Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2016. május 18. 11:26249851.

    Érdekes..évekkel ezelőtt a háziorvosom írt fel minden receptet..meg beutalót a tükrözéshez, nem kellett külön mászkálni utána.


    Gabi mikor mész? Melyik nap?

  2. 2016. május 18. 11:24249850.

    Sziasztok!


    Javul az idő, jó is...bár nálunk a lakásban nincs hideg..pedig nem fűtenek.


    Nem történt semmi különös..délután átmegyünk a barátainkhoz..már régen találkoztunk.


    Tegnap a lányom hozott egy csomó varrni valót..javítgatásokat... lehet belevetem magam.


    Ő is tud varrni, de annyira elfoglalt. Az apósa, a nászom 84 éves és bizony jönnek nála is a bajok sorjában.


    A lányom hozza-viszi az orvoshoz, meg elmegy vele bevásárolni egy héten egyszer.


    Hétvégére meg hazajön a siserehad család..akkor süt főz, mert Veszti is és Zsuzsi is felpakolva mennek vissza...ami meg marad azt elviszi a Dalma.


    Mesi már diplomázik!


    Eltelt az idő...Zsuzsinak is vége nem sokára az első évének.


    Ha mindene úgy sikerül ahogy eltervezte akkor íJun.10.-re letette az összes vizsgáit.


     


    Fejtett bablevest főzök..füstölt nyúljával ..mellé meg van ilyen-olyan maradék tésztám.

  3. 2016. május 18. 09:56249849.

    Szép jó reggelt!


     


    Az idő szomorú és hideg, nem igazán május közepei idő.....


     


    Magdi még egy nagyot kiabálok: Jóóóóóó utat!!!!!!!!! Érezd jól magad!!!!!! talán meghallod.....


     


    Ilikém gratulálok Mesinek!!!!!!!!! Sajnálom, hogy ez a fránya fájdalom ennyire ragaszkodik hozzád és Verához is......írhatnék még neveket, akiket szintén elkísér a fájdalom....sajnos egyre többen vagyunk......ráadásul a varázspálcát sem találom.....


    Olvasom, hogy Gabi csak elmegy a vizsgálatra....jól teszi.....jobb túl lenni rajta......


     


    Nálunk semmi újság, ami jó......a fájdalom elviselhető és már ennek is örülni kell......A főzés már félig kész....húsos káposzta lesz és gezemice leves......Már csak a galuskát kell a levesbe beleszaggatni......


     


    Teljen kellemesen a napotok!!!!!!!


     

  4. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. május 18. 09:15249848.

    Jó reggelt!


    Most kaptam kézhez a receptet,  a tükrözéshez a segédanyagot, semmi akadály, illetve ürügy ahhoz, hogy ne menjek el... Nem boldogan tekintek az egész elé, mert tudom, hogy a panaszaimnak semmi köze ehhez, illetve amit találnak, már pedig találnak, azzal meg nem fognak semmit kezdeni, akár csak a gyomortükrözésnél. De egy strigula kihúzva, aztán gondolom már a vizsgálatok is lezárulnak. Mindent megcsináltak szerintem, amire képesek, a panaszaim pedig továbbra is fennállnak, ha csökkenő tendenciát is mutatnak. Nem tehetem meg, hogy nem megyek el, mert Erika menyem külön utánajárt, hogy megszerezze a gasztro dokitól a receptet, mennem kell. Talán majd az öngyógyulás mezejére lépek, ebben reménykedek. Gyomor remegéssel indul, aztán átcsap enyhe görcsbe. Tudom, talán nyugtató kellene, de nem akarok rászokni. Nem azonnal jelentkezik, amikor valami izgalom van, hanem csak sokkal később, sőt akkor is, amikor teljes nyugalomban vagyok. Sajnos azt viszont tudom, hogy a problémákra sokkal élénkebben reagálok a kelleténél, hamarabb felkapom a vizet. Ezen még dolgoznom kell, problémák mindenkinek vannak. Higgadtan kell megoldást találni mindenre. Talán, ha lezárulnak a vizsgálatok, még a dilidokit is felkeresem, ha nem boldogulok, adjon valami enyhe nyugtatót, de ezektől félek.


    Erika ajánlott egy Sedatif PC nevű homeopátiás nyugtatót, nem sokat ér, inkább csak olyan érzést kelt, hogy bevettem valamit.


