Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2015. augusztus 27. 08:43239001.

    Erika vigyázz magadra, jó bulizást, a magassarkú cipődet pedig hagyd "itthon". Most már nem is tudom melyik az igazi otthon.

    előzmény:
    erry (238998)
    2015-08-27  07:40
  2. 2015. augusztus 27. 08:38239000.

    Emese is az egyik nagy kedvencem, ..előre is gratulálok a szülinapjára, hátha megent pont nem leszek itt, és lemaradok.


    Boldog szülit és sok boldogságot, sikereket, szerencsét kivánok.


    Kéretik Ili nagyit, begyűjteni és átadni majd időben.


    ------------------------------------------


    Megyek, lila káposztát venni. Visszafele benézek a sírkertbe is. Épp tegnap ígértem meg R-nak, hogy nem fogok naponta kimenni. Olyan nehéz, ..megszoktam, meg hát locsolni kellett a nyáron abban a hőségben minden kiégett volna.


    ----------------------


    Megyünk ma látogatni  az idős sógornőmhöz a kórházba. Kedd reggel műtötték . (elesett és most a gerinctájékon lett törése).


    Ebből én is jócskán tanultam, ezután ..nem erobikozok meztélláb a fürdőben és szőnyegre taposok, amikor kiugrok a zuhany alól. Most például nagyon pedánsan berakom a mai gyogyókat, a csonterősítőkből ezután  többet kell szedni.Nagyon nem vagyok jóban ezzel a sok kis kesere, savat csináló szines gurigával, ami ráadásul irtó drága mulatság is.


    ----------------


    Képzeljétek, írt Ildimnek a  kiskutyák tulajdonosa, hogy nem veszik-e meg 3.-nak az ott maradt 1 db csíkos mintájú lánytestvérkét? Hajjaj,  döbbenet, törik a fejüket, nagy felelősség, pénzbe is kerül, ..minden indító oltás megvan, ..de mégis! Hűű mondták: mama neked kellene ugye? Nem, nem tiltakoztam, ..mi lesz ha én is lerobbanok? ..Hűű.. fő a fejünk. Zs. a családfő mélyen hallgat. Nem foglal állást, ..ő mindíg is németjuhászt szeretett volna, . s ennek ellenére képes a fotelban elaludni velük!!

  3. 2015. augusztus 27. 08:01238999.

    Átadom Vera! Köszönet értük.


    Erika!  Nyugtáztam!...-majd beszámolok. Érezzétek jól magatokat továbbra is ezen a hosszú nyaraláson...várunk haza.


     


    Sárközi György: Reggeli dal


    Nyújtózik, ásít, céda kedvvel
    Nyitja égkék szemét a Reggel.


    Fölkél a széles nyoszolyáról,
    Pirul az ég a mosolyától.


    Meleg testéből enyhe pára
    Borul édesen a világra.


    És vékony ujja enyelegve
    Rózsavizet hint a szelekbe.


    Örvendj a langyos ébredésnek,
    Mely őre a mindig-levésnek.


    Mely fáradt lelked ugarának
    Meleget sikló sugarán ad.


    Örvendj a harmatos szeleknek,
    Füledbe súgnak, mert szeretnek.


    S örvendj a párák fátyolának,
    Mely eltakarja azt, ami bánat.


    S mely ingva-lengve, drága kendő,
    int, hogy vígabb lesz a jövendő.

    előzmény:
    veracsek (238997)
    2015-08-27  06:59
  4. 2015. augusztus 27. 07:40238998.

    Szép jó reggelt! Szia Ilike!


     


    Jöttem beköszönni és elköszönni, mert nemsokára indulunk.És ami a legfontosabb hoztam Neked a "bűvös kalapot".....talán ez jobban segít, mint a telekről küldött.......


    Még nem tudom mikor jövünk haza, de szeptember 7. vagy 8. a kitűzött időpont. Utána már csak hétvégeken megyünk, mert ahogy feltérképeztem az itthoni helyzetet, sok dolog van.......és senki nem csinálja meg helyettem....


