Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Gyűjtsük álmainkat!
Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!
Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát. Kavicsot.
De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.
Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet. Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!
talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!
Magdika, ez nagyon jó!
1. lesz egy laptopod.
2. Társaságba jársz.
3 Ingyenes tanulási lehetőség.
4. Tudásod átadod.
Mert amit Klára írására válaszul küldtem, abba az írásomba be akartam ágyazni Szonjám nekem készített firkaságát, amit beszkenneltem, pdf.- be lementettem, de ide nem tudtam hozni.
Szervusztok!
Marikám, tündéri ez a kézcsók után vörösre törölt kézfej!
Lesz ez még másképp!
Elvesztem volna? a káposztára meg vártál? Nos már el is fogyott!
A saját savanyítású kovászoltról írtam volna, amit az uborkához hasonló módszerrel készítek, kevesebb sóval és borkősav nélkül, mert a bolti bőven tartalmazza mindkettőt, v. más tartósítót.
Készült a családnak székelykáposzta is, vitamin bomba is, magam is eszegettem-iszogattam (a levét).
Elő-Sándoroztunk ma, és kertet "műveltünk" a kis vejemmel. Lelkesen tervezem balkonládáimat is, a kivágott fenyő helyét is, sőt apró salátának való edénykéket is töltögettem. Ez utóbbi valójában csíráztatás lesz, csak kicsit előre haladottabb állapotban, 2 leveles állapotában fogyasztandó.
Ez is a kísérletek sorába lép, nem próbáltam még.( Brokkoli, retek, vöröskáposzta, mustármag, zsázsa, és effélék kerülnek bele.)
Beszámolok elrontott piskótámról is: összefolyt a tojás fehérje- sárgája, nem verődött fel, kiszáradt a sütőben, sűrű és kemény lett a tészta, tört a tekercs.
Hűtőm göthös lett, rekedten morog, néha kihagy a szabályozó, máskor le se lehet lőni, úgy zakatol. Holnap szerelőt kell hívni.
"Szép az élet, Tenéked magyarázzam ?" Mondanám Heltaival.
Hus kedves, szeretem az elfogultságot "unokaügyileg".
Nagyon szeretem a gyermektörténeteket.
Köszönöm a képet és mondataidat.
Itt most garabonciások üldözik, tépik a felhőket.
Szervusztok.
Elültetett fácskád igazán hálásan bontotta virágait.
Gondolatot is ültettél beírásoddal:
"Tisza partján mandulafa virágzik"..... dúdolászom gondolatban, ha már előbújt.
javascript:tinyMCE.execInstanceCommand('mce_edi tor_0','mceLink',true);
Ha sikerült idehoznom, ekkora szemű mandula legyen rajta.
Szonjám tette az asztalomra tegnap.
Jött haza pénteken az iskolából, kéztörlőjével vörösre dörzsölt kézfejjel.
és erősen pfújolt hozzá.
-Mi történt? - kérdeztem, de csak dörzsölte a kezét, mint a mosómacik és erősen pfújolt hozzá.
Brúnó mondta: - Kezet csókolt neki a Géza.
Nőnapkor még örült a Gézától kapott tulipánnak, úgy látszik a kézcsók már nem fért bele.
Jó ez a kis rossz idő!
Végre van lehetőség kis takarításra, kis pihenésre - gondolom, mindannyian így vagytok vele. A kis eső is ráfért a földfelszínre.
Gépem lenyelt nyolc soromat, ami arról szólt terjengősen, hogy mindenben mindenben egyetértek veletek, és köszönöm.
A képen csodálatos kicsi fám látható, húsz éve kérdeztem magamtól minden tavasszal, látván a virágzó fákat: kertemből miért hiányzik a mandula?
Most már van! E csodaszép kicsi fácska!
Szép vasárnapot kívánok!
Nálunk szép tiszta idő van, egy kicsit fúj a szél.
Marika ! Szorítunk Nektek a sikeres műtétért . Sajnos a mi korunkban már gyúűlnek a bajok. Férjemet sérülés miatt műtötték. Nehezen viseli el, hogy már nem olyan firr, mint régen volt !
Kedvesek a dalok, bár nem hallgattam végig , mert készülődöm, megyünk bevásárolni.
