Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

Mellnövelés természetesen

Torolt_felhasznalo_168927
Torolt_felhasznalo_168927
Létrehozva: 2005. június 30. 11:14

Sziasztok lányok!

A mi hasonló nevű topicunk tavaly szeptemberben indult és azóta is működik, csak néhény hónappal ezelőtt egy igazságtalan támadás miatt kikerültünk a Szépüljünk rovatból...

Azóta nagyon nehéz minket megtalálni, csak azok találnak a topicunkra, akik célzottam a nevére keresnek.

Szeretnénk ezen változtatni, ezentúl újra a Szépüljünk rovatban lenne a topicunk.

Örömmel várunk új érdeklődőket a témában, hatalmas tapasztalataink vannak mellnövelés témában.

Tavaly szeptember óta gyűjtjük a szóbajöhető termékeket, próbálgatják a lányok több-kevesebb sikerrel!

Az eredményeket hónapok óta nagy táblázatban vezetjük, hogy aki most szánja magát rá a mellnövelésre, könnyebben tudjon terméket választani...

Jó lenne, ha többen tudnának arról, hogy a mellplasztika nem az egyedüli módja a mellnövelésnek, van lehetőség természetes úton is nagyobb kebleket "varázsolni".

  1. 2007. január 22. 15:498803.

         

    *********************************************

    Ehhez a topichoz nem szólhatsz hozzá, mivel megsértetted a fórum alapelveket. A tiltás határideje: 2007-02-22 09:36:42

    *********************************************

    #8 809

    (Léci, ne írd ki a webshopunk címét, mert még a végén engem fogsz letíltani miatta!) Köcce!

    ===========================================

    Na, mit szóltok ehhez, lányok!

    Micsoda klassz Moderátor dolgozik itt!

    Szerintem vizsgálatot kellene kérni a Moderátor ellen, mert visszaél a hatalmával!

    (Nem csodálkoznék, ha Nyuszedli lenne a Moderátorunk másik nick-neve.)  

    Én mindenesetre elmentettem az oldalt, hogy tudjam BIZONYÍTANI a visszaélést!

     

    előzmény:
    ModeratorMrs. (8802)
    2007-01-22  15:38
  2. 2007. január 22. 15:388802.
    Megtettem.

    előzmény:
    akaba11 (8791)
    2007-01-22  11:20
  3. 2007. január 22. 14:318801.

         

    aaaaaaaaaaaaa! hát gyerekek, ezt nem hiszem el! fogom a fejem!

    te Nyuszedli, nem írok semmi más kommentet, mert a lányok alább nagyszerűen összefoglalták az én véleményemet is. egy kis adalék: olvasgass Margitai Györgyi nőgyógyász tanulmány-t, hátha egy Nőgyógyásznak hiszel  ja, én Hozzá járok, és tényleg minden elismerésem az övé. tudnék mesélni, mennyire jó orvos.

    a barátnődet nagyon sajnálom, de valóban a szintetikus szartól - azaz a fogamzásgátlótól - lett beteg. Leiden-mutációt kellett volna nála vizsgálni, amit nyilván kihagyott a nőgyógyász, vagy csak egész egyszerűen magasabb rizikófaktorba tartozott - családjában lehet, h volt trombózisos, agyvérzéses beteg, stb... sajnos ilyenek vannak, meg aki dohányzik, annak sem ajánlják a bogyót... én ezért hagytam abba, többek között....

     

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (1)
    2005-06-30  11:14
  4. 2007. január 22. 14:118800.

    Még a vitaminokból sem ajánlott többet beszedni, mint a gyárilag javasolt mennyiség!!!!!
    (Kiderült, hogy a C-vitaminból sem ajánlott korlátlanul fogyasztani, mert vesekövet okozhat. Eddig meg azt írták mindenütt, hogy abból a felesleg kiürül a szervezetből. Na, persze, kiürül, csak éppen vesekövet okoz "útközben".)

     

    előzmény:
    Stella73 (8798)
    2007-01-22  13:04
  5. 2007. január 22. 14:058799.

    A BB-leírásban benne vannak ezek is...

    Apróságnak tűnnek, de a felszívódás szempontjából nem mindegy.  

    előzmény:
    Szibita (8796)
    2007-01-22  12:43
  6. 2007. január 22. 13:048798.

    Biztos a fitoösztrogén is lehet káros, ha valaki mondjuk benyel egy teljes doboz KK-t 2 nap alatt. Nem véletlenül van rajta az adagolása, amit nem javallt túllépni. Szerintem egyetlen szem hormonális fogamzásgátló többet árt, mint ezekből egy teljes kúra. Én most kezdtem a KK-t és a lenolaj kapszulát, kivi vagyok. Egyelőre nem lettem pattanásos, és remélem, a 3 napos migrént is a melegfront okozta....;-)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  7. 2007. január 22. 12:538797.

    Óóó, akkor annyira nem vagy azért pici mégsem. Bocs.

    Bár vékonynak elég vékony lehetsz asszem.

    Pár hónapja még 54 kg voltam egyébként, akkor a mellem is kisebb volt. Szóval lehet neked sem ártana, ha két-három kilót felszednél esetleg. (Igaz sajnos a hasamra, fenekemre is jött egy kis plussz.)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_850480 (8795)
    2007-01-22  12:11
  8. 2007. január 22. 12:438796.

    Szia Akaba!

    Köszi a válaszold!

    Nos, szerencsére a kávét nem szeretem, szénsavas italt is csak néha iszok, és dohányozni is igyekszek alapból is minnél kevesebbszer, de megpróbálok akkor teljesen lemondani ezekről.

    "Próbáld a napi 2 db BB-kapszulát akkor bevenni, amikor a legbiztosabban van ideje felszívódni a hatóanyagoknak!"

    Ez szuper ötlet!Bevallom erre eddig egyáltalán nem figyeltem.

    előzmény:
    akaba11 (8766)
    2007-01-20  13:33
  9. Torolt_felhasznalo_850480
    Torolt_felhasznalo_850480
    2007. január 22. 12:118795.

    Szia Szibita!

    Az én méreteim: 167cm magas, 50 kg, a mell alat 71cm, mellbimbónál 74,5cm

    előzmény:
    Szibita (8782)
    2007-01-22  10:16
  10. Torolt_felhasznalo_302606
    Torolt_felhasznalo_302606
    2007. január 22. 11:498794.
    Idézet Nyuszedlitől:

    "A mellnövelőként árult termékek nagy része fitoösztrogént tartalmaz, ami a saját ösztrogénhez kapcsolódva felerősíti a hatást. Lesz majd, aki elvetél, lesz akinek felborul a menstruációs ciklusa, és lesz, aki embóliát kap. Mint a magas ösztrogéntartalmú fogamzásgátlót szedők közül például a barátnőm is. A tüdőembólia akár a sírba is teheti az illetőt."

    LÁNYOK! A MESTERSÉGES ÖSZTROGÉN ÉS A FITOÖSZTROGÉN NEM UGYANAZ!!!

    "A szója fitoösztrogénjei (izoflavonoidok) a sejtek ösztrogén-receptoraihoz kapcsolódnak. Szerkezeti hasonlóságuk megtéveszti a szervezetet, így sajátjaként ismeri fel. Hormonhatásuk a természetes ösztrogén 1/1000-e, 1/100 000-e. A szintetikus ösztrogénhez képest gyorsan, 12 órán belül lebomlanak, a szövetekben nem halmozódnak fel. A fitoösztrogének tehát növényekben hatnak valódi hormonként: szerepük van például az UV sugarakkal szembeni védelemben. Az emberi szervezetben csak hormonszerű hatást fejtenek ki.

    Hatásuk kettős: a változókor csökkent hormontermelése során, a szabadon maradó receptorokhoz kapcsolódva - mint a zárban belülről hagyott kulcs - védi meg a szervezetet a nemkívánatos folyamatok megindulásától.
    Az ösztrogén túltermelése is zavart okoz. Számos rosszindulatú megbetegedés éppen a túl magas ösztrogén-szinttel hozható összefüggésbe. Az izoflavonoidok ezen úgy segíthetnek, hogy erősen kötődve a receptorokhoz, az ösztrogén vetélytársaivá válnak."


    EZT A CSAK AZÉRT ÍRTAM LE HOGY MINDENKI KÉPBEN LEGYEN!
    NE BÁNTSUK A FITOÖSZTROGÉNEKET, ŐK A NŐI SZERVEZET IGAZI BARÁTAI!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  11. Torolt_felhasznalo_302606
    Torolt_felhasznalo_302606
    2007. január 22. 11:408793.
    Szerintem nem azért van berágva Nyuszedli mert nem hatott neki, hanem pl azért amiért annak idején barátnőm mellrákja miatt én is haragudtam az egész világra! Rá lehetett azt is fogni a fogigátlótól kezdve a reggeli kávéjára hogy attól van. Csak egy bűnbak kell. De azért valótlanságokat ne állítsunk (hogy a fitoösztrogének károsak!).
    Majd megnyugszik ő is egyszer...

    Ami pedig a beépített embert illeti... egyszer már letiltották ezt a fórumot, ami valakinek azért csak az érdekében állt...

    A mellpalsztika az más. Szerintem itt senki sem gondolja komolyan hogy playboy nyuszi lesz belőle egy tablettától. Csak a szervezetétől kitelő legjobb eredményt szeretné elérni természetes úton.

    A gyors hatásról csak annyit, hogy egy egyszerű vitaminkészítményt is ha elkezdessz szedni annak a szervezetben komolyabb nyoma 3-6 hónap múlva jelentkezik. Ez a sokat emlegette beépülési idő. Ezért hívunk valamit "kúrának". Én szedtem Biovannet és az 5. hónap után kezdtem érezni, hogy erősebb a körmöm, szebb a hajam. Ha a 3. hónap után abbahagyom valószínűleg egy másik topicban épp azt szidnám, hogy az milyen hatástalan.
    Aki előre tudja hogy nincs akaratereje, vagy nincs rá pénze az inkább ne kezdje el, mert csalódni fog.
    Kozmetikus vagyok, elhiheted mennyi csalódott emberrel találkozom nap mint nap. Elkezdenek használni valami krémet, mondjuk egy baromi drága Vichy-t, aztán 1 hónap után azt mondják: "á ez se segít, kipróbálok mást". Aztán szépen lassan a sokadik befejezetlen kúra után feladják.
    Ez a topic azért van hogy összeszedjük a lehetséges módszereket. Mert nem csak egy út létezik.

    Szóval mindenkinek kitartást kívánok, és hogy mindenki találja meg a neki legjobb módszert!
    előzmény:
    szdorca (8777)
    2007-01-22  09:12
  12. 2007. január 22. 11:308792.

    Tényleg, ezt én sem értem, miért csinálják ezt egyesek?

    Sajnálom, hogy Nyuszedlinek ennyire unszimpatikus vagyok, valahogy nem tud leszállni rólam...

    Én úgy vagyok vele, hogy ha valakit NAGYON nem bírok, azt messze elkerülöm és kész.