     


    Mindenkire gondolok és továbbra is figyelni foglak benneteket, ezért tessék rendesen viselkedni. Figyeljetek magatokra! Nem könnyelműsködni és csak annyit végezni egy nap, amennyit elbírtok!

    előzmény:
    fili48 (238996)
    2015-08-27  06:49
  5. 2015. augusztus 27. 06:59238997.

    Szervusztok!


    Ilike: de jó, hogy elmesélted a tegnapi napotokat, a Szulejmán totál kiment a fejemből, majd ma nézem meg a neten. 


    Tibiéknek és Emesének is gratulálok! 


     

    előzmény:
    fili48 (238996)
    2015-08-27  06:49
  6. 2015. augusztus 27. 06:49238996.

    Napsugaras jó reggelt kívánok!


    Itthon,édes itthon! Újból megállapítottam,hogy mindenütt jó,de legjobb itthon! Igaz,gyönyörű,kényelmes,erkélyes hálószobánk volt,mégis itthon pihen az ember igazán.


    Pötyike! Igazán aranyos ez a kalapos leányka! Ha végig gondolom,hogy ez a maholnap kész nő dédunoka! hmmm...-könyörtelen az idő!-de nem baj,csak legyen még nekünk belőle elég!


    Ismételten megköszönöm neked,nektek,mindenkinek a köszöntéseket! Általában minden hónapra jut vagy 2 alkalom a közvetlen családban,de az augusztus és december az bizony halmazati hónap.Mindig attól félek,hogy valami,vagy valaki kimarad egyszer.Eddig még megúsztuk...


    Az este ugyan igen későn,-9 után jött Robi Bandikáért,de attól függetlenül korán vonultunk nyugovóra. Árpit még a tévé előtt hagytam,és a kettős hold,-+Szulejmán ide vagy oda -bizony én 11-kor ágyban voltam. Ma reggel majdnem pihenten ébredtem és a kedvem is jó. Süt a nap,szép fényekkel vonva be a környezetet,cikáznak a fecskék az ablak előtt (nem is mondtam: a gólyák már elmentek),olyan igazi nyárutói hangulatú a reggel és készülünk a klubba. Ivóvizet is kell hozni.


      Ma  :  2015  augusztus  27  csütörtök  van,


    Gáspár,Cézár,Gazsó,Gibárt.József.Káldor,Vilja napja.


     

    előzmény:
    potymama (238987)
    2015-08-26  19:13
  7. 2015. augusztus 26. 22:35238995.

    Nézek egy filmet...repülős, pilótákról szól.


    Valamelyik topikon ajánlották, hogy vígjáték..mondom jó lesz ez most nekem.


    Ha olyan sírós lennék...az 5 résznél tartok ..elfogyott volna már több darab 100-as papír zsepi!


    Nem tudom kinek volt ez vígjáték?


    Eddig nem egy nagy durranás a film..lehet még belerázódik.


    (Irritál a lány szereplő!!!..A fiú nem!)


    Teszek fel ide ízelítőnek 1-2 képet...a jellemző, ismert fordulatok..

  8. 2015. augusztus 26. 21:39238994.

    Hurrá!


    Ez nagyszerű hír, gratulálok hozzá!

    előzmény:
    potymama (238982)
    2015-08-26  18:20
  9. 2015. augusztus 26. 21:25238993.

    Mindent elfelejtek:  nagyon örülök, hogy felvették a kislányt a kollégiumba. Ez az egyik legjobb hír, amit ma itt hallok, mégis elfelejtek gratulálni!!! Ez vidámabb dolog, mint egy albérlet, és olcsóbb is gondolom. Csao, cső, meg csövi. Ettem egy somlói galuskát. Ilditől kaptam. Eltehettem volna holnapra. De akkor összeesett volna a hab. Meg szomorú is lett volna, hogy nem kell senkinek Én megoldottam, megvacsoráztam. Pötyike, jóéjszakát. Mindenkinek szép álmokat. Bajúszos angyalokat. 

    előzmény:
    potymama (238982)
    2015-08-26  18:20
  10. 2015. augusztus 26. 19:37238992.

