Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2015. augusztus 14. 16:2360601.

      Ma van a kisfiúk egyik nagy napja az évből. Apjukkal kimennek a szigetre. Hozták fel a nagy fazekakat, amelyeket a paradicsomhoz használtak, s mert tudtam, Benikém esti nagy progamja a sziget, Dodó békítésére és hiányérzetének csökkentésére kérdeztem Benit:
        - Benikém, te hány éves is voltál, amikor először voltál a szigeten?
       -  Tíz - válaszolta Beni, és akkor Dodó kidüllesztve pocakját megszólalt:
       - Én meg hét, mert ma mehetek velük.
      Beni aztán elmagyarázta, hogy Dodó ingyen mehet be és egy óra hosszára beviszik magukkal, addig Zsófi kutyát sétáltat a közelben, aztán ők ketten hazajönnek.
         Hát igen... talán tényleg idejekorán meg kell mártózni a multikultúrában!

  2. 2015. augusztus 14. 12:0660600.

       Na igen, ha veszélyesnek vélünk valamit, akkor törődni kell vele. Engemet jó ideje már semmi sem izgat. Minden jó úgy, ahogy van. Tudomásul vettem, hogy bizonyos dolgok hajdan jobbak voltak, de csak legyintek, hogy ez az élet rendje. A test éppen úgy elkopik, mint bármely szerkezet.

    előzmény:
    szizsuzsóka (60596)
    2015-08-14  06:04
  3. 2015. augusztus 14. 12:0160599.

       Amikor még lehetett jó nagy tábortüzeket rakni, mindig odakészítettem a slagot. Régi szép idők...

    előzmény:
    szizsuzsóka (60597)
    2015-08-14  06:12
  4. 2015. augusztus 14. 11:5960598.

       Hát persze, Zsuzsa, hiszen nincs pernye. Csak akkor van, ha a mindenféle vacakot rárakunk. Nálunk tilos. Elviszik az összekötözött ágakat is, a lehullott leveleket is. Már annak, aki elviteti, mi komposztáljuk.
        A tilalmat úgy tudtam meg, hogy kijött a rendőség. Nagy rendcsinálásba fogtunk koratavasszal, tüzet raktunk, és Bazsi lelkesen hordott rá mindent, ölszám. Láttam, hogy nem lesz így jó, de arra gondoltam, túl leszünk rajta és eltűnik a mindenféle felesleges ág, és egyéb tudja csuda mi. Össze tudnak jönni a gazok. De nem lettünk túl rajta zavartalanul! Csengettek, kiszóltam, ki az, erre: Rendőrség. Mire nevetni kezdtem, mondtam, hogy viccelnek, ugye? Mire tiltakozott, és már sejtettem, mi a baj. Hátraszaladtam Bazsihoz, és hoztam a kapunyitót. De nem akarták a tüzet ellenőrizni, csak figyelmeztettek, hogy tüzet csak szalonnasütés céljából lehet gyújtani. Aranyosak voltak, mondták, a szomszédok valamelyike szólt, amin nem csodálkozom Bazsi ténykedése láttán, és nem büntettek meg, szalonnasütést írtak a jegyzőkönyvbe.
       Ha sürgős, akkor aprófa helyett azt a tűzgyújtó löttyöt használjuk, na, az aztán büdös, csukom be az ablakokat is, amikor a szomszéd gyújt vele tüzet.
       Pedig olyan jó volt ezt-azt elégetni! Na, nem rossz cipőre gondolok!

    előzmény:
    szizsuzsóka (60597)
    2015-08-14  06:12
  5. 2015. augusztus 14. 06:1260597.

    Ne vedd okoskodásnak, de feltétlenül legyen kéznél nagy adag víz. Nálunk a háztól 10 méterre van egy kert tűzhely, nem ment e füst, a pernye a házba. Igaz, hogy faszénnel sütjük a húsokat. 


     

    előzmény:
    hus (60593)
    2015-08-14  05:33
  6. 2015. augusztus 14. 06:0460596.