Jövő hét végén köszöntjük 1 lányunokámat, idősebb menyemet, fiamat születésnapján . Férjemet, fiatalabb menyemet névnapján. Be kell vásárolnom az ebédre, és ajándékokat is kell néznem . Leginkább a 14 éves kislány miatt töröm a fejem, mit vegyek neki ?????,
Nem könnyű ilyenkor egy nagyszülő dolga .
Legidősebb, informatikus unokám sokat segít nekünk a géppel kapcsolatban. Pénzt nem tudok adni, mert jól keres az egyetem melletti munkával. Mondtam , kötök neki egy nagyon szép sportpul óvert . Jót nevetett, mert ma nem hordanak a fiúk pulóvert . Mondtam , akkor az lesz az ajándékot, hogy nem kötök semmit !
Jo reggelt kivanok, kellemes hetveget, kellemes kikapcsolodast, fincsi kavecskat, teacskat, sutikevel.
http://www.youtube.com/watch?v=_P4mRet4zo Y
es
http://www.youtube.com/watch?v=y5AIpz3BE5U
Koszonom, olvastam rola, mert derengett valami, sokat felejtek am.
Szoval akkor ez az a ko, amire most mindnyajunknak szuksege lenne?
Lanyomnak panaszkodom egyik nap, panaszkodom masik nap, panaszkodom harmadik nap is, hogy faraadt vagyok, pedig sokkal tobbet alszom, mint szoktam. Vitamint ajanlott. Azok kozul is a D vitamint. Kiulnek a napra, ha tehetnem, de amikor idom van, akkor nincs nap, amikor ragyogo napsutes van, akkor meg annyi a dolgom, hogy csak na.
Nem tudom, hogy az a kep tuzzomanc volt-e, csak nagyon megtetszett, levettem a netrol es nektek is ide tettem, hogy gyonyorkodjetek benne.
Valamelyik nap lementem es kerestem egy hasonlo ablakot, persze nem a dragabb fajtabol, hanem azt a kozepes arat akartam, de osztalyon feluli minoseget , tudod, ahogy mi nok szeretjuk a vasarlast vegbevinni.
Egesz nap mentem, mentem, bejartam a kornyeket es nem kaptam olyat, ami nekem tetszett volna. Az egyik ulosarokba szerettem volna betetetni a falra. El voltam keskenyedve, de ha nem kapok valamit hamarosan, akkor maskepp kell megoldani.
Annyi szaladgalni valo van, azt sem tudom, hogy hova menjek.
Marikam, olyan aranyos kis torteneteim vannak a gyerekekkel, szivesen le is irnam mindig, csak attol tartok, hogy unalmas lenne az elfogultsagom miatt.
Sokat gondolok rad, probalj meg pihenni, ha tudsz. Tudom, konnyu mondani.
Zsumikam, nagyon jo kis genjeitek van. A csaladban a hosszu eletek miatt mondom.
Tudod, hogy orultem, amikor olvastam azt, hogy javultal sokat a torna miatt?
Nalunk rettento ido volt, aramszunet, mint ilyenkor szokasos.
Nekem ez olyan szokatlan, mert az elozo hazunkban akkor volt aramszunet, amikor mar fel Amerikaban sem volt villany.
Ezek a kinti vezetekek a jegben es fagyban mindig problemasak.
Hozza kell szoknunk es felkeszulnunk arra, hogy barmikor lehet aramszunet.
Na most jol kipanaszkodtam magam.
A volt szomszedunk meglatogatott es epp ilyen edes kis kutyuaja van.
Hat Klaram, aranyos voltal most. Biztos azert szeretnek a gyerekeid is.
Tegnap rantott hust csinaltam vacsorara. A kisebbikem megkert reggel, hogy megint csinaljak neki molyat, amit tegnap is evett.
Ma megint keszitettem, mondtam a lanyomnak, hogy vegyen belole, mert fel lettem kerve, hogy legyek szives. Haaaat, mondta erre, mar ettek a lanyok.