    Nemsokára elindulunk Lacival vásárolni, ő csak vezet, a kocsiban marad. Sajnos az állapota nem javul. Benyalom a tízóraimat (lenmagos joghurt), aztán indulunk.

    előzmény:
    tűzvihar (249846)
    2016-05-18  08:32
  5. 2016. május 18. 08:59249847.

    GRATULÁLOK MESINEK A DIPLOMÁHOZ!!!


    Sajnálom, hogy szomorú programotok is lett mára! Azt is, hogy nem múlnak a fájdalmaid!

    előzmény:
    fili48 (249842)
    2016-05-18  07:39
  6. 2016. május 18. 08:32249846.

    Szia Gabi!
    Nem akarok okoskodni, de Picivirág minden szavával egyetérthetsz.
    Ha nem mész el, kezdődik majd, mert tuti hogy fog, - az egész előlről, és bánkódsz, miért is nem mentél el. Sőt! már bánni fogod aznap este, s mondani fogod, hogy "már túl lennék rajta".
    Van egy nagyon bátor párom, és azt mondta, ha nem megy el erre a vizsgálatra, akkor nem néz a tükörbe, mert képtelen lenne.
    Jópár éve volt, s "a mondd már, mi volt"-ra a válasz: hát rosszabb volt a te első paprikáskrumplid házasságunk elején.

    Semmi baja nem lett egyiktől sem - egyébként.-

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (249822)
    2016-05-17  16:14
  7. 2016. május 18. 08:31249845.

    Szervusz Magdi!!!!!!


    Integetek!!!!Jó utat, kellemes találkozást a rokonokkal. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (249840)
    2016-05-18  07:03
  8. 2016. május 18. 08:30249844.

    Szervusztok!


    Először is köszönöm Verának az infót. Én eddig egyesével töltöttem, és úgy nagyon nagyon lassú. Most 4 megy egyszerre. 


    Jól aludtam, de hajnalban a térd és váll fájdalomra ébredtem. Aztán szépen vissza aludtam a tv mellett. Fél 8 kor keltem ki az ágyból, elmentem győzővel és most itt vagyok, egyenlőre nem is megyek ki, mert hideg van. Tegnap nagyon szépen elhaladtam a pici kerttel, a pici kapálással ami nagyon megviselte a tagjaimat. Pedig elhatároztam, hogy a szőlő alatt nem lesz virág de olyan sok palántám lesz, hogy nem hagyom veszendőbe, ott is adok munkát magamnak. 


    Főzni nem kell, de a gyógyszerekért el kell menni és a postára...ez a délelőtti program ..aztán h szembe jön valami munka vagy nyakon csípem, vagy elkerülöm

  9. 2016. május 18. 07:55249843.

    Megnéztem Ildi küldeményét az első résznél, nálam van hang.

    előzmény:
    fili48 (249842)
    2016-05-18  07:39
  10. 2016. május 18. 07:39249842.

    Igen Ancsám drága,már vagy 3 napja írtam (hétfőn),hogy ma 13 órakor lesz Mesi diplomaosztója. Mivel a sors furcsa fintoraként ma Margitára temetésre is kell menni,Mesihez pedig Nagyváradra,-úgy döntöttünk,hogy tegnap délután előzetesben megkapja az ajándékainkat (felmentünk hozzájuk Árpival)  és ma én képviselem a családot Mesinél,a férfiak pedig elutaznak a temetésre.


    A megosztott kép,az a Kolozsvári egyetem minősítésével kapcsolatos.Egyedüli az ország egyetemei közül a "Babes - Bolyai amelyiket jegyzik,elismerik a világban a romániai egyetemek közül.Ez adta az apropóját,hogy megosztottam. A Mesiékéről majd ma hozok képeket,ha nem jön közbe semmi.


    Napsugaras jó reggelt kívánok kedves mindnyájatoknak,-nem olyan bánatosat,mint itt van! ...és még hideg is,-mindössze 10 fok van.


    Jól aludtam,-leszámítva a hajnali köhögési rohamokat,és talán ma is könnyebb a reggel,-bár tegnap délutánra nagyon fájtam ismét. Gondolhatjátok : én sürgettem Árpit,hogy jöjjünk már hazafelé Mesiéktől,hogy végre bevehessem a gyogyóimat! Erre sem volt még példa!


