Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2015. október 6. 17:14240501.

    Nekem hiánytalanul megvan, ez lesz a következő, most megnéztem egy rövidet, ami nem volt túl jó, és van még egy 10 részes marhaság, amit azért megpróbálok végig nézni, ha már letöltöttem. Ennek is rövid részei vannak, kb. 22 percesek, hamar átrágom magamat rajta, egy bohózat.

    előzmény:
    potymama (240498)
    2015-10-06  17:03
  2. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 6. 17:08240500.

    Köszönöm Veronkám! Sajnos ez a 60, illetve 30 % ami marad utánuk/utánunk...meg a fájdalom.

    előzmény:
    veracsek (240494)
    2015-10-06  15:33
  3. 2015. október 6. 17:06240499.

    Képzeld Gabi..én 2x is abba hagytam.


    Nem azért mert nem tetszett...csak valahogy nem bírtam az izgalmakat..nem voltam olyan hangulatban.


    Aztán nekiálltam és mostanában végig néztem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (240497)
    2015-10-06  16:58
  4. 2015. október 6. 17:03240498.

    Kislányok!


    Mindenkinek meg van hiánytalanul a Five Fingers (Öt ujj) c. film???


    Akinek hiányzik valamelyik rész írjatok..most jó a Citromail.

  5. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 6. 16:58240497.

    Lányok! Isteni a Five Fingers! Még csak a 3. résznél tartok, de erőltetni kell, hogy ne kezdjek bele a következő részbe. Sajnos fárasztó két ilyen hosszú rész egymás után agyilag is, meg szemileg is. Ki kell bírnom, hogy csak egyenként nézzem.  Én a botfülű még a zongorajátékot is élvezem... pedig tartottam tőle... Fanyalogtam, hogy 30 részen keresztül zongorázni fognak... de nagyon élvezem. Hálás vagyok Pötyikém, hogy megküzdöttél vele a Citrom miatt!

  6. 2015. október 6. 15:59240496.

    Sziasztok, ..teljesen átmentem kukába, ..illetve kuktába- ma csak a lányoknak főztem R-nak pulykanyaka és karajcsont levest, mellé c.metéltet. I.-nek meg oldalast sütöttem, csak egy ebédnyi adagot. Aztán, kerestem. A függönykarnis tartóit, hogy felszerelje az itt dolgozó segéderő fiú. Nem és nem találtam. Majd egy nagyon rejtett helyen, ahol az apró játékaim és emlékkeim vannak, - megleltem. Abban a dobozban van Kócoska babám, is, amit Pötyike tőled kaptam, és hogy ne jöjjenek le a cipőcskék, feziherájztűztem őket. Mindkettőnek megörültem. 


    Utána lefeküdtem aludni egyet. Ugatnak kin a kutyáink. Ők kis vakarcsok még, de vissza-vakkantgatnak ám a nagyoknak! Ha jön valaki, akkor kitörnek, majd gyorsan bebújnak valami alá. 


    Mindent be kéne hordani kintről, ami nyári holmi, mert gyanusan ködösödik, jönnek az esős napok, aztán majd a dér. El vagyunk a munkákkal maradva.A tulipánhagymák helye már felásva, csak be kéne dugdosni. A lányom majd a hét végén akarja. Csak el ne késsünk vele.  


     

    előzmény:
    potymama (240485)
    2015-10-06  11:44
  7. 2015. október 6. 15:35240495.

    Én is éppen most olvastam, és nagyon sajnálom, igaz, már idős volt, de nagyon szimpatikus politikus volt, ami rendkívül ritka!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (240489)
    2015-10-06  14:22
  8. 2015. október 6. 15:33240494.

    Az nincs nemekhez kötve.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (240488)
    2015-10-06  14:12
  9. 2015. október 6. 15:23240493.

    Nyugodjon békében, tisztességes ember volt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (240489)
    2015-10-06  14:22
  10. 2015. október 6. 15:22240492.

