Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
MENEDÉKHÁZ Középkortól ..
2005-05-02 13:381.
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38
Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
Köszönöm az időt amit küldtél. Látod sokat segitett, mert most már ide tudtam jönni a gép elé Tudod nem a hegek miatt aggódom, hanem hogy már a műtét után is lehetett látni, érezni, hogy nem sikerült. Mostanra már ki is derült, hogy ténylegesen nem sikerült. Remélem a részletesebb viszgálatok majd mást mutatnak, de nincs sok remény rá.
Látom annyira megtetszett a diótörő hogy már bérmunkát is vállalsz Ha gondolod jöhetsz hozzám is.............rengeteg még mindig a dióm...........csak meg kéne törni valakinek..........de én csak egy senki vagyok
Puszzzzzzzz Erika
Szia Marika!
Köszönöm a segitséget, de macsekom nincs. Sajnos macskaszőr allergiám van. De viszont sikerült megnevettetni. Olyan aranyosak voltak úgy csupa vizesen............
Puszillak Erika
Hello PiciJulika!
Imádom a laza szövegedet! Csak úgy beugrottam" egy Pici időre" és el kellett dőlnöm a nevetéstől a fájós derekammal! Látjátok gyerekek, ez jobban gyógyit mint a C Vitamin!!
Jó csevegést !
Gabikám mi bajod van az órákkal?
Julikám hagyd a csudába azt a boritékot, ha nem akar villogni. Majd a vejed segiteni fog biztos.
Erika gondolatban veled vagyok és megprobálok segiteni. Remélem nálad is beválik az amit annak idején Ancsa mütétje idején csináltunk.
Bizsukám, aranyos vagy. A Te és Gabika segitőkészsége mindig átsegit minket.
Picikém!!
Nem tudom,hogy kinek van bejelölve ,és kinek nincs!!Ez csak magamnak van.Minden üzinél már automatikusan jelölöm,és látom,hogy van rá válasz,vagy nincs!!
Puszi
Láttod Szécsike, miért titkolódzól. Igy véletlenül kell megtudnunk, hogy Te is Ildikó vagy.
Névnapod alkalmából nagyon jó egészséget, sok örömet és boldogságot kivánok. Anna
Szia Annácska, köszönöm, már sokkal jobban érzem magam!
Megvárom, amíg jobb idő lesz, csak aztán kertezek. Te is légy óvatos, olyan becsapós még ez az időjárás!! Legyen szép napod! Bors Évi
Ez főleg akkor nagy előny,ha vakitől kérdezel.és kiváncsi vagy a válaszra gyorsan,így megtudod az nélkül,hogy végig kéne szaladni az oldalakon.Puszillak
Nem áztál el?Nekem is ki kéne mennem a kertbe,de itt nincs kintre való idő!!
Hali!
Sajnos nem vagyok egy számítógépes agy.Így igazán segíteni sem nagyon tudok,pláne neked nem I Explorer van a gépeden.Csak akkor tudok belekotyogni mit kell tenni,ha azonos a programunk.Ott is akkor,ha már én is tudom. A barátnőmet szoktam "instruálni",de nem mindig bírja cérnával.Azért súgok ha tudok valamit!!!
Tényleg nagyon szép,csak azt sajnálom,hogy az előtte levő szöveget nem értem!!Pedig arra is kiváncsi lettem volna.
Puszillak
Kint voltam a temetőben, ma van Édesapám halálának 5 éves évfordulója. Vittem szép szegfű csokrot. Csak a viágot vettem, a fenyőt, zöldet itthon kötöttem. Szép lett.
Nem tudod átállitani a piroskát zöldre?
Egy kicsit jobban vagyok, fáj ugyan még a fejem, de most bekapok valami gyogyót.
Köszönöm az ujabb jókivánságokat
Sok szeretettel én is ugyanazt kivánom Nektek.
Az ebéd egy része kész!! Még krumplit sütök mire jönnek a dolgozók!!
Brassóit csináltam.
Már biztos kaptál névre szóló topik írást,de azért,küldök én is!!
Puszillak szeretettel
Szia!
Neked is nagyon köszönöm a jókívánságokat és azt az aranyos kis kutyust, amit küldtél nekem, nagyon örülök neki.
Hát bizony így van ez ha két egyforma nevű hölgy jön össze, akkor valamit ki kell találni, hogy meg lehessen őket különböztetni egymástól.
Most már megyek, mert 1 órakor elmehetünk, sietek a fodrászhoz, hogy szép legyek.