    Van olyan ember, akit nagyon irritál a béke és a nyugalom, addig nem nyugszik, míg jó nagy botrányt nem sikerül kavarnia és akkor elégedett... (Itt az NLC-n sajnos több hasonló emberke is van.)

    Na, nem baj, kivárjuk, mire kidühöngi magát!  

     

    előzmény:
    héroine (8788)
    2007-01-22  11:10
  13. 2007. január 22. 11:208791.

    TÉNYLEG!  

    Milyen igazad van : én üzemeltetem a Kunwebshopot is, a Saturn-t, a Wellmedet is!     

    Azért is ajánlottam a lányoknak.

    SZUPER, hogy bemásoltad az UH-masszírozókat : legalább látszik, hogy leírom a többi készüléket is, az elérhetőségeiket is!
    (Szerinted, ha a mi termékünket akarnám nyomatni, akkor miért a másokét ajánlom és miért írom oda : menjenek a Wellmed és Saturn-boltba vásárolni?)  

    Nem hiszem, hogy eddigi életedben sok olyan "reklámot" láttál, ahol a reklámozó a konkurencia termékeit is reklámozza!  

    LÁMPÁK???... Milyen lámpák???...  

    ========================================

    #8801 -re

    Ehhez a hosszászóláshoz tartozik egy KÉRDÉS, amire válaszolnom kellett : valaki konkrétan rákérdezett, hogy van-e a webshopunkban és mennyiért UH-masszírozó és hol talál minket.

    OK! Legközelebb az ilyen kérdésre nem válaszolok!  
    (Vagy ha a Saturn-t írom, azt lehet???)

    Aki meg küzd a pigmentfoltjaival : magára vessen!
    Ha beledöglök sem fogom megírni neki a gyors megoldást, kínlódjon mindenki a saját bajával... Ugye???

    (Léci, ne írd ki a webshopunk címét, mert még a végén engem fogsz letíltani miatta!) Köcce!    

     

    előzmény:
    ModeratorMrs. (8784)
    2007-01-22  10:43
  14. Torolt_felhasznalo_302606
    Torolt_felhasznalo_302606
    2007. január 22. 11:158790.
    Pontosan mit is szedett a barátnőd?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932643 (8779)
    2007-01-22  09:22
  15. 2007. január 22. 11:148789.

    szia szdorca!

    szerintem próbáld ki a Makai-féle görögszéna teát, mert azt hiszem hatásos . nekem legalábbis határozottan!!!! és tapasztalatból mondom, h sokkal nyugodtabb vagyok, mióta iszogatom

    előzmény:
    szdorca (8777)
    2007-01-22  09:12
  16. 2007. január 22. 11:108788.

    jaaaaj!

    ezt a sok fölös energiát inkább fordítsuk mellnövesztésre 

    ne balhézzunk, kérlek, legalább itt ne! annyi más helyen baj van (legalábbis nálam) legalább itt legyünk meg relatíve normálisan. véleményem szerint akaba jóindulatból írta ezeket, segíteni akart velük, direktbe senkihez nem "ment" oda tukmálni h na, gyere vegyél 12000-ért egy mittoménmit. csak ha vki kérdezte, annak készségesen válaszolt rá, és ha van ilyen jellegű terméke amit ő ismer, akkor azt ajánlotta, ennyi, nem több (sztem). más topicokban is voltak segítőkész hozzászólásai, totál más témában. szóval lehet h ez reklámnak minősül, de én nem érzem TISZTA reklámnak, úgy értem, nem ez az általam magamban definiált REKLÁM. az másmilyen.

    "Ó, béke! béke!
    legyen béke már!
    Legyen vége már!"

     PEACE 

    ....please....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  17. 2007. január 22. 11:018787.

    Most kapaszkodj meg : fitoösztrogéneket eszel a kenyérben, eperben, zöldségekben, gyümölcsökben is... Különböző fajtákban és különböző mennyiségekben, de van a gabonákban, zöldségekben, gyümölcsökben!

    Senki nem fog tüdőembóliát kapni sem a gabonáktól, sem a zöldségektől, sem a gyümölcsöktől, viszont ha jó sokat fogyasztassz ezekből, jóval egészségesebb leszel!

    Dr.Makai professzor minden nőnek javasolja a görögszénamag fogyasztását (kivéve a terheseknek), mert komoly rákmegelőző hatása van!!!! Ő több, mint 20 éve foglalkozik görögszénamag-kutatással.

    Nagyon sajnálom a barátnődet, de én a helyedben a nőgyógyászát kérdezném meg : milyen fogamzásgátlót írt fel a barátnődnek, ami ilyen hatással volt a szervezetére és ezt egy orvos nem vette észre?
    Milyen előzetes vizsgálatokat végeztetett el a barátnőddel a fogamzásgátló felírása előtt????

    Sajnos, nem egy nőgyógyászról hallani, hogy tinédzser lányoknak fogamzásgátlót írnak fel a pattanásaikra!!!!  

    Nem gondolod, hogy ezek ellen kellene EGYÜTT harcolnunk, nem azzal tölteni az időt, hogy bennem látod a bűnbakot, mert neked valamelyik mellnövelő nem volt hatásos?

    A fogamzásgátlókban levő hormonok tényleg lehetnek veszélyesek, ezt én is a saját bőrömön tapasztaltam és sajnos még sok-sok nő... De nem tudunk mit csinálni, kénytelenek vagyunk vállalni a kockázatot...
    Viszont a nőgyógyászunkat mi választhatjuk ki, mennyire lelkiismeretes, ezen az egészségünk múlhat!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932643 (8779)
    2007-01-22  09:22
  18. 2007. január 22. 10:538786.
    És tiszta véletlen ebben sem reklámozod a webshopodat, ugye?

    Szia Gyigy!

    Ajánlom neked az ultrahangos mélymasszírozót + Vichy bőrfehérítő krémjét!

    2-3 hét használat után elfelejtheted a pigmentfoltjaidat.

    Nálunk az egyik lány az arcáról 2 heti használat után (+vVichy krém) mulasztotta el a pigmentfoltjait a készülékkel, pedig előtte már évekig próbálkozott vele mindhiába...

    Ezt a Vichy krémet is próbálta, de ultrahangos készülék nélkül nem volt semmi hatása.

    Az ultrahangos masszírozó lényege : mélyebbre tudja juttatni a hatóanyagokat a bőrben, mint bármilyen más kezeléssel lehetne.

    Olvashatsz róla részletesebben a www.wellmed.hu oldalon.

    Több helyen árusítanak ilyen univerzális kis készüléket (mert ez más problémákra is nagyon hatásos) :

    - a Wellmed boltjaiban (www.wellmed.hu)
    Itt a Vivamax AR-380 készülék 15000.-Ft
    Ennek 2 erősségi fokozata van, ki-be kapcsoló gombja és 1 lámpája, ami a bekapcsolt állapotot jelzi.

    - a Vivamax AR-380 készülék kapható még több más helyen is :
    Saturn boltokban (18900.-Ft), Média Markt boltokban (18000.-Ft), www.kunwebshop.hu (16000.-Ft)

    - A SONIC SKIN készülék (www.e-beautybox.com) 12600.-Ft
    Ennek 3 erősségi fokozata van és 2 funkciógombja, LED lámpái.
    20 perc használat után automatikusan kikapcsol.

    A kozmetikusok is használnak ilyen készüléket, elég drágán végeznek 1-1 kezelést.

    Ezzel a készülékkel hatékonyan eltüntethető a narancsbőr, terhességi csíkok, ráncok is, mellnövelésre is használják a lányok!
    (Zsírégetésre is használható zsírégető krémmel.)
    előzmény:
    akaba11 (8783)
    2007-01-22  10:31
  19. 2007. január 22. 10:448785.
    És már töröltem is a beszúrás után, úgyhogy ne keresd:-)
    előzmény:
    ModeratorMrs. (8784)
    2007-01-22  10:43
  20. 2007. január 22. 10:438784.
    Kb. 15 topikból töröltem a webshopod reklámját, ahol mindenféle termékeket (szőrtelenítő, lámpák stb.) dícsértél, fotóval-árral együtt, és hogy ilyen-olyan gyorsan postázzátok, ha valaki megrendeli.
    Szóval annyira nem kéne felháborodnod.

    Csak egy, a reklámaidból:
    offline nagy gyermeke(i)m van(nak)
    akaba
    bemutatkozó oldal adatok kedvenc barátokhoz ad
    Hozzászólás: 13
    könyvjelző 2006-06-03 14:43

    A miénk 12600Ft-ba kerül, de jelenleg kifogyott, csak 2-3 hét múlva kapunk újabb szállítmányt.

    &rt;&rt;&rt; http://www.e-beautybox.com

    (Van, aki már a harmadikat veszi, a családjában ezt ajándékozza a nőknek!)

    Aki azonnal szeretne vásárolni, azoknak a Wellmed-boltokat javaslom, vagy a SATURN üzleteket!

    előzmény:
    akaba11 (8783)
    2007-01-22  10:31
  21. 2007. január 22. 10:318783.

    "... Akakbával abban egyet értek hogy ha van lehetősége,  miért ne reklámozza magát ilyen módon. Ha valaki úgyis meg akarja venni akkor miért ne nála tegye. Max megfizeti a tanulópénzt...."

    MAGAMAT reklámozom????  

    HOL láttál te ilyet???... Léci másold be a topicra!  

    Mégcsak a webshopot sem reklámozom.

    Olvass vissza a topicon legalább 2 hónapnyi beírást és számold össze, hányszor másoltam be a lányoknak a Varázshármast, Varázsnégyest! (Nem tűnik fel, ezeknek EGYIK termékét sem mi forgalmazzuk????)

    Olvass vissza : hányszor ajánlottam (képpel is!) a Dr.Makai-féle Görögszénamagot, amit szintén nem forgalmazunk!!!!!

    Nem hiszem, hogy ilyen nevetséges vádak ellen védekeznem kellene : látják ezt a lányok maguktól is, aki az igazságra kiváncsi.

    "... Azt meg álltatásnak tartom hogy azt mondod hogy : Van akinek 8-9 honap mire lesz hatása. Hát szerintem annyira senki nem kitartó. És akinek az első 2 hónapban semmi hatása nincs annak később se lesz...."

    Az, hogy SZERINTED mi lehet...??? Az egy dolog.
    De a BB-gyártó klinikai vizsgálatok alapján szintén ÁTLAG 4-6 hónapot ír le, mire ÁLTALÁBAN hatást várhatnak a nők!
    Ez a 4-6 hónap beigazolódott a lányok tapasztalatai alapján ÁTLAGBAN! (Lásd : Táblázat.)

    SZERINTED senki nem ilyen kitartó? DE!!! Sokan vannak, akik ennél még kitartóbbak, nézd csak meg a Táblázatot!
    Többen írták már be a topicra is (egymást bíztatva), hogy nekik sem látszott semmi hatás hónapokig, aztán a következő 3 hónapos kúra hozott eredményt.

    Olyan is van, akinek többféle kúra sem jött be, de végül mégis rátalált a neki hatásos módszerre!!!!! VOLT KITARTÁSA HOZZÁ!!!

