Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 4. 19:39240401.

    Kedvenc regényem volt a Forsyte Saga! Nagy csalódást okozott a film. Én a regény alapján elképzeltem mindenkit, a filmben mások voltak. Kedvenc alakom Irene volt. Még mindig fel tudom idézni a történetet. Nagyon szerettem a családregényeket, és most is szeretem a családsorozatokat. Olyan jó távlatokban visszaemlékezni a történetre!

    előzmény:
    veracsek (240392)
    2015-10-04  17:33
  2. 2015. október 4. 19:37240400.

    Borsikám ilyen tököm még nem volt. Ilyen szépséges sárga, majd megsütjük,nem tudom milyen lesz. Majd elmondom. JÓ?

    előzmény:
    BORS (240394)
    2015-10-04  19:08
  3. 2015. október 4. 19:35240399.

    Nagyon tetszett mind a kettő sorozat.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (240393)
    2015-10-04  17:57
  4. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 4. 19:34240398.

    Én emlékszem! Sajnos nemcsak megszülettem, már benne jártam a tini korban. Nagyon oda voltunk ezért a sorozatért, előttem vannak a főszereplők. Paul Newman és egy szőke hosszú hajú színésznő, nem tudom a nevét. Zalatnay Sarolta,  még dalt is énekelt ezzel a címmel.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (240393)
    2015-10-04  17:57
  5. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 4. 19:27240397.

    Borsikám, mikor bicikliztél utoljára? Hány éve? Azért lassan a testtel! Én is tudtam biciklizni, azt hittem azt nem lehet elfelejteni, de tévedtem. Akkorát tanyáztam, hajszál híján beütöttem a fejemet is az aszfalton. Olyan ciki volt az utcánkban, a szomszédok előtt. Többen is látták, de senki sem jött oda segíteni. Biztos nevettek magukban, felborult az öreglány. Többször elképzeltem mi lett volna, ha ott terülök el... Laci soha sem bocsájtotta volna meg magának, hogy ráültetett. Akinek baj van az egyensúlyérzékével, jobb, ha meg sem próbálja. Te hogy állsz vele? Igaz, a létráról sem estél le, de azért jobb az óvatosság. Julika biztos, hogy már tréningben volt, nem most kezdte és nincsenek egyensúlyi zavarai. Gondolom Ildi sem próbálkozik vele. Legalább is nem érez késztetést iránta, még eddig nem mondta.

    előzmény:
    BORS (240395)
    2015-10-04  19:20
  6. 2015. október 4. 19:24240396.
    A filmre talán  emlékszem de a férfi szereplőre így konkrétan nem. Hmmmm... lehet, hogy összetévesztem: amit én láttam, az az "Egy nyáron át táncolt" c. film volt. Azt láttad? Én olvastam is. Már is utána nézek, úgy felcsigáztál. : - ) 
    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (240393)
    2015-10-04  17:57
  7. 2015. október 4. 19:20240395.

    Julika, úgy írígyellek ezért a kerékpározásért! Micsoda csodás életérzés lehet! Szabadság, jó levegő, loboghat a hajad és akár hangosan dalolászhatsz közben. Vannak rajta jelző fények  és csengő is? Én is szeretnék, meséltelek itthon, és kértem, had biciglizzek velük majd Gyálon, ..ott nincs olyan nagy forgalom. Begyepesedett, vaskalapos társaság: ..szó sem lehet róla, nem engedik. Majd alkalomadtán vitát nyitok erről itthon, megszavaztatom. Igazam van, vagy nincs igazam?


     

    előzmény:
    Picivirág1 (240390)
    2015-10-04  17:25
  8. 2015. október 4. 19:08240394.

    Magdika én is szoktam elbabrálni az időt, észre sem veszem, hogy este van. Most is belekezdtem neked írni, közben Áronka kiabált lentről, hogy menjek ki kutyázni a kertbe. Kimentem, jól eldumáltuk az időt. Ma nem sokat dolgoztam, azon kívül, hogy felhordtam egy pár edényt a mosogató gépbe. Pedig akadt volna tenni való bőven. Na, nem baj, ...ilyen nap is kell néha.   Tv:Tényleg a Böbe baba hangja volt, most már emlékszem. Nekem is tetszik nagyon a népi hagyomány, hogy megszentelik a termést. Ildike sárga tököt vitt.  Én is várom Ilikét, biztos nagyon fáradtak lesznek, nem tudom lesz-e ereje még beköszönni. Na, jól összesűrítettem a mondókámat, ..hagylak, szép estét kívánok, álmodj szépeket.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (240389)
    2015-10-04  17:24
  9. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. október 4. 17:57240393.

     


    Évike..... én ma zöldbab levest főztem ....a kert utolsó terméséből.Nagyon finom volt ....holnapra is maradt.


     


    A Forsyte Saga-t akkor láttam először mikor Judittal voltam várandós.Jó régen volt .....akkor mindenki ezt nézte .....nem is volt más.


