Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2016. január 4. 06:2162151.

    Kedves Hus ! Nem írom, hogy Husom , mert az másképp hangzik . Neked is boldog új évet kívánok.! Az újévi bécsi gálával vetekedett ( sőt nekem sokkal jobbnak tűnt ) a  virtuózok hangversenye, melyet a Zeneakadémiáról közvetítettek. Csodálatos tehetségek játszottak és az egyetem volt rektora a maga nagyon emberséges, kedves stílusában konferálta be őket . Ez nem kis dolog, hogy egy zenetudós professzor konferál be gyerekeket. Nem csak a megtisztelés, hanem a bátorítás jele is .


    A bécsi gála is nagyon szép volt, de inkább utazási reklám jellege lett , több volt benne a város szépségének bemutatása , mint a zene . No és a művek megválogatásával sem voltam túl elégedett . Hiába a tévé válogatási lehetősége túlzott igényességet fejlesztett ki bennünk. Ülünk a fotelben és kritizálunk

    előzmény:
    hus (62147)
    2016-01-04  05:05
  2. hus
    hus
    2016. január 4. 05:4762150.

    Jo reggeletek legyen a friss kave es sutike mellett es kezdjetek a hetet is pihenessel.  Nagyon jo lustanak lenni.  Ha most lennek gyerek es megkerdeznek, hogy mi akarok lenni, ha nagy leszek, azt valaszolnam, hogy lusta.  A kerdezo szemekre lennek kivancsi.


    De ugye ez az a ha. Ha nem lenne, mennyivel masabb lenne.


    https://www.youtube.com/watch?v=_D2XD341xHo


    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  3. hus
    hus
    2016. január 4. 05:2362149.

    Lanyok elmeselem nektek, hogy mi lesz a kovetkezo dolog, amit szeretnek kesziteni. 


    Kenyereket. Minden fele kenyeret, gepit is es kezit is.


    Mar 2x sutottem azt a francianak mondott kenyeret. Hat rajtam kivul mindenki meg volt elegedve vele. Rendes egy csalad ez.


    Azt olvastam, hogy a 20-ik sutes utan mar egesz jo lesz, addig a gyakorlo ido van. Hat en szorgalmasan fogom sutni azt a 20 adag kenyeret, aztan majd meglatom. Mert ropke 5 oraig tart a kezdettol a vegeig.


    Gepirol meg nem keszitettem, de a heten azt is megprobalom.


    Fogom nektek jelezni az eredmenyt.


     

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  4. hus
    hus
    2016. január 4. 05:0562148.

    Zsuzsoka, szinte gondoltam, hogy az ejfel utaniakat nezed. Emlekszem amikor meg ott eltem, hogy a mulatozas utan jottek a komolyak es szepek. A becsi koncertet altalaban megneztem, mert imadtam azt a gyonyoru es gyonyoruen eloadott szepseges szamokat.


    Koszonom, hogy betetted ide a canadai szerepleset a fiuknak.


    Baratainknal nagy volt az orom, telefonaltak, hogy mi tortent, mert ott volt a gyerekek kozott egy rokon gyerek is.


    Kepzeld elromlott a lejatszojuk es nem tudtak a 2 himnusz  bejatszani a versenyzoknek. Erre a canadaiak felalltak es elenekeltek a canadait, aztan elenekelte a magyart a magyar fiu, a jatekosok es a kozonsegbol azok, akik tudtak. Nagyon meghato volt az ottlevok szamara.


    A  magyar jatekosok a 16 ev alattiak jol ereztek magukat, a meccs jol sikerult es az o kintletuk is. A  magyar fiuk a canadai jatekosoknal voltak elszallasolva es nagyon jo kapcsolat alakult ki kozottuk.


    Ezeknek az ugyes fiuknak egy eletre szolo emlek lesz ez, teljesen fel voltak dobva. Egyaltalan az, hogy lathattak az orszag egy reszet.


    Nekem meg ezt is atkuldtek a filmmel egyutt.


    http://cfjctoday.com/article/506230/hungary-u-16-national s-excited-be-kibiht


    Remelem atmegy. Oriasi dolog ez, mert magyar csapat 48 eve nem volt itt.  A canadaiaknak is tetszett a jatekosok ugyessege.


