Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2016. február 1. 21:42245601.

    Jó estét.


    Kedves lányok felesleges az aggódás,nem vagyok beteg, hála az égnek.


    Voltam a gmailon, a Fb-on, és sokfelé jártam.


    Ide még nem jöttem,mert  egyelőre nincs mit írjak, amit írnék, azt meg nem igazán szeretnétek, és lehet, hogy magamnak ártanék a legtöbbet.  Kivárom amíg elmúlik egy kicsit.


    Köszöntöm az ünneplőket, és jobbulást kívánok Józsinak, és sok-sok türelmet Sacikánknak. 


     


     

  2. 2016. február 1. 21:22245600.

    Ez biztató hír, csak így tovább!

    előzmény:
    silinga (245597)
    2016-02-01  19:55
  3. 2016. február 1. 21:00245599.

    Tetszett a cikk amit hoztál Verácska...és még egy rajongó!!!


    Saci remélem tényleg nem kerül sor az operációra.


     

  4. 2016. február 1. 20:43245598.

    Sacika!


    Köszi az infót.....remélem tovább javul...egészen a gyógyulásig.

    előzmény:
    silinga (245597)
    2016-02-01  19:55
  5. 2016. február 1. 19:55245597.

    Jöttem válaszolni.....a műtét ma elmaradt, mert minimális javulást észleltek....pár nap múlva kiderül hogyan tovább...


    Köszönöm a szorítást és érdeklődést mindenkinek...

    előzmény:
    Picivirág1 (245594)
    2016-02-01  19:09
  6. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. február 1. 19:48245596.

    Egy órával ezelőtt láttam Ildit a FB-on, hogy egy órával előtte megosztott valamit. Nem is írtam meg, mert azt hittem, mindjárt jön.

  7. 2016. február 1. 19:18245595.

    Ezt most találtam:


    ""Akkor kezdtem el nézni dél-koreai filmeket, amikor évekig jártam egy lánnyal, aki kritikákat írt. A sajtóvetítésekre szóló meghívók jellemzően úgy szólnak, hogy várjuk önt és partnerét, így sokszor beültem én is, ha tudtam. Egy idő után feltűnt, hogy a legjobban tetsző filmek kivétel nélkül dél-koreaiak.


    Előtte, kulturális okokból, zömmel amerikai filmeket néztem. Az ezredforduló csodafilmjei – Harcosok klubja, Amerikai szépség, Adaptáció, A John Malkovich menet – után éreztem, inkább tudat alatt, mint tudatosan, hogy valami nem stimmel. Hogy a bátorság, a könyörtelenség, az őszinteség mintha kikopott volna az érdekesebb amerikai filmekből, kellemetlen helyzetekben a könnyű, gyáva megoldásokat választják, sekélyesek, humortalanok, fárasztóak.


     

    A dél-koreai filmek nem. Azok pontosan olyanok, mint a dél-koreai ételek: minden pillanatuk ki van maxolva. A komédiákon visítva, fuldokolva lehet röhögni, a drámákon könnyeket nyelni, aztán napokig gondolkozni, ráadásul a két műfaj összevissza szövődik.


    Hogy ez miért alakult így, arra a Magyarországon talán legismertebb dél-koreai film, az Oldboy rendezőjével, Pak Csakvukkal készült 2006-os interjú világít rá.


    Magyarországhoz hasonlóan Dél-Korea is a nyolcvanas évek végén alakult diktatúrából demokráciává. A koreai rendszerváltás sokkal véresebb volt, és a mienkéhez hasonlóan nem sikerült teljesen tisztán. Ahogy itt másodvonalbeli komcsikkal, ott a katonai diktatúra fejeseivel van sűrűn átszőve a hatalom a mai napig.


    De van egy fontos különbség. Az állam ugyan megmondja, hogy a dél-koreai moziknak az év hány napján kell koreai filmeket vetíteniük, és ehhez egy csomó pénzt is ad, de a tartalomba semmilyen szinten nem szól bele. Nemhogy cenzúra nincs, de nem állami potentátok, a hatalom seggéből kikandikáló bürokraták és kiöregedett amerikai producerek mondják meg, hogy milyen filmek készüljenek, hanem a dél-koreai filmkészítők.