    Emlékeztek az első filmsorozatra/sokan még meg sem születtek akkor / a "Hosszú forró nyár"-ra.Milyen szép volt a Paul Newmann/ lehet, hogy hibásan írom a nevét./

    előzmény:
    BORS (240391)
    2015-10-04  17:29
  10. 2015. október 4. 17:33240392.
    előzmény:
    BORS (240391)
    2015-10-04  17:29
  11. 2015. október 4. 17:29240391.

    Óóóó... olyan csalódott vok, most ment le a Forsyte Saga 2,. része. Meg akartam nézni legelőlről. Majd valahol elolvasom az eddigi 2 rész tartalmát . : - (  Sajnos nagyon, de nagyon rég adták, már hiányosak az emlékeim. 


    Erika biztos még az unokát kényezteti, vagy látogatják/fogadják a rokonságot Betty hazaérkezése alkalmából. 


    Sacika titokzatos volt? Tényleg?  ...na majd jól kifaggatjuk. Reméljük minden rendben van , csak elfoglalt.


    Áronka hozott a tegnapi vendégsütiből nekem csemegézni. Bogarat lehetett volna fogatni velem, ....akarom mondani:  : - ) ..m a d a r a t   - olyan jól nézett ki a házi francia krémes.  De irtó sűrű volt a krémje, a teteje meg vastag étcsoki. Azt gondoltam gonoszul, hogy kár volt kidobni a pénzt az alapanyagokért. 


    Bezzeg.... bezzeg, amikor én rontok,   nem jövök ország-világnak dicsekedni vele!Elmondom:  Ma viszont hibáztunk az unokahugommal. A  f.-on véletlenül a "nyilvánosban" tárgyaltuk meg a betegeink hogylétét. Majd jól megmosolyognak minket a gyerekek, unokák. Sebaj.


    Potyike, végül is sütöttél ma valamit? Épségben meg van az összes ujjacskád? ..Te szoktál  sipp-supp kitalálni vendég várót, most én gondoltam ki, hogy főzök magamnak egy zöldbablevest. Fél óra alatt meg vagyok vele - és olyat eszem, amit kívánok. Hagyjak valakinek belőle, v. inkább annyira nem. Biztos mindenki tyúk-, v. orrjalevest főzött ma!


     

  12. 2015. október 4. 17:25240390.

    Szép a tököd


    Voltunk tekerni, most még egy kilométert rá is tettünk. nagyon jó az idő, élvezet volt a kerékpározás.


    Most azonban pihentető állásba teszem magam...délelőtt nagyon sokat dolgoztam a kertben, szép is lett. Megérdemlem a pihenést.


    Magdi és Saci még nem jött, és Erika is elfoglalt. Kellemes estét mindenkinek

    előzmény:
    franci47 (240381)
    2015-10-04  13:25
  13. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. október 4. 17:24240389.

    Már régóta készülök írni ....de közben el skypoltam az időt.


    Ildikém ....ma "szobafogságra" ítéltem magam. nem voltam sehol,elszuttyogtam az egész napot.Mostam, főztem , bambultam.


    Nagyon szép szokás nálatok a terményáldás....erről még nem hallottam.Ez is összefogja az embereket.Az oltár előtt a termények....valami gyönyörűség.A virágmagokat én is elvetettem....remélem hosszú ősz lesz.


    Már biztosan haza érkeztek Ilikéék ....sok szép élménnyel.


    Julika ...nagyon csinos vagy.Szép a tortád.Igazából jót beszélgetni szerintem csak "kiscsoportban "lehet.


    Évikém ....élvezettel olvastam soraidat.Jól felpakoltad P-t.A "hiányosságokkal, körülményekkel"....ne törődj. Nem leszünk már fiatalabbak.Aki "ebben a korban" / hú, de utálom ezt a szót...még ennyire tevékeny/magamat is beleértve...ott nincs baj.A naptár az fontos .Nekem az a" szamárvezető".


    Kérdezted Boscót. Ö kint van az udvaron.Eljátszik, ha arra járok ránézek, J ha tud haza jön néha napközben.Hétfőn és pénteken Zs otthon dolgozik.


    A Bőbe baba volt az orrhangú a Futrinka utcában.


    Annuska...nagyon gondoskodó Fiad van.Biztosan szeret jókat főzni.Szemed ....ha csak a tevékenységedet figyelem ....rendben.


    Anikó Te leszel a mester?


    Vera ...nekem is hiányzik az utazásokhoz a Társam....akivel megosztottam az élményeimet.Én ugyan később utazgattam ismerősökkel....jó volt ....de nem az igazi. Tavaly óta pedig...lehetőségem lenne ...de kedvem sincs már utazni.Beérem egy-két családlátogatással ....,hogy meddig nem tudom.


    Pötyi ....nagyon ügyes vagy ....szép a cica.


