Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Cseh konyha

.Mosomedve
Létrehozva: 2005. november 23. 20:04
Sziasztok!!
Nagyon imadom a cseh konyhat de sajnos nem tudok egy etelt sem csinalni...Eddig csak knedlire talaltam receptet,de jo lenne ha valaki tudna mondani jo eleleket..
  1. 2018. Április 22. 19:1832251.

  2. 2018. Április 21. 19:2832250.

    Szia.


    Olyan jó, hogy időnként beszámolsz, hogy mi mindennel foglalkozol. Nem idegen számomra amit írsz. Gyerekkoromban Nagyapám komolyan foglalkozott kertészkedéssel, palánta neveléssel. Mindezeket eladásra is. Aztán amikor a Szüleim nyugdíjba mentek ők is belevágtak, állattartásba, kertészkedésbe, szőlőbe. Sokat kellett segíteni. Gyerekként, fiatalként nem nagyon lelkesedtünk érte. De tudom mennyi munkával jár, ha hazait szeretnél termelni. Arról nem is beszélve, hogy mennyivel másabb az íze.


    Egy darabig volt nekem is konyhakertem, de már nem csinálom. Van pár gyümölcsfa (fiatalok) örökzöldek, és fű. Azt a fiúk ápolják, amikor bejön a kánikula csak reggel meg este megyek ki. Nem is bírom a meleget a lányoknak szoktam írni, hogy ingerültté tesz, és gyilkolászhatnékom van a hőségtől. Gondolom a magas vérnyomás miatt is, amit ugyan gyogyóbogyóval lehet kezelni. Nekem mindjárt cékla a fejem az meg még jobban zavar. Ezért nem szoktam alkoholt sem  inni, mert hasonló a hatás. Én vagyok az akin egy konyakos meggy bonbon is meglátszik.


    Sok erőt meg egészséget és kitartást a kertészkedéshez. Teremjen minden úgy ahogy szeretnéd. Időnként kimegyek a helyi piacra, ahol aranyos nénikék szoktak árulni. Na olyankor lehet friss áruhoz hozzájutni. A zöldségesig ki tudja hány kézen megy át az áru, arról nem beszélve, hogy mindenki tesz valamennyit az árára. Aki kertészkedik annak érdemes jóban lenni az időjárással, mert sok minden függ tőle. Várom a leveledet. Ölelés.

  3. 2018. Április 21. 19:0532249.

    Szervusztok !


    Sikerült a kertet rendbe tenni. Miután szétszórtuk a marhatrágyát,Kerestem a JÓEMBERT aki megcsinálná a rotálást. Illetve valaki elvállalta, csak amikor szóltam, hogy jöhet, azt mondta csak májusban mert addig el van foglalva.  Na az nekem már késő, így is egy hónap késésben vagyok az időjárás miatt.Egyik elköltözött, másik nem vette fel a telefont, harmadik saját földjén is késésben van. Aztán volt egy jóember aki azt mondta megcsinálja, a jóindulat és akarat meg volt, de mivel 74 éves ,az erő hiányzott. Vártam mikor adja fel, én nem akartam neki mondani, nehogy megsértődjön. Aztán kiderült , hogy nem jó rotálni mivel a szalmás rész nem kerül alulra, hanem csak összeforgatódik a földdel és felül is marad. Szóval rotálás kilőve!


     


    Aztán ez a jó ember azt mondta nem hagy cserben,hozok embert aki felássa a kertet. És hozott!


     


     Amit áprilisban el lehet vetni, elvetettem,de a márciusiról lemaradtam. Vetettem borsót, sóskát, levélpetrezselymet, szárzellert, tölgylevél salátát ,római salátát,kevés zöldbabot, hátha nem fagy el. Duggattam zöldhagymát. Májusban majd uborka,cukkini, patiszon, főzőtök, kínaikelt,babot, bazsalikomot  szeretnék vetni.Vetni kell még büdöskét, sarkantyúkát.  Az átteleltetett muskátlik megmetszve vízbe állítva várnak az ültetésre. Szeretném a füvet megszellőztetni, műtrágyát rászórni.Kétszer már lenyírtam. Sziklakertnél is van még tennivaló. Előkertben is még van elmaradásom. Aztán jön majd  a paradicsom, paprika, zeller, padlizsán palántázás. Aztán gyomtalanítás, locsolás, heti fűnyírás. És ez még csak a kert.


     


    Remélem birom erővel, mert a derekam eléggé vacakol.


     


    Hangyák nálunk is szoktak lenni Szórom nekik a sütőport és a fészekhez vezető utat hangyaölővel  befújom.Változó a hatás, de előbb-utóbb elfogynak. Lekopogom idén még nem jelentkeztek. 


     


    Tegnap kicsit kikapcsolódtam. Egy kedves ismerősöm meghívott ebédre. Nagyon finom húsleves sült kacsa, krumplipüré savanyúság volt az ebéd. A kacsa házi hízott kacsa volt. Mennyivel más íze van mint a boltinak . Én is meghívtam egy halászlé vacsorára.


     


    Ma nem jöttek az unokáim mivel tanítási nap volt. Küldtem nekik almaszószt és tejespitét az apukájukkal.


     


    Klárikám már írtam neked választ, csak valamit megnyomtam és elszált mielőtt elküldtem volna.Hamarosan pótolom.Köszönöm türelmedet!


     


    Mindenkinek jó egészséget, kellemes időtöltést kívánok!


  4. 2018. Április 21. 10:1332248.

    Egy késői kávé? Már nem mondom, hogy jó reggelt, mert azon már túl vagyunk.


    Éjjel kettőkor felébredtem még fél hatkor néztem az órát. Az a baj, hogy ilyenkor nekifogok agyalni és akkor már végképp nem tudok visszaaludni. Gondolom fél hatra meg már annyira belefáradtam a forgolódásba, hogy  csak elaludtam.


    Maradt egy kis szósz, meg egy kis (jujdefinom ) diétás krumplipüré. Kivettem a kis tenyérnyi malachúst, amit megsütök. Akkor meg abból fog maradni, majd főzök hozzá sóskát. Zöldet ennék zölddel. A fejes salátáért nem vagyok oda. Csak azt a Május királyát szerettem, amit anyukám ültetett. Régen volt.


    Tegnap este sütöttem egy halom bundás kenyeret, Aprajafalva belakmározta vacsorára. G pirítós kenyeret kapott. Kidobtak volna megbontatlan fél kilós  egy napos kenyeret. Kérdeztem van vacsorátok? Az nincs. Bundáskenyér jó lesz? Felcsillantak a szemek. Akkor újrahasznosítunk. Pár tojás és egy kis tej kell csak hozzá.


    Teljesen mindegy, mert a WC-től kezdve a fürdőig mindenhol vannak. Kajálás csak a konyhában van, sehol máshol. Ünnepen, ha többen vagyunk, akkor a nappaliban a nagy étkezőasztalnál. Már hónapok óta nem volt szétnyitva, hogy ott együnk.


    Tényleg nem értem ezt az eszetlen rohangálást, mert ha van valami útvonal, akkor azt megérteném, de csak futkosás van. Harcolok ellenük.  

  5. 2018. Április 20. 21:2232247.

    Egész nap ugrabugráltam, hangyászkodtam is, mostam, szúnyoghálót poroltam, le szoktam slagolni, mert mindig le vannak húzva, itt télen is jönnek a darazsak, legyek, egy csöpp napsütés, és már előmásznak napozni, aztán bejönnek.  A darázsallergiás gyerekem párnáján korzózott egyszer januárban egy darázs. Akkor megcsináltattuk a szúnyoghálót állandóra.


    Gondoltam kicsit tv-zek, persze elaludtam. Arra ébredtem, hogy rosszul vagyok, azt is álmodtam. 


    Nem esett le valami kaja olyan helyre ahol nem vetted észre? Mikor nálam az új szekrényen mászkáltak, akkor találtam a földön egy morzsát, amit nagyon imádtak, onnan felmentek a szekrényre. A fürdői mosdót is a mosogatás miatt lepték el. Ott viszont nem találtam honnan jöttek. Ma hozott a férjem egy mindent ölő sprayt, mert még a kinti kuka peremén is szaladgáltak. Már nem. A népi mondás szerint ha sok hangya előjön, eső lesz, de épp most hallom csak hétfőn. Nem is baj, hogy éjjel nem, mert kint vannak a farmerek.


    Megőrülök, a fiú azt mondja nagyon fázik, és hét elején lesz a hivatalos felülvizsgálata, klassz lesz, ha addigra kitör rajta is a betegség.


    Holnap a lecsó leöntött paradicsomjába húsgombócokat főzök, magamnak majd valahogy másképp csinálom meg a gombócokat.


    Eltűnt egy csomó tv adó, szinte csak a nézhetetlenek maradtak. Van valakinek Digi tv-je? Tavaly jöttek a kerületbe, nagyon azt hiszem, hogy váltunk.


    Megint egy ünnep. Állandóan ünnepelünk.


    Aludjatok jól, sziasztok!


     

    előzmény:
    Tete (32246)
    2018-04-20  17:12
  6. 2018. Április 20. 17:1232246.

    Nem szárnyasok, sima mezei hangyák, de rengeteg. Az a baj, hogy Rozit sem merem rájuk ereszteni, mert félek  benne fognak rohangálni, ha kimásznak a porgyüjtőből. Állandóan porszívózom őket, aztán a porszívót szétszedve kinn hagyom, hogy mehetnek amerre látnak. Ezek nem vonulnak eszük nélkül rohangásznak fel-alá.


    Gondoltam rád ebédkor, jó kis kaporszószom lett, nem sűrű, finom krémes.