    Szervusztok Haza értem és minden ok. Kaptam olvasáshoz egy szemüveget,- majd megyek kiváltani- Olyan  van a szememen, hogy időnként mintha kis korom szemek szállnának, de a doki szerint ez talán elmulik.


     Utána elmentem vásárolni, na csak olyan szerény egyszemélyes volt. Vettem virágföldet is, hogy a hideg beállta elött még a növények kapjanak új táptalajt. anikó, nálad minden ok volt a dokinál?


    Pötyike, szép tiszta képeket készitettél. Magdika, a fodrászhoz vittél magaddal kendőt, hogy utána  ne fázon meg a fejed?


    Erika, furdal a kiváncsiság, a gömböc miatt,


    Ilike, szép képeket, hoztál. Azok a csalóka, hivógató galócák. Nem fázott a lábad a patakba? Egy megfázás után gondolom nem hiányzik még egy. Emailt  kaptam tőled, tárgy: különböző országok.


    Borsika örülök, hogy beláttad, a biciklizés már nem nekünk való, ha azt folyamatosan nem gyakoroltuk ugy mint Julika. Az ásást  kihagyni.


    Veronka, hihetetlen, hogy már ennyi idő eltelt.


    Ildikét nem láttam.


    Sacika sem jelentkezett még.


     Julika, minél korábban találkozzunk az jó-legalább is nekem- korán sötétedik.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (240490)
    2015-10-06  14:24
  11. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 6. 15:13240491.

    Köszönöm!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (240490)
    2015-10-06  14:24
  12. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. október 6. 14:24240490.

    Igen ....itt nincs különbség férfi és nő között.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (240488)
    2015-10-06  14:12
  13. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. október 6. 14:22240489.

    Most olvastam, hogy elhunyt Göncz Árpád.


    Nyugodjék békében !


     


     

  14. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 6. 14:12240488.

    Lányok! Az özvegyi nyugdíjat férfi is megkapja? Biztosan utána lehet nézni a neten, de hátha tudjátok.

  15. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. október 6. 13:58240487.

    Nálunk még zöld minden , de csalhatatlanul itt az ősz.Reggel mentem a fodrászhoz ....hááát nem volt melegem.Tegnap délután nagyon jó idő volt.Gyöngyivel kimentünk a kertjébe...igazi gyalogtúra a busztól. Segítettem neki egy keveset, de inkább beszélgettünk. Elég régen találkoztunk. Rondavagyok!


    Kedvet kaptam a "padlástakarító lányoktól"....rendet tettem a garázsban.Pókhálóztam, az ajtót lemostam stb.


    Annuska használ a kence? Kívánom, hogy enyhítse a fájást.


    Ildikém ...nagyon jó a rajz.Amikor ezt a filmet néztétek én valószínű nem voltam még rajongó. Nincs a nyilvántartásomban.


    Erika ....jót mosolyogtam a "gömböcön".


    Pötyi ....ötletet adtál ....régen ettem paradicsomos káposztát.


    Ilikém ...most kezdem nézegetni a képeket.A gombák tényleg ....mint a mesében.


    Ma kezdődik a Nyugdíjas egyetem.


     

    előzmény:
    potymama (240486)
    2015-10-06  11:56
  16. 2015. október 6. 11:56240486.

    Gyorsan kiszaladtam az erkélyre lefényképezni a tájat.


    Velünk szemben még minden zöld...igaz kicsit ködös az idő, de arrébb a Tisza parton már vannak sárguló fák.

  17. 2015. október 6. 11:44240485.

    Sziasztok!


    Beköszönök..még mindíg a bögyömben van hova lett a tegnap reggeli levelem???


    Biztos amikor a  fiam hívott siettemben nem küldtem el...csak azt hittem.


    Itt is nagy köd volt reggel..sőt még most sincs tiszta idő.


    Ilike írta, hogy milyen zöld volt még minden a hegyekben..nem járt még arra az ősz.


    Én is körbe néztem..tényleg ilyenkor már sárgulni kezdenek a fák, de most itt is szép zöld minden.