    Akik jellemzően a nyolcvanas évek ellenzékében szocializálódtak, vadak, szabadok, mániákusok, őrültek. Dél-Koreában nagyon-nagyon sok jó film készül, amiből én csak egy maroknyit láttam, de évek óta szinte semmilyen más filmet nem nézek."

  8. 2016. február 1. 19:09245594.

    Jöttem megnézni, van-e hír Józsiról, és hol van Borsika?????

    előzmény:
    Picivirág1 (245593)
    2016-02-01  17:54
  9. 2016. február 1. 17:54245593.

    Néztem a Ridikült..nagyon nagyon jó volt. Tordai Teri megint bebizonyította milyen remek ember, szülő, nagyszülő, de Földesi Margit és Láng József is nagyon szórakoztató volt. Engem Klári Endrei Juditra emlékeztet.

  10. 2016. február 1. 17:45245592.

    Ildit máshol se látom.


    Remélem nincs semmi baj.


    Éppen visszanéztem az előző hsz.mat ..írtam süt a nap, na rá 10 percre már szakadt az eső..azóta is esik.

  11. 2016. február 1. 16:34245591.

    Ildi!


    Ugye nem a "pácban"vagy???A film miatt!!!Gyere, mert így rossz a lelkiismeretem

  12. 2016. február 1. 16:04245590.

    Szervusztok Már jócskán benne vagyunk a délutánba, mire én is ide értem.


    Délelőtt voltam a fiaméknál, egy kis dumcsi Ricsivel, mert gyorsan el fog szaladni ez a 3 hét.


    Persze játék sem maradhatott ki Diával.  Ez a kis bolond olyan örömmel fogadott. Azt hittem megeszi a fejem úgy ugrált rám amikor megérkeztem. Még nagyon szertelen kölyök.


     Sacika, remélem párodnak a műtét gyors és eredményes lesz, illetve a javulás utána. Gyors és panaszmenetes gyógyulást kivánok. . Neked meg idegességmentes  erőt . Aranyosak az unokáid Lilike és Misi, hogy mennek most téged vigasztalni gondolataid elterelni.


    Veronka kösz a napinditó. Remélem ez a ragaszkodó megfázás  végre el fog hagyni.


    Ilike, sajnos a rétes nem az én elvárásaimnak megfelelő lett, igy a kukába végezte. Valami hiányzott a recepből.


    Anikó sajnálom, hogy gyengélkedtél, remélem már jobban vagy? Mi volt a baj?


    Magdikám, idönként változik az elképzelés, talán igy volt a jó.


    Pötyike, képzeld a dok. csatornán volt egy kis film Braziliáról, főleg a fövárosról és környékéről. A nyomor negyedeket mutatta be a drog és a gyermek prostituciót , ill. azokat akik igyekeznek kitörni ebből az életből.Nem egy szivderitő film volt.


    Ildikével mi van. Mostanában vagy egyáltalán, vagy nagyon szükszavuan jelentkezzik. Remélem nem az egészségével van baj?


    Borsika is hiányzik,


    Gabi az ember végső soron érzi mennyi az a folyadék  mennyiség amit a szervezet megkiván.


    Erika, remélem Ti jó hirrel jöttök a dokitól


    Minden betegünknek gengélkedőnknek jobbulást kivánok


     

    előzmény:
    ancsa46 (245589)
    2016-02-01  14:57
  13. 2016. február 1. 14:57245589.

    Veronika, akkor valószínű hogy nem érint Téged. Az már viszont vérlázító hogy mindig ott sanyargatnak ahol a legjobban szorít.

    előzmény:
    veracsek (245585)
    2016-02-01  10:58
  14. 2016. február 1. 14:13245588.

    Nahát!


    A másik topikomra valaki tudott képeket feltenni, én is megpróbáltam, de először semmit nem csinált, aztán dühösen elküldte a hsz-t, mielőtt még megjelent volna a kép a helyén, azt azonban elvitte, és ott van a topikon, pedig még azt sem láttam, hogy bekerült a négyzetbe tallózás után. Többször is így tette be , de csak egyesével.