    Édes, vagány kis csaj! Ahogy ott áll, ..meg az a kalap! Nekem tegnap esett le az egyik konyhaszekrény ajtóm. Meglátom ki csinálja meg. Azt gondoltam, egészen leakasztom, az elég feltünő, hamarabb megszögelik?!

    előzmény:
    potymama (238987)
    2015-08-26  19:13
  11. 2015. augusztus 26. 19:36238991.

    Van ízlésük, Évikém, de sajnos én csak régebben voltam ott gyakori vendég, amíg Laci élt. Azóta nem megyek olyan sűrűn, bár elég közel van, de nem nagyon van hozzá partner.

    előzmény:
    BORS (238989)
    2015-08-26  19:34
  12. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. augusztus 26. 19:35238990.

    Aranyos ....nagyot nőtt a nyáron.Egyre jobban hasonlít az anyukájára.

    előzmény:
    potymama (238987)
    2015-08-26  19:13
  13. 2015. augusztus 26. 19:34238989.

    Ilike, ezek az ajándékok nagyon jól össze vannak hangolva, király volt az ötlet, tényleg! Olyan romantikusan hangzik, ahogy írtad, hogy égő vörös rózsa!!


    Veronika, ..elfelejtettem az előbb megírni, hogy a "Zilah" kávéházba - ahol te is gyakran megfordulsz -  hívott meg Rita. Amikor valami neves ünnepelni való van, oda szoktak menni nassolni. 


     


     

    előzmény:
    fili48 (238983)
    2015-08-26  18:30
  14. 2015. augusztus 26. 19:21238988.

    Szent Ég, de megnőtt ez a lány!!!

    előzmény:
    potymama (238987)
    2015-08-26  19:13
  15. 2015. augusztus 26. 19:13238987.

    Most kaptam..nem tudom, hogy hol készült..de ráférne egy munkás férfi kéz a szekrény fiókokra!


    Lehet Leona óvodájában van fényképezve.

  16. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. augusztus 26. 19:13238986.

    Akkor egy nagy kő esett le ....gratulálok.


    Julika ....nálatok is bonyolódnak a dolgok.


    Évike ...úgy tetszett a "kulcsos nagyi"....ha már a gyerekek nem voltak azok.Remélem használ a szuri ....és az azt követő kezelés.


    Ilike ...megleptél ....a sor folytatódik.Robi praktikus ajándékokat kapott.


     


     


    Megyek egy kicsit   Jejura!A 9 résznél tartok.

    előzmény:
    potymama (238982)
    2015-08-26  18:20
  17. 2015. augusztus 26. 18:58238985.

    Akkor én emlékeztem rosszul.


    Iilike, Árpi..gratulálok a házassági évfordulótok alkalmából.

  18. 2015. augusztus 26. 18:40238984.

    Köszönöm,köszönjük,köszönöm!!


    Ja!...és azt elfelejtettem említeni,hogy tegnap mindenki köszöntőjét megmutattam,felolvastam Robinak. Késő délutánig nyugis 5-ösben voltunk.Ők 3-an,és mi ketten.


    Magdi!


    Akkor fogod csak ünnephalmozásnak nevezni ezt a mieinket,ha azt is elárulom,hogy holnapután (Ildiék Gáborával egyszerre) Emesénk lesz 21 éves! Nem unatkozunk augusztusban sem. Ennél már csak a december zsúfoltabb nálunk ünneplések szempontjából.

    előzmény:
    franci47 (238966)
    2015-08-26  13:59
  19. 2015. augusztus 26. 18:30238983.

    Borsikám!


    és MINDEN MENEDÉKES BARÁTNŐM!


    Köszönöm,köszönjük szépen mindőtöknek a jókívánságokat felénk,-úgy a Robi szülinapra szólót,mint a többit.


