Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 3. 16:51240351.

    Igen, azt már nem részletezték, hogy dolgozik, nem is utaltak rá, csak megterített a családnak, várta haza a párját. De tételezzük fel, hogy neked van igazad! Úgy szebb! Elment a fiúval vidékre, nem utaltak rá, hogy kapott ott is munkát.


    Nekem utoljára az a hongkongi 40 részes film tetszett ennyire utoljára. Az egy régi, múlt század eleji családtörténet volt. Ott is a nők alárendelt szerepe volt a téma.

    előzmény:
    franci47 (240350)
    2015-10-03  16:18
  2. 2015. október 3. 16:18240350.

    Egyáltalán nem adta fel az álmát. Építész lett, dolgozik, nem csak feleség, és  anya. Megcsinálta, és a könyves fiú támogatta ebben és a más apa kislányát is felneveli sajátjaként.


     


    A férj annyira szerette a feleségét, hogy el tudta engedni Őt, és a második felesége lett az ideális feleség...... az anyós szerint. Kirakatban éltek, az após hivatásához alkalmazkodva,mintha mintaházasság lenne. Ezt az első feleség nem vállalta.


    A férj el tudta engedni a gyermeket is, mivel soha nem ismerték volna el a szülők a gyermeket /látták, hogy együtt volt a könyvesfiuval a szállodában, mikor a szobát szerezte a  barátnőjének./


    Persze, jó soká jött rá, hogy ő maga is a régi tradiciók szerint élt, és az asszony ebben nem boldog, önállóságot akar.


     


    Nem volt senki megbélyegezve,mindenki élhette a saját életét.


     


    Én így láttam.


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (240348)
    2015-10-03  15:47
  3. 2015. október 3. 16:03240349.

    szép délutánt.


    Anikó ne is törd magad. Van ilyen, hogy sehogy sem mennek a dolgok.


     Gabi, Magdika, Sacika, köszönöm Ricsi nevében a jókivánságokat. Amikor beszéltem vele, már mondtam, hogy a Nagyik mind  köszöntötték. Nagyon jól esett neki és köszönte. Az osztálytársai tegnap köszöntötték.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (240348)
    2015-10-03  15:47
  4. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 3. 15:47240348.

    Ó de aranyosak voltatok, tekintettel voltatok rám? Az első három részt megnéztem, tetszett is, de nyáron nem tudtam a gép elé szögezni magam, inkább a hintaszékben bambultam a melegben. Így aztán jól lemaradtam. Tegnap végeztem vele, de még mindig nem vagyok képes "elengedni", nem tudok mást nézni. A hatása alatt vagyok...


    Egy dolog foglalkoztat, talán még emlékeztek rá. A végén, amikor a feleség kiköt a könyvesboltos fiú mellett, neki szüli meg a gyereket, akkor már feladta az álmát? Nem akar építész lenni? Azt sugallja akkor, hogy egy mai nő sem követheti az álmát, fel kell adnia a hivatását, ha anya akar lenni. Ezt megtehette volna a férje mellett is, hiszen a harmadik gyerek összejött. Csak közbe jött a könyves fickó. Tehát mindennek ő az oka, meg az új szerelem. Ugye jól látom?

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (240345)
    2015-10-03  14:02
  5. 2015. október 3. 15:31240347.

    Szervusztok.


    Lassan, de biztosan, tartja a közmondás, hát így értem ma ide.Délelőtti temetői menet után takarításba kezdtem, de valahogy nem az én napom a mai. Nincs konkrét problémám, csak energia hiányban szenvedek, és az kihat mindenre. Közben ideért a vakoló anyag is, csak maradjon a jó idő, és térjen vissza a munkakedvem, egyenlőre más nem hiányzik hozzá.


    További kellemes, szép délutánt kívánok.

  6. 2015. október 3. 14:16240346.

    Szép napot mindenkinek!


    Tegnap nem tudtam jönni.....így utólag kívánok Annuska Ricsijének boldog születésnapot:::


    A betegeknek gyógyulást, ünneplőknek  sikeres ünnepet, kirándulóknak jó  időt, emlékezőknek szép emlékezést......és mindenkinek kellemes hétvégét!


     

  7. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. október 3. 14:02240345.

    Szép napot Mindenkinek!


    Végre ...ideértem.


    A tegnapi napom mozgalmas volt.A délelőtt és a kora délután elment vásárlással főzéssel stb. Az unokatestvérem mindig órákat késik amikor jön ....most jó, hogy J-éktól korábban eljöttem...már 3 órakor itt volt.A kedvenc gyerekkori ételeinket főztem neki ....mire közölte ő nem éhes, és a sok vezetéstől neki most mehetnékje van.Elvittem "buszozní". Mivel EU állampolgár ő is ingyen utazik.


