Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2016. május 20. 06:17249901.

    "..kipattanok"  ...hű, ..nem leszek kész. Mit is akartam mondani? ..sajnos elfelejtettem. 

  2. 2016. május 20. 06:13249900.

    Jóreggeeeelt! Szép napot kívánok Mindenkinek!


    Julika, ébresztő, készülnöd kell, ..el ne késs a fodrásztól. Helyben van, vagy buszozol? Szép legyél ám! Ügyes voltál a szőlő metszéssel. Majd kapsz dicséretet ZSUZSITÓL. Bocs, fölakadt. 


    Itt szép idő van, már süt a napocska, kinek küldjek? ...megyek fél 11-re megint a kezelésemre, visszafele megnézem a piacot, és a helyi hétvégi műv.ház műsorát. Tegnap már nem volt rá időm. 


    ..ez itt kávé, ..tejszinhabos, .. ...ez meg kapucsínó. Ha valaki esetleg kér, -vesen megkínálom!! Minden nap egy lángosos büfé előtt megyek el. Azt a jó illatot! Ma viszek egy mü.a. dobozt és veszek egyet.  Nem érdemes 1-2 db-ért neki állni sütni. Az egész család fogyózik. Csak nyeldesnének szegények,..meg amúgy sem sikerülne nekem olyan "strand"-osra. 


     


     

    előzmény:
    Picivirág1 (249897)
    2016-05-19  19:26
  3. 2016. május 19. 21:56249899.

    Elképesztően jó versenyeket láttam ma úszásban, de nagyon fájok, ezért el búcsúzom, jó éjszakát!

  4. 2016. május 19. 21:37249898.

    ŰŰŰŰgyes vagy Julika!


    Én egyszer a futórózsát metszettem meg és azután mindig, mert gyönyörű lett.

    előzmény:
    Picivirág1 (249897)
    2016-05-19  19:26
  5. 2016. május 19. 19:26249897.

    Lányok!


    Én olyan büszke vagyok magamra. Én metszetem meg Zsuzsi szőlőjét. Úgy izgultam, mint az érettségin, hogy el ne rontsam, bár azon csak javítani lehetett...Tavaly az egyik oldalon semmi szőlő nem volt csak, egy nagy káosz. Most olyan szépen mutatkozik...de sok munka lesz még, legalább két év, hogy úgy fusson, ahogy én akarom Egy pasi metszette, aki szerintem nem ért hozzá, anyósom volt az utolsó értő, aki úgy metszette ahogy kell. Én tőle és a férjemtől lestem el..én olyan hályog kovács vagyok, a magam feje után is megyek és bejönItt még nagyon jó az idő. Zsuzsi kutyái majd felborítottak, úgy örültek nekem ,,Csicsi és Töfi már le is feküdtek, Pici még kíváncsiskodik a kapunál. Van kutya bejáró, majd ha akar ő is elalszik. Nincsen tök sötét mert a halaknál világítás van. reggel korán megyek  hozzájuk, mert háromnegyed 8 ra fodrászhoz vagyok bejelentve. 

  6. 2016. május 19. 18:58249896.

    Nálunk elsötétült az ég alja...villámlott, dörgött és ömlik az eső.


    Pedig már kezdtek a virágaim felszáradni.


    Én a pizzából ennék egy szeletet, olyan guszta!


     

  7. 2016. május 19. 18:04249895.

    Én is köszönöm a finom uzsonnát! Mivel éppen most vacsorázom (az ebédszállításból megmaradt a fele estére), majd a tortákat fogom megdézsmálni.

    előzmény:
    Nusimama (249890)
    2016-05-19  15:53
  8. 2016. május 19. 17:54249894.

    ....szóval, voltam a kezelésen, a kormányablakban, ahol lefotóztak és megcsinálják az új szig.-mat,  - majd értesítenek és be kell menni érte, - és vettem elemet a fülkütyümbe. ^+ a temető, és kész. Kész lett a lábam is. Eldőltem, mint a fa, ebéd után. Aztán egyszerre két könyvet is olvasok az E-bookomon, egy fantasztikusat és a Négyszögletű kerek erdőt. Ez utóbbi nagyon édes. 


     


     

  9. 2016. május 19. 17:20249893.

