Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
sajnálom, h betegek vagytok, jobbulást nektek
én a csípésekre a fenistilt szoktam, de nem ér semmit sem:-( Sári is nagyon elvakarja őket és aludni sem tud tőlük:-(
mi szerencsére jól, már én is jobban vagyok, Vince 2kor kelt elöszőr, így tudtam pihenni picit
nektek van már az ágyban rendes gyerekágynemű? olyan paplan, párna variációs vagy zsákban alszanak a manók?
namegyek reggeli idő és ma húslevest karaok főzni
puszi
na az legalább jó hír hogy a gyerkőcök jól vannak, Te meg próbálj pihizni és jobbulást Neked!
egyébként minket is elkapott a nátha, Niki 2 napig lázas volt + piros torok, doki írt fel antibét, szedjük és már minden ok....ami nagyobb baj hogy Nikit megint összecsípték a szúnyogok, pizsifelső + bugyi, zokni volt rajta alvásnál, reggelre tele lett csípéssel, de úgy képzeljétek el hogy egy lábán van 10 ! csípés + 1 az arcán + a a kezén, az nagyjából 22!!! nagyon viszket neki, már annyira elkapart hogy teljesen bedagadt és besebesedett neki, kipróbáltuk a fenistilt, a rázót, egy bioboltban vett antivakarin nevű krémet + adok neki aeriust is de így is vakarja és tiszta nyűgös, nagyon gáz! ti mit kentek a csípésekre ami hatásos is?
szóval a betegség miatt kicsit csúszunk az ovival is :-(( ja és nekem is elkezdett fájni a torkom :-((
allergiám meg az este tetőre hágott, nagyon gáz....nektek is erősebb az allergiátok mint tavaly??
Fic, hogy telt az éjszaka? Hogy vagytok? Férjed elment végül pókerezni?
húú Fic, ez nem hangzik jól :-(( drukk hogy bírd egyedül, férjedtől nem túl kedves hogy otthon hagy, legalább sokat nyerjen hogy kiengesztelhessen :-DD
jel: a tulipán nagyon jó kis csajos jel :-))
csajok van egy felesleges Lili baba cd-m, Niki nem szereti (hál' istennek) kell valakinek?
és van még valami amit felajánlanék ha kell valakinek: 2 jegy a hétvégi Ferrari Racing Days-re...
Fic, Vince hogy van?
Andi, az esernyő tök jó, könnyű lerajzolni is :-D Niki is zuhanyzik már nagyon régóta...sztem elviszem immunológiai vizsgálatra, volt már valaki olyanon?
én nem hagyom felkapcsolva a villanyt mert akkor képes még este beállítani, mindig mondom neki hogy regel jöjjön át amikor már világos van...
munka: részmunkába én is benne lennék, de olyat tényleg nem lehet találni...
Sziasztok!
Fic, Vincének jobbulást! Napközben is volt még láza?
Nálunk is megvolt ma az oviban a jelválasztás, esernyő lett a jele.:) Más egyelőre nem volt a januári kezdésünk miatt. Mondták, hogy majd szólnak ha lesz szülői és menjünk majd az ünnepségekre is,mint pl. Mikulás..
Bogi, én is be szoktam nyúlni valamennyire, hogy azért mégis..:) Niki egy jó ideje már csak zuhanyzik, szóval így könnyebb a mozdulat...
Koránkeléssel kapcsolatban: Niki is korábban kel picivel mint amikor a rácsosban aludt és néha éjjel is felkel. Égve hagyjuk a folyosón a lámpát és picit nyitva van az ajtaja, mert előfordult, hogy a játékok közé esett be a nagy lendületben kifelé jövet a sötétben.
Fic, mi sem tervezzük a második babát, a meló meg még csúszik mert tavasszal lesz mit csinálnom a diploma miatt..bár lehet, hogy valami részmunkaidő szóbajöhet aközben is. Csak olyat meg nem egyszerű találni...:(
Fic, gyógyulást Nektek! ha a hányós -hasmenős lenne, akkor hányna is, nem? nyűgös is szegényke?
kérdésedre a válasz, egyenlőre egyiket sem tervezem :-D
ovis megbeszélés: annyi lett hogy jelet választottunk, sajna csk 4 lehetőség volt: fenyő,létra,boríték, ablak.....a fenyőt választottuk...és megbeszéltük hogy kijönnek családlátogatni csütörtökön 4re, fura....azt hittem az oviban lesz a megbeszélés....
Fic, nálatok mi volt?
Sziasztok!
