Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Köszönöm a kiigazítást!
A tortáid olyan szépek, hogy utólagos engedelmeddel elmentettem őket, és egyet fel is raktam a topikomra, megjelölvén, hogy innen vettem.
Sziasztok lányok, itt a habtorta receptje, mindenkinek aki kérte:))
HABTORTA
10 tojás fehérje, 80 dkg kristálycukor. Kiverni gőz fölött keményre. Nyomózsákkal zsirpapirra kinyomni 3 lapot , sütőben lassan száritani.
Krém: 10 tojás sárgája, 28 dkg kristálycukor, 10 dkg kakaópor, 1 rumaroma,vagy fél dcl rum. Gőz fölött sűrű krémmé főzzük. Hagyjuk kihűlni, majd 25 dkg kikevert margarinnal összekeverjük.
Beirom az én tapasztalataimat:
Lehet a tojások mennyiségét változtatni, a habnál azt kell venni, hogy 1 tojásfehérjéhez kell 8 dkg cukor.
A habot mindig hagyni kell kihűlni, csak azután kinyomni nyomózsákkal zsirpapirra. A sütőt előmelegiteni 200-ra, majd levenni 100-ra. A száritás több mint egy óráig tart. Attól függ milyen vastag a hab. Diszitésnek kis habcsókokat is készitünk. Ha kész a lap, mindjárt le kell szedni a sütőpapirról. De nagyon óvatosan mert törékeny.
Összeállitásnál is vigyázni kell, el ne törjön a lap. A krémet csak nyomózsákkal lehet rátenni,nem érdemes kenni,mert eltörhet.
A krémbe rum helyett lehet feketekávét is keverni,ha valaki nem szereti a rumosat. Lehethogy a krém nem tűnik elég édesnek, de a hab elég édes, és jól harmonizálnak az izek.Omlós tészta/MAcikonyha
20 deka liszt 5 deka cukor 1 csipet só 10 deka hideg vaj 1 tojássárgája 1 citrom reszelt héjaA lisztet a gyúródeszkára halmozom, egy mélyedést csinálok a közepébe, és hozzáadom a felkockázott vajat, sót, tojássárgáját, és a cukrot. Lehetőleg hideg kézzel gyorsan összegyúrom. Amennyiben nagyon morzsálódna, 1-2 evőkanál jéghideg vizet adok még hozzá, mígnem összeáll a tészta. Fóliába csomagolva 1 órán át a hűtőben pihentetem mielőtt felhasználom. Ez az adag tészta elegendő 2 darab tortához, 28 cm-es formában sütve. krémhez:Túrós zebratorta/Macikonyha75 deka krémesre áttört túró 4 dl tejföl 1,5 dl olaj 15 deka cukor 2 tojás 2 ek. citromlé
1 csomag vaníliás pudingpor2 evőkanál cukrozatlan kakaóA tészta hozzávalóit öszegyúrom, és pihentetés nélkül kibélelek vele egy 28 cm-es kapcsos tortaformát. A túrókrém hozzávalóit (a kakaó kivételevel) egy nagy keverőtálba teszem, és kézi mixerrel addig keverem, amíg teljesen sima, csomómentes krémet kapok. Megfelezem a krémet, és az egyik felébe beekeverem a kakaóport. Elkezdem a forma töltését. Egy mártásos kanállal* elkezdem a tésztára kanalazni felváltva a kétféle krémet. Egész egyszerűen középre rakok egy kanál fehér krémet, erre egy kanál kakaósat és így tovább amíg a krémből tart. A szép minta elérése érdekében abszolút nem kell, sőt nem szabad kenegetni, magától fog szétterülni a formában. Mikor ez megvan, 175°C fokra előmelegített sütőbe** teszem, és kb. 50 perc alatt készre sütöm. Még 10 percig hagyom hűlni, és csak utána szedem le róla a forma oldalát. Felvágni csak teljesen kihűlt állapotban ajánlatos.
*Azért használok mártáshoz használaos merőkanalat, mert azt tapasztalam, annak van a legmegfelelőbb mérete. Nagyobb mint egy leveseskanál, és kevésbé folyik le róla a krém. Szebben lehet adagolni vele, és a csíkok is jobban mutatnak, láthatóbban elválnak egymástól.