Kellemes hétvégét kívánok:
Puszi: Szécsike
Szia Szécsike! Látod milyen rövid eszem van. Ezt már el is felejtettem.Most azonnal beírom a könyvecskémbe,addig vissza sem olvasok .Én is azért lettem Julcsi , megyegyeztünk Picivel ő lett a Julika Zsuzsi is kettő van.,azért lett Bizsu a Bizsu Zsuzsi és még van a Pötyi Zsuzsi .aztán Anna-Ancsa
N é v n a p o d a l k a l m á b ó l s o k b o l d o g s á g o t
K í v á n
J u l c s i Juli Julika Julcsa
Sziasztok!
Mindenkinek nagyon szépen köszönöm azt a sok jókívánságot, amit kaptam.
Legyen kellemes a napotok és a továbbiakban is jó időtöltést kívánok ami még ebből a csonka hétvégéből hátra van.
Most lemegyek ebédelni, utána nem sokára mehetünk haza, megyek a fodrászhoz és a továbbiakban intézem a dolgaimat még.
Hétfőn jövök.
Addig puszilok Mindenkit: "Szécsike"
Szia Pici!
Na villog a borítékod? Én vagyok a próba!
Kedves errykém!
Nagyon szomorú lettem, amit írtál. Veled érzek tiszta szívemből, sajnos mást nem tehetek!
Kívánom, hogy forduljon minden jóra, szépre! Aggódó szíved nyugodjon meg!!
Minden jót kívánok!
Sziasztok!
Gabika, mama, és mindenki!
Örülök, hogy tetszett a cikkem!! Aggódtam, hogy nem tudjátok elolvasni, de azért valamilyen formában sikerült!!
Remélem, hogy mindenkinek jól telik majd a hét vége. Itt nálunk borongós, esős, nem szeretem idő van!! Reméljük, hogy majd az ünnepre kiderül az ég mindenki felett...
Ez a gerbera pedig vendégségbe ment a rokonokhoz...
Én is ölellek borsika, szívem minden melegével.
A többi Menedék lakóit is. Sajnos az idő nem a legjobb! De, lássuk a szebb oldalát!! Eső kell a földnek, nagyon szomjas, hogy nem volt hó az idén!!
Legyünk derűlátók!! Az Élet mindenhogyan szép!! Úgye, igazam van?
Itt pedig egy kakukktojás! Megtaláljátok?
Szécsike---Ildikó!!!
Névnapod alkalmából kívánom,mindent érj el az életben,amit szeretnél. Sok boldogságot és jó egészséget!
Szeretettel:Bizsu
Szia Ancsa!
Köszönöm. Csak így tömören,egy sallang mentes szóval.Úgy érzem nem tettem semmi különlegeset,csak amit a szívem diktált.Amikor úgy gondoltam,hogy az együttréző szavak segíteni tudnak.Nagyon örülök,ha segítettem,segíthetek a testi és leki nehézségek elviselésében.A Domingos számot már régebben begyűjtöttem,mert már egyszer feltetted itt a Menedékben,és nem nyugodtam.Letöltöttem media playerrel.Már többször meghallgattam. Azért most is végig néztem.Igen közvetlen egy művész,nagyon szép hanggal.
Szép napot és hétvégét kívánok.
Puszi:Bizsu
Köszönöm kedves Anikó! Egy hozzáértőtől jól esik...
Legyen szép napod!
Franci-Ildi, Szécsike-Ildi!
A gportálon készen vár Mindenkit egy, a szülinapinál kicsit nagyobb, kicsit másabb
zenés-csokor!
Boldog névnapot!
Ma én is kaptam Tőletek, mert nagyon-nagy szükségem volt erre a néhány óra zenehallgatásra, nagyon rám fért egy kis nyugalom. Köszönöm Nektek!
Ancsa
Erikám!!!
Időm nekem se sok,de ha van macskád,a fürdetést vállalom.
Puszillak
Szépségért nekik is meg kell szenvedni!!
Nem tudom segítettem-e,de remélem legalább egy mosolyt ki tudtam csalni!!
Puszillak
Bár nagyon jól érzem itt magam ,pizsiben,de felébredtek a "kicsi" uncsik!!
Megyek hasznossá teszem magam.
Amint tudok jövök Marika
Mindenkinek nagyon szép derűs napot kivánok!!!!!!!!
Most csak ennyire van időm, mert hiv a kötelesség, de remélem délutáni pihenésként ide tudok ülni a gép elé. Szeretném megköszönni a kedves soraitokat, nagyon jól esett a szivemnek, lelkemnek. Délután megválaszolom a leveleket, mert most nincs idő. Ha valakinek van felesleges ideje, legyen szives rám gondolni egy kicsivel.......és elküldeni......akár postagalambbal is............
Puszillak benneteket Erika
Anna!!
Nálam már gyógyulóban vannak,a lányom és Edina is.Mi többiek tartjuk magunkat!!
Elolvastam én is (na némi gyors olvasással) tejszinke beírását.
Az,hogy ez leplezetlen piramis játék az egyértelmű!!Illusztrálja is rajzokkal!!