    Erika még a telken?


    Saci ...merre vagy?Hiányzol.


    Gabi ....olyan szép idő volt ma.....az arborétum gyönyörű lett...volna.Nem szabad begubózni.....de hát úgyis hiába beszélek Neked.Az otthonodon és FB-on kívül is van világ .

  14. 2015. október 4. 15:32240388.

    Haha!


    Én is jártam már így, levettem valamit, és később kiderült, hogy egészen más, mint amit hittem. Mindig vagy legalábbis nagyon gyakran feliratozom, de akkor elveszett róla a cetli.


    Én megcsináltam a régóta tervezett tiramisut, áfonyásat. Ebédre pedig cukkini karikákat sütöttem le zöldpaprika kockákkal és koktél paradicsomokkal. A tetejét még forrón megszórtam reszelt sajttal.


    Amikor most kinyitottam a gépet, egy email várt Lackótól, hogy újra papírgyűjtés lesz az iskolában, elvinné a fölösleges újságokat. Múlt héten már majdnem bele fulladtam a rengeteg kiolvasott újságba (a hetilapokat nem dobom ki, mert Andi visszajár hozzám, és el szokta vinni). Aztán az Adélom levitte pénteken az összeset a szelektív kukába. Nagyon mérges vagyok, hogy így alakult, de azért fog gyűlni néhány Larának is.

    előzmény:
    potymama (240384)
    2015-10-04  14:22
  15. 2015. október 4. 15:22240387.

    Ez így nem egészen igaz: amikor nagyon beteg voltam, akkor megmozdulni se nagyon tudtam, nemhogy kirándulni. Most pedig főleg Laci hiányzik, nem a kirándulások, bár a kettő együtt lenne az igazi.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (240379)
    2015-10-04  11:27
  16. 2015. október 4. 14:57240386.

    Szép napot mindenkinek.


    Úgy voltam mint Pötyi. reggel olvastam, de olyan össze-vissza napjaim vannak, nehezen találok magamra, de már alakul. Délelőtt főztem pulykanyakból finom levest, másodiknak volt maradék, de volt a fagyon 3 szelet máj, azt még megsütöttem. Ildi jött pár percre, közben itt volt a vőm is, hozott almát, paprikát, paradicsomot. Ebéd után kimentem előszedtem a kőműves szerszámokat, egy kis üzempróba is volt, megnéztem üzemképes e még a kőműves kanál és egyebek. Pár repedést begyógyítottam, de olyan bizonytalan az idő így nem fogtam nagy munkába, sajnálnám ha kárba veszne az energiám, talán holnap nem lesz eső és akkor nagyüzem lesz.


    Veronika, kösz a reggelit és a szép gondolatot.


    Julika, csinos voltál most is, örülök hogy kellemesen telt a találkozó, hasonló szépet a mai délutánra is.


    Borsika, köszi a napindító vidám hsz.-t, mindig öröm olvasni a Veled és körülötted történteket.


    Gabi, sajnálom hogy kihagytátok a kirándulást, később amikor majd tényleg nem tudtok kimozdulni, sajnálni fogjátok. Én is imádok itthon lenni, de kell néha a kimozdulás.


    Ildi, nagyon szép színes a sok termény a templomban.


    Annuska," kicsi" fiadnak nagy elismerésem hogy így gondoskodik Rólad.


    Pötyi, nagyon aranyos a kis cicc. Tegnap én is szilvás gombócra bukkantam az egyik dobozban a fagyon, de vissza is raktam pedig szeretem, de most másra vágytam.


    Saci, kérlek zavard már el a vírusokat, remélem már jobban Vagytok.


    Talán Magdi is előkerül lassan, lehet hogy kihasználja a szép időt.


    Erika, tart még a vendégeskedés?


    Ilike, örülök hogy a jó fenyves és hegyi levegő meggyógyított, már biztosan hazafelé  jöttök.

  17. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 4. 14:32240385.

    Mi már kétszer sütöttünk és csodás volt! Tavaly viszont hiába vettünk dér csípettet, mindig szappanízű volt. Az idén jó a termés!

    előzmény:
    franci47 (240381)
    2015-10-04  13:25
  18. 2015. október 4. 14:22240384.

    Sziasztok!


    Reggel olvastalak benneteket..jókat derültem Borsika levelein.


    Nem akartam nagy főzést csinálni..benéztem a m.hűtőbe..láttam van fasírozott..ááá..meg van oldva a kaja.


    Amikor kivettem, hogy kiolvadjon..megdöbbentem..szilvás gombóc volt!!!


    Visszatettem...sütöttem le husit, gombaszószt, hagymás krumplit csináltam végül.


    Estefelé jönnek át a barátaink..meleg szendvicsre gondoltam, hogy azt csinálok.


    Gabi


    sajnálom, hogy nem mentek soha se sehova...pedig még most tudtok!