**Hőlégkeveréses sütőben elég a 175°C fok, alsó-felső lángnál inkább 190°-200°C fokon kell sütni.
Snöcy:
- a krémben a kakaót kb 15 dkg leturmixolt eperrel helyettesítettem
Sziasztok!
Tegnap epres-túrós zebratortát sütötem.
Nagyon finom lett!
Zsuzsi, mekkora volt a tepsid, mi számít kicsinek?
Én kipróbáltam a Rebaba által beírt Stahl kekszet, csak nem volt mogyoróvajam, így nutellával. NAgyon fini lett, de beigazolódott a gyanúm, hogy sok lesz neki a 15 perc sülés, nálam a hasonlók max. 12 perc alatt kész vannak. Így nem omlósan ropogós lett, hanem keményen ropogós, de szívesen elrágcsálják a gyerekeim :) És előny a pici adag, legalább anyjuknak nem jut belőle
(Legközelebb kevesebb ideig hagyom, csak most a futógépről nem tudtam percenként rákukkantani..)
Gyönyörűek lettek...
A recept másé nem én tettem fel
másnak köszönd.
de mivel ennyien dícsértétek, én is kipróbálom
Szia!
Köszönöm a receptet! Szép hétvégét kívánok!
Bekebeli fott kifli.Csak most volt idom hogy megsussem de nagyon finom lett.En tettem bele rahatott es ugy meg finomabb lett
Koszonom a receptet!!!!!!!!!!!!
Petracska14 és Linne
előző hozzászólásban leírtam a receptet
köszönöm az érdeklődést
Szia
recept..hátttööö
amolyan "hasamracsaptam" formán készült a süti
a piskótájában 6tojás fehérjét habbá vertem ízlés szerint cukorral
majd fél csomag sütőport, 3 kanál lisztet és fél csomag kókuszreszeléket tettem bele.
a krém:
a tojások sárgája,kb fél liter tej, ízlés szerint cukor és egy tejszín (vagy vanília) ízű pudingpor összekevertem mixerrel és felforraltam
sűrű krém lett s megtöltöttem a piskótát.
kicsi tepsiben készült,de ha te nagyobbat használsz sokkal több tojás kell,hogy magas legyen a tésztája.
Sziasztok!
Tud valaki olyan tortát ajánlani, ami sokáig eláll? A barátnőmnek kéne, szombaton lenne ideje megsütni, de a vendégek csak kedden jönnek. Nem feltétlenül kell receptet bemásolni, elég pár tipp, ötlet. Előre is köszönöm! :)
Szia Nyestkutya!
Hát sajnos, még nem az igazi:( Elkaptam egy vírust a gyerekektől, és bár már orvos is látott, és beszedtem a gyógyszert, még mindig nem akar elmúlni ez a nagyon csúnya nátha. A köhögés már minimalizálódott, de már nagyon unom.:)
Hát abban igazad van hogy nagy precízen készíti el a tortáit, de fantasztikus kézügyessége van! Az biztos , én tuti hogy Tőle rendelném a tortáimat:)
Lulóka, most már gyógyulást, jó hosszan tart a betegséged :(
Én is azt mondom Tavasznak már egy ideje, hogy megélhetne belőle, de nem akar kötélnek állni :) Pedig innen a topikról tuti sokan járnánk a cukijába Na mondjuk akkor nem lehetne ennyire lelkiismeretesen dolgozni, hogy éjszakákon át készülni egy tortára.. ő meg ilyen tökéleteske, maximalista, szóval lehet, a nagyüzemi ipar mégsem neki lett kitalálva!
Kedves Tavasz!
Hát én már meg se lepődök ezen a tortán, hogy milyen fantasztikus! Még levagyok ragadva az előzőnél-terítős- tényleg szerintem simán megélnél ebből! Nagyon ügyes vagy, de inkább őstehetség, szerintem ezzel valamennyien egyetértünk itt a Topicon!
A Sacher torta nálunk is nagy sikerü volt amikor csináltam.
Sziasztok Süti Tündérek!
Már régen nem jártam itt, és itthon régen sütöttem, de már 3 hete beteg vagyok, és nem sok kedvem volt semmihez
Zitta , gratulálok ehhez a habtortához, nagyon felkeltette az érdeklődésemet! Nagyon guszta, és mutatós, biztos nagyon fini!