Örülök, h Niki visszaállt a rendes alvásra. Nálunk Vince ilyen koránkelő volt, h 4.40kor ébredt és persze addigra aludt vissza amikorra Sári kelt.
Bogi! Én valamennyire be szoktam nyúlni, de én is azt hallottam, hogy öntisztulást végez.
Vince lebetegedett reggelre 38,5 volt, és 2 napja többször és hígabbat is kakál. Azt hittem, h a foga ami még mindig lehet, picit piros a torka is, én azon parázok, h ne a hányós-hasnemős legyen
ma ovis szülői, olyan furcsa, h ilyen nagyok lettek.
Bogi, Andi! Második bébi? vagy visszamentek dolgozni?
na csajok, az utóbbi 2 napban 6.30 kor kelt Niki, lehet hogy vége az újdonságnak (nyitott ágy) és visszatérünk a fél7 -es kelésre???
más... kérdés: Ti esti fürcsinél a csajok punciját is megmossátok? mármint rendesen belenyúltok(nyilván a nagyajkakra gondolok nem a hüvelyre)? mert anno ugye amikor születtek a dokik azt mondták nem szabad mert öntisztuló meg ilyenek.....
ja és ma lesz az ovis megbeszélés....
ma 5.45 kor jött át...napközben 1től 3 ig alszik, max fél4 este pedig 21 kor alszik el, de este nem kel fel szerencsére
ja és megkezdődött a hiszti korszak is, vagy inkább állandósult, úgyhogy épp ideje az ovinak, szerintem már nem vagyunk elég neki...remélem az ovival javul majd a helyzet..
szerencsére nem kel hamarabb, sőt Sárinak olyan 3-4 hónapja van rendes ágya és még ki sem mászik belőle, ha délben felébred akkor is kiabál, h felkelt és vegyem ki:-))) szerintem mondjuk ez csak ideiglenes
és délben mikor alszik el? és este?
Sári 7-8 között kel, utána 1-2 között alszik el, olyan 1,5 órát szokott aludni és este olyan 8-9 elalszik, éjszak viszont fel-fel sír:(
Fic, nagyon ügyes Vincus hogy már áll!! méghogy le van maradva, mit csinálna ha nem lenne ?? :-DD monoklit sajnálom :-(
mi kertrendezést tartottunk tegnap, Niki meg mamázott...
nálatok nem kel a gyerek korábban amióta nyitott ágyban alszik? Niki egyre korában kel, pedig így is ő volt a csúcstartó :-(( a fél 7 helyett már ott tartunk hogy tegnap 5.30, ma 5.15...átjön és mondja hogy anya menjünk le...én meg :nem még korán van, így az ágyban maradunk kb. 6.20 ig, de az a baj hogy vele nem lehet aludni, egyrészt mert nem alszik, másrészt minket sem hagy, forgolódik, kínlódik...ráadásul így Apa sem tud aludni.....nagyon gáz, nem tudom mit kezdjek vele...hulla vagyok egész nap...
Bogi, mi a macsi-balcsit célozzuk meg, kíváncsi vagyok, milyen, állítólag szépen rendbe hozták. Jeleket én nem viszem túlzásba, a ruha címkéjébe rajzolom bele alkoholos filccel, de csak a bent maradó váltós ruhába, cipőbe, tornacuccba. Tornacucc nálunk póló, gatya, zokni és tornacipő.
Fic, gratu Vincének, vége a szép nyugis időszaknak!
hát igen, tegnap is amikor szegény felállt a járokában Sári odament és módszeresen lefejtette az ujjacskáit a járóka széléről:( szerencsére Vincus fenékre huppant, de félek lesz olyan, h nem így lesz
Viszont ülve olyan édesen eljátszanak mostmár. Sári olvas Vince pedig gyűrkészi a lapokat
Bogi! mi szerdán itthon leszünk kerti partyzunk
Nagyon ugyes Vincus!!! Gratulalunk!!!!!
Sajnalom, hogy ilyen csunyan elesett, csak nehogy megijedjen, es ne merjen ujra elindulni!!
Vegulis ha belegondolok, Sarika mellett nem sok gyerek merne sokaig csak ulni. Latta Vincus, hogy jobban jar ha mozgolodik.
Vince áll.-))) rendszeresen:-) és kúszik, mászik, ül, még jó h el van maradva a mozgásban:-) persze van hátránya is
most jöttünk mega dokitól, Vincus a fene nagy mozgásban ráesett arccal a küszöbre:-(( lett a szeme alatt egy akkora vérömleny és úgy ordított, gyorsan kocsi, 2 gyerek be, tépés a rendelőbe 1000el, fogalmam sincs h ki rendel. Megnézték megnyomkodták, nyomásra nem érzékeny bepanthen plus és kamillás borogatás. szegény most úgy néz ki mint Rocky balboa na lépekSziasztok!