    Nem kell arra annyira felkészülni..kényelmes cipő..réteges ruha..és kész.

  19. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 4. 13:49240383.

    Az a lábujjfájás nagyon kegyetlen, nekem a kisujjtól számítva 3 ujjam begörcsöl és a köröm tövénél ég. Csak akkor enyhül, ha elkezdem masszírozni.

    előzmény:
    franci47 (240381)
    2015-10-04  13:25
  20. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 4. 13:44240382.

    Mint cukorbetegnek egy cikk megragadta a figyelmemet a FB-on. A németországi migránsoknak nagyon nem ízlik az ottani étel, azt mondják, tele van cukorral! Igazuk is lehet. Ők sokkal egészségesebben táplálkoznak.   Persze amit megszoktunk, azon nehéz változtatni, nekünk is, nekik is, már csak ezért is menjenek vissza.Mi pedig csökkentsük a cukrot ettől függetlenül.

    előzmény:
    Buriburi (1)
    2005-05-02  13:38
  21. 2015. október 4. 13:25240381.

    Sziasztok, egészségetekre az ebéd.


     


    Reggel átmásoltam egy filmsorozatot, mielőtt a templomba mentem. Nekem 1 óra volt a felvitel, le  viszont Anikónak nagyon rövid.


    Gyönyörűszép termésbemutató, terményáldás volt a templomban. Az én  narancssárga tököm /a kisebbik / is ott volt, Rózsi elkérte. Mondhatom nagyon szépen mutatott a többi között. A nagy legalább négyszer ekkora. Hogy milyen lesz majd nem tudom. Én ilyenkor még nem sütök tököt, mert nem szokott finom lenni, meg kell hogy csípje kicsit a dér, a hideg.


     


    Én mennék kirándulni, ha tudnék, de a kisujjam már egy hónapja fáj minden cipőben. Mi is lesz, nem tudom. Lehet, hogy meg kell nézni az orvosnak, bár az nem segít rajtam ha csak megnézi.


     


    Annuska a te fiad nagyon ügyes, még emlékszem arra a vadra, amit ő készített a mi talinkra, és a többi ételre is, mert minden nagyon finom volt.


    Vera, hogy te milyen finom reggelit rittyentettél ide. Köszönöm a kávét is, az olívabogyót nem szeretem.Meghagyom másnak.


    Többiek? Sacikánk talán betegeskedik? Olyan sejtelmesen írt magáról. Magdikám, nem emlékszem,ma hova lettél? Erika??? vendéglát valakit? Anikót személyesen láttam. Ilike kirándul, többieket láttam.


     


     


     

  22. 2015. október 4. 12:31240380.

    Szervusztok


     Milyen csönd van, csak a korán ébredők vannak talpon.


     Pötyike a cic, aranyos, a két plüss kutyim mellett elférne


    Julika, kellemes napod lehetett tegnap. Jól nézel ki a képen.


    Veronka tettszett az időskorról a kép és a szöveg. Bizony a stabilitás hiánya megneheziti a közlekedést.


    Gabi ne sopánkodj, hogy megöregedtél. Mit fogsz mondani, majd 80, 90 éves korodban.


    Borsikám, arra vigyázz, hogy késön ne egyél. Egy bizonyos kor után még nehezebben emészt a gyomor.


    Ma sem fözök, mivel már reggel telefonált a fiam, "Anyu sokat föztem, viszek kaját". Ez egész hizlaló kura ,


    Itt is ragyogó idő van. Már reggel kimostam, ill. lizi kimosta a tegnap leszedett függönyöket, teritőket. Már meg is száradtak.


    Azért gyorsan összedobtam egy diós piskótát, hogy ha jön a fiam majd elviszi.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (240379)
    2015-10-04  11:27
  23. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 4. 11:27240379.

    Szegény Veronkám! Sokszor gondolok ám rád! Te aztán tényleg nem hagytad el magad, betegen is kirándultál! Talán annak köszönheted, hogy stabilizálódott az állapotod! Gondolom, mennyire hiányzanak a kirándulások! Még te is kenterbe vernél, ha gyaloglásról van szó... Értékelem az akaraterődet. Persze te sem szívesen kockáztatsz. Ha közelebb laknál, elvinnénk kirándulni, te lennél a húzóerő és a példakép!

    előzmény:
    veracsek (240378)
    2015-10-04  11:01
  24. 2015. október 4. 11:01240378.

    Igen, Évike!


    Szép még az idő, csak sajnos én egyedül bizonytalan vagyok, nem merek elmenni sehova. Bentről gyönyörködöm benne, és esetleg picit kiállok majd az erkélyre.


    Ma még szeretnék tiramisut készíteni, ebédre pedig maradt egy darab cukkini, azt megsütögetem.

    előzmény:
    BORS (240377)
    2015-10-04  10:46
  25. 2015. október 4. 10:46240377.