    Unoka néminemű mellékhelyiségbe szaladgálás okán tegnap hazajött a suliból, ma még pihent. Szegénynek krumplipürét csináltam, de csak só volt benne. nem szűrtem le minden vizét és avval kevertem ki. Se vaj, se tej se semmi. Evett étcsokit, kekszet, sárgarépát, almát. Majd most már anyukája kúrálja tovább. A hangyászsün nem rossz ötlet, de aztán meg kölcsönözzek oroszlánt, hogy megszabadítson tőle. 


    Képzeljétek mekkora Lenke voltam. Kitaláltam, hogy már lehet nyitott ablaknál aludni. Éjjel felébredtem, hohóhó nincs is hideg. Persze  bekapcsolt a fűtés, mert azt meg nem vettem alacsonyra. Na ennyi a nagy eszem meg a Lenkeség.


    Holnap ledóóóóógozás, mindenki szana meg széjjel. De milyen jó lesz majd a négy nap.


    Holnap vagy oldalast sütök vagy malachúst. Utóbbit megpárolva tettem a fagyasztóba csak pirosra kell sütni. Még maradt egy bögre szósz, azt hiszem le is tudtam a főzést. Nagyon szégyellem magam, de a sütésről teljesen leszoktam. Ha sütök én is eszem belőle, az meg nem hiányzik. Persze néha majd elpusztulok egy csupacsokicsupahab sütiért, de szerencsére a lustaságom nagyobb, mint a nassolhatnékom. Így marad az epekedés, ami aztán meg egy idő után úgy is elmúlik.


    Én azt szoktam csinálni, ha végképp nem bírok magammal és valamit ennék, akkor bedobok egy darab bécsi virslit a mikróba, letakarom, az első pukkanásig forgatom és már ehető is. Nem robban szét, de átforrósodik. Nekem elveszi az éhségemet eltelek vele és mégsem kacsazsíros kenyér. 

    előzmény:
    arirangarirang (32245)
    2018-04-20  12:10
  7. 2018. Április 20. 12:1032245.

    Szia! szárnyasok is vannak? Nálunk most rajzanak. Lehet kapni gazdaboltban olyan hangyaírtót, ami apró, hangyáknak jószagú morzsácskákból áll. Ezt beviszik a bolyba, megetetik a királynőt, és az megdöglik, így nincs új tojás. Addig pedig marad a spray, előtte nedves papírtörlővel összelapátolni, és lehúzni a WC-n. Én így csinálom, ill. most nincs ilyen morzsa itthon. Ki kell előtte deríteni honnan jönnek, vagy a vonulási útvonalukat, és oda lerakni, egy kis tasak amin lukakat kell csinálni a leírás szerint. Nem sok olyan hely van a lakásban ahová nem férnek be a kutyák, ezért aztán nem is veszek ilyen tasakot most, de nálam azelőtt bevált. Esetleg kölcsönözni egy hangyászsünt?


    Be kellett csuknom az ablakot, mert egy poloska sétálgatott a szúnyoghálón belül, és nem értem el. Isten mentsen tőle, hogy bejöjjön a szobába. Most meg eltűnt, de majd apa levadássza, ő eléri. Csak most meg melegem van , hiányzik a levegő, fáj a fejem. Migrénfélével ébredtem. 


    Azt hittem ha eszem elmúlik, de nem múlt. 


    Este elfogyott a kenyér, apa mondta, hogy hoz zsömlét a fiúnak, de nem hozott, elfelejtette. Beáztattam zabpelyhet egy kis tejbe, tojás rá, só, megsütöttem mint a rántottát. Savanyú uborkával, én a maradék szecskázott salátával. Nem tudom apa mikor jön, valami ebédet kellene fabrikálni addig, nagyon szeretnék sárgaborsólevest, de félek apának most megárt ha felfújódik , felnyomja a szívburkot, egy orvos mondta, hogy  ilyesmitől is "fájhat" a szív.


    Körülnézek alapanyag ügyben, aztán rittyentek valamit.


    Jó hangyászást.


     


     


     

    előzmény:
    Tete (32244)
    2018-04-20  07:47
  8. 2018. Április 20. 07:4732244.

    itt a frissítő. Vegyétek, vigyétek, igyátok. Kedves egészségetekre. Jó reggelt, sziasztok.


    Segítség tele vagyunk hangyával. Mindenhol. Nappali, háló, ahová soha nem viszünk kaját. Lafkáznak a konyhapulton, mindenen.

  9. 2018. Április 19. 18:0232243.

    Ilyen nemrégen még elő se fordulhatott volna, hogy maradékokat eszünk jó étvággyal napok óta. Azt hiszem most már kifogytunk. Tejbegrízzel pótoltunk, a fiú nagyon szereti , örült, mint majom a farkának. Apa lecsót evett, én sütöttem egyet a teljeskiőrlésű pitából, abba raktam nyers salátát paradicsomot, uborkát újhagymát, pár karika kolbászt amit apa nem tudott már megenni, és még lecsómaradékot is, hogy szottyos legyen. Nagyon fincsi volt, a pita ropogósabb volt mint szokott, de így volt pontosan jó. Nem görcsöltem, hogy kitaláljam mi lenne anyós szíve vágya. A fiú, aki állítólag nem túl okos, azt mondta, anyaaaaa? én azt vettem észre, hogy mióta nincs itthon a mama mindenkinek jobb a kedve. És ez így van szerintem is. És beszélgetünk, nem dúl-fúl valaki éppen, nincs hangos beszéd, a kutyák felszabadultak, nem félnek. Tudniillik a hangoskodást nem bírják, és mivel mama nem hallott ő is hangosan beszélt és mi is. Néha még apának szólok, hogy itt állok melletted, hallom halkabban is. 


    Szeretem a lájtos kaporszószt, apróra vágva, vajjal párolva, besamel, és kész. Vettem mirelitet, túl volt fűszerezve az én ízlésemhez képest. Anyukám CSAK nokedlit csinált hozzá, vagy a nokedlihoz kaporszószt?


    Mostam.


    Volt egy marékra való virágmag azt szétszórtam, húúú, iszonyat meleg volt a napon, már be is csuktam az étkezőablakot, roló le, mint nyáron. De a többi azért nyitva van, módjával, egyszárnyon. 


    Én már nagyon régen számítógépezem, az utolsó munkahelyemen használni kellett, de még ócska, vacak gép volt, nehézkes, ott is magamra voltam utalva, senki se segített, de ez volt a jó, szeretek mindent magamtól. 


    Aztán egy darabig nem, mert itthon nem volt gép, aztán szereztünk egyet, mert apának kellett a levelezéshez.. Aztán beletanultam. 


    Szióka!


     

    előzmény:
    Tete (32242)
    2018-04-19  14:38
  10. 2018. Április 19. 14:3832242.

    Muszáj volt a megtörtet megpucolni. El akarom rámolni. Nagyon szaporátlan éppen azért mert hibásak a gerezdek. A nővéremék fáján egészséges dió terem, szinte pillanatok alatt van egy tállal. Mindegy jó, hogy legalább van.


    Mondtam a másik felével csak akkor foglalkozunk, ha visszanőtt a bőr az ujjaimra. Mert most csupa bibis. Késsel kell pucolni, azokat az elválasztókat teljesen ki kell faragni, mert annyira bele van forrva a dióbélbe. Szóval elég macerás is.


    Ebédet rendeltem, nem főztem. Az unoka délben hazajött, mert fáj a pocakja. Este az enyémek, mert a szüleik mennek valahová. A lakásban ma semmit nem csináltam, igaz így koszt se. A diót a teraszon pucoljuk a tesóméknál.


    Holnap kaporszósz meg rántott csirkeszárny lesz a kaja. Már mióta ácsingózom rá.


    is kapott levelet a biztosítótól, de nem bontottam fel, nem szoktam a leveleit felnyitni.


    Nyomtatás? Nem is feltételezik, hogy valakinek gondot okozhat. Tudod már nagyon sok mindent számítógépen kell intézni, sokan annyit sem értenek hozzá, mint mi, azoknak kell valakit keresni aki segít. A keresztlányom pedagógus, szeptembertől bevezetik a számítógépes naplót, az idősebbek küszködnek vele. De senkit nem érdekel. Valahogy nem idősbarát már semmi. Mi annak idején mennyire tiszteltük a nagyszüleinket, a mostaniak meg????? Pedig az enyémekre semmit nem szólhatok, mert az Apukájuk megköveteli a rendes viselkedést egymással meg a felnőttekkel is. A világ fordult hatalmasat. Nem biztos, hogy jó irányba.


     

    előzmény:
    arirangarirang (32241)
    2018-04-19  09:00
  11. 2018. Április 19. 09:0032241.

    Szia!


    Azt hittem tegnap eleged lett, hogy van az ujjad?


    Ilyet se hallottam még! a biztosító küldött egy levelet, hogy apa nyomtassa ki, mert kötelező a jogsi mellett tartani. Aki nem tudja bármiért kinyomtatni? Mert nem ért hozzá, vagy nincs nyomtatója? 


    Éjjel apa jött, hogy 44 a pulzusa mit csináljon. Mit lehet ilyenkor csinálni? tudja valaki? Most elment, de nem vagyok nyugodt. Sajnos nem vettem észre mikor pattant meg. 


    Most megint az van, hogy MIt IS FŐZZEK MA?


    Olvastátok, hogy valamelyik rizs arzénnal fertőzött? elfelejtettem melyik.De nem nagyon veszélyes, mert alacsony százalékban. Mennyi ócskaságot belénk tömnek!


    Fáj a fejem ébredés óta, vajon milyen időváltozás lesz?


    Szép napot!


     

    előzmény:
    Tete (32240)
    2018-04-19  08:38
  12. 2018. Április 19. 08:3832240.

     Sziasztok, jó reggelt. Megyek mókusozni azaz diót törni.

  13. 2018. Április 18. 22:0832239.