    ANNUSKA MINDENt megettem. Egy morzsa sem maradt. A kávé különleges volt. Kéne egy igazit főzni. 10 p. alatt meg van. Jól vagy kedves? Lányok, Fiúk, jelentem ma sokat végeztem: ..később leírom, a töltöttségi szintem alacsony. : - ((

    előzmény:
    Nusimama (249890)
    2016-05-19  15:53
  10. 2016. május 19. 17:00249892.

    Annuska, bizony nem szabadna belevágni hosszabb munkálatokba.


    Amikor ott vagyunk a munka közepén nagyon nehéz abba hagyni, így ismerjük, amit te is tudsz.


     


    A neurológus  már tavaly is megvolt, de sok segítséget nem kaptam. Nem is tudom mi lenne a segítség.Varázspálca ...... piri a parádé, csilicsalavári hipp és hopp... tünj el fájdalom legyek egészséges.


    Ezt tudom csak elképzelni..... csak elképzelni. Gyogyók nem használnak.


    Holnap bőrgyógyászat...... talán itt a szokásos lesz csak.


    Szép idő van, remélem megszárad a két mosás.


    Még jó, hogy nem teknőben kell csinálni mint régen.


     

    előzmény:
    Nusimama (249890)
    2016-05-19  15:53
  11. 2016. május 19. 16:25249891.

    Köszönöm a finom uzsonnát


    Itt egyenlőre gyönyörű idő van. nemsokára átmegyek Zsuzsihoz, a kutyákra, cicákra nézni. Pesten vannak Marikával Andre Rieu koncerten. Ezt kapta Marika Zsuzsitól a 70, születésnapjára. Fönt is alszanak, mer nagyon későn van vége a koncertnek. 


    Iluska!


    Gratulálok a diplomás unokádhoz. Hihetetlen, hogy elszalad ez az idő. És akkor most hogyan tovább??? 

    előzmény:
    Nusimama (249890)
    2016-05-19  15:53
  12. 2016. május 19. 15:53249890.

    Szervusztok


    Már megint csak délután értem ide. Azért hoztam Nektek egy kis uzsonnát. Jóétvágyat.


    Ildikém, sajnálom, s együttérzek veled és minden fájos barátnömmel, mivel ezek a gondok szinte tehetetlenné teszik az embert. Remélhetőleg a neurologus segiteni tud majd.


    Borsikám, a azért csak komotosan, megfontoltan közlekedj.


    Sacika tényleg alaposan meg lett vágva szegény fa, de a természet csodálatos és a megújulás biztos.


    Remélem kiránduló barátnőinknek Magdika, Ilike kellemes napjuk van.


    Itt délelött nagyon kellemes idő volt. Most viszont csepeg az eső és szokás szerint fuj a szél. Ki is használtam a szép időt és gyomláltam, tisztitottam a kertet. az eredmény meg is van alig birok mozogni. Persze én vagyok a hibás, mivel   tudom, hogy legalább óránként kellene 10 perc pihenöt tartani, de amikor az ember bele lendül a munkába nincs megállás. azt hiszem ezt Ti is ismeritek.

    előzmény:
    franci47 (249889)
    2016-05-19  15:41
  13. 2016. május 19. 15:41249889.

    Elküldtem a végéig 16 részig. Jó szórakozást.


    Remélem rendben odaért.


    Egész délelőtt kint dolgoztam, aztán mint mostanában mindig, kicsit lefeküdtem, hogy a gerincemet kinyújthassam.


    Borsikám köszönöm, hogy megnézted amit felraktam.


    Sacikám ma én is fürészeltem, orgonafát is, mert sok ága elszáradt.


    Remélem a kirándulók jól érzik magukat.


     

  14. 2016. május 19. 14:52249888.

    Én is megkaptam, köszönöm.

    előzmény:
    franci47 (249886)
    2016-05-19  14:40
  15. 2016. május 19. 14:43249887.

    Megjött a folytatásKöszönöm!!!

  16. 2016. május 19. 14:40249886.

    Julika, elküldtem a 11 részt, hogy tudd nézni, a többit majd egyben.

    előzmény:
    franci47 (249885)
    2016-05-19  14:36
  17. 2016. május 19. 14:36249885.

    szia  Picikém.


