Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
5, mert 5 fiatalrol van szo, akiket a szulok kenyszeritenek, hogy magyar nyelven forumozzanak a nyelv megtanulasa es megorzese vegett.
ezert van az, hogy neha ertelmesen beszel, neha meg mint egy hulye.
kerdes, eppen ki ul a gepnel.
en nagyon szeretem, amikor Bagoly felteszi ezeket a szosszeneteket. engem szorakoztat es erdekel is.
van, aminek utana is neztem a neten.
miert baj, ha visszanezunk a multba? annyira jol ismered mar a historiat, hogy nincs semmi uj, amit mondhatnanak neked?
kicsit el vagy szallva magadtol mar megint.
vagyis valamelyikotok az 5 kozul. radfer meg egy kis tanulas.
amugy meg tudod, ha nem tetszik, ugord at.
en pl. sokkal jobban utalom a mai modern temakat. ki kivel mit csinal...kinek van plasztikai mutetje..botoxa, miert rancos, miert nem rancos...van-e butyok a laban es ez szep vagy nem szep.
akkor mar inkabb nezzuk valos, elmult dolgokat.
nem ezt a sok szemetet.
sziasztok!
itt ulok es morfondirozok magamban.
olvasgattam a neten mindenfeleket.
tobbek kozott, amit mar ugyis tudunk, miket nem szabad enni.
ezek kozt van a bolti csipsz. oke. szerintuk csinaljuk magunknak.
megcsinaltam cukkinibol. nem mondom, hogy nem finom. de....ezert a mareknyi cukkini csipszert dolgoztam is es a suto is tobb, mint 70 percet ment.
amugy sem fert volna tobb a racsra, tehat nem tudtam volna tobbet csinalni ennyi ido alatt.
naszooooval...nem egeszen masfel perc alatt megettem.
szovaaaal...mehetnek a fenebe.
egyszer mar megcsinaltam az alma csipszet, isteni volt. ugyan ennyi energia raforditassal es ugyan ennyi ido alatt valo eltuntetessel.
ja. es padlizsant is csinaltam mar igy, semmivel se kulonb eredmenyekkel.
Vajjon Mi az erdekes abban, pont ezeket a regi dolgokat emlegetni...?
Mindenkinek mas es mas okoz oromet es gyonyoruseget.
Sokszor en is amulok, hogy a vilag masik felen levoknek mi a fontos kozlendojuk .
Bojana, azt a permetezest nem lehet tulzasba vinni? Nehogy agyonpermetezd a faidat, en nem ertek hozza, cask kerdezem.
Igazad van kulonosen a kutyusok rendelkeznek, talan mondhatnank hetedik erzekuk van megerzik a gazdik bujat-bajat, persze itt csak olyan kutyusokra gondolok akik "egyfedel" alatt elnek a gazdikkal.
Ha nem is jott az irorszagi lany anyja, igazabol ugy sem ra voltal kivancsi, hanem a leanyzora. Persze meg most sem ertem, hogy miert kacsingat Amerika iranyaba, amikor megbecsulik es jol is keres, es az sem utolso dolog, hogy csak eggyet gondol es maris hazaroppen.
na, megyek-----unom mar nezni, hogy egy szerencsetlen valaki ME'G MINDIG nem talalt maganak fodraszt de'l-Pesten.........es, hogy a legnagyobb bajdicsekjuk jelenleg az, hogy tul sok az auto Pesten......
szegenyek.......
50797-re : ugralok mint egy bakkecske forumrol forumra,
de az USAban meg mindig torveny engedelmezi a szabad velemeny kimondasat.
Szabadna a cimet annak a vegrendeletes konyvnek?
Thank you!!!!!!
Szerintem job reggel es delben enni, nem pedig este amikor a TV-t nezik.
Aki este, lefekves elott eszik, annak megnol a
po dexja.
Ahany ember, annyife'le hala'l,
de a vegen mindenki be-krepal .
Vajjon Mi az erdekes abban, pont ezeket a regi dolgokat emlegetni...?
Hullunk mint a legyek, minden nap.
Az emberek a legkegyetlenebb allatok. Mas allatfaj nincs amely oromel
nezne akasztasokat
Gusztustalan cirkuszok a szabadteri kivegzesek, de bizony sokan nezik es elvezik.