    Megyek a konyhába, van sült hús  maradékom...csinálok hozzá paradicsomos káposztát.


    Nálam tegnap volt krumplis tészta.


    Nem szoktátok nézni a Konyhafőnököt?


    Tegnap ott is krumplis tésztát csináltak...de igen csak kacifántos módon készítették és tálalták fel.

  18. 2015. október 6. 10:26240484.

    Nagyon siettek, gyorsabbak, mint az orvosom!


    02.-án járt le az 1 év a Nyugdíjfolyósítónál, és 03.-tól már csak fele annyi özvegyi nyugdíjat kapok. Az ajánlott levél lóhalálában meg is érkezett ma. Ez kicsit több, mint 36 ezer Ft. mínuszt jelent, nagyon "boldog" vagyok, de persze tudtam, nem ért váratlanul. 

  19. 2015. október 6. 09:01240483.

    Szép jó reggelt!


     


    Borús a reggel, úgy látszik a nap szabadságot vett ki........


    Ilike megnéztem a képeidet és ismételten rácsodálkoztam a természet szépségeire......a gombák lenyűgöztek.....Köszönet a reggeliért, gyorsan bekaptam pár falatot és én is, mint Ancsa, irány a doki, receptet kell íratni....


    Utána piac, valami gyümölcsöt kell venni.......meg ha látok valami olyasmit, amit nem lehet ott hagyni......Már megy a mosógép is, így járt aki tegnap nem mosott..........most már késő bánat.....bent fog száradni.....


    A főzés sem lesz nagy dolog, van még sült oldalas, valami kerítés, akarom mondani körítést kell kitalálnom, azt hiszem párolt káposzta lesz mellé...


     


    Mindenkinek kellemes szép napot!

  20. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 6. 08:46240482.

    Jó reggelt, mondhatom azt is nagyfeneköd van... Hirtelen szált le, 7-kor még csak borús volt az idő. Egyre átláthatatlanabb lesz. A szomszéd házat is alig látni, szegény Laci most indult el vásárolni.


    Túrós csusza lesz.


    Nekem sincsenek nagy terveim mára, filmezni fogok. Talán porszívózni, de szerintem még rá ér. Nagyon csontig hatoló ez a köd, nem érdemes kinézni az ablakon. Sajnálom azokat, akiknek ki kell menni. Szomszéd asszonyom is jön visszafelé a kutyasétáltatásból. (Még sem kell kutya...de legalábbis nem sétáltatós. Végezze el a dolgát a kertben, inkább szedegetném).


    Iszom még egy kávét, lehuppanok a tv reggeli műsora elé, aztán majd meglátjuk.

  21. 2015. október 6. 08:37240481.

    Szép jó reggelt.


    Még mielőtt készülődöm a dokihoz, beköszönök. Nem aludtam nagyon rosszul, közben ahogy forgolásztam éreztem a sajgó tagjaimat, de az majd elmúlik.


    Ilike, kösz a reggelit, csak bekapok valamit időhiány miatt. A képekre most nem volt időm, de kíváncsian várom a szép vidéket. Azért örülök hogy az "Iluska mossa lábát a patakban"-tól nem lett felfázás, mert a folyásából ítélve is nem egy langyos kis állóvíz.


    Ildikém, nem megyek be a doki után, úgy döntöttem elmegyek a festékboltba, nem akarok és nem is tudok egyszerre mindent hazacipelni. Talán a 12-es buszt elérem.


    Vigyázzatok magatokra, szép napot.

  22. 2015. október 6. 08:16240480.

    Az a kolbászos rántotta ma nagyon jól esett!


    Én csak 5-ig aludtam, de 6-ig még behunyt szemmel pihentem.


    Ma egyedül leszek, és nincs semmi egetverő tervem, majd keresek valami elfoglaltságokat. Főzni kellene, de még nincs ötletem, tegnap krumplis tészta volt, előtte zöldség ételek, és tiramisu, ma talán már ismét jöhetne valami hús.

    előzmény:
    fili48 (240478)
    2015-10-06  06:43
  23. 2015. október 6. 07:12240479.