    Már elértél a 10 részig?


    Akkor gyorsan feldobok neked pár részt, bár most töltöm a 15 részt.


    Írj erről.

    előzmény:
    Picivirág1 (249884)
    2016-05-19  13:12
  18. 2016. május 19. 13:12249884.

    Sacika!


    Ne sirasd!!!!nagyon szépen ki fog hajtani szebb lesz min "új korában". 


    Várom Ildit a film folytatásával.!!!!!

    előzmény:
    silinga (249880)
    2016-05-19  09:13
  19. 2016. május 19. 11:41249883.

    Csak mert unatkoztam..megkerestem a képet a megnyírt fánkról.


    Persze Saciék fája nemesebb, kényesebb mint egy ártéri fűz..vagy mi.


    A következő évben már földig értek az ágai.

  20. 2016. május 19. 11:22249882.

    Sziasztok!


    Jót nevettem Saci félreolvasásán, de úgy is lehetne értelmezni.


    Saci majd fényképezd le ha kezd hajtani a fád.


    Domaszéken nekünk is volt egy hatalmas fa az udvarban..valami fűzféle.


    Annyira szép volt, de évek multán annyira megnőtt ..rálógott a tetőre és az egész kertet beárnyékolta.


    Na azt vágattuk ilyen "csonkra".


    Ahányszor kimentem a kertbe..majd elsírtam magam..olyan borzasztó volt a látvány, de olyan szépen kihajtott..szebb lett mint volt!


    Magdi és Ilike úton vannak..érezzék jól magukat!

  21. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. május 19. 10:03249881.

    Jó reggelt, szép napot mindenkinek!


    A reggeli ténykedésem után most jutottam ide. Inkább csak csoszogtam. Kerülget a szédelgés.


    Nálunk nagyon jó idő ígérkezik, szépen süt a nap, enyhe szellő van.


    Füvet kellene nyírni, de Lacinak én nem engedem, nekem meg ő... ha nem megy, majd megvárjuk vele hétvégén a gyerekeket. Ha ők sem, akkor még mindig megpróbálhatom. Erőszakosabb lennék és határozottabb, ha jobb lenne a kondim. Ha összeszedem magam, még ebéd után is elkezdhetem. Azt hiszem, ez lesz. Lacinak az erős gyógyszerek hatására már ne olyan erősek a fájdalmai, de azért meg vannak, mozgásnál feljajdul.


    Laci kedvence lesz ebédre, tejberizs meggybefőttel. Én zöldségezek. Tegnap ettünk húst, tejfölös tokányt. Várjuk hétvégére Tündééket, remélem nem jön senkinek közbe semmi. Most jó és javuló időt ígérnek.


    Várom a csomagküldőt, a nyomtatóba rendeltünk patront. Sajnos ez a win 10 nem kompatibilis vele, sok problémám van a nyomtatással. A pokolba kívánom ezt a win10-et! Most itt foglalja a helyet egy bazi nagy nyomtató + szkenner, aztán nem tudom használni! A böngésző mindig átáll automatikusan az általa ajánlott alapértelmezett böngészőre az Edge-re. Nagyon utálom, nagyon primitív. Akkor meg kell keresnem a lehetőséget, hogy újra a Firefox legyen az alapértelmezett. Nem szeretem az ilyen erőszakos, önműködő hülyeségeket. A nyomtatóval is ezt csinálja. Alapértelmezetté tesz egy nem létező nyomtatót, aztán azt is át kell állítani. Mindig van valami amin bosszankodni lehet.


    További kellemes, fájdalom mentes  napot nektek,

  22. 2016. május 19. 09:13249880.

    Szép napot Mindenkinek!


    Verocska....örülök, hogy  jobb volt az éjszakád....talán majd követi a nappal is.....Jó, hogy írtál az úszásról, teljesen elfelejtkeztem volna róla.


    Ildikó...kösz a filmet, rendben letöltögettem....a Bence nagyon jól néz ki, szép sudár "gyerek"....amit még hangsúlyoz a mellette lévő alacsonyabb


    Ilike....gratulálok Mesinek.....mintha most kezdte volna a  és már elszállt a négy év......neked...igaz már nem hallod.....jó utat, fájdalom menteset és sok sok élményt..