Arabiaban meg manapsag is, minden pentek delutan vannak a nyilvanos kivegzesek. Igy ijesztgetik a nepet, es-teny az, hogy alig van bunozes.
Ha lopsz valamit meg ma is levagjak a kezedet.
Ha csalsz vagy hazudsz, csak az orrodat veszted el.
(azt hiszem, azert divatos me'g ma is a fatyol....
En meg eppen forditva tudom: reggelizzel, mint egy kiraly, ebedeljel, mint egyszeru ember es vacsorazzal, mint egy koldus. Sőt, este hat ora utan mar ne is egyel semmit.
Most olvasom hires emberek vegrendeletet, nemelyik nagyon tanulsagos. Peldaul Heinrich Heine, a hires nemet kolto mindent a nejére hagyott, azzal a kikotessel, hogy menjen ferjhez. Igy legalabb - fuzte hozza a nemes lelku ferfiu - lesz valaki, aki sajnalja a halalomat.
Dickens, miutan intezkedett, hozzatette, a temetesen senki ne viseljen fekete masnit, kopenyt, szalagot a kalapon es hasonlo undorito dolgot.
Aztan volt egy kanadai ugyved, akinek senkije nem letezett az egesz vilagon, igy vagyonat annak ajanlotta fel, aki halala utan 10 ev alatt a legtobb gyermeket szuli. Nosza megkezdodott a verseny, s vegul elosztottak a tekintelyes osszeget 4 termekeny anya kozott, 9-9 gyerekkel. Egyikuk azonnal megkezdte hadjaratat a gyermekkorlatozas ugyeben.
Drága Bagolyom,
nem tudom el sem képzelni, mi lehetett a baja? Szerencsére a gyerekeim nem jelezték, hogy bármi eü. gondjuk is lett volna. Részemről csak annyit, tegnap estére rendben lett a vérnyomásom, de nem titkolom, hogy megijedtem.
Olyan erőszakosan jött-ment, ki-be, fel nem tudtam fogni, mi lehet a gondja? Megnéztem az orrát, a fülét, nem volt forró, tehát nem volt láza.
Amikor rendesen felbosszantott a császkálásával, meg is mondtam neki, hogy aludjon kint a házában, mert ezt nem lehet kibírni. Így kicsuktam. Megértette, mert felemeltem az ujjamat, ilyenkor tudja, hogy mérges vagyok ! Nem is mukkant meg, befeküdt a kinti helyére. Hajnalban pedig beengedtem. Szegénykém, megmeredtek az izületei a hidegben. Mert tegnap éjszaka is hideg volt, most is hideg van.
El nem tudom képzelni sem, milyen lesz a nyár? Hja, hallottam a rádióban, hogy már sárgadinnyét is lehet kapni?! Sőt a görögdinnyéről is meséltek. Mintha ezek a rádióban lévő szerkesztők nem is itt élnének?! Egyenlőre a korai cseresznyének, no meg az epernek van itt az ideje. De ezek is csillagászati összegekben kaphatóak. Egy kiló SZÉP EPER 1000.- vagy 800.- forint. A kisebbek, amit el lehet tenni, vagy éppen, aki nem ragaszkodik a nagyszemű eperhez, a piacon már 400.- / 500.- forint közeli összegért meg is vásárolhatja kilóját.
A dinnye pedig - úgy tudom, de lehet, hogy bolond vagyok???! Úgy tudtam, eddig, hogy általában a nyár végén kapható. Minden felborult, az emberek is átprogramozódtak. Akkor nem is értem az időjárást, ha júniusban be kell fűteni, mert fázom a házban.
Hja, ismét egy eszement ötletet olvastam! Egy csudidoktor azt ajánlja, hogy egész nap ne együnk, vagy ha igen, csak keveset, és ESTE EGYÜK MEG AZT, AMIT AKARUNK ÉS ANNYIT! Utána csicsika - mármint aki tud telehassal enni?! Én képtelen lennék, igaz, életem során bűnöztem párszor, álmodtam is olyan szörnyűségeset, hogy ki is pattantak a szemeim az ijedelemtől!
Ha "okostojásra" hallgatnánk, ÁLLÍTÓLAG LEFOGYUNK! Ekkora szamárságot?! Úgy tudtam, hogy az éjszaka arra való, hogy aludjunk és ezalatt a szervezetünk minden méreganyagot kiseper, szinte újra töltődik.