    .Jó nagyot sétáltunk a városban, voltunk a szerintem legszebb cukrászdában, ahol hideg volt a capuccinó, és a franciakrémes sem volt finom.....nem kevés pénzért. na, de kicsire nem adunk.Utána elmentünk egy régi évfolyam társáékhoz. ....mondván...félórát leszünk..hát ezt sem tartottuk be.Jó későn értünk haza....már farkaséhes voltam, mert ahol voltunk  nem kértünk semmit, mondván, hogy vár bennünket a vacsoránk.Vacsoráztunk, majd elfoglalta a gépet,parkolóhelyet keresett.Ma reggel 5 -kor volt az ébresztő....majd elindult Bp-re, ott lesz valami tanácskozáson ....majd irány Ófalu.Sokat beszélgettünk régi dolgokról, a menekültekről ....de ez már egy másik történet.


    Az előbb voltam Juditéknál ...Boscó mint a kis. Igaz tegnap este kilukasztotta a szúnyoghálót.


    Pötyikiém ...köszönöm a tanácsot ..megpróbálom.


    A film...Gabi azért nem beszéltünk részletesen róla, mert Te még nem végeztél vele.Mindannyiunknak nagyon tetszett.A férj nekem a végére szimpatikus lett....az elején nem rajongtam érte.Elképesztő, hogy még mindig mennyire erős náluk, a szűk család és a dinasztiák befolyása....hiszen ezek a filmek szinte napjainkban, de legalábbis az ezredforduló után játszódnak.


    Ezt a filmet jól ki lehetne beszélni a diófa alatt.....azt hiszem ezt akkor is írtam.


    Évikém ....nézd az órát amikor mész a temetőbe....korán sötétedik.Nekem is vidámságot hoztál a dallal. Itt dúdolom egymagamban.


    Julika ...jó osztálytalálkozást!


    Erika ...ügyesek vagytok a téliesítéssel ....mi még sehol sem tartunk.


     


     

  8. 2015. október 3. 13:24240344.

    Két rész van belőle vissza Pötyikém, de most a temetői menet után befejeztem a rajzomat.


    Nem néztem még meg a befejező részéket. Örülök, hogy találtál rá valamilyen módot, bár  nemrég olvastam egy módszert én is, de nem próbáltam ki.


     


    Megvárom a Hwajung 3 részét és azt egyben megnézem majd. Holnapra ígérte Biri a 25. részt.


     


    Valamit el kell kezdenem majd,  de az 5 ujj még nem jöhet. Várnom kell rá.


    Annuska nagyon szívesen Ricsid köszöntését.


    Most megyek eszem valami ebédfélét.


    Jó szórakozást kívánok Borsikám, vigyázz a gyomrodra, inkább többször egyél keveset, akkor nem  fog megártani.


     


    Jó szórakozást a filmhez.


     

    előzmény:
    potymama (240339)
    2015-10-03  11:50
  9. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. október 3. 13:10240343.

    Annuskám ....nagyon sok szeretettel köszöntöm Ricsit!


    Kívánok neki minden-minden jót!

  10. 2015. október 3. 12:54240342.

    Kedves PiciJulika! ...persze, hogy hallottam, ahogy dalolsz!!!  A tök?? ..nahát azzal megjártam!


    Amikor kijöttem a piacról, és már két sarkot mentem is, akkor jutott eszembe a tök!!! Én gügye. Vi-hi-szont: vettem szőlőt, szilvát. A szilvából sütöttem egy gáztepsi  fahéjas, diós szilvás lepényt. Tele van szilvával, kinyomta a tésztát. Majd leviszem a vendégségbe. Ha tudom, lefotózom és elküldöm, hogy Ti is megkóstolhassátok. Futnék én szívesen  vele Mezőmegyerre, ..de olllan  messze van! 


    Micsoda szép idő van! Reggel kiballagtam a piacra, hazafele meg 100-al rohantam, mert nagyon kellett p...ni. Néztek is azemberek, ..hova cikázik ez a vénasszony? Edz a maratonira, vagy mi fene? 


    Lent már elkezdték a sütögetést, jönnek be az illatok. Szilike időnként idejön a terasz ajtóhoz, és megkérdi: .."mama  ..kaphatok ..ezt v. azt, ."szóval, ....ami éppen nekik hiányzik. Futok és adom is. 2-kor kezdik a kerti bulit. 



    Drágáim köszöntöm a ma ünneplőket, teljes szívemből vígasztalom, simogatom a szomorkodókat,  az elutazókat elkísérem gondolatban, vigyázok rájuk. Mennem kell. 


     

    előzmény:
    Picivirág1 (240336)
    2015-10-03  07:25
  11. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 3. 12:39240341.

    Valószínűleg elfelejtettem Ricsi köszöntését, amit most elkésve megteszek!


    Szeretettel köszöntöm Annuska unokáját születésnapján!