    Magdi...biztos te is jól érzed magad és remélem sok mesélni valóval térsz haza..


    Pötyike...kicsit félre értettem elsőre a képhez írt szövegedet....Az első a barátnőd, akit nagyon vidámnak látok....a második képen a barátotok Lehel, és utána " a másik lüke pali"  ....látom a férjedet, jé ilyet csak nem írsz róla......aztán értelmeztem....


    Julika...ügyes vagy...te négyesével is tudsz töltögetni?!!


    Annuska...bizony egyre nehezebb lesz minden kimozdulás, vásárlás.....és főleg egyre pénz-falóbb....néha elgondolkodom, hogy hova teszem azt a sok megtakarítást, amit a rezsicsökkentés és egyebek eredményeznek...


    Borsika...neked teljen jól a sok járásod és találjál valami kedvedre valót a rendezvények közt...


    Anikó...kicsit kipihented e magad? Bár tudom keresel újabb tenni valóz..


    Erika....varrogattál ? Hozzám is jöhetnél, mindig félre rakom a javítani valót...aztán csak gyűlik...


    Gabi....hogy van Lacid? Neked nyugi, minden rendben lesz...


    Tegnap  rossz napom volt......Megfiatalítottuk az orgona fánkat.....azt hiszem már mutattam, amibe öt fajta van oltva....kicsit meg is sírattam muszáj volt, már árnyékolt a szomszédnak és az elnyilt virágokat sem értük fel levágni....., a párom szerint kihajt...délután konyhát takarítottam...jól el is fáradtam, derekam is tiltakozott....szóval semmi sem volt jó...


    Ma is folytatni kellene, de főznöm is kell....leves van tegnapról...kapros túrógombóc leves, friss idei kaporból...melléje karfiolos lecsó lesz, jobb ötlet híján....


    Szegény kis orgona fám.....

  23. 2016. május 19. 08:07249879.

    Szervusztok!


    Ez a gyógyszer ugyan alig csökkentette idáig a fájdalmaimat, viszont ma fél 8 után ébredtem fel, ami száz éve nem fordult elő. Tehát valamivel hosszabb ideig vagyok  nyugalomban.


    Napindítók:


    Az önbecsülésünk határozza meg, mit gondolunk magunkról, annak alapján vetjük meg a lábunkat a világban, és alakítjuk a kapcsolatainkat. Ha leértékeljük magunkat, nemtelen helyzetekbe keveredhetünk. Persze senkinek sem tökéletes az önértékelése, sőt, ez szituációnként változhat. De dolgozni lehet rajta. Időről időre fel kell tennünk magunknak a kérdést: ki vagyok én, mit akarok az élettől? Sokszor azért sodródunk bele valamibe, ami egyébként távol áll tőlünk, mert nem figyelünk befelé, a valós igényeinkre. Hagyjuk, hogy mások kívülről irányítsanak minket, ha tetszik, az orrunknál fogva vezessenek.


    Rados Virág


     
  24. 2016. május 19. 07:36249878.

    ..ma is nagyon szerettem, amivel megleptél minket Ildike. 


    Jaj, még ezt elmondom:  1. kipucoltam, és kimostam a porszívóm zsákját, ..valamint megragasztottam a zsínort  szigszalaggal.  2. a mosógépem ajtaja egyre nehezebben zár, mióta ráestem 1X. Ha elromlanak, ..mi lesz velem? :-((


     

    előzmény:
    franci47 (249864)
    2016-05-18  15:55
  25. 2016. május 19. 07:01249877.

    sziasztok, jóreggelt Mindenkinek! 


    Pötyike, Lehel 78?? nahát, és az Ildikó hány éves? milyen fiatalosak. Vagy jó a kép. Lajosod meg kamasz mellettük. Itt vagyok még egy kicsit, aztán mint mostanában szokott lenni - rohanok a dolgaimra. Elnézést, ha nem megyek mindenhova korábban, akkor elkések. Lelassultam, sajnos. 


    Kedves Ilike, ma nagyon érzékeny vagyok, kivül belül. Meghatott Emeséd tiszteletet érdemlő diploma fövege és talárja - jaj istenke, mennyit kellett ezért tanulnia a kis drágának. Gratulálok. 


