Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
ÖCSE-50-es csajok egyesüle
Sziasztok Csajok!
Ide várom minden olyan sorsrársnő jelentkezését, aki jól érzi magát a bőrében és nem kezdődik minden mondata azzal, hogy"Jaj a derekam..", Jaj az epém.." meg hogy "Az én kis unokám..." és ehhez hasonlók. Szóval azokét, akik örülnek az életüknek, van életkedvük és jövőképük. Az élet minden korban szép, csak tudni kell megtalálni a szépségét.
Üdv. Mindenkinek. JELENTKEZZETEK!!!
Jóreggelt kívánok!
A reggeli kávé
Nem érezni hogy most éjszaka lehült volna a levegő, a falak ontják a meleget.
Megyek dolgoni, kedvem az egy szikrányi sincs.
Amikor haza jövök, itthon ténykedek, mert azt sem csinálja meg senki.
Majd délután benézek, szép napot.
Szia
mar 26. eve elunk itt es tenyleg nagyon szeretjuk az orszagot. sikerult jol beilleszkedni minden szempontbol megtalaltuk ahelyunket.
A nyarat nagyon utalom, forro es nagyon szaraz, a hutott lakasbol, kocsibol csak akkor dugom ki az orromat ha nagyon muszaj.
Most tel van, finom huvos, tegnap ejjel 1 fok volt.
megertek mindenkit aki otthon szenved a melegtol hiszen regen ez a rendkivuli idojaras egyaltalan nem volt szokasos.
Szia Margaret!
Ekkora család mellett nem lehet unatkozni. Hány unokád van?
Szia Amarynda! Jó messze kerültél el hazánktól.
Biztosan jól érzitek ott magatokat.
Sziasztok!
Icuska! Most már csak vizet, meg teát, és dinyét iszom, eszem,ebben a melegben.
Kint vagyok a kertbe, itt is nagyon meleg van, de a levegő kicsit mozog, és csak a hűvösben vagyok.
Rakott zöldbabot főztem amíg nem volt nagyon meleg addig elkészítettem. A többi babot amit ma szedtem átadtam a szomszédnak.
A pajzsmirigyemmel van a gond, azért járok 3 hetente, vérvételre, ellenőrzik hogy javult e már a gyógyszerre, meg amit szedek rá vannak mellékhatásai ami a vérben okozhat gondot. Ezért járok sűrűn .
Elhiszem hogy az ízületeid megfájdultak, érzik az időváltozás. Sajnos nekem is van ízületi gyulladás, amire csak kencét kaphatok, meg kezelést de azt majd csak szeptemberben.
Most nagyon sok gondom van az egészségemmel.
Az unokák biztosan nagyon örülnek a süteménynek. Tegnap én olyat készítettem amit nem kell sütni, keksz és tejföl kell hozzá. Kell egy kis nyalánkság.
Szia Brontyka !
Kuldtem privit.
Marika,a szentheverde nap az jó!!!!
nem is gondoltam hogy lustálkodnál.....unokák,dédunokák mellett.
jó drága a barack nálatok.
nálunk is drága,nem éri meg venni,és berakni.nekünk később érő fajta van,majd abból rakok be.
van még sok szilva is ,majd abból lesz lekvár, aszalni fogok,meg berakni.
abból gazdálkodunk, ami van.
már sok paradicsom is érik,azt k fogom főzni lének.
szeretjük meginni.
Icus, pár fokkal kevesebb van nálunk.keletebre vagyunk ,meg északabra.
a fáknak hullik a levele,nincs az a locsolás ,ami megállítaná.
a fü is kiperzselődött már.
miért kell vérvételre menni?
annyit leszednek tőled, hogy az már borzasztó.
nem lehet egyszerre mindent megnézni?
ma sütni akarok,sport szeletet gondoltam.4 lap és közte vaniliás krém.
a fiamékhoz megyünk,és nagyon szeretik.