  15. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. február 1. 11:45245587.

    Sajnos így van! Akkor kezdődött, amikor elkezdtem erőltetni a 2,5 liter víz ivását. Lecsökkentettem az inzulint, azóta kezdek helyreállni. Persze a sok víznek, ami felgyülemlett bennem, el kell távozni, miközben azért inni kell, kb. másfél lityit naponta, de az nem is esik rosszul. Megterhelődött a szívem és a vesém is, szinte sokkot kapott és leblokkolt, nem tudtam pisilni, csak este jött ki belőlem egyszerre a két liter! Na szóval ezek után ráborítom az asztalt a kezelőorvosomra ,ha még egyszer megemlíti a 2,5 liter vizet! De az is lehet, nem haragítom magamra, meghallgatom, aztán teszem azt, amit jónak látok. Logikus volt a cukorcsökkenés, mert a vérem is felhígult.


    Lassan kezdek magamhoz térni! Végre kipróbáltam a zöldségpárolót, amit Anikótól kaptam. Eddig még ehhez sem volt lelkierőm. Amióta felrobbant a kuktám majdnem a hasamra, azóta félek a gőztől. Sikerült, a zöldség isteni lett, a párolt hal is. Egyszerre csináltam. Csak egy kis sajtot kell ráreszelni és máris ehetem! Laci csak fintorog, mert a konyhát ellepi a brokkoli illata, a párolt hal látványát sem tudja elviselni, csak a sültet eszi meg. Nagy úr a muszáj, ezeket kell szeretnem!

    előzmény:
    potymama (245586)
    2016-02-01  11:32
  16. 2016. február 1. 11:32245586.

    Sziasztok!


    Gyönyörű idő van..itt a kertben virágzik a magnólia fa.


    Saci Józsijának sikeres műtétet kívánok.


    Gabi ezek a tünetek amik neked vannak akkor jelentkeznek ha leesik a cukor.


    Nem fordulhat elő ilyen?

  17. 2016. február 1. 10:58245585.

    Nem tudom, Anikó, nem jeleztek semmi ilyesmit, de ez nem egy állami intézmény, hanem egy alapítvány, ráadásul külföldi, tehát nem terheli a magyar költségvetést. Ha a család segítőnél lennék gondozott, akkor a mostani szabályozás szerint megszűnt volna minden jogosultságom, mert sem annyira rászorult, sem annyira beteg nem vagyok jelenleg. Csak éppen majdnem teljesen be lennék zárva a lakásba.


    Ez az egész ismét arra megy ki, hogy eltakarítsanak minket az útból, egy nagyon nagy réteg idős, beteg embertől elvéve az ingyen, vagy kis pénzért történő segítség lehetőségét, annyira megszigorították a feltételeket. Vedd hozzá az egészségügy helyzetét, és kiderül, hogy mire való ez a disznóság.

    előzmény:
    ancsa46 (245583)
    2016-02-01  10:26
  18. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. február 1. 10:44245584.

    Nagyon szorítok Nektek ...Sacikám!


     


     


    Minden gyengélkedőnek jobbulást kívánok!

    előzmény:
    fili48 (245577)
    2016-02-01  08:39
  19. 2016. február 1. 10:26245583.

    Szervusztok.


    Szombat estétől fogva nem voltam jól, ami a tegnapi napon is kitartott. Ma reggel jól ébredtem, talán megmaradok már.


    Sacikám talán jobb is ha Józsit megszabadítják mielőbb a fájdalmaktól. Mindenkinek kívánok mielőbbi gyógyulást, Neked kitartást a feladatokhoz.


    Veronika, az este láttam a TV-ben egy műsort, ahol a házi ápolásról volt szó, állítólag a házon kívüli tevékenységért külön kell fizetni /bevásárlás/. Nálad is lesz változás?


    Itt volt 1 órás telefonom.


    Beszéltem a számgépes szerelővel, szerdán lesz rendben a gépem.