    Megyek a szokásos kezelésre, de most fél 11-re. Aztán Kormány-ablak szig. ügyben időpont kérés?? ebben nem vagyok biztos, hogy így kezdődik, v. egyből el lehet intézni. Majd elválik.


    Visszafele helyi műv.ház, ahol a hét végi  3 napos rendezvények iránt érdeklődnék - érdemes-e kimozdulni. Az intézmény 30 éves fennállását ünnepelik majd. Akkor Teca barátnőmet is mozgósítanám. Persze, csak akkor ha nem üt be a mennykő rossz idővel, vagy    a  kínzó derékfájásommal. Tegnap kivételesen nagyon fájt. 


    Azt mondta R. lánykám, hogy anyukám, elég volt a tespedésből, itt a jó idő, kell hogy kimozdulj. Értettem. Igaza van. Csak birjam erővel az ő tempójukat. 


    Majd jövök, amikor tudok. Kívánok gyógyulást a gyengélkedőinknek.Vigyázzatok magatokra. Mindenkit szeretek. Ja, ....nem ám hogy szenvedek, amikor valahol várakozgatnom kell!!  ..Olvasom az E-bookom és álmodozom. Ájulat, micsoda modern témájú könyvek vannak! 


    De ez mind semmi! A Szilike unokám megmutatta az "okos" karóra videóját, ..csak pillogtam, hogy az miket tud!!  és hogy el vagyok én maradva! Természetesen ő olyat szeretne. Nnna, eleget meséltem, tűzök. Majd hagyjatok egy kicsit a reggeliből, OK? : - ))


     

    előzmény:
    potymama (249875)
    2016-05-18  21:29
  26. 2016. május 18. 21:35249876.

    Ilike, még egyszer gratula.


    JaJ de jól mutatnak ebben a talárban ezek a fiatalok.


    Egy emberről nem tudom, hogy letöltötte-e. De biztos belefér  még egy letöltés. Szerintem talán egyesével csináld.


    Jó kirándulást, fájdalommentesen járd végig az utat.


     

    előzmény:
    fili48 (249872)
    2016-05-18  20:33
  27. 2016. május 18. 21:29249875.

    Gratulálok Mesinek!


    Hazajöttünk a barátainktól, csináltam 2 képet..érdekes eddig soha se jutott eszembe pedig mindig ott a telefonom.


    1. Ildikó a barátnőm és kolléganőm.


    Tudjátok ő csípőficammal született, érdekes alig lehetett észrevenni a járásán..igaz sok műtéten esett át gyerekkorában.


    És most öregségére sajnos a lábai felmondták a szolgálatot..ezért lett tolókocsis.


    De ha éltetek jópofa, életvidám csajt.


     


    2. A két öregfiú. Lehel a maga kis 150 kilójával és 78 évével.


    És egy irtó lüke pali..ő is kolléga..a vihogásunk fő témája amikor Ildi elmeséli Lehel rémtetteit.

  28. 2016. május 18. 21:14249874.

    Nem volt kétséges, hogy lesz!

    előzmény:
    fili48 (249872)
    2016-05-18  20:33
  29. 2016. május 18. 20:58249873.

    Ilike! Mit végzett az unokád? - Nem tudok románul, ugyhogy... Nagy gratula!!!!!

    előzmény:
    fili48 (249872)
    2016-05-18  20:33
  30. 2016. május 18. 20:33249872.

    Most már köszönöm szépen Verocska!


    Láttam reggel is a gratulációdat,de akkor még nem volt meg a diploma,-és tudod hogy van??   :  hiszem,ha látom!


    Most mutatom...


    Köszönöm szépen Erika!...és képzeld! Egész jól tűrtem fájdalommal is,-még jól is éreztem magam a diploma osztás utáni közös ünnepi estebéden,igaz csaltam kicsit egy + gyogyóval,amit bekaptam útközben. Nagyon elment a nap. D.u.4 lett mire Váradról elindultunk,majd egy hangulatos étteremben kötöttünk ki. Mikor 6 után hazaértem,Árpi még nem jött meg a temetésről,csak úgy egy óra múlva. Azóta megsütöttem holnapra a fasírtot,és szendvicseket készítettem,-most pedig olvasom a nap történéseit.