Ezt "okostojás Dr" - tagadja!
Ezt csak az érdekesség miatt írtam meg
Minuszba lement rólam 5 kiló és 40 deka. Bubsi most csendben alszik, nem nyüzsög. Szerencsénkre. Így nyugodtan pihenhetek, mert most búcsúzom, lefekszem! Olvasok a nagyon jó könyvet! Pusz. G.B.
Remelem, nem erzett semmit a Bubsi, esetleg idovaltozast? En is hallottam ilyen torteneteket.
Nagyon halkan megjegyzem, a kutyák bélrendszere a krumplit nem tudja megemészteni!Ezenkívül a krumpli, szeleket csinál a belekben. Ezt én is megtapasztalom, ha eszem, pedig nagyon szeretem. Sajnos két sérvem is van, egy rekeszizom- és egy hasi sérvem is. Így a krumplival vigyáznom kell.
A kutyáknál a krumpli fentiek miatt, bélcsavarodást okozhat!
Ha nem hiszed, kérdezd meg erről az állatorvosodat. De az tény, hogy emésztetlenül távozik, azt pedig igazolom, hogy szeleket csinál. A kutyák könnyen kaphatnak bélcsavarodást, ezért nem szabad evés után ugráltatni!
Erre nagyon kell ám vigyázni! - G.B.
Drága WestHillem, ezt csak az az ember tudja teljes szívvel megérteni, Aki u.úgy szereti a kutyáját, mint Te vagy én az enyémeket.
Igaz, tegnap este Bubsi teljesen kiborított! Egyfolytában ki-be, mint akit megkergítettek. Már a legkomolyabban mondom, megijedtem, hogy mi a baja, vagy mit érezhet, hogy ennyire nyugtalanná vált.
A végén feladtam, kicsuktam. A kinti házában aludt hajnalig, akkor mentem ki, hogy behívjam.
"Besompolygott", tudta, hogy miért csuktam ki, azóta nyugton van a helyén.
Nem szoktam ingerült lenni, de tegnap már azzá tett Bubsi. Mihelyt elvackoltam magam, ugye nem mindegy, hogyan fekszem. Kemény párna ide, meg oda, mert fáj a gerincem. No elkezdte a "körmenetét", hogy kikéredzkedett.
Most nincs baj, nyugodt.
De valóban beállt bennem a félsz, mi a baja a kutyámnak, vagy, hogy mit érezhet? Nagyobb vihart, esetleg én leszek rosszul? Miért ez a nyugtalanság? Vagy a gyerekeimmel van baj? - a kutyák mindig megérzik a bajt, ezt sem hiszik el, akinek nincsen. De így igaz. Bubsi pedig különösen "híres" erről. Amikor a fiamnak volt tüdőgyulladása, kórházba került, a menyem még nem is értesített, Bubsival nem lehetett bírni, mint akit elvarázsoltak. Ki-be-ugatott-szaladgált, látszólag minden cél nélkül. Kaparta az ajtót, vagy ki-vagy be... Ezért féltem már tegnap este, mit érezhetett?!
Az időjárás az, ami még a kutyákat is megkergíti, nemcsak a növényeket.
Biztosan ezért ugrál az én vérnyomásom is, a keringésem is pocsék, de hiszen minden ilyen hasonló betegségben szenvedőknek, ez a időjárás egyáltalán nem jó.
Szerencsére semmi nem történt, én már azért imádkozom, hogy semmi ne is történjen, jó lenni a békében, nyugalomban, az "unalmas" állandóságban.
G.B.
(Folytatás )
- A szílvafáimon nagyon sok az aprócska szílva, a diófáimon pedig a dió! A mogyoróbokor nem terem. Tavaly is csak pár szem mogyorót fedeztem fel, igaz, annyira tüzetesen nem vizsgáltam át, de ha lenne, méghozzá sok, akkor nem kellene vizsgálgatni. A diófákat bezzeg, csodálatos termés lesz az idén is. De azok a hatalmas zöld ernyők, amelyekkel védenek a Nap ellen (már, ha sütni is fog?!) - gyönyörű, még látványnak is!
