Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2016. május 4. 13:56249301.

    Sziasztok!


    Felénk jó idő van, kicsit fúj a szél.


    Úgy volt ma átjönnek a barátaink..de közbejött nekik valami, majd holnap.


    Ide át tud jönni a barátnőm is tolókocsival..lifttel lejönnek náluk..nálunk be a garázsba és onnan lifttel fel hozzánk.


     


    Mert mondanom se kell..itt van ez a szép nagy zárt udvar ..de nincs akadálymentesítve... amikor lépcsőn kell lemenni oda.


    Babakocsival se tudnak lemenni a kismamák.


    Éppen a lakógyűlésen volt szó róla (minden évben!), hogy ideje lenne valahol egy ilyen lejárót csinálni.


    Mindig meg is ígérik a főnökök. Ígéretből nincs hiány!!


    Annuska


    Én is sajnos ...mert nagyon kellemetlen..szédelgős vagyok mostanában egyre többször.


    Tudom, hogy el van meszesedve a nyakam meg a csigolyáimmal is baj van....attól van.


    Lehet kérek egy beutalót a fürdőbe vízitormára, masszázsra  az egy darabig javít.


    Borsika


    te még bemerészkedsz a kádba?


    Én is néha!


    De már olyan nehezen állok fel belőle..pedig van kapaszkodó is.


    Úgye úgy kell belőle felállni, gugolásból..na az már nem megy!


    Marad a zuhanyozás.


     


    Mennyi hülyeséget össze tudok írni a semmiről!!!


    Paprikás krumplit főztem!!!..Más nem jutott az eszembe.


     

  2. 2016. május 4. 12:41249300.

    Szervusztok


     Mire mindent végigolvastam, a képeket megnéztem kisütött a nap, csak a kellemetlen szép úrfi fuj.


    Érdekes, többen is irtátók, hogy fáztok. Azt hittem, csak én vagyok igy, pedig a cirkót is visszakapcsoltam.


    Ilike, fájdalom mentes napot kivánok. Én is csodálkoztam amikor Mesit felfedeztem a képeken. Jó nagy társaság volt együtt. Az ebédnél látszik Csepel zászlaja.A képek végén ott az emléklap, ami megörökiti a  kirándulást, csak az a "hajrá magyarok " ne lenne rajta. Ez nem foci mecs volt.


    Gabi Benike nagyon aranyos. A Googlival kapcsolatban a rádióban hallottam, hogy Orbánék megakarják adóztatni.


    ez a terv.


    Ildikém, természetes, hogy Bence szükszavú,sok az élmény, majd itthon sokat fog mesélni. Ricsi is igy volt.Sajnos kezet foghatunk a több hónapos kinok ügyében. Nem tudom, Te most hogy vagy a szédüléssel, de engem az utóbbi időben nagyon elkapott, főleg ma.


    A filmet mentettem, köszi.


    Magdika, érdekes lehetett a záró előadás. Én a tv-ben szoktam nézni, hallgatni a Nyg-as Egyetem előadásait. Remek előadók vannak és a témák is érdekesek. Az "öseim betelepülése" könyv kaőcsán jutott eszembe, már sokat gondolkodtam azon, hogy egyesek verik a mellüket és közlik a "magyarnép nevében" hogy ez vagy az van. Pedig ha nagyon megvakarjuk  mindenkinek a családfáján jócskán


    találhatók betelepültek. Szerény véleményem szerint vegyes faj vagyunk. Magyar az aki annak vallja magát és ezt a kis országot tekinti szülőhazájának, otthonának.


    Veronka remélem az injekció használ és csökken a fájdalmad.  A Kartali idézet nagyon aktuális és jó.


    Borsika, ne csináld már. Azért ne a kádba alukáljál.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (249298)
    2016-05-04  11:53
  3. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. május 4. 12:16249299.

    Hurrá! Győzelem! Rájöttem, hogy a képek blokkolása a Firefox-ban történt, onnan kellene valahogy feloldani, de a Chrome-ban működik!!!!!!!!!!!

  4. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. május 4. 11:53249298.

    Ezt nem hiszem el! Nemrégen írtam egy hsz-t, amiben megírtam, hogy késve jelentkezem a szokásomhoz képest, mert korán nekiálltam a tarhonyás husit megcsinálni, hogy legyen ideje összeállni. Aztán még írtam néhány dolgot, de már nem jut eszembe.


    Most keresem és nincs sehol! Mi történhetett?


    Még azt is írtam, hogy szomorú vagyok azért, mert valamit elrontottam a google+ban, nem jelennek meg a képek. Csak keret van a helyükön. Szórakozásból rákattintottam a blokkolásra és nem tudom visszacsinálni. Állítólag a böngészőben kellene valamit állítani, de nem tudok.


    Na ezt most elküldöm, mielőtt megint történik valami.