    Micsoda gyönyörűséges muskátlikat,hangulatos fiatalságtól kicsattanó képeket hoztatok! Azok a csodálatos kék szemek??,


    Köszönöm Francikám a jókívánságaidat! Igen,azt fogom tenni,-meg nézem mindjárt újra,és ha nem működik a hang most sem,akkor újra letöltöm...-ugye belefér?-remélem már mindenki letöltötte,akinek küldted.


    Bizony Annuskám,én is csak néztem,hogy már diplomás unokám van,-nem kis elérzékenyüléssel olykor. Köszönöm szépen a jókívánságaidat,át fogom adni Mesinek mindenkiét!-azt pedig,hogy jól sikerüljön a holnapi kirándulásunk,én is nagyon szeretném! Remélem nem bosszulja meg magát az egymás utáni 2 erősebb nap,és Fortuna is kegyeibe fogad,némi jó idővel. 


    Reggel nem leszek,mert korán indulunk.Nem lesz sem bennünket érintő névnap,sem szülinap,-reggelit pedig remélem hoz valaki,-ugye?

    előzmény:
    veracsek (249847)
    2016-05-18  08:59
  31. 2016. május 18. 18:16249871.

    Ilyen JÓÓÓÓÓÓÓ!!!!!!!!!

    előzmény:
    franci47 (249870)
    2016-05-18  17:27
  32. 2016. május 18. 17:27249870.

    Annuska, sajnos már február óta ez van, ebben a hónapban van időpontom a neurológiára. nem remélek tőle a világon semmit sem./múlt hónapban próbáltam fájdalomcsillapítókat, de csak a gyomromat tettem tönkre, amit megértem kicsit helyrehozni/


    Néha megemlítem a fájdalmakat, de hiába mondom úgy sem lesz tőle jobb, sőt fájdalomcsillapítót sem veszek be, el kell tűrnöm, mert nem használ.


    Erősebben, aztán kicsit enged a szorításból, akkor azt hiszem itt a kánaán, de aztán egy nap után visszatér.  Sajnos a fiatalság már odalett, nem is az évek száma adja meg, hogy az ember egészséges vagy nem.


    Bejöttem a kertből, holnap lesz egy kis folytatás, ha a test engedi. Nem ám az idő?!!!


    Még el kell tennem a fenyőhajtást. Azt hiszem a mosás tovább tart,mint maga az eltevés.  Megtaláltam a receptet. Cukor fenyőhajtás rétegezve egy üvegben, és napra tenni.  Azt még nem tudom hány napra. Ha valaki csinálja akkor megírom.


    Julika, tegnap már belenéztem a 4. részbe, hogy jó-e, igen ott láttam, ........amit láttam.

    előzmény:
    Nusimama (249867)
    2016-05-18  16:20
  33. 2016. május 18. 16:45249869.

    A filmről beszélek...ne lepődjetek majd meg. ..én értetlenkedtem egy kicsit. 

    előzmény:
    Picivirág1 (249868)
    2016-05-18  16:23
  34. 2016. május 18. 16:23249868.

    Ááááá...már értem..csak annyira furcsa volt

    előzmény:
    Picivirág1 (249861)
    2016-05-18  15:10
  35. 2016. május 18. 16:20249867.

    Szervusztok


     Itt olyan semmilyen az idő. Hol süt a nap, hol beborul, de a szél változatlanul fúj.


    Ilike,  sajnálom, hogy  még mindig nálad is Veronkánál is olyan ragaszkodó a fájsz. Remélem a kirándulás fájdalommentes, szép és vidám ut lesz.


    Hihetetlen, hogy már a diplománál tart Mesi. Sok sikert kivánok.


    Pötyike, szépek a muskátlik. Nálam a télen tönkre mentek.


    Ildike, a sorok között olvasók. te is fájsz.Sajnos ez az idő nem kedvez a  mi "fiatal" korosztályunknak. A sok  kisebb nagyobb bajok felfokozodónak a mostani időjárás hatására. Én is erősen érzem, de olvasom Erika, sem mentes. Nagyon helyesek a fiúk és olyan vidámak,. Jó látni öket.