    A mai napunk sem úgy alakult,ahogy terveztük. Meglepetésszerűen jöttek a gyerekek köszönteni minket,de előtte még hozta Robi Bandikát "megőrzésre" mert dolga van a városban.(mi Tibiéket,köszöntöttük,mert 22-én volt évfordulójuk),gyönyörű csokrokat ,-5 csillagos ZAREA konyakot kaptunk (Árpitól reggel,mikor megérkeztünk 1 szál gyönyörű égő vörös rózsát kaptam). Szóval ez is zajos,-ünneplős nap lett a várt nyugis helyett,de nem baj! Úgy szép az élet,ha zajlik! Bandika most az Árpi gépét vette birtokba.


    Borsikám!


    Robi tőlünk polikarbonát(füstszínű műanyag) lemezt kapott,-egy 6x2,5 méteres táblát a vasrácskerítésük befedésére. Nászéktól kavicsot,cementet,Tibiéktől fenyőfa födémet a teraszuk fölé. Szóval most mindenki praktikus ajándékkal rukkolt ki.Dolgozhat Robi a szept.hónap eleji szabadságos napjain.


    A képekkel még csak annyit sikerült foglalkoznom,hogy letöltöttem a gépre,-de ami késik,-nem múlik. Megyek is,mert Bandika fagylaltot kér.


    Olvastam ám mindenkit,csak reagálni nem igen hagynak. 

    előzmény:
    BORS (238951)
    2015-08-26  06:57
  20. 2015. augusztus 26. 18:20238982.

    Sziasztok!


    Borsika


    aranyos vagy, hogy érdeklődtél...de FELVETTÉK A KOLESZBA!!


    Semmi közelebbit nem tudok..mert reggel ért haza a gólyatáborból..és egész délelőtt aludt.


    Holnap biztos átjön, mert Lajost se köszöntötte fel..és akkor kifaggatom.


     


    Nem tudom, de valahogy nem ilyenkorra emlékszem Ilikéék házassági évfordulójára.


    Ildikó


    a kezelések után jön meg a hatása.


    Sajnos a nyaki masszást én se bírom..nagyon felnyomja a vérnyomásomat.


    Gabi


    mi is ma ettük meg a második adag bablevest. Én teszek bele tejfölt és szoktam egy kis ecetet is..nem tudom, anyukám így ette és én is örököltem.


     

  21. 2015. augusztus 26. 17:59238981.

    Szervusztok!


     


    Szó szerint lerogytam ide a gép elé, hogy hogyan állok fel még nem tudom. Úgy látszik a tegnapi hajtás és a mai mászkálás (magassarkúban) nem tett jót a derekamnak......De olyan helyre mentem ahol illett elegánsan megjelenni....elszoktam én már ettől......Majd odakint a mezítlábas mászkálás helyre hoz......meg az előbbi Diclac géles masszírozás......


    Ilikém utólagosan is sok boldogságot kívánok Nektek, még sok sok boldog évet és minden jót!!!!!!!


    Francika Beádnak is utólagosan boldog szülinapot!


    Látszik, hogy az agyam is fárad, mert minden ünneplő eszembe volt, de írás közben sokat elfelejtettem.....Ez már az öregkori szenilitás jele? Szerintem igen! Azért ne haragudjatok rám.....majd mezítláb agytornázok....


     


    Azt hiszem fekverészek egyet, mielőtt csomagolni kezdenék......


     

  22. 2015. augusztus 26. 17:28238980.

    Ildike, engem érdekel, a tens. Én is kaptam már,(régebbi években volt) de nem is tudtam, hogy ez a neve. Ildike határozottan gyenge lettem utána, aztán már jó volt, a merevség a nyakamban és a vállamban oldódott tőle.


    Elmaradtam Beád köszöntésével. Elnézést. Boldog szülinapot kívánok sok szeretettel, utólag, ha elfogadod.


    Ilike és Árpádka, még sok boldog házassági évfordulót kívánok. Szeretettel gratulálok!