    Zavar a figyelmetlenség, mert veszélyes lehet elsősorban magamra., de vezetéskor másra is.


    Az agy megfelelő használata segít karban tartani.Nekem ez a fő gondom volt, azért ebben az irányban  próbálom a lassulást csökkenteni.


    Paprikám a csőd, alig van termés rajta. Állítólag a nagy hőség miatt, ami  fólia alatt még fokozottabb. Talán majd beindul,m, ha lesz egy kis lehűlés .

    előzmény:
    klára13 (60589)
    2015-08-13  17:23
  7. 2015. augusztus 14. 05:5460595.

    Magdika ! ha a szilvalekvárt cukor nélkül főzöd, ( min édesítés szükség esetén  ) , nem hizlal és a székletet nagyon jól rendben tartja.Sok rost van benne , és a sötét színét adó festék


    " antioxidáns  hatású , megköti a szervezetben a káros anyagcseretermékeket . Ezért mindenkinek jót tesz !Napi 1 evőkanállal, sok folyadékkal bevéve gyógyszer .


    Változatlanul ajánlom a sütőben való készítést. Vagy erre a célra használt tepsiben , vagy alaposan megtisztítottban . Az alján kevés esetet kell szétteríteni, mint ahogy a palacsintasütőben . A felesleget kiönteni. Fél óránként megkeverni. Közben lehet méást csinálni , például internetezni

    előzmény:
    Kusza (60592)
    2015-08-13  20:19
  8. hus
    hus
    2015. augusztus 14. 05:5360594.

    Remelem kicsit huvosebb reggelre ebredtek , kellemes   reggeli es finom kave utan kezditek napotokat.  Gondolok am ratok ebben a nagyon melegben.


    https://www.youtube.com/watch?v=BiMCTjO_dHI


     



     

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  9. hus
    hus
    2015. augusztus 14. 05:3360593.

    Az a baj, hogy fustot csinal es bejon a hazba.


    Mar a kocsik nem is jonnek le hatra, mind fenn van, a pernye nem ragad rajuk szerencsere, mert neha szornyu volt, amikor raszallt es raragadt.


    Torveny szerint ide es ide nem lehet, mert, a szomszed hazatol is x m-re lehet csak.


    Kellene egy kerek, ahol a levesekeet csinalnak, es kellene egy a nyarsnak, ahol tudna forogni es teglalap alaku lenne egyenlore.


    Olyan jokat lattam a neten, nem gondolnam en ezt veglegesnek.


    Ha a fiatalok elrendezodnek majd egy komolyabbat szeretnenk.


    A haztol kicsit tavolabb gondoltuk. A kistraktornak van utanfutoja, majd arra rapakolunk mindent, gondolom en es nem is kell a szakacsnak gyalog menni. Csak a kezilanyoknak. 


    A kepet nem en keszitettem. 

    előzmény:
    klára13 (60590)
    2015-08-13  17:29
  10. 2015. augusztus 13. 20:1960592.

    Majdnem mindennap kimegyünk, nincs messze tőlünk. Gyuri most nagyon lelkesen kaszál, mivel hamar beindul. Amit először vett, azon nem volt heveder, amit a vállára tesz, csak egy sima rúd volt, ezen van olyan kormány is, mint a bicikliken. Most a szilva és a szeder érik. A szeder szegény csak kínlódik, lesül ebben a melegben. Hasonlóan vagyok én is, mint Zsófid, még éjszaka is mikor felébredek azon gondolkodom, mit fogok csinálni a gyümölccsel. Az előbb Tamás olyan tanácsot adott, hogy gyűjtsük hordóba, még a cefrét is el lehet adni, ja akkor hordót is venni kell.

    előzmény:
    klára13 (60584)
    2015-08-13  16:57
  11. 2015. augusztus 13. 18:1260591.