    Ilike, köszönöm a reggelit, de tudod én mindenevő vagyok ha jó az étvágyam. A kuglófsütés már 2 hete foglalkoztat, talán ma meg is sütöm.


    Szép napot mindenkinek.


     

  20. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. február 1. 10:07245582.

    Kicsit összeszedtem magam, talán jó ötlet volt a vérnyomás gyógyszerek szétválasztása, bár nem akarom elkiabálni. Most nem szédelgek, de gyenge vagyok, mint a libaf....s. Ebéd előkészítve, por felgurigázva a nappaliban. Nagyon feltűnő volt a napsütésben. Már ettől is kimerültem, szakadt rólam a víz. Persze az is lehet, hogy tényleg meleg van, besütött a nap. Ha így maradok, talán ebéd után kimerészkedek egy sétára. Nehezen merek nekiindulni egyedül... nagyon el vagyok bizonytalanodva. Igyekszem nem elhagyni magam... ebbe az állapotba nem lehet beletörődni. Úgy érzem, ha feladom, végem... Valami megfázás is lappang bennem, de nem igazán tud kitörni, egész éjjel orrcseppeztem, be volt dugulva az orrom, nem tudtam aludni tőle, a torkom meg kiszáradt. Nagyon várom már a tavaszt... úgy érzem ki vagyok fogyva minden vitaminból, pedig falom a narancsokat.


    Ma felavatom a párolómat. Halat is fogok együtt párolni a zöldségekkel. Csak ehető lesz! Pici te mindig jó tippeket adsz! Én nem tudom külön tégelybe párolni a halat, nincs hozzá, csak egy kicsi a rizshez. De nem is tudom elképzelni tégelyben, akkor alulról hogy kap gőzt? Most olyan lyukacsos tálcára kell tenni a zöldségeket, alulról kapja a gőzt.

  21. 2016. február 1. 09:27245581.

    Szervusztok!


    Én is ettem a Borsika kalácsából..látom, azért még marad neki is. Itt esős idő van, olyan soká virradt. 3 kor Sziszi bejött, megdagonyázott, simogatott, és aludt háromnegyed 5 is...akkor ébresztette a kutyát. De ettől eltekintve nagyon jól aludtam és még tudtam volna. begyújtottam, séta szitáló esőben...de minek, nem kakált Győző...majd ebéd után lesz még egy kör. Fasírtot csinálok, egybe szoktam sütni.


    Szorítok Józsinak, meg minden gyengélkedőnek.

  22. 2016. február 1. 08:53245580.

    Irigy vagyok, nálam nem működik!


    Ittam narancslét, és ettem Borsika süteményéből is. Köszönöm szépen!

    előzmény:
    fili48 (245578)
    2016-02-01  08:50
  23. 2016. február 1. 08:51245579.

    Én nem tudtam képet feltenni, amikor próbáltam.


    Most se fog működni, ha lassan jelenik meg a kiválasztott kép, akkor soha nem viszi el, csak, ha azonnal oda kerül a helyére.

  24. 2016. február 1. 08:50245578.

    Nahááát!


    Át ment a kép!  Lehet,hogy reggel még túl korán volt,mikor a reggelit hoztam?


    Örülök Vera,hogy ízlett a mai reggelim-és igaznak találom a mai gondolatot!


    Hozhatok egy kis gyümölcsöt,gyümölcslevet neked?...-na és persze,mindenki másnak is!


    Erika!


    A macik ugye tudod,hogy a ti jó eredményeitekért is itt ülnek?...-persze,téged ismerve,na meg a betegápolási képességeidet,csak jó eredménnyel jöhettek meg ma. Igazam van?


    Borsika!


    Csalogatónak neked egy kis brióst,Magdinak kuglófot hozok,-ami ugye megfelel Anikó,Ildikó nektek is?...


     


    ▶ Élményekkel teli, szép napot kivánok! Julio Iglesias-Queper y Pe.wmv - YouTube

    előzmény:
    veracsek (245571)
    2016-02-01  07:16
  25. 2016. február 1. 08:39245577.

