Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
Keresztszemes társaság
2002-10-03 09:551.
Létrehozva: 2002. október 3. 09:55
Kedves keresztszemezők!
Az október 2-án megjelent számon felbuzdulva szívesen szerveznék vagy lennék tagja egy (budapesti - vagy országos, virtuális) kézimunkázó, keresztszemes körnek. Rendszeresen összeülhetnénk, mintákat cserélhetnénk, dumcsizhatnánk, stb. Akinek van kedve, írjon, és megcsináljuk!
Üdvözlettel: MSM
Az előbbi pár sor már sokunkat megtalált, hisz ma már sok-sok tagból álló csapat (társaság) lettünk. Az évek alatt kialakultak szabályaink, amit kérünk hogy olvass el itt...Szabályzat!
Az október 2-án megjelent számon felbuzdulva szívesen szerveznék vagy lennék tagja egy (budapesti - vagy országos, virtuális) kézimunkázó, keresztszemes körnek. Rendszeresen összeülhetnénk, mintákat cserélhetnénk, dumcsizhatnánk, stb. Akinek van kedve, írjon, és megcsináljuk!
Üdvözlettel: MSM
Az előbbi pár sor már sokunkat megtalált, hisz ma már sok-sok tagból álló csapat (társaság) lettünk. Az évek alatt kialakultak szabályaink, amit kérünk hogy olvass el itt...Szabályzat!
Szia!Ha kivarrva ilyen akkor jó lenne a minta? Sajna virággal nem találtam képet.
Ági.
Sziasztok!!!!
Segítség kellene!
Valaki tud küldeni nekem kutyás fajta szerint vizsla mintát, vagy valamilyen állatos mintát ami virággal van ábrázolva.
Névnapra szeretném csinálni.
Köszönöm a segítséget.
e-mail:firelady@citromail.hu
Üdv:. Kata
SZIASZTOK LEHETEK TAG?MERT NEKEM KERESZTBE ÁLL A SZEMEM AZ ÁLMOSSÁGTÓL! :)) MA BE NÉZTEM EGY PICIT!LÁTTAM NÉHÁNY SZÉP KÉPET.HA VALAKIT ÉRDEKEL NÉHÁNY RÉGI FÜRGE UJJAK JÖV HÓ ELEJÉN BUDAPESTEN MEGTALÁL!EMAIL CIMEM LÁTHATÓ!AZ ÚJSÁGOT NAGYON DRÁGÁN ADOM! ÁRA:2 SZÓ KÖSZÖNÖM SZÉPEN! 5 PERCIG MÉG ÉBREN AZTÁN JÓ ÉJT !
Bár én ritkán járok erre, de nézzétek meg a mai keresztszemes tali képeit nálam: http://newsees.multiply.com/photos/album/93
Nóri, a meglévő átváltóimban nincsen az adott Anchor színeknek megfelelő Venus. Kergiz váltójában is csak a szomszédos színszámok vannak. Anchort naygon nehéz megfelelő DMC-re vagy Venusra váltani.
http://www.agr.unideb.hu/~kergiz/cross/tanacsok/atvaltok/c ollection_to_DAMVRP.xls
Ez alapján szerintem a 239-es Vénuszban a 2561-es
245-ös Vénuszban a 2537-es
Jobbat nem találtam.
Sziasztok!
A családot csak Mi ketten Balázzsal képviseljük. Igaz, hogy eljön az ember értünk, de hogy feljöjjön a terembe??? Na, azt már neeeeeeeeeeeeeem Kikérte magának
Mi sem leszünk sokáig, után még csavargunk. Nem leszel egyedül Anita, sokan leszünk, Mi pedig megkeresünk Téged a tömegben
Ami a vásárlást illeti, Nekem mindig van dugipénzem, amiből szponzorálom, amikor pedig együtt megyünk el kézimunkaboltba, akkor csak azt a pár ezer Ft-ot látja. Ha felmerül, hogy sokba kerül a hobbim, akkor ártatlan arccal felemlegetem azt a pár forintot, amit költöttünk hímzős cuccokra Az Ő hobbijai jóval költségesebbek, így hamar tereli a témát...