    Szép napot mindenkinek, a fájdalmak enyhüljenek!

  5. 2016. május 4. 09:32249297.

    Szia!


    Közepesen aludtam, párszor felébredtem, de nem nagyon sokszor, viszont fájni fájok most is. 8 óra előtt jött a nővér és megszúrt. Ma ismét nem volt kedvem kávézni, de ettem egy szép banánt és egy marék dió-mixet. Most a mellettem lakó szomszédasszony adott be 2 nagy palacsintát.

    előzmény:
    erry (249296)
    2016-05-04  09:12
  6. 2016. május 4. 09:12249296.

    Szép jó reggelt!


     


    Itt olyan semmilyen az idő, hol erőlködik a nap, hol meg elbújik.......akár még eső is lehet belőle.....pedig mennem kell......


    Ilikém, tegnap benéztem délután, de akkor még nem voltak a képek.....most reggel megtaláltam, de csak átszaladtam rajta......később tüzetesebben megnézem......Köszönet a finom reggeliért !!!!!! Hogy vagy? Fájsz nagyon? Nem ártott meg a kirándulás?


     


    Francika, három hónapra is ki lehet íratni a recepteket......általában úgy szoktam, de most egyéb intézni valók is lesznek a dokinál......és ha már ott vagyok, akkor fel tudom íratni......Meg aztán a Penny mellett van a rendelő.....olyankor be tudok vásárolni is......Bencéről van valami hír?


     


    Vera hogy aludtál? Remélem az injekció használni fog.......ha ez segít valamit, akkor ezért drukkolok!!!!!!


     


    Magdi jó programod volt tegnap........a fázásról annyit, hogy mostanában elég sokszor fázom, pedig a lakásban nincs hidegebb, mint télen volt......és lengébben sem öltözöm....


     


    Mindenkire gondolok, vigyázzatok magatokra és legyen szép napotok!!!!!!!!!


     


     

  7. 2016. május 4. 08:00249295.

    Szép napot,  jó időt,  kívánok!


    Meg még jó egészséget is mindenkinek. Úszkál a  nyilam. Mi a csudáért? Alig tudom megfogni. Nagyon zavaró. Sokat gondolok Rátok, de most sok az önként vállalt církálós feladatom, arra kell az energiáimat összpontosítani. Kelek is, mert megy az idő.


    Utólag köszönteném Gabóca Timeáját, ismeretlenül is sok szeretettel.Kéretik még elfogadni - kedves nagyszülők.


    Mert nem tudok visszamenni és  törölni, marad a cirkáló. Bocs.egyébként mostanában tényleg olyan vagyok, mint egy tengeralattjáró.Tegnap pl. elszundikáltam a kádban. Jó, hogy csak alacsony volt a fürdővíz-állás.


    ..most lemerülök és megpróbálok egy küldést.


     

  8. 2016. május 4. 06:26249294.

    Szervusztok!


    Napindító:


    Elkoptak, vagy nincsenek is sztárok, csak annak kikiáltott emberek, akiknek a botrányairól szól a hír. Olyanokról állítják, vagy állítják egyesek magukról, hogy médiaszemélyiségek, akiről meg sem lehet mondani, mik. Ki tudja, hány egyszer használatos, eldobható, teljesítmények nélküli "sztár" volt és van, akik hetente szerepelnek az úgynevezett sztár-magazinokban. Talán elkövetkezik egy időszak, amikor megint a munkával, teljesítménnyel kiharcolt eredményekről esik szó.


    Náray Tamás


     


    A szeretetre minden lehetőséget ki kell használni, mert nem tudhatjuk, meddig tehetjük meg.


    Kartali Zsuzsanna


     
     
  9. 2016. május 4. 06:05249293.

    Napsugaras jó reggelt kívánok kedves mindenkinek!


    Itt ugyan borongós pillanatnyilag,de lesz ez még derűs is,gondolom-csak ki kel várni.


    Igen Magdi!


    Csepel és Nagyszalonta testvérváros még jóval az ezredforduló előttről. Felfedeztek több közös pontot,vonatkozást Szalontával,Arannyal kapcsolatban a csepeliek annó,és megkeresték elöljáróinkat. Persze azóta már igen sok közös tevékenységre is sor került. Ez egyike volt az ideieknek.(Persze elhangzottak szívhez szóló,gondolatébresztő beszédek is,de azokat én nem akartam rögzíteni. Tegyék meg a "hivatalos" tudósítóink. Én csak az én szemszögemből,a saját társaságomat fotóztam a 300-as tömegből,és ha más is oda került a lencse elé,akkor "szerencséje" volt,vagy beletartozott az összképbe).


      Ma  :  2016  május  4  szerda  van,


    Mónika,Flórián,Elma,Gotthárd,Pelágia,Pelágiusz,Szilvánusz  napja.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (249288)
    2016-05-03  20:42
  10. 2016. május 3. 22:31249292.