    Minden benne ami kell, holnap megsütheted rizskochnak.Igaz, hogy a tojásfehérjét meg a sárgáját nem szokták előre megfőzni benne, de legfeljebb kicsit sűrűbb lesz. Én imádnám ,azt se ehetek.


    Most jól beújhagymáztam, ettem uborkát is, de az ubinak valami fura íze volt a hagyma után. Fincsi húsos szalonnát ettem hozzá és pirított graham kenyeret. Pirítás nélkül szörnyű az íze, és annyira vékony, hogy nem lehet tenni rá semmit, mert eltörik.

    előzmény:
    Tete (32238)
    2018-04-18  20:25
  14. 2018. Április 18. 20:2532238.

    Nem kér valaki finom krémes tejberizst? Kicsit elméreteztem magam, mint a rizzsel általában. Mindenki jól lakott, de maradt bőven. A végén belekevertem a tojássárgáját amit kikevertem cukorral, meg a felvert tojáshabot is. Azzal is összerottyantottam, hogy ne legyen nyers dolog benne. Igazán jó lett. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy élemedett korom ellenére, hányszor főztem tejberizst. Grízt azt igen. Ha nem kértek akkor holnapra is meg lesz Aprajafalvának a nasi.


    Örülgetek a diónak, de nem túl szapora. Olyan fánk van nem egy több is, amit a varjak "ültettek" Nem tudom, hogy azért mert nem nemes fa csak olyan magról kelt, de sok benne az olyan, hogy magában a "társasházban" két dió gerezd normális, kettő meg olyan kicsike. Eleve nem nagy szemű, meg elég kemény maga a dióhéj. Van óriás szemű meg papír héjú, hát ez nem az. Holnap megpucolom ami meg van törve., aztán egy kis szünet, hogy regenerálódjanak az ujjaim. 


    A fiam szokta mondani, Anyám ez pont annyival több, mintha egy szem sem termett volna. Legalább nem kell pénzt adni érte. Húsvét előtt horror ára volt.


    Már tök sötétben sikerült az unokákat a lakásba beterelni. Kinn lennének éjjel nappal.


    A zsázsám kel, mint a kefe.


    Legyen szépálmos éjszakátok.   

  15. 2018. Április 18. 19:5732237.

    Azelőtt én sem raktam semmibe szerecsendiót, de mindig volt itthon, mert tetszett, jó az illata, kis aranyos gömbölyű diócskaforma. Már a lányom is alsós volt, mikor egyszer anyukám tett az általa főzött gulyásba. Érdekes volt, a lányomnak nagyon ízlett, és kérte mikor legközelebb főztem, hogy olyat, mint a mama. És így szépen rászoktunk. A fiú is így szereti, az meg, hogy anyukám hozta szokásba, külön érték, mert aznap mikor itthagyott bennünket éppen gulyáslevest főztem volna. A szülinapja volt, és előtte fél órával még azt beszéltük meg mi legyen az ünnepi ebéd.  Egyébként kétféleképpen csinálom, ha van benne zellerlevél, akkor nincs szerecsendió, és fordítva. Zellerlevél mindig van itthon szárítva. Nagy dunsztosban tartom, a megmosott, csontra szárított szárakat, leveleket. Próbáltam petrezselyemmel is, de annak semmi íze szárítva, azt aprítva, olajban fagyasztom, nagy margarinos dobozokban, ha jó sok az olaj, lehet szeletelni, mert nem fagy meg annyira. 


    Megkezdődött a küzdelem a hangyákkal a teraszon. Elhúztam egy olyan 3 emeletes virágtartót, aminek az alja egy fordított nagy cserép. Alatta a hangyaboly tojásokkal, ezerszám. Elkezdtek rohangálni, nem győztem söpörni le őket a teraszról, mert semmi befújó nem volt kéznél. Órákig vakaróztam utána.


    Nagy elhatározásra jutottam, mivel mindössze pár cserép évelő van most a teraszon, nem mentünk el virágot venni, idén, ha meg tudom állni, nem is lesz több. Annyira meleg szokott lenni ott nyáron, hiába locsolok naponta 2x mégse szépek, csak kínlódnak, és én is. Még a kövirózsák se bírják. Nagy önuralom kell, mert mindig hülyére vásárolom magam virággal. Már a lakásban is csak fokföldiek vannak, igaz vagy 20 cseréppel, de abból csak az utóbbi 3 szerzemény virágzik. a régebbiek nem, pedig egy polcot raktunk  a konyhaablak elé, világos, kevésbé meleg, aztán mégse tetszik nekik. Az emeleten szerettek lenni a növények, de leköltöztünk.


    Ittam a csodakávéból, és ma már lényegesen jobban vagyok, mint akár tegnap, csak délelőtt jött rám a rosszullét, egy kis alvással elmúlt. Jót tett a levegőzés, hogy ne vesszen kárba a kint töltött idő bogarászgattam a teraszon. Reggel észrevettem, hogy kinyílt a sárga tulipán, délutánra már el is virágoztak. 


    Jóccakát mindenkinek, sziasztok!

    előzmény:
    Tete (32236)
    2018-04-18  16:59
  16. 2018. Április 18. 16:5932236.

    Ittál a csodakávéból?


    Lányok egész nap a dióval dóóóógoztunk. A tesóm kopácsolta és meg pucováltam. A két hüvelykujjamon nem sok bőrke maradt. A fele meg van törve, a megtört fele meg van pucolva. Beosztással elég lesz. Most jut eszembe. Legközelebb Aranygaluska parti is lehetne.


    Mert ma tejberizs parti lesz, már majdnem kész a rizsa. Finom krémes, vaníliás, remélem sikere lesz. Ha nem, kenjék a hajukra. Nem lehet állandóan hamburgerizni. A lapcsánkához meg nem volt kedvem, azaz a krumpli rüszüléshez nincs.


    Ma igazi mosós idő volt, naná, hogy mosnivaló meg egy szál se. Jó volt ez így, a dió most fontosabb. Ma hozták a kaját, a szokásos harcsa tejfölösen gombásan meg  jázmin (?) rizs. Nagggyon jól csinálják.


    Most egy kis agytorna azaz rejtvényfejtés, aztán jöhet a siserehad és elpusztíthatja a kaját.


    Betegek gyógyuljanak az egészségesek tartsák meg eme jó szokásukat.


    Én nem szoktam szerecsendiót használni, eddig valahogy kimaradt az életemből. Gulyásba köménymag, a krumplipürébe meg vaj, só, tej. Igaz legutóbb Vera nyomán kacsazsír keveredett bele. Finom volt azzal is.


    Legyetek rosszak, mert az legalább szórakóztató.

    előzmény:
    arirangarirang (32235)
    2018-04-18  16:11
  17. 2018. Április 18. 16:1132235.

    Helló!


    Nem vagyok friss, nem vagyok vidám, még mindig nem vagyok jól.


    Maradék gulyást ettünk, jó erősen, szerecsendióval, nyami! Azon tűnődtem, hogy a szerecsendiót csak ebbe használom, és néha a krumplipürébe, és ezért vettem 6 ezerért egy szerecsendió darálót. Eszemen vagyok én?  Nem. Most elektromos citromfacsarót akarok. Keresem is mindjárt. Ami volt az egy házirobi tartozék volt, gyenge vacak. Lefagyasztani a lét nyárra fagyinak, de fincsi lenne!


    Kezd jobb idő lenni, már kinyitottam az étkezőablakot, odasüt a nap. Most még szeretem. Majd nyáron meg......


    Sziasztok, mindenki egészséges, mindenki egészséges!!!!!!!!!!


     

    előzmény:
    Tete (32234)
    2018-04-18  06:09
  18. 2018. Április 18. 06:0932234.

    Remélem mindenki friss, fiatalos, üde és egészséges.  Neeeeeem?


    Akkor igyatok a csodakávéból.


    Na ugye, hogy ugye?


    Sziasztok, jó reggelt.

  19. 2018. Április 17. 10:2632233.

    Sziasztok!


    Voltam vérvételen. Este még nem hittem, hogy képes leszek elmenni. Megint rázott a hideg egész délután, állítólag olyan meleg volt a szobámban, mikor ajtót nyitott, mellbe vágta apát a forróság, mint a kazánból. Én nyakig a paplan alatt, kezem lábam jéghideg és vacogtam. Aztán persze melegem lett mikor felment a lázam megint 39-re. Bevettem a lázcsillapítót, de nem nagyon ment le, csak 38,2-re.


    7-kor arra ébredtem, hogy borzalmasan éhes vagyok. Már majdnem mentem a tejeskávémért, mikor eszembe jutott,a vérvétel. Azért megmértem a cukrom csodás eredmény, ilyen lehetne mindig. Persze máskor apa már 6-kor bemelegíti a fürdőt, most tök hideg volt. Gyorsan lezuhanyoztam, hajat mostam, 8 előtt 5 perccel elkészültem, közben felzörömböltem apát, hogy vigyen már fel a rendelőbe. Raktam el vizet és 1 kockasajtot, hátha rosszul leszek vérvétel után.


    Ez a nyomóforma nem sütésre szolgál remélem, csak formára alakítja a húst, kinyomja belőle a levegőt. Azt írja a bordák azért jók benne, mert annyival könnyebben sül meg. A múltkori monstrum nagyon jól sikerült, csak megkelt a husi. Majd egyszer kipróbálom ezt is, de most leginkább lefeküdni vágyok. Tegnap bepötyögtem a telefonba egy csomó választ és sutty eltűnt.


    Van egy kis gulyásleves, de nem lesz elég mindenkinek, ezért csinálok még kolbászos lecsót, egyenlőre üvegesből.


    Sziasztok, húúú, de elfáradtam!

    előzmény:
    Tete (32231)
    2018-04-16  17:24
  20. 2018. Április 17. 09:5732232.

