kusza (62173)
    2016-01-04  20:40
  17. 2016. január 5. 05:0162185.

     A család nem márkamániás, bár kedvelik a szép dolgokat.


    - Benikém - mondom unokámnak -, a te értékedet nem a drága kütyük adják. Megvásárolható dolgok a normálisak szemében nem növelik a tekintélyt, hiszen azokat bárki be tudja szerezni pénzért. Persze, az igaz, hogy a pénzt meg tudta teremteni, de az sem feltétlenül tiszteletre méltó, hiszen mindenféle gazsággal jutnak hozzá némelyek.


     - Tudom - nevet Beni és megcsillogtatja remek humorát -, de egy géniusznak lehet jó telefonja.

    előzmény:
    klára13 (62180)
    2016-01-04  22:09
  18. hus
    hus
    2016. január 5. 04:5762184.

    Koszonom Marika, valoban nagyon szep. 


     

    előzmény:
    jara (62171)
    2016-01-04  20:06
  19. 2016. január 4. 23:3262183.

      Komolyra fordítva a szót: Hus, ezt neked találtam.



    A kenyér hozzávalói (sacc/kb.):

    50 dkg liszt,
    1 teáskanál só,
    1 teáskanál kristálycukor,
    8-10 szem köménymag,
    2 teáskanál lenmag,
    5 evőkanál kukoricapehely,
    1 csomag szárított élesztő.

    A porélesztőt 3 dl langyos vízben a kristálycukorral elkevertem egy nagyobb bögrében. A lisztet tálba szitáltam, elkevertem a sóval, a magokkal és a kukoricapehellyel. Hozzáadtam az élesztős vizet és kidagasztottam, míg elvált a kezemtől és az edény falától is a tészta. Alá és fölé liszteztem és letakartam a tálat egy tiszta nylonzacsival. Hagytam kelni 2 órát. Aztán átgyúrtam, formáztam és tepsibe tettem. Megint hagytam kelni egy fél órát. Bevagdostam és előmelegített, 3/4-es lángú sütőben kb. fél óráig sütöttem.
    Holnap isteni lesz az olívás-sós-citromos tört avokádóval... :-)

    előzmény:
    hus (62166)
    2016-01-04  17:28
  20. 2016. január 4. 23:2462182.

      Ma ezt olvastam az egyik bevásárlóközpont egyik ajtaján: SZENVEDÉLYÜNK A HUS!


      Nocsak, mondtam magamban, ki járt itt a topikból?! 

    előzmény:
    hus (62169)
    2016-01-04  17:47
  21. 2016. január 4. 22:3662181.

      Gyönyörűséggel olvasom muzsikás programjaitokat, ismét sajnálom, hogy botfülem miatt kimaradok ebből a csodás élvezetből. Aztán ma megvigasztalt kissé az egyik csatorna programja: Stephen Hawking előadása - nektek a melódia és a dallam; nekem a szó. Ez a leosztás, és annak kell örülni, ami van.


      Hallgatva őt, megfogalmazódott bennem, amit régóta sejtek, csak hát nem bírtam rájönni.


      Mondja, hogy a test és az elme két különálló dolog. A test, az agy a kézzel fogható valóság, az elme az agy működése, állandóan változó, testetlen dolog. Valami ilyesmit mondott. Talán ezt hívjuk mi léleknek. És ezzel megértettem, amit sejtettem, talán tudtam is, csak a megfogalmazás nem ment, hogy az öregedés: az elme gazdagodása, mind bonyolultabbá válása, miközben a test, mint minden kézzel fogható dolog, kopik, romlik. És ami ma történik, a külsőségek imádatának korszakában, minden (más ez, mint a mindenki, értem rajta a társadalom fogyasztói lényegét) és hatására a gondolkodni nemigen szerető embertömeg csak a test romlását látja meg, az ellen küzd, és nem látja az elmét, nem is igen tud róla. A szépségipar rabszolgájaként él. Ez ronthatja az öregkor szépségét, félelemmel tölti el a középkorúakat,  de ha nem törődünk vele, akkor kivonjuk magunkat hatása alól.


      De vajon volt-e ez másképpen? Volt. Többször és többfelé az emberiség történetében.

  22. 2016. január 4. 22:0962180.