    Bocs, látom, lejjebb vannak képek! hurrá!!!!! Akkor nézem. és bocs.


    előzmény:
    fili48 (249287)
    2016-05-03  20:42
  11. 2016. május 3. 22:29249291.

    Szia llike!
    Gondoltam Rátok, főleg a hajókázást illetően. Az világos volt, hogy zárt lesz a gondolátok, de mégis csak az esőmentes -s esernyőmentes- idő a legjobb.
    Lényeg: hogy jól éreztétek Magatokat, látom, teritett asztal is volt, aztaaa. És jó hogy nem ittál... vihettek volna a hátukon! Igaz, túra volt!!! Majd teszel fel képeket, ugye???? (én a kis telhetetlen!)
    Jobbulást, és üzd ki a házból a fájást.

    előzmény:
    fili48 (249279)
    2016-05-03  19:04
  12. 2016. május 3. 21:14249290.

    Igen, úgy lesz, holnap reggel jön a nővér az elsőt beadni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (249288)
    2016-05-03  20:42
  13. 2016. május 3. 21:11249289.

    Ilike megnéztem a képeket.


    Először csodálkoztam, hogy látom Mesit..aztán Melindát a nyugdíjasok között.


    De most olvastam rá a magyarázatot...így már értem.

  14. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. május 3. 20:42249288.

    Már megint itt az este...úgy elment a nap.Ma befejeződött a Nyugdíjas Egyetem. Nagyon jó volt a záró előadás....a zarándokutakról, helyekről , kápolnákról, útszéli kőkeresztekről stb ....és ezek jelentéséről szólt.Elhallgattam volna még jó sokáig.A könyvtárba is kellett volna mennem. Az "őseim"betelepüléséről  jelent meg egy könyv...annak volt a bemutatója. Mivel a két időpont egybeesett és nem az író tartotta a bemutatót....a másikat választottam. A könyvet majd elhozom később a könyvtárból. Mára ennyi minden lett volna ....máskor meg semmi.


    Ilike ...szép utatok volt.Sikerült megnéznem a képeket.A csepeli találkozás olyan "testvérkapcsolat"?


    Ildikém ...voltam ...valahol a sorok közt.Bencéék biztosan nagyon jól érzik magukat.Jövő ilyenkor ....izgulunk ám ....nagyon. Az idén nincs is"érettségiző gyerekünk."

    Valami megbolondult...nem akartam feketét.


    Vera...kívánom, hogy az új fájdalomcsillapító hasson.Jól értelmeztem ...injekcióban kapod?


    Saci ...milyen volt a "melegedős lazítás"?Én ma szokás szerint fáztam , mint mindig , majd mire beértem a városba ....hirtelen nagyon melegem lett ....most megint fázom ....ez sem normális állapot.

  15. 2016. május 3. 20:42249287.

    Elfelejtettem megkérdezni Ildikém! Melyik kétéltű járművel kellett volna közlekednünk? Mire gondoltál?

    előzmény:
    franci47 (249284)
    2016-05-03  19:50
  16. 2016. május 3. 20:40249286.

    És még milyen kedvesek,szolgálatkészek voltak azok a fiatalemberek egész nap! Ők szolgáltak ki bennünket,lesték minden óhajunkat. Belépéskor egy olyan kombinált hajó"belépőjegyet" kaptunk,ami tartalmazott szendvicsekre,sütikre,italfélékre vonatkozó jogosultságot,-több féléből ki lehetett válogatni,és a deli ifjak csak úgy cikáztak a mozgó tömeg között a rendelésekkel,kiürült edényfélékkel. Később az ebédnél is ők szolgáltak ki bennünket.


    Nekem is segítettek,persze! Mikor elhagytuk a hajót akkor is,-bár nem kértem segítséget,de ketten is megfogták a kezem,hogy el ne essek! Na!...ez volt a rossz!...mert majdnem a meglepetéstől estem hanyatt!!


    Ja! Majdnem elfelejtettem!...hozzá kell tennem még valamit az albumhoz,hisz kaptunk emléklapot is a távozáskor,-MINDENKI!...és hogy Melindáékat is láttad,abban semmi meglepő nincs. Melinda aktív tagja a "Török és csapatának",-az az a polgármester szűk "bandájához" tartozik,ha adminisztratív,szervezési,vagy más hasonló "önkéntesmunka" szerű tevékenységre van szükség ők állnak a fronton. Ez a kirándulás amolyan jutalomféle is volt egyben a többé-kevésbé önkéntesen a  városért tevékenykedőknek.


    Megmutatom az emléklapot,és ha már úgyis marad 3 üres fotókocka,hát az anyák napjára kapott virágaimat is bemutatom...

    előzmény:
    franci47 (249284)
    2016-05-03  19:50
  17. 2016. május 3. 20:02249285.