      Szörnyű ez a menekültáradat, szívem összeszorul a képek láttán. És hát hol a vége? Mi lesz?
      Az a hülye kerítés nem megoldás. De hát van-e megoldás? Olyan nagyon sokféle probléma, gond és baj van együtt vele, hogy szinte nincs kiút. Elözönlik Európát a kilátástalanság elől menekülők százezer, talán sok milliós számban. Idegenek, idegen kultúrával, vallással és szokásokkal. Mi lesz itt velük? Mi lesz az "őslakossággal"?
      Erre senki sem gondolhatott, hogy egyszer csak elindulnak gyalog az éhező tömegek, át kontinenseken, megállíthatatlanul.


     

  12. 2015. augusztus 13. 17:2960590.

      A meggondoltság nagyon jó tulajdonság. Amikor miénk elkészült, akkor jöttem rá, hogy máshová kellett volna tenni. A tűzhely építésével kapcsolatbnan is rengeteg tudás van fent a neten, sok tapasztalat. Milyen építését tervezitek? Gondolom, már döntöttél erről.
      Nálatok arra is törekednetek kell, hogy ne legyen túl messze a háztól, a cipekedés miatt. És hát a kerti bútor közelében legyen. Nálunk ezzel gond nem lehetett, hiszen zsebkendőnyi a kert!

    előzmény:
    hus (60585)
    2015-08-13  17:06
  13. 2015. augusztus 13. 17:2360589.

      Annyira érdekes, Zsuzsa, hogy a papikák egyszerűen letermettek az első terméssel, és nem nőnek, virágoznak tovább. Fura. Bezzeg, amik itt a teraszon ládákban vannak, azok gyönyörűek. Furcsa népség a paprika.
       A komposztból ősszel kimentett, a szegény kinyűtt tulipán alakú csili viszont él és virul, szép termése és további virágai vannak. Csuda sem érti ezt az egészet.
       Este a csillagokat várva azon tűnődtem, miért zavar vajon, hogy csökkent a koncentrációkészséged. Persze, úgy élted le életed jelentős részét, hogy a koncentráció élet és halál kérdése volt. De ma, a nyugalmas nyugdíjas években? Nagyot nem ronthatunk figyelmetlenségünkkel. Hát igen, legfeljebb szép lassan elégetem minden fazekamat. De hát ez nem is koncentrációhiány, hanem feledékenység! Ez bizony veszélyes! De csak akkor, ha annak tartom.

    előzmény:
    szizsuzsóka (60580)
    2015-08-13  05:59
  14. hus
    hus
    2015. augusztus 13. 17:1560588.

    Koszonom meg volt, tegnap ugy elnyultam, hogy meg el sem ramoltam a konyhaba. Pedig ki akartam meg jonni es elpakolni, de erosebb volt a faraadsagom, mint az akaratom.

    előzmény:
    jara (60579)
    2015-08-13  05:13
  15. hus
    hus
    2015. augusztus 13. 17:1260587.

    Elore is koszonom a jokivansagodat Klaram, orommel fogadtam es bizom benne, hogy  ugy is lesz, ahogy kivanod, mert tiszta szivbol jott.   Gondolom kicsit nyugalmasabb lesz mar jovore. Persze az elet az olyan, hogy kiszamithatatlan.


     


     

    előzmény:
    klára13 (60575)
    2015-08-12  13:29
  16. 2015. augusztus 13. 17:1060586.

      Nos, túl vagytok az első adagon, Marika? Mennyi lett?
    Nálunk Zsófim hidegen oldotta meg a paradicsomfőzést. Azaz nemfőzést. Bekacsolta a garázsban a használaton kívüli hűtőt, és befagyasztotta a lét cipzáras zacskókban. Háromnegyedig lett, mondta, még egy szedésre van hely, aztán jöhet a dunsztolás. Annyira édes idén, hogy azt hittem a léről, hogy cukrozta. A tésztára szánt húsokat paradicsomlében főzi, így aztán nem baj, ha híg. Akar készíteni kecsapot is. Beni kijelentette, hogy az nem kell, mert a bolti a jó. Mostanában az a divat  nálunk, hogy amit nem ismernek a kisfiúk, arról azonnal kijelentik, hogy rossz. Látatlanban elutasítják.
       Ma muszáj lesz leszedni az uborkát, bálnák lógnak a hálón. A svéd uborkához jók a nagyok is, ez a szerencse.
       Tegnap leköltöztem éjszaka néhány órára a kertbe csillagnézőbe, de felhős volt az ég, és nagyon világos is, egy árva hullócsillagot sem láttam. Ma ismét próbálkozom, de úgy nézem, ezzel nekem nincs szerencsém. Talán tényleg ki kellene menni a városból sötét helyre, de hát annyira azért nem fontos.