    =========================================

    Én is azt gondolom, hogy VALAKIKNEK nagyon fontos lenne, hogy ne működjön ez a topic tovább!  

    Olyanoknak, akiknek nem szolgálja az érdekét, hogy itt VALÓDI tapasztalatokat írnak le a lányok: itt sajnos kiderült, hogy pl. az Erdic, B2UP, Csodamell, Breast Success, stb., tök hatástalan, viszont baromi drága!

    Ezek a forgalmazók regeteg pénzt ölnek a reklámokba és annak a besulykolásába, hogy "milyen fantasztikus" a készítményük és annál jobb aztán nincs is... Na, ők a francba kívánnak engem és a topicomat, ezt biztosra veszem!  

    Mi nem tudjuk (nem is szeretnénk) az ilyen beírásokat kitörölni, amit az Erdic-Fórumon naponta megtesznek (a negatív beírásokat törlik és kitiltják a beírót). A többi mellnövelő-forgalmazó meg mű-lelkendezős-beírásokat gyártott és biggyesztett a weboldalaira...

    Mi itt ezt a topicot azért hoztuk létre, hogy összegyűjtsük a mellnövelő készítményeket, lehetőségeket és kipróbált tapasztalatokat tudjunk nyújtani a többieknek. Nekik már ne kelljen újra mindent végigpróbálni horribilis összegekért.
    Aki lelkesen idejön, végigböngészheti a Táblázatunkat és ez óriási segítséget adhat, MIT NE VEGYEN meg, vagy MIT ÉRDEMES KIPRÓBÁLNIA.
    Itt a lányok önként jelentkeznek a Táblázatba, semmit nem kapnak érte cserébe és ez garancia is, hogy a véleményük és tapasztalataik VALÓSAK, minden érdektől mentesek!!!!

    (Már várom, mikor találja ki valaki, hogy a Táblázatot én hamisítottam és ez is csak az én meggazdagodásomat szolgálja. Már most beírom : Kika írja be a Táblázatba a lányok tapasztalatait!)  

    előzmény:
    szdorca (8777)
    2007-01-22  09:12
  22. 2007. január 22. 10:168782.

    Szia Lizarazu!

    De gondolom jóval alacsonyabb vagy, mint én, és az egyéb méreteid is kisebbek, mint Nekem.(Én 173 cm magas, 61 kg a csípőbőségem pedig szerintem olyan 95 lehet, bár azt már régen mértem) A mell alatti méreted mennyi?

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_850480 (8761)
    2007-01-20  00:27
  23. 2007. január 22. 10:138781.

    Szia Csajszi!

    Uppsz, bocsi. Én az enyémet is nagyon kicsinek látom.De igazad van, relatív.

    Egyébként Anyukám tegnap megtudta, hogy mellnövelésbe kezdtem és azt mondta, hogy telhetetlen vagyok, mert neki is, meg a hugomnak is kisebb van, mint nekem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_322513 (8759)
    2007-01-19  20:18
  24. 2007. január 22. 09:228780.
    Sziasztok!


    elkezdtem használni a KK kapszulát, és a görögszénamagot, most olvastam itt, hogy szójalecitint sem ártana.szerintetek ennyi elég lesz ahhoz, hogy "csoda"történjen?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  25. Torolt_felhasznalo_932643
    Torolt_felhasznalo_932643
    2007. január 22. 09:228779.
    Igen. Árulhatják a boltokban annak ellenére, hogy veszélyes. Minden, ami fitoösztrogén tartalmú, olyan mennyiségben és olyan rendszerességgel, ahogy ti eszitek, veszélyes. De sebaj, én végigjártam az utat a tüdőembóliát kapott barátnőmmel. Ő túlélte. De nem mindenki éli túl...
    előzmény:
    akaba11 (8773)
    2007-01-22  01:35
  26. Torolt_felhasznalo_932643
    Torolt_felhasznalo_932643
    2007. január 22. 09:198778.

     

    Mindenki azt hisz, amit akar. Majd meglátod...

    szdorca: köszönöm. Látod, litániákat ír válaszul. Egyértelmű, tudja, hogy nem igazat beszél, próbálja védeni az üzletet.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302606 (8776)
    2007-01-22  08:42
  27. 2007. január 22. 09:128777.

    Sziasztok,

    Szerintem nem kellene ennyire Nyuszedlit "leugatni" , csak azért mert valaki kivételesen nem azt irja amit hallani akartok. Gondolom azért van ennnyire berágva mert vannak saját tapasztalatai.

    És szerintem ebben a topicban igenis az ellen tapasztalatokra is szükség van , mert azért valljuk be ha ennyire hüde hatásos lenne a módszer akkor a plasztikai sebészek akár nyomagolhatnának is ami a mellpalsztikát illeti. 

     Azt meg nevetségesnek tartom hogy azt irtátok hogy lehet hogy valamelyik konkurenciának a beépitett embere. Hát öszintén... ilyenet irogatna aki mellnövelő készitményt akarna reklámozni? Ezt ti sem gondoljátok komolyan.

    Vagy egyszerűen csak arról van szó hogy attól tartotok hogy hátha igaza van.

    Akakbával abban egyet értek hogy ha van lehetősége,  miért ne reklámozza magát ilyen módon. Ha valaki úgyis meg akarja venni akkor miért ne nála tegye. Max megfizeti a tanulópénzt.

     Viszont Akaba azt a helyedbe hangsulyoznám hogy ne várjon senki csodát ezektől. Én kifejezettem sajnálom azokat akik első lelkesedésükbe belevágnak és tutira vesztik hogy lesz hatása 1-2 hónapon belül és közben semmi. Mert utána annál nagyobbat csakodnak

    Azt meg álltatásnak tartom hogy azt mondod hogy : Van akinek 8-9 honap mire lesz hatása. Hát szerintem annyira senki nem kitartó. És akinek az első 2 hónapban semmi hatása nincs annak később se lesz.

    Ennyi.... De továbbra is várom azoknak a jelentkezését akiknek valamelyik modszer tutira bejött és arra esküsznek.

     

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302606 (8776)
    2007-01-22  08:42
  28. Torolt_felhasznalo_302606
    Torolt_felhasznalo_302606
    2007. január 22. 08:428776.
    Ja és Nyuszedli!

    Ha a fitoösztrogének károsak lennének akkor a japán társadalom már kihalt volna (ott a nők nem is ismerik a klimaxot, mellrákot, stb. mert állandóan szóját zabálnak). Szerintem írd be a google-ba hogy "fitoösztrogén" és olvasgass egy kicsit ahelyett hogy ide beírogatsz! kössz
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  29. Torolt_felhasznalo_302606
    Torolt_felhasznalo_302606
    2007. január 22. 08:418775.
    Köszönjük akaba!

    Szerintem mindannyiunk nevében válaszoltál most! Ez a topic halhatatlan! Még az is lehet hogy ez a Nyuszedli valami beépített ember az Erdic-nél vagy a B2UP-nál mert rontjuk az üzletüket

    Személyes tapasztalat: nekem a melleimen kívül rendbehozta a ciklusom és a bőrömet is a BB kapszula + kk kapszula, amit a 6 (!) évig szedett Diane-35 jól elcseszett (a doki "elfelejtett" szólni hogy csak 1 éveig lehet szedni). Na ennyit az orvosokról! Mellesleg az utsó pillanatban álltam le a fogigátlóval mert a fejem fájt tőle és zsibbadt a lábam. Utána jöttem rá hogy trombózisom is lehetett volna!
    Most köszönöm szépen sose voltam ilyen jól

    előzmény:
    akaba11 (8774)
    2007-01-22  02:36
  30. 2007. január 22. 02:368774.

    "... A tortenetemhez hozzatartozik, hogy en ismerem az uzlettarsat, ezert tudok tobbet a kelletenel es ezert nincs gyomrom a felvilagositashoz az a legdurvabb es ami engem zavar, hogy Ok is nagyon jol tudjak, hogy nem hat a tabletta, de hihetetlen nyeresegre tesznek szert azzal, hogy tobb mint ketszeres aron adjak el...  "

    ========================================

    1. Ebből a szövegből számomra teljesen világos, hogy aki EZT leírta, az BIZTOSAN NEM ISMERI Mavy-t!
    Tudnillik éppen Mavy volt, aki hosszú (és jó drága) Erdic-kúra után átváltott a BB-kúrára és nem győzött álmélkodni, hogy a BB-kúra mennyivel hatásosabb és gyorsabb hatású, ha ezt előbb tudta volna, nem dob ki egy vagyont az Erdicre!!!!!  
    Mavy saját magán tapasztalta, hogy a BB-készítmények mennyire jók! (Különben a lelkiismeretességét semmi nem bizonyítja jobban, mint az, hogy előbb mindig saját magának vásárol meg valamit és ha neki bevált, CSAK UTÁNA vásárol belőle a webshopba!!! Így volt ez a mellpumpánál is, görögszénamag-kapszulánál, szinte mindent így szerez be.)
    Én valóban nem próbáltam a BB-készítményeket, de hiszek a topictagok beírásainak, akiknek hatásos a készítmény!!!!
    Miért hazudnának? Semmi érdekük mást beírni a topicra, mint a valóság.

    2. Németországban a BB-kapszula 19,99EUR (=5300Ft); a BB-krém 19,99EUR (=5300Ft)...
    Nézd meg : http://body-aktiv.de/catalog/default.php?cPath=48
    Nálunk a BB-kapszula = 4450Ft; a BB-krém = 3850Ft!!!
    Tényleg, szerinted ez kétszeres áron van eladva???????  
    WOW! Tényleg! Ez aztán a "hihetetlen nyereség"!
    Tudod, mi inkább minden nap attól félünk, hogy a Gyártó cég nem ad el nekünk több BB-terméket, mert túl olcsón adjuk Mo-on, és ezzel rontjuk a többiek boltját.

     

    Sajnálom, kedves Nyuszedli, de aki neked ezeket a leveleket írta, az csak üres rágalmakat hordott össze.
    Nem kellene mindent elhinni.

    ===========================================

    Mell esleg én úgy gondolom, hogy mindenki ott vásárol, ahol akar!

    Már bárki megrendelhet akár Németországból is, akár az USA-ból, a lehetőség mindenkinek nyitott.

    SENKIT sem beszélünk rá, vagy kényszerítünk, hogy NÁLUNK és CSAK TŐLÜNK vásároljon bármit is!

    SOHA SENKIT nem kerestem meg privát levélben és SENKINEK SOHA nem reklámoztam a webshopot és a termékeket!!!!!!!!

    A webshopunk éppen amiatt jött létre, hogy az itt mellnövelő lányok végre normális áron hozzájuthassanak a termékekhez, amik addig Mo-on horribilis áron voltak megvehetők!
    (A régebbi topictagok erre még nagyon jól emlékeznek.)
    Ugye, ez akkor nagyon jó lehetőség volt olcsón vásárolni, de senkinek sem kötelező ott vásárolni, ahol nem akar!

    Tényleg, jobb lett volna hagyni a fenébe : akkor 12000Ft/doboz áron volt kapható a BB-kapszula, mi hülyék meg behoztuk 6000Ft/doboz áron...