    Nagyon koszonom, hogy gondoltal ram a filmmel kapcsolatban.

    előzmény:
    Zsumi45 (62136)
    2016-01-01  12:05
  5. hus
    hus
    2016. január 4. 05:0562147.

    Zsuzsoka, szinte gondoltam, hogy az ejfel utaniakat nezed. Emlekszem amikor meg ott eltem, hogy a mulatozas utan jottek a komolyak es szepek. A becsi koncertet altalaban megneztem, mert imadtam azt a gyonyoru es gyonyoruen eloadott szepseges szamokat.


    Koszonom, hogy betetted ide a canadai szerepleset a fiuknak.


    Baratainknal nagy volt az orom, telefonaltak, hogy mi tortent, mert ott volt a gyerekek kozott egy rokon gyerek is.


    Kepzeld elromlott a lejatszojuk es nem tudtak a 2 himnusz  bejatszani a versenyzoknek. Erre a canadaiak felalltak es elenekeltek a canadait, aztan elenekelte a magyart a magyar fiu, a jatekosok es a kozonsegbol azok, akik tudtak. Nagyon meghato volt az ottlevok szamara.


    A  magyar jatekosok a 16 ev alattiak jol ereztek magukat, a meccs jol sikerult es az o kintletuk is. A  magyar fiuk a canadai jatekosoknal voltak elszallasolva es nagyon jo kapcsolat alakult ki kozottuk.


    Ezeknek az ugyes fiuknak egy eletre szolo emlek lesz ez, teljesen fel voltak dobva. Egyaltalan az, hogy lathattak az orszag egy reszet.


    Nekem meg ezt is atkuldtek a filmmel egyutt.


    http://cfjctoday.com/article/506230/hungary-u-16-national s-excited-be-kibiht


    Remelem atmegy. Oriasi dolog ez, mert magyar csapat 48 eve nem volt itt.  A canadaiaknak is tetszett a jatekosok ugyessege.


    Nagyon koszonom, hogy gondoltal ram a filmmel kapcsolatban.

    előzmény:
    Zsumi45 (62136)
    2016-01-01  12:05
  6. hus
    hus
    2016. január 4. 04:5062146.

    Nekem az aldas nem jott at, nalunk nem mutatjak. Micsoda kivetelezes ez. 

    előzmény:
    jara (62139)
    2016-01-02  10:12
  7. hus
    hus
    2016. január 4. 04:4862145.

    Hu de jol nez ki!  Na akkor volt mit pöndörgetni. Magatoknak csinalod, vagy a fiadnak a vendeglobe Magdika. 


    Aranyos csaladod van es nagy a szeretet, hogy rendszeresen mentek egymashoz meg kulfoldre is. Szerencsesek vagytok es megerdemlitek.


    Kep nekem nem mukodik, nem ertem miert.

    előzmény:
    Kusza (62143)
    2016-01-03  22:55
  8. hus
    hus
    2016. január 4. 04:4862144.

    Hu de jol nez ki!  Na akkor volt mit pöndörgetni. Magatoknak csinalod, vagy a fiadnak a vendeglobe Magdika. 


    Aranyos csaladod van es nagy a szeretet, hogy rendszeresen mentek egymashoz meg kulfoldre is. Szerencsesek vagytok es megerdemlitek.


    Kep nekem nem mukodik, nem ertem miert.

    előzmény:
    Kusza (62143)
    2016-01-03  22:55
  9. 2016. január 3. 22:5562143.

    Klára megmutatom, hogy tegnap, majdnem egész nap mivel foglalkoztam, 516 db húslevesbe való tortellinit csináltam.


     

    előzmény:
    klára13 (62140)
    2016-01-02  17:56
  10. 2016. január 3. 07:1362142.

    Köszönöm Marika ! nagyon szép áldás ! Igazi emberi szeretetet tükröz ! Azt a szeretet , mely barátainkat ismerőseinket hibáival együtt együtt fogadja el. Ennek még csak nyomai sem látszanak a mai rohanó világban . Gondolom, és remélem itt közöttünk áll ez az áldás,melynek minden gondolatát kívánom Nektek (no és magamnak is )

    előzmény:
    jara (62139)
    2016-01-02  10:12
  11. 2016. január 2. 18:0562141.