    Julika, Te is azért fájsz, mert változik az idő.


    Ma voltam vásárolni, s bizony időnként kezem-lábam pimaszkodott, de hát mit lehet csinálni.Bizzunk abba, hogy az idő megnyugszik és akkor mi is könnyebben leszünk, addig meg maradnak a bogyók és a fájdalomcsillapitó krémek.

    előzmény:
    veracsek (249863)
    2016-05-18  15:25
  36. 2016. május 18. 16:07249866.

    Szervusztok.


    Ma dolgos napom volt, de már abba hagytam, közben le is kellett feküdnöm.


    Megtörtént a fűnyírás is, és most olyan jó végignézni az udvaron.


    Meleg lett, pedig reggel borúsan indult, azért fürdésre be kell melegíteni a lakást, mert csak 19 fok van.


    Gabi jó hogy elmész a vizsgálatra, legalább megnyugtat ha nem találnak semmi komolyat. Sajnos már nem leszünk úgy hogy minden rendben legyen, van amivel meg kell tanulni együtt élni, elhasználódtunk.

  37. 2016. május 18. 15:55249865.

    Gabi, lezárulnak ezek a kötelező körök, megnyugszol. Ha valami -akármi- miatt idegeskedsz, akkor bizony hogy fájhat a gyomrod, görcsölhet meg minden. Ne félj egy kis nyugibogyótól. Ha az a megoldás kulcsa, fogadd el, nem harap.
    Jobbulást addig is.-

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (249848)
    2016-05-18  09:15
  38. 2016. május 18. 15:55249864.

    A nap gondolata


     


    "Egy öreg zarándok ballagott kimerülten valahol a Himalájában, csikorgató hidegben, hóesésben. Egy fogadós megszólította: - Apókám, hogy fog maga ebben az időben célhoz érni? Az öreg vidáman válaszolt: - A szívem már ott van, ezért a testem többi részének könnyű követnie."


     


    Érdekes és szép

  39. 2016. május 18. 15:25249863.

    Szerettem volna, de nem sikerült.


    Még nem kezdtem el a filmet, csak letöltöttem a 10 részt.

    előzmény:
    franci47 (249862)
    2016-05-18  15:19
  40. 2016. május 18. 15:19249862.

    Még soha nem csináltam Gabi.


    Még egyszer meg kell néznem a receptet, mert elfelejtettem. Remélem meg is találom.


    Le kell rakni üvegben cukorral, ebből lesz valamiféle szirup, ami köhögésre, meg nem is tudom mire jó még. Szedtem egy csomót.


    Ha majd elolvastam még egyszer hogy kellcsinálni, akkor majd megírom.


    Veronka tavaly már szeretett volna ilyet.


    Megnéztem az Erdészházat, most kimegyek, elintézem a kinti sürgős dolgaimat.


    Julika, te már a 4. résznél tartasz? Én még el sem kezdtem. Holnap feltöltögetem a hátramaradt 6 részt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (249859)
    2016-05-18  14:03
  41. 2016. május 18. 15:10249861.

    Nézte már valaki az Autumn filmet: A 3. után, a negyedik film olyan váltás, hogy nem is tudom, jó filmet töltettem? Vagy ekkorát ugrottunk az időben?

  42. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. május 18. 14:07249860.

    Rákerestem, csak a lucfenyő hajtásai jók. Nekünk ezüstfenyő és normál fenyő van, karácsonyra vettük és kiültettük már évekkel ezelőtt. Vajon, ha ezeket megrágcsálom, mi lesz?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (249859)
    2016-05-18  14:03
  43. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. május 18. 14:03249859.

    Nekünk is tele van a három nagy fenyő hajtásokkal. Sajnálnám leszedni, olyan gyönyörű... nem árt meg neki? Mire használod? Tea lesz belőle?

    előzmény:
    franci47 (249856)
    2016-05-18  13:36
  44. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. május 18. 14:02249858.

    Bencus a kedvencem! Végre jól látható képeken! A szép kisfiúból jóképű fiatalember lett egy szempillantás alatt... Mindig örömmel látom.

    előzmény:
    franci47 (249856)
    2016-05-18  13:36
  45. 2016. május 18. 13:59249857.