    előzmény:
    jara (60579)
    2015-08-13  05:13
  17. hus
    hus
    2015. augusztus 13. 17:0660585.

    Koszonom Klaram a jo tanacsodat.    Fogom figyelni a levegozteteset feltetlen.


    Eladtam egy butordarabot, amit a fiamel szerettek volna az uj hazukba, de meggondoltak magukat, hogy nem fogjak hasznalni. Annak az arabol szeretnem kihozni a anyagarat a tuzezeshez.


    De meg a helyet keressuk, hol lenne a legjobb. Mert amikor megtalaltuk, utana kiderult, hogy az meg sem lesz jo.  Ilyen csalad vagyunk. 

    előzmény:
    klára13 (60573)
    2015-08-12  13:13
  18. 2015. augusztus 13. 16:5760584.

      Magdikám, cuki vagy. Jó kis kalapot vettél, praktikus is, elegáns is, bár a csákó is nagyon jól állt. Gyakran kimentek a kertbe, látom. Gondom, fiad elhivatottan használja az új, nagyszerű fűkaszát. Melyik gyümölcsöd érik? Tervezed-e, hogy rostos gyümölcslét készítesz? Almából is, körtéből is nagyon finom.

    előzmény:
    Kusza (60583)
    2015-08-13  14:23
  19. 2015. augusztus 13. 14:2360583.

    A kép lemaradt.

    előzmény:
    Kusza (60582)
    2015-08-13  14:21
  20. 2015. augusztus 13. 14:2160582.

    Vettem már egy kalapot a kínaiban, a nyakamba raktam egy vizes törölközőt, így már kibírhatóbb volt a hőség.

    előzmény:
    klára13 (60572)
    2015-08-12  13:03
  21. 2015. augusztus 13. 06:0160581.

    Köszönöm a boldogat (csak ne sokat !)

    előzmény:
    klára13 (60574)
    2015-08-12  13:22
  22. 2015. augusztus 13. 05:5960580.

    Köszönöm Marikám ! Én az első futások túl vagyok. 18 üveg ( 7,5 dl ) Most lustán hagyom a töveken érni, csak locsolok . Várom az enyhülést, akkor főzöm tovább.

    előzmény:
    jara (60579)
    2015-08-13  05:13
  23. 2015. augusztus 13. 05:1360579.

    Szép jó reggelt kívánok, husnak kellemes pihenést.


    Indul a paradicsomfőzés. Jót mosolyogtam, mert a disznóvágáskor keltünk hajnalban régen. 


    Zsuzsókám, itt a kv-d.Kis kényeztetés.

  24. 2015. augusztus 12. 22:3160578.

      Köszönöm, Marika. Nagyon kellemes, örömteli nap. Az ünnepek színesítik a hétköznapokat.

    előzmény:
    jara (60577)
    2015-08-12  19:13
  25. 2015. augusztus 12. 19:1360577.

    Klára kedves!


    Boldog névnapot kívánok.


     

    előzmény:
    klára13 (60575)
    2015-08-12  13:29
  26. 2015. augusztus 12. 18:4460576.

      Huh, nagyon meleg van nálam! De hát lesz itt hideg is... 
      A Kínai Bölcsek - előttük való fejhajtásnak szánom a nagy kezdőbetűket - ma végre biztatót mondtak. Hosszú ideje csak akadályokról, kilátástalanságról szóltak, és ma megtört a jég! Jól, tette, így illik ez 41 fokos melegben!Vagy megolvadt a Bölcsek jégszíve is? Léteznek olyan nagy kánikulák, amikor minden jégszív megolvad? Minden, de minden egyes jégszív? Talán enyém is az ezotéria iránt?!