      Na igen, igazad van, Zsumikám. Hiszen látom enyémeknél a küzdelmet a sziluettért. Zsófim tapossa azt az izét, az ellipszist, ha jól tudom nevét, olyan kínzószerszám, hogy én alig bírtam elindítani. Bazsi pedig hetente kétszer bejárja biciklivel a környező hegyeket. Beninek pedig gyarapodnia kell,  a karate mellett valamiféle fura kötélen lógós edzésre jár kétszer hetenként.


     Most telefonmánia tört ki a családon, mindenki újat akar, eladja a régit. Na igen, némelyik elég öreg, Dodóé pl féléves. Azt Bazsi vette meg tőle, számomra, nehogy kimaradjak a jóból! Néha a szeretetterrort is nehéz elviselni.

    előzmény:
    Zsumi45 (62177)
    2016-01-04  21:08
  23. 2016. január 4. 21:5462179.

      Varázslatos! Magdikám, ismét bebizonyosodott, hogy az alma nem esik messze a fájától!

    előzmény:
    Kusza (62176)
    2016-01-04  21:05
  24. 2016. január 4. 21:1162178.

    Hú, de gyönyörű! Igazi gyűrűcskék! Biztos nagyon finom is. Én halasat ettem Olaszországban.

    előzmény:
    Kusza (62176)
    2016-01-04  21:05
  25. 2016. január 4. 21:0862177.

    Klárám, pánik nincs, de a közép korosztály bizony már egészségét veszélyezteti, ha tovább gyarapodik. Sajnos a kényelemben én is felszedtem pár kilót, s már a kislányok sem olyan nádszál karcsúak. Kezdenek gömbölyödni. Itt kell fordítani az egészséges táplálkozási szokások felé! 


    Persze a több mozgás is hiányzik, magam részéről apró lépéseket teszek efelé is. Lefelé gyalog megyek a 3. emeletről.Sőt eddig járatlan utakat fedezek fel a város széle felé. Örömmel láttam, hogy bölcsőde, óvoda, öregek otthona is van a lakótelep ligetes részében, s utána a régi Tisza töltés. 

    előzmény:
    klára13 (62170)
    2016-01-04  18:37
  26. 2016. január 4. 21:0562176.

    Szeretném az Ági tortelliniét megmutatni, de nem működik a képfelrakás. Na azért megpróbálom.

    előzmény:
    klára13 (62156)
    2016-01-04  11:19
  27. 2016. január 4. 20:5862175.

    Marika az élesztős tésztát nem feltétlen kell meleg helyen keleszteni, például a croasantot is a hűtőbe kell tenni egy éjszakára. A vizenkullogót is egy fazék hideg vízbe kell lógatni egy konyharuhába, és úgy kel meg.

    előzmény:
    jara (62160)
    2016-01-04  15:51
  28. 2016. január 4. 20:5162174.

    Köszönjük Hus!


    Öröm látni-hallani, hogy egyre több sportágban törnek fel fiataljaink! Olvasom, hogy a követelmény nem szorítkozik a sport teljesítményre, teljesíteni kell a tanulásban is. Nincs ez másképp a szegedi fiataloknál sem. 


    A közelmúlt családi összejövetelein két kis unoka sikereiről is hallottam. Egyikük kézilabdában, másik fociban jeleskedik, 12 és 17 éves fiúk. Mindketten neves csapatok utánpótlásai, de csak akkor maradhatnak a közösségben, ha a heti 3 -4 edzés és a versenyek mellett nem rontanak iskolai eredményükön. Mellesleg örülnek, ha a város végre korszerű sportcsarnokot kap. Kinőtte a város a korábbiakat, amik évtizedek alatt le is pusztultak. 


    Nálunk itt téli sportokra nincs lehetőség, de a vízi sportokhoz nagyszerű a lehetőség a Maty éren. A vásárhelyi uszoda is készül az elkövetkező évek ifjúsági nemzetközi versenyeire. 

    előzmény:
    hus (62169)
    2016-01-04  17:47
  29. 2016. január 4. 20:4062173.

    Olaszországban már én is voltam egy ilyen társaságban, ahol több asszony volt, és tortellinit csináltunk. Akkor sütőtökkel töltöttük meg, azok egy kicsit nagyobbak voltak, mert azt önálló tésztaként ettük. Ha jól emlékszem, a sütőtököt előbb megsütötték és amaretti kekszet morzsoltak bele. Ez egy barackmaggal készített keksz volt.

    előzmény:
    hus (62164)
    2016-01-04  17:17
  30. 2016. január 4. 20:0862172.