    Ildike!


    Köszönöm! Megkaptam,letöltöttem az első 10 részt,-most nem tudom megszólalásra bírni őket,-némák,-nem tudom mi az oka,mert minden másnak, filmeknek is van hangja,-majd később,ha ráérek még próbálkozom. Remélem másnál van hangjuk.


    Pötyike,-holnap mindketten megyünk,de Csehországba csak én .Még tavaly lett befizetve 50% előleg.


     


    U.i.   Visszakapcsolta Árpi a fűtést!  De jól esik!  


     


      Ma  :  2016  május  18  szerda  van,


    Erik,Alexandra,Alicia,Bódog,Julitta,Szandra,Toszka  napja.


     

    előzmény:
    ancsa46 (249834)
    2016-05-17  21:16
  11. 2016. május 18. 07:16249841.

    Jó reggelt!


    Halkan osontam ide, nehogy felébresszek valakit.


    Napindítók:


    Ha mielőtt cselekedne, mindenki feltenné magának a "miért" kérdést, azt hiszem, az emberek sokkal, de sokkal jobbá és őszintébbé válnának. A legjobban ugyanis úgy lehet jobbá és őszintébbé válni, ha soha nem hagyunk fel az önvizsgálattal.


    Anne Frank


     
  12. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. május 18. 07:03249840.

    Jó reggelt Mindenkinek!


    Hamarosan indulok ....majd jövök.


    Gondolok Rátok!


    Ildikém a filmet letöltöttem....minden rendben ....köszönöm.

  13. 2016. május 17. 21:49249839.

    A lassúság?  Talán a 700-as méretek miatt. Nem szeretem a túl kicsi filmeket, azoknak a képminősége eléggé rossz.


    Ez olyan közepes.

    előzmény:
    franci47 (249838)
    2016-05-17  21:39
  14. 2016. május 17. 21:39249838.

    Ja..... azt nem írtam, hogy még 6 rész hátra van, tehát, 16 részes.


    Annuska, ha meggondoltad magad írj.


     

    előzmény:
    franci47 (249837)
    2016-05-17  21:38
  15. 2016. május 17. 21:38249837.

    Köszi Lányok, lassan tölti,csak menjen szépen le.


    Ugye nem kérte más? Annuskára vártam egy darabig, de most biztos elég neki ami nála van azért nem kérte.


     


    Jó éjt.


     

    előzmény:
    Picivirág1 (249827)
    2016-05-17  20:14
  16. 2016. május 17. 21:27249836.

    Én is láttam Ilike képét a FB.-on..gondoltam hogy Emese diploma osztója van.


    Magdi jó utat, jó kikapcsolódást.


    Lehet már nem olvasod...

  17. 2016. május 17. 21:18249835.

    Szervusz Annuska.


    Igen, érik az eper, illetve most kezd. Ez egy korai fajta, meg amúgy is védett helyen van. Csak pár tő az egész.


    Jó éjszakát kívánok.

    előzmény:
    Nusimama (249832)
    2016-05-17  21:08
  18. 2016. május 17. 21:16249834.

    Ilike.


    Lehet hogy tévúton járok, de láttam a FB-on egy diplomaosztós megosztásodat, bár Emesét nem láttam rajta, lehet hogy most volt az Övé is. Gondolom ezt azért is mert reggel írtad hogy mentek csokrot készíttetni.


    Amennyiben így van, gratulálok és sok sikert kívánok Neki.

  19. 2016. május 17. 21:15249833.

    Julika!


    Én annyit szoktam egyszerre letölteni, amennyit simán enged a rendszer, általában 6-7 rész együtt tud futni.


    Ildi!


    Nekem megjött rendben, de még nem vagyok kész a letöltéssel. Lassan csinálja, sokkal lustábban, mint máskor.

    előzmény:
    Picivirág1 (249829)
    2016-05-17  20:23
  20. 2016. május 17. 21:08249832.

    Szép estét


     Én is vissza néztem, hogy mi van Lacival. Remélhetőleg a bogyók segitenek rajta, és a rtg majd végleges választ ad a bajra.


     a


    Anikó, ez igen nálad már érik az eper? Nálam még részben virágba van, részben most kezdenek fejlődni a kis szemek.


    Magdika, szép időt és utat , valamint jó szórakozást kivánok.