Az orgonabokor is él, igaz, már régen elvirágzott. A futórózsa-bokron nagyon sok, hatalmas, vörös, illatos rózsa nyílik. Telis-tele van most is virággal és csak úgy hozza a bimbóit
*
Szeretek itt élni, szeretem a kertem, a szomszédaimat, az itt élő barátaimat. A vérnyomásom ma reggel rendben volt, nem tudom, miért ugrált az elmúlt napokban, viszonylag nagy értékek között. Ami irgalmatlanul megviselt.
*
Hja, még nem is írtam, a faluban lévő Pennyben u.az a kenyér (egészben) 180.- forint/1 kg, amíg az a pékség, ahonnan szállítják, nyitott egy üzletet, ott viszont u.az a kenyér 280.- Ft/kg - s ha kérem, ingyen felszeletik, olyan ügyes géppel.
De az egyéb üzletek áraiban is vannak külömbségek, a Coopnál is más az ára a mosogatószernek, de citromlének, sőt a tejtermékeknek is, a CBA-ban is más, no meg a Pennyben is.
Ha spórolni akarunk, oda kell figyelnünk - minden esetben. A Tesco is már többször csalódást okozott, mert ott volt a legdrágább egy-egy áru.
*
Jó egészséget Neked, s a többi Lelkecskének is! Szeretettel G.B.
Huh! Kedves WestHillem! "leizzadtam", hogyan is fogok ennyi kérdésedre megválaszolni?
Sorban
- Eddig is volt tűzfalam a gépen, de elavult. Mivel irgalmatlanul sok levelet kapok, így szinte elkerülhetetlen, hogy valami ne érjen el. Helyesebben, most már elkerülhető, mert egy nagyon jó védelem (ez is ingyenes) lett rátelepítve. Ez mindig megújítja önmagát, beszámol, hogy ekkor meg ekkor takarítés arról is értesít, hogy tiszta a gépem. Ez egy nagyon jó tipus, tehát a gépem rendben van.
*
- Igen, Renim itt volt, de egyedül jött, Zsuzsimmal mert az Édesanyja csak azokra a napokra vette ki a szabadságát, amikor a leánya otthon volt, mivel csak kettejükre "pazarolta", ezt meg is értem. Reni, az idén még 2x hazajön, tehát muszáj tartalékolnia a szabadságából. Jól elvoltunk hárman, szerencsére van munkahelye, irgalmatlanul sokat dolgozik. Jól van. Aminek örülök. A skypon rendszeresen beszélgetünk, így látom, hogy nagyon aranyos lakást bérel.
Nyugodt vagyok felőle! Csak ne gondoljon (gondol elég sokat) Amerikára. Nem tudom, mi az, ami tetszik neki? Ezen már sokat agyaltam, nem tudok rájönni.
Canada más!
Szombaton hajnalban egy fantasztikusan szép filmet láttam, no abban rádöbbentem, meg is rémültem, hogy Mexikóban milyen korrupt a rendőrség, a vezetők, úgy, hogy mi, itthon egyetlen kukkot sem szóljunk, azt is nagyon halkan . Itthon nincsenek emberrablások, váltságdíjak stb. borzalmak, de Mexikóban nagyon sok ilyen jellegű bűncselekmény.
Az egyéb városokban is nagy a bűnözés, a feketéktől való rettegés. No igen, itthon is elképesztően szaporák a cigányok és soknak nincs megélhetése. Bizony, bizony a rablások, gyilkosságokban vezető szerepük van. Ez nagyon szomorú. Az a réteg, akik a "krémnek" tartják magukat, no ők pedig elhatárolódnak, irgalmatlanul gazdagok, palotákat építenek, tehetősek. Hogy miből? Nem is szeretném tudni, nem is érdekel. Nem írigylem őket, ez tény.
De ezt a filmet, no és a többi amerikai filmeket megnézve, nem is értem, miért vágyik Amerikába ez a leányzó, Akit olyan nagyon szeretek.
*
Tegnap, későn este csak befűtöttem a nagy kályhát, nagyon kellemes volt a szoba, csak langyos volt a levegő. Tegnap is esett az eső, még éjszaka is. Ma reggel, kifújtam a maradék permetszert a diófámra a gubacsatka ellen. Elszomorodtam, mert megnéztem a szőlőt, ott ismételten támad a lisztharmat (gombafajta), amin nem lehet csodálkozni. Ennyi eső után, szinte törvényszerű. No meg a kora hajnali köd, az szinte a gombák melegágya.