Csak rabeszeltem, vett belole, a kicsi amikor meglatta, kitepte az anyja kezebol, hogy az az ove. Igy hitte el a lanyom, hogy mennyire akarta a husikat a picikem. Reszemrol nagyon megorultem, mert keves hust eszik es ritkasag, hogy ennivalot kikap az anyja kezebol.
Most mar tudom, ha ugy latjuk, akkor ezt kell neki csinalni. A leveseket is nagyon szereti.
Klaram sokszor olyan foinomakat csapsz ossze.
Ez sem lett volna rossz pogacsanak. Csak nem jutott eszedbe. Egy kis juhturoval fennseges ennivalot nezek ki belole.
Soha nem fogom elfelejteni az unokanoverem eskuvojet. Ott is oszesutottek es osszefoztek a rokonok, az ismerosok. Remekul sikerult.
Ennek az eskuvonek egyik kulonlegessege, hogy en akkor kicsi lany voltam es az akkor keszult fenykepen a nagyapammal rajta vagyok.
Meg a mai nap is azt mondtam, hogy veget erhetne mar ez a tel, de mikorra varhato? Errol a szamrol jutott eszembe.
Szeretem Mate Peter hangjat. De a lemutogatas is nagyon jo.
Klaram, az ottani nok is maskepp elnek. Vagy a felfogasuk mas, vagy el vannak nyomva, vagy nagyon vallasosak.
Mint no, igazabol sajnalom oket, mert nem tudjak azt csinalni, amit szeretnenek.
A kornyezetuk sem olyan , mint nekunk, a torvenyuk sem olyan, raadasul soknal a csaladi szokasok uralkodnak felettuk.
De a felsoroltjaid kozul az Afrikai noket sajnalom legjobban.
Ok a legelnyomottabbak es a legtehetetlenebbek a korulmenyeik miatt.
Jujjjjjj de gyonyoru kis csillagotok van!
Micsoda elet van a szemeben.
Ha vege lesz ennek a telnek magam is megemlegetem majd minden evben.
Borzaszto, minden csuszik miatta, hatraltat mindenkit ez az ido.
Lanyok, ez a film, ami a marcius 15-e emlekenek legjobb filmje.
Kozel 2:15 perces.
http://www.youtube.com/watch?v=-hke-qbAvTQ
Szervusztok.
Zsumika, vártam a káposzta témájú beírásodat.
Remélem nem tornáztad túl magad.
Klára, ez még a szonda eset volt.
Ez valami hasonló eset lehetett, mint amikor a nagynénéméket látogattuk Óbudán a Toboz utcában. Kicsit korábban érkeztünk, Nóra még kombinéban nyitott ajtót, de kivágta magát, hogy láttatok ti már öregasszonyt pendelyben!
No, és egy mai hír:
800 forintos órabérért keres embereket március 15-i rendezvényekre az Apple Party hostessügynökség – írja a 444.hu.
Őszinte legyek? Meg sem lepódtem! Jó nagyot nevettem!
Bármelyik oldalt nézem, a hatalomért semmi sem szent!
Puszika.
Szervusz Zsuzsoka.
Koszonom valaszodat.
Elozo levelem eltunt, jobb is mert privibe szantam.
Unokam hazassaga = attol fugg kitol kerdezed.
Regebbi topikban emlitett sogorunkat az utolso utjan kisertuk 3 hettel ezelott.
Jovo kedden ferjemnek lesz mutet.
Bucsuzom, mielott elrontom a kedveteket.
Puszi, virag...M
Gepem felujjitva hangulatjelek nem mukodnek.
Magdikam, az itt ott fajon kivul ,koszonom jol vagyok. Sajnos ferj es nagylanyom betegeskedik.
ADY ENDRE:
A Tűz csiholója
Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.
Az első emberi bátorság
Áldassék: a Tűz csiholója
Aki az ismeretlen lángra
Úgy nézett, mint jogos adóra.
Mint egy Isten, hóban vacogva
Fogadta szent munkája bérét:
Még ma is minden bátor ember
Csörgedezteti az ő vérét.
Ez a világ nem testálódott
Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak:
Legkülömb ember, aki bátor
S csak egy külömb van, aki: bátrabb.
S aki mást akar, mint mi most van,
Kényes bőrét gyáván nem óvja:
Mint ős-ősére ütött Isten:
A fölséges Tűz csiholója.