    Nem maradt el, csak kicsit késett a káááááávéééééé.

  21. 2018. Április 16. 17:2432231.

    Köszönöm megnéztem a prést, maradok a házi módszeremnél. Végül is semmi nem garantálja, hogy nem fogja  "összesülni" magát. Van egy mércém, amennyi húst kiveszek beletapicskolom a karikába amivel lehet tálalni köretet vagy sütni szép formás tükörtojást. Olajozott sütőpapíron csinálom, arról aránylag normálisan le lehet venni.


    Kész a fűszerkertem, van majoránna, bazsalikom, fodros petruska, zsázsa, kapor. Ugyan az ültetés után meglocsoltam, de a csendes szemerkélő eső jót tett neki. Gondolom én.


    Juj, mi már nem kérünk havat. Akkor a palántáidat hurcolhatod ki meg be. Takargathatod, még mesélhetsz is nekik. Nagyapám is foglalkozott palánta neveléssel, melegágyakban. Amikor hideget mondtak, akkor az üvegezett fakeretekre még nádszövetet is tett. Egyszer meg édesapámmal a szőlőt szerettük volna megmenteni a fagytól, egész éjjel tüzeltünk, hogy meleg füstöt képezzünk. A talicskába égett a tűz, mi meg tologattuk a tőkék között a talicskát. Annyi levegőmozgás volt, hogy a szomszéd bácsi szőlejét sikerült megmentenünk. Hozzá, az Ő kertjébe ült be a füst.


    Fázom, nem érdekel, befűtöttem, szégyellje magát az időjárás. Korán lezuhanyozok és bebújok az ágyba olvasni. Lassan nem  hanem  fognak "fészket" rakni. Napocskát szeretnék meg vidám madárfüttyöt. Az összes madár sapkába-sálba öltözve röpköd. Nem énekelnek, hanem cidriznek.


    elment Belgiumba. Egy kis összezördülés miatt nem keltem fel hajnalban pakolni, hááááááááááááááát mit mondjak, minden itthon maradt. Pasik...............


    Betegek gyógyuljatok.


    A hóhányók meg dóóóóóóógozzanak. Majd csak elér oda is a tavasz. Ügyes szerkezeted van, biztonságba tudod vinni a palántáidat. Megint felmerült a költözés lehetősége?


     

  22. 2018. Április 16. 15:1032230.

    Sziasztok,


    Időjárás jelentés......


    Borzasztó szerencsésnek érzem magam,ma csak kb.15 cm. havat kell takarítanom.Mivel az életben minden relativ,semmi a több mint fél méterhez,ami tőlünk északabbra esett.

    előzmény:
    mandula2 (32229)
    2018-04-16  14:11
  23. 2018. Április 16. 14:1132229.

    Sziasztok!


    Semmiheznincskedvem idő van.


    Fekszem, filmet nézek, minden mozdulat fáj.


    Klári én évekkel ezelőtt vettem egy ilyen prést, de rájöttem, hogy mi az apró golyókat szeretjük, így aztán csak ritkán használom.


    Van róla egy videó is, használat közben. Nekem a kis korongok valahova eltűntek, de lehet vágni utólag is fóliából.


    Sok évvel ezelőtt egy svájci IKEA-ban láttam hasonlót rozsdamentesből. Akkor nem vettem meg, viszont azóta is keresem. Hiába van ez, az az elmulasztott lenne az ideális. Késő bánat. Mi ebből a tanulság? Ha megtetszik, akkor és ott vedd meg!


    Gyógyuljatok, pihenjetek.

  24. 2018. Április 16. 11:1432228.

    Sziasztok!


    Én még nagyon breteg vagyok, annyira nem vagyok náthás, mint apa, rajtam másképp jött ki. Mire az előző hozzászólást befejeztem, felment a lázam 39-re. alig láttam, izzadtam, mint a ló, hajnalig a takaró tetején aludtam. Bevettem egy Algoflexet, mert ez maradt itt a mamától, én a legritkább esetben veszek be fájdalomcsillapítót, és mivel az lázcsillapító is, azért vettem be. Attól lehet izzadni.


    Reggel alig akart felmenni 36-ig, apa elment hozott húst, hogy ne kelljen olvasztgatni, meg nagyon nagy a marhahús, majd egyszer amikor itt lesznek a gyerekek, megfőzöm. Van egy családi úgynevezett "vadas" receptünk, nem tudom mi lehet a neve, egyébként szakácskörökben. Babérlevéllel, egészborssal, borókabogyóval, a végén sárgarépa karikák, és ecet. Cukor nem kell. Ezt szokta anyukám csinálni vadasnak, zsömlegombóccal. Gimis koromig, mikor kis ideig menzára jártam, nagyon sok meglepetés ért, pl. vadas ügyben is, mert ott szószosan főzték. Ott ettem először marhahúst meggyszósszal. 


    Hozott apa nokedlit a pörkölthöz, már régen agitált rá, hogy majd akkor nekem nem kell csinálni, mindig ellenálltam, most nem voltam ott. Azt hiszem menni fog a kukába, vagy ütök rá tojást.


    Mire elkészültem tegnap az ebéddel újra kiborultam. délután ordibálni tudtam volna, olyan kellemetlenül éreztem magam. A kölök meg állandóan mászkál, és nyekergeti a kilincsét, csapkodja az ajtókat. 


    Nem vagyunk annyira kiengedve a mama miatt, minden alkalommal van mérgelődni való, ha bemegyünk. Tegnap is valami ujjatlan rongy volt rajta, tele a szekrénye pizsamával, hogy honnan szerzik rá ezeket a kacatokat. Átrámoltam a múltkor a szennyeseét, csurgós pisis lepedők, még nem mostak rá mert amiben bement pizsama, az is ott volt a legalján.


    Ha kérdezzük ez miért így van, az a válasz a nővértől, hogy nem én csináltam, a kolleganőt kell megkérdezni, de a kolleganő sosincs ott, mindenki mindent hárít. Mondjuk apa képes túlozni sokszor, de most hallottam a telefonban, amikor a nővérrel vitázott. 


    Éjszakára lettem jobban, akkor meg nem bírtam elaludni négyig. Annyit aludtam 2 nap alatt. Reggel óriási fejfájásra ébredtem, lehet, hogy azért mert 2 napig nem ittam reggel kávét. A cukrom is indokulatlanul magas, már a pörköltből is csak a húst szedtem ki, és azt ettem minden nélkül, biztosan a betegség is hatással van rá. 


    Ma maradékokat eszünk, holnap kéne vérvételre mennem, csütörtökön meg a diabetes ambulanciára, közben szakad rólam a víz minden mozdulatra, nem tudom hogy oldom meg. Még felülvizsgálatra is kell menni a gyerekkel a bíróságra, oda mindenképpen én kellek, meg a gyerek. Legszívesebben lemondanék a gondnokságáról. 


    Klári írd be a gugliba, hogy hamburgerprés Spar, akkor látod milyen, a grillcuccok között találta meg apa. Egy kistányér nagyságú edényke, be van csíkozva az alja, mint a rostonsütő serpenyőnek, és egy beleileszkedő stempli, amivel nyomatni kell. Le van írva mennyi hús kell bele, hogy kitöltse.


    Lehet csomagküldőnél is rendelni, sokkal olcsóbb, de nem tudom, hogy a minősége annak milyen. Ez bevonatos, azt írja, hogy nedvesen kell tartani mikor rakjuk bele a húst, hogy ne ragadjon bele, de ha az ember tesz bele egy nylont, azzal ki lehet emelni, majd lehúzni róla. 


    Most lefekszem, mert húz az ágy, sziasztok, vigyázzatok magatokra!

    előzmény:
    Tete (32218)
    2018-04-14  21:23
  25. 2018. Április 16. 06:1332227.

    Sziasztok, jó reggelt. 


    Kuka nap van és hosszú hét, tudjátok?

  26. 2018. Április 16. 00:0932226.

    Nekem eddig még nem volt alkalmam erkélyen kertészkedni,ezért csak lógó paradicsom ötletem van.hanging tomatoes - Google Search

    előzmény:
    Tete (32225)
    2018-04-15  22:04
  27. 2018. Április 15. 22:0432225.

    Az biztos, hogy a frissen szedett uborka teljesen más. Mint disznóvágásnál a pecsenye. Nem tudsz olyat csinálni, akármilyen frissnek mondott a hús. Az uborka is ilyen. Én is raktam el kovászoltat, finom volt, de érdekes dolog télen kovászoltat enni. Neked nincs ötleted a maradék két balkonládára? Virág van elég, valami érdekesség, valami fűszernövény izgatna inkább. Nekem azért nem szokott olyan szuper fűszerkertem lenni, amilyet mutogatnak a sztár szakácsok. A keresztlányom viszont a 10. emeleten olyan dús ültetvényt csinált, hogy hihetetlen.


    A Kincsem másodszorra is tetszett. Kezd szimpatikussá válni ez a Nagy Ervin nevű színész, pedig eddig valamiért nem kedveltem. Holnap elkezdek diót törni, végre lekerült a padlásról. Meg ültetni fogok. Vagy nem csinálok semmit.

    előzmény:
    Sheriff-2 (32224)
    2018-04-15  20:32
  28. 2018. Április 15. 20:3232224.

    Hát kéremszépen,ma rántott-pinksalmon (lazac) volt az ebéd,és már csak egy kovászos uborkánk van hátra,ami tavaly Augusztusban készűlt,az benne a legjobb,hogy nem annyira ropogós hogy borzongjon tőle a hátam.Ezt azért írtam így,mert egyszer itt (az NLC-n)azt olvastam hogy hűtőben hetekig eláll,de a miénk 8-hónapig ropogós marad/t,úgy volt az évtizedeken keresztűl,pedig ezt (is) kenyérrel erjesztettem.Talán azért,mert a leszedés után azonnal megy az üvegbe/napra.(?)