A szílvafáim egyikét ismételten megtámadta a sarka vírus. Tehát ma este, vagy holnap reggel ismételten muszáj permeteznem. Nagyon boldog vagyok, hogy segíthetek a fáimon, de tény, hogy ez a permetezőgép nagyon lassu. Bezzeg, ha motoros volna?! Először is az egész kertet kb. 20 perc alatt le tudnáj fújni! De az is tény, hogy azt a gépet, még üresen sem tudnám megmoccantani, nemhogy teletöltve lével, a hátamra tudnám venni. Tehát örülök ennek a meglévőnek, mert ha lassan is, de haladok, türelemmel, akarattal. De végülis SZABADSÁGOM van, s ez mindennél a legjobb! Nagyon tudom ám értékelni, hogy meglátom a fertőzést, megveszem a szert és fújok, amikor szellő sincs, Nap sem süt (az megégetné a leveleket, a ráfújt permetszer miatt). Ezért kell vagy korán reggel, vagy napnyugta után permetezni.
Hihetetlen?! Ilyen hűs időt, elképesztő!
*
(Folytatás a következő topicban ) - G.B.
me'g a vegen ezt is a szegeny Amerikara fogjak rafogni, vagy talan a Putyinka bacsi a ludas?
ALLITOLAG globalis felmelegedes van,---vagy mi a szO"sz????????
Tolem miert kerulnel bajba, en egyuttvagyok 24/7 Ebonyval, tehat nekem valoban egy szemely akivel allandoan beszelek, ebbol kifolyolag minden szot ert csak eppen nem tud emberi nyelven valaszolni, de a tudtomra adja, hogy mi a kivansaga, igy tokeletesen megertjuk egymast.
Beigerni mindent lehet, de egy vilagert ra nem csapnak, nem is erdemelne meg, mert nekem egy kis angyal aki meg nem tett semmi rosszat, csak lesi meg a gondolataimat is tudja mikor mi a bajom es hogy lehet a szeretetevel a megvigasztalasomra, szoval olyan, mint egy mesebeli tunder.
aaa! ahaaaa! igy mar ertem!
ezen az alapon a mienk se kutya...hanem az 5. gyerek.
legalabb is o ezt hiszi magarol. bar azt is hiszi, hogy zsebkutya vagy olbekutya.
kozben egy 34 kilos magyar vizsla a draga...
Szia !
Jajjjjjj most bajba kerulok a gazdijaval.
Evi ugy kezeli Ebonyt mindt egy gyereket.Soha nem fogom elfelejteni, telefonon beszelgettunk es Ebony jatszo kedvben volt,/ valamilyen zajos gumi jatakkal /Evi figyelmeztette, "Ebony ha nem viselkedsz jol megpofozlak "
Ebony nagyon okos/ertelmes/ szotfogado kutyus. Mielott nagyija leszek elbucsuzok.
szia!
miert akartad irni nekem, hogy Ebony nem kutyus?
Szia Evi!
Gyerekeim is a " katonak " cirkusszal notek fel.
Mikor irasodat olvastam, draga nagymamam jutott eszembe.
Koszonom kerdesed, ferjem naprol napra jobban erzi magat.Tegnap vacsora utan masodszor kerteszkedtem a mult hetben. Kertem mindenrol megfelejtkeztet!
Marika hirtelen arra gondoltam ahogy irtad a katonakat es a repulot, hogy nem akartad bekapni a falatot, vagyis a "katonat" es nagymamad, hogy bekapd jatszott veled es mondta "zzzzzzzzzzs ham" es szinte beszallt a szadba a falat, te meg bekaptad, te nem csinaltal ilyet a gyerekeiddel, mert en igen a fiammal, ha valamit nem akart megenni.
Kutyus az, kinezesre de jobban el van kenyeztetve, mint egy nagyon elkenyeztetett gyerek.
Mi ujsag Marika, minden rendben, ferjed gyogyulgat? Es te. pihenesre van mar kis idod?
Sziasztok!
Evi majdnem irtam Liatnak, Ebony nem kutyus.
Neha irigykedem, nagymamamtol kaptam " katonakat."Repulovel jottek es neha a garazsajtot nyitottuk. Jo eg nagyon regen volt.