     


     


    Irigylem azokat,akik nem fázékonyak....Annuskám, sok bajod ellenére a vérkeringésed jól működik. Én a 20 éves lakótelepi létem óta vagyok elkényeztetve, ott a 10. emeleten hőség volt. 22 fok alatt már megfagyok.

    előzmény:
    Nusimama (240340)
    2015-10-03  12:18
  12. 2015. október 3. 12:18240340.

    Szervusztok


     Elöször is Veronka, Pötyi, Ildike, Borsika, Erika köüszönöm ricsi nevében a jókivánságot . Már továbbitottam is, köszöni szépen.


    Ilike, a fenyők gyógyitó ereje segitsen, hogy mihamarabb el tud felejteni  a bacikat. Kellemes kirándulást.


    Borsika, fiatalkoromat hoztad vissza a dallal.


    Erika, jó családi együttlétet. Kinek a szüli napját ünneplitek?????????????


    Veronka, csendes, békés visszaemlékezést.


    Julika, jó pancsizást és délután érezd jól magad.


    Pötyikém, Ricsi okt. 2.án volt 21 éves.


    Anikó jól megfogalmaztad, soha nem tudunk a munka végére érni. Ma neki álltam és 3 ablakot megpucltam, függönyt cseréltem. Persze utána ki is kellett takaritani. Utána még a nyári cuccokat is előszedtem és cseréltem a téliekkel.


    Ja és tegnap itt volt a szerelő és beinditotta a cirkót is. Az este már olyan kellemes meleg volt. A fiam is itt volt és meg is jegyezte, hogy neki ez meleg, pedig csak 20 fokon volt a hőszabályzó. Föznőm ma  nem kell, mert fiam csinált töltöttpaprikát, meg sült hus és mind a kettőből hozott, ami nekem jó pár napi kaja lesz. Igy  holnap csak levest fogok fözni.

    előzmény:
    franci47 (240338)
    2015-10-03  08:36
  13. 2015. október 3. 11:50240339.

    Sziasztok!


    Verácska


    sajnálom, hogy a mai napod ilyen szomorúságra emlékeztet.


    Ildikó


    szeretném elküldeni a lányoknak a filmet...az Öt ujj után..gondolom ez jó lesz, de kínlódok én is vele.


    Az első háromnál átállítottam a felíratot..de a többi másként van kódolva, de már találtam rá megoldást...csak egy kicsit időigényesebb.


    Ma nem főzök!!!(ezt szeretem)..a lányomék voltak valahol buliban és hoztak Lajosnak pacalt.


    Magamnak meg majd kitalálok valamit..egy kis palacsintát pld.


    Pici


    amióta nincs Boti...Dezső cica is úgy sír utánunk ha elmegyünk.


    Oda ül az ajtóba és még a liftnél is hallom a nyávogását.


    Szerintem ha mondanám neki... jönne velünk....van hámja, de beszéltem egy csajjal, aki le szokta hozni a cicáját a kertbe pórázon...azt javasolta meg se próbáljam...mert 1X hozom le..attól kezdve ott fog rimánkodni egész nap az ajtóban mint az övé.


    Marad neki az erkély..oda is fél óránként kimászkál.


     

  14. 2015. október 3. 08:36240338.

    Jó reggelt.


     


    Olvasom mindenkinek szép programja lesz ma.


    Kívánok kellemes együttlétet, és jó beszélgetést, kirándulást mindenkinek.


    Én is megyek a dolgomra, mert nagyon későig fent voltam tegnap, és ma reggel elaludtam.


    Vera,  nyugodjanak békében az elhunyt hozzátartozóid.


     


    /Pötyi, le kellett töltenem a filmhez az utolsó részekhez a nagyobb fájlt, mert nem tudtam összehozni sehogysem a felirattal/


     


    Szép napot!!


    A nap gondolata


    Határ jó és rossz, ártó és hasznos között hajszálvékony, mégis nehéz nem észrevenni.
    Anreas Grössling
  15. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 3. 08:22240337.

    Jó reggelt! Kellemes hétvégét!


    Itt ragyogó napsütés van és 10 fok, mégis csak több, mint a tegnapi 5 fok.


    Holnapra tervezünk egy arborétumos kirándulást, nem tudom megvalósul-e. Vácrátótra mennénk. Hol van kedvem, hol nincs. Majd összeszedem magam. Hétfőre vagyok bejelentve fodrászhoz, nem tudom levágassam-e rövid, tépettre, vagy hagyjam meg ezt a borjú lenyalt féloldalast. Nem kellene választék, mert teljesen kikopott. Na majd meglátom.


    Utólagos elnézést kérek, hogy ilyen sokára beszéltem a filmről... Még szerencse, hogy nem egy átlagos, szokványos film volt, sokakban megmaradt. Julika nem jó ötlet átnevezni a filmet, mert akkor nem fogsz rá emlékezni, ha utalunk rá. Az általad adott cím bennünket nem emlékeztet semmire. Elég szerencsétlen dolog ez az angol cím, annak, aki nem tud angolul, nem mond semmit. Javaslom, hogy fordítsuk le magyarra és így emlegessük. Van amit könnyű, de van amit nehéz, mert szó szerint értelmetlen és látni kell hozzá a filmet. Minden nyelvnek meg van a maga hülyesége. A fordítók a címet is lefordíthatták volna. Nem? Javasolni kellene nekik, ez már igazán csekélység ahhoz képest, ami munkát végeznek.