A gyönyörű baba unokád ? Gratulálok !
Az én unokáim közül a nagyok már egyetemisták. 2 most lesz gimnazista, 2 általánosba jár.
Írásod alapján arra következtetek, hogy Te is egészségügyi vagy .csak szerencsésebb körülmények között dolgozol ( dolgoztál ? )Ha valamit nem elég korszerűen írok , javíts ki, mert én 2 év múlva veszem át az aranydiplomámat .
Nálunk a vizsgálatok indikációinál és az elvégzésnél sokszor, többnyire nem kerül szóba a szükségesség, és az , hogy megéri-e a befektetés (itt nemcsak pénzre gondolok !) az információ hasznát. A beteg kívánsága dominál, és ha nem történik meg az mondja azért nem , mert nem fizetett.Ez még a szocialista egészségügy torzszülött maradványa. Bár maga az egész is torzszülött volt.
Bosszankodsz, zsortolodsz....joggal.
A vastagbelgyulladas is minden egyeb osszetett dolog, nem egyszeru a valasz. A betegsegek altalaban tobb lepesbeli "hiba" eredmenykeppen jonnek letre (persze ez igy roppnt primitiven hangzik) Valahogyan azt ertem alatta hogy a genetikai hajlamossagot valamifele karos hatas, vagy akar tobb is, egyutt, korkeppe valtoztatja. taplalkozasi hibak, piszichoszomatikus bajok..kornyezeti artalmak-avagy mindez egyutt es igy tovabb.
De ezt te is tudod hiszen mar esett rola szo a mutban...
En igazabol csak azert leptem be, felig alva...mert Kiskata kuldott reggel egy aranyos kepet hathonapos lanykajarol. megprobalom folrakni.
Kozben annyi havunk esett hogy a Francia Alpok silefutoi az en hatso udvaromhoz kepest elbujhatnak a szegyentol. ma reggel pl -14 fok volt a hideg es jeges szel is fujdogalt. Delre aztan elvadoztak a hobuckak, latyakos volt az ut.
Bolond, bolond tel.
Ferj, aki gasztroenterologus itten roppant csodalkozott mikor regi kollegajatol otthon hallotta hogy altatasban vegzik a tukrozeseket..az nem egyszeru, nem gazdasagos, mentes a komplikacioktol - nem szukseges. Itt fajdalomcsillapito- szelid nyugtato beadasa utan kerul sor a vizsgalatra-nem kellemes, de fajdalommentes. Rendszerint azt mondjak az elozo esti "elokeszites" a legkinosabb resze a dolognak.
De igazan nem akartam okoskodni...hol az a kep?!
Szervusz Marika ! Örülök , hogy látlak. ! Remélem jól vagytok ! .Unokád házassága jól sikerült ? Remélem !
A meningococcus meningitis az baktérium okozta agyhártyagyulladás. Az is ,megelőzhető oltással, legalábbis legtöbb alfaja. Szerencsére antibiotikumokkal szemben nem ellenálló, így jól gyógyítható. Gyakoribb, hogy ez a fertőzés nem okoz igazi agyhártyagyulladást, csak "megfázásos tünetek" formájában jelentkezik.
A virusos agyvelőgyulladások közül a kullancs-csípés okozta gyulladás előzhető meg védőoltással. Azoknak érdemes adni. akik sokat tartózkodnak erdős vidéken , vagy ilyen helyen laknak. A kis állatok behozzák a kertbe és ott is rámászik az emberre. A nagyobb kullancsok a veszélyesek .Fontos a rögtöni kivétel, símán , mintha szemöldököt húznál ki, semmi kenőcs, csavargatás. Ha a feje bennmarad, nem számít, majd eltávolítódik. a potrohában vannak a kórokozók..
Szia Marika!
Örülök, hogy látom az írásodat, ritkán látlak, hogy vagy?
Sziasztok!
Bocasnat ,hogy beleszolok.
Zsuzsoka mi is vedooltaspartik vagyunk.Fiatalabb lanyom 14 eves korban 22 eve megkapta a vedooltast.
Agyvelogyulladas =meningococcal meningitis ?