    Édes Veronika, őrület...micsoda meglepetés! Nagyon köszönöm. Kinyitom a gépet, hááát ott a lágytojatom, tea is meg gyümölcs is. Jahhh de megörültem, azonnal felfaltam mindent. Annyira finom volt, tényleg!  


    Az idézet is tetszett, elgondolkodtatott. Micsoda szép idő van, ugye?  Még ma így lesz, úgy tudom. Megmondták az időjósok, hogy a jövő héttől már koppanni fogunk, készítsük ki a melegebb dzsekit, a sapka sem árt. Legyen szép napod.  


     

    előzmény:
    veracsek (240372)
    2015-10-04  07:31
  26. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 4. 10:32240376.

    Én nagyon szeretek itthon lenni... itt érzem biztonságban magam, bár néha elég unalmas. Tudom, nem kellene az inzulinból nagy ügyet csinálni, de akkor is jár kényelmetlenséggel. Étteremben ebédelnénk, a beadás után fél órával enni kell. Ez a várakozás olyan idegesítő, addigra fejti ki a hatását, én ilyen fajtát kapok, nem mindegyik ilyen, van olyan, amit közvetlenül evés előtt kell beadni.  Még nem próbáltam a hosszabb várakozást, de van olyan sorstársam, aki egy órát is kibír utána. Ez is izgalommal jár, kiszolgálnak-e akkorra. Félek a rosszul léttől, pedig már volt benne részem. Olyankor 3-4 szem szőlőcukor segít. Na de méricskélni egy étteremben... olyan ciki... Azt hiszem, mindenki engem nézne. Már sokkal lazább vagyok, de azért még mindig bennem van a drukk. Akinek többéves tapasztalata van, jobban kiismerte a saját természetét. Otthon sokkal kényelmesebb az életem. Amióta pedig az én lábam is fájdogál, fűző után kiabál hosszabb gyaloglásnál, meggondolandó a menés. A legkényelmesebb cipőben is begörcsölnek a lábujjaim. Nem tudok zárt cipőben lenni. A lábam hirtelen robbant le, sokáig nem volt vele bajom. Szerencsére nem lakótelepen élünk, ahová be lennék zárva. Nem igazán kívánkozunk elmenni itthonról, csak néha jut eszünkbe... Sajnos megöregedtünk.

    előzmény:
    Picivirág1 (240374)
    2015-10-04  08:31
  27. 2015. október 4. 08:58240375.

    Nahát!


    Megetettem Borsikát, de Nektek nem készítettem semmit?

  28. 2015. október 4. 08:31240374.

    Gabikám!!!


    Ugye nem haragszol, ha azt mondom, biztos voltam benne, hogy nem mentek. Már annyiszor terveztétek és az utolsó pillanatban még sem mentek. Igaz, egy kicsit előre is vetítetted. nem baj, van otthon munka. Ma én is fájdalomra ébredtem, állítólag változik az idő. Timi még alszik, nem akarok zörögni, majd ha melegszik az idő, kimegyek. nem sok kedvem van, de meg szokott jönni, ha jó az idő.


    Ebédünk van, délelőtt meg legelem a szőlőt, olyan édes, mint a méz.. a még méhek is rájöttekgyorsan eleszem előlük..bár még nagyon sok van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (240373)
    2015-10-04  08:24
  29. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 4. 08:24240373.

    Jó reggelt!


    Összetörten ébredtünk reggel, fájt minden porcikánk, még nekem is. Gondolkodom, hogy fel kellene venni a fűzőt. Közös megegyezéssel lefújtuk a kirándulást és fellélegeztünk, egyikünk sem erőltette. Még szerencse, hogy nem egy kötött program, ahová négykézláb is el kell menni. Sajnos ma lesz az utolsó nap, amikor 25 fokot ígérnek, utána már egész hónapban hűvösebb lesz... Majd itthon kiélvezzük a jó időt. Nem kell nekünk ahhoz arborétumba menni.


    A fürdőkád lefolyója megcsinálta Lacinak a mai programot, ki kell bontani és megnézni, hogy miért folyik ki belőle a víz, mivel beépített... ez jó kis szórakozás lesz. A csempék biztosan összetörnek, nem lehet visszatenni. Az egész kádat ki akarja dobni. Akkor pedig csempézni, járólapozni kell, venni egy ülőkádat, mert valami kell a helyére. A sok csetreszt, ami az oldalán van, még nem tudom hová fogom tenni. Kell majd valami polcot szerezni.


    A tűzhelyet nagyon szeretem, némileg enyhíti, hogy nem nagyon szeretek főzni.


    Még szerencse, hogy tegnap két napra főztem, ma csak krumplit kell sütnöm.

  30. 2015. október 4. 07:31240372.

    Én hozok Neked!

    előzmény:
    BORS (240368)
    2015-10-04  04:55
  31. 2015. október 4. 07:15240371.

    Szervusztok!