    Ma egy kis brassóit főzök, két napra valót, ha holnap nem mennénk sehová, ha mégis, megmarad hétfőre.

  16. 2015. október 3. 07:25240336.

    Borsika!


    Veled énekeltem, hallottad? vegyél úgy tököt, hogy nekünk is jusson!!!!!

    előzmény:
    BORS (240331)
    2015-10-03  06:48
  17. 2015. október 3. 07:24240335.

    Igen, igen!!!! LÁTTAM!!!! Köszönöm, hogy helyre tettetek.  Látjátok, milyen hülye vagyok? Biztosan más néven mentettem el. nagyon tetszett. Amikor megláttam a fiú képét azonnal rájöttem. Olyan butuska tudok lenni.


    De ügyes is. Már készen van a csirke pörkölt holnapra. Nagyon nagy adag volt lefagyasztva, a combokból Timi valami finomságot főzött, tejszínes, zöld fűszeres  házi sajtos csirkét, az aprólékból pörköltet csináltam. Nem akartam holnapig a hűtőben hagyni, csak úgy, fövetlenül. Fél 9 kor indulunk a békési fürdőbe. Timi most indult Győzővel, a cica sírása is beindult, úgy vonyít utánuk mint ha a farka szorult volna be valahova.


    Ma délután megyek a Fiumébe a találkozóra. Csak 5-en, 6-an leszünk. Akiknek még szóltam ma indulnak Marokkóba, meg Portugáliába. Szóval jól telik nekik a nyugdíjas élet. Az egyiknek nincsen gyereke, nincs kire költenia másik nagyon jól választott párt. Egy sokkal idősebb ember volt a párja, egy fia született, és a férfi halála után nagyon nagy vagyont örökölt. Beutazta belőle a világot, Kínától Kenyáig, az Inkák földjéig....nagyon színesen mesélt az utazásiról az érettségi találkozón. Ezért lett volna jó, ha jönni tud. De megígérte, jövőre előre egyeztetünk és jön.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (240325)
    2015-10-02  18:15
  18. 2015. október 3. 07:01240334.

    Szervusztok!


    Erikáéknál születésnap lesz, Julika is írt valami ilyesmit. Gratulálok az ünnepelteknek!


    Nálunk gyásznap van, kétszeresen is, mert a legfiatalabb sógorom, aki 31 éve meghalt már, ezen a napon született, Lacikám pedig ekkor követte az öccsét és más rokonokat az örök vadászmezőkre.

  19. 2015. október 3. 06:56240333.

    külünöüs   =    különös    


    bocsbocsbocsbocsbocsbocsbocsbocsánat


       tuti, hogy a klaviatúra volt  a hibás, ..nem én!!!.

  20. 2015. október 3. 06:49240332.

    Csak csendesen kívánok jó reggelt! Az ajtót is halkan nyitom, nehogy felzavarjak valakit. Gyorsan írok, mert úgy járok, mint tegnap.....Reggel benéztem és utána már felgyorsultak az események, jöttünk, mentünk. Estére pedig olyan fáradt voltam, hogy csak olvasni tudtam.....


    Mindjárt indulunk a gyerekekkel a telekre, téliesíteni kell.......és ami olyan (és még nem vitték el) azt haza kell hozni, leszerelni....Utána valahol megebédelünk, majd délután egy szülinapi összejövetel lesz.


     


    Annuskám! Ricsinek utólag is nagyon sok boldogságot és sikeres életet kívánok!!!!!!!!


     


    Ilike jó, hogy jelentkeztél.....szívd csak a jó levegőt.......érezzétek jól magatokat......és persze felejtsd el a náthát.....


     


    Mindenkire gondolok, de készülődnöm kell, nehogy rám kelljen várni.....


     


    Legyen szép napotok!

  21. 2015. október 3. 06:48240331.

    Jóreggelt, itt a tej!


    Nincs is ...becsaptalak titeket. Majd eztán hozok a piacról. Meg túrót is. Itt a túró tejfel, lusta asszony kelj fel, mondom magamnak papa helyett - és megkeresem a banyatankomat - aztán nyomás a piacra. Ilike jó kiránduló idő van, a fenyves erdő levegője biztos segít a gyógyulásodban. Én ugyan még nem tapasztaltam, de olvastam, hogy a fenyves erőnek hangja,külünöüs  zenéje is  van. 


    Akarjátok, hogy kora reggel egy jól ismert dallal köszöntselek Titeket? ...