Kellemes vasarnapot kivanok Mindenkinek!
Igazabol en taposnak kezdtem Ebonyt, talan 11 honapos koraig legdragabb babakutyinak valo ennivalot vettem es akkor fellepett egy betegseg valami mergezo dolog kerult a macska es kutyakajakba es ettol nagyon sok cica es kutyus meghalt, lehet emlekszel ra talan 7 eve lehetett, en abban a pillanatban ami itthon volt tap rogton kidobtam es soha nem vettem tobbet.
Ebony elott egy Rottweilerunk volt o meg inkabb ehenhalt volna, ha nem azt eszi amit mi, egyszeruen otthagyta a tapot, csak o eppen a hisztit 6 hetesen kezdte, amikor megvettuk adtak vele ennivalot egy kicsit, hogy ezt eszi es ilyet vegyunk, amikor eletettem itthon megszagolta meg odebballt, lehet atverte a tenyesztot is, hiszen ott volt az edesanyja, biztos szopott, futyult a tapra, gondolhatod, rogton elkezdtem fozni neki, rengeteg csirkecombot evett meg, akkor rogton a leves jutott eszembe, zoldseggel, hiszen 6 hetes volt, mondani sem kell annak nem forditott hatat, kitakaritotta a taljat.
Csontot nem kapott egyik kutty sem, de legalabb a porcogos reszt leharaptak a csirkecombrol, Ebony meg azt sem teszi le kell vegyem neki rola, hogy megegye.
Egyebkent nalunk hala Istennek egyik kutty sem volt sem hanyos sem hasmeneses, lehet nalad azert hajtja meg, mert egyszer kap, vagy esetleg a valtozas, mert ha tapot is cserelsz csak fokozatosan lehet kevergetni a masikkal, mert az is hasmenest okoz.
Ezt kapja fogtisztitonak naponta egyszer egyet ez az ebed.
gondoltam, hogy te tudod. en is regi regi kutyas vagyok, de megis meglepodtem 1-2 informacion.
bar a mi kutyank tapos kutya, szivesen enne egyeb etelt is. de azt tapasztaltam, hogy rogton hasmenese lesz.
ezert csak szombaton, amikor mi is egyutt vagyunk es egyutt ebedelunk, akkor kap egy kis maradekot, a szokasos tapjaba keverve. ezt nagyon elegedetten eszi. pedig neha be is csapom. csak izesitest adok a tapnak, ha olyan az etel, amit nem akarok adni neki.
most a hervegen is krumplipuret, rizst kapott es egy kis darab rantott huszt.
imadja a szombatot. ki sem lehet robbantani ot a konyhabol, amig nem kapja meg a neki jaro finomsagot.
Neked nincs a computeren, ami megved a virusoktol? Vannak ingyenesek is allitolag, na en persze ilyenben nemigen biznek meg.
Az a lenyeg, hogy most mar ujra mukodokepes, biztos nagyon hianyzott, hogy ilyen sokaig nelkule voltal.
Meg amielott computerhiba miatt elmaradtal emlitetted, hogy megy hozzad a lanyod baratnoje az edesanyjaval latogatoba, hogy sikerult a talalka, a leanyzo megtalalta a helyet ujra Irorszagba, megelegedett es jolerzi magat?
Irod, hogy milyen huvos idojaras van, hogy gondolkodsz, hogy estere egy kicsit be fogsz gyujtani, hat ez bizony szomoru, ha junius 1-en azon gondolkodsz hogy begyujtsal e vagy sem.
Hogy nez ki lesz sok dio meg szilva termesed? Na es a szolo, ja meg mogyoro is van, mindenbol lesz bosegesen, most mar csak a joido hianyzik, hogy elosegitse a jo termest.
Ebony teljesen azt eszi amit en, kiveve, amikor en csak tesztat eszek, mint tegnap is, de ugynezem, hogy neki mindig legyen hus is.
Egyedul a csokolade, kulonosen a fekete es a szolo amire az allatorvos felhivja a figyelmet, ellenben a mazsola meg nem 100 %-ig kimutatott, hogy esetleg az sem egeszseges a kutyaknak.
