Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Gyűjtsük álmainkat!

klára13
Létrehozva: 2006. február 21. 21:43

          Gyűjteni nagyon jó! És bármit lehet! Szabad hirtelen, meggondolatlanul határozni, és azonnal, mintegy varázsütésre gyűjtővé válni! Varázspálca sem kell hozzá. De ha úgy gondolod, mégis kell, azonnal csapj fel varázspálcagyűjtőnek!

          Tegnap még nem voltál gyűjtő, ma gyűjtő vagy! Gyűjtsünk együtt! Én mindenféle kacatot gyűjtök. Babákat. Bohócokat. Kőtojást. Kőgolyót. Amarillisz t. Csigát.  Kavicsot.

De legesleginkább álmaimat gyűjtöm. És emlékeimet. Mindent megőrzök, amihez szeretet fűz. Ezért aztán gyűjtök mosolyokat, tekinteteket, sőt gyűjtök hangsúlyokat is. És érintéseket, kézfogásokat.

           Gyere velem! Legyél gyűjtő te is! Gyűjtsünk együtt! Mondd el, gyűjteményednek mi a legújabb darabja. Mi a legrégebbi. Talán egy mese. Talán egy versidézet. Egy gondolat, ami nem hagy békén. Egy színes kavics az udvarodról. Egy tojás, melynek rendellenes a formája, ezért megőrizni érdemes. Hangkazetta vagy fénykép. Gyűjtsünk együtt, fejtegessük együtt az élet titkait. Oszd meg velünk gyűjteményed legféltettebb darabját, így még inkább tiéd lesz, örömünk megsokszorozza örömödet.  Ha örömöt gyűjtesz, mondd el azt. Ha embereket gyűjtesz, mondd el őket. Ha barátokat, róluk beszélj! Hozd el ide gyűjteményedet!

   talán nem is tudod,hogy gyűjtő vagy! Fedezd fel a gyűjtőt magadban! Gyere, gyűjtsél velem! Remélem: velünk!

 

 

  1. 2017. november 7. 05:5669451.

    Nagyon szépek ! Marikám türelmed végtelen .

    előzmény:
    jara (69449)
    2017-11-06  21:01
  2. 2017. november 6. 22:2669450.

    Ügyes vagy Marika!

    előzmény:
    jara (69449)
    2017-11-06  21:01
  3. 2017. november 6. 21:0169449.

    Kézműves termékeket gyártok. Nem fűzök hozzá semmit, mutatom. Lányom kérte, hát kapja.

  4. 2017. november 6. 19:2669448.

    Angol 29  bengáli 1


    Francia 14   Kínai 2


    Német 13  Cseh 1


    Spanyol 11  finn 1


    Svéd 7  Heber 1


    Olasz 6  Magyar 1


    Orosz 6  izlandi 1


    Lengyel 4  okszitán 1


    Norveg 3  portugál 1


    Dán 3  szerbhorvát 1


    Görög 2  Török 1


    Japán 2  jiddis 1


    arab 1


      SZoval a fenti nyelveken irott muvek kaptak irodalmi Nobel-dijat . Proust -ot magyarul olvasom es franciaul hallgatom .Fenn van a neten a  hangoskonyv . Nem az erossegem a hallas utani szovegertes   , de ha mar ismerem a sztorit ,akkor jol tudom kovetni .


     

  5. 2017. november 6. 17:3569447.

    Köszönöm Klára! 


    Sajnos nem merek horgolni, mert a bal csuklóm izületi gyulladása se jött teljesen rendbe Húsvét óta. Sokat támaszkodok rá, meg a botot is abban fogom, ha mennem kell. Szóval nyűglődöm. A sok ülés sem használ, inkább a laza mozgásra volna szükségem. 


    Maradok a kényelmes tempójú úszásnál. 


    Megkezdődött a hangverseny szezon, 2 este azért autóval megkockáztattam. Sajnos emeleti páholyba szól a bérletünk, s unokanővérem is nehezen kapaszkodott fel. Lift nincs- Megérte a fájdalom! Nagyon szép volt.


    Te nem sétálgatsz Zsuzsuval? Futkározna, ha kimennél vele? Errefelé elég sok korombeli hölgy sétál kutyussal, a forgalom mentes részen póráz nélkül is.


    Fejedelmi étek a sült csirke. újabban mindenféle húst pácolok, nem lesz száraz és nagyon gyorsan elkészül.