Szép jó regelt csajok!
hozok finom kávét vagy jeges tea is van
nagy a forróság napok óta.
szerencse hogy nem kell dolgoznom, így kibírom.
ma valahogy az ízületeim vacakolnak,érzem az időváltozást.
nem sorolom föl hogy hol fáj,mert mindenem.
Amarynda,Te hol élsz,hogy ott most tél van?
jó az elrakott lecsó is,nekem még maradt tavalyról.nem dobom ki,majd azt használom el előbb.
az éven nem lesz sok gyümölcs körte szinte nincs is a fán.
a késői barack meg még nem biztos.
Ma en is lecsot foztem, de ez eltett lecso volt mert itt tel van.
Utalom az ilyen papirrendezest, ugy latszik te szorgalmasabb vagy nalam.
Jó reggelt kívánok!
A reggeli kávé
Ma megyek dolgozni, utána vérvélre, remélem leveszik akkor is a vért, ha nem éhgyomorral megyek.
Ma is meleg lesz, már nagyon várjuk a lehülést.
Szép napot Mindenkinek.
Sziasztok!
Felétek is ilyen meleg van mint itt nálunk?
Már nagyon unom ezt a kánikulát, egyre nehezebben viselem.
Ma délelőtt kint voltam a kertbe tettem el még barackot, befőttnek és dzsem is lett belőle.
Délután hivatalos ügyem volt, de alig vártam hogy haza érjek.
Mindenkinek jó éjszakát.
Szia Brontyka!
Nem vagyok en lusta Janka.20 eve kezdtem a heti 3x kora reggeli setamat.
Hazimunka, kerteszet, ferj,gyerekeim ,unokaim, pici ded unokam jol megmozgatnak.
Holnap megyunk niagara kozeli farmra barcakot vasarolni lekvarnak.Barack, foldieper es malna a csalad kedvence. A boltban jelenleg 6$ = 1 kg. barack ara.Maximum 10 kgt birok egy napon feldolgozni.
Tegnap az evi kotelezo pikniken voltunk.Ferjem anyukaja kezdte szuleivel kb 70 eve. Nehany unoka testver,gyerekei es unokai csak itt talalkoznak, mivel eleg hosszu tavolsagban elnek.
Nekunk is kb 500 km a kor ut, kozben ket temetoben teszunk viragot ferjem sulei es nagyszulei sirjara.
Ma szentheverde napot tartok.
takarítás után ,az iratokat rendeztem.
húúú micsoda meló!!!
még nem értem a végére.
kidobom az 5évnél régebbi adóbevallást, meg papirokat is.
csináltam lecsót, nagyon finom lett.
házikolbász is van benne.
Marika,ez már így lesz ,holt itt fáj ,hol ott.
azért vigyázzál magadra,egy kis mozgás torna nem árt.
én ma kicsit gyalogolok a fútópadomon, addig amig nincs meleg.
ma főzni se kell,kis takarítás ,aztán olvasok, vagy még nemtudom mit csinálok.
Szép jó reggelt!
köszi a
Icus a baracknál majd gondolj rám is.
400-500ft a barack kilója nálunk.
az éven nem lesz eltéve.
a mienk kiszáradt,ami ősszel lesz ,az még bizonytalan.
Jó reggelt kívánok!
A kávé
Megyek dolgozni, utána a kertbe. Nagyon gyorsan érik az őszibarack, és így nagyon gyorsa el kell tennem befőttnek.
Remélem a hétvégén vége lesz a nagy melegnek, és utána már csak kellemes nyári idő lesz.
Majd estére benézek, mindenkinek szép napot.
Kellemes delutant kivanok Mindenkinek !
Brontykam, voltak a multban jobb napjaink. Itt faj ott faj, de az elet halad.
Hianyolom kozos baratainkat/ az elhagyott topikon.
Sziasztok!
Icuska! Köszönöm a reggeli frissítőt, már meg is ittam.