    Íme: 


    Árnyas erdőben szeretnék

    Árnyas erdőben szeretnék élni nyáron ááát
    Nékem a zöld árnyas erdő vidám kedvet áááád.
    Lomb a fán virág a fűben mintha intene,
    Árnyaimban megpihenni, jöjj, óóóóó jöjj ide.

    Minden ágon kismadárka játszik, énekel.
    Fű- s bokorban szarvas és őz vidoran szökell.
    Szép madárka, lombok árnya, ó mily kedvet áááád,


    Árnyas erdőben szeretnék élni nyáron áááát.    


    ---------------------------------------------------------- --


    Vége. Nem jut eszembe több erdős dal. Szerencsétekre.


    Amúgy is, felkelt a nap. Indulnom kell. Én szeretném a piacon az első üde sárga  tököt megvenni. Majd megsütöm és meg is mutatom. Vagy inkább küldjek belőle? 

    előzmény:
    fili48 (240329)
    2015-10-02  22:06
  22. 2015. október 2. 22:30240330.

    Szia Ilike!


    Gondoltam, hogy jelentkezel!!!


    Érezzétek jól magatokat és üdvözlöm ismeretlenül is a barátaitokat.


     


    Voltunk Zsuzsit köszönteni..volt torta meg minden.


    Én is fényképeztem, de én nem tudom amit este csinálok egyik se jó.


    Veszti fényképezett a nagy szuper gépével...csak hát abból mire hozzám kerül 1-2 kép karácsony lesz!

  23. 2015. október 2. 22:06240329.

    Pötyikém! majdnem igazad volt. Csak azért érkeztünk fél órával később mint gondoltad,mert  útjavítások vannak,és például a szerpentin rész 26 kilométerén ki van marva az út.


    Amúgy lányok ragyogó idő van. Nagyon szép kirándulást tettünk,nagyot sétáltunk,-falom a fenyvesek levegőjét és a náthám is az elviselhetőség határa alá húzódott vissza. Még holnap veszek be gyógyszert,és azután szeretném elfelejteni.


    Most a laptopról az ágyból írok. Holnap nagy összetett kirándulást terveztünk,-közben a közeli étteremben ebédelve,és itthon vacsorára miccs sütést eszközölve zárnánk a napot.


    Nem túl  jó az internet kapcsolat,-hézagos,-már másodszor írok...küldöm is míg még tudom!  Jó éjszakát mindenkinek!

    előzmény:
    potymama (240304)
    2015-10-02  11:53
  24. 2015. október 2. 19:35240328.

    Julika, majd felteszem, ha nem jössz rá. Mindjárt  hozok pár képet, és nézd meg.


    De várd meg a következőt, mert az hasonló mármint romantikában,  a filmhez.


     


    Itt vannak a képek.

  25. 2015. október 2. 18:37240327.

    Julika, láttad, te is megkaptad,most néztem meg.


    Nézd meg a lentebb feltett képet és eszedbe fog jutni.

  26. 2015. október 2. 18:31240326.

    Azért a film mindenért kárpótolt!


    Most telefonált a fölöttem lakó szomszédasszony, hogy az alattam lakó szomszédunk felesége is meghalt. Ezzel a férfival Lacikám egész jóban volt, néha beszélgettek pár szót, a felesége pedig már nagyon hosszú ideje beteg volt. Nagyon sajnálom, 5 évvel idősebb Lacinál a férj, de nagyon jól tartja magát, és fantasztikusan ápolta a feleségét, mindent csinált. Laci búcsúztatóján ő volt az egyik szomszéd, aki ott volt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (240322)
    2015-10-02  18:09
  27. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 2. 18:15240325.

    Pici! Ezt a filmet már te is láttad, a te reakciódra emlékszem! Egy tehetséges építésznőről szól, aki feladja a hivatását férjhez menetele miatt. Ez természetes azokban a körökben, ahová került. Boldogtalan emiatt, unatkozik, nem elégiti ki az otthoni élet. Kétszer is elvetél, nem tud megfelelni a család elvárásainak. Beleszeret egy könyvesboltos fiúba, innen kezdődnek a bonyodalmak.


    Emlékszel rá? Tudod, azt írtad, hogy azt hitted az lesz a vége, hogy sikeres építész lesz belőle, alapít egy külön céget!

    előzmény:
    Picivirág1 (240323)
    2015-10-02  18:09
  28. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 2. 18:11240324.

    Na igen, de a második asszony elég butácska is volt... tényleg nem volt alkalmas másra, mint tökéletes koreai feleség legyen.

    előzmény:
    franci47 (240320)
    2015-10-02  18:01
  29. 2015. október 2. 18:09240323.

    Ezt a filmet nem lehet még megkapni????


    csak ha nem gond, nem sok munka....

    előzmény:
    franci47 (240320)
    2015-10-02  18:01
  30. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 2. 18:09240322.