    Ez is jónak tűnik, elmentettem. A Hwajungnak úgyis a vége felé járok.

    előzmény:
    franci47 (249283)
    2016-05-03  19:47
  18. 2016. május 3. 19:50249284.

    Nálam megjelentek a képek, Ilike, kár,hogy nem azzal a kétéltü járművel közlekedtetek.


    A beszállást segítő fiatalemberek  jól néznek ki. Remélem téged is besegítettek a buszba. Még nem néztem végig, az elején tartok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (249282)
    2016-05-03  19:34
  19. 2016. május 3. 19:47249283.

    Kedves Lányok, jó estét.


    A nap már lemenőben, kicsit kint jártam, kihúztam pár gyomot, most talán jobban kijön,mert az eső kicsit áztatta a földet.


    A délelőtti városjárás "kicsit" megfájdított és ma jobban fáj mint tegnap, Mindig azt hiszem, mikor kicsit javul, ..... na most fog elhagyni.... talán megteszi, már  több hónapja tombol nálam, várom, hogy hűtlen legyen. Valószínű így lesz majd.


    Ilike, szép kirándulás volt. örülök, hogy jól érezted magad, mégha meggylével is. Meglepődtem, hogy látom Mesit és Melindát is. A szépfiukat majd körbe adjuk.


    Aranyos Benike, és Tünde is szép. Gabikám a hálapénzt semmi sem zárja ki. A tegnapi káposztafőzéshez annyit fűznék h ozzá, hogy a rántáshoz a lisztet kell  szépen megpirítani, akkor lesz finomabb. Fokhagyma nálam csak egy gerezd, nem szabad annyira dominálni a főzelékbe. Ritkán csinálok.


    Ja még a margarin a kávéba, semmibe sem szabadna ennünk, hogy még a kávéba is?!......


    Annuska, örülök, hogy tegnap nem látta, Kálmán Olgát, így is rémálmaim voltak az éjszaka.


    Veronika, remélem használ majd az injekció.


    Saci, de jó, hogy ennyi mindent találtál magadnak és még tetszik is. az ára? Annyi, amennyi. Múltkori cipővásárlás során én is választottam volna drágább cipőt, de sajnos nem volt a méretemben, és sokkal kényelmetlenebbnek éreztem az olcsóbb változatnál.


    Erika, nálatok, egy hónapra írják fel a gyógyszereket?


    Magdikám végigzongoráztam, de nem találtam meg, hol is lehetsz.


    Én a Hwajungot nézem, nemsokára befejezem. Majd akkor kezdem a török filmet. Mentsétek el a linket, aki akarja majd nézni. Nehezen találtam meg.


    Bence írt, természetesen tőmondatokat, küldött képeket is, szép helyen vannak, jó kis helyen aludtak. Nem tudom, hogy a jövőben megeszi-e majd a szendvicset, vagy a konzerveket, bár láttam, valami vendéglátó helyen is voltak. Nem ér rá a gyerek, mert amiket kérdeztem tőle egy mondatban válaszoltam meg. Pl. Tudom, igen, jó.Kiválogattam, hova mi tartozik.


    Új török film kezdődik. Jónak ígérkezik.


    Ertugrul feltámadása


    Nem tudom hány részes, az első rész első fele van fent, a következő csütörtökön lesz kész.


    Képen a főszereplő.


    Tartalom.


    A történet 1225-ben indul, amikor is a török törzsek a mongol invázió elől menekülnek a 13. századi Közép-Ázsiai területeken. A Kayi törzs 400 sátorral Anatóliában telepedett le, azonban egy súlyos ínség hatására- más törzsekhez hasonlóan- ők is útra kelnének, hogy biztonságosabb, élhetőbb hazát találjanak.
    A Kayi törzs vezetője Süleyman sah, felesége Hayme. Fiaik, Gündoğdu és Ertuğrul, tisztelik és hűséggel szolgálják törzsüket és apjukat is.
    Ertuğrul, a fiatalabb, bátor harcos, aki gyakorta jár vadászni barátaival. Az egyik vadászat alkalmával Kereszteslovagok keresztezik útjukat, aki három embert tartanak foga: egy férfit, egy fiút, és egy fiatal nőt, Halimét. Miután megmentették, táborukba viszik őket anélkül, hogy tisztában lennének a frissen szabadult foglyok valódi identitásával. Halime és családja a Szeldzsuk birodalom nemesi tagjai, akikre kivégzés várna, ha Ertuğrul nem siet a segítségükre. Félelemből azonban nem fedik fel valódi identitásukat megmentőik előtt.
    A Kayi törzs életébe az új jövevényekkel együtt a baj is megérkezik, ugyanis a Szeldzsuk birodalom háborúval fenyegeti meg őket, ha nem adják át nekik Halimét és a családját. Mivel Süleyman sah, a törzs vezetője ezt nem teszi meg, a törzsön belül is elégedetlenkedés tör ki, fokozva a kínzó ínség okozta feszültséget. Süleyman sah elküldi Ertuğrult Aleppoba, hogy kössön egyezséget az emírrel. Ez a momentum pedig elindítja az események azon láncolatát, mely az Oszmán Birodalom létrejöttéhez fog Ertuğrul fia, Osman uralkodása alatt vezetni.....