      Ezeknél szebb és jobb ajándékot kigondolni számodra, Zsumikám, lehetetlen lenne. Nagy ráadás, hogy közös program.


      Láttam a tévében az ünnepi vidám forgalmat városodban, nem kerestelek, gondoltam, te is odahaza vagy. Ugye, megszoktad Szegedet? Otthon érzed-e magadat? Úgy érzem itt a távolban, hogy nagyon jól sikerült ez a változtatás.

    előzmény:
    Zsumi45 (62136)
    2016-01-01  12:05
  12. 2016. január 2. 17:5662140.

       Nagyon szép. Köszönet érte, Marika.


       Brrrrrrrrrrrrrr, de hideg van. Az oleandereket sikerült időben bementenem, mert ezt a zimankót aligha élnék túl.


       Hány angyalkát készítettél? És az a koszorú! Elragadók. Sok szép dolog kerül ki kezedből, Marika. Hasznáják-e a puha, virágos takarót? De azért vigyáznak rá?!


       Gyönyörű rózsakvarc gyöngyeim vannak, ezüstgyöngyökkel akarom összefűzni, de nagyon szeretnék valami különleges alakzatot adni neki. Talán ezüstlánccal összekombinálhatnám, tetszik nekem együtt a két szín. S hogy valahogy "modernebb" legyen.

    előzmény:
    jara (62139)
    2016-01-02  10:12
  13. 2016. január 2. 10:1262139.

    Ezt szeretném küldeni Nektek, minden fáradt percért, ami elmúlt, s mindazért, ami jönni fog.


    http://eztnezd.net/regi-magyar-aldas-nagyon-gyonyoru-nezd -meg/

  14. 2016. január 2. 06:5862138.

    Zsuzsám kedves ! Ezt tettük mi is . Sándor aludt éjfél előtt .- Neki volt igaza, mert volt , aki felkeltse A műsor , amik között válogattam, több helyre is belenéztem ..... hát olyan volt . Közben kötögettem , elkészült a második sapkához is a sál. Nem tudom kié lesz, de kötögetem, hogy kevesebb legyen a fonalam és gondolom, valaki használni tudja . Majd Anitát is megkérdezem.


    Utána mi is megnéztük Benkóékat Nem szeretem a dzsessz műfajt, de ezt igen


    Tegnap a virtuózok hangversenye   szokott szép, lelkes élményt adta. Öröm volt hallgatni, látni ezeket a fiatal tehetségeket ! Délután idősebb fiamék voltak itt, ma a kisebb fiam jön és malachúst  fog süni , délután pedig a nyugdíja klubba megyünk óév búcsúztatóra.


    Január 17én virtuózok családi hangverseny lesz , erre megyünk a 4 fiatalabb unokámmal a MÜPÁ-ba

    előzmény:
    Zsumi45 (62136)
    2016-01-01  12:05
  15. 2016. január 2. 06:4862137.

    Vége van az ünnepdömpingnek kedves gyűjtögetők. A csendes hétköznapokra kívánok jó érzéseket, örömöt, jó egészséget !

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  16. 2016. január 1. 12:0562136.

    Eltaláltad Hus!


    Éjfél után rátaláltam a Dunán a Benko Dixiland utolsó nagy koncertjének közvetítésére, azt végig hallgattam, utána még ágyikómból 2.-ig rádiót. Most "háttérként" a bécsi újévi koncert megy, de este a magyar Virtuózokat szeretném meghallgatni.


    A karácsonyfa alatt is színházjegyek sorakoztak. Kaptam 7.-re a Luxemburg grófjára, adtam egy szegedi újévi koncertre, ami 9.-én lesz. Persze az enyéimmel megyünk mindkettőre.


     


    https://www.youtube.com/watch?v=KTL2aq2He3c


    A jégkorong mérkőzés, ahol elromlott a magyar himnuszt lejátszó szerkezet.

    előzmény:
    hus (62130)
    2016-01-01  02:58
  17. 2016. január 1. 11:3762135.

    Ha nem is hoz sok újat 2016 de legalább ne vegyen el semmit!