    Szia Ilike, jóreggelt és szép napot kívánokNeked és Mindenkinek!!


    Megnézem, mi van reggelire? Előre is köszönöm. 


    A fotóalbumot elkezdtem szorgosan böngészni, nagyon tetszik. Valahol abbahagytam, majd folytatom. Gyönyörű a természet. Semmi nem múlhatja felül, szerintem. Értékes pillanatokat örökítettél meg. 


    Korán keltem, mert keresnem kell a karnis csavarokat Ma felfúrják,  és én nem emlékszem hol vannak a hozzá való dolgok.


    Van egy fali óra is, annak is  értelmes  helyet kell keresni. 

    előzmény:
    fili48 (240478)
    2015-10-06  06:43
  24. 2015. október 6. 06:43240478.

    Jó reggelt kívánok kedves mindnyájatoknak!


    Na! Talán ma reggelre kipihentem magam,-akarom mondani visszatért a fizikai"erőnlétem" a megszokott mederbe...


    Jót,jól aludtam és éjfél utántól egészen reggel 6 óráig.  Még mindig borús az idő,de remélem nem marad ilyen.


    Ti hogy aludtatok? Milyen volt az éjszakátok? Padlást takarító lánykák ugye nincs következmény? Annuska! Bízom benne,hogy segíteni fog az a tapasz neked. (Árpinak is segített mikor olyan nagy fájdalmai voltak).


     


      Ma  :  2015  október  6  kedd  van,


    Brúnó,Renáta,Berény,Csaba,Mária,Renátó  napja.

  25. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 5. 22:10240477.

    Aranyosak vagytok, hogy dicséritek a frizurámat. Ez igazából a fodrászom érdeme és nem a hajamé. A minta Erika frizurája volt, azt próbáltam elmagyarázni, szerintem nagyjából sikerült is. Sajnos a sűrűsége nem az igazi. Mondhatnám, akármilyen ügyes a fodrász, nem lehet x@rból várat építeni...

  26. 2015. október 5. 22:09240476.

    Köszönöm szépen Verocska!  Igen,-meg tudtam nézni,és bár a szimpatikus kis Nagyváradi előadót nem,de a gyerek dalokat,szalontai játékokat annál inkább ismerem.


    Az bizony Pötyikém! Légyölő galóca,...és van több is,-mindjárt hozok még belőlük!


    Azt hiszem ez a link nem lett aktív az előbb-ugye?


     


    https://www.facebook.com/ilona.fazekas.9/media_set?set=a.1142783472417448.1073741856.100000574178688&type=3&pnref=story

    előzmény:
    veracsek (240466)
    2015-10-05  19:29
  27. 2015. október 5. 21:47240475.

    Erikám!


    Én nem halasztottam el a mosást,de bizony a szobában szárad mind a 2 mosógép ruha. Egész nap jöttek,mentek a furcsábbnál,furcsább felhők,-dörgött,morgott,-megeredt,leszakadt,ömlött,tömény sötét lett,majd oszladozott,és estére,- ha csak rövid percekre is,de a nap is kisütött. Egyetlen igazán jó volt benne,éspedig: nem nekem kellett meglocsolnom a kiszáradt "kertet",amihez tegnap este már nem volt erőm. Annyira örülök,hogy olyan gyönyörű 3 napot kaptunk ajándékba.


    Gabi!


    Jó lett a frizurád,...és ezt a képet elmentettem a menedékes portrék közzé.Szerintem kár,hogy nem szerettek sehova kimozdulni.


    Magdikám!


    Természetesen HIDEG volt a patak vize,hisz a legnagyobb kánikulában sem éri el a 15 fokot a hőmérséklete,de muszáj volt kipróbálnom,-nosztalgiáznom kicsit,mert úgy 3 éve például Pötyivel ketten ültünk ezeken a köveken,és még énekeltünk,-verseltünk,hülyéskedtünk is! Igaz,-akkor augusztus eleje volt! Most ahogy rágondolok,szívesen meríteném ismét 1-2 percre a lábam a patak hűs vizébe,annyira ég a talpam,lábfejem...