Megtennéd, hogy leírod a receptjét? Szeretném kipróbálni!
Itt a recept. Abszolút beleilleszthető a diétába, csak mérlegre nem szabad utána állni .
Amerikai süti csokidarabokkal (Stahl)
Hozzávalók:
5 dkg tejcsokoládé
10 dkg finomliszt
1/2 kávéskanál szódabikarbóna
5 dkg barna cukor
5 dkg mogyoróvaj
1 tojássárgája
5 dkg puha vaj
Elkészítés:
A tésztához a tejcsokit félkörömnyi darabokra vágjuk, és magunk mellé készítjük. Ezután a lisztet, a szódabikarbónát és a cukrot összekeverjük egy nagy tálban, majd rákanalazzuk a mogyoróvajat, és beleütjük a tojássárgáját. Most nagy csipetekben hozzáadjuk a puha vajat, aztán tempósan tésztát gyúrunk belőle (kézzel). A végén néhány erőteljes mozdulattal beledolgozzuk az apróra vágott csokit is.
A sütőt előmelegítjük 175 fokra és sütőpapírt terítünk egy tepsibe (30*40 cm).
A tésztából 20 db, dió nagyságú gombócot formálunk, és lerakjuk őket a tepsire, egymástól 4-4 cm távolságban. Kezünkkel mind ellapítjuk picit, hogy korongokat kapjunk, amelyeket kb. 15 perc alatt megsütünk a forró sütőben. Amikor már teljesen kihűltek, tálra tesszük a süteményeket.
Nyamm, Rebaba, Te mindig olyan mesteri dolgokat hozol!!! Ez a fánk nagyon guszti!
A mogyoróvajas Latsiáé, vagy vmi más reci? Fini lett? (én egyszer megcsináltam Latsiáét, de mivel nem volt itthon mogyivajm daráltam bele mogyorót, amit vajjal kevertem össze, találomra.. végül nagyon nehéz lett, mert az eredeti adag vajat is beletettem, és így túl sok lett benne a zsíradék (utólag rájöttem, a mogyivajhoz sokkal kevesebb zsíradék kellett volna, mivel magától szinte krémszerűen összeáll a darálék))
Sziasztok!
Sajnos már megint nem tudtam napokig jönni, és most csak átfutottam, miről maradtam le, és csak ámulok-bámulok. Nagyon szépek a torták, egy-kettőt én is ki fogok próbálni. És persze a békebeli kiflit én sem hagyhatom ki . Én a héten mogyoróvajas kekszet meg fánkot (tojáslikőrös mázzal meg fehércsokis-tejszínhabos eperrel) sütöttem.
én is kérem szépen a kókuszos süti recijét!
nagyon guszta!
Zitta- nagyon szép ez a torta! Én régóta keresek rumos-csokis krém receptet, de sehol nem találtam eddig érdemleges receptet, de ez olyan guszta, hogy biztos nagyon nagyon finom!
A habos dolgokat ugyan nem kedvelem, de ezt kipróbálom, a család ugyanis szereti ezeket a habosabb dolgokat!
Megkaphatom a recit? nagyon köszönöm!
Szia!
A kókuszos sütinek elkérhetem a receptjét? Imádom a kókuszos dolgokat!
Köszönöm!
Sziasztok!
A hétvégén túróstáskát sütöttem,Sziszi. receptje alapján.
Nagyon finom lett,másnap is még puha volt.
Tavasz, te letagadod, hogy cukrász vagy valójában?
Nagyon klassz a tortád!
Megmutatom, én mit csináltam tegnap a nyereményfüzetecskémből. Citrusos kókuszos muffin.
Sziasztok,
Köszönöm a geszt. muffin recepteket! (ttimi, pingvin, s-andi1976)
Sziasztok lányok!
Segítség kéne! Megvan valakinek a Tv Paprikán leadott francia csokitorta receptje? Azt szeretném ma este megsütni (holnapra, szülinapra), és hiába próbálom elérni a csatorna honlapját, valami adatbázis gond van...
Kérem, aki tud, segítsen!
Szia!
Talán tudok segíteni, mivel én szakács vagyok, és rengeteget készítettem.