Kint vagyunk a kertbe, bizony nem lehet sok mindent dolgozni, csak napozni, de azt is a hűvösben.
Már meleg van, mi lesz délután.
Ma azért főzni is kellene, meg szedtünk le őszibarackot, azt teszek üvegbe.
jaj de jó nosztalgiázni, sokszor szemebe jut az amikor itt voltál.
Icus ma lehet a kertbe napozni,mást nem igen érdemes.
kicsit nosztalgiázzunk.
Szép jó reggelt csajok!
hozom a reggeli finom kávét.
ma is kerítést festek még,lassan kész lesz.
olyan finom paradicsomjaim vanak,azok a nagyok.
van amelyik 40deka is megvan.az este belaktam belőle.
olyan jól esett.
Marika, remélem jól vagytok.
Rendben, akkor majd irok
ui. irtam egy jo hosszut es nem fogadta ugyhogy megegyszer meg kell majd irnom.
Szia Marika!
köszönöm a jókívánságot.hál istenek kicsit jobban vannak a szüleim.kaptak egy kis haladékot.
anyunál szerencsére nem áttétes a rák.
lassan megtanulja hogy hogyan és mennyit egyen.és hogy mit nem szabad.nehéz idősen váltani,a 83 év alatt megszokott megszeretett ételeket elhagyni.
nehézen megy neki,de ha ugymond "bünözik",azért szenvedés jár.
szeretném én bejárni a világot,csak a pénztárcám szab határt a vágyaimnak.időm már lenne rá.
eddig időm se volt rá.
azért nem adom föl, egyszer talán eljutok Kanadába is.
hozok pár képet .ez egy harangmúzeum.
mindet nem tudom fölrakni.
Szép jó reggelt csajok!
Icus,ma is nagyon friss voltál.
köszi a kávét.
ma is meleg lesz, de hát még nyár van.
el se akarom hinni, hogy már augusztus van.
a kerítés kefélése kész,már csak a festés van hátra..a hátsó rész már kész is van,azt barnára festettük.elől vajszínű lesz.
nagy melegbe nem jó festeni.
Icus,az almákat reszeld le,és tedd el üvegbe.
jó lesz télen pitébe.
vagy kompótnak is elrakhatod.
kidobni kár.
Jó reggelt kívánok!
A reggeli kávé
Hamarosan megyek dolgozni, majd haza jövök és készülök a kertbe.
megint meleg hétvégét mondanak.
Remélem jól vagytok .
Szia Brontyka!
Orulok'hogy utatok sikeres volt.
Kicsit bantva erzem magam .Par eve kanadaba keszultel.
Szuleidnek jobbulast kivanok!
Szia Amarynda!
Megfeledkeztem.
Tegnap irtam priviben. Valamilyen ok miatt nem ment,eltunt.Par hete a computorom nem mukodik megfeleloen. A lap szaladgal.
Sziasztok!
Egy kis jeges tea
ma korán reggel kijöttem a kertbe, akkor még elviselhető volt az idő. Most már meleg van, nem is csinálok semmit.
Délelőtt kapáltam, meg locsoltam, majd főztem paprikás krumplit, virslivel, uborka saláta van hozzá.
Nagyon sok alma lepotyogott azokat válogattam, adtam a szomszédnak is.
Süteménybe nagyon jó az, meg a cefrébe. Valamelyik nap a vihar egy nagy almafa ágat letőrt, tele van almával, azzal is kezdeni kellene valamit.
Icuska! Ma mit dolgoztál, festetted a kerítést?
Szép napot.
Sziasztok!
Icuska! sajnos nem csak az időre fáj a lábam, hanem a térdízület be van gyulladva, meg nagyon bedagad.
Azt állapította meg a doki, írt rá kencét, meg kezelést, csak a kezelést szeptembertől kapom.
Akkor ma is keféltél? Majd csak kész lesz, elvégre nyugdíjas leszel.