Sajnos meningitis-el ismeretben vagyok.
Valaszt elore koszonom.
Igen a szorongás alapvető érzése a mai magyar társadalomnak. Ez alól csak a elbutultak és a gátlástalanok kivételek.
Ma már , ha süt a nap is azt mondjuk "Csak ne jöjjön meg ennek a böjtje " Pedig örülnünk kellene a mának, ha az szép.
Egy keleti filozófus mondta ránk, hogy vagy múlton rágódunk, vagy a jövő miatt szorongunk, közben elfelejtkezünk a jelenről. Nem szó szerint idéztem !
A fiatal orvosnak igaza van ! A magyar egészségügy fő hibája az, hogy csak azok érzik benne rosszul magukat, akik igénybe veszik és azok , aki nyújtják a szolgáltatást !
Nekem is végeztek vastagbéltükrözést. Mivel bélpanaszaim voltak és el akartam ezt kerülni, először PET Ct vizsgálatot végeztettünk, hogy nincsen -e valami rejtett daganatunk. Ezt természetesen fizettük. Nem akartam hamis beutalót szerezni a OEP terhére. Ezzel mások elé kerültem volna.Megérte, mert kimutatta, hogy nincs daganat, de pont a belemet nem tudták megítélni. Tükrözést javasoltak, Nem mondom, hogy fájdalmatlan volt, de kibírható. Én nem végeztetném altatásban Két betegem ment el az altatásos vizsgálat után. Mivel a fájdalom visszajelzés elmarad, gyakoribb az, hogy a beteg belet kilukasztják. ( ez nem műhiba !)Ezután pedig hasműtétet kell végzeni. Ezt a megterhelést pedig idős beteg sokszor nehezebben tűrik. Ezért gondolják meg az orvosok az altatásos vizsgálatot. Egyébként amit injekcióban adnak az egy Dormicum nevű altató , de nem okoz olyan mély alvást ,mint azok amelyeket tartós altatásra (hosszabb műtétnél ) alkalmaznak.
Persze az ember fájdalomtűrő képessége egyénenként változó. Nekem a legnagyobb fájdalom a bütyökműtétem utáni este volt.
Azt hiszem nincs ilyen egyenes arány a beteg fizetőképessége és a fájdalomcsillapítás között. Daganatos fájdalomra használt gyógyszerek ingyenesek. A tapaszok ára erősségtől függően havi 15ezertől -100ezer forint. Néha ritkán ennél is több. ! A cukorbetegek erős fájdalmára felírt gyógyszerek is havonta több mint 10 ezer forintba kerülnek a biztosítónak. Nem akarom védeni őket, mert erre az egészségügyben eltöltött 45 évem miatt semmi okom !
Na meg Dél-Amerikában, na meg a Távol-Keleten és Afrikában, és a Közel-Keleten. Nem értem ezt a szaporodási őrületet. Az ottani nőknek jó folyton várandósnak lenni, folyton szülni? Nem tudom megérteni. És azt sem, hogy nem érdekli őket, milyen sorsra hozzák világra gyermekeiket.
Agyvelőgyulladás ellen is van már szérum? Az agyhártyagyulladás ellen fiam családja is be van oltva. Előbbiről nem is tudtam.
Hát persze, az oltások nagyon hatékonyak. Ettől szaporodott el ennyire az emberiség. Bármi felüti fejét, máris megvan a védekezés. Zsuzsa, a szaporulatnak miért nincs? Persze, tudom, lenne. Csak világos gondolkodás nincs hozzá. Ami Indiában megy...
"Az ember mindenhova behatol és mindent letarol" - mondta Szabó János professzor a nyolcvanas években. De ami van, azt nem sejthette meg.
▶ Máté Péter-Michael Knopf:Egyszer véget ér - YouTube
Szegény anyukád.
A Ridikül beszélgetéseit hallgatom. Válás- harag, többek között a téma. Kedves, sőt szelíd emberek csodálkoznak azon, hogy mit hozott ki belőlük a csalódottság. Egyikük akár gyilkossá válhatott volna. Na, igen. Találkozhattak árnyékukkal. Megtapasztalhatták, ami mindenkiben benne van, ám az önismeret idáig nem szokott terjedni. Viszont vannak nők, mondta Jung, akik összetévesztik magukat árnyékukkal, így élik le életüket.