    Nyugodalmas jó éjszakát.

    előzmény:
    Picivirág1 (249831)
    2016-05-17  20:37
  21. 2016. május 17. 20:37249831.

    Helyes!!!!Így legyen


    Ildi!


    Nagyon lassan, de letöltette...jó a kép és a hang isMa már nem töltök többet, nagyon hosszú idő. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (249830)
    2016-05-17  20:34
  22. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. május 17. 20:34249830.

    Picikém, én nem tagadtam meg a béltükrözést. Csak nektek mondtam, hogy mivel nehézségek adódtak a receptírás körül, nem bánnám, ha nem sikerülne. Persze biztos vagyok abban, hogy Erika megoldja és meg lesz a recept. Szerintem felkeresi a gasztro dokit és elmondja neki, hogy a belgyógyász nem írhatja fel az előjegyzett vizsgálatra a segédanyagot, legyen szíves írja fel. Úgy, hogy nem fogom megúszni.

    előzmény:
    Picivirág1 (249824)
    2016-05-17  19:38
  23. 2016. május 17. 20:23249829.

    Ti hogy szoktátok letölteni? Egyesével? Én úgy szoktam, nem tudom, hogy lehet többet is egyszerre?

    előzmény:
    Picivirág1 (249828)
    2016-05-17  20:22
  24. 2016. május 17. 20:22249828.

    Ildi!


    Elkezdtem letölteni, de nagyon lassú. Ilyen lassan még nem töltött..de lehet, hogy a hiba it van? Megvárom míg feltölti és megnézem. 

    előzmény:
    Picivirág1 (249827)
    2016-05-17  20:14
  25. 2016. május 17. 20:14249827.

    Most néztem , itt van. Nézzek is bele?Köszi!

    előzmény:
    franci47 (249826)
    2016-05-17  20:05
  26. 2016. május 17. 20:05249826.

    Lányok, valaki nézze meg megérkezett-e  1-10-ig minden rész film és felirat.


    Azt írta ki a gép, hogy rendszerhiba történt, de  mégis megengedte, hogy letöltsem a feliratokat is, és el is tudtam küldeni.


    Mégsem vagyok benne biztos, hogy jól van.


    Oksi?

  27. 2016. május 17. 19:51249825.

    Itt volt a fiam, csövet szereltünk. Most küldöm a film 1-10 részét.


    Felirat és film.


     

  28. 2016. május 17. 19:38249824.

    Gabikám!


    Már látom "szomorú" sorsunkat. Nem mész el a tükrözésre...és ha valamiért rosszul leszel hallgathatjuk, miért nem mentem??? Olyan szépen tudtál beszélni a gyomor hurutodról, az a bajok okozója..és amikor kiderült, ezt a bajt először is belülről nézik meg, már nem is fáj...nem is vagy rosszul. Addig menjél, amíg Laci vinni tud. Talán kezelésre kell majd járnia...Légyszíves hozasd rendbe magad, lehet, hogy szükség lesz rád....erősnek kell lenned..meg kell emberelned, illetve "asszonyoznod" magad. Egy szerető feleség így tenne. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (249822)
    2016-05-17  16:14
  29. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. május 17. 16:59249823.

    Egy kis vidámság!


    Az idős házaspár harmincadik házassági évfordulóján egy szigetre utazik, ahol a legenda szerint olyan csodálatos fürdő van, amiben megfiatalodnak az emberek. Az üdülésről visszatérve a lányuk várja őket a repülőtéren, de sehol nem látja a szüleit. Egyszer csak odalép hozzá egy fiatal nő, karján egy csecsemővel és megszólítja:
    - Lányom, én vagyok az. Ugye nem ismersz meg? Megfiatalított a csodaforrás.
    A lány döbbenten kérdezi:
    - Mama? De ki ez a csecsemő?
    - Az apád. Ez a hülye elaludt a vízben.

  30. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. május 17. 16:14249822.

    -ek vagytok lányok, hogy érdeklődtök Laci iránt. Reggel fél 9-kor indult és 2 órára jött meg! Persze a rendelés végén fogadták, és még a h.orvosi beutalót is követelte a nővér, de aztán megenyhült, amikor Laci mondta, hogy az ügyeletet is kihívtuk, mutatta a papirt. Kapott egy csomó gyógyszert, köztük erőset is, amit csak alkalmanként kell szednie,kencét és csütörtökre beutalót gerincröntgenre. Hogy ezután mi lesz, még nem tudjuk. Talán a gyogyók hatnak ideig-óráig.