    Bocsássátok meg, de husnak is szeretném küldeni és másképp nem sikerült, pedig próbáltam.

  31. 2016. január 4. 20:0662171.

    Áldott legyen a szív, mely hordozott,
    És áldott legyen a kéz, mely felnevelt
    Legyen áldott eddigi utad,
    És áldott legyen egész életed.
    Legyen áldott Benned a Fény,
    Hogy másoknak is fénye lehess.
    Legyen áldott a Nap sugara,
    És melegítse fel szívedet,
    Hogy lehess meleget adó forrás
    A szeretetedre szomjasoknak,
    És legyen áldott támasz karod
    A segítségre szorulóknak.
    Legyen áldott gyógyír szavad,
    Minden hozzád fordulónak
    Legyen áldást hozó kezed
    Azoknak, kik érte nyúlnak.
    Áldott legyen a mosolyod,
    Légy vigasz a szenvedőknek.
    Légy te áldott találkozás
    Minden téged keresőnek.
    Legyen áldott immár
    Minden hibád, bűnöd, vétked.
    Hiszen aki megbocsátja,
    Végtelenül szeret téged.
    Őrizzen hát ez az áldás
    fájdalomban, szenvedésben.
    Örömödben, bánatodban,
    bűnök közti kísértésben.
    Őrizze meg tisztaságod,
    Őrizze meg kedvességed.
    Őrizzen meg Önmagadnak,
    és a Téged szeretőknek.

    előzmény:
    hus (62169)
    2016-01-04  17:47
  32. 2016. január 4. 18:3762170.

      Juj! Ilyen megszorítások idén? Nagyon nehéz. Nem mintha valaha is nehezen tartottam volna be az újévi fogadalmat, vagy megszegtem volna. Mert soha eszembe sem jutott újévi fogadalmat tenni!


    Zsumikám, nem egészen értem a pánikot, hiszen látom a képeken, hogy karcsúak vagytok, plusz kilókat senkin sem látni. Szépek vagytok, sőt, gyönyörűek.


    De ha tök kell, akkor csak legyen tök! Egyetértek veled.

    előzmény:
    Zsumi45 (62165)
    2016-01-04  17:21
  33. hus
    hus
    2016. január 4. 17:4762169.

    Hoztam nektek meg ujsagot a U-16 magyar jegkorongozokrol. 


    http://icehockey.hu/hirek/hir/u16_seregely_sok_minden_toe rtenik_veluenk


    Aranyos , ugyek gyerekek, remelem kesobb egy jo csapat kerekedik ki beloluk. 

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  34. 2016. január 4. 17:3662168.

    Nagyon szívesen! 


    Nekem sem sikerült napokig sem képet, sem hozzászólást elküldenem. Írtam is reklamációt, válaszolták: tudják, csinálják!

    előzmény:
    hus (62167)
    2016-01-04  17:30
  35. hus
    hus
    2016. január 4. 17:3062167.

    Zsumikam  nagyon koszonom, meg fogom nezni. 

    előzmény:
    Zsumi45 (62162)
    2016-01-04  17:13
  36. hus
    hus
    2016. január 4. 17:2862166.

    Jaj de gyonyorueket kuldtel!  Hogy csinaltad, mert nekem nem mukodik a kepek felrakasa.


    Anyosom olyan aggodos, neki mar nehez megkulonboztetni, vagyis elkuloniteni azt, hogy mit miert mondanak be a musorok vezetoi. Sokszor magat a temat sem erti mar, meg kell neki magyarazni.


    Mi nem fizetjuk a Duna TVt, pedig nem is olyan draga egy evre. Igaz jelenteni nekem jelent a legtobbet a csaladban, nekem meg nincs annyi idom most, hogy azt is nezzem. Meg az ittenit is akkor latom, ha a konyhaba vagyok, vagy ejjel nezem , amikor nem tudok aludni, de az olvasasra sem vagyok kepes. 

    előzmény:
    Zsumi45 (62161)
    2016-01-04  17:06
  37. 2016. január 4. 17:2162165.

    Klárám, a piros bugyogóról én is, de véletlenül meggypiros blúzban voltam délután a barátnőmnél. Estére hazajöttem, de a gyerekek kis időre megnézték a forgatagot a belvárosban. Barátaikkal szilvesztereztek.