     


     


     

  20. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. május 3. 19:34249282.

    Nem tudom szegény fájó barátnőim, hogy ez vigasztal-e benneteket, de valóban lehet valami a levegőben, mert reggel én is összetörten ébredtem, mint akin átment az úthenger. Biztos vagyok benne, hogy front van, méghozzá  melegfront. Én arra vagyok érzékeny.


    Örülök Ilikém, hogy pozitív élményekkel jöttél haza, az időjárás sem fogott ki rajtatok.


    Sajnos az albumot nem tudom megnézni, nem jelennek meg a képek. Valami zűr van vele, mert más képek sem jönnek be. A saját képeim is eltűntek. Nem tudom mi történhetett, lehet, hogy én bénáztam el valamit...

    előzmény:
    fili48 (249279)
    2016-05-03  19:04
  21. 2016. május 3. 19:28249281.

    Nekem is, de a nagyobb baj, hogy nem szűnik egy percre sem, és még fekve is sírhatnékom van tőle! Hogy Te hogy vagy képes ilyen állapotban létezni, azt nem tudom, de én halkan bele őrülök.

    előzmény:
    fili48 (249280)
    2016-05-03  19:14
  22. 2016. május 3. 19:14249280.

    Verám drága!


    Valami biztosan van a levegőben,mert én se fájtam még ennyire,annak dacára,hogy ma már 3 féle fájdalomcsillapítóból is bevettem az engedélyezett maximális adagot! Szinte görcsös csont és izomfájdalmak kínoznak. A billentyűt verni is fáj...

    előzmény:
    veracsek (249270)
    2016-05-03  14:10
  23. 2016. május 3. 19:04249279.

    Magdi! Köszönöm szépen,még ha utólag is,de így már bízvást állíthatom:meg volt!


    Borsikám! Aranyos vagy,hogy aggódtál értünk az idő miatt,de mint írtam,és most már mutattam is,-nem lehetett panaszunk az időre.Még szél,és hűvös sem volt,-ha megfigyeled az öltözékeket látható. Aki magára "kapta" a dzsekit mielőtt felmászott(én is),az még akkor nem sejtette,hogy fölösleges...


    Sacikám!  Köszönöm szépen,hogy tegnap hoztál reggelit,így nem maradhatott éhen senki,azért mert én szórakozni mentem...


    Ildike!


    Köszi a csokrokat,-én mindet ide raktam magam elé a vázába,-na és a fiúkat is! Ugye nem is vagyok mohó??


    Gabócám!


    Mint már írtam,nem kellett sajnálni bennünket,mert igazi kiránduló időnk volt,és mert a buszban állandóan lestük,hogy honnan jön,merre megy a sok felhő,-esik-e vagy sem?-még unatkozás is kizárt volt! Annyira nem esett,hogy a nálunk lévő esernyőket elő sem kellett venni....


    Igen Annuskám!


    Gondoskodott rólunk a természet felelős. Mire beértünk Bpestre,már csak nyomát láttuk az esőnek.


    Nem voltunk a Parlamentben,de nem is volt tervezve. Ott már maszek alapon mi többször is jártunk,és vagy 3-4 éve oda is volt egy egynapos kirándulás. A 3 órás sétahajókázás után,Csepelen láttak vendégül bennünket egy ebédre. Húsleves cérnametélttel,zöldségekkel,csirke hússal,második fogásként sült csirke,krumpli,ubi,és desszert is volt. Csapolt sör,3 féle palackozott bor,üdítők álltak még rendelkezésünkre. A hajón szendvics,kávé,üdítők,koktélok,borok,édes és sós sütik,valamint egy szintetizátoron játszó szőke énekesnő,aki szórakoztatta a nagyérdemű azon részét,aki a hajóban maradt.


    Tűzvirág Évike!


    Jól szurkoltatok! Nem áztunk,nem fáztunk,jól éreztük magunkat,még ha el is fáradtunk! Egyetlen szívbajom volt (azon túl,hogy fájtam) mégpedig az hogy azt a finom muskotályos fehér bort nem kóstolhattam meg,amivel (többek közt) traktáltak bennünket,mert itthon várt a Reni...és igen: jól tudod! Nem is én lennék,ha nem hoznék "kimerítő" beszámolót a szó minden értelmében!!


    Pötyike!


    Nálunk most délután gondolkozott,hogy essen-e vagy sem,-csöpörgött kicsit,aztán tovább állt. Már nyoma sincs!Marad a szárazság.