    Teljesen egyet értek veled! Engem azok a pirosruhás futkározások 4-5-ször egy részben és mindig ugyanaz az ének nagyon zavart. Amikor kimeredt a kép, már ugrottam is egy kicsit. Kigyakoroltam, hogy csak nagyon pici legyen, ne maradjak le semmiről. A végére már egész jól belejöttem.

    előzmény:
    veracsek (240318)
    2015-10-02  17:45
  31. 2015. október 2. 18:04240321.

    Most nézem, de az enyém kisebb mint a tiéd, de csúszik a felirat. Próbálom javítgatni a G és H gombokkal, de nem igazán passzol.


    Néha kicsit fárasztó. Én nem bánnám már ha vége lenne, nem köt le igazán, csak a híres főszereplő miatt nézem végig.

    előzmény:
    potymama (240316)
    2015-10-02  17:29
  32. 2015. október 2. 18:01240320.

    Igen Gabi. Annyira szerette a feleségét, és tudta, hogy a család nem fogadná el. Még a gyermekére is gondolt közben, átgondolta az ő jövőjét is.


    Láttad ugye, tanult az első házasságából és a második asszonnyal már egész másképp törődött.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (240315)
    2015-10-02  17:18
  33. 2015. október 2. 17:58240319.

    Igen, emlékszem Veronka és Ilike is írt róla, a lehető legjobb film volt. 


    Meg is kaptam kicsit előbb a befejező részt mert annyira odavoltam érte.


     


     


     

    előzmény:
    veracsek (240313)
    2015-10-02  16:40
  34. 2015. október 2. 17:45240318.

    Szerintem a kutyás fiú az igazi kulcsfigurája, mert az ő nagyon szimpatikus személyisége ébreszti rá a férjet erre az igazán humánus megoldásra, na és az a tény, hogy a feleség lányt vár, akinek az eredeti családban kutyarossz sorsa lenne, amit az apja nem akar. (A szülőktől állandóan hányingerem volt.)


    Az utolsó rész igazi teli találat volt, bár az egész sorozat rendkívül tetszett, csak az a sok zenés közjáték zavart néha. Végül pedig a férj is megtalálta a maga boldogságát, és így lett kerek a történet. A színészek is nagyszerűek voltak.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (240315)
    2015-10-02  17:18
  35. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 2. 17:44240317.
  36. 2015. október 2. 17:29240316.

    Én is befejeztem a filmet amit néztem.


    Jó kis sorozat..nem vígjáték..olyan romantikus, szerelmi történet...de nagyon odaülteti az embert a képernyő mellé.


    Sajnos ami nekem van nagy kiterjesztésű, letöltöttem a kisebbet...ahhoz meg nem jó a felírat!


    Pedig úgy elküldeném nektek!!


    Ildi


    ami neked van azok mekkorák?


    Tudod a ...She so Lovable..nekem az Avistáról 1,2 MB van...most meg a 320 -ast töltöttem annál csúszik a felirat, meg rajta van az angol és nagyon zavaró!

  37. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 2. 17:18240315.

    Én azt hittem, hogy feláldozza magát és visszamegy a férjéhez. Ez a megoldás a férjen múlott. Szerintem ilyen férj nincs is, csak a mesékben. Az utolsó rész tele volt megható pillanatokkal. Nagyon nagyot alakított a férjet játszó színész, de mindenki nagyon jó volt. Nekem az ilyen filmek jönnek be. Egy kicsit az európai viszonyokra is jellemző, hogy a nő a házasságkötés után feladja a karrierjét. Nagyon nehéz összeegyeztetni a hivatást és a családot, gyereket. Bár az én munkám nem volt hivatás, csak pénzkereseti forrás, mindig előrébb való volt a család mint a munka, de meg lehetett oldani. Sokszor abbahagytam volna, de nem lehetett. Így is állandó lelki furdalásom volt, hogy kimaradtam valamiből, esetleg elhanyagolom a családot... Nagyon időszerű témát feszeget a film, azt hiszem nincs is rá minden szempontból megfelelő megoldás.

    előzmény:
    franci47 (240308)
    2015-10-02  15:43
  38. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 2. 17:05240314.

    Köszi Veronkám, hogy megismételted. Nyáron én két hónapig nem néztem filmet, minden bajom volt, hol a meleg, hol más. El is felejtettem a reakcióitokat. Még most is hatása alatt vagyok, kell néhány nap, hogy kilépjek belőle. Ez a befejezés nem a szokványos volt, nem is lehetett volna sejteni. Tényleg meglepő és a legjobb! Már régen láttam ilyen nagy hatású filmet!


     

    előzmény:
    veracsek (240313)
    2015-10-02  16:40
  39. 2015. október 2. 16:40240313.

    Gabi, Ildi!


    Én is írtam a Good Wife-ról, többször is, utoljára ezt:


    Szervusztok!