    Na, ennyit a "nagy haszon" és "hihetetlen nyereség" rágalmakra!

    ==========================================

    Im ádom azokat az embereket, akik vannak annyira "jellemesek", hogy előbb a moderátorral (hamis vádak alapján) letiltatnak valakit és UTÁNA beírják a kis mocskolódásukat, rágalmaikat, abban bízva, hogy úgysem tud válaszolni a címzett...

    Üzenem : én akkor is itt leszek a válaszommal, ha 1000x kimoderáltatsz is!  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932643 (8789)
    2007-01-22  00:36
  31. 2007. január 22. 01:358773.

    Kedves Nyuszedli!

    Úgy látom, a TAVALYI vitánkat nagyon nem tudod megemészteni...

    Sajnálom.

    Idemásolhatnék én is rengeteg sok levelet (nem kitalált egyik sem), amiben hálálkodik sok nő és lány : mennyire örül, hogy ránk talált és végre valaki bíztatta! SOHA nem kezdett volna mellnövelő-kúrába, most viszont boldog, mert TÉNYLEG kerekednek a mellei, már tud benne hinni, hogy talán neki is...

    Idemásolhatnám annak a gyermekorvos nőnek a levelét, aki szintén mellnövelő kúrába kezdett, de végigolvasta a topicunkat 2 évre visszamenőleg és nagyon lelkes!!!!
    Orvosi végzettséggel lelkesedik a fitoösztrogénekért és nagyon sajnálja, hogy sok kollégája nem a természetes módszerek híve.

    Érdekes, hogy sok orvos végzettségű vásárol nálunk a webshopban : ezek mind hülyék lennének????

    TÉNYLEG te azt hiszed, hogy én olyan baromira "megszedem" magam, ha a lányoknak a lenmagpelyhet, Sunfleur-balzsamot, Aromax-olajat, szójalecitin-kapszulát ajánlom????

    Szerinted ezeket én árusítom és én kapok utána jutalákot???
    Ja, persze, tudod, mondtam már, hogy nekem dolgozik az ország összes DM-je, Rossmann-ja, gyógynövényboltja!  

    A többi lány tapasztalata alapján ajánlom ezeket, akik már kipróbálták és sokaknak használt.

    Akaba-rajongók?????  
    Nincs itt semmiféle rajongó-tábor!
    Viszont vannak lelkes lányok, akik egymást bíztatják.
    Ez olyan nagy baj?????... KINEK????

    Nézd meg, hogy az utóbbi 2 hónapban hányszor jártam a topicon, és jó lenne, ha észrevennéd, hogy a topicon a lányok nélkülem is kicserélték a tapasztalataikat, bíztatták egymást, ajánlották egymásnak azokat a cuccokat, ami nekik használt!

    "... itt mindenki önbizalomhiányos, grusztrált, szerencsétlen..." ???

    Én egyáltalán nem így látom!
    Az, hogy valaki szeretne változtatni valamiben saját magán, az nem azt jelenti, hogy "szerencsétlen" lenne!
    Talpraesett, határozott lányokat látok, akik nekiállnak és próbálnak természetes úton változtatni azon, amivel elégedetlenek.
    Nem rohannak a plasztikai sebészetre és ugranak fejest egy kockázatos mellműtétbe!!!!!

    Érdekes, hogy 2004.szeptembere óta itt a topicon még egy lány sem vetélt el, senki nem kapott tüdőembóliát sem a mellnövelő kapszuláktól, sem a lenmag-pehelytől (TÉNYLEG komolyan gondolod, hogy ezt árusítanák a boltokban szabadon, ha bármiben is veszélyes lenne???)...

    "... Mint a magas ösztrogéntartalmú fogamzásgátlót szedők közül például a barátnőm is...."

    "Melinda" barátnődnek el kellene mondani, hogy a fogamzásgátlókban egészen más ösztrogének vannak (na, az tényleg lehet veszélyes!), viszont egészen más a fitoösztrogén!

    Az is érdekes, hogy több lánytól olvastam már : éppen a fitoösztrogének rendezték a ciklusukat, ami a fogamzásgátlók szedése után felborult!!!!!

    Úgy gondolom, hogy itt felnőtt, döntőképes, határozott lányok/asszonyok fordulnak meg : mindenki el tudja dönteni, mit szeretne, mit nem! Senkire nem fognak géppisztolyt és senki nem erőszakoskodik a másikkal. A saját döntése mindenkinek, ha mellnövelő kúrába kezd, vagy netán kés alá fekszik...

    Én sok-sok lány tapasztalatát továbbítom az új topiclátogatóknak. Csupán továbbítom, hogy nekik már ne kelljen 8000 hsz-t átnyálazni...

    Ideírni persze mindenfélét lehet : rágalmakat, becsmérlést, hazug kitalációkat, aminek semmi alapja sincs, "Melinda"-t sem ismeri a kutya sem.

    Nyuszedli!
    Nem gondolod, hogy magadról állítod ki a bizonyítványt????  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932643 (8772)
    2007-01-22  00:43
  32. Torolt_felhasznalo_932643
    Torolt_felhasznalo_932643
    2007. január 22. 00:438772.

    Az, aki írta nekem ezeket a leveleket, Melinda, aki ezer éve nem járt a topikban, úgyhogy örülnék, ha nem gyanúsítgatnátok egymást...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_932643 (8789)
    2007-01-22  00:36
  33. Torolt_felhasznalo_437387
    Torolt_felhasznalo_437387
    2007. január 20. 17:538771.
    Hát nemtom...nekem az A kosár rettentő kényelmetlen,oldalt nem ott jön fel ahol kéne.Ezért én B-set hordok,viszont a táblázat szerint én bőven A-s vagyok..  Viszont szerencsére mindig tudok magamnak vásárolni olyat ami totál kényelmes 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  34. Torolt_felhasznalo_388666
    Torolt_felhasznalo_388666
    2007. január 20. 16:178770.

    Kedves Akaba11!

    Nagyon szepen koszonom a tanacsodat!

    Nensoka megnezem amit ajanlottal nekem.Megegyszer koszonom!

    Anita

    előzmény:
    akaba11 (8764)
    2007-01-20  13:02
  35. 2007. január 20. 15:218769.

    Itt van egy nagyon jó cikk a melltartó méretekről és a helyes méretvételről >>> Melltartóméretek

    (Az alsó táblázat nekem egy kicsit érthetetlen, de a felső jó támpontot nyújt.)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_437387 (8768)
    2007-01-20  14:51
  36. Torolt_felhasznalo_437387
    Torolt_felhasznalo_437387
    2007. január 20. 14:518768.
    Nekem mell alatt 77cm,mell körméret pedig 85cm,a magam 165centijéhez,52kilojához csatolva....Most,mert épp jönnek  az "ünnepnapok". Jó lenne ha minimum így maradna,persze én növelni szeretném...mert akárki akármit mond,ez kicsi.Ruhán keresztül nem,de ruha,melltartó nélkül én látom,tudnék kicsit nagyobbal élni 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  37. 2007. január 20. 13:428767.

    -csajszi- !

    Van itt más is, aki szinte mindenre allergiás, de a BB-krém nagyon bevált neki!

    A szállítási költség lecsökkenthető 500Ft-ra, ha a vételárat bankszámlára befizeted!!!!

    Nagyon sok lány rendel így (a Vevők 90%-a), mert senkinek nem mindegy, hogy 1200-1600Ft-ot fizet ki a postának a csomagért, vagy csak 500Ft-ot.
    (Ez az 500Ft az "Ajánlott" postai díj, hogy nehogy elvesszen a kifizetett csomag, +csomagolási költség.)

    Ha így megnézed, máris barátságosabb a BB-krém ára!  

    (Minimum 500Ft-ba az is belekerülne, ha utazgatnál egy boltig és vissza, míg megvásárolod személyesen.)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_322513 (8751)
    2007-01-19  01:05
  38. 2007. január 20. 13:338766.

    Szibita!

    A BB-kúrád mellé igazán elég sok mindent használsz, ennyi ELÉG!

    Szerintem ne vegyél be többet a BB-kapszulából, mint az előírt!!!
    A gyártók (a klinikai bevizsgáláson) ennyi mennyiséget találtak optimálisan megfelelőnek, ettől biztosan semmi bajod nem lehet.

    Gondolj csak bele : ezt a mennyiséget még felturbózod lenmaggal is, görögszénamag-teával is!

    A beépülést elősegíted a szójalecitinnel.

    Még annyit tehetsz a siker érdekében, hogy kerülöd a szénsavas italokat, sok kávét, nikotint (ezek gátolják a felszívódást!)...
    Próbáld a napi 2 db BB-kapszulát akkor bevenni, amikor a legbiztosabban van ideje felszívódni a hatóanyagoknak!
    (Pl.: az esti adagot lefekvés előtt, a délelőtti kapszulát akkor, mikor bőven van még időd a következő étkezésig és nyugiban vagy, nem tornázol, nem futsz...)

    Figyelj oda, hogy rendszeresen, minden nap bevedd a kapszulákat, teát, lenmag-pelyhet (sokaknál itt esik kútba a kúra).

    Ezzel igazán MINDENT megtettél a siker érdekében!

    Sok sikert kívánok!  

     

    előzmény:
    Szibita (8752)
    2007-01-19  09:40
  39. 2007. január 20. 13:208765.

    Lizarazu!

    Nem attól nagy vagy kicsi valakinek a melle, hogy a mellbősége 70cm vagy netán 110cm...

    Lehetséges, hogy az a 110cm-es mellbőségű lány tök lapos!
    Csak ő termetre egy "nagydarab".

    Te valószínűleg egy nagyon vékonyka lány vagy, a mellkasod körmérete is kicsi lehet.

    A melleink méretét a mell alatt mért körméret és a mellbimbón mért körméret KÜLÖNBSÉGE adja meg!!!!!

    Minél nagyobb különbség van a két szám között, annál nagyobb annak a lánynak a melle.

    1 kosárméret = 2cm

    2-2 cm-enként nőnek a kosárméretek a melltartóknál.

    A 70A-s és a 95A-s melltartós lányok ugyanúgy kismellűek mindketten, csak az egyik (70cm-es mellkassal) pici, vékony termetű, a másik (95cm-es mellkassal) nagydarab, vaskos, nagytermetű.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_850480 (8761)
    2007-01-20  00:27
  40. 2007. január 20. 13:028764.

    Anita321!

    Keresd így : phytoestrogens

    Vagy : natural estrogenic

    Nem tudom, merre élsz, de a legtöbb helyen kaphatóak hasonló mellnövelő készítmények, mint amiket mi felsoroltunk a *lista bemoldalon, vagy a Táblázatban...

    Keress rá a Google-ban : breast enlargement

    ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

    Egyébk ént volt már vásárlónk Finnországból is, szóval : semmi nem lehetetlen!  

    Sok Angliában élő lány is vásárol nálunk, ők úgy oldják meg, hogy a Mo-on élő barátnőjük címére rendelnek (bankszámlára fizetnek) és mikor Mo-ra jönnek, vagy ismerősök mennek ki Angliába, akkor viszik a csomagot.