       "Most olyan időszak kezdődik életedben, amikor összhangba kerülsz önmagaddal és a környezeteddel. A "földi paradicsomot" éled át. (Erről jut eszembe, hogy 31 liter paradicsomlét fagyasztottunk be, a sűrítést a majdani főzésre hagyva.)...Az akadályokat leküzdöd, a gátlások pedig leépülnek. Tévúta sodródott dolgok most könnyebben visszafordíthatók, mint máskor. Kiegyensúlyozottságod még a legmakacsabb emberre is megteszi hatását. Most végérvényesen lerendezheted egy régmúlt civódását. ... Kezedet most a szerencse vezeti, így még most a nem szándékosan véghezvitt cselekedetek is mások és a te javadat szolgálják. A belső béke időszakában minden virul."

      Mit ne mondjak, virulok!És még van néhány óra éjfélig, még van... Aztán mit lehet tudni, mit hoz a holnap?
      Most elvirulok az Aldiba, megvásárolok mindent, ami egy jó szalonnasütéses estéhez kell. Hozok pizzát is onnét, mert a kisfiúk éhen halnának amire lehűl a levegő és meggyújthatjuk a tűzet.


     


     


     

  27. 2015. augusztus 12. 13:2960575.

       Most, jóelőre kívánok neked boldog névnapot, Hus, amikor 364 napból lehet válogatni, nehogy kiderüljön keresztneved, ami alapján aztán mint a név egyetlen viselőjét, a rosszemberek beazonosítsanak. A kislányok fényképeit sem küldtem körbe, bár mengengedted nagy aggodalommal, mert hátha valakik lesben állnak az emailek körül is. Jobb a békesség, a nyugalom, dehogyis akarom felborzolni. És hát két szabályos, csinos pofikát mindannyian el tudunk képzelni. További  boldog életet kívánok.

    előzmény:
    hus (60569)
    2015-08-12  06:09
  28. 2015. augusztus 12. 13:2260574.

      Köszönöm Zsuzsa, és kissé szégyenkezve kívánok neked is minden jót. Valahogy nem hoztalak össze a "Zsuzsánnával", de még nincs késő, ugye? További boldog éveket kívánok!

    előzmény:
    szizsuzsóka (60567)
    2015-08-12  05:51
  29. 2015. augusztus 12. 13:1360573.

      Biztos vagyok benne, hogy valamiféle nem morzsolódó kő a megfelelő. Egy szép nagy, azaz óriási gránitkavics. Ennek híjával el tudom képzelni azt is, hogy afféle útszélnek szánt jókora betontömb is megfelelő, az sem morzsolódik.
      Nagyon fontos, hogy kis "lőrések" kialakításával megfelelő legyen a szellőzés, vagyis legyen huzat a tűztérben. Nekünk kétféle van, az egyik az ajándékba kapott nagyszerű udvari kandalló falnak építve, a másik a magunk gyártotta kútkávaszerű, amelyet körbe lehet ülni csurdításhoz, a peremre lehelyezhetők a tálak a kenyérrel. Mindegyik nagyon jó a maga módján - a kandallóban húst szoktunk sütni a rácson. Ma már lehet ehhez kapni alumínium tálcácskákat, nagyon praktikusak.
       A legszebb esték egyike a láng melletti sütögetés, vörösborozgatás. Jobb, mint bármilyen flancos étterem.

    előzmény:
    hus (60563)
    2015-08-12  05:27
  30. 2015. augusztus 12. 13:0360572.

       Köszönöm, Magdikám. A sokáig már megvan, jöhet a többi!

    előzmény:
    Kusza (60571)
    2015-08-12  08:28
  31. 2015. augusztus 12. 08:2860571.