Tisztára be vagyok sózva a délután miatt! A fiam pedig még jobban... Még sosem ült villamoson
Kérlek Titeket könyörüljön meg valaki rajtam átváltás témában... Én sehol sem találtam!!!
Anchor 239 és 245 Venusban mennyi??? Léccci....
Elöre is köszönöm: Nóri (fly007)
Vilou, ez a kép, amit most hímzek biztos, hogy fénykép alapján készült, de én egy DIM készletben vettem. :)
Brigi, úgy döntöttem megyek a talira, legfeljebb nem maradok sokáig. Egy ilyen alklamat azt hiszem, kár lenne kihagyni. A többit meg majd bepótolom valamikor, talán még nem behozhatatlan a lemaradásom házimunka terén. Most olvastam vissza a tegnapi bejegyzéseket, mert a barátnőzés után elmentünk vásárolni és ezzel már szinte vége is lett a napnak. Látom, ti családostól lesztek, én egyedül megyek, remélem, nem fogok elveszni a tömegben... na de csak feltalálom majd magam.
Hogy a férjem mit szól az xszemes hobbimhoz? Igazából tetszik neki, csak néha úgy érzi, túl sokat költök erre (jelzem ritkán tényleg igaza van), nem is árt, ha időnként a körmömre néz. Időnként jön egy felkiáltás, hogy már megint hímzel? mert lenne mivel foglalkozni egyébként is. A végeredmény viszont tetszik neki, tudja, hogy ettől ki tudok kapcsolódni és kiélhetem az alkotási vágyaimat. Azt hiszem, szerencsém van vele ilyen szempontból is.
Szép napot mindenkinek!
Anita
Sziasztok Lányok!
Már régen írtam és mutogattam, de igyekszem minden nap gyönyörködni a munkáitokban. Nagyon szépeket készítetek. Nekem is elkészült néhány munkám, majd hétvégén mutogatok, ha sikerül képet feltennem.. Valahogy nem igazán tudok megbarátkozni ezzel az új formával.
Az ajándékozás témához:
Tényleg nagyon nehéz eldönteni, hogy kinek érdemes ajándékozni. Igen, lehet, hogy az érdemes szó furán hangzik, de szerintem ez a legjobb rá...
Nekem eddig csak pozitiv élményeim vannak: a főiskolai Barátaim már szinte mindegyikének hímeztem az egyenruhájára foltot. Ezek a foltok még 20-30 év múlva is ott lesznek ahova azokat felvarrtam és mindegyiköjük nagy becsben tartja. Szinte egytől egyig mindenki figyelemmel kísérte a folt elkészülésének folyamatát...:D
A családon belüli ajándékozára is volt pár példa mindig sikert aratott. Utoljára a Nagymamám kapott egy Krisztust ábrázoló képet. Láttam rajta, hogy először nem tudta "hová tenni a dolgot", de miután jobban megnézte és elmeséltem, hogy mennyi munkám van benne Ő is nagyra értékelte. Mikor következőre nála jártam örömmel újságolta, hogy talált helyet a képnek: a bejárati ajtónál lévő feszület és rózsafűzér mellé került... Asszem ennél többet nem kell mondanom! :)
Mindenesetre szerintem az a legfontossabb, hogy Te milyen szándékkal adod és mennyi energiát fektetsz bele! Az ha az ajándékozott még értékeli is és örül neki, "csak" emeli az ajándékozás fényét..
Sziasztok HímzőMesterek! :)
Segítségre lenne szükségem! Még a nyári szünet előtt szeretném megvenni a fonalakat az Unokahugom magasságmérőjéhez, de két színt nem tudok átváltani!
A kérdés az, hogy a 239 és 245-ös számú Anchor fonalaknak mi Venusban a megfelelője??
Illetve az, hogy ismertek-e Székesfehérváron Venus lelőhelyet??