Nalunk Ebony nem a csutkajat kapja a gyumolcsnek, hanem tortenetesen, ha almat eszunk, akkor testveriesen megfelezzuk "katonakat" kap minden gyumolccsel igy van. Kedvence az ananasz, de a napi gyumolcshoz hozzatartozik a banan is, de szereti az epret sot a blueberryt is, nem is tudok olyan gyumolcsot mondani amit megveszek, hogy nem szereti. A zoldsegfelevel sem all hadilabon, pici koratol szereti a sargarepat, minden nap eszik. Avocadot ritkan eszek, kockaravagott paradicsom es citromlevel so, borssal csinalom csak, de azt is szereti.
A sajt minden kutyus kedvence, termeszetes o is kap.
A tej meg gyogyszerkent hat, ha valamitol rossz a gyomra, nagyon ritkan fordul elo, csak azt hallom, hogy morgolodik a hasa akkor adok neki csak egy csopp tejet es abban a pillanatban renbe is van. Egyebkent itt olvastam az egyik topicban, ritkan szoktam mas topicokat olvasni egy-ket topic kivetelevel es epp ott irta az egyik tag, azota, ha szuksegszeru alkalmazom nagyon bevalt.
Egyedul ami a fogait rendbe tartja azt kap minden nap eggyet, na az kutyusoknak valo
Aki megcsinálta, az csak esténként ért rá. Mindent átvizsgált, virus- és féregmentesítette a gépet. Így sokkal gyorsabb is lett. Ezenkívül új tűzfalat is telepített.
Most tudok neki örülni, kár, hogy a megroggyant egészségem miatt, nem tudok annyit a gép mellett ülni, mint amennyit szeretnék.
*
Bizony, bizony nagy örömömre van a SZABADSÁGOM! Miszerint akkor permetezhetek, amikor szükséges és nem vergődöm azzal, hogy megbeteged(het)nek a fáim. Akárkit nem engedek be a portára, mert sok a rossz ember, a hiradót megnézve már krimit sem kell néznünk.
Azután pedig az a kevés jó és dolgos, becsületesnek annyi a munkája, hogy képtelen elvállalni. Így egyre reménytelenebb helyzetbe kerültem, de most kitörtem.
A piros járgányommal pedig akkor mehetek, ha jobb az idő, ebben a cidriben nincs kedvem furikázgatni.
Jó egészséget kívánnék, no igen, kutyákat bekentem kullancsriasztó/irtó cseppekkel. Van miért rettegni, nagyon sok a kullancs, de már a tél végén is volt. Hiába, itthon nem volt hideg a tél, nem fagytak meg az ilyen bogarak.G.B.
Ebony mindent megesz? mert valahol olvastam, a kutyaknak nem szabad adni bizonyos eteleket.
koztuk volt a gomba is.
gondolom, a mennyiseg is lenyeges, nyilvan nem eszik belole kilonyit.
de, ha jol emlekszem, ezek is ott voltak:
avokado, paradicsom, gomba, almacsutka,/semmilyen magos csutka/ csokolade, tej, sajt.
meg volt nehany, most nem jut eszembe mind
Valóban igazad van! Olyan űs volt az idő, tegnap azon agyaltam, be kellene fűtenem? Végül nem tettem, de ha így marad, ma este belangyosítom a cserépkályhát. Szégyen, június elsején ilyenen kell agyalni! Évek óta májusban volt a rekkenő hőség, no meg június elején. Most olyan őszies az idő. Már régen hová lett a kontinentális időjárás?
Nyáron hűs van, ősszel forróság? Hó pedig nincs télen, vagy ha igen, kevés. Vannak országok, mint Canada is, Nálatok félelmetes volt az idei tél is!
Remélem, mire a gyerekeknek itt a vakáció, addigra megérkezik a nyár is, mehetnek a strandra. Mert ilyen hidegben, boruban még kirándulni sem tanácsos.
G.B.
89 cent a karfiolert az mar valoban reg volt, most amikor olcsobb szokott lenni 1.99, de olyan ritka, hogy annyi, mint a feher hollo.
En turostesztat ettem, Ebonynak volt maradek gombas csirkecomb, holnap meg kacsa lesz dinsztelt lilakaposztaval.
En eggyik nap vekony csikokra vagott hust (brassoinak volt lefagyasztva) lepiritottam, majd felbevagtam egy kozepes hagymat es csak felkarikaztam, a husra sot es borsot tettem es kistuzon dinszteltem, majd amikor kozel volt a keszhez broccolit, karfiolt es zoldbotsot tettem ra es keszre dinszteltem, olajbasult hasabkrumpli volt hozza, nekunk finom volt, izlett.
