Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Kedves bilonka!
Szeretnék részvétet kívánni Neked. Légy erős és nézz a jövőre. Nekem az anyukám halt meg 1 éve........
illeskrisz
Priviben akartam ez előző hsz-t is, de félrekattintottam ezek szerint.
Olyan 8 db tojás fehérjét szerintem nyugodtan rááldozhatsz. S ahol még utánanéztem a recepteknek, mindegyik kevesebb (fehérjénként kb. 2-2,5 dkg) cukrot ír csak. Lehet, hogy 3 dkg-mal túl édes (lenne). (Bár az én férjemnek biztosan nem... ). De te ismered az ízléseteket. Olvastam aztán 12 tojással és szintén 2-2,5 dekányi cukorral. De ez már nekem sem lenne süti. Ami ugyebár legyen édes! Pontos mennyiséget azért nem tudok írni, mert egyrészt még csak most kezdem tanulgatni a szakmát, másrészt mi szeletnek csináljuk meg...
Ja, s a lapokat ugyebár külön-külön kell megsütni! ~23 cm átmérővel, 160-180 fokon, 16-18 perc alatt. Jó odafigyelni rá, mert a relatíve sok cukor miatt könnyen odaéghet. De amilyen receptjeid és sütijeid vannak, gyanítom nem vagy kezdő a konyhában.
Nagyon szépen köszönöm, szerintem ez tuti, már olvasásra is nagyon jól hangzik.
A kérdésem már csak az lenne Hozzád, hogy szerinted mennyi tészta kell ehhez a krémhez? Vagyis hány tojásfehérjényi adag?
Köszönöm, szia Klári
Átnéztem a hsz-okat, de nem találtam/ láttam választ a kérdésedre.
Hát idemásolom neked a tankönyvemből:
Eszterházy torta
A torta masszája csak tojásfehárjáből készül. A tojásfehérjénként 3 dkg cukorból, 3 dkg finomra darált mandulából, 1 dkg lisztből és 1 dkg olvasztott vajból készül a tésztája.
Tölteléke tejszínhabbal lazított, konyakkal ízesített sárgakrém.
A sárgakrém anyaghányada: 1 l tej, 15 dkg liszt, 30 dkg cukor, 6 db tojás, 1/2 vaníliarúd
A tojássárgát elkeverjük a tej 1/4 részével. Hozzáadva a lisztet sima péppé keverjük. A visszamaradt tejet a cukor felével és a vaníliarúddal felforraljuk és ráöntjük a tojásos pépre. Nyílt lángon habverővel keverve addig főzzük, míg besűrűsödik. Közben a tojásfehérjéből a cukor másik felével kemény habot verünk és a még forró sárgakrémfőzetbe lazán belekeverjük. Sűrítésre a liszt helyett krémpor is használható.
Az öt lapból összetöltött tortát dermesztés után áthúzzuk fehér fondánnal (fehér csokival), majd csokoládévonalkázással kiegészítve márványos felületet képezünk. A torta oldalát stiftelt mandulával, esetleg világos édes morzsával panírozzuk. Stiftelt mandula= forgácsolt mandula. De mivel diósan akarod, gyanítom pirított, darált dió lesz az oldalán.
A recept eredetileg, így mandulával szól, de ma már "mindenki" diót használ helyette. Mi is a cukiban.
Ha a tökéletes befutónak nem is, de egynek talán jó ez is!
Szia, Réka
Hátha ragad itt Rád is egy kis jó kedv.
Kitartás!!!
Jó, hogy jöttél , 1000 éve nem voltál.................
Mivel közeledik a mézeskalács szezon, egy olyan receptet írok le most nektek, ami nem kemény, mint a kőszikla, hanem a sütőből kivéve AZONNAL PUHA lesz, és az is marad (persze, amíg tart
MÉZESKALÁCS /PUHA!/
50 dkg liszt
1/2 ek. szódabikarbóna
17 dkg porcukor
2,5 ek mézes mix
1 egész tojás + 1 sárgája
20 dkg méz
25 dkg margarin
A szárazanyagokat összekeverjük és fészket készítünk a közepébe. A margarint feldaraboljuk, beletesszük a tojásokat és a mézet. Fokozatosan összegyúrjuk. Egy éjszakát hűtőben pihentetjük. A többi a szokásos: nyújtjuk, szaggatjuk, sütjük, írókázzuk.