    Szép napot mindenkinek. Itt az lesz.


    megnéztem a Fb-on, hogy milyen fa vagyok a születésem szerint.


    Juhar (függetlenség)


    Mindent megtenne annak érdekében, hogy másabb legyen, mint a hétköznapi emberek. Nagyon kreatív és eredeti, mégis félénk és tartózkodó jellem. Ambiciózus, büszke, mindig éhezik az új élményekre. Tanulékony, összetett személyiség, érzelmi élete sem túl egyszerű.


    Szóval ilyen lennék? Van benne valami


    Vasárnap van, de azt hiszem délelőtt a kertben fogok matatni. Délután jönnek a Balogh lányok és Nóri, klub lesz


     


     

  32. 2015. október 4. 05:18240370.

    Jóreggelt Mindenkinek, 


    psszt... még csak én vagyok talpon ezen a vidéken..


    írom Julikának, mielőtt elfelejtem: tetszenek a képek, ...öröm, hogy jól sikerült a tali és tartalmas volt. Romantikus a története a "majdnem pár" értelmiségi évf.társaidnak! Szép Vasárnapot, további kellemes időtöltést  kívánok!

    előzmény:
    Picivirág1 (240364)
    2015-10-03  20:01
  33. 2015. október 4. 05:06240369.

    Szia Gabóca!  Igen, tényleg, jól mondod: ez a Cica-Mica a Futrinka utcából. Nagyon szerették a gyerekek nézni. Én még a hangokra is emlékszem. Akkor még jól hallottam. Nem tudom melyik bábunak volt olyan jellegzetes, affektált "orrhangja"?..Emlékeztek, az esti mese is afféle szertartásnak számított. Akkoriban még foganatja volt a lefekvési idő betartásának. ...Mesélj majd, hogy viselkedik a gáztűzhelyed, megszoktad-e már a sütőbegyújtást, mit sütöttél a tökön kívül benne? Mentek-e a nagy kirándulásra, milyen döntés született?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (240365)
    2015-10-03  20:22
  34. 2015. október 4. 04:55240368.

    Magdika hello, 


    irtóra tetszett a meséd a kalandjaidról az unokatesóval. Tényleg, csupa meglepetés volt , a korai   jövetele, a buszozhatnékja, ...a, a cukrászda lehetett a csúcs! Jobban jártatok volna nálad a jó kis "hazai" ízekkel. A lényeg - a jó kis beszélgetős nap - az számított. A Bosco kutyus nem semmi ám!! A szúnyoghálón lett egy lyuk, azon ki is tudott menni?  ..Ha te nem mész át Juditékhoz, akkor aznap egyedül van a kis eb? Nálunk nem alakult még ki igazán a kutyák körüli napirend. Pedig jobb lenne. Nincs minden nap utcai séta. Csak a kert.  Ha a pórázt meglátják, elbújnak. 


    ----------


    Ti Valamennyien aranyos vagytok, és köszönöm,   hogy szóltok: vigyázzak az idő múlásával,  az össze-vissza evésemmel, az egészségemmel, a gyógyszereim használatával, a testi épségemmel,    .... stb.,  ..igyekszem én, ....  pl. mindent felírok magamnak. Látnátok csak a naptáramat!  Húúúú... magamért beszél. Ma  hajnalban gyomorégés ébresztett. Sok lehet a savam. Tegnap rosszul vigyáztam az evéssel, olyannyira, hogy, mert  másodikként  lett kész a husiféle, későn ettem. Ja, és alig ittam. A vendégek negyedét ismertem csak, ezért inkább bevonultam R.-éknak másnapra főzni. Ettől olyan hasznosnak éreztem magam.


    --------------


    Ilike, mesélj majd. Az igen jó. A képeket is szeretem. Ha-ha, ..én tegnap azt az 1-et is milyen keservesen tettem ide. Örülök, hogy elmúlt a náthád. Árpádka hogy van? Vitte-e magával az elegáns  sétabotját? 


    --------


    Haragszom, mert olyan körülményes, kényszeres öreglány lett belőlem, nem fogadom el  rugalmasan   az új dolgokat  és szánalmasan félek a bogaraktól. Ebbe a házba mindenhonnan a cseresznye bogarak jönnek be. Bogaras lettem. Tegnap P.-át szabadítottam rájuk, meg is bántam rögtön, mert a frissen pucolt ablakomon gyüjtütte be őket!!! Hallatlan! 


    Ezen hiányosságaim bevallása és leírása óriási energiákat vett el a szervezetemből, ...FIlike édes, nem kaphatnék én ma kivételesen extra reggelit? Szeretném kérni a lágytojásaimat  pirítóssal. És ha szabadna, teát és ..némi  gyümölcsöt is. Egyúttal kérek szves elnézést a szóf...ért és a h.írási hibákért. 


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (240345)
    2015-10-03  14:02
  35. 2015. október 3. 21:57240367.