Előre is köszönöm a segítséget!
Nóri (fly007)
Mindenkinek gratulálok az elkészült munkákhoz!
Zsuzska!
Hát remélem, hogy nem dobják ki, azért annyira csak nem olyan izék? Igen, hát a kislány biztosan azért viselkedik így, mert ezt látja a szüleitől...
A gyerekeim folyton ügyeskednek, alkotnak, így nagyon tudnak örülni és vigyázni az ajándékba kapott, kézzel készített ajándékoknak (is).
Az Én párom eleinte nagyon lázadt a hímzés miatt, mostanra már beletörődött Persze, amikor vmivel készen vagyok, az tetszik Neki, de egyébként morog, hogy inkább vele foglalkoznék... Meg Ő is félti a szememet, de azt is hallottam már, hogy ettől nőtt meg a fenekem! Nem iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiis Az a sok csoki miatt van
Nem sok férjet ismerek, aki örül a felesége hobbijának... Persze Nekik lehet több is (peca, foci, makett, stb.), Nekünk meg a mosás, főzés, takarítás
De nem akarom Őket bántani, azért nevelhetőek Az Enyém holnapra kirándulást szervezett, de mivel igen határozottan mondtam, hogy megyek talira, inkább áttette vasárnapra Éééééééééééééés, még el is jön értünk a talira...
Szia tulipa!
Ez gyönyörű:))
Mivel alakítotok át fotókat mintává? vagy ez titok?
De ugyej ól látom hogy ez fotó alapján van?
Ha tévedek,elnézést,anynira nem értek a dologhoz
Szerintem nem kell foglalkozni vele, hiszen a szándék a fontos, az pedig jó volt. A páromnak is szoktam mutogatni képeket (no, mondjuk ő nem tartja elpocsékoltnak az időmet, mert tudja, hogy szeretek varrogatni), ő is mindig így reagál: hát tudod, hogy nem szeretem a hímzést (persze mindig közlöm, hogy nem hímzés, xszem) De természetesen, ha egy egyiptomi motívumosat mutatok neki: ez már igen
Szóval ízlések és pofonok, de az örömöt, amivel te varrtad, ne felejtsd el.
Sziasztok!
Köszönöm a dícséreteket, nagyon jól esett. Reméltem hogy ti értékelni fogjátok, mert sajnos a férjem is csak időpocsékolásnak tartja, hiába mondom neki hogy engem a hímzés teljesen kikapcsol és feltölt.
Unda: Nem tudom hogy miért nem örült, hiszen azért készítettem, mert farsangkor is hamupipőke volt és hogy oda van érte. De általában úgy reagál a kislány, mint a szülei, akik nem éppen örültek, remélem azért nem dobják ki.
Hímzem a kislányomnak az Arielt, ha kész van akkor mutatom majd.
További szép napot, Zsuzska
Nagyon szépen köszonöm, vagy!
A programodat ismertem, de a szövegkirakot nem
Köszi
Legutolsó betűtípust javaslom, 10-15 betűmérettel (ha van benne G-J-Y karakter akkor 10)
Kicsit sok színt ad vissza, de kiindulásnak jó lehet.
Az oldalamon van egy szövegkirakó. Megadod a színeket, szöveget, betűméretet, betűtípust, és visszaadja a leszámolható mintát...
(a 24 öltés viszont lehet, hogy nem lessz a legszebb)
Sziasztok,
Mindig olvasom a fórúmot, de a váltás óta nincs nagy pörgés..
Kérni szeretnék , szeretnék a szüleinknek egy szalagot himezni felírattal, de a szalag szélessége csak 24 öltéses, szerintettek ha megdöntöm az írást nagyon csúnya lesz?
Tudnátok folyóíráshoz mintában segíteni? Erre az óminozus szalagra kellene, tehát nagyon egyszerű és apró kellene....
Köszönöm szépen előre is...
Üdv:
Vivi
Sziasztok!