    Drukkolok nektek Sacikám!-külön külön minden betegnek,de most elsősorban a Józsi műtétje miatt! Megpróbálom ide ültetni a maci kollekciót,hogy együttes erővel segítsük sikerre az operációt. Remélem sikerül. Puszi nektek,-aprajának is,ha majd lesz türelmed átadni! 

    előzmény:
    silinga (245572)
    2016-02-01  08:14
  26. 2016. február 1. 08:30245576.

    Jé sikerült felrakni a képet.......csak nem javították meg......már nagyon aktuális lenne......

  27. 2016. február 1. 08:28245575.

    Jó reggelt!


     


    Itt is esett az eső......valamikor éjjel, mert most csak a tócsákat látom.....Jól aludtam és frissen kipihenten ébredtem......Mindjárt megyünk a seb dokihoz.....Aztán főzés és takarítás......Ablakot kéne pucolni, még csak gondolkodom a dolgon.......


     


    Sacikám az összes gyengélkedődnek jobbulást.......Józsinak sikeres műtétet! Te pedig nagyon vigyázz magadra...nehogy te is lebetegedj!


     


    Vera a barátnőm is két hónapja küszködik a náthával.....a doki újabb és újabb gyogyókat ír fel, de semmi nem használ, talán kicsit csökkentek a tünetek....


     


    Ilike, köszi az infót a sütőben sült rántott hússal kapcsolatban.......ki fogom próbálni.....


     


    Magdi neked sikerült a hóvirágot feltenni, én már napok óta evvel próbálkoztam......a végén feladtam......azért még ma egy utolsót próbálkozom........csak mert szeretem a hóvirágot..


     


    Mindenkinek kellemes szép napot!!!!!!!!!

  28. 2016. február 1. 08:16245574.

    Nagyon drukkolok az össze betegednek, Sacika!

    előzmény:
    silinga (245572)
    2016-02-01  08:14
  29. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. február 1. 08:15245573.

    Jó reggelt!


    Tegnap késő este kaptam egy emailt a szerkesztőktől. Azt írták, hogy a megadott jelszóval és felhasználói névvel beléptek és a Fórumszabályzatba írtak egy Próba szövegű kommentet. Meg is találtam. Működik. Ez idáig rendben is van, csak hogy én nem a kommentírás miatt reklamáltam, hanem a privi írás miatt. Világosan oda van írva. Az továbbra sem működik. Feladjam? Persze megírtam, hogy félreértettek valamit... Ezzel a "jó hírrel" tértem nyugovóra.


    Abban a reményben indítom a napomat, hogy talán ma délelőtt elhagy a szédelgés. Nagyon nehéz abban az állapotban a főzésre koncentrálni, csak a fotel húz. A vérnyomáscsökkentőmet kétfelé osztottam, a másodikat este veszem be. Mást már nem tudok kitalálni.


    Jó lenne a fodrászhoz is időpontot kérni, sokat ront a hangulatomon az ősember fej.


    További szép napot mindenkinek!

  30. 2016. február 1. 08:14245572.

    Szép napot mindenkinek!


    Most röviden írok......a tegnapi hosszú írásom kering az éterben...


    Ma műtik a párom lábát....mégis kell...


    A kisebbek :::Lili és Misi...doki után elfoglalják a mama gyengélkedőt....nem leszek egyedül...

  31. 2016. február 1. 07:16245571.

    Szervusztok, szép új hetet kívánok!


    Ilike: fantasztikus reggelit tálaltál!


    Én jól aludtam, többet, mint szoktam, talán csak egyszer ébredtem fel éjjel, de lehet, hogy kétszer, nem emlékszem, mert rögtön vissza aludtam.


    A nátha és köhögés még mindig ragaszkodik hozzám kicsit, és az étvágyam se a régi, a barátnőm megnyugtatott, hogy neki két hónapig tartott egy ilyen fertőzés.


    Napindító gondolat:


    A legfontosabb, hogy a saját életeddel kapcsolatban ne higgy senkinek, csak saját magadnak! Ne törődj azzal, mit várnak el tőled, mit gondolnak rólad, és mi a társadalmilag elfogadott. Alakítsd úgy az életedet, ahogy te jónak látod! Mindent tudsz! Nálad jobban rólad senki sem tud semmit.