    Ildikém, végig néztem, fél 2-kor fejeztem be, de nem tudtam félbehagyni, és kivételesen nem néztem meg előre a végét. Szerintem ez volt a legjobb befejezés, amit csak el lehet képzelni, nekem borzasztóan tetszett, és ráadásul rendkívül megható volt, ahogy írtad is! Bennem nem maradt semmilyen elégedetlenség, úgy voltam boldog a végével, ahogy elém tálalták!


    Én se kezdek most másba, elég ezt emésztgetni.


    Egyébként többen is áradoztunk róla. Én azóta másodszor is megnéztem.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (240305)
    2015-10-02  15:18
  40. 2015. október 2. 16:25240312.

    Szervusztok!


    Én is mint Anikó egész délelőtt a kertben voltam, füvet nyírtam, bokrot nyestem...és el is fáradtam, de olyan jó érzés tölt el. Szépül a kert, mielőtt téli álmot alszik tisztába teszem. A kerítés mellől ki lesz vágva az orgona, most a tetejét levágtam, a vastagabb ágakat eltettem gyújtósnak...ha kiveszik azt is feldolgozom, készülök a télra. mert azt mondjál lesz tél, és hideg tél lesz.


    Majd holnap a fürdőben kipihenem magam.Én is kérem azt a filmet, ha lehet. Elnézést, de csak most tudom használni a kisgépet. és annyira jó az ágyban nézni. Ha sokáig ülök a széken, fáj a lábam.  A nagy gépen valami gubanc van, nincs elég hely rajta.....vagy mi.Mindjárt indulok a kerékpár túrára. Sziszi olyan keservesen sír Timi és Győző után, mi lesz, ha most én is elmegyek?

  41. 2015. október 2. 16:20240311.

    Borsika, örülök hogy épségben túl vagy az ablakpucolásban, még reggel én is latolgattam minek is álljak neki, és a kinti munka mellett döntöttem. Köszönöm hogy bevállalnád még az én koszos függönyeimet is, ezek szerint sok jó energiát kaptál. Tartalékold csak a felesleget.


    Nem annyira aggódok Peti miatt, csak jó tudni hogy rendben , gond nélkül odaért. Sok szép program van a tervükben, talán az időjárás is kedvez Nekik.

    előzmény:
    BORS (240309)
    2015-10-02  16:06
  42. 2015. október 2. 16:08240310.

    Most hagytam abba a ténykedést, és már nem is mondom hogy elfá....am, mert szerintem már nincs olyan dolog amibe ne fáradnék el, talán még a fekvésben is. A kert rendben, még a füvet is lenyírtam, jó kis idő van a kinti munkákhoz. Már nem volt energiám felmenni a temetőbe, talán majd holnap.


    Annuska, már sosem leszek teljesen rendben, csak néha úgy csinálok. Persze vannak nagyon jó napjaim, és kevésbé jók, de ezzel mindenki így van. Igyekszem a jó oldalát nézni a dolgoknak. Ma megint útjában voltam egy darázsnak, de hamar bekentem ecettel a szúrás helyét.


    Magdi, olyan édes Boscó ahogy komolykodik ott ülve. Jó beszélgetést kívánok.

  43. 2015. október 2. 16:06240309.

    Annuska szeretett ofőnk. tisztelettel jelentem, hogy kész a két ablak és életben maradtam. Semmi gáz, nem volt, ...illetve majdnem: kb. 9 db. méhecske repült  elő sorban valahonnan, ijedtemben levertem őket. Hiába szóltam, menjenek ki, csak kerengtek a fejem körül. Szerintem a festő gyerek  zavarta meg őket valahol és lemenekültek ide. Azonnal szóltam a lányomnak, figyeljenek, hátha többen is vannak!!


    A kedves R i c s i  unokádnak nagyon Boldog Születésnapot és sok boldogságot  kívánok,  sikereket a tervei megalósításához!!



    Anikó, szia, neked is köszi az aggódást, van még a Francika féle hasznos energiámból, -idevele az ablakaidat, ...nosza, azt is megpucolom!! A függönyöket is kimossam? Az enyémek már készek, majd csak fel kell dobálni őket. Örülök, hogy Peti szerencsésen megérkezett, nem kell aggódnod. Biztos jól fogja érezni magát. 


    Holnapra sütnöm kell. Most fogom kitalálni, hogy mit is? Zs. vőm rendez a barátaiknak sütögetést. Engem is lehívtak. Persze, csak beköszönök, aztán leköszönök. Már este félnyolckor vaksötét és hideg van. A fiatalságnak való ebben az őszies időben a kerti buli. Vettem darált diót és a zacskó hátulján v. egy reci. Diós pite. Talán azt, mert könnyű.


    /Ma már  időben kimentem papus virágait is meglocsolni. .Tegnap  csak  fél 6-ra értem ki, de már 5-kor bezárták a kaput./ 

    előzmény:
    Nusimama (240301)
    2015-10-02  10:54
  44. 2015. október 2. 15:43240308.