    Az újévi lencse levest -hús nélkül- megfőztem, mert kollektív fogyókúra fogadalom született. Tilos süteményeket sütnöm. 


    De már tudom, mivel cselezem ki a népet! Sütőtök, magvak, túró, sőt cukkini, cékla lesz az alapanyag !Némi fahéj, s más fűszerek, pici méz, citrom s kész a desszert.


     

    előzmény:
    klára13 (62156)
    2016-01-04  11:19
  38. hus
    hus
    2016. január 4. 17:1762164.

    Igy van, nem lehetne megfizetni az arat. Csak a csaladert lehet ilyeneket kesziteni.


    Mindenesetre gratulalok hozza, meg soha nem csinalatam, csak lattam, ahogy csinaljak itt az olasz asszonyok. Eskuvore ugy osszejonnek, mint a magyar nok a csiga teszta keszitesenel.

    előzmény:
    Kusza (62158)
    2016-01-04  15:17
  39. hus
    hus
    2016. január 4. 17:1362163.

    Marika, nem jott meg a privid.  Mar beszelni sem erdemes ennek a forumnak a mukodeserol. De valahogy nem lehet megallni, hogy elmenjunk mellette szo nelkul.


    Jaj, nem gondoltam a raszorultakra, hanem csak arra, hogy milyen jo erzes pihenni. Meg lehet szokni, hogy nem csak mindig a munka es a munka es az elore programozott terveket kell veghez vinni.


    Mert akki raszorulnak  a kenyszerpihenore, azokat en nagyon sajnalom. 

    előzmény:
    jara (62155)
    2016-01-04  11:06
  40. 2016. január 4. 17:1362162.

    Itt megnézhető a teljes másfél órás újévi Virtuóz koncert:


    http://www.mediaklikk.hu/video/ujevi-gala-a-zeneakademian -virtuozok/

    előzmény:
    Zsumi45 (62161)
    2016-01-04  17:06
  41. 2016. január 4. 17:0662161.

    Hus, Kedves! Sajnálom, hogy nem tudjátok nézni a Duna World adását, pedig azt műholdon lehet fogni, direkt a tengeren túlra is sugározzák. Épp ma tapasztaltam, hogy pl. az összes Magyarországon fogható rádiót egyenesben lehet hallgatni az interneten. Most is hallgatom párhuzamosan. Szerintem épp olyan minőségben tudnád hallgatni, mint ahogy használod a Youtubot, vagy a Nlc.-t.


    myonlineradio.hu


    Miért aggódtok jobban a magyar műsorokon? Itt sem rosszabb a biztonság, mint másutt! Ja, a hírekben szelektálni kell, mert nagyon sok a csúsztatás! pl. "mértékadó hírforrás"-nem akarok ujjal mutogatni rá- a nyugdíjemelésről szóló híradásába becsempészett egy teljesen oda nem illő törvényi bekezdés egy részletét, amit olvasva sokan azt hitték, tőlük elveszik nyugdíjuk jelentős részrét.( Pedig akikre vonatkozott volna, azokét is épp emelték!)  Sok a hangulatkeltés, "minden jóban legyen valami rossz"!


    A ZENEAKADÉMIA a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem központi épülete, és gyönyörűen felújították.Magát az épületet most is ugyanúgy hívják, rajta a felirat. Tavaly ott is voltam koncerten, Kobajasi Kenicsiró vezényelt.


    Remélem átmennek a képek!

    előzmény:
    hus (62154)
    2016-01-04  07:00
  42. 2016. január 4. 15:5162160.

    Magdika, annyira csodáltam, de annyira.... Gondoltam, hogy nem eladásra készült, pedig nagyon kedvelt fiaink körében, "sültsonkás" közönség jól járna vele.


    Bedagasztottam kakaóscsiga tésztát, gondoltam ügyes sütögetőinkre, mégpedig azért, mert nem tudom hogy fog megkelni ebben az időben. Mondtam Apukának, ölelje magához, míg nézi a sportot. Bebugyoláltam meleg plédbe, de ha kihűl a pléd, nem kel. Persze Apuka nem fogad szót, azt mondta, üljek rá, míg dolgozom. Így készül nálunk a kelt tészta. 

    előzmény:
    Kusza (62158)
    2016-01-04  15:17
  43. 2016. január 4. 15:3262159.