    Én szétizgultam az agyamat 12 után. Igen, jobb lett volna, ha ott vagyok, akkor legalább tudom, hogy mi van vele, de nem akarta, hogy vele menjek, mert tudja, hogy nekem délben inzulin van és utána enni kell. Jobban járt, hogy ebéddel vártam. Aztán lassan én is lenyugodtam. Együtt mentünk a patikába kiváltani a gyógyszereket, ő a kocsiban maradt. Amíg még vezetni tud, nem vagyok bajban, de ha nem, akkor nem tudom mi lesz. Talán ez még nem fog bekövetkezni egyhamar.


    Ezzel a béltükrözéssel is úgy vagyok, hogy talán nem helyes a struccpolitika, de ha meg is állapítanak valamit, akkor sem történik semmi, csak én izgatom magamat. Ráadásul kellemetlen az a nagy előkészület este 6 órakor az első adagot és éjfélkor kell meginni a második adagot, egész éjjel mászkálás, nem lesz sok alvás, aztán tőlünk eljutni a Kútvölgyibe, talán jobb lesz, ha beszerzek egy pelenkát.

  31. 2016. május 17. 15:19249821.

    Én is jöttem, valami hírért. Szerintem lesz, mert ha csak a házi orvosnál lettek volna, már itthon lennének. 


    Itt nagyon szép idő van, melegem is volt, megizzadtam a kapálásban, paradicsom karózásban. Sajnos nagyon megfájdul a derekam, csak úgy vonszolom magam...bejövök, rövid pihenő ,majd rövid munka de szépen alakul a kert. Most pihenés következik. 

  32. 2016. május 17. 15:16249820.

    Szervusztok.


    Délelőtt voltam a városban, bizony nem volt melegem, igyekeztem is haza.


    Vártam, várom Laciról a híreket, remélem találnak olyan megoldást amit Ő is elfogad.


    Magdi, Ilike, Nektek jó utazást, sok szép élményt kívánok.


    Egy kicsit ténykedtem odakint, füvet kellene nyírnom, de a derekam ma nem engedi, remélem holnap már jobb idő lesz, és azzal együtt valamennyien a jobbulás útjára lépünk.


    Ma leszüreteltem az első 2 szem epremet.

  33. 2016. május 17. 14:47249819.

    Szép napot Mindenkinek!


    Hűvös van és nagyon esőre áll....ami már nem újság..


    Ildikó....elindultál e Zegre? Q filmet várom , bármikor jön..Eszembe jutott még, hogy megírom a Misinek még nem volt szépészeti beavatkozása.....de később valószínű lesz....


    Ilike....most már én is igazán csodállak, hogy a bajaid ellenére ilyen aktív vagy.....most már járod a külföldet is....járd is meg minél kevesebb fájdalommal..


    Magdi...látom te is útra kelsz....érezd jól magadat....rokonokkal, vagy barátokkal mész? Van e az útnak valami apropója?


    Annuska...nálatok is elég lenne a rossz időből? Érzik e a csontjaid?


    Erika....a te sofőröd is mindig sürget....az enyém is ilyen volt...


    Gabi...a helyedben nem örülnék, hogy elmarad a tükrözés....én örülök,.... hogy igaz  nem kis pénzért....., de a páromé meg volt....megnyugtató, hogy  nincs baj.Nem éppen kellemes, én is átestem minden fajtáján, de ki lehet bírni...


    Voltam fodrásznál.....szörnyű a lufis  frizurám..


    Mindenkinek  kellemes délutánt...


     


     

  34. 2016. május 17. 13:56249818.

    Magdikám, köszönöm a szép dicséretet.


    Nekem is nagyon tetszenek a te ritkaságszámba menő felvételeid.


    az enyém, csak egyszerű, ezzel jobbat nem lehet csinálni,de én is elégedett vagyok. Idő is kell hozzá, mert sokat számít a fény.


    Magdikám, akkor mégis elküldöm az 5 részt a filmből, mert soká jössz meg.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (249816)
    2016-05-17  13:40
  35. 2016. május 17. 13:53249817.

    sziasztok Lányok!


     


    Az idő szomorkás.