  29. 2018. Április 15. 19:3532223.

    Közben meggondoltam magam,mert eszembe jutott hogy volt itt már nagy hóvihar Május 10-én is,meg úgy tervezem hogy ez lesz az utolsó kertészkedésem,azután pedig kényelmesebb helyre költözünk.


    Tehát elmarad a benti szántás.Merészkedjenek a fiatalok.....Nothing Else Matters - Metallica - William Joseph feels the Rain - YouTube

    előzmény:
    Tete (32222)
    2018-04-15  18:10
  30. 2018. Április 15. 18:1032222.

    Finomságokat főztem, jöttek rá kosztosok, így az egybesült fasírozott (amit nem szeret senki csak én!!!!!) úgy elfogyott, hogy egy szelet maradt. Úgy terveztem három napig biztosan kitart egymagamnak.


    Megkészítettem a balkonládákat, holnap vetek bele, majoránnát, zsázsát, bazsalikomot. Még van két üres, mi terem meg szerintetek? Milyen magot szórjak még? Az már annyira mindegy, hogy 4 ládával szöszmötölök, vagy hattal. A testvérem kaprot vetett meg petruskát. Vannak nagy és mély ládáim, abba majd miniparadicsom megy, mint minden évben.


    Vera jobban vagytok?


    Pannika írtam, majd válaszolsz, ha lesz időd?


    Joe ugye nem szántottad fel a nappalit?


    Mandula a helyzet alakul? 


    Kimicsinált ma?


    Nézem a Kincsem c. filmet. Múltkor nem a legelejétől láttam.

  31. 2018. Április 15. 18:0332221.

    Sziasztok,


    Ma azt próbálom kisütni hogy jégkunyhót építsek,vagy alagutat,mert tőlem kicsit északabbra fél métertől több havat jósolnak,eddig még kicsit kevesebb van.


    Az én kertem bent lesz,2 hálószobát töltök meg kerti földel.

  32. 2018. Április 15. 13:4832220.

    Szervusztok kedveseim!


     


    Rossz volt a gépem. Amikor görgettem meg se mozdult, utána megszaladt annyit, hogy vissza kellett görgetni Midezt nagyon lassan, közben lefagyott. Két napig tisztítóprogramon volt, azt hittem sose ér a végére. Valamiért elhagyta a frissítéseket, nem győzte pótolni.  Most is gondolkodik, hogy leírja-e a lenyomott betűt, vagy ne. A tabon meg nem szeretek írni.


     


    Papa is összeszedett valamit, amitől kapott egy jó kis náthát,fújja az orrát, köhécsel, nincs kedve semmihez és ereje sem. Nem tud semmit segíteni.


     


    Nyakig vagyok a kerti munkában. megmetszette a jó barátunk a fákat és a szőlőt.Összeszedegettem a gallyakat, szőlővenyigét, összekötöztem kévébe. Szegény Papa erőt vett magán, és talicskával kitolta az utcára, remélem hétfőn elviszik a zöldhulladékkal. A karvastagságú ágakat láncfűrésszel vátam össze, és a vékonyabbakat ágvágóval. Két nap alatt lettem készen, nem kellett este ringatni. Vettem árvácskákat ,de még csak az utcán a kocsibejárónál van elültetve. Felhoztam a pincéből a muskátlikat, leándereket,megmetszettem őket.Megmetszettem a málnát felkötöztem, kigyomtalanítottam.Nem győzöm sorolni sem, mennyi a tennivaló, kétséges számomra egyáltalán utolérem-e magam. Sajnos be kell látnom nem tudok már annyit dolgozni amennyit régebben.


     


    Csütörtökön elmentem a hugomhoz, pedikűrre. Jó volt találkozni,beszélgetni.


     


    Elmentem a gazdaboltba permetszereket és fűműtrágyát venni. 28 000ft-ot hagytam ott. Venni kellett egy fűszellőztetőt is 26 000 ft volt. Ma hozták a marhatrágyát, 8000ft, be is talicskázták. Szerintetek  megéri kertézkedni? A locsolásról és a sok fáradságról még nem is beszéltem.


     


    Pillanatnyilag keresem azt az embert aki felrotálná a kertet, mert ugyan én még nem dolgoztam rotakapával de óva intenek ,hogy kipróbáljam a fájós derekammal. Papának meg mindene fáj, tehát ő se alkalmas ilyen munkára.  Akiket ajánlottak nem vállalja, mert neki is ott van a sajátja, másik nem veszi fel a telefont, harmadik nem nyit ajtót, /lehet nincs otthon/. Úgyhogy van gondom.


     


    Tegnap voltak a gyerekek. Örültek a jó időnek,én meg nekik, fociztak , tollaslabdáztak a kertben. Sertésragu leves grízgaluskával, sült libaszárnytő, tökfőzelék, gyerekeknek pizza,kevert meggyes süti  volt az ebéd.


     


    Na megyek szorgoskodni.


     


    Kinek -kinek gyógyulós, lazulós , tevékeny, napsütéses napokat kívánok.


    Ölellek benneteket!


     

    előzmény:
    Tete (32218)
    2018-04-14  21:23
  33. 2018. Április 15. 07:0232219.

    Sziasztok, jó reggelt.

  34. 2018. Április 14. 21:2332218.

    Amikor rakott kelt vagy karfiolt csinálok, akkor a darált húsból főzök egy pörköltet és abba teszem bele a rizst vagy a zabpelyhet és szinte készre főzöm. Ha tölteléket készítek paprikába vagy káposztába akkor kevés vízzel előpárolom a rizst és magamnak szoktam a zabpelyhet. Nem tudom az áztatás elég lesz-e neki. Szoktam gyümölcsjoghurtba is tenni, de akkor meg  egy éjszakát hagyom állni.


    Gyógyulj, itt a tavasz, szinte már nyár, nem ér betegnek lenni. Te is leeresztettél és rajtad is így jön ki a sok feszültség. Tessék egymást nyugtatni meg erősíteni, hogy a megpróbáltatásoknak vége, kicsit felszabadultatok testileg, lelkileg. Élvezzétek, hogy béke van és nyugalom, hogy minden visszatért az eredeti állapotba. 

    előzmény:
    arirangarirang (32217)
    2018-04-14  20:15
  35. 2018. Április 14. 20:1532217.

    Jaj, emberek, nagyon rosszul vagyok. 38 fok a kezdőlázam, előtte nem volt semmi. Egész nap alszom, és vacogok. Ha fekszem nem kapok levegőt, ha nem fekszem, akkor remegek és össze akarok esni. Mindenem fáj, a bőröm, a húsom, a fejbőröm, fejem, szívem, és a derekam. stb.


    Nem tudom annyira jó az idő, hogy a tüntetésen egyszál rövidujjú ingben van a szónok? és a tüntetők is.  Délután kinéztem az ajtón és fáztam. Literszám iszom a teát, meg ettem egy forró japán levest, csak a dauerolt tésztát ettem ki belőle jó forrón. Szeretnék állandóan nyafogni, vernyogni, nagyon utálom ezt most. Pár évig kimaradtak ezek a megfázások, most engem is elkapott. Most már csak attól félek, hogy a fiú is elkapja.


    Szerencse, hogy jó sok fasírtot csináltam, ma zsírban átmelegítettem, ők kenyérrel és savanyúval ették, én csak 1 szeletet magában.Jó ötlet, hogy beáztatom majd a zabpelyhet, ha egyszer majd csinálok megint, mivel nemigen szeretem a darálthúst.


    Fáj a fejem!


    Lehet, hogy nem lesz vadas, csak marhahúsleves, hús tormával, mustárral. Biztos, hogy nem eszetlenkedek a konyhában ilyen állapotban.


    Sziasztok, vigyázzatok magatokra!

    előzmény:
    Tete (32216)
    2018-04-14  15:02
  36. 2018. Április 14. 15:0232216.

    Milyen a hamburgerprés? Én sokat gyártok, nekem meg összesül. Szép nagyra csinálom laposra meg formás  kerekre, aztán egy kis görcs lesz belőle. Pedig itthoni módszerekkel már egész jó szisztémát dolgoztam ki a formálásra. A végeredmény viszont nem megfelelő. A ronda de finom kategória. A gyerekek imádják, de én a külalakját is szeretném hibátlanra fejleszteni.


    Húslevest főztem oszt annyi. Holnap spenót lesz meg fasírt, nem érdekel ki eszi, ki nem. Én kicsit meg szoktam párolni a zabpelyhet, igaz töltött dolgokba tettem eddig, abba finom volt. Próbáld legközelebb picit előpárolni, mint a rizst. Már biztosan írtam, hogy a fasírtba teszek egy jó evőkanál kecsápot. Mondjuk én keveseket főzök, de szaftos marad a hús.


    Joe nem mondom, hogy szántsd fel a nappalit és már ügyködhetsz is, mert a Nejed biztosan nem örülne neki. Én átültetném a szobanövényeket a helyedben. Meg ilyenkor szokott rám jönni, hogy csíráztatok. Ültess fűszernövényeket cserépbe, annak meg biztosan örülne a Nejed. Más ötletem /pillanat nincs.


    és ugyanez még vagy ötször.


    Unokák a Vasút Történeti Parkban, jó idejük van. Mindenki kirándul. Én meg ennék egy csupahabmegcsupacsoki szelet süteményt.

    előzmény:
    arirangarirang (32214)
    2018-04-14  06:50
  37. 2018. Április 14. 12:1732215.