    Ágival megegyeztünk, hogy egymásnak ajándék kosarat adunk karácsonyra. Olyat rakunk bele, amit tudjuk, hogy szeret a másik, meg főleg olyat, amit nem lehet ott kapni, vagyis nagyon drága. Ilyen a méz dióbél, füstölt kolbász, az olaszoknál nem lehet füstölt dolgot kapni. 


    Ebbe a tortellinibe háromféle hús kell, Ágiék felé olyan kolbászt készítenek, amit a tortellinibe kell tenni. Amilyen súlyú ez a kolbász, olyan súlyú pulykamellfilé és karaj kell bele, ezeket ledarálom és befűszerezem, ezzel töltöm meg.


    Ja és az én ajándék kosaramban volt ilyen kolbász is.


    Ágitól is kaptam egy dicséretet, mert ő 380 db-ot csinált, gondolom, nagyobbakat, mert a liszt, hús, tojás olyan súlyú volt mint az enyém.


    Különben leves tésztát gyúrok.

    előzmény:
    klára13 (62156)
    2016-01-04  11:19
  44. 2016. január 4. 15:1762158.

    Ezt a tortellinit amit csináltam, csak is a családnak, lefagyasztom és bármikor elővehetem. Nincs az a pénz amiért ezt másoknak esetleg eladásra csinálnám.

    előzmény:
    hus (62145)
    2016-01-04  04:48
  45. 2016. január 4. 11:2762157.

      Valami baj van, Marika?


     E pillanatban szakadni kezdett a hó. Na, iszkolok, be kell mennem a fluba. Brrrr.

    előzmény:
    jara (62155)
    2016-01-04  11:06
  46. 2016. január 4. 11:1962156.

      Eszem áll meg! Magdikám, tudod-e, hogy ez világrekord, mert az eddigi 515 db volt?!


      Mivel töltötted meg? A tésztája milyen tészta? Elképesztő. Gondolom, megy a mélyhűtőbe. Csodás teljesítmény. Csodás ebédek jelentek meg képzeletemben...


      Idén egészen megfeledkeztem a jó kis újévi babonákról. A lencséről és a piros bugyogóról. Gondolom, nálatok Ági észben tartotta.


      Most aztán fuccs az idei gazdagságnak. Brühühü...

    előzmény:
    Kusza (62143)
    2016-01-03  22:55
  47. 2016. január 4. 11:0662155.

    Drága hus. (nagy betűs megszólítást gondold jól)


    Elküldtem az áldást privát üzenetként bemásolva csak a szövegét. Szeretném, ha megkapnád. 


    Nagyon ötletes a "lusta" gondolatod. Tapasztalatom, hogy ez büntetésnek is felfogható, ha a sors ítélete.

    előzmény:
    hus (62146)
    2016-01-04  04:50
  48. hus
    hus
    2016. január 4. 07:0062154.

    De szerettem volna nezni oket.  Bizony nagyon fontos a batoritas a gyerekeknek.


    Itt nagyon jo neve van a  magyarok Zeneakademiajanak.  Hallottam, hogy megvaltozott a neve.


    Nekunk nincs magyar TV adas, csak anyosomnak. Valamikor volt a Duna TV, most lehetne nezni egyik web csatornan, de valamikorevete a kedvem az, hogy a betoltes olyan lassu volt, kivarni is keptelenseg lett volna. Igy elmaradt. Amikor anyosomnal vagyok akkor belekukkantok, mert nezi . De mindig csak aggodik olyankor. Ugy latszik szereti csinalni.  Egy testvere el meg mon., ot  sajnalja.

    előzmény:
    szizsuzsóka (62151)
    2016-01-04  06:21
  49. hus
    hus
    2016. január 4. 06:5262153.

     A huszadik Zsuzsokam, a 20-ik majd jo lesz, ne keseredj el. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (62152)
    2016-01-04  06:24
  50. 2016. január 4. 06:2462152.

    A másik topikban Hama barátnőnk nagy kenyérsütő . Csodálatos kenyereket süt. Én is sütöttem nagyon egészséges, nem hízlaló, kenyerekt . Nem hizlaltak, mert olyan bűn rosszak voltak , hogy nehezen tudtam megenni. Persze csak magamnak sütöttem .

    előzmény:
    hus (62149)
    2016-01-04  05:23

Címlap

top