    Klára köszöntelek a névnapodon, az Isten éltessen sokáig!

    előzmény:
    klára13 (60561)
    2015-08-11  23:33
  32. hus
    hus
    2015. augusztus 12. 06:1460570.

    Remelem a meleg csokken es kellemes frissito kavera ebredtek ma reggel, kellemes sos sutiket ropogtattok melle finom, friss gyumolccsel. 


     


    https://www.youtube.com/watch?v=2Cfz33QIsdY


    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  33. hus
    hus
    2015. augusztus 12. 06:0960569.

    Nagyon szivesen, oriasi orommel tettem.


     Nehogy azt mondjak, hogy "csak ugy" pancsikalsz, dolgozol is kozben.  Jo szokasodhoz hiven.


    Szep napod legyen ma is. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (60568)
    2015-08-12  05:54
  34. 2015. augusztus 12. 05:5460568.

    Köszönöm a jókívánságot. Mi csendben ünnepeltünk. Fő foglalatosságom délután a medencében való hűsölés volt. Melléktermékként porszívóztam a medencét .

    előzmény:
    hus (60565)
    2015-08-12  05:39
  35. 2015. augusztus 12. 05:5160567.

    Névnapodon kívánok sok örömet, gyűjtögetést, szép gyöngyöket, az alkotás örömét . N o és jó egészséget. szeretetet-Nem tudtam hullócsillagnak elmondani, mert mire feljöttek, aludtam

    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  36. 2015. augusztus 12. 05:4660566.

    Köszönöm Magdikám !

    előzmény:
    Kusza (60558)
    2015-08-11  13:36
  37. hus
    hus
    2015. augusztus 12. 05:3960565.

    Kedves lanyok,  akik nevnapoztok, kivanok nektek nevnapotok alkalmabol sok  boldogsagot es csodalatos viragcsokrot az asztalotokra.


    https://www.youtube.com/watch?v=4PVw5pSyKhU


    előzmény:
    klára13 (1)
    2006-02-21  21:43
  38. hus
    hus
    2015. augusztus 12. 05:2960564.

    Milyen aranyosakat talalsz te ki.  Igazan aranyos, papircsako. Na majd a lanyoknak en is csinalok.

    előzmény:
    Kusza (60559)
    2015-08-11  13:52
  39. hus
    hus
    2015. augusztus 12. 05:2760563.

    Klaram, jobbkor nem is tudtad volna elmondani a tortenetedet, mert mi is szeretnenk csinalni egy kicsit komolyabb helyet a bogracsolashoz. De csak egy kicsit komolyabbat. Milyen ko volt az, teljesen mindegy, akkor is fogja tovabb tartani a meleget? 

    előzmény:
    klára13 (60549)
    2015-08-10  21:44
  40. hus
    hus
    2015. augusztus 12. 05:1560562.

    Az idei paprikaversenyt te nyerted meg, gratulalok. Az enyem sem sikerult ugy, mint kellett volna es ugy mint tavaj.


    Aranyermet akasztok a nyakadba es tovabbi sikereket kivanok. 

    előzmény:
    jara (60542)
    2015-08-09  21:42
  41. 2015. augusztus 11. 23:3360561.

      Ügyes vagy, Magdikám.
      Nálunk ma kitört a paradicsomszüret első felvonása. Iszonyú mennyiség. Most van 36 liter lé, Zsófikám kissé kétségbeesetten kérdezte, hogy mi történjen a további terméssel? Mert ez csupán az eleje. Egyetlen kedves ismerősöm van, azt hiszem, neki majd viszünk bőven. És akinek kell a családban.
       Uborka is sok van, abból kizárólag svéd uborka készül. Persze az éppen aktuális kovászos mellett.

    előzmény:
    Kusza (60560)
    2015-08-11  19:38
  42. 2015. augusztus 11. 19:3860560.

    Zsuzsa megfogadtam a tanácsodat, sütőben tesiben sütöttem szilvalekvárt. Na nem olyan sok szilvából, mindössze másfél kiló volt kimagozva. 

    előzmény:
    szizsuzsóka (60554)
    2015-08-11  05:52
  43. 2015. augusztus 11. 13:5260559.