    A fájó testrészeim meg épp úgy fájnak itthon,-vagy jobban,mint a kiránduláson,vagy a klubban,-bár ez utóbbit felül kell vizsgálnom! Most per pillanat a sokéves átlagnál is jobban fájok! Lehet,hogy azért mert nagyon kikaptam a játékban??


    Erikám!


    Remélem vissza tudtál jönni,-ha mégsem,akkor itt megvárnak ezek a képek!


    Betelt a lap....


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (249229)
    2016-05-01  21:19
  24. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. május 3. 18:59249278.

    Találtam néhány képet még Benikéről.

  25. 2016. május 3. 18:17249277.

    ...és akkor itt az album a tegnapunkról,-MOST kezdek visszaolvasni,-remélem jól van mindenki,-már amennyire lehet...


    2016. május 2. Budapesten - Ilona Fazekas - Picasa Webalbumok 


     


     

  26. 2016. május 3. 18:00249276.

    Sajnos, nem olyan egyszerű, ez nem bogyó, hanem injectio, és bele esik egy hétvége is, szóval nem lesz kösnnyű.

    előzmény:
    Nusimama (249273)
    2016-05-03  16:38
  27. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. május 3. 17:24249275.

    Annuskám, tudom felháborító, hogy még nekünk is kellene tb-t fizetni, de ha belegondolok még mindig jobb lenne, persze méltányos keretek között, mint a mostani helyzet, hogy nem tudod mennyit adj az orvosnak és ha nem tudsz adni, úgy érzed nem vesznek emberszámba. Sajnos a statisztika azt mutatja, hogy mi vesszük gyakrabban igénybe az eü-t.... Persze remélhetően a befizetett járulékokat nem stadion építésre kellene fordítani.

    előzmény:
    Nusimama (249273)
    2016-05-03  16:38
  28. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. május 3. 17:20249274.

    Köszönöm Annuskám Timikém nevében!


    Sajnos a kelkáposzta ma már kiütött... érdekes, tegnap nem volt tőle semmi bajom. Végül gyógyszerrel kissé jobban lettem.


    Miután nyűglődtem az epémmel, kicsit lefeküdtem, el is aludhattam, mert közben nálunk hatalmas eső volt. Megtelt a csatorna alá tett nagy hordó és mindenütt tócsák vannak. Nem tartott sokáig, de intenzív volt.


    A FB-on olvastam a vajas kávéról. Már ki is próbáltam, csak egy késhegynyit tettem a kávémba és isteni krémes lett! Igaz, ott biovajat ajánlanak, én nem flancoltam, Rámát tettem bele.

    előzmény:
    Nusimama (249273)
    2016-05-03  16:38
  29. 2016. május 3. 16:38249273.

    Szervusztok


     TIMIKÉKNEK,- mind a kettőnek- nagyon jó egészséget, sok örömöt és boldogságot kivánok


    Ilikéék valóban szerencsések voltak, mivel itt tegnap délután hatalmas felhőszakadás égzengés volt. Kiváncsian várom, hogy érezték magukat.


    Veronka remélem az új bogyó legalább a fájdalmakat csökkenti, s 12,én pedig hatékony kezelést kapsz


    Erika, hogy van lábad?????????


    Sacika, remélem azért nem lesz nátha belőle? Használd egészséggel az új holmikat..


    Magdika, filmklubba voltál? Mit láttál?


    Pötyikém, tudod az ugy van, hogy az infláció- kormány szerint mesterségesen lenyomva- o %. Ugyan akkor az árak lassan a csillagos égnél tartanak. Ma a piacon voltam, pl. a burgonya 180 Ft-nál/kg kezdődik.


    A kelkáposztát én is szeretném, de az epém nem. Ha néha megreszkirozom akkor majoranna ki nem maradhat belőle.


    Viszont a franfurti levest elég gyakran csinálok. Igaz ilyenkor bogyót is veszek be.


    Nem néztétek tegnap este az ATV-ben a Kálmán Olga müsorát. Ott volt a Róbert K. kórház gazd. igazgatója, s a betegellátással, eü. helyzetével kapcsolatban elmondta, hogy még a nyugdijasoknak is fizetni kéne  tb-t., meg is indokolta. Na meg még sok érdekes dologról beszélt.


    Nálunk ma egész nap borongós volt az idő, délután egy újabb zuhi is volt.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (249272)
    2016-05-03  15:45
  30. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. május 3. 15:45249272.

    Köszönöm szépen Ildikém a kedves soraidat!

    előzmény:
    franci47 (249271)
    2016-05-03  15:41
  31. 2016. május 3. 15:41249271.

    Köszöntöm


                            Julika Tímeáját és


                            Gabi Timikéjét


                                                   névnapjuk alkalmából.


     


    Kívánok jó egészséget, örömöt,  sikereket boldogságot  mindkettőjüknek, a kicsi Timikének boldog gyermekéveket is.