    Annuskám!


    Neked még egy videót is fogok küldeni emailben,hisz hozzád szóltunk a Bihar hegység csúcsán,és csak akkor hozom ide is,ha te rábólintasz! Jó?  Valóban nagyon sokat jelentett a hegyi levegő,-egy-kettőre gyorsan meggyógyultam,-bár az is lehet,hogy csak azért,mert letelt a 7 nap is!!


    Ja!


    A biciklizésről:  Évtizedeken keresztül azzal jártunk dolgozni,-szőlőskertekbe,földekre kapálni,kirándulni,-gyerekeket azzal hurcoltam oviba,-átlagosan napi 20 kilométereket tekertünk. Szerettem is,de ma már a keskeny utakon,erős kamionforgalom mellett bizony NEM MEREK felülni a bringára.Ahogy elhúznak közvetlen mellettem,szinte fellökve a keltett légárammal nem az én idegzetemnek való. A kerékpárutakon pedig csak úgy cél nélkül???-az nem az én színpadom. Akkor inkább a szobabicaj. Na ja!,...mert ne felejtsük el,nem vagyok ráutalva,mert ott van általában Reni!...aki most félig göthös lett. Gond van a turbójával,-megártott neki az eltelt idő,vagy a hegymenet. Majd kiderül,ha dokihoz visszük. Felmászott ugyan 1800 méterre velünk a fedélzeten,de bizony lihegve olykor-olykor...


    Borsikám!


    Annyi szép virágot,fát fotóztam,hogy mikor megkérdezték a barátaink mire készülök velük,egyszerűen elrestelltem magam! ...na de nem annyira,hogy azután 1 ilyen jellegű fotót se készítsek!!

    előzmény:
    erry (240424)
    2015-10-05  08:29
  28. 2015. október 5. 21:15240474.

    Ilike


    az a gombás kép!


    Mintha mesekönyvből lenne kimásolva!


    Ez a "légyölő galóca" ugye?

  29. 2015. október 5. 21:15240473.

    Jól van, ..jól. Igazatok lehet. Ez sem nekem való már! Úgy érzem magam, mint akit az aprítógépbe tettek, aztán megkevertek. Az egyik bokám kicsit bedagadt. Köszi, hogy figyeltek rám. Jóéjszakát mindenkinek. 

    előzmény:
    potymama (240472)
    2015-10-05  21:09
  30. 2015. október 5. 21:09240472.

    Borsika!!!


    Az ásás a legnehezebb kerti munka!!


    Még ha egy négyzetmétert ásol is fel...az is sok.


    Borzasztó, hogy miket művelsz...

  31. 2015. október 5. 21:05240471.

    Ildikóm-igazad volt!  Sok szép élménnyel,de fáradtan értünk haza a sok "pihenés" után. Még mindig úgy érzem,hogy kell idő,mire kipihenem a kései 3 napos nyaralást,mert ez végül is az volt.


    Most kezdek teljes odafigyeléssel visszaolvasni,...és már hozom is azokat az albumokat,amit a facebook számára (ismerőseinknek) készítettem. Személyesebb jellegűeket majd később fokozatosan hozom nektek,-jó?-no meg a készített videókat is!


     


    https://www.facebook.com/ilona.fazekas.9/media_set?set=a.11 42783472417448.1073741856.100000574178688&type=3&pnref=story

    https://www.facebook.com/ilona.fazekas.9/media_set?set=a.1142790212416774.1073741857.100000574178688&type=3&pnref=story
    előzmény:
    franci47 (240412)
    2015-10-04  21:50
  32. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 5. 20:21240470.

    Ejnye már Borsikám! Végre felhagysz a biciklizéssel, erre ásásnak adod a fejedet. Annuska hol a poroló? Mocorog a sarokban?

    előzmény:
    BORS (240461)
    2015-10-05  18:11
  33. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 5. 20:18240469.