Hát ez a párna nagyon édes! Hogy-hogy nem örültek neki??? Pedig annnnnnnnyira cuki Ha kicsi lányom lenne, biztosan elkunyiznám a mintáját Ne vegyék el a kedved, hidd el, hogy nagyon aranyos!
Anita! Jól haladsz a kisfiúddal Remélem, jössz a holnapi talira és találkozhatunk, engem elkísér a világ legjobb pasija Még csak 4 éves, de akkor is észveszejtően jóképű (Anyuka meg nem elfogult )
Szép napot mindenkinek!!!
Brigi
Szerintem nagyon szép lett és ha kislány lennék, szerintem kiugrálnék a bőrömben örömömben. :-))
Én az anyukámmal jártam hasonlóképpen, de nála mindegy volt mit kap, nem láttam rajta felhőtlen örömöt. Azóta kicsit javult a helyzet, most már legalább szépnek látja a munkáimat, csak szerintem nem éri meg ennyi időt erre "pocsékolni". Ebben én más véleményen vagyok, mert szerintem igenis megéri. :-)
Szép napot neked is!
Anita
Ui: Ha már itt járok, mutatok képet a kisfiúmról, hamarosan kezdem a lányt is, már csak a kalap van hátra a fiúból. :-)
Sziasztok!
Mindenkinek szeretném megköszönni az Ariel mintás segítséget. Remélem hamar sikerül párnát készíteni a kislányomnak belőle.
Megpróbálom feltenni az uncsitesónak készült hamupipőkés párnát. Sajnos egy hibája van, mert anyum varrta és nem mondtam hogy a díszcsík és a hamupipőke között ne legyen rés, de azért nekem így is nagyon tetszett. Sajnos azt nem tudtam megállapítani hogy az ajándékozottnak és a családjának tetszett-e, nem nagyon ugráltak érte, pedig ha tudnák hogy mennyi munka volt vele, úgyhogy ismét megfogadtam hogy nem nagyon fogok ajándékozni hímzést. Kicsit elkeseredtem miatta, de gyorsan nekiálltam Arielnek, hogy a kislányomnak is legyen párnája.
Szép napot mindenkinek, hiába van elborulva
sziasztok,
utolértem magam, emilek elmentek. akinél nincs ott, szóljon
Ankaaa
Hihetetlen gyönyörű lett. Ismerem a mintát, de nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól mutat. A keretválasztás is tökéletes, és egyáltalán nem hiányzik nekem róla a paszpartú, sőt szerintem jobban is mutat így.
gratulálok neked! Nem semmi, h ezt kihímezted
Kedves Aandii!
Köszönöm, hogy gondoltál rám, de Bogától megkaptam a mintát és a szinkódot is. vagytok
Üdv. Mmarika
Szia Marika!
Nekem azt hiszem meg van, de csak kinyomtatva. Otthon megnézem este. Nem emlékszem hogy színes, vagy fekete-fehér a színkód. Ha utóbbi, faxon, vagy postán el tudom küldeni, ha adsz elérhetőséget.
Andi
Sziasztok!
Nemsokára kész amiket alkotok, szeretném majd megmuntatni nektek. A munkáitok gyönyörűek, mindig ihletet kapok.
Most még kérni szeretnék. Nemrég lementettem egy mintát, (P2 -ről, anno...) és férjem keresztlányának szeretném elkészíteni, ő énekel, zenél. De a mintája ennek a képnek nem kinyomtatható, egyszerüen nem látni belőle semmit. Vagy én csinálom rosszul. Ha valakinek megvan, elküldhetné priviben. ( kerekeske66@citromail.hu">kerekeske66@citromail.hu)
Köszönöm
Kriszta
Sziasztok!
Ha jól láttam az orosz RR-ekből, a kalapost meglehet venni készletben az angol oldalakon, egy ,AOY mintákból volt összerakva, a boros közepe Dimensions, és volt még kettő ami főleg Marjolein Basten mintákból állt.