Remélem Macinak gyorsan meggyógyul a szeme, azért vigyázzon ne nézegessen minden különleges lukba be.
Szia!
Bocs hogy itt irok neked , de a multkori prividre nem tudok valaszolni mert nem jeloltel be baratnak.
Ha bejeloltel kuldj privit es valaszolok.
Amarynda
Szép jó reggelt csajok!
Icus,megint korán keltél,kösz a kávét.
most kortyolom.
nem erre az időre fáj a lábad?
a kerítés még van,nem tudok én egyszerre annyit kefélni.
esett egy kevés eső,nem sok.
a fejem is fájt tegnap, szinte egész nap.
a macinak kiszedték a szeméből a rozsda darabot.
nem tudja hogy került bele.szombaton kezdett fájni,akkor pecázni volt.
fáj neki.kapott cseppet,5x kell cseppenteni,meg anibiotikumos krémet,azt este kell belekenni.
ma én is megyek húsboltba,pár kilót veszek csak.
nem akarok sokat tárolni.
csodás napot kívánok.
Jó reggelt kívánok!
A reggeli kávé.
hamarosan indulok dolgozni, majd haza jövök, délután meg az ortopédiára, megnézetem a lábam, miért fáj. Ha időben végzek akkor meg elmegyünk még bevásárolni.
Az éjszaka kissé hűvösebb volt mát, jót aludtam.
Icuska! Volt felétek is eső? Sikerült lekefélni a kerítést.
Remélem Macinak megtalálják mi okozza a problémát a szemének.
Majd délután jövök, addig is szép napot.
Szia Icuskám!
Hova nézett az a jó ember amíg nem voltál itthon?
Szép jó reggelt!
Icus, köszi a kávét.
én a kerítést fogom kefélni,ha nem esik az eső.
le kell festeni,igen pattogzik már róla a festék.
a maci megy a szemészetre,kettős látása van ,vérbe van a szeme,és fáj is neki.
nem tudom mitől lehet.
nem bánnám ha esne az eső,nagyon kéne.
Jó reggelt kívánok!
A reggeli kávé
Hajnalban ide ért a lehülés, a viharral, szerencsére eddig nem volt jég sem meg nagy szél sem.
Ma megyek dolgozni, délután ki kellene menni a kertbe.
Talán kicsit hül a levegő, de ahogy néztem az előrejelzést, hétvégén megint nagyon meleg lesz.
Majd estére jövök, addig is szép napot.
Szép jó reggelt!
Icus,köszi a kávét.
a meleget jól viselem a hűvös szobába. 25 fok van,kellemes.
ha lehet nem megyek ki.
télen se megyek ki, ha hideg van.
most már megtehetem.
kávézás után megyek kicsit kapálni,aztán varrni fogok.
csodás napot mindenkinek.
Jó reggelt kívánok!
A reggeli kávé
Hogy viselitek ezt a nagy meleget, mert én egyre nehezebben. Nagyon várom a lehülést, de csak pár napra mondják. Utána megint jön a kánikula.
Megyek dolgoni, majd aza jövök, főzök, és pihenek.
Mindenkinek szép napot.
Sziasztok!
Kint vagyunk a kertbe, de nagyon meleg van. Éjszaka jó volt lehetett pihenni, mert kellemesen lehült az idő.
Ma szilvát tettem el, sajnos nem lekvárnak való, így befőtt lett belőle, meg ment a cefrébe.
ha kicsit hül a levegő akkor locsolni fogunk, mert minden nagyon száraz.
Icuska! Igazán csodáslatos helyeken jártatok, ez mindig jó emlék lesz.
Örülök hogy anyukád jól van, és javul az állapota.
1 kép. Nordkapp
2 kép. nagyon hideg volt,így inkább az épületbe húzódtak az emberek.
3 kép.éjfél után valamikor.
ilyen világos volt,szinte egész éjszaka..
1 kép .hajókázás.