    Anikó kedves, talán hétfőn megtudjuk a felvétel eredményét. Köszönet az érdeklődésért és biztatásért. Teljesen  kimerült ez a lányka, közben még a Kresz "szóbeli"-re is készül, ami most pénteken lesz. 


    Sacika én is azt várom ettől az infúziótól, hogy talán megállítja a csontok ilyen rohamos romlását. Elküldtek rtg-re is, és írt a derekamra 10 kezelést, valamint fájdalom csillapítót.


    Erika, szia, mint mindíg, most is nagyon vidám volt a hsz.-od, imádom a stilusod. Ernő új cipője és a "lefokozása" nagyon tetszett! További jó nyaralást kívánok.


    Annuskát sajnáltam, hogy megütötte a térdét, ..csak csodálom, hogy bírja ezt az óriási iramot, amit saját magának diktál?! 


    Veronika, A Meryl Strepp gondolatok szenzációsak, tanulságosak. Imádom azt a szinésznőt, ..egyike azoknak, aki körül nincs pletyka, és botrányok. 


    Julika, felbecsülhetetlen az unokák körüli segítségnyújtásod. Még a lehetetlent is megpróbálnád.


    Magdikám, te is ott segítesz, ahol tudsz. Kulcsos nagyi vagy, mire hazajönnek, hipp-hopp meg van a munka. 


    Gabóca, hogy van a gyomrod? Rendbejöttél egy kicsit? Érdekes, mintha érezted volna, hogy baj lesz, nekem sem küldtél a bablevesből. 


    Már nem is tudom, ledőljek-e? Eddig a megkezdett tarját sütöttem le, jó lesz, ha esetleg jön valaki éhesen. Akkor csak körítés kell hozzá. 


    Pötyike, mi újság a kollégiummal? ..van remény? Tudom egyelőre megoldjátok a lakást, de aztán? Azt mondja a vőm, hogy az ingatlanosok, nem igen foglalkoznak lelkesen albérlet témával, mert nem túl sikeres. Azt mondja, hogy rá kell szánni időt és energiát, innen helyből (pestről) kell hirdetni, v. böngészni  és ha jó, akkor azonnal, pénzzel a zsebben odastartolni, megkötni a szerződést. Most az iskolakezdés időszaka, sajnos ilyen gázos. 


    Semmi más nem jut eszembe, ..ennyi is csodával határos!! Tompulok, butulok, ha figyelmetlen lennék Valaki iránt, csesszetek csak le.


     

    előzmény:
    franci47 (238967)
    2015-08-26  14:10
  23. 2015. augusztus 26. 17:13238979.

    Ma nagyon punnyadós napom van, olyan általános rossz közérzet, feküdtem is amíg bírtam.


    Ilike, jól egybegyűltek az ünneplős események, utólagosan kívánom hogy még nagyon sok ilyen szép együtt eltöltött évet ünnepelhessetek egészségben, szeretetben.

  24. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. augusztus 26. 16:13238978.

    Én is tettem, jól fel is habosodott, majdnem kifutott a lábosból. Most így reagált rá a szervezetem... ezt nem lehet kivédeni.

    előzmény:
    Nusimama (238972)
    2015-08-26  14:44
  25. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. augusztus 26. 16:07238977.

    Nem hiszem, hogy van közöttünk, akit nem érdekel. Még engem is érdekel, nem elsősorban magam miatt, hanem Laci miatt. Mi az a tens? Igaz, utána néztem, idegstimulálás olyan kis tappancsokkal. Nem hiszem el, hogy Lacinak az izomgörcseire ilyesmit nem tudnak felírni, csak gyógytornát, amit nem mer felvállalni. Azért szörnyű, hogy ha a betegnek kell megmondania, mit kérne. Én is ilyen elektromos kezelésre gondoltam nála. Persze ez nem az én dolgom lenne. Lehet, hogy pénzt várnak, azt pedig Lacitól hiába. Ő elvből nem osztogat... Aztán az is lehet, hogy izomgörcsre nem jó, ki tudja. Minden esetre nem találtak rá megoldást. Pénteken megy labor vérvételre, aztán hogy ebből mi derül ki? Egy hónapig kellett várni a vérvétel időpontjára. Egyre biztosabb vagyok abban, hogy kellene egy jó magánklinika, ahol alaposan kivizsgálnák, de hát ez nem mindenki számára elérhető. Ezzel a tempóval meg nem jutunk semmire. Nagyon rossz nézni, hogy szenved és mindenki tehetetlen.

    előzmény:
    franci47 (238967)
    2015-08-26  14:10
  26. 2015. augusztus 26. 15:22238976.