     

    előzmény:
    klára13 (69441)
    2017-11-06  15:17
  6. 2017. november 6. 16:5169446.

    Miket nem tudsz Magdika! Biztosan nagyon finom a naspolya lekvár!


    Nagyapám kertjében is termett, de hideg helyen tartotta, s kis kosárnyit mindig behozott a cserépkályha mellé, s ahogy puhult, eszegettük. Szerettem kicuppogni a héjából, s a magocskákat leszopogatni. Karácsonyig is kitartott. Talán azóta sem ettem.


    Mindent megbecsültünk, amit a kert adott.


    Örülök, hogy láthatlak a kertben, szép napod volt,kedves a kis csokor is !


     

    előzmény:
    Kusza (69445)
    2017-11-06  16:00
  7. 2017. november 6. 16:0069445.

    A naspolya lemaradt. Csak munkát csináltam magamnak, még tavalyelőtti naspolyalekvár is van. Majd ha egyszer megyünk Tamásékhoz elvisszük. 

    előzmény:
    klára13 (69442)
    2017-11-06  15:21
  8. 2017. november 6. 15:3569444.

      Janka, nagyon hálás vagyok, hogy megosztod velünk tudásodat. Proustot franciául olvasod?
      Több nyelvről azt sem tudom,mi fán terem. Nesze nekem!
      

    előzmény:
    csinomjank (69440)
    2017-11-06  13:34
  9. 2017. november 6. 15:3069443.

       Dehogynem nézek! Gyönyörködöm hozzászólásaitokban, amely felér egy irodalomórával. Nagyon élvezem. Sok szép régi hangulatot ébresztenek fel bennem a könyvek. Istenem, de jó is, hogy olvastam ezeket a nagy műveket, mert ma már nincs hozzájuk türelmem. S hogy rajongtam értük valaha!
       Újabban elfoglal élelmezésem. Rég meguntam a házhoz hozott ebédet, főképpen azért, mert igazán nem szeretem ha jönnek hozzám. Még hogy naponta? Na, azt aztán nem.
       Most egy csirkét tettem a sütőbe sülni, egyben. Így van vele a legkisebb vesződség. Csak bámulok, hogy milyen szorgalmasak vagytok mindannyian.
       

    előzmény:
    szizsuzsóka (69435)
    2017-11-06  06:59
  10. 2017. november 6. 15:2169442.

      Nagyon szép a kis őszi csokrocska, de nekem a szőke ciklon türkizbe foglalva még jobban tetszik.
      Jó, hogy említetted a naspolyát. Tehát itt az ideje a szüretnek!

    előzmény:
    Kusza (69438)
    2017-11-06  13:10
  11. 2017. november 6. 15:1769441.

      Nagyon nagy árat fizettél, Zsuzsánna, azért a jó érzésért, hogy "bírod", mint régen. Most tényleg türelem kell, hisz Zsuzsától tudjuk, hogy mindenféle sérülés gyógyulási ideje olyan hosszú, mint a törésé. Gondolom, az ilyen mértékű túlerőltetés is felér egy sérüléssel.
      Mostanában nem horgolsz? Mert az is lázas tevékenység tud lenni a lábak használata nélkül, és talán kielégítene.
      Javulást kívánok!
      Fantasztikus a kádad!

  12. 2017. november 6. 13:3469440.

    erdekesseg : eddig ilyen nyelveken irott munkak kaptak irodalmi Nobel -dijat -es ennyiszer :


    English29Bengali1


    French14Chinese2


    German13Czech1


    Spanish11Finnish1


    Swedish7Hebrew1


    Italian6Hungarian1


    Russian6Icelandic1


    Polish4Occitan1


    Norwegian3Portuguese1


    Danish3Serbo-Croatian1


    Greek2Turkish1


    Japanese2Yiddish1


    Arabic


    1  


     

  13. 2017. november 6. 13:1869439.

    Martin du Gard 1937 - ban kapott Nobel -dijat . Ebben az evben Tormay Cecile - t is jeloltek -az igaz - de mas magyarrol nem tud a  sved adatkozpont . Abban az evben 62 jelolt volt . 

    előzmény:
    szizsuzsóka (69437)
    2017-11-06  12:03
  14. 2017. november 6. 13:1069438.

    Már régen voltam a telken, most kimentünk, szép idő van. Leszedtük, vagyis felszedtük, a naspolyát, Gyuri megrázta a fát, és lepergett. 