    Sziasztok,


    Nekünk nincs melegünk,itt az én ablakomon jégeső pattog,tehát szerencsések vagyunk,mivel kicsit északabbra negyedméteres hóról beszélgetnek.Storm Xanto's spring fury dumps almost a foot of snow in North, closes highways | Daily Mail Online


    Azt kell kitalálnom hogyan lehet kertészkedni a házon belűl.

    előzmény:
    arirangarirang (32214)
    2018-04-14  06:50
  38. 2018. Április 14. 06:5032214.

    Jó reggelt!


    Későn kapcsoltam be a gépet, és most főztem le a kávét, ha tudtam volna, hogy itt vár már a kész.....


    Este olyan melegem volt, pedig 2 napja nem fűtünk, ömlött rólam a víz, kapart a torkom, elég dáthás a hangom. Egész éjjel nem aludtam, köhögtem. Sípol a tüdőm, ez az asztma miatt is lehet. Fekve nem kapok levegőt, el van dugulva az orrom, bevettem az allergia elleni gyógyszert, hát inkább felkeltem, megfőztem a kávét, nagyon jól esik a torkomnak a meleg. Remélem nem kaptam el én is.


    Húú, tegnap olyat főztem, mint a fűrészpor. Kétfelé vettem a darálthúst, az egyiket rendesen csináltam egybefasírtnak, a kisebbe zabpelyhet tettem magamnak. Az lett olyan, mint a szárított tevekaka. Olyan szép volt pedig a hús, nem is sült ki belőle se zsír, se lé. Máskor tocsog alatta, most semmi. Már akkor gyanús volt. Viszont a krumpli az új serpenyőben nagyon finomra sült. Valahonnan kellene egy fedőt szerezni rá, nem tudom hol árulnak csak fedőket.


    Akár hányszor diétásan akarok főzni, mindig elrontom. Bezzeg a hagyományos ételek azok mennek. 


    Apa mégis bement a mamához 2x is. Egyszer vitte a joghurtjait, aztán kiderült, hogy kell pelenka is, akkor azzal is visszament. Reméljük nem terjed el a betegség az intézményben.


    És kaptam meglepit is, örülök is neki. Egy hamburgerprést. Amikor csináltam a hamburgert, nagyon finom volt, csak nagyon felpuffadt, állítólag ha ezzel formázzuk, akkor nem lesz annyira formátlan. Most hétvégén még nem próbálom ki, mert van marhahús, és vadas lesz. Van még afrikai harcsafilé is, lehet, hogy csinálok paprikást , rántott hal a múlt héten volt. És valamit alkotok a maradék fasírthoz is, de mit?


    Nem süt a nap, ilyenkor már látszani szokott, fél hét. 


    Legyen szép napotok, sziasztok!


    ui. Ne mérgelődj!

    előzmény:
    Tete (32212)
    2018-04-14  05:18
  39. 2018. Április 14. 05:4132213.

    Mivel az agyvizem napok óta pöfékel ki a méregtől a fülemen, inkább nem írok semmit.

  40. 2018. Április 14. 05:1832212.

    Sziasztok, jó reggelt. Itt a kávé, hogy ne maradjatok álmosak.


     

    előzmény:
    arirangarirang (32211)
    2018-04-13  12:09
  41. 2018. Április 13. 12:0932211.

    Sziasztok!


    Apának elhalasztották az igen fontos vizsgálatát a takonykór miatt. Az én napom sem úgy alakul, ahogy szerettem volna, mert hiába nincs meleg, mégse merek nekiindulni a hosszú gyalogtúrának a mamához, mert reggel 5 óta futkosás van, oda, a kis helységbe. Tegnap a palacsintámra diétás lekvárt kentem, valószínű valami édesítőszer van benne, azokat sem bírom, most megbosszulta magát a torkosságom. Ráadásul a reggeli cukrom is az egekben, kutyafülét nem érek el ha eszem a teljes kiőrlésű lisztekből készült moslékokat, mert valljuk be, egyes dolgok nagyon rosszak belőle. Pl. A múltkor csináltam magamnak nokedlit, inkább nem eszem soha nokedlit, az olyan rossz volt. Vesszük a durumbúzából készült kész tésztákat, ki tudja abból van-e, milyen százalékban van benne és micsoda, mert bármikor eszem, mindig felviszi. Azt mondják azért jó, mert lassú felszívódású és nem dobja meg hirtelen a vércukrot, de ugyanúgy beviszem a szénhidrátot, úgyhogy ezután az is passz. Csak azt nem tudom mit fogok enni, mert amit bírna a gyomrom, nem jó, amit ehetnék attól meg fáj a gyomrom, nem is kicsit.


    A nagy kutyusomnak is valami baja volt hatkor, ki akart menni, így láttam meg, hogy esik az eső. Itt már néha süt a napocska megint. 


    Gondoltuk, hogy apa felvisz kocsival az otthonig, ő nem jön be, hogy ne terjessze az idősek közt a bajt, én meg felmegyek, de nem akarok annyira zárt térben ülni vele, habár ha elkapnám, már rajtam is kijött volna szerintem. Mondjuk reggelente mindig köhécselek, sokat fújom a nózimat, de a kávézás után valahogy rendbe jövök. Azt az egyet iszom egész nap, fél dl kannás kávé, nem presszó, és 1,5 dl. tej. Egy kapucsínós bögrécskével. Mivel a tejci is tiltólistán van, illetve az első dolog ami a felsoroltak között van a tejivás, ha lemegy valakinek a cukra, annyi benne a szénhidrát. Nem véletlen, ha csak tejet iszom, édesnek érzem. 


    Főzök valamit, de mit? Amit kigondoltam ahhoz már késő van, egyenlőre nincs ötletem, hogy az itthon lévő alapanyagokból mit barkácsolhatnék.


    Találtam egy teljes kiőrlésű lisztből készült pita receptet, nagyon egyszerűnek tűnik, ha elfogy a bolti megcsinálom, kenyér helyett. Sajnos ezeket a szénhidrátmentes kenyereket sem bírom enni. Aztán ahogy olvasom mik vannak benne, szörnyű. Amit én csinálok azt legalább ellenőrizni tudom. Mondjuk a búzát is nekem kéne termeszteni, az lenne az igazi kontroll, dehát ......


     

    előzmény:
    Tete (32210)
    2018-04-13  09:06
  42. 2018. Április 13. 09:0632210.

    Hol van a jó idő????????????????? Esik!               


    Mondjuk  kell a növényeknek, meg lemosni a port mindenről. 


    Persze a lakásban takarítani esőben is lehet.


  43. 2018. Április 12. 22:1132209.

    Meglátom hogy leszek holnap, és attól függ, hogy felmegyek-e a mamához, csak gyalog tudok menni, és gyalog nagyon messze van, én meg nagyon nyámnyila vagyok újabban. Joghurtot kell neki vinni, anélkül nem hat a hashajtó állítólag.


    Kérdeztem a lányomat, hogy nem tudják-e szombaton meglátogatni, de szétszedik az erkélyüket, mert ők a felső lakók, és az erkélyük rosszul van szigetelve, az alattuk levő ezért az esőzéseknél beázik. Most szétszedik náluk a teraszt, kibányásszák a szigetelést, újat raknak bele, bevonják bádoggal a szélét, Aztán ha megszárad, lekövezik újra. Mondtam tegyen belülről az ajtóba valami bútort, nehogy valaki megszokásból kimenjen, aztán kiessen.


    Finomat vacsiztam. Mondtam hogy vettem pitát, egyet megsütöttem, és tonhal konzervet elkevertem margarinnal, mert csak az volt kenhető állapotban, kis bors bele, nem akartam hagymát,így is ég a gyomrom mostanában. Előtte megittam a paradicsomlevesemet, amibe nem volt cukor, és rizs sem, egészen megszokom ezeket cukor nélkül. A fiúkét megcukroztam. A fiú nyöszörgött, hogy nem elég édes, de apa azt mondta pont jó. 


    Bennünket nagyon benőttek a fák, a bejárati ajtótól talán 3 méterre sincs a fenyő, ami magasabb mint a házunk, pedig az is magas, az ágait időnként le kell vágni, mert bejön. Az ablakom másfél méterre van az ajtótól vele egysíkban,  úgyhogy elég közel virgonckodnak a madarak hajnalban.  A galambok elég ügyetlenek fán fészket rakni, én is figyelgettem őket, és nem sikerült nekik, az első szél lefújta, sajnos már voltak tojások benne. Nem nagyon teketóriáztak, újat építettek. 


    A teraszra meg a tiszafa jött be, ezért tavaly már rengeteg volt a szúnyog a teraszon is, le kell vágni az ágait annak is.


    Sajnos az orvosunk elég kukacos, nem írta meg a papírt, azt mondta ha hoz engedélyt a Klinikáról, akkor megírja. Mostanában mindenért 5x kell hozzá menni, nekem sem írt fel egy cukorgyógyszert, kénytelen voltam visszamenni az ambuláns lappal, mert nála februárig volt , a papíromon meg októberig. Nem írta át, mikor bemutattam neki a papíromat, és ezért mászkálgattatott. Nem mindegy hogy valamit 1000 forintért vehetek meg támogatva, vagy 7000 ezerért támogatás nélkül. Azért jólesett az orra alá tartani, hogy ni csak!


    Jó lenne ha már nyugdíjba menne, egyre undokabb lesz.


    Az egyik szobatárs sokkal antiszociálisabb, mint a mamánk, a másik egy riadt kis veréb, neki kölcsönadta a mama a körömvágó ollóját, de egyébként olyan, mint akit mindig vertek. Több szobatárs nincs csak még egy üres ágy.


    Vajon milyen idő lesz holnap? Meleg, vagy lehül, mert itt eléggé fújt a szél. Melegben nem vállalom a sétát a mamához, túl messze van, és még vissza is kell jönni.


    Aludjatok jól és gyógyuljatok, mindenki aki beteg.