     

  32. 2016. május 3. 14:10249270.

    Most értem haza!


    Ma a sokévi átlagnál is rosszabb napom van, ráadásul az orvosom asszisztens nélkül, még lassabban haladt, az ottani székeken ülni pedig most rettenetes volt. Kezelést se kaptam, mert nem tetszett valami a vérképemen, egy haszna volt csak a dolognak: végre meghallotta, hogy mennyi fájdalmam van, és felírt valamit, ami talán használni fog, üröm az örömben, ebben is van szteroid.


    12.-én kell ismét menni.


    Aztán végre eljutottam egy ATM-ig is, mert már alig lötyögött itthon kevés kp., kellett valamennyit kivenni.

  33. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. május 3. 12:15249269.

    Érdekes dolog, hogy nem mindig vagyok fogékony a szép gondolatokra... van amikor hidegen hagy, elmegyek mellette és van amikor megfog valamiért. Lehet, hogy nem is mindenkit, csak engem.


    Most ezt találtam:


    "Szeretnéd ha szeretnének, mert te nem szeretsz, ám attól a pillanattól fogva, ahogy te szeretsz, már nem kérdezed, hogy szeret-e valaki vagy sem."


    -Krishnamurti

  34. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. május 3. 11:27249268.

    Köszönöm Sacikám!

    előzmény:
    silinga (249267)
    2016-05-03  11:13
  35. 2016. május 3. 11:13249267.

    Szeretettel köszöntöm a Tímeákat.......Julika kislányát és Gabi unokáját..

  36. 2016. május 3. 11:11249266.

    Szép napot Mindenkinek!


    Korán reggel elmentem a vásárba..... Nagyon meg vagyok elégedve a vásárlásommal.Vettem két  nyári szoknyát,két felsőt, egy szandálcipőt, egy fürdőpapucsot.. és két függönyt.....kivételesen mindent újat......A költésemmel már nem annyira vagyok megelégedve, kicsit túl léptem a tervezettet...


    Azt hiszem megfáztam, elég lazán öltöztem ..... szemerkélni kezdett az eső és hideg lett.......ma csak lazítani fogok......Van vasárnapról húsleves és zelleres  paradicsom szósz lesz főtt hussal...


    Délutánra  lazítós-melegedős  napot tervezek...


    Fájdalom mentes , derűs napot nektek ...

  37. 2016. május 3. 10:35249265.

    Sziasztok!


    Tímeáknak boldog névnapot kívánok!


    Nekem is van Timi ismerősöm..szégyen, de mindig elfelejteném köszönteni ha itt nem lennének Tímeák.


    Ilike


    nagyon jó az országházas kép!


    Sokat emlegettünk az időjárás miatt..akkor olvasom ..szerencsésen megúsztátok a zuhékat.


    Töröm a  fejem mit főzzek?


     

  38. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. május 3. 09:27249264.

    Jó reggelt!


    Köszönöm Timikém köszöntését!


    Nálunk süt a nap és melegszik az idő, egyelőre jónak ígérkezik.


    Én ma úgy ébredtem, mint akit agyoncsaptak. Fáradtabb vagyok, mint amikor lefeküdtem. Azért remélem, a nap folyamán kirúgom magam. Nemsokára elfogyasztom a kötelező tízórait, aztán iszom még egy kávét. (Nem erős, csak gyenge Ricoré). Akár vissza is feküdhetnék, az ebéd meg van, de azért mégse... Eseménytelennek ígérkezik a mai nap.


    Örülök Ilike, hogy jól érezted magad a kiránduláson. Jó az a kép az országunk háza előtt. Te aztán nem hagyod el magad! Éppen hogy csak kifújtad magad és már megint mész. Megállíthatatlan vagy!


    Pici még Deszken van?

  39. 2016. május 3. 08:49249263.

    Jó reggelt!


     


    Julika Timijének nagyon boldog névnapot kívánok!!!!!!!!!!


    Gabi Timijének is boldog névnapot!


     


    Itt is borongós az idő, de nem esik........


    Mennem kell a háziorvoshoz, recepteket kell íratni.....aztán kiváltani....


    Várom Ilikém a képeket, megpróbálok délután jönni, hogy láthassam.......


     


    Betegeinknek gyógyulást!


     


    Mindenkinek legyen szép napja!!!!!!!

  40. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. május 3. 08:33249262.

    Sok   szeretettel köszöntöm a TÍMEÁKAT....minden-minden jót kívánok!

  41. 2016. május 3. 07:23249261.

    Napsugaras jó reggelt kívánok!


    Itt kicsit borongós,de nem sok esőre van kilátás,bárhogy kéne. (tegnap sem esett).


    Most kicsit szűkszavúan írok,de majd pótolom. Szeretettel gondolok mindenkire,-kívánok szép napot neked,-neked,...és természetesen NEKED  is!!