    Kicsit magával ragadott, mármint az idő, de igyekszem és hess rossz kedv.


    Örülök, hogy a fájdalom kicsit csökkent nálatok,másnál viszont erősödött.  Na most akkor öröm- és bánat. Én sem dicsekedhetek semmivel sem.


    Töltöm a filmet


    Saci, Vera, Anikó, Ilike, Magdi, Pici. Holnap adom csak fel,így aki meggondolná magát, lehet ki-be lépni.


    Elmegyek a betétért és vennivalóm is  van. Az eső meg ne eredjen, mert nem szeretek esőben mászkálni. Különben is délutánra mindig romlok, már most érzem, ez csak rátesz egy lapáttal.


    Délelőtti rendezkedős munkám volt, ezután jönnek a pihenőidőm, akkor meg el kell mennem.


    Remélem Laci kap valami hathatós szert amivel leküzdi a bajt.


    Szép napot kívánok Klári pillangóival.


     


    Köszönöm a szépséges képeket, idézeteket, reggelit, külön Pötyinek a déli terítést, a linkeket /ma a szemeimet hizlaltam vele/.

  36. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. május 17. 13:40249816.

    Jöttem ....gondoltam Gabi már hozott valami hírt...


    Nálunk elég hűvös van. Voltam a városban bizony kellett a dzseki.Közben csepergett az eső.Jöhetne a jó idő. Holnap Pécsre megyek....onnan csütörtökön Mohácsra megyünk kirándulni, majd pénteken délután jövök is haza.Sajnos én már úgy vagyok ....mindenütt jó ...de legjobb otthon.


    Tegnap este megnéztem a magyar sikert Amerikában...és Ildi csodálatos felvételeit...majd az "Áprilisi hó"-t.Ezek voltak az ünnep koronái.


    Nyugis, álmos délután van....olyan semmittevős.


    Kívánom a fájdalmak további enyhülését.

  37. 2016. május 17. 12:47249815.

    Az bizony jó lenne, de egyelőre jobban megy az éjjeli nyugalom, bár ma egy hajszállal kevésbé fájok, de még nincs vége a napnak, és gyakran délutánra vadul meg.


    Az olimpiai etetést a kimcsi miatt tettem ide!

    előzmény:
    potymama (249811)
    2016-05-17  12:21
  38. 2016. május 17. 12:29249814.

    Én is elolvastam, Szerintem ingünk gatyánk rámenne, ill. rámegy a 17-es uszó eu.ra is.

    előzmény:
    potymama (249812)
    2016-05-17  12:24
  39. 2016. május 17. 12:26249813.

    Szervusztok


     Itt hol süt a nap, hol beborul és erősen fuj a szél, de ezzel már nem mondok ujat.


    Ilike, ez egy kis jó hir, hogy nem annyira fájsz. Szép tervek megvalósitása vár rátok.


    Veronka, hogy vagy? A napinditó, ugy igaz.


    Julika, olyan jó olvasni ezeket a reggeli kis eseményeket.


    Erika, járjatok eredménnyel.


    Gabi, miért nem mentél Lacival el? A várakozás is jobb ha ketten vagytok. remélem segitenek rajta.


    A reggeliző helyen láttom Pötyike terit. Vajon mit tálal fel???????????????


    Kint voltam a kertben, minden nedves. Elég sok cseresznye lehullott és alma is. azt hiszem az idén nem lesz olcsó a gyümölcs. Jaj már teljesen beborult , újra itt az eső.

    előzmény:
    veracsek (249810)
    2016-05-17  10:14
  40. 2016. május 17. 12:24249812.

    Vera


    Elolvastam az olimpiai étkeztetést..az ember nem is gondol bele..ekkora tömeget etetni!


    Azt nem tudom ha megkapnánk az olimpia rendezési jogát...mi hogy oldanánk meg?

  41. 2016. május 17. 12:21249811.

    Sziasztok!


    Láttátok?


    Megterítettem még az ebédhez is Ilike képén!


    Ez egy kis remény sugár, hogy Ilike nem fájdogált az éjjel....Vera is csatlakozhatna hozzá nappali változatban.


    Reggel mentem a postára és áldottam az eszem, hogy nem a vékonyabb kabátomban mentem, mert hideg szél volt.


    Ráadásul itthon vettem észre..az egyik csekket nem fizettem be...beleragadt a borítékba nem vettem észre.