    Lengyelországban élő család férfi tagja is rendelt nálunk : szülei címére küldtük a csomagot, onnan juttatták ki nekik Varsóba...

    Mo-ról külföldre csomagot postáztatni eléggé drága dolog: 4-5ezer Ft körüli összeg! (Ezért jobb ismerőssel kivitetni bőröndben.)

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_388666 (8755)
    2007-01-19  13:31
  41. 2007. január 20. 12:518763.

    ...vagyok

    (Már a pipától írni sem látok!)  

     

    előzmény:
    akaba11 (8762)
    2007-01-20  12:50
  42. 2007. január 20. 12:508762.

    Komolyan, ezt egyszerűen nem hiszem el : ez a szemét NLC-rendszer nem enged belépni a saját nevemen!!!!  

    Kénytelen voltam új nevet regisztrálni.

    Állandóan "Hiba az oldalon!" üzenetre futok...   

    Elnézést, de amíg nem férek hozzá a saját nick-nevemhez, ezt vagyik kénytelen használni.

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  43. Torolt_felhasznalo_850480
    Torolt_felhasznalo_850480
    2007. január 20. 00:278761.

    85.5cm kicsi!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!?????????????????????????? ??

    Hát ez mellbe, vagyis beszélek hülyeségeket mellkason ütött! Nekem  74.5cm melbimbinél mérve, nem, nem elírás hetvennégy, öt cm! NA EZ A KICSI 

    előzmény:
    Szibita (8753)
    2007-01-19  09:46
  44. Torolt_felhasznalo_388666
    Torolt_felhasznalo_388666
    2007. január 19. 21:238760.

    Hello!

    Ne haragudj megkerdezhetem,hogy mennyiert es hol vetted?Koszi!

    Anita

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_719498 (8756)
    2007-01-19  19:46
  45. Torolt_felhasznalo_322513
    Torolt_felhasznalo_322513
    2007. január 19. 20:188759.

    SZibita!

    csatlakoznek az elottem szolohoz. szerintem nem olyan kicsi mint mondod. szerintem mi sokkal kisebbel kuzdunk. legalabb is en. a mell alatti resz es a mellboseg kozott neked 10centi van nekem meg csak 3!!!!!! szoval ez a zigazan szomoru! szerintem orulj hogy van akkora amekkora ha mar nekem nincs  minden esetre ha elkezdesz mellnoveloket hasznalni es negyed annyi ido alatt dupla annyit fog noni neked nagyon feltekeny leszek!!! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  46. 2007. január 19. 20:038758.

    én is ugyanígy vok, nagyiéknak elég nagy, de nekem már nem maradt elég sok a didi-génből

    amúgy most komolyan, a méret amit írtál ANNYIRA kicsi lenne?? lehet h én gondolom rosszul, de sztem ez nem olyan ici-pici....írjatok! 

    előzmény:
    Szibita (8753)
    2007-01-19  09:46
  47. 2007. január 19. 19:578757.

    húúú bocsi!!! tiszta lökött vagyok, vmiért mindig azt hiszem ez a neve, pedig Dr. Makai-féle! 1x a boltostól is így kértem, csak nézett 

    1000 bocs és egy anyamedve!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_437387 (8741)
    2007-01-17  20:36
  48. Torolt_felhasznalo_719498
    Torolt_felhasznalo_719498
    2007. január 19. 19:468756.

    Sziasztok!

    Néha benézek hozzátok olvasgatni..és szeretném elmondani,hogy én vettem BeautyBreast bogyót mindjárt a doboz végére érekés...használ!!!!

    Komolyan,én se akarom elhinni,de nekem hat

    Nem lettek persze Pamela A-os idomaim,de a szülés után megereszkedett melleim látványosan centiket feszesedtek

    Most jön a próba,mert lassan elfogy,és kiderül,tartós-e a hatás...

    Ha igen,még veszek,ha nem,sírok,de nagyon....

    Ha érdekel valakit jövök még és mondom a tapasztalataimat.

    Sziasztok!  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  49. Torolt_felhasznalo_388666
    Torolt_felhasznalo_388666
    2007. január 19. 13:318755.

    Hellosztok!

    nem tud nekem valaki segiteni?Hogy hivjak angolul a fitoösztrogent?

    Mar regota keresgelek de nem jutottam semmire.Erre azert lenne szuksegem mert en Kulfoldon elek es nem tudom enelkul megkeresni.Ha tudtok segiteni elore is koszonom!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  50. Torolt_felhasznalo_388666
    Torolt_felhasznalo_388666
    2007. január 19. 12:228754.

    Hellosztok!

    Nagyon orulok,hogy ratalaltam erre az oldalra!Enn mindig a azt a megoldast keresem,hogy hogyan lehet novelni vagy feszesiteni a mellemet termeszetes uton.Itt nagyon jo tanacsokat talaltam. 

    Pedig mielott ezt elolvastam volna mar kezdtem feladni a remenyt... Nagyon orulok,remelem sikerul nekem is!  

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  51. 2007. január 19. 09:468753.

    Ja, azt elfelejtettem írni, hogy eléggé kicsi a mellem. (Mell alatti körméretem 75 cm, mellnél a legnagyobb körméretem 85,5 cm) Az állaga viszont szuper, kemény és formás. Szóval egyértelműen növelés a célom.

    Olvastam itt a fórumon olyat is, hogy attól is függ a siker, hogy mi az öröklött "mennyiség" ebben a tekintetben. Nos, a nagymamáimnak szerintem elég nagyok a cickóik, viszont anyukámnak, meg a hugomnak még nálam is kisebb van

    Mi a véleményetek?

    Légyszi írjon valami bíztatót aki már sikereket ért el!(Főleg ha hozzám hasonlóan eléggé a nulláról indult)

    előzmény:
    Szibita (8752)
    2007-01-19  09:40
  52. 2007. január 19. 09:408752.

    Kedves Akaba, Lányok!

    Újabb segítséget szeretnék kérni Tőletek.

    December vége óta szedek lenmagolaj kapszulát és szójalecitin kapszulát napi 2x1-et. Ezzel egyidőben elkezdtem kenegetni Sunfleur krémmel reggel és este.

    Aztán jan. 11-én megérkezett a rendelt BB kapszulám és krémem. Azóta a napi 2x1 lenmagolaj és 2x1 szójalecitin kapszula mellé szedek 2x1 BB-t is. A BB krémet viszont majd csak később akarom bevetni, most reggelente továbbra is Sunfleur-t használok, este pedig Aromax-ot. Három napja pedig iszom a görög szénamag teát is, plussz megeszem a magvakat, reggel és este is.

    Ja, és eszem 1 evőkanálnyi lenmagpelyhet is joghurtba kavarva napi egy vagy kétszer.

    Egyelőre még nincs igazán változás, de gondolom az még korai is lenne igazából.

    A kérdésem viszont a következő lenne:

    Régebben olvastam itt a fórumon, hogy volt aki kétszer meg többször annyit vett be BB-ből, vagy egyéb mellnövelő kapszulából, mint az előírt. BB-ből 2x1 szem az előírt mennyiség. Érdemes ennél többet bevenni belőle?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  53. Torolt_felhasznalo_322513
    Torolt_felhasznalo_322513
    2007. január 19. 01:058751.

    na Sziasztok Lanyok!

    jottem megosztani tapasztalatokat.  a Gorogszenamag tea ivasa ota nyugodtabb vagyok, tobbet alszom, es nem faj ugy amikor megjon mint regen..faj faj de nem annyira hogy ra legyek kenyszerulve a gyogyszerre! azelott meg muszaj volt beszednem mar mikor elkezdett fajni mer tolyan sizntu fajdalmaim voltak hogy....inkabb ne is beszeljunk rola! DE negativum...miota iszom nem tudom minek a hatasara, mitol fogg de sokszor olyan illatom van mint a teanak, es ha picit izzadok az is tea szagu 

    ja es nem jarhatok anyu fordoszobajaba pisilni mert nem birja elviselni a szagat...nagyon erzekeny eggyes szagokra es sajna ez is koztuk van. remek mi? en inkabb csak olyan b6vitamint erzek rajta. jo tudom nem tul guszti..de hat magunk kozt vagyunk  de nyaron...ez tuti olyan hatasu a kullancsok ellen..hogy rank nezni sem mernek majd 

    lehet inkabbmaradok a lenmagolajnal..mar ugy is megszoktam regebben a kanalazasat mar nincs tole hanyingerem. es vegtere most  a cicinoveles a lenyeg. szerintem minden nap lenmagolaj es heti egyszer ketszer gorogszena. lehet butasagot mondok de lehet hogy a lenmagolaj hizlal..legalabb is en latok vmi valtozast magamon, de csak pozitiv iranyba. kisse formasabb lettem:-) de ram is fer... na meg meg is csak olaj....szoval a kaloria erteke magas. vagy lehet tobbet eszem mint kene? az arthat? napi 2nagykanal!? de az is lehet hogy csak a fitoosztrogen tartalom miatt formasodom....me gis csak hormonhoz hasonlit..es  ahormonoktol is formasabb lesz az ember.... sebaj. ha mar a cicim nem none meg legalabb az alakom alakul  a cicik meg szep lassan nonek, bar nekem is megjott es most kicsit megpuhultak...de tuti visszafog kemenyedni. olyan furi hogy mikor nem szedunk ilyen dolgokat akkor akkor nagyobb a mell mikor megjon, mikor meg szedunk ilyeneket akkor osszemegy  viszont egy hetig van max meg es 3hetig nincs 

    AKABA! ugy kiprobalnam a BB-t...de nem lehet  mert liszterzekeny vagyok es van benne zab csak kremet meg nem akarok rendelni mert szalitasi koltseggel mar nem terul annyira meg az ara mint ha egy csomagot vennek  ugyhogy inkabb marad az aromax... pedig olyan kivancsi lennek....

    bocsi a hosszu eszmefuttatasert

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  54. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2007. január 19. 00:548750.

    Zsizsik!

    Több lány leírta már (régebben), hogy eleinte ők is ugyanígy voltak, aztán néhány hónap múlva egyszercsak már nem "estek vissza" a melleik, hanem úgy maradtak mensi idején is!   

    Türelem, kitartás, csináld csak szorgalmasan a kúrád és az is sokat számít, ha hiszel a sikerben!  

    Szurkolok neked!

    előzmény:
    Zsizsik (8742)
    2007-01-17  23:32
  55. Torolt_felhasznalo_322513
    Torolt_felhasznalo_322513
    2007. január 19. 00:388749.
    ne aggodj nekem is megjott es hirtelen kisebb lett:-) majd visszano...:-) remeljuk...
    előzmény:
    Zsizsik (8742)
    2007-01-17  23:32
  56. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2007. január 18. 23:498748.

    Zsizsik!

    A komlónak a termésére van szükség (toboz!) a teakészítéshez...

    Úgy emlékszem, hogy a Herbária weboldalán láttam, de biztosan tudnak segíteni a Herbária boltokban is.  

    =======================================

    Lányok!

    Ne felejtkezzetek el a CSÍRÁKRÓL sem!!!!!  