    Szalmakalap híján papírcsákóban.

    előzmény:
    klára13 (60538)
    2015-08-09  14:26
  44. 2015. augusztus 11. 13:3660558.

    Zsuzsa itt is köszöntelek a névnapodon, az Isten éltessen sokáig!

    előzmény:
    szizsuzsóka (60553)
    2015-08-11  05:49
  45. 2015. augusztus 11. 11:3860557.

      Köszönöm, Zsuzsa, ezt nagyon-nagyon aranyosnak találom.
      Nálunk Budapest felé narancsszínűek az éjszakai felhők. Mintha ott narancsot osztogatnának szegénygyerekeknek.
      Valahol van a Föld legsötétebb pontja, és oda egy csillagvizsgálót telepítettek. Nálunk a ház mögött van a kert legsötétebb pontja, oda magamat szoktam telepíteni, éppen rálátni a Göncölszekérre. Most normálisan, kerekein áll, de aztán majd egyszer csak fejre áll. Talán olyankor részegeskedik a kisbojtár? Egészen pontosan emlékszem arra nagyon koragyerekkori élményemre, amikor Ilus nagynéném elmagyarázta a Göncölszekeret, mondván, hogy a rúdja második csillaga  mellett az az aprócska csillag a kisbojtár, aki hajtja a szekeret. Az fel sem tűnt, hogy a lovakat vagy az ökröket nem látni.
      Reményik verstöredéke is eszembe szokott jutni, ami kissé vicces, bár ő nem annak szánta:
        "Miért áll lefelé most a Göncöl rúdja?
         Én uram, Istenem, ki tudja, ki tudja?"
       Hát lehet találgatni.

    előzmény:
    szizsuzsóka (60555)
    2015-08-11  05:56
  46. 2015. augusztus 11. 06:0260556.

    Örülök Marikám ,hogy sikerült. Én valahogy kivontam a forgalomból ezeket . Bár szaliciles szesszel megpróbálhatnám Így marad a kukkolás és ha valamelyikkel, baj van , felbontom és veszteséggel felhasználom : Az én eltett holmim a terménypincénkben van . Ez hűvös és sötét. Kénlap elégetésével szoktuk a helyiséget fertőtleníteni.

    előzmény:
    jara (60547)
    2015-08-10  16:44
  47. 2015. augusztus 11. 05:5660555.

    Ez a könyv nekem is megvan , majd előveszem . Sajnos főváros környékén olyan nagy a fényszennyeződés, hogy ritkán látni szépen a csillagos eget. Ezt élveztem Kárpátalján és Erdélyben . Klárám holnap, névnapodon majd lesem, és kívánok Neked valami jót !

    előzmény:
    klára13 (60551)
    2015-08-11  02:49
  48. 2015. augusztus 11. 05:5260554.

    Nem ez az a Lőrinc, akit dinnyével kapcsolatba hoznak, hanem szeptemberi. Ezt annak idején egy tündéri öreg pap bácsi mondta nekem, aki szeptemberben tartotta névnapját. Vállalta bűnösségét, csak mondta , hogy nagy a prosztatája , így nehezen sikerül a dolog.

    előzmény:
    klára13 (60549)
    2015-08-10  21:44
  49. 2015. augusztus 11. 05:4960553.

    Zsuzsám ! Azt jól teszed, mert amit az ember használ, erősödhet, de legalábbis nem csökevényesedik. Én a Shockwawe  puzzle játékkal szoktam foglalkozni, mert arra koncentrálni kell , és figyelni. Ezek a legszembetűnőbb hiányosságaim.

    előzmény:
    Zsumi45 (60546)
    2015-08-10  12:10
  50. 2015. augusztus 11. 02:5260552.

       Zsuzsánna, drága, boldog névnapot kívánok!

    előzmény:
    Zsumi45 (60546)
    2015-08-10  12:10

Címlap

top