    Holnap mehetek újra....meg van a reggeli torna.


    Ma nem főzök..pizzát rendelek.


    Ilike!!!


    Hová mégy?...


    Tudom Lillafüredre és Csehországba.


    Utazó nagykövet lesz belőled!


    A nyugdíjasokkal mentek megint?


    És az hogy van...megyünk, megyek...????


    Elengednek egyedül?


     


    Kíváncsi vagyok Lacinak mit javasoltak...egy kis fürdőt, masszázst kence-ficét, gyógyszert.


    Persze a fürdőbe nem megy el.. a masszírozásról meg hallani se akar!....Igaz?..Pedig nagyon jót tenne!


    De, hát a palik ilyenek.


     

  42. 2016. május 17. 10:14249810.

    Van igazság R.G. gondolatában!


    Viszont én a helyedben nem örülnék a béltükrözés elmaradásának, mert először is, nehéz időpontot kapni, másodszor pedig a struccpolitika nem hasznos, jobb lenne hamar túl esni rajta, mondom én. Persze roppant kellemetlen dolog, de éppen azért minél előbb, annál jobb. Nyilván nem szórakozásból írták elő, hanem okkal.


    Lacidnak jobbulást!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (249809)
    2016-05-17  09:50
  43. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. május 17. 09:50249809.

    Jó reggelt!


    Én most rendhagyó módon hoztam egy Richard Gere cikket, ami reggeli gondolatnak is megfelel. Érdemes elgondolkozni róla.


    Nálunk semmi jó, Laci nagy fájdalommal ébredt, egész éjjel alig aludt. Nemrégen indult el a rendelőbe. Nagyon várom haza, remélem pozitív eredménye lesz.


    Nekem nehézségekbe ütközik a keddi béltükrözés, mert a béltisztításhoz szükséges port csak gasztroenterológus szakorvos írhatja fel, belgyógyász nem. Ha nem tudja Erika megszerezni a receptet, akkor elmarad a vizsgálat nagy örömömre, mert semmi kedvem hozzá. Ez a hír akár jónak is mondható.


    Egyelőre várom Lacit haza, mást nem tudok mondani.


    Örülök, hogy Ilikénél csökkent a fájdalom, végre valami jó hír.


     

  44. 2016. május 17. 09:23249808.

    Jó reggelt kívánok!


     


    Itt is hideg van és a nap hol kisüt, hol elbújik........


    Úgy szeretem olvasni az állatkás történeteket.....


     


    Azt látom, hogy a betegeink száma nem csökken és most még Laci is beállt közénk........Tegnap én is nyögtem, a karom úgy fájt, hogy alig bírtam megemelni......nekem a Diclac kenőcs segít.....ma már könnyebben emelem.....


    Anikó kiflijére csorgott a nyálam.....milyen jó lett volna egy darab belőle.....ahhoz hogy magamnak süssek, lusta vagyok.....majd ha jönnek megint a gyerekek.


    Lányok akkor felszállunk a kisvasútra? Mi már nem számítunk.....de majd megöregszenek ők is......csak nekik könnyebb lesz a "félretett" pénzükből. Sok családnál számít a nyugdíjas kis pénze, nemhogy még ők tartsák el a szülőt....Bizony a kis nyugdíjból is kell takarékoskodni, hogy ne szoruljunk a gyerekeinkre és ne döntsük nyomorba az elmúlás után......


    Francika nagyon szép képeket hoztál..........az odvas fa nagyon tetszett....


    Sacika Misó olyan nagyfiús lett......majd nem győzitek a lányokat elhessegetni olyan jóképű.....a lányok is szépek, de hát volt kitől örökölni....


     


    Még annyi mindent szerettem volna írni, de a toporgós sofőröm már itt liheg a nyakamba, hogy induljunk.....Menni kell a dokihoz, mert elfelejtettem beutalót kérni a reumára.....és ha már úton vagyunk még pár apróságot kell venni....


     


    Legyen szép napotok!!!!!!

  45. 2016. május 17. 08:32249807.

    Szervusztok!


    Jól aludtam, reggel 4 kor Győző morgással jelezze, ki kell mennie. Kikísértem, mert úgy szereti, de azonnal vissza feküdtem, már egyedül jött vissza és aludtunk tovább. 