    Lehetne vörösherecsírát, görögszénamagcsírát fogyasztani, ezeknek is mellnövelő hatása van!!!

    Ez is egy olcsó lehetőség és a csírákban koncentrált a hatóanyag.

    (Napi 1 evőkanálnyinál ne egyetek meg többet belőlük, mert jóból is megárt a sok.)

     

    előzmény:
    Zsizsik (8702)
    2007-01-09  16:05
  57. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2007. január 18. 21:268747.

    Szibita !

    Én a MammutI.-ben (Match szintjén) levő Gyógynövényboltban mindig látok Dr.Makai-féle Görögszénamagot.  

    De úgy tapasztaltam, hogy a gyógynövényboltokban szívesen beszereznek kérésre is bármit, ha szólsz az eladónak, hogy keresel valamit.

     

    előzmény:
    Szibita (8732)
    2007-01-15  13:54
  58. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2007. január 18. 21:128746.

     

    VARÁZSNÉGYES :

    - AROMAX mellkondicionáló olaj (kb.700.-Ft/20ml)
    Beszerezhető : Rossmann-drogéria, gyógynövényboltok
    Használata : este zuhanyozás után bemasszírozni keveset...

    - SUNFLEUR mellfeszességnövelő balzsam (~1600.-Ft/200ml)
    Beszerezhető : Rossmann-drogáriák, Auchan, Tesco, gyógynövényboltok
    Használata : reggel zuhanyozás után bemasszírozni...

    - szójalecitin kapszula (sokféle árban és kiszerelésben kapható )
    Beszerezhető : DM-drogária, Rossmann, gyógynövényboltok, Fitness-boltok
    Javasolt : Vitamin-Station LECITHIN (2800.-Ft/100db/1200mg-os kapszulák)
    Ne vedd meg : Wallmark LECITHIN (2 lánynak allergiás kiütéseket okozott!)
    Adagolása : napi 1200mg
    Hatása : segíti a hatóanyagok beépülését a sejtekbe

    - lenmagolaj-kapszula (~700.-Ft/45db Vita-Caps)
    Beszerezhető : gyógynövényboltok (ritkán kapható )
    Hatása : magas fitoösztrogén tartalma fokozza a mellnövekedést
    Mellékhatás : pattanásokra hajlamosít az olajtartalma
    Használata : dobozra írt adagolás szerint
    ... vagy lenmag-pehely (~190.-Ft/zacskó )
    Beszerezhető : DM, gyógynövényboltok
    Használata : naponta 2x 1-1 ek joghurtba keverve fogyasztható
    Mellékhatása : nincs!
    ... vagy lenmagolaj : hidegen préselt, üvegben kapható Bioboltokban. (Lehet, hogy a rossz íze nem fog tetszeni.)
    ... egész lenmag : egészben ne fogyaszd, mert hasfájást okozhat! A gyomor nem képes megemészteni a kemény héját. Ha csak egész lenmagot kapsz, akkor őröld meg durvára kávédarálón.

    Kapcsolódó képek:·
    AROMAX olaj

    SUNFLEUR balzsam
    Vitamin-Station LECITHIN
    Lenmagolaj-kapszula

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  59. Torolt_felhasznalo_168927
    Torolt_felhasznalo_168927
    2007. január 18. 21:108745.

     

    VARÁZSHÁRMAS :

    - AROMAX mellkondicionáló olaj (kb.700.- Ft/20ml)
    Beszerezhető : Rossmann-drogéria, gyógynövényboltok
    Használata : este zuhanyozás után bemasszírozni keveset...

    - SUNFLEUR mellfeszességnövelő balzsam (~1600.- Ft/200ml)
    Beszerezhető : Rossmann-drogáriák, Auchan, Tesco, gyógynövényboltok
    Használata : reggel zuhanyozás után bemasszírozni...

    - King of Kings kapszula (kb. 600 - 700.- Ft/50db)
    Beszerezhető : Rossmann-drogériák, DM-boltok, gyógynövényboltok, TESCO, Auchan
    Használata : naponta 2x 2-3 kapszula 

     

    Kapcsolódó képek:
    AROMAX olaj
    SUNFLEUR balzsam
    King of Kings for woman

     ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

    A Varázshármas a Varázsnégyes egyszerűsített változata!

    A Varázsnégyes (ill. Varázshármas) kúra a lányoknál általában 2-3 hét használat után már látványos hatást szokott okozni!

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  60. Torolt_felhasznalo_554678
    Torolt_felhasznalo_554678
    2007. január 18. 21:078744.

            

    A bemoldalamon található a Mellnövelés természetesen topic GYŰJTEMÉNYE.

    (Bemoldal JELSZÓ : lista)

    A fénykép helyén a [×]-ra kattintva találod meg a Táblázatot, amelyben a lányok tapasztalatait vezetjük a kúráikról.

    Ha nem Explorert használsz és nem látnád a Táblázatot, akkor mentsd el a gépedre a JPG fájlt és nevezd át a kiterjesztését HTM-re...
    Így már te is böngészheted ami érdekel.

    A fényképekre kattintva további információkhoz juthatsz : weboldal, beszerzési hely, ára, mennyisége, stb...

    A teljes gyűjteményünket a Képtárban találod meg, mert ide nem fért fel minden fotó : http://www.kep.tar.hu/mellnoveles

    Ha a TÁBLÁZATBA Te is be szeretnél kerülni az általad használt módszerrel, küld el a következő adatokat privátban Kikának:

    - kor
    - szülések / szoptatások száma
    - melltartó méret / mellbőség / mell alatti méret
    - használt termékek
    - testsúly
    - magasság
    - eredmény

            

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  61. Torolt_felhasznalo_437387
    Torolt_felhasznalo_437387
    2007. január 18. 16:598743.

    Én nem vettem észre,sőt!

    Van egy "új" csodaszer: Gynexnek hívják(van is egy ilyen topic).Mikor pár éve bementem a Naturapatikába (hasonló gondokkal) rögtön ezt ajánlotta a hölgy.Semmi műanyag,12gyógynövényből áll-ezért borzalmas az íze számomra.Nagyon sok dologra jó,nekem a gyomorfekélyre a hajlamom(amit iriszdiagnosztikán mutattak ki) megszűnt,mellette több problémámat helyre hozta.Azért most jutott eszembe,mert ma említette az egyik vendégünk,h ő is szedi és érzi a mellein is a változást.Nekem meg bevillant,h itt áll a szekrényemben,1kúrát végig csináltam aztán elfelejtettem.... 

    Most 6000körül van az ára,napi 2x3cseppet kell bevenni vízzel+minimum 1,5liter folyadékot inni naponta,hogy  a szervezet tudjon méregtalaníteni.3hét egy kúra,utána 2hét szünet,kb.4-5 kúrára elég egy üveg(bár ez adagolástól függ).

    A g.szénemeg teának pedig azt hiszem kezdem érezni a hatását(+látni) 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  62. 2007. január 17. 23:328742.

    Lányok!

    Nálatok a menses alatt volt, hogy kicsit visszaestek a mellek? Nem a kezdeti állapotra, csak kisebbre..

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  63. Torolt_felhasznalo_437387
    Torolt_felhasznalo_437387
    2007. január 17. 20:368741.
    Na ez új..milyen Dr.Lenkei teáról volt szó?Van Lenkeis szénamag tea?? Mert mi esszük itthon a Lenkeis Kal-Mag-ot,C-vitamint,Alapvitamin csomagot,vitaminport...stb..de erről még nem hallottam Fel is megyek a honlapra...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  64. 2007. január 16. 17:338740.

    de biztos ott van, én a táblázatot néztem csak

    uuuupsz

    előzmény:
    Szibita (8738)
    2007-01-16  10:41
  65. 2007. január 16. 11:068739.

    Szióka!

    Köszi a tanácsokat, megyek is bevásárlókörútra még ma. Valahogy megtetszett ez a méret, ami most van nekem, de sajna, amint megjön a mikulás, búcsút mondhatok neki.

    Fitoösztrogén szempontjából próbálkoztam datolyazabálással, de csak minimális eredményt hozott.

    További kérdésem nincs, majd ha lesz szólok, és persze beszámolok az eredményekről.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_850480 (8735)
    2007-01-15  19:11
  66. 2007. január 16. 10:418738.

     Héroine és mindenki!  

    Nekem is német nyelvű a BB kapszula dobozán feltűntetett szöveg.

    A táblázat felett még fel van ám sorolva sokminden összetevő az enyémen. A tiéden nem???

    Persze még ettől sem biztos, hogy hatásos.... Azért én is szkeptikus vagyok némileg.Azért bizakodom. Majd meglátjuk  

    előzmény:
    héroine (8717)
    2007-01-12  16:19
  67. 2007. január 16. 10:328737.

    Nagyon szépen köszönöm a segítségeket!

    Ma meg is nézem és veszek teát is én is. Remélem hatásos lesz. A lenmagkapszulát, meg a szója lecitint, meg a Sunfleur krémet már két hete bevetettem. Mostmeg lassan egy hete BB kapszulát is eszegetek, meg BB krémet is kenegetek, plussz keverem a lenmagpelyhet a joghurtjaimba.

    Kíváncsian várom, hogy lesz-e változás  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  68. Torolt_felhasznalo_914247
    Torolt_felhasznalo_914247
    2007. január 15. 22:228736.
    a moszkva téren a burger king melleti gyógyszertárban minden van!!!
    Én ott vettem ateát is és az olajkapszulákat is!
    előzmény:
    Szibita (8732)
    2007-01-15  13:54
  69. Torolt_felhasznalo_850480
    Torolt_felhasznalo_850480
    2007. január 15. 19:118735.

    Szia! Üdvözlünk az új felszállók között!

    Lapozz vissza a 8441-8444 oldalakra itt minden információt megtalálsz!

    További kérdéseidet is szívesen várom(juk)!

    előzmény:
    Stella73 (8733)
    2007-01-15  18:28
  70. Torolt_felhasznalo_850480
    Torolt_felhasznalo_850480
    2007. január 15. 19:028734.

    Szia!

    Én a MOM parkban ( NATÚR PONT az alsó szinten) veszem a görögszénamagot, de a Makai-félét, az is bevizsgált, engedélyezett!  

    előzmény:
    Szibita (8732)
    2007-01-15  13:54
  71. 2007. január 15. 18:288733.
    Bocsika, most bukkantam a topicra, és nincs időm végignyálazni....mi az a BB és KK és hol lehet kapni? Beállnék én is mellnöveszteni, bár most már a második havim jön meg úgy, hogy másfélszeresre dagad a mellem, és már 1-2 csíkot is felfeedeztem rajta, de azért még rámférne egy kis dekoltázstréning
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  72. 2007. január 15. 13:548732.

    Sziasztok!

    Segítsetek légyszi. Budapesten, lehetőleg a belvárosban, vagy Moszkva környékén, esetleg XI. kerületben hol lehet kapni görögszéna teát?