Nagyon vékonyra vágod a káposztát, megsózod, állni hagyod 10-15 percig. Vizet forralsz, majd rá öntöd a káposztára. Hagyod kihűlni, cukorral, ecettel, köménnyel ízesíted.Úgy a legjobb, ha hűtőbe teszed, jól összeérnek az ízek. A cukor-ecet mennyiséget sajna neked kell ki kisérletezned, ez függ a káposzta, és a víz mennyiségétől is.
Remélem segítettem.
Mai termés:
Kókuszos süti és linzer
Szia!
Én ezt a gesztenyés - meggyes muffint próbáltam már és nagyon finom!
Andi
Tavasz75 !
Annyi jó ez a torta, de biztos sokat dolgoztál vele. Én ilyenekhez már nem is merem hozzákezdeni.
Az én kis gyümölcsösöm a következető :
30 dkg darált keksz, vagy babapiskóta, 5 dkg darált mandula, 5 dkg darált mogyoró, 2 evőkanál kakaópor, kupica limocelló likőr, 15 dkg olvasztott vaj. Ezeket összekevered, - nem baj ha morzsalékos, mert a túrós krém puhítja - és belenyomkodod egy kapcsos tortaformába. Egy órát hűtőbe teszed.
25 dkg tehéntúró, 7,5 dcl kefír, 15 dkg porcukor, 2 vaniliáscukor, 1 citrom reszelt héjja, + leve, kupica limocelló likőr és ezeket merülőmixerrel habosra kevered. 1 dcl vizbe 2 db kis zacskós zselatint felolvasztasz, mikor kihült a túrós krémhez kevered, majd 4 dcl hulala tejszínt felversz és azt már kézi habverővel belekevered óvatosan. Ennek a túrós masszának felét belerakod a hűtőből kivett kekszes alapra "de itt én legközelebb megkenem vékonyan valami semleges lekvárral" egy marcipános csokit elszeletelsz és rárakod a túrós masszára - de szerintem ez is elmaradhat - majd ennek a tetejére rárakod a másik rész túrós masszát. Hűtőbe 6 órás hűtöd. 1,5 dcl őszibarackbefőtt levébe 1 kiscsomag zselatint felolvasztasz, és hűtöd. Én őszibarakkal és eperrel díszítettem, mikor ráraktam a gyümölcsöt, egy kenőecsettel a kihült zselével megkentem a gyümölcsöt, majd a maradék zselét a tetejére öntöttem. Még szerettem volna hulalával díszíteni és az oldalára darabolt mandulát rakni, de a fiúk mire bejöttem a kertből megkezdték.
Ha valami nem érthető, nyugodtan kérdezz.
Hogy még nehezebb legyen választani:
Hozzávalók:
10 deka étcsokoládé
25 deka gesztenyepüré
10 deka puha vaj
2 evőkanál rum
2 evőkanál sárgabaracklekvár
5 deka cukor
3 tojás
1 csipetnyi só
5 deka liszt
1 teáskanál sütőpor
Bekapcsolom a sütőt 175 C-ra (gázsütőn 4-es fokozat), és a muffintepsi horpadásait kibélelem egy-egy papírkapszlival.
A darabokra tört étcsokit gőz fölött felolvasztom, és miután kihűlt, robotgéppel összekeverem egy nagy tálban a gesztenyepürével, a puha vajjal, a rummal, a lekvárral, a cukorral meg a tojások sárgájával. Aztán a tojások fehérjéjéből csipetnyi sóval kemény habot verek, a lisztet pedig összevegyítem a sütőporral.
A sűrű, gesztenyés keveréket fellazítom a tojáshab ź-ével, – ezek a fakanalas mozdulatok nyugodtan lehetnek erőteljesek - majd hozzáadom a többi tojáshabot is, de ilyenkor már óvatosan ügyködök. Ezek után jöhet a tésztába a sütőporos liszt, és amikor fakanállal ezt is belekevertem, a kész masszát elosztom a muffintepsi horpadásaiban.
A gesztenyés muffinok 30-35 perc alatt megsülnek, és mivel igazi „tömör gyönyörök”, előfordul, hogy tetejükre édes tejszínhabot és csipetnyi őrölt fahéjat teszek, de csak akkor, amikor már kihűltek.
12 muffin lesz belőle.
Nem az epermisu-ra (apres tiramisu-ra) gondolsz?