Milyen az ido, nyarias?
Ezek a legyek amikrol irtam csak tavasszal vannak, max. 1 honapig, a szunyogok sajnos egesz augusztusig, az iden az idojaras csuszasa miatt sajnos ezek a fergek is kesobb koszalodtak elo, de lassan jonnek a szitakotok ok az irtoi ezeknek a fenevadaknak, fecske nemigen van fent, itt is csak akkor lattam amikor megerkeztek azota mar eltuntek, lehet csak atutazoban voltak.
Nekem a gyumolcsre es a zoldsegfelere nincs panaszom, egesz evben lehet minden gyumolcsot, zoldsegfelet venni, persze a ribizli egres cseresznye, meggy itt is aranyarban van. Cseresznye is van egesz evben, de amikor a szezonja van es itt is erik akkor is nagyon draga. Meggyet 5 literes plasztik vodorbe szoktam venni az mar ki van magozva es egy keves cukor is van benne, le szoktam fagyasztani kiadagolva, elsutom es meggylevest is szoktam csinalni, szeretem, persze ez sem olcso 25 dollar korul fizettem erte tavaly.
Tudod amiota jottunk nagyon sokat valtozott a vasarlasi lehetoseg, akkor meg petrezselyemgyokeret sem lehetett venni, soskat most sem latok, de megvagyok nelkule, ugyanugy, mint a kelkaposzta nelkul is nagyon nem szeretem, ritkan rakottkelt csinalok, ugy meg megeszem.
Befotteket nem szeretem, nem szoktam venni, meglehetosen sok importalt dolog van, kulonosen lengyel, valamikor hallottam, hogy volt magyar meggy befott, lehet a magyar delibe most is van es mas magyar aru is, de nem jarok, minden kaphato az en igenyemnek megfeleloen azokban az uzletekben ahova jarok, a hurka kivetelevel, azert aztan hebe-hoba persze csak Ujev elott attol fugg mennyire akarok enni hurkat, van amikor a hurka gyoz es elmegyek, van amikor a fene megy olyan messze azert a hurkaert, tavaly is igy volt.
Ez mindenkinek valtozas, mindnyajan atesunk rajta, hogy megtalaljuk amiket szeretunk, de ma mar aki most jon sokkal konnyebb dolga van, mint amikor mi jottunk, minden nep megtalalja ami szem-szajnak ingere, csak penz kell hozza.
A konyhagép egyelöre pihen, mert a zucchini drágább lett, (na meg már két hétvégén az volt), viszont olcsóbb lett a karalábé és a brokkoli. Holnap az lesz. Így együtt fözve, -a rántással, amit leírtál- egészen jó. Már kipróbáltam, igaz akkor volt benne karfiol is.
Kaprot idáig még nem sikerült beszereznem, de a reményt nem adom fel.
Az ember azt hinné, hogy olyan kemény tél mint amiben nektek is részetek volt megtizedeli a legyeket, szúnyogokat....bár a fecskék biztosan örülnek nekik.
Mar megint felibol harmada jelent meg amit irtam, ugylatszik velem kibabral az NLC.
Azt akartam irni, hogy meg sosem hallottam sem az enekesnot sem a szamot.
http://youtu.be/bA7BdX3vn3M
Szandi- Volt egy tuzszinu nyar.
Ma hallottam eloszor az itteni magyar radio musoraba, ez erte a legtobbet, meg sosem hallottam se sem a szamot
Na latod, most megint kaptal otleted. En ugy magaban nem szeretem a kalarabet, nyersen igen, de fozve csak keverve peldaul sargarepaval es zoldborsoval. Levesnek ki nem allhatom.
Broccolit akartam venni, casserolnak, de olyan randak voltak, oregek es fonnyadtak, hogy nem volt kedvem kiadni penzt erte. Majd jovo heten visszaterek es szerencset probalok. A karfiol szep volt, elegansan becsomagolva - azert meg sajnaltam a 4 dollart! Mintha emlekeznek, hogy hajdanaban utanad dobtak 89 centtert. Vagy az mar nagyon hajdanaban volt?