Írókázáshoz: 1 tojásfehérje, 6-8 dkg porcukorral felverve
Már többször sütöttem, tényleg nagyon finom! Az írókázást legtöbbször elhagyom, mert megfájdul a kezem, mire végzek, mert nagyon sok kis süti jön ám ki a tésztájából!
nagyon gusztát alkottál!
Ezt a kiflit nem hagyhattam ki...imádom mikor a baracklekvár és a dió találkozik jaaaa....és edzeni kell adventre, karácsonyra
KÖSZÖNÖM NEKED IS FOKRISZ, HOGY TE IS SEGÍTETTÉL!
Hú milyen meglepi ért ma reggel!
Nagyon kedvesek vagytok mindannyian, hogy ennyien segíteni szeretnétek!
KÖSZÖNET: DONDENENE-NEK,
ZITYZUTY-NAK,
ULTRAVIOLA-NAK,
SHELBURNE-NAK!!!!!
Tényleg szuper kis méhecskéket kaptam, ötleteket is, és ami a legfontosabb, már megszületett a fejemben hogy is lesz..hogy ki méhecskéje lesz a nyerő,még nem tudom, de igyekszem őt úgy megvalósítani majd, hogy felismerhető legyen..Valahogy attól tartok, nehogy majd legyet csináljak!
(rossz élmény, hangyából lett jó nagy csótány, sok krémet nyomtam ki egyszerre, mulis volt! és aztán magyarázkodhattam!)...
Szóval végig mosolyogtam a képecskéket, vannak benne igazi cukrászremekek is, és szexi méhecske is... (vajon erre mit szólna Após?)-mert neki lesz, a 77.szülinapjára...
És az, amit, ahogy megálmodtam, most nem láttam képeken, de igérem, mindenkitől lopok egy-egy kis ötletet, és jelentkezem, amint elkészült..ennyivel tartozom Nektek mostmár..
Szia!
A receptet a 8861. hsz-nél találod, Baklava2 írta be. Tényleg nagyon finom! A recept szerinti adagból kb. 25-30 db lett.
Most reggel már a barátom is hajlandó volt enni belőle, azt mondta mostanra már sikerült elfelejtenie a szagot... Neki is ízlett!
Szia!
Nagyon tetszik a sütid, időhiány miatt én is a "gyors, és egyszerű" sütiket részesítem előnyben.A receptet hol találom meg?
Előre is köszönöm
Wordog
Szia!
Szavadon foglak ha már megígérted: sikerült megtalálnod? Péntekig el kell döntenem, hogyan csinálom meg a rétest, mert szombaton sütni akarom. Előre is köszi.
Változatlanul nincs sok időm sütni, úgyhogy a legegyszerűbbekre korlátozódom...
Ma a kókuszos-tejfölös kekszet sütöttem meg, már régen kinéztem magamnak, és ma végre volt is itthon hozzá minden...
Nagyon finom!!!
Csak egy baja van, hogy szódabikarbóna kell bele, és a barátom teljesen kivolt, hogy mi ez a szúrós szag... Még mindig szellőztetem a konyhát... Remélem azért majd megkóstolja...
A szódabikarbónát egyébként nem lehet valamivel helyettesíteni? Mondjuk sütőporral? Én sem vagyok oda a szagáért, bár nekem most nem tűnt fel...
További szép estét mindenkinek!
Csibecsoda, látom azért te is sütögetsz, méghozzá milyen finomakat!
Sziasztok!
A mai desszert. Nem sütöttem sokat, a tejszínt kétfele vettem és csak az egyik részbe tettem olvasztott csokit és kakót.
Kérdés, hogy forró golyókat lehet a forró csokiba mártogatni?
Meg lehet fehércsokisat is, nekem van itthon az is 2 tábla, már valamire szívesen felhasználnám.
Tetszik nagyon a recept, nem is tűnik bonyolultnak.
Azt hittem, olvasztott csokiba volt mártogatva.
A DrOetker-nek is van 1 guszta gesztenyés párnácskareceptje!
Örülök, hogy tetszik! Itt a recept.