    Ez az utolsó idei mezei virág a telken.

  15. 2017. november 6. 12:0369437.

    Igazad van , nem ő volt. Martin du Gard kapott a Tibauld családért . Akkor szerették volna Móricz Zsigmondot. Nem tudom, hol olvastam, az ember sok mindent összeolvas és összetéveszt .

    előzmény:
    csinomjank (69436)
    2017-11-06  08:27
  16. 2017. november 6. 08:2769436.

     Nem  - Proust nem kapott Nobel dijat - csak a Goncourt-díjat (Prix Goncourt) .amit francia nyelvuek kapnak csak .


    Nem hallottam soha , hogy Moricz Nobel-dijra jelolt lett volna . Hol olvastad ? 


     

    előzmény:
    szizsuzsóka (69433)
    2017-11-06  06:54
  17. 2017. november 6. 06:5969435.

    Klárám ! Hol vagy ???? Sok árva gyermekei itt csipog, Te rájuk sem nézel

  18. 2017. november 6. 06:5769434.

    Szép a kádad és gondolom kényelmes is. ! Használ egészséggel. !


    A muskátlik nem sürgősek. Amikor a fagyok elkezdődnek, akkor kell behordani. Ha hirtelen csapna le, fedd le papírral , de ne fóliával.

    előzmény:
    Zsumi945 (69430)
    2017-11-05  15:08
  19. 2017. november 6. 06:5469433.

    Ez az említett regény (elég nehézkes ) és az Égető Eszter vezetett arra, hogy ne csak szükséges feladatnak tekintsem a főzést . Mindkettőben érzékletesen szerepel az , hogy felnőtt korban hogyan emlékeznek vissza az otthon ízeire . Ez is szép emlék lehet az ember esetlegesen fennálló nehéz pillanataiban .


    Proust Móricz Zsigmond helyett kapta meg a Nobel díjat .. Szerintem igazságtalan volt a döntés. No de ők jobban értékelték a  polgári életmód értó leírását , mint a magyar ugaron szenvedő emberekét .

    előzmény:
    csinomjank (69432)
    2017-11-06  06:23
  20. 2017. november 6. 06:2369432.

    Igen - a betu  az nagyon jo barat tud lenni . Ahogy Kertesz Erzsebet irono is irta az eletrajzaban .


    ___________________


    Nekem Eszterhazy olykor nagyon nehez .  Meg a hazinenim jaratta az ES -t es a Csokonai Lili korszakabol olvasott fel nekem elkepedve . Hat - hogy az obszcenitas mikepp lesz magas irodalom -az nekem magas  . Viszont olvastam valami hazinyulrol irt konyvet -az nagyon kedves  ,humoros - olykor nagyon keseruen igaz kiszolasokkal .


    ______


     En most fejeztem be Proust -tol az " Eltunt ido nyomaban " az elso kotetet . Az is harom  reszbol all . A legelso reszhez nagyon nagy onuralom kellett .Elmelkedesek  , visszaemlekezesek mikozben forgolodik az agyban ... A masodik resz az cselekmenyesebb -de a tema nem egyedi - a felvilagi holgyek tundoklese ... a harmadik resz egy gyerekkori szerelemrol szol .


     Kedves iro ez a Proust -de nem sikerult eddig megertenem , hogy mitol  lett o a 20 . szazad legnagyobb irojanak kikialtva .


    __________


     


     De hat meg csak az elso resznel tartok . Maga Proust egy elkenyeztetett orvos gyerek . Apukaja nagyon sikeres  , nagynevu orvos volt , anyukaja egy vagyonos , finomlelku no . Egy napot se dolgozott  eleteben ,ami nagyon elkeseritette a szuleit .


     Ezt  meg is tudom erteni .Hiszen , a mi ismeretsegi korunkben is van ketto ilyen elrontott orvos gyerek  - akinek nem fulik a foga a munkahoz  . Marmint felnott korukban . Sogornom  fel is ettol . Nagyon kemeny a gyerekeivel . Neha tulzasnak is tartom ...


    Szoval visszakanyarodva Proust eletehez es halalahoz - az anya-komplexusa olte meg . Ahogy anyukaja meghalt  - o se akart nagyon elni  es nem kezeltette magat ,mikor megbetegedett . Pedig hat penze is volt , baratai is voltak ,akik torodtek vele ... Meg ketto kotet elottem 

    előzmény:
    szizsuzsóka (69427)
    2017-11-05  06:24
  21. 2017. november 5. 16:2469431.