    Gabikám, nagyon örülök, hogy neked is nagyon tetszett a film.


     


    Én mikor néztem agyba-főbe dicsértem, és azt hiszem többen is hozzászóltak,miután megnézték, /Anikó, Magdi/ emlékszem.


    Nem hiába ajánlottam, épp úgy, ahogy a mostanit is, amit nézek - még nincs minden rész kész- .


    Nagyon jó, hogy megnézted, így is meg lehet oldani dolgokat, helyzeteket.


    Mit vártál a végére? Én nem egészen így  képzeltem el, de így is jó volt.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (240305)
    2015-10-02  15:18
  45. 2015. október 2. 15:37240307.

    Sziasztok.


     


    Annuskám sok szeretettel köszöntöm Ricsi unokádat, és kívánok neki minden szépet és jót, sikeres tanulmányi éveket.


    Remélem mindenki nagyon jól van ebben a gyönyörű időben.


    Én is aktivizáltam magam. Eléggé elfáradtam.


    Padlás rámolás, ami már nagyon nagyon ráfér. Szanáltam, amiket oda felhordtam, már nem az első nap, hogy felmegyek egy-egy órára. Többre nem vagyok képes, mert annyira sok aprólékos válogatás szükséges. Nem szeretnék valami fontosat eldobni.


    Kis kertezés is belefért, főztem  is, és reggel vasalással kezdtem. Mostam két gépnyit, igaz egyik sem volt telegép.


    Néztem egy  rész filmet is. Most nem rendeztem a  feliratokat.


    Remélem Ilike megjavult és gyönyörű kirándulást nem teszi tönkre az idő.


    Julika remélem kifürödted magad, és használ minden porcikádnak.


    Magdikám  édes a kutyus, majd csak szótfogad  egyszer, még nagyon kicsike.  /bölcsődés korszaka ugye?/ Jó beszélgetést az unokaöcséddel.


    Borsikám a gyógyszerekről nem szabad csak úgy leszokni. Vannak olyan orvosságok, amit nem is szabad csak úgy abbahagyni, hanem fokozatosan. Beszéld meg az okos lányaiddal is.  Helyette természetes szereket és életmódváltást szoktak alkalmazni.  Gondold meg.


     

  46. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 2. 15:23240306.

    Azt olvastam a FB-on, hogy a skype új fejlesztése, hogy szinkronban fordítja a külföldivel folytatott beszélgetést! 50 nyelven tud! Oda-vissza fordít! Döbbenetes, ezt hogy csinálják? tehát beszélgethetünk bármilyen nyelvű emberrel, akinek nem ismerjük a nyelvét és ő sem a miénket. Azért titkon felmerült bennem az a kérdés, hogy ez a fordítás is olyan lenne, mint a fordító programok, ami szerintem katasztrofális! ?

  47. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. október 2. 15:18240305.

    Most értem a Good Wife (Jó feleség) végére. Az utolsó részt végig bőgtem... Senki sem mondta, hogy ilyen jó film, vagy csak nekem tetszett? Sokáig nem néztem filmet a nyáron, olyan szétesett voltam. Mostanra lettem alkalmas rá. Ha túl jutottam ennek a filmnek a hatásán, akkor az a 30 részes következik, amit Pötyi küldött kissé küzdelmesen a Citrom miatt.

  48. 2015. október 2. 11:53240304.

    Ricsinek boldog születés napot kívánok.


    Akkor egyidősek Zsuzsival? (Zs.most 1-én volt 20)


    Mostam egy adagot, már szárad az erkélyen..remélem nem másszák meg a büdös bogarak!


    Aranyos a duzzogó Boscó!!


    Magdi


    mindig legyen a zsebedben jutalom falatka és amikor így megmakacsolja magát..csak egy rövid szót kell mondani (a hosszabbat nem jegyzi meg) pld. "hozzám"..és csalogatni a falatkával.


    Ha odament és leül szépen... megkapja.


    Nem sokszor kell csinálni és gyorsan megtanulja.


    Ilikéék már odaértek biztos. Jó kis szerpentin úton kellett menni nekik, de a táj gyönyörű..így ősszel meg még színesebb.


     


     

  49. 2015. október 2. 11:25240303.

    Nagyon mérges vagyok!


    A Tesco megemelte az online bevásárlás szállítási díjait, és 500 Ft. alkalmanként már nem olyan kevés, ha semmit nem kapok érte. Idáig 300 Ft.-ért hozták haza. Úgy tudok most még védekezni, hogy ritkábban hozatok.


    Nem túl nagy összeg, tudom, de mégis méreg, mert állítólag nincs infláció, a nyugdíjakat is minimális mértékben emelik, és nekem ettől a hónaptól jelentősen kevesebb lesz az özvegyi feleződése miatt. Majd ezentúl csak 3-4 hetenként rendelek.

  50. 2015. október 2. 11:18240302.

Címlap

top