    BÚÉK!

    előzmény:
    klára13 (62134)
    2016-01-01  09:13
  18. 2016. január 1. 09:1362134.

     


       Boldog új esztendőt kívánok!

  19. 2016. január 1. 08:5862133.

    Kedveseim.  Boldog új évet kívánok. 

  20. 2016. január 1. 08:5462132.

    Boldog új évet kívánok szeretettel minden topik társamnak, és családjának!      

  21. 2016. január 1. 08:0362131.

    Kedves Topiktársaim, Barátaim !


    Kívánom , hogy az új esztendőben teljesüljenek vágyaitok, kívánságaitok-( szerencsére a mi korunkban nincsenek irreális vágyak ) Kívánom, hogy jó egészségben , szeretetben teljék az új év. No és azt is hogy itt is a megszokott baráti légkör uralkodjék !

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  22. hus
    hus
    2016. január 1. 02:5862130.

    Zsumikam! 


    Egy, csak egy leany van talpon a videken ... 


     


     

    előzmény:
    Zsumi45 (62129)
    2016-01-01  00:13
  23. 2016. január 1. 00:1362129.

    Kedves Hus! Köszönjük és kívánunk Neked és családodnak eredményes, boldog, szerencsés újévet!


     

    előzmény:
    hus (62127)
    2015-12-31  23:59
  24. hus
    hus
    2016. január 1. 00:0162128.

    A kepek lemaradtak.


    Talan most nem.

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  25. hus
    hus
    2015. december 31. 23:5962127.

    Draga lanyok!


    A kovetkezo evre is  kivanok  sok-sok oromet es boldogsagot, egeszseget nektek es csaladotok minden egyes tagjanak igaz szeretettel. 


    https://www.youtube.com/watch?v=feuS4xJNxU4


     


    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  26. 2015. december 31. 20:4662126.

    Te Új Világ, jóra törekvő,
    bár te lennél az a rég várt,
    békét hozó, csodás esztendő,
    mely az Idők méhében érik
    talán már évmilliók óta...
    s most a mi Századunk tüzében,
    most válik nagy... igaz valóra...
    Boldog új évet, emberek!
    (Várnai Zseni)

    előzmény:
    Zsumi45 (62125)
    2015-12-31  14:35
  27. 2015. december 31. 14:3562125.

    Kedveseim, Zsuzsám, Marikám, Hus, Anita, és aki még erre jár a Gyüjtögetők közül! 


    Örömteli, békés, boldog új évet kívánok, családjaitokkal együtt!


    Türelmem vesztettem , mert rendre kidob a rendszer, elszállnak írásaim. A képek miatt már napokkal ezelőtt reklamáltam, s udvariasan közölték, tudnak a hibáról, dolgoznak kijavításán- látjuk...


     


     

  28. 2015. december 31. 14:2762124.

    Többedszerre jelentkeztem be, mégis elszállt írásom. 


    Így röviden ismétlem meg, amit bizonyára terjengősebben fogalmaztam meg:


    Klárám Kedves! Kívánok neked energikus, egészséges, nyugodt, békés új évet, Szilveszterednek örömteli névnapot!

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  29. 2015. december 31. 13:5862123.

    Magdika, Köszönöm, hogy megmutattad a képeket! Látszik, hogy boldogok voltak a testvérek, hogy Veled és egymással ünnepelhettek. Nagyon szépek az unokáid, különösen a kislány, de a fiúk is jóképűek!


    Ágiék talán még havat is kapnak? Itt végre gyönyörűen süt a nap, de hasító hideg lett. 


    Egész kedves családodnak boldog új évet kívánok.


     

    előzmény:
    Kusza (62120)
    2015-12-30  23:32
  30. 2015. december 31. 05:3762122.

    Klárám ! A nagyítós szemüveget optikusnál vettük. Ezzel sokkal jobban megy gobeli varrása . A gömböket külön horgolom meg, utána húzom rá. Olyan mintát horgolok, hogy rá tudjam húzni, és ott összefogom. Lenn indulok el, és ötletszerűen megyek tovább .


    Az oxigénkezelés nem teljesen kockázatmentes . Mindenesetre beszéld meg nászasszonyoddal,m hogy a Te esetedben javasolt-e.Akkor szokták javasolni, ha van elegendő vörösvérsejt és hemoglobin, csak egyéb okból nem jut a szervezetbe elegendő oxigén.