    Sándor Anikó


     
    előzmény:
    fili48 (245570)
    2016-02-01  06:44
  32. 2016. február 1. 06:44245570.

    Jó reggelt kívánok kedves mindnyájatoknak!


    Eljött egy új hét,egyben új hónapot is hozva. Ma már február van,...és ismeritek az egyik magyar szólást?nevezetesen: "Január,február,...itt a nyár!"


    Most épp esik az eső,de meleg az idő.Csak most kezd virradni olyan sűrű felhős az ég.


    Hogy aludtatok? Hogy telt az éjszakátok? Várlak benneteket,és a tegnap hiányzókat is. Ugye nincs valami nagy baj,hogy nem jártatok erre?


     


       Ma  :  2016  február  1  hétfő  van,


    Ignác,Brigitta(nem a miénk),Cinnia,Efraim,Gitta,Inocencia,Szevér  napja.


     


    Reggeli másként
    Kávék...


     


    ...szükség esetére

  33. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. január 31. 22:29245569.

    Kép

  34. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. január 31. 20:20245568.

    Közben meg Ági anyukája megvarrta Balázsnak a farsangi jelmezt és ma tartottak főpróbát. Ági kifestette és feltette a FB-ra, hogy anyukája is lássa. Ha annyira berágott a bizonyítványra, az lett volna a büntetés, ha nem engedi farsangolni őket. Miért éppen a mi ajándékunkat kellett tőle megvonni? Nekünk sem esett jól... tapló volt! Anyukájával nem merte megtenni, hogy sutba vágja a jelmezt!

    előzmény:
    Picivirág1 (245567)
    2016-01-31  19:52
  35. 2016. január 31. 19:52245567.

    Azt hiszem Ági nem a legjobb pedagógiai megoldást választotta.


    Boldizsár imádta a transzformereket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (245561)
    2016-01-31  18:22
  36. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. január 31. 19:15245566.

    Ági feltette a FB-ra Balázs farsangi főpróbáját. Sajnos ide reménytelen képet feltenni, ott megosztottam. Vámpírnak öltöztették. Szerintem nagyon jó lett.

  37. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. január 31. 19:12245565.

    Kíváncsi vagyok, hogy pangasius darabból lehet-e csinálni. Én egybe csinálnám a zöldséggel. A szálkás halat nem szívesen eszem, bár tegnap a halászlében pontyszelet volt. Kézzel-lábbal ettem, sikerült megúszni a szálkákat.

    előzmény:
    Picivirág1 (245564)
    2016-01-31  19:05
  38. 2016. január 31. 19:05245564.

    Igen, a párolóban csináltam a zöldséggel együtt, illetve külön edényben de egyszerre. Fagyasztott haltörzs darabok voltak. 15-20 perc, az óra megáll. Közben lehet még változtatni az időn ha nem elég....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (245562)
    2016-01-31  18:25
  39. 2016. január 31. 18:41245563.

    Hú!!!


    alig tudtam belépni!!


    Még a vadashoz..én csirke mellett szeletelek fel és mint Ilike egy kis liszttel megszórva lesütöm, kiszedem és arra dobálom a zöldségeket.


    Itt volt a lányom és a Zsuzsi..dumálgattunk.


    Szakad az eső!

  40. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. január 31. 18:25245562.

    Pici!


    Ugye a párolóban csináltad a halat? Milyen halat vettél? Én eddig még csak sült halat ettem. Mennyi idő alatt készül el?

    előzmény:
    Picivirág1 (245560)
    2016-01-31  18:02
  41. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. január 31. 18:22245561.

    Ma köszöntöttük Bálintot a születésnapján, mivel tegnap nem voltak itthon, étterembe mentek ünnepelni. A Trófeába mentek, nagyon tetszett nekik a svédasztal, önállóan tették a tányérjukra. A másik mama hívta meg őket. Délután felmentünk, hát nagyon paprikás volt a hangulat, kiderült, hogy a bizonyítvány miatt... Büntetések tömege került kirovásra... Néhány perc után ott is hagytuk őket. Bálint kapott tőlünk egy transzformert, ez olyan alakváltoztatós játék. Ági azonnal el is kobozta tőle, most legalább látod, mit nem kapsz meg, jelszóval.