Gondolom, ők a satrafák.
A változás? A változás örök, és semmitől sem kell félni.
"Ne féljünk az újtól, mert az jót hozhat nekünk..." énekli Máté Péter egyik szép dalában.
Hoz is. Csak észre kell venni.
Szegény anyukád. A változás neki csak jót hozhat...
Miért kellett orvoshoz vinni?
Teliholdvilágos jó estét kívánok.
Klárám kreatívságod egyszer elnyeri jutalmát meglásd.
Hogy te milyen bátor vagy. Látom magamat, ahogy állok a spenót fölött egész nap, igen sajnálkozva éhségemen, de ennyi, s nem több.
Azt olvastam ma, hogy a zöldséglé koktélokat ne bolondítsuk meg gyümölcslével. Vagy, vagy, de ne össze. Aztán kontra, hogy de.
De ez a spenót volt a csúcs.
Mindezt komolyan gondolom, mert egy hazánk fia attól lett nagyon gazdag Ausztráliában, hogy csalamádét kezdett árulni, ami másnak eszébe sem jutott volna.
Aztán meg is ijesztettél: "Itt a topikban változás egyelőre nincs, de majd lesz."
A változástól igen félek. Ha ez a mondat elhangzik valahol, ott mindig megszorítások várhatók, vagy létszámcsökkentés.
Mindenesetre válaszodat várom az idézett mondatoddal kapcsolatban.
Politika:
Anyukám fekszik a kórházi kezelőben jan.28-án, ott vagyok vele, várjuk a következő szakorvost. Fiatal orvos, modern eszközének (okostelefon) használatával buzdít valakit a forradalomra. Teljes lendülettel, igazi hévvel.
A végén küldök nektek egy sor szeretetet:
Marika, szép nagy udvart kaptak a tyúkocskák. Enyémek nagyon kiszoktak, érkezem reggel etetni, Cirkáska rohan a kapu felé. Mit tehetek, kiengedem őket ismét. Nagyon békések és boldogok
Ma három tojás volt! Megőrzöm őket, hátha kotlani kezd valamelyik, mert azért olyan jó, amikor kispipi van!
Annyira aranyosak a kotlóskák! Ahogy gondoskodnak, nevelgetnek.
Aha. Megismerkedem Pál Ferenccel.
Megnéztem életútját, Kopp Mária igazi harcos volt. Arcát nagyon boldogtalannak láttam. Talán úgy érezte, a sok-sok kérdőív és feldolgozásuk, a rengeteg munka kevés eredményt hoz.
Ismerem, Zsuzsa, Barikádépítéshez kiváló. Verekedni is jól lehet vele.
Jaj, az én spenótomhoz nagyon jó lenne! Azzal csak most egészítem ki, hogy őrületesen el is sóztam.
Zsuzsa, ma barátnőm vastagbél tükrözésen volt, két polipot is leszedtek. Azt mondja, hogy rettenetesen fájdalmas volt. Igazi emberkínzás. Kapott valami injekciót, de mit sem számított. Azt mondta, fájdalmasabb volt a szülésnél.
Most utánanéztem az ügynek. El lehet végeztetni fizetésesen. Majdnem 100 000 forint, fájdalom nélkül, altatásban. (Receptírás 1000 forint, megbeszéléssel 3500 Ft.)
Apósom mesélte anno, hogy még 45 előtt két fogát fájdalomcsillapító nélkül húzták ki, mert nem volt rá pénze. Hát az egészségügyünk ezek szerint visszalépett majdnem 100 évet, 80-at biztosan. Ismét: aki fizetni tud, annak fájdalommentes. A szegény szenvedjen! Ki tudja, lassan a lábamputációnál is a legolcsóbb megoldás jön divatba: leszíjazzák a fizetésképtelen szegény embert, és elő a kézifűrésszel! Ingyen áram sincs! De hova lett a sok befizetés? Hol van a tavalyi hó?!
Olyasmit olvastam, hogy a vastagbél-gyulladás tipikusan pszichoszomatikus betegség. Így van-e?