Egy dolog maradt le a szövegből,pedig vártam,hogy ott legyen a végén!
TILOS piramis játékot csinálni.
Csodálom,hogy bent maradhat a net-en.
Remélem ma már mindenki hallott róla annyit,hogy nem megy bele ilyen dologba.
Puszillak
NAGYON BOLDOG NÉVNAPOT KIVÁNOK!!!!!!!!!!!!
Sziasztok!!
Nálunk is szomorú esős idő van,pedig szerettem volna a kertben ügyeskedni egy kicsit!!
Picikém!!!
Úgy küldöm el a hozzászólásaimat,hogy bejelölöm a "Kérek értesítést ha valaki válaszol a hozzászólásomra"Így ha nem is tudok mindent elolvasni,aki személyesen nekem ír,azt jelzi a boríték villogás,tehát biztos elolvasom!!!!
Próbáld ki!!!!Így szoktam meg elejétől fogva,így ha máshol olvasgatok akkor is látom,ha megszólított valaki!!
Puszillak
Te kis ünnephalmozó NAGYON BOLDOG NÉVNAPOT KIVÁNOK!!!!!!!!!!!!
Szia Ildikó!!
Névnapod Alkalmából,sok puszit küldök,
minden jót kívánok neked Marika
Sziasztok Mindenkinek!!!
Ritka pillanat mostanában.Nem rég ébvredtem,a kávémmal ide ültem,mielőtt elkezdem a tennivalómat.
KEDVES ILDIKÓ!!!!!!!
Névnapod Alkalmából teljesüljön minden kívánságod szerint!!!
Sok puszit küldök Marika
Szécsike-Ildikó!
Most már megjegyeztem, tehát fogadd el a www.gportal.hu/komolyzenekedvelok portálon Nektek, Ildikóknak összeválogatott dalokat. Ha sikerül néhány kellemes percet szereznem a hallgatásukkal, akkor én is ajándékot kaptam Tőled!
Ancsa
Bizsukám!
A sok-sok türelmedért, megértésedért és még sorolhatnám mi, mindenben jelent nekem nagyon sokat a barátságod, nézd mit találtam. Tudom hogy Neked ez a felvétel legalább annyira "értékes" lesz mint amiért nekem elfutotta a könny a szemem és rögtön elhatároztam, hogy elküldöm Neked.
Bocsi Lányok! hogy mindezt nem privát levélben teszem, de hátha akad, aki szán kb. 8 percet, hogy meghallgassa a beszélgetés után következő dalt. 4,29 percnél kezdődik a dal. ÉRDEMES MEGVÁRNI!
Bizsu-Zsuzsi!
Mentsd el, tudom hogy örömöt szerez!
A dal címe:
I Couldn't Live Without You For... 1983, I Couldn't Live Without You For A Day
Nem teljesen száraz szemmel:
Ancsa
Szia!
Azért nem tudtátok, mert amikor csatlakoztam Hozzátok már volt egy Ildikó és akkor azt mondtam, hogy én leszek Szécsike és akkor így nincs kavarodás. Hát így lettem Szécsike, egy kicsit érdekesen jött ki, hogy becézgetem magam, de nem jutott hirtelen más eszembe, és ez rám ragadt.
Ezúton szeretnék minden jó kívánságot és szép képet megköszönni amit kaptam. Nagyon örülök neki.
Sziasztok.
Ugye nem baj, ha nem külön külön, majd később talán sikerül, most még nem.
Próbáltam összeszedni, hogy válaszolok nektek egyenként, de nagyon sok lenne. Mindent megérdemeltek ezt is, de ugy fáj a fejem. Remélem később
jobban leszek.
Mindenkinek nagyon szép napot kivánok. Nálunk ma sincs még köszöntős ünnep. Nem engedünk ide senkit sem, nem akarjuk, hogy betegek legyenek. Tomiék, barátnőmék, sógornőmék, testvérem mind el lett küldve.
Pedig már készültem rá.
De nagyobb baj sose legyen. Igaz?
Megrikattatok, nagyon meghatódtam, ekkora szeretetben nem volt még részem.
Köszönöm a képeslapokat külön is. Ancsának a zenéket. Nagyon megható. Szóval bőgök na.
Sok puszika és köszönet Ildi
Nem is tudom szavakba foglalni a boldogságomat.
Majd később még jelentkezem. Már egy órája itt vagyok, olvasok.
Közben telefonon is köszöntöttek.
Ugy néz ki talán ma fordulónapot vett a betegség, és jobban leszünk.
Puszika mindnyájatoknak.
Látod Pici!
Ezekszerint mégis csak igaz, hogy a zene a legjobb gyógyír ?
Hallga csak ezt a dalt? nosztalgia a javából igaz?