  42. 2016. január 31. 18:02245560.

    Szervusztok!


    Nagyon gyorsan elszaladt a nap..úgy, mint a többi nap...szerintem most valahogy nagyon gyorsan fut az idő. Ma nem főztünk, volt tegnapról annyi leves, hogy két napig nem is tudtunk második fogást enni, annyi hús volt a csonton, sok volt a zöldség. Most ettük meg a párolt halat.


    Itt voltak Zsuzsiék, aztán Elzával töltöttem el egy órát a skyp előtt. Most varrogatok, szól a tv.


    Kellemes estét kívánok..és sok sok egészséget!!!!

  43. 2016. január 31. 17:38245559.

    Az oké, de nekem olyan kenyerem se volt itthon, Glix kenyér van csak a fagyon, de az mégse az igazi ehhez, és mellé még a lustaságom is járult. A húst se vettem még le a fagyról, ezért az időből is kifutottam, szóval, majd egy másik alkalommal csinálom meg, de nem felejtem el.

    előzmény:
    fili48 (245557)
    2016-01-31  17:17
  44. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2016. január 31. 17:35245558.

    Sziasztok!


    Jöttem, csak mert olyan kevesen vagytok.


    Sok jót nem tudok mondani, panaszkodni meg nem akarok mindig. Most olyan lefelé szálló ágban vagyok, ami eléggé el is keserít. Remélem egyszer majd visszafordul, dolgozom rajta. Sajnos ez az erőltetett vízivás teljesen felborított bennem minden egyensúlyt. Megterhelte a szívemet, amúgy is van szívelégtelenségem, szedek rá gyógyszert. Kimosta belőlem az ásványi anyagokat, mert csapvizet ittam, nem ásványvizet. A cukrom csökkent, az inzulin adagját is csökkenteni kellett. A vízmennyiséget másfél literre csökkentettem, de  el kell telni néhány napnak, mire ezt a 3 hetet kiheverem. Remélem a regenerálódás nem tart annyi ideig. A panaszaim egyértelműen az után keletkeztek, hogy rászántam magam erre a hülyeségre. Minden délelőtt szédelgek, a vérnyomásom is csökkent. Nehezemre esik még a konyhai munka is. Jól kikészítettem magam. Az ember mindenféle hülyeséget összeolvas, de nekem az orvosom is a napi 2,5 litert sulykolta belém. Nem lehet általánosítani, minden szervezet más és érzi mire van szüksége.

  45. 2016. január 31. 17:17245557.

    Elfelejtettem megírni!


    Én nem is zsemléből csináltam,hanem apróra vágott,sütőben kipirított kenyérkockákból.Szikkadt fehér franzellám volt itthon,a zsemle pedig nagy sápadt,puha hamburgernek való zsemle volt. Ez a kenyér sokkal jobb volt gombócnak.


    Magdi!


    A sárga nadrágos Dávid??-nahát! De vígan voltak! Szívesen lettem volna legalább hallótávolságban!


    Nekem változatlanul nem enged képet feltenni...

    előzmény:
    veracsek (245553)
    2016-01-31  16:20
  46. 2016. január 31. 17:09245556.

    Erika!


    Én már többször is csináltam(elsősorban azért,hogy a sütés szagát kitehessem a télikertbe). Tapasztalatom szerint sokkal omlósabb,ha vastag palacsintatésztát használok kis vajjal,tejföllel is elkeverve a tojás helyett,...és ha leraktam a húsokat megkent sütőpapírra,bespriccelem olajjal is. (Clines,-ablaktisztítós -szóróflakonból szoktam meglocsolni.) Ha nagyobb tepsit használok akkor rántott zöldségek,gombák is mehetnek mellé,-és akár más körítésnek való is. Nekem be jött! Egy baja van,-kettőnknek nem könnyű méretezni az adagot. Mindig soknak bizonyul amit kisütök.