    Hideg a reggel, 4 fok volt, de felmelegedést ígérnek. Még nem is volt kedvem elindulni a szokásos körre. Győző ül  mellettem a fotelban és mereven néz, olvasok a szeméből...menjünk márŐ is olvasott a szememből, nincsen kedvem..vissza is tette a fejét a párnájára, alszik még egy kicsit. Tündér kutyaHallom, leng a kutya ajtó, megjött Sziszike. Majd elfoglalja Győző helyét, minden reggel ezt játsszuk. Győző jön, és panaszkodik, én vagy meggyőzöm, hogy van neki egy jó, kényelmes kosara, vagy átteszem a cicát valahova. Érdekes, hogy Győző imád a fotelében aludni, de néha gondol egyet, és leugrik a kosárba...ott alszik tovább. Nem tudom ilyenkor mi járhat a fejében?

  46. 2016. május 17. 07:36249806.
  47. 2016. május 17. 07:17249805.

    Szervusztok!


    Ilike: nagyon örülök, hogy jobban vagy!


    Napindítók:


     

    Megérteni egy másik embert csak úgy lehet, ha gondolod a gondolatait, érzed az érzéseit, gyűlölöd a gyűlöleteit, féled a félelmeit és átéled lelkének minden önáltató hazugságát. Ha látod, mivel csapja be önmagát, és főleg, hogy mennyit tud erről. Rendszerint semmit, vagy nagyon keveset.


    Müller Péter


     

     
     

  48. 2016. május 17. 06:42249804.

    Én akkor mindjárt vissza is "osztottam" a facera,mikor itt megláttam! Sajna mindenre nehéz lenne reagálni,ugye tudod drágaságom??


    Napsugaras jó reggelt kívánok kedves mindnyájatoknak!


    Hosszú idő óta talán ma ébredtem a legkevesebb fájdalommal,és az éjszaka folyamán is csak 2 x ébredtem meg. Ettől máris rózsaszín minden,-gyönyörű az idő,-ami persze igaz is,csak kissé hűvös.


    Mindjárt klubba indulunk,de nagyon sok intézni való is felgyűlt,előtte,utána lesz dolgunk bőven. Virágcsokrot kell készíttetnünk Emesének,bankkártya felújítást eszközölni,kábelszolgáltatóval is dolgunk van,stb. A telefonomba is be kell rakatni a roumingot,mert csütörtökön Lillafüredre,-jun. 17-20 közt pedig Cseszlovákiába megyünk,megyek.


    Lacinak drukkolok,hogy hamar sorra kerüljön,és hathatós fájdalomcsillapítót adjanak neki. Az alapgond ugyan ettől nem szűnik meg,de már az is valami,ha nem fájunk kibírhatatlanul. Együttérzésem neki,"átérzem" a kínjait!


     


      Ma   :   2016  május  17  kedd  van,


    Paszkál,Andor,Ditmár,Fábiusz,Pasztorella,Rezeda,Szalók  napja.

    előzmény:
    franci47 (249790)
    2016-05-16  20:27
  49. 2016. május 17. 06:05249803.

    Ildike, szia,    a sós lábfürdőt feltétlenül kipróbálom. Tecccik. Ja, meg a fényképek közül az odus fa. HA MEGNAGyÍTOM, mintha madár is volna benne!!   Nálunk isvan Darányi Ignác utca. Akárhogy is húzom az időt, fel kell kelnem. Ma délután megyek a kezelésre. 

    előzmény:
    franci47 (249764)
    2016-05-16  15:02
  50. 2016. május 17. 05:37249802.

    Jóreggelt, itt a nap már felkelt, nagyon ígéretes időnek nézünk elibe.


    Elnézést, kicsit lemaradtam hogy bármire is reagálhassak, de  a Pötyike videós poénját nem lehet kihagyni! Óriási poén volt! Kiváncsi lettem volna a fiacskája milyen arcot vág, és hogy nevet a válaszán.


    ------------


    Tegnap délelőtt semmit sem csináltam itthon, majd dél körül átvittek R.-ékhoz, ott finom ebéd volt: rántott karfiol újburg és piskóta. Én vittem a pogiból. Még puha volt. Nagyon jó volt náluk. 


    -------------


    A gondolataimban azért ott voltatok! mindenkinek köszönöm, aki csak megemlített. 

    előzmény:
    potymama (249727)
    2016-05-15  19:37

Címlap

top