    Szervusztok lányok! Szép estét,de akár úgy is kezdhetném,hogy jó éjszakát kívánok!


      Most ért véget számunkra a mai nap,ami igazán csodaszépre sikeredett,egy nagy túrával olyan időben,amin.l kívánni sem lehet  szebbet,jobbat.


    Pötyike átadtam az üdvözleted,épp az elébb,majd mesélek róla kik a barátaink,-bár már volt6 szó róluk.


    Borsikám! Igen! A fenyves susog,suttog,olykor dühösen zúgolódik. Most igazi partner volt a gyógyításomban,-mostanra elfújták a náthámat. Nagyon sok fotót is készítettem róluk (is)-majd bemutatom őket. Holnap este hazamegyünk,-addig már nem fogok  jelentkezni,de majd otthon sok mesélni,mutogatni valóm lesz.


    Gyatra az internethálózat,így most elköszönök,küldöm,és azután olvaslak tovább benneteket! Mindenkinek név szerint egészséget,jó éjszakát kívánva puszijaim küldöm...

    előzmény:
    BORS (240331)
    2015-10-03  06:48
  36. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 3. 20:26240366.

    Megnéztem újra a 15. részt. Igazatok van! A nő kapott állást vidéken terhesen... és a srác adott fel mindent és vele ment. Ez már átértékel mindent. Most is könnyes lett a szemem, de azért láttam. Jó, hogy megbeszéltük.

  37. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 3. 20:22240365.

    Meg van! Cicamica a Futrinka utcából! Emlékeztek? Akkor voltak kicsik a gyerekeink és mindig együtt néztük!

    előzmény:
    franci47 (240362)
    2015-10-03  19:03
  38. 2015. október 3. 20:01240364.

    Szervusztok!


    Írtam egy hosszú levelet és véletlenül kikapcsoltam a gépet


    Szóval, nagyon kellemes nap volt. Ragyogó napsütésben strandoltunk, majd isteni ebéddel várt Timi. Amíg lubickoltam itt járt a szerelő, fúrt , faragott, most minden szobában van tv. A nappaliban egy kicsi, de oda elég, de annyi csatornával, hogy annyit nem is nézünk.


     


    A találkozó nagyon jól sikerült, igaz, csak négyen voltunk, de annyira bensőséges volt. Olyan sok mindent megtudtunk egymásról.


    1. Így mentem...engem nem fényképeztek, csak nálam volt gép és nem kértem, hogy én is rajta legyek, én is csak ennyit csináltam, mert nem értünk rá..beszélgettünk.


    2. Sándor gimnáziumi tanár volt, Mari egyetemi tanár Kaposváron. A gimiben szeretők voltak, majdnem össze is házasodtak.


    3. Eszter agrár mérnök..olyan érdekesen mesélt az életérről.


    Jövőre újra találkozunk. Nem is hiányzott a nagy társaság, ilyen mélységig már nem tudtunk volna beszélgetni.


    Holnap még kertezni szeretnék, kihasználni ezt a ragyogó időt.

  39. 2015. október 3. 19:07240363.

    Pötyike, nagyon ttetszik a cicád. Ügyes vagy, tudod? 


    Itt még mindenki lent van. 3 féle süti volt, de úgy néz ki, hogy a szilvásom fogyott a legjobban. Nem jól mondtam!! A 4. az tiramisu volt. Azt ették meg először, v. eltették a hűtőbe. : - (  majd uttána nézek. 


    Volt tárkonyos gombás, husis raguleves, én azt nem ettem a tárkony miatt. Saslik volt és hamburger. Valamilyen izgalmas salátát is hoztak. P-nak mondom, dobozoljon ám maguknak a sütikből. Mondja: persze, mama viszek, otthon úgy sincs egy szem kaja sem, a festés miatt. Nosza, elővettem 4 kacsacombot és 4 szelet karajt, és megsütöttem nekik. Lett még hagymás, petrezselymes krumpli is. Majd viszi haza az "éhezőknek". Közben jól bedobozolt az itteni kajákból is. : - ). Most már nyugodt vagyok, ..nem  halnak éhen. 


    Lent veszettül ugatnak a kutyák, 2 vendég kutya is van. Kistestűek, nem tudom milyen fajta. Cóla /a fekete tacsi/ egykedvű, Nuti /Nutella, a sárga tacsi, mint egy őrült, olyan féltékeny, hajkurássza őket. ....Na, most 3-an elmentek, elköszöntek tőlem is. A mosogatógépek mennek, ...hogy tud ennyi tányér összegyűlni?? 


    A sütimet lefotóztam, ha tudom, megmutatom. Semmi nagy szám, de tényleg finom lett. Sajnos már nem tudom, hogy ez Sacika recije volt, - másodszor csinálom már - ...vagy valahonnan vettem.

    előzmény:
    potymama (240359)
    2015-10-03  18:31
  40. 2015. október 3. 19:03240362.