    Az oxigénnel dúsított vízről nem sokat tudok, így inkább kétkedéssel fogadom.


    A  stadionőrületről azért nincs jó véleményem ,, mert az elsősorban biznisz , nem sport . Puskásék rongylabdával kezdték a grundon ás milyen sikereket arattak ..  Iskolai tornatermek kellenének, mert az ország iskoláinak túlnyomó többségében nincs , vagy nem megfelelő a tornaterem .


     

    előzmény:
    klára13 (62117)
    2015-12-30  13:01
  31. 2015. december 31. 05:2662121.

    Magdikám ! Szépek a kislányok ! Nagy öröm volt ez a pár nap Neked, együtt a család !

    előzmény:
    Kusza (62120)
    2015-12-30  23:32
  32. 2015. december 30. 23:3262120.

    Úgy látom már működik a képfelrakás, akkor még mutatok. Ágiék Gyurival voltak a városban.

    előzmény:
    Kusza (62119)
    2015-12-30  23:28
  33. 2015. december 30. 23:2862119.

    Mutatni akarok Neked valamit, de nem hiszem, hogy jó már a képfelrakó program. Sárának az egyik unokatestvére is gyöngyözik, szép karkötőt hozott.

    előzmény:
    klára13 (62107)
    2015-12-29  23:23
  34. hus
    hus
    2015. december 30. 21:1262118.

    A problema az,  hogy nem fogjuk fel, hogy milyen szerencsesek voltunk addig, amig nem volt egeszsegunkkel problema. Olyan termeszetes az, ahogy irod, hogy meg gondolatodban sem volt az, hogy egeszsegeddel lesz valami, hiszen nem volt, nem erezted.


    Nagyon bizom benne, hogy helyre jossz a gyogyszerek fognak segiteni rajtad. 


    Nem baj az, hogy tudsz rola beszelni, sokan nem. Itt vagyunk es ugy latom, hogy mindannyiunkat erdekel az allapotod, mert szeretunk nagyon.  


    Amire en gondoltam, az a palackos oxigen, amit az egeszsegugy ad raszorulo betegeknek. Ugy gondolom, hogy ez segithetne sokat.


    Tudnal is tenni-venni otthon kenyelmesen es ha szukseged lenne ra akkor rogton ott van a segitseg.  Nem beszeltek rola a korhazban? Vagy eleg lesz neked a vastabletta es  elmulik ez a rettenetes faradsagod? 


    Nem ertem ezt az oxigenes vizet, hogy azt mivel keszitik, hiszen a viz egyik alkotoresze maga az  oxigen.  Vigyazz vele, jol jard korbe az ugyet es erdeklodj olyan emberektol, akiben megbizol ezzel kapcsolatban. 


    Egy nagyon aranyos rajzfilmsorozatot szoktak nezni  az unokaim az emberi testtel kapcsolatban. Tegnap megneztem es magyarul is meg van.


    Aranyos, erdekes, egyszeruen magyaraz az emberi szervezetrol.


    Ide teszem neked a verrol szolo reszt. Ha akaraod nezd meg. 


    https://www.youtube.com/watch?v=nrvqmprOzes&index=5&list=PL-sy_p_jnYSX7TLTPVP6ZqTncXf7OOOym


     


    22 perces, pihenes kozben is erdemes szerintem megnezni.


    Pihengess, ne zavarjon semmi , ugy jo minden ahogy vagy, mert a javulas ugy is kihozza beloled az elmaradottakat.


    előzmény:
    klára13 (62115)
    2015-12-30  12:26
  35. 2015. december 30. 13:0162117.

      Én hülye, ezt elolvastam, és most totál fel vagyok dúlva. Pedig már elfogadtam, hogy azt kapjuk, amit megérdemlünk. Zsumikám, neked van egy jó hír benne:


    Pedig a milliárdok idén is szépen folytak a sportba, a költségvetésben 24 milliárd forintot csak a stadionokra terveztek elkölteni. Hogy végül ebből mennyi lett, az majd a zárszámadási törvényből fog kiderülni. Az biztos, hogy elkezdték a Videoton Sóstói stadionjának rekonstrukcióját, épülget a diósgyőri aréna, az MTK stadionja jövőre már el is fog készülni. Sőt, még Seszták Miklós fejlesztési miniszter városának immár másodosztályú csapatának is egymilliárdos arénát húznak fel közpénzből.