    Nem láttam Borsikát,Ildikót,Anikót-és még Sacit sem ugye?


    Mi van veletek lányok? Hol jártok? Mit csináltok?


    Saci!


    Józsinak ízlett tegnap az ebéd?


    Annuska!


    Én nagyon rég nem készítettem vadast,mert míg itt ki nem derült,hogy "hamis vadas" is létezik,-számomra a vadas csak vadhúsból volt készíthető... és mert már rég volt vadnyúl,szarvas,vaddisznóhús a házban,így vadast sem készítettem. A mai amolyan felfedező nap volt,és innentől beiktatom a házi menüsorba. Hasonlót elég gyakran ettünk,disznóhúsból amit én Eszterházi bevert szelet néven "hoztam forgalomba" itthon ,mert ugye az eredeti Eszterházi szeletre már nem emlékszem!...és minek is,ha van saját ízlés szerint való.. csak a mártása nem savanyú,és gombával készül.


    Pötyi!


    Annyit azért módosítottam a recepten (szerintem nagyon sok időt,zamatot spóroltam és omlós lett a hús),hogy szeleteltem szálára merőlegesen a húst,jól ki kloffoltam,majd lisztbe forgatva gyorsan mindkét oldalát aranybarnára sütöttem. Ezek a húsok kerültek aztán vissza a pirított hagyma és zöldségkockák tetejére,és öntöttem fel őket húslevessel,fűszerezés után.


    Lássuk,-most sem megy át fotó?


    Ja! Kösz a szép gondolatokat!


    Annuska!  Ugye elmondod milyen lett a rétesed??  Nagyon érdekel!...

    előzmény:
    erry (245554)
    2016-01-31  16:35
  47. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2016. január 31. 17:04245555.

    Próbálkozom...


    A sárga nadrágos a "miénk".

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (245551)
    2016-01-31  15:48
  48. 2016. január 31. 16:35245554.

    Szervusztok!


     


    Úgy elszaladt a mai nap, hogy el sem hiszem, hogy már délután van.....nem is tudom mivel töltöttem el az időt......Főztem, egy kicsit sétáltam a tavaszban......igaz a nap nem sütött, de olyan tavasz illatot éreztem.......


    A vadast nagyon szeretjük, a héten már volt és én is zsemlegombócot csinálok mellé.....a győri barátnőm receptje szerint......És igaza van Pötyinek, marhából vagy vadhúsból az igazi......de én sertéshúsból csinálom.....


    Lányok, ti már biztosan csináltatok rántott húst sütőben......mik a tapasztalatok? Tényleg nem szárad ki? Van valami jó trükk?


    Úgy néz ki, hogy mégsem lesz csendes esténk, valaki csenget.......Ernő már ment nyitni a kaput.......


     


    További szép estét!

  49. 2016. január 31. 16:20245553.

    Ja, ezt elfelejtettem: én csak Ildit követtem a napindítókkal, eredetileg ő tett fel naponta valami nagyon tanulságosat, és újabban én csatlakoztam.


    A vadas az én fantáziámat is megmozgatta, de nincs itthon zsemle, majd ha veszek, akkor neki veselkedek, bár elég munkaigényes.

    előzmény:
    Nusimama (245550)
    2016-01-31  13:38
  50. 2016. január 31. 16:17245552.

    Tudom, Annuska, és majd pótolom, csak ma képeket találtam, de azokat nem engedte ide, többször is próbálkoztam feltenni őket.


    Akkor nem napindítók, de gondolatok (azóta találtam):


    "Ha te magad nem vagy hajlandó összeszedni magadat, semmilyen gyógyszer nem segít rajtad."
    (Rados Virág)


    "Aki senkire nem meri rábízni magát, az nagyon magányos. Egyedül kell cipelnie a terheit."
    (Rados Virág)


    Képet még mindig nem enged, már nagyon mérges vagyok rá!

    előzmény:
    Nusimama (245550)
    2016-01-31  13:38

Címlap

top