    Jó ez a cica, valamelyik régi mesefilmben láttam ilyen cicát. Ki kellene találni melyik mese volt.


    Jól sikerült.

    előzmény:
    potymama (240359)
    2015-10-03  18:31
  41. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 3. 19:03240361.

    Köszi megnézem! Íme a bizonyíték rá, hogy bőgve néztem az utolsó részt... nem láttam a könnyeimtől... jó, hogy tisztáztuk! Megnézem, bár lehet, hogy újra bőgök...

    előzmény:
    veracsek (240354)
    2015-10-03  18:22
  42. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 3. 18:58240360.

    Miért nem vagy vele megelégedve? Igazi kedves cicapofija van!

    előzmény:
    potymama (240359)
    2015-10-03  18:31
  43. 2015. október 3. 18:31240359.

    Ez egy cica....akarna lenni.


    Van farka is!


    Már régebben elkezdtem..csak nem voltam megelégedve vele, de most befejeztem..ne lógjon itt a foltnak valók között.

  44. 2015. október 3. 18:28240358.

    Feltételeztük, hogy igazam van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (240351)
    2015-10-03  16:51
  45. 2015. október 3. 18:26240357.

    Köszönöm mindenkinek az együtt-érző sorait!!!


    Megjártuk a temetőt, aztán a gyerekekkel voltam pár órát. Nem vittem gépet, csak itthon fotóztam le Laci helyét, mert gyújtottam egy mécsest, és vettem neki 1 szál szép virágot.

  46. 2015. október 3. 18:25240356.

    Most fogom megnézni a végét, délután néztem az előzőt.


     

    előzmény:
    potymama (240353)
    2015-10-03  18:22
  47. 2015. október 3. 18:24240355.

    Így van Magdikám, valahol Gabinak kimaradt a történet, biztos akkor húzta meg a filmet.


     


    Kerteztem, most vetettem el a virágmagvakat. Remélem Sacikám még nem késő.


    Jól leragasztgattad,  egy szem sem veszett kárba. Még maradt 3 db. Kettőt, majd tavasszal vetek, ahogy írtad,  egynek még nem jutott hely. Nem  készítettem el a helyét.


    Úgy néz ki, hogy a tőletek hozott hibiszkusz most  fog virágot hozni, eddig sztrájkolt. Várom.  Mióta nincs nagy meleg, azóta kint tartózkodik.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (240352)
    2015-10-03  17:59
  48. 2015. október 3. 18:22240354.

    Drága Gabikám!


    Te elaludtad annak a csodaszép sorozatnak az utolsó részét!!!


    Hosszan és világosan kiderül, hogy az asszony a terhessége végén építészí állast kap, ezért költöznek vidékre, ami szintén a künyves fiút dícséri, mert habozás nélkül vállalja a költözést! Dehogy nem utaltak rá, azaz, nem "utaltak", kifejtették, sőt, a fiú egyik legszebb szövege is annál a résznél látható. 
    Nézd meg még egyszer az utolsó részt, mert egy kukkot se fogsz érteni, ha elhagyod! (Ha letörölted volna, elküldöm Neked!)


    A 15. rész 49. percétől látható! Perceken át!!!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (240351)
    2015-10-03  16:51
  49. 2015. október 3. 18:22240353.

    Annyi olyan dolog van az ázsiai kultúrában, ami nekünk érthetetlen.


    Mi meg se lepődünk egy-egy olyan dolgon..ami ott elképzelhetetlen..vagy fordítva.


    Most olvastam, ami igaz dolog volt, Kínában..még amikor több gyerek is születhetett egy családban...pld. ha a férfi testvérénél nem lehetett gyerek..köteles volt az övéiből adni egyet.


    Vagy amit most néztem és nem árulok el többet, de a fiú főszereplőnek meghal a szerelme és sok év múlva véletlenül összeismerkedik az elhal lány húgával..egymásba szeretnek.


    Na ez olyan nagy bűn!


    .................


    Befutott a kisZsuzsi úgy 2 óra körül..gyorsan elővettem a hűtőből töltött cs.mellet, sütöttem krokettet hozzá meg összevágtam egy kis tejes pitét.


     

  50. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. október 3. 17:59240352.

    Egyszer már elszállt amit írtam.


    Gabi....lapozz vissza.Valahol az utolsó részekben van az, hogy visszatér az építészethez.Azért mentek vidékre.Ha jól emlékszem ..valahol ott amikor a férje elengedi.


    Persze az én szememmel ....és tudom, hogy ez csak egy film .....szörnyű lehet úgy élni, hogy van egy gyerekem,akit nem ismerhetek el, aki nem velem nő fel, egy ilyen nagy titokban élni.....még akkor is ha ezzel a gyereket akarom védeni.Az ő kultúrájuk ezt valószínű elbírja.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (240351)
    2015-10-03  16:51

Címlap

top