    A rekonstrukciós láz pedig nem csillapodik, Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter december 3-án jelentette be, hogy Szeged is kap stadiont. A 3 milliárd forintért felépülő aréna a korábbi hírek szerint 6000 férőhelyes lesz. 


    Az, hogy ebből az összegből mekkora rész érkezik a TAO-ból, nem tudni egyelőre, az idei évben az MLSZ a tárgyi eszköz beruházás részt felfüggesztették és csak működési támogatásra kapott 37,16 millió forintot a Szeged-Csanád egyházmegye tulajdonában álló egyesület.


    Ennek többszörösét hagyta jóvá a Magyar Labdarúgó Szövetség a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány számára. A legfrissebb adatok szerint az 1,73 milliárd forint idén is a legnagyobb összeg, amit egyetlen egyesület megkaphat, ezzel az Orbán Viktor által létrehozott alapítvány a TAO-rendszer indulása óta immár 11 milliárd forintot zsebelt be. Ezúttal traktort, takarítógépet vesznek az összegből és sportcsarnokot is fognak építeni - ahogy az az alapítvány honlapjára felkerült sportfejlesztési programból kiderült. A konferenciaközpontra azonban nem adta áldását az MLSZ, így azt más forrásból kell megoldaniuk, ha ragaszkodnak a terveikhez.(Igaz, idén több cég is kihátrált az alapítvány mögül, egyebek mellett Simicska és Demján érdekeltségei is.) A Makovecz-stílusú kazánházhoz azonban megkapták a TAO-támogatást az MLSZ-től, 2,25 milliárd forintot. Ekkor merült fel kollégánkban a kérdés: a Heim Pálból a liftet nem akarják esetleg átvinni a felcsúti aranylábúaknak?

  36. 2015. december 30. 12:5262116.

       Köszönöm, Zsuzsa.


       Aranyos kis karácsonyfátok van. Nagyon aranyos. Hol lehet ilyen szemüveget kapni? Nagyon praktikusnak tűnik. Mondd, a göbök ruháját meghorgoltad, aztán belebujtattad őket? Vagy mindjárt rájuk horgoltad? Nagyon tetszenek.


       Az okot megtalálták, valahol elszivárog a vérem az emésztőcsatornámban. Mert hogy ilyenünk is van, most már én is tudom! Emiatt kevés a vérem, kimerült a csontvelőm a folytonos pótlásban. Aztán persze izomgörcseim vannak, kezemfejét néha alig tudom használni, és hát nagyon fáj, és a lábam is, ilyenkor iszom egy félliter sós vizet, az segít, méghozzá nagyon hamar, néhány perc alatt. És egy darabig rendben vagyok.


      Azt nem találták meg, hogy hol van a szivárgás, amikor vizsgáltak, nem szivárgott. Így szokott ez lenni mindennel. Vastablettát szedek, kezdek hozzászokni, már nem vagyok nagyon rosszuk tőlük.


      Na, ez van, utálom, hogy beszélek róla.


      Ma behozom a kertből az oleandereket, mert állítólag mínusz 10 fok lesz. Annyit nem bírnak ki. És egyébként is a növényekkel foglalkozom. A hideg szobából idehozok ezt-azt, pl a szobahársat, hibiszkuszokat, és kényeztetem őket.

    előzmény:
    szizsuzsóka (62114)
    2015-12-30  07:25
  37. 2015. december 30. 12:2662115.

      Csak olyankor keseredem el, Hus, amikor arra gondolok, hogy beteges vénasszony lett belőlem. Fene nagy eszemmel azt hittem, mindenre számítok, de erre nem számítottam. Annyira egészséges voltam a hatvanas éveim végéig. Azt pedig külön utálom, hogy itt beszélek gondomról, aztán mégiscsak szóba hozom. Magamnak is váratlanul. 
       Felfedeztem az egyik bevásárlóközpontban az oxigénes vizet. Ma hozok haza jó sokat, aztán meglátjuk, hat-e. Valamint tájékozódtam az oxigén oxigén generátorok világában, lehet, vásárolok egyet. Nem kapkodom el, mert nagyon drága, viszont nagyon hasznos is, az egész család hasznát veheti.

    előzmény:
    hus (62111)
    2015-12-30  02:33
  38. 2015. december 30. 07:2562114.