     

    előzmény:
    Tete (32207)
    2018-04-12  19:08
  44. 2018. Április 12. 21:3332208.

    Sziasztok, jó estét!


    Klári hétfőn voltunk jogsit hosszabbíttatni. Akkor azt mondták, hogy kb. 10-12 nap múlva kiküldik a véglegeset, mert akkor csak egy ideiglenes okmányt kaptunk, ha esetleg igazoltatnának....


    Ma már meghozta a postás véglegeset.


    Délután bementünk a belvárosba, több mint másfél órát araszoltunk. El is késtünk legalább negyed órát, pedig időben indultunk. Iszonyatos zsúfoltság van kifelé-befelé egyaránt.


    Már sok helyen láttam az ablakokban friss muskátlikat. Én még nem veszek, majd a régieket kihordom- ha tudom - és csak május elején veszek újakat. Az itteni kertész nem is árul, csak májustól. Azt mondja, hogy előbb venni rizikó.


    A vállam-karom...stb. meg mindenem kész katasztrófa. Egyik kezemmel emelem a másikat, mert annyira fáj. Persze az élet megy tovább, meg mondogatom, hogy "én vagyok a főnök". Szóval ne szórakozzon velem a kezem, amikor annyi dolog van, meg különben is! Nahát.


    A fű hatalmas, a leanderek meg tele vannak tetűvel. Nem is tudom hogy tudom lemosni, vagy levakarni azt a sok ronda dögöt? Tavaly sem virágoztak! A két nagy ládámban /zöldségesek/ már szépen terebélyesednek a petrezselymek, zellerek, tárkonyok. Még majd bazsát veszek, de azt csak később ültetem el. Sok a .....túrás, /nem tudom hogy vakond, vagy földikutya/ lényeg, hogy megrágtak egy csomó tulipánhagymámat. Jut is marad is alapon, azért szépen kinőttek és virágoznak.


    Amikor ilyen szép idő van, minden benti munka hanyagolódik, egész más az élet kint a napon, a kertben. Most keresünk majd valamilyen megoldást, hogy a teraszt valahogy szeparáljuk a huzat ellen, mert hiába nagyok, ha használhatatlanok. Nekem elég pár perc, és máris megfájdul a fejem a huzattól.


    Szóval tennivaló mindig van. Férj még egy kicsit húzza magát, ez a vírusos valami nem hiányzott. Látom rajta hogy fáradt, de már szépen szedi magára a színt, fokozatosan engedem csak a napozást. Kell a D-vitamin. Én amennyire bírtam és szerettem a napot azelőtt, most annyira inkább csak a szűrt árnyékot keresem.


    Aludjatok jól, jó éjszakát. Holnapra is kellemes időt mondanak, használjátok ki - de nem munkával!!! - .


     

  45. 2018. Április 12. 19:0832207.

    Szia.


    Nekem is hullámosra van égve a palacsinta sütőm. Én is vagy fogom, vagy alátámasztom. Azért is kellene új.


    A film négy részes, ma lesz az utolsó. Nagyon szép tinikori emlékeket hozott vissza.


    Én tervezgetek, aztán vagy úgy van, vagy borul az egész. De amikor "üres" a fejem és semmi ötletem nincs, akkor visszagondolok a tervekre.


    Végül nem lett krumplipüré, mogyoró krumpli lett (fagyasztott, zacskós, a párom szerzeménye) a saját püré jobb lett volna. Nem tetszenek ezek a gyári fagyasztott dolgok. A krokett is nagy baklövés volt. Ki is dobtam.


    A teraszunktól kb 6 méterre egy fenyőfán készül a fészek egy örvös galambpárnak. Jó nézni, ahogy szorgoskodnak.


    Leeresztett a párod, mint a lufi, nincs rajtatok a nyomás, előjönnek az elfojtott dolgok. Túl lesztek rajta.


    Mandula is írta a jogsit. Kíváncsi vagyok az úrvezetőivel is ennyit akadékoskodnak vagy csak szakmásítottal.


    Nálunk rántott tarja volt, a panír a múltkor tanult liszt-tojás-liszt. A lisztbe teszek kevés pirospaprikát, meg borsot. Mi megkedveltük.


    A Mamának nem tud valamelyik szobatársa segíteni? Persze akkor neki is kedvesebbnek kellene lennie a többiekkel is.


    Múltkor felfedeztünk egy vajat azt hiszem Gazda vajnak hívják. Ég és föld, pedig én szeretem a margarinokat is, persze nem mindegyiket.


    holnap belföldezik és hétfőn megy útra. Mi holnap a segítségemmel felfordítjuk a lakást, de amiket meg szoktam csinálni előtte (szekrény belsőket meg az olyan dolgokat, amik nagyon személyesek) most nem csináltam. Egyszerűen zavar amikor valaki állandóan a nyomomban van. Majd jövő héten, ha magam leszek. Tudom undok vagyok, de ennyit tesz, ha valaki harminc éve úgy osztja be a tennivalóit, ahogy akarja. Beleszólás nélkül.


    Spenótot fogok majd főzni, tökfőzeléket, kaporszószt, több napra, mert engem nem zavar, ha két napig is ugyanazt eszem.


    Mandula, jobban vagytok? Ügyintézés sikeres volt?

    előzmény:
    arirangarirang (32206)
    2018-04-12  15:06
  46. 2018. Április 12. 15:0632206.

    Szia!


    Azonnal elolvadok, mi lesz velem nyáron? Délelőtt még meg akartam fagyni, aztán kinyitottam az ablakokat, nekifogtam palacsintát sütni, apa végra megkívánt valami ételt. Nagyon lassan tudok palacsintát sütni, 1db palacsintasütővel, ráadásul hullámos az alja. Van egy kis dobozkám, pont méretes, azzal megtámasztom a nyelét, és akkor kb. középen van, nincs elbillenve.Magamnak külön sütöttem teljeskiőrlésű és finomliszt keverékéből, 4 db.t, mert nagyon melegem volt. Mondtam a nyár előtt még talán 1-szer sütök, aztán télig mondjanak le róla. A fiúk túrósat ettek, nekem van diétás baracklekvárom. Jaaa, és apa paradicsomlevest is kért jó forrón, rizzsel. A túró és a paradicsom nem nagyon megy össze, eredetileg valami húsos levest akartam, de a breteg szava szent. 


    Nem emlékszem az Őrjárat az égenreLehet, hogyha belenéznék mégis fogok emlékezni, de az is lehet, hogy kimaradt ez annak idején.


    A tervezgetés veszélyes dolog, én nem is nagyon tervezek, olyan ahogy esik úgy puffan az életem.


    A krumplipürét egyszer szeretem egyszer nem.Vajjal nem nagyon, kacsazsírral inkább. Van amikor teszek bele szerecsendiót is, attól függ mihez tálalom. Az új panírozás nem párizsiasan készül?


    Én egyáltalán nem szeretek hajnali fél négykor madárdalra ébredni, ezért ameddig lehet, nem nyitok ablakot. Nyár végére azért megszokom a koncertet, már nagyon énekelnek, most is. Azt a szürke varjút nem csípen, ami utánozgat mindig valamit, vagy kutyát, vagy másik madarat, amikor varjú éppen, akkor nagyon ronda a hangja. Tél vége óta megint sűrűn van itt a fenyőfán.


    Azért nem olyan az otthonban mint itt, nincs parancsolgatás, és ettől idegbeteg a mama. Délben nincs pelenkázás, csak 2x egy nap. Kicsit kevésnek tűnik, sokszor átázik. Mi állandóan lemostuk, mégse volt valami jó szaga, ott nem mossák, hanem bespriccelik valamivel, nem értettem az egészet. De egy kis elégtétel nekem, mert többször elégedetlenkedett, hogy sok tusfürdőt használok. Mindig úgy csináltam, hogy bevizeztem, két szivacsot használtam, az egyikkel bekentem, a másikkal lemostam. Mindig ugyanúgy.


    Volt, hogy mégis kifogások voltak. Az nem tetszik, hogy kevésszer pelenkázzák, a másik pedig hogy nem vagdossák össze a kajáját, és nem pucolják meg a narancsot neki, ő meg nem tudja, nincs hozzá ereje. Őt hiába kérdezzük, neki semmi sem jó ami ott van, nem mérvadó amit mond.


    Apa meg van könnyebbülve, szerintem azért is betegedett meg, mert kiengedett.


    Nem hogy gyógyulna egyre taknyosabb, azt mondja most kezd fájni a husa, és köhög. Holnap olyan vizsgálata lesz, ahol még levegőt se lehet venni, csak ha megengedik, mi lesz ha köhögnie kell, vagy közben csurog az orra?  Már 2 hónapja vár erre a vizsgálatra, nem lenne jó, ha el kéne halasztani, minden halasztódna. Közben neki is lejár a jogsija is, szóval ami bonyolult az egyre  bonyolultabb. 


    Reggel én is úgy éreztem, hogy bújkál bennem is a betegség, nagyon hamar elfáradok, nem természetes dolog ez, utána járok, ha apa már rendben lesz.


    Holnap valami húst kéne főzni, már 4 napja nem ettünk husit. De mit? 


     


     

    előzmény:
    Tete (32205)
    2018-04-11  18:40
  47. 2018. Április 11. 18:4032205.

    Most csuktam be az ablakokat, majd fürdés előtt kicsit befűtünk. Felmelegedik a radiátor, a fürdőben a járólap, sokkal kellemesebb úgy tusolni. Ha egyedül lennék már biztosan nyitott ablak mellett aludnék. Nem tárt, hanem bukóra állított ablaknál. Engem nem zavar a kutyaugatás sem, meg semmi. Viszont nagyon szeretek madárdalra ébredni.