    Szerintem az ősasszonyok nem vágták a hajukat, hagyták nőni, annál fogva húzta be őket az ősember a barlangba. Na most az enyém olyan rövid, ezt nem tudná megfogni.

    előzmény:
    BORS (240463)
    2015-10-05  18:20
  34. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 5. 20:16240468.

    Talált! Süllyedt!

    előzmény:
    BORS (240463)
    2015-10-05  18:20
  35. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 5. 20:15240467.

    Ez nagyon jó, még a korábbi is, mert ki tudom váltani a gyógyszereket reggel 8-kor és még oda is érek. Nem akarok késni.

    előzmény:
    Picivirág1 (240464)
    2015-10-05  18:34
  36. 2015. október 5. 19:29240466.

    ILIKE!


    Véletlenül bele néztem ebbe az adásba, és éppen egy nagyváradi kislány (tündéri és fogatlan) énekelt nagyszalontai dalokat.


    Itt van a linkje:


    Nem tudom, Nálatok meg lehet-e ezt nézni, de megpróbáltam, mert biztosan érdekelne Téged!

  37. 2015. október 5. 18:36240465.

    Borsika!


    Az ásás már igazán nem nekünk való. ne is erőltesd, meg megbosszulja magát. Aztán annyi nekedkezdődik a Hegyi doktor!!!!

    előzmény:
    BORS (240461)
    2015-10-05  18:11
  38. 2015. október 5. 18:34240464.

    Gabikám!


    Lehet válogatni: 12.50, 13.50......eddig 12.50-essel mentem. Így 3 óránk van, mert 16.10 kor megy a grazi vonat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (240457)
    2015-10-05  17:48
  39. 2015. október 5. 18:20240463.

    .......mit mondtál? Ez olyasmi, mint amikor orosz óra előtt jelentett a hetes, ..v. napos!!


    Nagyon jó lett a frizud. Az enyém hajam is kezd megint lenőni. Ez is mindíg pénzbe kerül.  Az ősasszonyok vajon mivel vágtak hajat maguknak? Kőbaltával? 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (240415)
    2015-10-04  22:05
  40. 2015. október 5. 18:16240462.

    Szép napot, vagy inkább lassan szép estét kell köszönnöm már.


    Kis Erának boldog szülinapot kívánok, minden szépben és jóban legyen része sokáig.


    Ma nagyon elfáradtam, nem olyan könnyű a kőműves dolga, de befejeztem a javítást, most remélem hamar kiszárad és a tél előtt még le kell festeni.


    Borsikám, köszönöm az aggódást, sikerült baj nélkül átvészelnem a napot.


    Ilike, köszöntelek itthon, gyönyörű tájakon jártatok, és valahogy itt is késik az őszi színes táj.


    Annuska, jó sokat dolgoztál, nekem pókhálózni kellene a padláson, mert nem lehet felmenni már. Biztosan rendben lesz a holnapi kontroll.


    Gabi jó a frizurád, sajnos a mi készletünkből nem lehet már szénaboglya frizurát csinálni.


    Magdi, sajnállak hogy összejött a lenkeség, talán nem mély a vágás.


    Pötyi, biztosan zselével készült a lekvár, akkor szokott így szétfolyni.


    Ma lehet hogy koránfekvő leszek, a derekam rendetlenkedik.


    Reggel gyógyszer íratás lesz  a program, a későbbi még bizonytalan.

  41. 2015. október 5. 18:11240461.

    Képzeljétek, ma az egyéb tennivalóimon kívül felástam a kertben egy kicsi részt, és lehajláskor bizony  szédelegtem. Ritkán ások, mert nincs mit. Pici a kert, és minden be van már évelővel ültetve. Amíg ástam, ott ugrált a két kutya és ugatták az ásómat, meg a kukacokat. Utána a  lábaim is összekuszálódtak  fáradtságtól, amikor lépkedtem. Azt hiszem, felhagyok a biciglizés gondolatával. 


     


     


     

    előzmény:
    Nusimama (240440)
    2015-10-05  12:32
  42. 2015. október 5. 17:57240460.