2 kép. szereztem egy barátot.
Sziasztok!
hozok kávét.
nagy élmény volt,aszem nem is fogok már ilyen hosszú útra vállalkozni.
ki tudja mit hoz a jövő.
ez a 40 éves munkám megkoronázása volt.
mert megérdemeltem!
ilyen szép fiúk sétáltak az úton.
szépek.
a képeket mind méretezni kell. a mikulásnál nem lehetett fotózni,csak az elkészült képet lehetett megvenni.
Sziasztok!
Icuska!
Nagy elhatározás kellett ahhoz , hogy elmenjetek ilyen messze, de csodálatos helyre. Biztosan nagy élmény volt látni ezeket a tájakat, és embereket. Ezt az élményt nem lehet elfelejteni, nem tudja elvenni tőletek senki .
Majd ha tudsz küldjél képek. Küldheted emailba is.
Ma dolgoztam, voltam a házinál, gyógyszereket írattam, meg kis is váltottam.
Ma nem főztem, azt ettük amit találtunk.
Megyünk ki a kertbe, ott is meleg lesz hétvégén, de talán jobban el tudjuk viselni.
Bözsikém! örülök hogy jelentkeztél, jöhetnél kicsit sűrűbben.
Ani! Boldog Névnapot kívánok.
Bözsi,jó téged látni ,ha néha is jösz csak.
remélem jól vagy.
hozom a reggeli municiót.kávé, ? tea,, miegymás.
jó meleg van.
kicsit furcsa a hidegebb idő miatt.
a utazásom során úgy váltottunk öltözéket melegebbre, ahogy haladtunk észak felé.
fönt a Nordkapp-on már csak 7 fok volt a nappali forróság.
éjjel sütött a szemembe a nap,be kellett takarni a fejem hogy aludni tudjak.a közlekedés viszont nagyon jó,nagyon jó utak vannak. éjjel kevesen kószálnak az utakon,többnyire a turisták.
rengeteg rénszarvast láttunk az utakon,szépen csordákba sétálnak az útesten.
nagyon sok szépet láttam,fölsorolni sok idő lenne.
gyönyörű hegyek, tavak,folyók.a városok is szépek,de a szívem csücske inkább a hegyes, völgyes ,vizes táj.
Finnországba rengeteg tó van,meseszép.
a mikulással is találkoztam,fényképet is vettünk.
a Nordkapp-on nem láttuk a teljes napsütést az pár nappal előttünk volt de nagyon világos volt és a nap fénye ragyogott.
szerencsénk volt hogy nem volt köd.
faházba aludtunk,és bekapcsoltuk a fűtést.
a jeges tengeren hajókáztunk,egy madárszafarin vettünk részt, oda be kellett öltözni,nagyon hideg volt.
sok képet készítettem,kicsinyíteni kell, és majd mutatom.
voltunk sóbányába, drágakőbányába bányásztunk ametiszt.1db-ot el lehetett hozni ha találtunk.
hoztam egy darabot.majd kitalálom hogy megcsiszolom,vagy marad csiszolatlan.
nagyon érdekes volt látni hogy másfelé milyen az élet.nagyon szép épületeket házakat látunk a könnyűszerkezetest részesítik előnybe.
olyan erdők vannak hogy nem értem volna át a fákat.
sok szép faházat láttunk,de látunk nem annyira szépeket is.
az utazás elég fárasztó volt, de megérte.
még nem értem magam útól itthon,de lassan haladok.
az autónk is kész van,sokba került a találkozás a szarvassal.
most már jönnek a nyugalmasabb idők,az unokázás.
a medencét megengedtem,lehet fürdőzni.
aki akar jöhet,várlak benneteket.
anyu miatt is nyugodtabb vagyok,nincs áttét,a daganatot kiszedték.remélem nem jön vissza.
szédülget,de az erei azok rossz állapotba vannak.
ennyi van nálunk,remélem mindenki jól van.