    A kis focista hétig van edzésen, tetszett a Te-pertő-parti, amit mára terveztem. Szeretik a friss tepertőt, mindenféle zöldséget mellészeletelek, aztán úgy hívják, hogy pazar lakoma. Van sajt, főtt tojás, friss kenyér. Szerdánként partizunk. Már lapcsánka és tejberizs parti is szerepel a terveim között.


    Holnap rántott hús lesz, áztatok két szelet tarját fokhagymás tejben. Meg majd krumplipüré, az mostanában nálunk nemzeti eledel. Annak persze nem tudok ellenállni. Hiába krumpli, de amikor olyan finom. Nem prézlizek, nekünk bejött az új panírozás.


    A Duna World-ön ismétlik az Őrjárat az égen c.  sorozatot. Emlékeztek rá? Hogy milyen jóképű volt a Balázsovits Lajos, meg a Huszti is. A zenéjét is szerettem. Hiába a rengeteg csatorna ugyanaz a sacc/kb húsz film jár körbe-körbe. Nagyon nincs mit nézni.


    A párodra vigyázz, remélhetőleg megnyugszik lassan, ha látja, hogy jó helyen van a Mama. Lekerült a vállatokról az ápolásával járó gond. Ellátják rendesen? Hogy látod Vera?


    Neki kellene fogni diót törni, lehet kinn is, jó az idő. Nem szeretek a lakásban koszolni vele.


     

  48. 2018. Április 11. 17:2532204.

    Szia!


    Ma én is mostam, nagyon utáltam kint teregetni, nyüzsögnek a darazsak, a csíkosak is, és itt van barna szőrös, minden lukba bele akar fészkelni. A sok vacak a teraszon vonzza őket, nagy munka lesz azt is megtisztítani, hogy megint rendeltetésszerűen lehessen használni, de csak beszélünk róla, nem csináljuk. 


    Apa lázas. Egész télen megúsztuk a betegséget, A sok orvoshoz járás közben bekapott valamit. Persze most mikor felgyorsultak az események szívügyben, most még megtaknyosodott. Ráadásul egyre több egészségügyi gond is van nála, ha egyszer elkezdik a kivizsgálást, akkor találnak is bajokat számolatlanul.


    Mondjuk attól, hogy én nem járkálok most kivizsgálásra, nálam is van gond, de meggyőződésem, ha nem kezdem el szedni a vérnyomás csökkentőt, nem leszek cukorbeteg, nem szárad ki a bőröm ilyen szörnyen, és még ki tudja hány bajomat köszönhetem a gyógyszereknek. Tegnap délután elkezdett fájni a szívem, majd a bal karom, ami még mindig fáj. Fél éjszakát a masszírozógéppel gyömöszöltem, így aztán el tudtam aludni, nagyon hasznos szerkezet, csak kicsit rövid a nyele, nekem meg rövid a karom.


    Borsófőzeléket főztem, és csinálom a kimcsit mert az 5 literes dunsztosban felére összeesett a tegnap berakott 2 db. kínai kel.Tegnap délután fejeztem be, este más hatalmasat vacsiztam belőle, nagyon jól esett.  Vettem teljes kiőrlésű pitát, nem pöszítek, megsütöttem serpenyőben zsír nélkül, szétvált és szendvicset lehetne csinálni belőle, de én csak felszeleteltem, és úgy ettem a halkrémmel, és a kimcsivel. Mindössze ennyi volt a lisztes szénhidrát, egész nap, és vigyáztam minden falattal, a zöldbabfőzelékből is kivettem magamnak a habarás előtt, kenyeret sem ettem, és reggel mégis 10 fölött volt a nyavalyás cukor.


    Apának meg túl alacsony. Jól összejöttünk, neki pont az ellenkezője kaját kell ennie mint nekem. Annyira nehéz kitalálni mit főzzek, amiből kis átalakítással mindketten ehetünk. Leginkább én csak főtt zöldséget eszem kis sóval, a fiúknak megcsinálom rendesen miután én kivettem a részem. Ma is ebédre 2 merőkanál főtt zöldborsót ettem tükörtojással .  Tele a hasam, de nem érzem magam jóllakva. 


    Közben egy dokumentumfilmen izgulok. Kamionosok mennek a Himalájára, keskeny sziklába vájt úton, egyik oldalon a meredek, a másikon meg folyton omlik a szikla. Jobban izgulok, mint egy akciófilmen. Azt mondja a narrátor, hogy ezen a szakaszon nem szabad megállni, mert állandó a hegyomlás, egy fiatal nő vezeti a kamiont, és hirtelen egy csomó birka csámborog előtte és meg kell állnia. Azonnal potyognak a kövek is. Most itt tartanak, közben reklám van. Elmentek a bürgék, a csaj odaért baj nélkül, de még vissza is kell neki jönni.


    Egyszer mi is mentünk egy ilyen úton Ausztriában. Itthon megvettünk egy uzsonnajegyet egy hegytetőn lévő nem tudom minek hívjákba. Olyan alpesi vendéglátóhelyecske. Nem főztek, hanem túrót, füstölt dolgokat, sajtot adtak. A tetőn volt egy tál formájú rét, ott kerülgettük a teheneket és a hegyi kecskéket. Ott is ha az ember akár gyalog, akár autóval letért az útról, már omladoztak az apró kövek.  Képzeld, hogy nekem tériszonyom van és ültem a meredély mellett amíg mentünk felfelé. Ott se volt pár cm.-nél több a széle és az autó között, és hátul a lánygyermekem. Visszafelé meg bámultak ránk felülről a hegyi kecskék. 


    Itt nincs olyan jó idő, hogy nyitva lehessenek az ablakok,  már nem is fűtötök?


    Hű, apa hogy prüszköl, mint én szoktam, 100-t egymás után.


    Sziasztok, legyetek jók!

    előzmény:
    Tete (32203)
    2018-04-10  11:58
  49. 2018. Április 10. 11:5832203.

    Most indítottam a harmadik mosást. Az összes téli dzsekit, mellényt kimosom és úgy fogom eltenni. A hintaágy a helyén van. A kinti "hűtőt" kipakoltam, mehet nyári álmot aludni. Még a diót kell lehozatnom a padlásról. Aztán majd pucolgatom, nem fogok senkinek kérvényt beadni, hogy segítsen.


    elment a dokihoz, meg gondolom leadja a munkahelyén a beteglapját élvezi, hogy lehet megint bringázni. 


    Körömpörkölt volt a kívánság, azt főzök, de csempészek bele pár kocka husit is.


    Néha kisüt a nap, akkor örvendezik a lelkem, hogy száradnak a ruhák. Az ablakok már egész nap nyitva vannak.


    Unoka rendben van, voltak vele gyermek kardiológián. Mostanra kaptak időpontot. Minimális szívzöreje van, amit ki fog nőni. az Apukájánál ugyanez volt a helyzet. Egy aggódnivalóval kevesebb. Már nem csak focizni jár, hanem kézilabdázni is, a keresztlányom az edzője. Nem csoda, hogy sovány. Itthon sem marad nyugton egy percig sem. Minden labdajátékot imád, tele a kert mindenféle rúgni meg dobni valóval. Tegnap egész délután a miénk voltak. Már a pici lány is egyre ügyesebb. Ő is fiúsítva van, mint a keresztlányom kislánya. Ilyen az amikor az idősebb testvér fiú.

  50. 2018. Április 10. 11:4232202.

    Sziasztok!


    Az edényem nem palacsintasütő, hanem serpenyő. Jó nagy és mély. És márványbevonatú, rá van írva, márvány. És az is rá van írva, hogy ne melegítsük elő, zsír nélkül ne használjuk, én meg előmelegítettem, és kevés zsírt tettem bele, mert nagy a serpenyő és mikor elolvadt a zsír kicsit kevésnek bizonyult, ezért égett oda a tojás. Kívülről fahéjmetál színe van egyenlőre, tapasztalatom szerint egy idő múlva ez a szín elkopik.


    Ma megcsinálom a kimcsi nevű savanyúságot, össze van vagdosva, le van sózva.Koreában nagy mennyiségben csinálják, több erre a célra kifejlesztett földbe ásott kerámiahordóban érlelik , télen is kint van, nem nagyon értem a technikai részét, hogy pl. miért nem fagy meg, vagy nyáron miért nem pukkad szét az erjedő gázoktól, mert 2-3 nap után ha nem teszi az ember hűtőbe, akkor nagyon beindul, és ehetetlen lesz. Hidegben is erjed, de nem olyan ütemben. Lényeg, hogy egy évig el kell neki állni, és mindennap többször is fogyasztják. Koreában nincs kifejezett reggeli, ott kimcsi van, rizs van, esetleg zöldségek, és kevés hús, na meg dauerolt tészta. Mostanában már a spagetti is elterjedt.Szóval reggelire is olyat esznek, mint ebédre, mégis vékonyak, állítólag a kimcsinek és a sok zöldségnek köszönhetően. Szóval ott rengeteget tesznek el egyszerre, késő ősszel. Nem vagdossák föl hanem csak kettőbe, vagy négybe vágják hosszában, és levelenként kenik rá a fűszeres rizslisztes masszát, ez az úgynevezett töltött kimcsi. Étkezéshez vagdalják fel, mindig csak annyit, amennyi elfogy.


    Nem tudom mit főzzek. egyáltalán nem tudom. pedig már itt az idő és főzni kell.


    A nap nem süt,csak próbálkozik, hogy mennyire van jó idő nem tudom, még nem voltam kint, mert a kiskutya megint berontott, rámtörte az ajtót, jól megijedtem, és azóta is lézengek. Egyből megfájdult a szívem. Nagyon éhes vagyok, azt hiszem megkóstolom a heringpástétomot, amit vasárnap vettem.


    Sziasztok, szép napot!


     

    előzmény:
    Tete (32201)
    2018-04-10  07:49

Címlap

top