    Magdika!  Megint elolvastam a balesetes  leveled, elképedtem, ..mekkora lóóó vagyok, hiszen elvágtad az ujjadat. Annyira sajnálom, én meg csak elbagatelizáltam. Bocsánat. Jobbulást kívánok.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (240443)
    2015-10-05  13:02
  43. 2015. október 5. 17:53240459.

    Nagyon fogod élvezni, én most már harmadszor néztem vissza pár jelenetet, annyira megható, de nem nyálas. Kár, hogy legalábbis nálam néhány részlet kicsit homályos, de lehet, hogy direkt fényképezték így. Plusz még a végén csúszkál a felirat, de azért érthető.

    előzmény:
    potymama (240458)
    2015-10-05  17:48
  44. 2015. október 5. 17:48240458.

    Olyan fura idő van..10 percenként jön egy tenyérnyi fekete felhő a többi szürke között és ömlik az eső..néha dörren egyet.


    Vera


    az eltűnt levelemben is írtam én is pont a Secret Love A. Vadlovas filmet akarom elkezdeni nézni.

  45. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 5. 17:48240457.

    Ugye a szokásos dél körüli időben találkozunk? Nekem 8 órától receptet kell íratni. Sajnos ez az időpont felel meg, mert a h.orvos szülési szabadságon van, és ezen a napon lehet a nővért egyedül találni, amikor nem kell a receptíráshoz végig várni a helyettes orvoshoz a tömeget. Melyik étteremben találkozunk? (Nekem a Keleti étterme szimpatikusabb, meghittebb).

    előzmény:
    Picivirág1 (240456)
    2015-10-05  17:12
  46. 2015. október 5. 17:12240456.

    Örülök neki!!! Gabi is készül és ha Annuska futóműve is jól működik, ő is jön.

    előzmény:
    erry (240452)
    2015-10-05  16:47
  47. 2015. október 5. 16:54240455.

    Nem fér a fejembe, délelőtt itt voltam, írtam is és most nem találom.


    Akkor se volt semmi különös..most azóta se történt semmi.


    Dél körül Zsolti fiammal vagy 2 óra hosszát a skypen egyeztettük a telefonunkat.


    Egyszerűen nem találtuk a hibát..persze az enyémben..véletlenül rámásoltam 150 db fényképet a sz.gépemről és nem tudtuk letörölni.


    De végül csak sikerült.

  48. 2015. október 5. 16:49240454.

    Ez azt jelenti, hogy az 1. és 7. rész?

    előzmény:
    Picivirág1 (240451)
    2015-10-05  16:41
  49. 2015. október 5. 16:49240453.

    Mindenkinek köszönöm kisErámnak küldött jó kívánságokat.......átadom......

  50. 2015. október 5. 16:47240452.

    Julika!  Rám számíts, ott leszek a talin.....remélem semmi nem jön közbe......23-án meg jönnek Andiék.......mozgalmas hetem lesz.....de ezt szeretem......


     


    Ma én is aktiváltam magam, a virágaimmal foglalkoztam, nagyon elhanyagoltam őket.......Volt takarítás is.....most meg vagyok magammal elégedve....Estére várom Bettit, ma csavargós napja van, a régi barátokkal találkozik.


    A Lenkeségem is meg volt......ma délelőtt kellett volna UH-ra mennem, de elfelejtettem, pedig fel van írva a naptárba, de aki még azt sem nézi meg az lemarad..... Majd holnap kérek új időpontot.....úgyis a mammóval együtt kell vinnem a dokihoz, az a vizsgálat majd februárban lesz, addig nem izgatom magam.....


     


    Megyek összeütök valami vacsorát.......bár lehet, hogy kihagyom......a mérlegemmel is összevesztem. Biztos az elemmel van baj, mert egyre többet mutat..... Rám sem fogtok ismerni a talin....majd ha láttok egy gömböcöt gurulni, az leszek én......

    előzmény:
    Picivirág1 (240450)
    2015-10-05  16:24

Címlap

top