    Ildi!


    Nagyon kedves Bence mosolyaÉn is vissza jeleztem, hogy jó a film és a felirat is. Már az első rész meg is néztem...már tippelik is, mi lesz a vége.....persze addig sok sok kanyar lesz

    előzmény:
    franci47 (249856)
    2016-05-18  13:36
  46. 2016. május 18. 13:36249856.

    Sziasztok!


     


    Mielőtt kimegyek a kertbe - gondoltam írok. Fenyőhajtásokat szeretnék szedni, még mielőtt nem fásodik meg.


    Rossz éjszakám volt, sokféle szempontból, de feltámadtam.


    Zegen is jártam, mert a csekk tegnapról még itt volt, és nem szeretném, ha írnának, hogy nem fizettem be.


    Megebédeltem, a tegnapi nagyon finom paprikás krumplit és Beától kaptam két feltuningolt palacsintát is. Nagyon finom volt.


    szépséges virágokat hoztatok, a muskátli nekem is a kedvencem.  A teleltetése nagyon nehéz. Bár tavaly elég jól sikerült, az idén még nem vettem töveket.


    A tegnapi locsolócsővel jól belekotortam a pénztárcámba. Majd csak kibírom, ha nem jön rosszabb.


    Ilike, gratulálok Mesinek, szépen veszi az akadályokat. Töltsd le még egyszer a részeket Ilike,vagy nézz körül, hogy  mi lehet a hiba a hangtalan filmrészeknél. Nálam mindenhol van hang. A film jónak ígérkezik. Vera, Magdi jelzett vissza, hogy náluk jó.


    Szépen süt a nap nálunk, meleg is van, majd estefele megint fűteni kell.


    Testfestés előkészületei


    A kész mű..............


     


     


     


     

  47. 2016. május 18. 12:54249855.

    Gyönyörűek. Én is imádom a muskátlis ablakot..az enyém is olyan. Élvezem ha kinézek az ablakon, élvezem ha haza jövök, és ez a látvány fogad. 

    előzmény:
    potymama (249854)
    2016-05-18  12:41
  48. 2016. május 18. 12:41249854.

    Lefényképeztem az erkélyemet.De akár az 5 évvel ezelőttit is feltehettem volna...mindig muskátlik..és mindig egyformák!


    Más viszont nem marad meg...

  49. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. május 18. 11:55249853.

    Nem is tehetném meg, hogy nem megyek el, amikor Erika menyem elintézte, hogy a Kútvölgyibe járjak a diabetológiára, ahol ő főnővér. Csak reménykedtem, hogy esetleg, netán akadályok merülnek fel... de megoldotta... Amikor mondtam neki, hogy gasztros doki kell a feliráshoz, ha nem sikerül nem baj, mondta, hogy olyan nincs, majd megoldja. Szóval így van ez, ha az embert elkezdik vizsgálni... sok felesleges vizsgálatot is csinálnak, ami hál istennek nem ad rossz eredményt, de a baj meg megmaradt. Bár mutatok némi javulást, az tény. Jó lenne, ha el lehetne beszélgetni a dokival és meghallgatná a panaszomat. Valami van a gyomrommal egy ponton, függetlenül attól, hogy a vizsgálatok nem mutattak ki semmit, illetve nem indokolják a panaszt.

    előzmény:
    erry (249849)
    2016-05-18  09:56
  50. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. május 18. 11:44249852.

    Pötyikém, 24-én kedden reggel megyek. Előtte teljes bélmosás... Csak azon drukkolok, hogy beérjünk a Kútvölgyibe innen és ne sz...jak be... azért beszerzek tena ladyt, bár az több darabos csomagolásban van. Majd elteszem, hátha még szükségem lesz rá.. Szóval csak emiatt érzem magam kellemetlenül, a többit még elviselném valahogy. Már egyszer csinálták, kibirtam. Igaz akkor még fiatalabb voltam és vagányabb. Még viccelődött is velem a doki, jókat nevettem közben, most biztosan nem fog... Szóval tisztítókúrában lesz részem..

    előzmény:
    potymama (249851)
    2016-05-18  11:26

Címlap

top