    (Én eddig három gyógynövényesnél voltam, de nem volt egyik helyen sem. Nem csak hogy az általatok ajánlott Dr. Lenkei-féle nem volt, hanem semmilyen sem)

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  73. 2007. január 15. 13:028731.
    Neked használt valamelyik módszer? Bármelyik.... bár gondolom akkor  már nem  lennél itt.
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_848194 (8730)
    2007-01-15  11:45
  74. Torolt_felhasznalo_848194
    Torolt_felhasznalo_848194
    2007. január 15. 11:458730.

    "Vagy csak valakivel párositva."

      hát igen, főleg egy olyan pasival párosítva használ, aki szerint gyönyörűek a cickóid és így önbizalmat ad...  

    sör: a komlónak elvileg van ilyen hatása, csak sajnos a különböző tabletták, teák stb. is tele vannak olyan anyagokkal amiknek elvileg van ilyen hatása és mégsincs túl sok hatásuk...  

    előzmény:
    szdorca (8728)
    2007-01-15  10:53
  75. 2007. január 15. 11:018729.
    "Valakivel" helyett "valamivel "   -t akartam irni 
    előzmény:
    szdorca (8728)
    2007-01-15  10:53
  76. 2007. január 15. 10:538728.

    Mi a véleményetek a sör hatásárol ilyen szempontbol?

    Reggel a bumerángban volt rola szó csak sajna a végét kaptam csak el. Nem hallotta valaki?

    A tea önmagában is használhat? Vagy csak valakivel párositva.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_168927 (1)
    2005-06-30  11:14
  77. Torolt_felhasznalo_302606
    Torolt_felhasznalo_302606
    2007. január 15. 09:288727.
    Köszönöm, megpróbálok ilyen teát keresni itt Szegeden.

    Mire ezt olvasod már biztos túl vagy a vizsgán. Miből vizsgáztál?
    Remélem sikerült!

    előzmény:
    héroine (8726)
    2007-01-14  21:50
  78. 2007. január 14. 21:508726.

    a teát érdemes kipróbálni

    a hatásról nekem az a véleményem, h ha abbahagyjuk pl. a tea fogyasztását, akkor összemegy-mivel ez egyfajta mellduzzadást idéz elő, ami elmúlik. gondolom én.

    erről volt szó 1-2 hónapja, pont én kérdeztem és azt írták mások h miért múlna el a hatása. de szerintem ha rögtön nem is,i dővel elmúlik. de ne legyen igazam 

    akabának fantasztikus szerencséje volt!!!!

    teából viszont a 100g-s Dr. Lenkei-félét vegyed, mert az bevizsgált. jóéjt, ha minden jól megy, holnap reggel van most az utsó vizsgám 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302606 (8725)
    2007-01-14  17:52
  79. Torolt_felhasznalo_302606
    Torolt_felhasznalo_302606
    2007. január 14. 17:528725.
    Szerintem alapvetően akkor érzi meg valaki, hogy mennyire borította fel a természetes egyensúlyt a fogigátló, amikor abbahagyja. Én míg szedtem szerencsére nem híztam tőle, és a mellem formájával sem foglalkoztam, csak amikor abbahagytam akkor tűnt fel hogy összement (pedig amúgy egy dekát se fogytam). És aztán jöttek a bőrproblémák, meg a ciklus rendetlenkedése (hol 30 nap hol 40 volt!). A doki mondta is, hogy van akinél így reagál a szervezet a hirtelen hormonváltozásra a tabletta abbahagyásakor. Eltelt 1 év és rengeteg dolgot kipróbáltam sikertelenül, nekem a BB jött be.

    A teát sokan dicsérik, lehet hogy egyszer én is kipróbálom

    Amire még kiváncsi lennék, az az hogy ha valaki elérte a kívánt hatást, és leáll a kúrával akkor mi lesz. Visszaáll az eredeti állapot, vagy marad? Sajnos ilyen hozzászólás még akabán kívül nemigen volt (mert neki a Bioclinica abbahagyása után is megmaradt a méret). Ha valaki erről tudna mesélni annak örülnék!
    előzmény:
    héroine (8724)
    2007-01-14  16:10
  80. 2007. január 14. 16:108724.

    szia!

    én már nem szedem a BB-t, 3 hónapig szedtem, sajnos elég drága....

    iszom a görögszéna-teát naponta (itt említeném meg , h 4 napja folyamatosan fáj a mellem, és duzzadtnak érzem, meg keményebbnek), eszem lenmagpelyhet, KK-t, este aromax-szal kenem, reggel BB-vel. ez a repertoár ja és természetesen a Centrum 

    nekem szerencsére nem katasztrófa a bőröm, de azért szokott lenni 1-2 patti, és erre értettem, h ezekkel nem csinált  semmit a BB. de ezt túlélem 

    én is szedek fogigátlót, már lassan 6 éve, de nem nagyon tudom felmérni h pl. a mellem v a csípőm attól nőtt-e, mert sztem természetes, hogy egy szervezet még 17-18 éves korában ilyen területeken fejlődik...de lehet h benne volt nekem is a bogyó

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302606 (8722)
    2007-01-14  13:34
  81. Torolt_felhasznalo_302606
    Torolt_felhasznalo_302606
    2007. január 14. 14:058723.
    Még annyit az előzőhöz, hogy a mell növekedését is ez a hormonális változás okozza. Ez egy elég összetett dolog, azthiszem.
    Azt gondolom, hogy nálam a növekedést az okozta, hogy visszaállt a hormonháztartásom arra a szintre mint amikor a fogigátlót szedtem.
    Szerintem akinek a fogigátló nem okozott eltérést a mellméretében, és a hormonháztartásában, az a BB kapszulára sem fog semmilyen formában reagálni. A sógórnőm pl. 10 évig szedett fogigátlót, és semmilyen problémája nem lett tőle sem a szedés alatt, sem amikor abbahagyta (nem lettek pattik, és a ciklusa sem borult fel, és a melle is változatlan maradt). Van akire nincsenek hatással ezek a szerek (valószínűleg tökéletes és felboríthatalnak hormonháztartásuk van ).

    Szép hétvégét4
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  82. Torolt_felhasznalo_302606
    Torolt_felhasznalo_302606
    2007. január 14. 13:348722.
    Az igaz, hogy nem ez lenne a rendeltetése a BB kapszulának, de azért ez nem mellékhatás, hanem az összhatásához tartozik hozzá. Ugyanis a hatásmechanizmusa azon alapul, hogy olyan fitoösztrogén tartalmú anyagokat is tartalmaz melyek a hormonháztartást rendbehozzák. Tehát akinek a pattanásokat hormonális változás okozza, annak segít. Értelemszerűen akinek más okozza a pattikat (nem megfelelő ápolás, stressz, szennyezett levegő, stb.) annak nem segít.

    Te mióta szeded és miket szedsz még?

    előzmény:
    héroine (8721)
    2007-01-13  14:49
  83. 2007. január 13. 14:498721.

    szia! igazad van h aki sikert ért el az a legtöbb esetben nem néz vissza már ide.

    viszont azt nem mondanám h pesszimista a hangulat, nem tudom mennyit olvastál vissza, de bíztatjuk egymást, megosztjuk a tapasztalatokat, csak ez most egy ilyen időszak, h keeseknél tapasztalható jelentős javulás.

    a te eredményedhez viszont gratulálok! jó h a te bőrödet így rendbehozta a BB, nekem mellesleg nem, viszont ennek a terméknek nem ez lenne az elsődleges rendeltetése, mégha pozitív mellékhatásként lép fel ez, sajnos akkor sem.

    további sok sikert neked is, és nézz be hozzánk ha van időd, mesélj

     

    szia  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_302606 (8720)
    2007-01-13  10:53
  84. Torolt_felhasznalo_302606
    Torolt_felhasznalo_302606
    2007. január 13. 10:538720.
    Sziasztok lányok!

    Rég nem jártam erre, és most látom hogy elég pesszimista a hangulat.
    Az én véleményem a következő.
    Alapvetően ezt a fórumot azok látogatják, akik vagy a megoldást keresik, vagy egy kis bíztatást, mert csinálnak valamilyen kúrát, de nem látnak eredményt. Akinek már sikerült, az többnyire kevésbé foglalkozik a témával. Elvan a szép cicijeivel, és kész. Eszébe sem jut a fórum további olvasgatása, vagy a témában való elmerülés.
    Én is így vagyok ezzel, de most bekukkantottam, mer szeretném megosztani a tapasztalataimat.

    A fogamzásgátló abbahagyása után eltűnt a cicim és tiszta ragya lett a hátam, dekoltázsom, felkarom. Három hónapja szedem a BB kapszulát, a KK kapszulát, kenem a Bb krémet, Aromaxot, és naponta ultrahangozok 10-10 percet. Nos, a mellem túlszárnyalta az eredetit, mind formailag mind méretileg. Nem lett óriási, de a 75 B-s melltartó szépen feszül rajta (korábban két szivaccsal hordtam), és a formája mint két szép alma (a párom szerint is). Még folytatom a kúrát, de lehet hogy nálam ez a végső méret, de én ezzel is nagyon boldog vagyok.
    A másik abszolút pozitív változás, hogy a bőrőm nagyon szépen javul. Nyáron végre nem kell állig felöltöznöm. A menstruációs ciklusom tökéletes lett, mielőtt megjön nincsenek olyan tüneteim mint korábban, és semmi görcsölés közben.

    Összefoglalva: a melleimmel elégedett vagyok, a szervezetem is helyre rakták a "bogyók", és én nagyon örülök ennek!
    DE! Nem hat mindenkinek, nem hat azonnal (van akinek 7-8 hónap kell), nem mindenkinél ugyanolyan a változás, és ezt el kell fogadni.
    Mint ahogy egy fogamzásgátló sem ugyanolyan jó mindenkinek, vagy egy arckrém sem univerzális, így ezek a módszerek sem jók mindenkinek. Persze ilyenkor az ember elkeseredett, és szidja az egészet, meg keresi a kifogásokat, meg az újjabb megoldásokat, és ez természetes

    Akinek pénze, ideje, és energiája van rá, az szerinem próbáljon ki minnél több módszert. Valamelyik csak beválik! De ha mégsem, akkor azt is el kell fogadni, mást úgysem tehetsz (esetleg plasztika, de ez megint másik téma) Vannak dolgok amiken nem lehet változtatni. Én is szeretnék 170 cm magas lenni, de erre nincs lehetőség. Amin viszont lehet változtani természetesen és önerőből, azt meg kell tenni (pl. szépségápolás, sport, egészséges táplálkozás).

    Legyetek kitartóak lányok, és higgyetek a saját testetekben!

    Puszi mindenkinek!
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  85. Torolt_felhasznalo_437387
    Torolt_felhasznalo_437387
    2007. január 12. 18:278719.

    Plusz az aloe nagyo jó nyugtató,gyulladáscsökkentő és hidratáló is,pattikra,sebekre,égésre,nagyon sok mindenre jó!Viszont a levelében van egy vékony sárga hártya belül,ezért ha vki teát akar belőle csinálni,v egyéb módon szeretné fogyasztani,vigyázni kell ezzel a résszel,mert hasmenést okoz. (bár ezúton méregtelenít is  )

    És csak egy kis javítás,nem szenyózás: a bőrnek póRusai vannak,az elemnek vannak póLusai 

    előzmény:
    Zsizsik (8715)
    2007-01-12  13:38
  86. Torolt_felhasznalo_196721
    Torolt_felhasznalo_196721
    2007. január 12. 18:008718.