    Klárám ! A szervezet oxigénhiányának több oka lehet.


    1 Kevés a környezetben az oxigén ( szmog, magasság stb )


    2 a meglévő oxigén a tüdő valamely betegsége miatt rosszul jut a szervezetbe ( , gyulladásos folyamat , tüdőtágulat, )


    3 a szív állapota miatt a keringés romlik, nem jut elegendő vér a szervekbe, ezért ott oxigénhiány van . Vagy az erek szűkülete miatt nem jut elég vér a szervek valamelyikébe .


    4. Ezek mind jók csak a vérből hiányzik az oxigén szállításához szükséges vegyület, vagy a vörösvérsejtek. ( vérszegénység különböző formái )


    Nyilván ezeket kivizsgálták és a kórokot megpróbálják orvosolni, amennyire lehet.


    Javulást kívánok. A finom gyönygök fűzéséhez érdeme nagyítá


    ós szemüveget hasznélnii, én azt szoktam a gobelinhez .


     

    előzmény:
    klára13 (62098)
    2015-12-29  13:43
  39. hus
    hus
    2015. december 30. 05:4062113.

    Jo reggelt kivanok es fincsi friss kavet, sutiket es kenyelmes keszulodest a kovetkezo  evre. 


    https://www.youtube.com/watch?v=1gzY-PrwwHk&list=PLYa_OXrEIotfNrpsox7eE7dfqH6UqenF9


     


    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  40. hus
    hus
    2015. december 30. 02:3562112.

    Csak egyszer  kuldtem el,  de bedilizett  ez a szerkezet. 

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  41. hus
    hus
    2015. december 30. 02:3362111.

    Klaram olyan nincs!  Nincs elkeseredes!  Te olyan jo helyzetben vagy, a csaladotokban is van orvos, aki hozza tud juttatni   a leggyorsabb modszerekhez, es az ellatashoz.


    A leges-leges-legfontosabb, hogy  megfelelo oxigenszintet allitson elo  a szervezeted.  


    Elkepzelem, hogy minden erosebb mozgas utan milyen erzesed lehet. Mint akit agyoncsaptak. Kb. Az is nagyon fontos, hogy a levegot jol vedd. Tavozzon minden elhasznalt levego es jojjon helyette uj.


    Hidd el nekem, minden szeretetemmel azert probalok dolgokat megemlitni, hogy neked jo es konnyebb  legyen. Hatha valamiare nem figyelsz oda, elkeruli a figyelmedet, osszezavarod magad valamivel. Nem pedig azert, mert piszkalni akarlak.


    Annak orulok, hogy ha barmelyikuk mond valamit itt, akkor figyelsz es atgondolod.


    Zsuzsoka majd mondja neked biztos, hogy mire figyelj. Ha maskepp nem, e-mailen "  gondolataid ala nyul es felemel." 


     

    előzmény:
    klára13 (62108)
    2015-12-29  23:27
  42. hus
    hus
    2015. december 30. 02:3362110.

    Klaram olyan nincs!  Nincs elkeseredes!  Te olyan jo helyzetben vagy, a csaladotokban is van orvos, aki hozza tud juttatni   a leggyorsabb modszerekhez, es az ellatashoz.


    A leges-leges-legfontosabb, hogy  megfelelo oxigenszintet allitson elo  a szervezeted.  


    Elkepzelem, hogy minden erosebb mozgas utan milyen erzesed lehet. Mint akit agyoncsaptak. Kb. Az is nagyon fontos, hogy a levegot jol vedd. Tavozzon minden elhasznalt levego es jojjon helyette uj.


    Hidd el nekem, minden szeretetemmel azert probalok dolgokat megemlitni, hogy neked jo es konnyebb  legyen. Hatha valamiare nem figyelsz oda, elkeruli a figyelmedet, osszezavarod magad valamivel. Nem pedig azert, mert piszkalni akarlak.