Mézes puszedli:
3 tojás sárgáját és 1 egész tojást kikeverünk 15 dkg porcukorral. 25 dkg mézet és 5 dkg zsírt meglangyosítunk, hogy folyós legyen. Én egyben tettem be őket picikét a mikróba. A folyós mézet + zsírt is a nagy tálba öntjük a tojásos keverékhez. Belekavarunk 4 evőkanál tejfölt és a fűszereket, tetszés szerint. Én tettem hozzá 2 teáskanál vaníliás cukrot, másfél teáskanál őrölt fahéjat, fél teáskanálnyi őrölt szegfűszeget, és ugyanannyi őrölt gyömbért. 60 dkg liszthez hozzákeverünk 2 teáskanál szódabikarbónát, utána ezt a lisztet hozzádolgozzuk a kikevert folyékony alkotórészekhez.
A tésztát betesszük pihenni a hűtőbe. Másnapra kellően szilárd, formázható lesz! Én tegnap gyúrtam, ma délután sütöttem. A sütés: golyócskákat formálunk. Viszonylag egyformák lesznek, ha egy teáskanállal szedegetjük a tésztamasszát. Rövid idő alatt megsül.
A kimaradt 3 db tojásfehérjéből habot verünk, 25 dkg porcukorral tovább verjük. Most lehet a habba a forró puszedliket beleforgatni, utána sütőpapírra szedni, szárítani.
Én először az alapmázba hempergettem egy adagot (3 tepsivel lett, összesen 90 db). Utána a maradék mázat elfeleztem. Az egyik részbe belereszeltem egy narancs héját, a másikba kevertem kakaóport meg fahéjat. A barna mázból maradt egy kevés, azzal megcifráztam néhány fehéret. Lehetne a mázba kókuszreszeléket is tenni, vagy kókuszt és kakaóport, vagy csak fahéjat, vagy reszelt citromhéjat. Úgy könnyű a díszítés, ha mély, de kis alapterületű tálban van a máz.
Szia!
Megtennéd, hogy leírod a puszedlid receptjét? Nagyon guszták!!!
A receptet szívesen beírom most is, innen van a nlc-ről csak nem ebből a topikból szóval nem saját
1 cs. 50dkg leveles tészta, 25 dkg gesztenyepüré, 3 ek. rum vagy rumaroma, 1 tojás, porcukor a szóráshoz.
A kiengedett tésztát kinyújtjuk lisztezett deszkán 3-4mm vastagra majd "nagyszájú" pohárral vagy kiszúróval kiszúrjuk. A gesztenyemasszát kikeverjük a rummal és mindegyik tésztácska közepére teszünk egy kiskanálnyit. A tészta széleit megkenjük felvert tojással és egymásra hajtjuk, a széleket villa hegyével lenyomkodjuk és a tetejét tojással lekenjük. (félkör alakú, recés szélű dombocskák lesznek). 180 C sütjük és ha kihűlt megszórjuk porcukorral.
Majd megírom hogy hogyan sikerült, de szerintem jól hangzik
Szia!
Ha sikerült a gesztenyés párnácskád ezzel a mirelit tésztával, akkor megosztod velem is az elkészítését, mert nekem is van a fagyómban 1-2 csomi leveles tésztám csak még nem mertem nekiállni!
Köszönöm
A receptjét hol találom?
Leírnád azt is, hogy a mázakat a tetejére hogyan csináltad?
Sziasztok, Lányok!
Nektek is megmutatom a ma készült puszedlit. Gyakoroltam egy kicsit karácsony előtt.
Ezt jó hallani, mert elég sokfélét lehet kapni, és az árukon kívül igaziból nem nagyon látok különbséget, de akkor mindenképp ezt a fajtát veszem!
Köszönöm, ez tényleg nagyon egyszerű , megyek is megveszem a tésztát, hogy estére frissen kész legyen!
Sziasztok!
Pici segítségre lenne szükségem. Tegnap láttam a Lidl-ben fagyasztott leveles tésztát és megvettem volna, de rájöttem , hogy nem igazán tudom, hogy hogyan kellenne úgy felhasználnom, hogy utána ne menjen az süti a kukába. Gondolom hagyni kell felengedni szobahőn és utána? Eddig minden tésztámat saját kezűleg csináltam, de most gyorsan kellenne kreálnom vmit és ez jutott eszembe...
(Szeretnék gesztenyés párnácskákat gyártaniés meglepni a családot este vele!)
Köszi a süti leírását.
Drága latsia!
Köszönöm a gyors válaszodat, ezt kerestem! Eltettem mindkét receptet, valamelyiket kipróbálom. Remélem jó lesz.
Még egyszer köszi,
illeskrisz