     


      Ma  :  2016  május  3  kedd  van,


    Tímea,Irma,Antonella,Horác,Juvenál,Maura,Ténia  napja.


     


     


    Szeretettel köszöntöm  Julika Tímeáját,és Gabi  Timikéjét névnapján!


     


    BOLDOG  NÉVNAPOT!
     

    Szívem közepén nyílott egy szép rózsa,
    Azt küldöm neked a 


    ​név
    napodra.

     


    Olyan legyen az életed, mint egy nyíló virág,
    Boldogság kísérjen egy életen át.

     


    előzmény:
    BORS (249258)
    2016-05-03  06:34
  42. 2016. május 3. 07:02249260.

    Az este nagyon későn,csaknem éjfélkor értünk haza,és már nem volt lelki erőm arra sem,hogy a fotóimat megnézzem. Épp csak letöltöttem!


    Töredelmesen bevallom,nem is olvastam még vissza a tegnapot...-most pedig már klubba készülünk.


    Jó napunk volt a tegnapi,az időjárás felelős is mellettünk állt,-mert bár láttunk esőt,záport,sőt szelet is,de csak a buszból,illetve a hajó belsejéből,míg előadást tartottak,énekeltek nekünk,illetve enni inni kaptunk. Mikor a szabad ég alatt tartózkodtunk,kellemes volt az idő,ha csak hellyel-közzel láttuk is a napot.


    A későbbiekben majd lesznek képes beszámolóim is (videókból már az éjszaka tettem fel a facera),addig pedig csak ízelítőnek hozok párat...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (249256)
    2016-05-02  22:07
  43. 2016. május 3. 06:43249259.

    ÉN IS GRATULÁLOK A TÍMEÁKNAK!

  44. 2016. május 3. 06:34249258.

    Sziasztok, szép napot kívánok.


     Pötyike,  hét végen lakógyülés? nahát, oszt még emeltek is? ..igazán nem szép tőlük. Én is köszöntöm a Menedékházat szülinapja alkalmából.


    Képzeljétek: nekem tegnap volt egy sikerélményem a főzéssel kapcsolatban: a spenótom tökéletes volt,( a főtt krumplit viszont nagyon elsóztam. )


    T i m e a   névnap alkalmából 


    szeretettel gratulálok Julika leánykájának,


    valamint minden Timinek, aki még ezt a szép nevet viseli.


    .......................................................... ................................


    Ezer dolgom és intézni valóm van. Mindenkire gondolok. Vigyázzatok magatokra. 


     


     


     


     

    előzmény:
    potymama (249246)
    2016-05-02  17:10
  45. 2016. május 3. 06:13249257.

    Szervusztok!


    Napindítók:


    "Önmagunkat sem érthetjük meg teljesen soha, nemhogy valaki mást, akit csupán a saját szubjektivitásunk torzító lencséjén át láthatunk. A képben, amit róla alkotunk, mi magunk is benne vagyunk. A másik ember személyiségéből ráadásul csak annyit láthatunk, amennyit a szavai és a cselekedetei megmutatnak, sosem az egészet. Arra pusztán következtetnünk lehet, így máris megduplázódik a torzító hatás."


    (Kartali Zsuzsanna)

  46. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. május 2. 22:07249256.

    Vártam Ilikét, vajon megérkezett-e már a nagy kirándulás után? Nem látom... akkor megyek aludni...

  47. 2016. május 2. 19:49249255.

    Megjöttem a lakógyűlésről..felemelték a közös költséget...hú de jó!


    Most hamar lezajlott..mindenki úgy volt vele..menjünk már.


    Az emelés ellen meg mit lehet tenni..a liftesek felemelték a karbantartást..nekik meg biztos valami alkatrészt..


    Igy hát maradunk mi utoljára akik ezt kifizetik..akiknek felemelik a nyugdíját 0,9 %-l.


     


    Gabi


    picikém..én is így csinálom ám a kelkáposztát oszt mégse ízlik.


    Meg teszek bele majoránnát..mert mi is szeretjük.


     


    Ilikéék már biztos zötykölődnek hazafelé.


    Remélem bírta ezt a hosszú utat a fájó porcikáival.


     

  48. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. május 2. 19:48249254.

    Én először felforraltam és leöntöttem a vizet és eddig még nem fújt fel, de az is lehet, hogy holnap már másodszorra fel fog...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (249251)
    2016-05-02  19:34
  49. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. május 2. 19:46249253.

    Még hasonlít is rám, ugyanolyan ráncos a képe! Azt hiszem egy színésznő, Tony Curtis lánya, Jamee Lee Curtis. Elegem van már abból, hogy vagy a fejemre tapad, vagy jobbra-balra dől, vagy, ha felfújják, olyan mint egy levegővel telt lufi.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (249252)
    2016-05-02  19:41
  50. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. május 2. 19:41249252.

Címlap

top