Egyébként Freestyle-os RR, megy most már a második, az xszemesen a gödöllői- meglehet nézni, most tettem fel oda Ityamon félig kész kendőjét Ősz témában. Csak méretekben nem túl nagy mintákat varrunk. De ez kifejezetten szép lesz.
http://www.xszemes.hu/e107_plugins/forum/forum_vie wtopic.php?16609 a link hozzá.
Sajnos nem sok időm van itt nézelődni, de sok szép minden készül. Gratula mindenkinek.
Sziasztok!
Nekem is van egy félbehagyott munkám, amit azért pihentetek, mert nem tetszik, hogy pici fehér pöttyök vannak a fekete részben. Megpróbáltam úgy is, hogy 3 szállal varrtam, hogy tömörebb legyen, de így sem fed tökéletesen. Ha valakinek van megoldási javaslata az engem is érdekelne.
Köszi
Sziasztok!
fehér anyagra hímzek, és most egy elég nagy fekete rész következik. kicsit átlátszik az anyag.
szerintetek textilfilccel befesetni alatta jó ötlet??? nem mosom ki a hímzést, de a textilfilc elvileg nem is jönne ki.....
tapasztalata, ötlete ezzel kapcsolatban van valakinek???
köszi
Ancsi
Sziasztok!
Én anno olvastam arról az RR koncepcióról is, hogy a témát határozza meg az indító (meg a méretet) és mindenki meglepetés-mintát választ a témában. Amerikai fórumon láttam hasonlót, persze kicsiben.
Érdekes. Kinek van ennyi ideje...
Üdv,
Hammy / KerGiz
Sziasztok!
Nagyon rég jártam erre, de a háttérben amennyire tudom mindig nézegetem a szebbnél szebb munkáitokat. Gratulálok mindenkinek.
Szeretnék kérni is, ha a mellékelt kép szinkódja valakinek meg van, nagyon kérem segítsen rajtam. Napfényes szép napot kivánok mindenkinek.
Üdv. Mmarika
jó reggelt ányok!
ide írom az infót, mert nagyon sokan kérdeztétek priviben: AZ ÓRIÁS OROSZ RR KÉPEKET CSAK ÚJDONSÁGKÉNT RAKTAM FEL, SANOS MINTA NINCS. csak a képek.
de biztosan vannak közöttünk jónéhányan, akiknek nem okozna gondot egy-egy ilyen kép összeállítása a saját mintatárból. nekem van is pár ötletem, teszek is egy próbát, aztán ha nem lesz túl rossz az eredmény, megosztom veletek. de szabad az út mindenki előtt
szijjjasztok lányok!
először is nagy-nagy gratula mindenkinek
Márt-nak az ötletességért,
Ankaa-nak a bátorságért, hogy bele mert vágni egy ekkora képbe
brumadza-nak a kitartásért és türelemért
paule-nak az egyszerűségért
eli77-nek pedig a szokszínűségért
másodszor meg nézelődés közben olyat találtam, de olyat... ami lehet, hogy csak nekem újdonság, és van aki találkozott már ilyennel. szóval az orosz lányok nem aprózzák el, hatalmas rr-eket csinálnak. van amelyikben egy-egy részlet már magában is egy nagy kép.
és nagyon tetszik, az egy-egy téma köré, innen-onnan összeszedett, mégis harmonikus egységet alkotó képek, ill. ahol összevissza különböző méretűek a részek
mutatok pár kedvencet
Sziasztok!
Jöttem megmutatni mi lett a Bent Creek képből...
Szép napot!!!!
Üdv.: Márti
Ankaa, visszaolvastam a lemaradásomat és csak ámulok meg bámulok, gyönyörű ez a kép!
A többieké is mind nagyon szép ám, amiket láttam. :-) Hamarosan én is jövök mutogatni, mert haladok a Leninkémmel, és van más is folyamatban, csak a fényképezésig nem jutottam el.
Anita
ismerkedj gyorsan, mert nagyon kíváncsi vagyok a képedre
most látom csak, volt már válasz