    Kicsit fájó szívvel szedtem be a muskátlikat az erkélyről én is, mert olyan szépen virágzott. De muszáj volt, mert a pincében kevés ablak van, ha később viszem, akkor elfoglalta volna más. 


    Jól néz ki a kád, használd egészséggel!

    előzmény:
    Zsumi945 (69430)
    2017-11-05  15:08
  22. 2017. november 5. 15:0869430.

    Magdikám, pihenj, majd csak feltöltődsz újra! Tanulnunk kellene a lazítást. 


    Nagyom türelmetlen vagyok én is, nappal nem szeretek feküdni. Olvasok, de ebben a gyönyörű napsütésben az sem köt le. Kicsit tibláboltam az erkélyen, de nem merek hajlongani, és persze a fájdalom nem múlt még el teljesen. Szépen lelappadt a térdem, de feszül újra, ha nincs felpolcolva a lábam.  


    A muskátli még nincs behordva, majd a lányomék pincéjében fog telelni, de most még teljes pompájában virágzik. Vajon meddig hagyhatom kinn? Este nagy köd volt, de most a szélvédett, napos helyen 20 fok is van.


    Megpróbálom idehozni a fürdőkád ajtós képemet.

    előzmény:
    Kusza (69429)
    2017-11-05  13:10
  23. 2017. november 5. 13:1069429.

    Zsuzsa Te is hasonlóan vagy mint én. Nem tudjuk, hogy mikor elég a munkából, túl méretezzük az erőnket. A tegnapi hajtásnak, ma iszom meg a levét. Olyan vagyok, mint egy kifacsart citrom. Vigyázz Magadra, gyógyulj meg!

    előzmény:
    Zsumi945 (69428)
    2017-11-05  09:21
  24. 2017. november 5. 09:2169428.

    Szervusztok!


    Itt a másik Zsuzsa.


    Pár napig kiütve a ringből, feküdtem- vánszorogtam megint a járó kerettel.


    Mint a kiselefánt, nehezen tanul, de gyorsan felejt. Amint kevésbé fáj, belevetem magamat a "legjobbnak lenni, megmutatom, hogy a régi vagyok- vagy még annál is jobb!". Pedig nagyon nem. 


    Az éppen aktuális gyógytornász (4-5 fiatal váltva vezeti a foglalkozást) megfeledkezett arról , hogy gyógyulni vágyó betegekkel foglalkozik, erőnléti eddzést tartott. Egyre gyorsabban, magasabbra! jelszóval, s én követtem az utasításokat. 


    Eredmény: este már nem tartott meg a lábam, változatosság kedvéért a térdem lett cipó, behajlítani sem tudtam. Szerencsére a temetői programok utáni napon történt, de péntek óta használhatatlan vagyok. ( kevert meggyes-mákost azért sütöttem)


    A vhelyi munkatársi találkozóra viszont nem tudtam elmenni, nem bíztam rá a pedálokat a jobb lábamra. 


    Most is visszafekszem, kenem, hűtöm, pihentetem. Reggel el kell döntenem, folytatom-e tovább a gyógyászati programot, vagy halasztást kérek.


    Tervem szerint jövőre benn fekvős rehabilitációt kérek, mert háztartás mellett nagyon megterhelő a bejárás. Különösen, hogy a kezelések között néha 1 órát is kell várni, 2-3 átöltözéssel.( vizes-száraz- megint vizes...). Jó lenne Harkányban, vagy Hajdúszoboszlón. Hévízről az árak miatt már nem is álmodom.

  25. 2017. november 5. 06:2469427.

    Öröm, ha az ember olyan könyvekhez jut ( akár olcsóbban) , amelyek érdeklik, Most az Eszterházy könyvet olvasom. Nem könnyű olvasmány . Lehet, hogy ez is szerepet játszott a vizsgálat elvégeztetésében. Mostanában 3 közeli ismerős szenvedett ugyanebben a betegségben . Egy meghalt, 1 gyógyult , egynek a sorsa nem túl kecsegtető. Ugyan a laborleletek semmit nem mutatnak egyikünknél sem , de jobb az esély a gyógyulásra, ha valami folyamatot időben kapnak el.


    No nem írok ilyen lehangoló dolgot , szép hétvégét kívánok !

    előzmény:
    csinomjank (69425)
    2017-11-05  05:21

Címlap

top