    Annak orulok, hogy ha barmelyikuk mond valamit itt, akkor figyelsz es atgondolod.


    Zsuzsoka majd mondja neked biztos, hogy mire figyelj. Ha maskepp nem, e-mailen "  gondolataid ala nyul es felemel." 


     

    előzmény:
    klára13 (62108)
    2015-12-29  23:27
  43. 2015. december 29. 23:3162109.

      Lám, megtudtam:


     


    A stabilizált oxigén zsenialitása, hogy felhasználja a testnedv két legfontosabb elektrolitját, a nátriumot és a klórt, ezek ugyanis egyfajta oxigénszállító vegyületet alkotnak. Ennek köszönhetően a stabilizált oxigénből a szervezet az emésztési folyamat során, a nyombélből juthat hozzá a felfrissülést hozó oxigénhez.


     


     


    Hát ebben nem hittem. Zsuzsa eligazítását vártam.

    előzmény:
    hus (62103)
    2015-12-29  19:36
  44. 2015. december 29. 23:2762108.

      Megnéztem az ügyet, Hus, hát tudatlanságomban tele volt gondolkodásom hibával. A szifonos megoldás egészen úgy hatott, mint a fogyasztó csodaszerek reklámjai. Köszönöm az ötletet, hasznát veszem. Vannak lehetőségek. Na, nem hiába nyafogtam! De néha elkeseredem.

    előzmény:
    hus (62102)
    2015-12-29  19:31
  45. 2015. december 29. 23:2362107.

       Magdikám, bőven vannak friss emlékek, kitartanak nyárig.


       Nagyon érdekes, amit a színlátásról írtál. Ugye nem zavar?

    előzmény:
    Kusza (62105)
    2015-12-29  21:04
  46. 2015. december 29. 22:3762106.

      Tényleg, ezt már ajánlottad, Hus. Utána fogok nézni, mert egyelőre nem tudok hinni benne, mert az én szűk kis agyamban más az emésztés - a vízre gondolok -, és más a lélegzés. Ezt az egész ügyet nem ismerem. Köszönöm, megnézem.


     

    előzmény:
    hus (62102)
    2015-12-29  19:31
  47. 2015. december 29. 21:0462105.

    Mióta megműtötték a szememet, már nem szúr úgy mint előtte. Persze még kell bele csepegtetni, gyulladásgátló cseppeket.


    Nagyon hamar eltelt ez a pár nap, jó volt együtt lenni ma már hazajöttem, mivel a vérnyomás gyógyszeremet itthon hagytam. Ők még ma Pesten nézelődtek egy kicsit, szerencsére ma kisütött a nap, így a várba is felmentek. Holnap reggel indulnak haza.

    előzmény:
    klára13 (62100)
    2015-12-29  18:29
  48. 2015. december 29. 20:5462104.

    Á nem dobok el egy szemüveget sem, csak próbálgatom, hogy melyikkel látok jól. Most csak egy olcsó szemüveget vettem, majd megvárom, hogy a másikat is megműtsék, és akkor majd az orvos megmondja, hogy milyenre van szükségem.

    előzmény:
    hus (62103)
    2015-12-29  19:36
  49. hus
    hus
    2015. december 29. 19:3662103.

    Amikor anyosomnak mutottek a szemet, akkor azt modtak, mivel beultettek neki a lencset, nem kell majd soha szemuveget hordania.


    Azota kiderult, hogy meg is kell a szemuveg. Ki is tudja igazan, hogy szukseges lesz, vagy sem, ha meg az orvos sem tudja pontosan. 


    Evek mulva kiderul majd szerintem a gyakorlat mit fog produkalni.


    Ne dobj el egy szemuveget sem. 

    előzmény:
    Kusza (62099)
    2015-12-29  14:09
  50. hus
    hus
    2015. december 29. 19:3162102.

    Klara, nem gondolod, hogy oxigent hasznalj otthon, hogy konnyitsen rajtad?  Tavasz meg messze van, erdemes adddig varni?  Aztan, ha jobbak lesznek a mutatoid, akkor mar nem lesz ra ugy sem szukseg.


    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43

Címlap

top