Pénteken hazajöttünk. Jó időnk volt, tudtunk sokat fürdeni, a gyerekek nagyon élvezték. A keszthelyi strand nagyon kultúrált volt, tiszta, rendezett, gyerekbarát. Voltunk Sümegen, megnéztük a várjátékokat is. Kár, hogy csak ennyi volt a szabi...
Fic, Bogi, hajrá a pelusmentességhez! Én úúúúgy örülök, hogy már túl vagyunk rajta! Jó volt úgy menni nyaralni, hogy pelust és egyéb tartozékokat nem kellett vinni.
Bogi, Zininek már megvan a zsákja, viszi tovább a bölcsis zsákot. Egy farmeringből varrta tavaly anyósom, én varrtam rá mindenféle figurákat, a nevét is ráhímeztem, szóval tényleg tuti lett, egyedi. Még napocska is van rajta, ami az oviban a jele lesz, szóval nem váltunk. A tescoban vettem tornazsákat, ami elég nagy, így anyósom csinál belőle kettőt. Az oviba kellő dolgok pedig nagyjából megvannak, nálunk az írószeres dolgokat valszeg megveszik az óvónők a beadott pénzből. Tornacucc, tornacipő pedig akad itthon Dodóról. Szóval szerencsére nem kell nagyon készülni rá.
Beszéltem az egyik barátnőmmel tegnap, azt mondta, az ő ovijuk is felveszi hamarabb a gyereket, mint 3 évesen. Megkérdezzük majd az oviban, mert ha sikerülne, hogy Zini kezdjen hamarabb, mint november vége, én örülnék. Egyrészt a bölcsiben már nem nagyon tanulna sokat, jön egy csomó új és kisebb gyerek, másrészt akkor tudna jobban készülni a karácsonyi műsorra, és nem az lenne, hogy 3 hét ovi után itt a téli szünet.
mi nem vettünk még semmit, mert ugye mi leghamarabb novemberben kezdhetünk, és szülői is 26án lesz. majd ott elmondják, h mi kell
ügyik vagytok a pelus ügyben nagyon, de ti előrébb jártatok és nekem van még egy 7 hónaposom, aki hátráltatja a dolgokat. Most sokkal nehezebb velük, mint mondjuk 2 hónapja volt. Vince csúszik-mászik és ha kilépek a szobából vínnyog, Sári már ellenne egyedül.
Viszont tök jól felfedezték egymást:_) Sári olvassa a Boribont és Vince pedig hallgatja, tök édesek:-)
na lépek még főznöm kell
tegnap székelykáposztát csináltam 1kg hús, 1kg káposzta és nem maradt semmi!!
én itt vagyok, csak saját magamnak nem akarok írogatni...:-D
Fic, sztem ez a permetezéstől van, Nikit is összecsípkedték és tökre bedagadt a lába, calcimuscot adtunk neki, én mindig tartok itthon belőle...
fogzás: az kemény, mindkettőtöknek :-(
vasalás fél1ig ?? mazoista..:-)
peluslevétel: én 1 hete nem adok Nikire már este sem, lefekvés előtt min félórával nem kap már inni és fekvés előtt pisi, eddig egyszer sem pisilt be
vettem oviszsákot és ágyneműhuzatot az oviba...ti vettetek már valamit?
Mi ez a punnyadás csajok? Hűsöltök amelegben. Mi jól, csak Sárit összecsípkedte valami és allergiűásan reagált, szóval tegnap megjárt az ügyeletet. nagyon felduzzadt neki, kapott calcimuscot és fenistilt. Én meg egy letolást azz asszisztenstől, h negyed7kor minek az ügyeletre mentem, 6ig mehettem volna a körzetbe.:-( mindegy, a doki rendes volt.
Vincus keményen fogzik, már volt két panadolos éjszakánk is:-( , ahogy látom lassan kiújnak az elsők, ideje lesz, mert ez a cicrágás:-((( brrrr:-(( alig alszom, reggel ölni tudnék egy kávéért, és persze én hülye ha alhatnék, sem teszem, mert ebben a melegben nincs erőm nappal vasalni, így ájszaka nyomom, tegnap is fél1ig.
Sárival próbálkozunk a déli alvásos peluslevételnél, ha közvetlenül előtte pisil levesz róla , és én a dmes pelenkázóbetétet teszem aslá eddig 1 baleset volt.
na lépek
írjatok