    BB-t én is beszedtem 4 dobozzal,kb.arra volt jó,hogy a körmöm meg a hajam megnőtt a sok vitamintól.Még mindig nem létezik mellnövelő kapszula.Amiben még én is hiszek,az a Pőre által használt mellpumpa,mert a 20 ezres sem jó,azt írták sokan,hogy aki megvette,mégis áttért a drágábbra.Érthető,nagyobb teljesítmény,nagyobb hatásfok.Én már mindent kipróbáltam,amit itt ajánlottak,de semmi eredmény. 

    Gyűjtöm a pénzt a mellpumpára.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  87. 2007. január 12. 16:198717.

    hello, lehet h ez a sokminden bennevan, de az én német nyelvű dobozomon a leírtak vannak feltüntetve.

    gondolom az összetétel címszó alatt fel kéne tüntetni ezeket a "gyökereket" is, ha tényleg bennevannak.

    és azt is odaírtam h 1 db BB adagjai a leírtak (bár lehet h ezt nem neked címzem)

    előzmény:
    Szibita (8710)
    2007-01-12  10:06
  88. 2007. január 12. 14:128716.

    Nem azt mondtam, hogy nem működik a mellnövelés, hanem azt, hogy korlátai vannak.

    Pont azért írom meg a sikeremet, mert úgy láttam, nem sok kismama járt erre, akinek hasonló céljai-sikerei lettek volna, viszont szeretném, ha tudnák, hogy lehet segíteni a dolgon és NEM KELL elfogadniuk a kialakult állapotot..

    De nem akarok ennyire belefolyni, mert az én esetem viszonylag ritka ebben a fórumban - vagy legalábbis nem közölték a lányok, hogy hasonló cipőben járnának - úgyhogy nincs jogom megítélni a helyzetet, még csak most kezdtem a kezelést, csak el akartam mondani, hogy már most HATÁSOS. 

    Ennyi...
     

    előzmény:
    szdorca (8714)
    2007-01-12  13:26
  89. 2007. január 12. 13:388715.

    Ezt olvstam most az aloéről:

    Az aloé vera serkenti a fibroblastokat (kötőszöveti sejt (fibrocyta) fiatal alakja - a fordító), vagyis a sebek gyógyulásáért felelős bőr sejteket, valamint a kollagén termelést, azon fehérjéét, mely szabályozza a bőr öregedési folyamatát és a ráncosodást. A bőr négyszer gyorsabban szívja magába az aloé verát, mint a vizet; segíti nyitva tartani a bőrpólusokat és átadni a nedvességet és a növény tápláló anyagait.

    Eléggé jól hangzik...  

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  90. 2007. január 12. 13:268714.

    Teljesen igazad van, csak akkor ennek a topicnak nem  "a mellnövelés" , hanem "a mellformálás" címet kellett volna adni. Mert aki gyanutlanul betéved ide, hajlamos azt hinni hogy létezik ez a lehetőség is.

    előzmény:
    Zsizsik (8713)
    2007-01-12  13:15
  91. 2007. január 12. 13:158713.

    Persze, nem sokan számolnak be sikerekről, mert mindenkinek mást jelent....

    Én már most kifejezett javulást látok - DE! nálam a szoptatástól összeesett mellen kellett segíteni és nem a természet adta méretet NÖVELNI több számmal!!!! Én már most elégedett vagyok, mert újra akkorák, mint régen. Most azon vagyok, hogy megtartsam ezt az állapotot, illetve min. 1 hónapig folytatom a kezeléseket és a kúrát, hogy tartós eredménye legyen.

    Őszintén szólva nem hiszem, hogy 1-2 melltartóméretnél többet lehetne javítani alaphelyzetből, tehát amikor már valakinek kialakult a mellmérete. Szerintem maximum a fiatalkorban folyó mellnövekedésre lehetne ezekkel a természetes anyagokkal (len és görögszéna) rásegíteni. Szerintem.. Ez persze az én véleményem.  

    Ja, ma elkezdtem valami újat! Van itthon egy aloe vera növényem és annak a leveléből vágok reggelente. Az így nyert gélt hozzáadom a Sunfleur krémhez. Ismerve a növény bőrre gyakorolt számtalan előnyös hatását, biztosan "rásegít" a regenerálódásra ott bent..

     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  92. 2007. január 12. 10:308712.

      Hát ez nagyon vicces.... Vitaminokat szedünk a cicinkre 

    Akkor nem csoda hogy még senki nem tudott beszámolni 1-2 kosárnyi mellnövekedéssel.

    Csak azt a sok pénzt sajnálom rá amit kiadtam. Ennyi erővel a centrumtól is várhatnék hatást.

    Ha nagyon öszinte akarok lenni.... mi ota is van ez a forum ? És eddig még senki  vagy csak nagyon kevesen számoltak be látványos növedekéssel.

    Engem ezek a tabletták meg maszirozok már nem tudnak meghatni  sajnos...

     De!!!! ha valakinek van tapasztalata (SZEMÉLYES) a vákuumos mellpumpáról ( és itt nem a 10-20 ezer ft-s kütyükre gondolok, hanem a komolyabbakra ami pl  100 ezer felett van)  akkor légyszi irja meg. Akár szalonba használta akár otthon. Mert ebben még látok egy kis realitást és ezt még szivesen kiprobálnám.

    Előre is köszi. Várom a tapasztalatokat mert nagyon érdekelne.

    előzmény:
    héroine (8705)
    2007-01-11  12:32
  93. 2007. január 12. 10:098711.
    Ja, és ha emlékezetem nem csal, akkor a Centrumból napi egy szem az ajánlott mennyiség, a BB-ből viszont 2 db/nap.Szóval úgy már közel egál a vitamin és nyomelemekből is.
    előzmény:
    Szibita (8710)
    2007-01-12  10:06
  94. 2007. január 12. 10:068710.

    Most lehet én nem vagyok képben eléggé, de én úgy olvasom, hogy a BB-ben van ezeken kívül még: trigonella mag, tökmagpor, édeskömény, tirozin, jamszgyökér, barnamoszat, damiana, angyalkagyökér, avena sativa, komló.

    Ezekből szerintem a Centrumban nemigen van. Vagy tévedek?

    előzmény:
    Meetus (8706)
    2007-01-11  16:17
  95. Torolt_felhasznalo_437387
    Torolt_felhasznalo_437387
    2007. január 11. 21:268709.
    Szia! Kicsit olvass vissza,már ezen az oldalon is találsz sok módot a tea elfogyasztására-készítésére! 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  96. Torolt_felhasznalo_711911
    Torolt_felhasznalo_711911
    2007. január 11. 18:598708.
    Sziasztok, ti a görögszénamagot hogy szoktátok fogyastani és aki használja attól kérdezném, mennyire hatásos?
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  97. Torolt_felhasznalo_914247
    Torolt_felhasznalo_914247
    2007. január 11. 17:098707.
    Mért vannak a mellplasztika fórumon majdnem tízszer többen?!
    Ezt nézzétek: http://www.tv2.hu/magellan/cikk/21385/
    Szerintem ez a cikk a B2up meg hasonló csodasezrekre vonatkozik

    És a fórumon azért lehetnek többen,mert a többségnek nem elég egy kosárméret változás,hanem abnormálisan nagyot akarnak a testükhöz képest...talán

    Állitolag van egy limit is,aminél tovább már nem nő a mell, bármit szed az ember.

    Én nemrég kezdtem el szedni lenmagolaj kapszulát,szójalecitin kapszulát, és iszom hozzá görögszénamag teát is,és van kigelia africana tartalmú kenőcsöm is. Ez már igy önmagában is elég sok
    Ami aggaszt: Szedek fogamzásgátlót
    Szerintetek ez igy nem tul sok??????Lehet valami káros hatása?
    Azért nem aggódom anynira mert a fogamzásgátlót leszámítva természetes anyagokról van szó ami elvégre nem lehet egészségtelen

    Ha ettől nem nő akkor elértem a saját kis limitemet,ami szívás és már csak plasztika jöhet szóba...
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  98. 2007. január 11. 16:178706.

    Ezek szerint a Centrum (vagy akár az Actival) tabletta hatásosabb a BB-nél?! Minden összetevőből több van benne, úgy nézem. Azt pedig nem hinném, hogy a feszesebb, nagyobb mellekért a vitaminok, nyomelemek egy rögzített arányára lenne szükség.

    Szedtem régebben Centrumot, de őszintén szólva nem vettem észre, hogy nagyobbak lettek volna tőle a melleim. Mindenesetre biztosan jó reklámfogás lenne a cégnek, gondoljatok bele: az egészséges, D kosaras cicikkel megspékelt szervezetért.  

    előzmény:
    héroine (8705)
    2007-01-11  12:32
  99. 2007. január 11. 12:328705.

    szervusztok

    korszakalkotó hozzászólás ez , van egy kis időm így leírom nektek rövidke kutatásom eredményét. a csatolt képen láthatjátok a táblázatot a BB-kapszuláról, és más termékekről. hangsúlyoznám, h nem akarok senkit lebeszélni a BB-ről, én magam is szedtem 3 haónapig, de azért érdemes elgondolkodni a látottakon.

    a B-MAX-ot az Oriental Herbs Kft. gyártja, u.az,mint a KK-t például. A szórólapot róla egy gyógynövényes adta, miután vettem lenmagpelyhet, és jól rácsodálkoztam a tartalmára. Az összetételt pedig, hogy miből mennyit tartalmaz pontosan, nem tudom. Az árát sem tudom, mivel csak este itthon olvastam el és nem kérdeztem meg az eladót. Szerintem én venni fogok ilyet, E- vitamint meg szedek máshogy mellé.

    itt a honlapja:

    http://www.drchenpatika.com/2-bmaxmultivitamin. htm

    én úgy másfél-két hete szedek Centrumot, és bár lehet h pl. a KK-tól, vagy vmelyik másik használt cucctól, de érzem h feszül, nő a mellem! (már meg is dícsérte a párom&nbsp. csak kíváncsiságból olvasgattam h mi minden van benne, és összevetettem a BB leírásával...és láss csodát!

    mit szóltok mindehhez? kíváncsi vagyok a véleményetekre!

    sok sikert mindenkinek 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_603598 (0)
     
  100. Torolt_felhasznalo_322513
    Torolt_felhasznalo_322513
    2007. január 9. 19:108704.
    szerintem a lenmagolaj ugyanolyan hatasos mint a gorosszena mag, marmint mellnoveles szempontjabol. mind2tartalmaz fitoosztrogent. ezen kivul egy csomo minden masra is nagyon jo.  de szerintem se eroltesd a lenmagolajat ha nem birod. igyal teat. ha jol kiazik a magbol minden akkor nagyon rossz keseru. de en belarakok vagy 4nagykanal mezet, es egesz jo lesz;-)
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_203862 (8690)
    2007-01-08  18:33

Címlap

top