Epermisu /Fünfi
Hozzávalók 6 adaghoz:
ˇ A sziruphoz:
ˇ 10 dkg cukor
ˇ 2 dl víz
ˇ 2 citrom
ˇ A krémhez:
ˇ 50 dkg eper
ˇ 30 dkg mascarpone krémsajt
ˇ 20 dkg fehér csokoládé
ˇ 1 dl tejszín
ˇ + 40 db babapiskóta
ˇ 30 dkg eper
ˇ a tetejére cukrozatlan kakaópor
Elkészítés: Először a cukros szirupot készítjük el. Ehhez beleszórjuk egy kis lábasba a cukrot, ráöntjük a vizet, és kevergetve felmelegítjük, hogy a cukor teljesen feloldódjon a vízben. Lereszeljük a citromok héját, beleszórjuk a cukros szirupba. A két lereszelt citrom kifacsart levét átszűrve hozzákeverjük a sziruphoz.
Hozzáfogunk a krémhez. Az epret megmossuk, kicsumázzuk, és felaprítva beleszórjuk a turmixgépbe, amellyel egy perc alatt pépesre törjük. Az eperturmixot összekeverjük a mascarponéval, és mehet bele a gőzön megolvasztott fehér csoki is. Ha ezzel végeztünk, fellazítjuk a krémet a tejszínnel.
Egy tálba lerakunk egy réteg cukros-citromos szirupban megáztatott babapiskótát, erre rákenünk egy kis krémet, amit megszórunk apróra vágott eperdarabokkal, és addig folytatjuk a babapiskóta, krém meg a gyümölcsdarabok rétegezését, ameddig csak van miből. A vége mindig krémréteg legyen, hogy a rászórt kakaópornak legyen mihez tapadnia.
Néhány órát, vagy akár egy éjszakán át hűtőben hűtjük.
Fünfi:
-Én csak annyit változtattam, hogy a szirupba csak az egyik citrom levét csavartam és lehagytuk a tetejéről a kakaót.
Sziasztok!!
sherpa01 -Nagyon szépen köszönöm a békebeli kifli receptjét!!
Sajnos rossz volt a gépem , így nem tudtam a receptet leírni és megsütni a kis betegemnek , de szerencsére a kis beteg meggyógyult! (persze a kiflit így is megsütöm neki !!!)
Üdvözlettel:Beatrix
Sziasztok
Tizzy: En ugy szoktam csinalni, hogy a kaposztat nagyon vekonyra leszelem es kb 2 gerezd fokhagymat osszezuzok rateszem a kaposztara es lesozom, kb 1 ora mulva kicsavarom es leontom a salata level es egy kicsit megfozott komenymaggal.
Sziasztok!
Esetleg nem ismertek egy olyan epres receptet, amiben babapiskótákat kell lefektetni egy jénai tálba, és arra kell önteni az epres krémet. De sajnos többet nem tudok róla, csakhogy nagyon finom!!!
Sziasztok Lányok.
Tudom, hogy ez egy sütis fórum, de Ti olyan tuti háziasszonynak tűntök (próbálgatom a receptjeiteket elégy gyakran), hátha tudtok segíteni.
Nekem egy olyan káposztasaláta recept kéne, amilyet az éttermekben adnak. Nekem soha nem sikerül olyanra
Tudom, hogy ez így elég hülyének tűnő kérdés, mert milyen az, amilyen az étteremben van...
Szal én intenzív ízű arányosan édes-sós salit szeretnék, de valahogy vagy nem elég savanya, vagy nem elég sós, vagy nem elég édes...mindig lesz valami baja.
Ha tudtok, segítsetek légyszi!!
e.
Gesztenyés-meggyes muffin
Tészta
8 dkg vaj
8 dkg cukor
1 cs van.cuk
2 tojás
1 ek rum
10 dkg gesztenyepüré
20 dkg finomliszt
1 dl tej
2 tk kakaó
1 tk sütőpor
Töltelék:
15 dkg gesztenyepüré
2 ek. tejszín
sok rumos meggy
Külön a száraz majd a nedves hozzávalókat összekeverjük, majd az egészet összedolgozzuk. A muffin sütőbe 1 kanál tészta, majd egy tk. töltelék és még egy kanál tészta.
Sütés kb. 180 fokon, 20-25 perc