    Szervusztok!


    Most értem ide. Reggel kivittük a nagy szőnyeget a mászókára, lemostam, aztán bolonyait főztem és ebéd után paradicsomot tettem el. Aztán jól begörcsölt a lában, le is feküdtem tv-t néztem.


    Nem tudom hogyan lesz a folytatás...Virágot nem vitték Pestre, belázasodott...nincsen semmi fájdalma, arra gondolnak, hogy nem otthon aludt, nem a szüleivel ment volna Pestre, Sanyi délután ment volna utána, ettől izgult. Nem tudom, hogyan tovább..nagyon remélem nem kell mennem, Sanyinak 2 nap szabija van, Boldizsár itt van...egyedül lesz Virággal otthon? Szerintem legyen, mi meg éljük tovább így az életünket, ahogy elterveztük. Szegény Kriszti csak aggódik a táborban...nehéz a sora az anyukáknak, nehéz a sorsa


    Ildike!


    Biztosan jó lesz a kezelés...én a kezelések után olyan voltam, mint akit jól megtapostak. Most már érzem a jótékony hatását. Bizony a masszírozás felviszi a vérnyomást.


    6 kor megyünk a szokásos kerékpár túrára...nincs ám mindig kedvem, de megyek, mert kell Boldizsárnak, Zsuzsinak és nekem is. leküzdöm a lustaságot...aztán amikor nyeregben vagyok már nagyon jó

  27. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. augusztus 26. 15:18238975.

    Annuskám ...ez a gólyatábor pár napos lesz./ bár szerintem az is bőven elég belőle/. Utána haza jön és talán 15-én kezdődik az év.


    Voltam a kertben. Az eső után kicsit jobban néz ki,holnap egész napra szeretnék kimenni.Rengeteg az elszáradt levél.A cédrusról annyi toboz, meg tüske esett le.....gondolom szélvihar lehetett.

    előzmény:
    Nusimama (238973)
    2015-08-26  14:53
  28. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. augusztus 26. 15:10238974.

    Én akartam is kérdezni, hogy ma voltál e kezelésen?Igazán jó, hogy  a környezet és a személyzet ilyen rendes....ez már fél gyógyulás.


    Kicsit elkalandoztam az írás alatt.Mikor haza értem olvastam  aFb-onMeryl Streep ...szavait / nem tudom mi a jó megfogalmazás/...azóta is ezen agyalok.Tulajdonképpen ez legtöbbünkben megvan.Én úgy gondolom nem tudnám ilyen szépen megfogalmazni.Néha azt gondoltam, hogy az effajta türelmetlenség az én jellemhibám.Ezek szerint nem.Kicsit "megnyugodtam".

    előzmény:
    franci47 (238967)
    2015-08-26  14:10
  29. 2015. augusztus 26. 14:53238973.

    Különben azért megvagyok. Igaz a térdem most még rosszabb, de kenegetem, s tudjátok minden baj elmulik, vagy csökken.Bizakodó vagyok.


     


    Julikám, bizony jó lenne, ha mire jősz a Keleti újra tiszta lenne és nem kellene tartani semmiféle bacitól, fertőzés veszélytől..


    Erika,  kivánom, hogy érezzétek jól mgatókat és ha   majd végleg haza költöztök, egy élménybeszámolóval összekötött talit tartunk.


    Magdika, Barbara meddig lesz távol? A gólyatábor 2-3 hetes? Nagyon szorgalmas voltál, hogy ennyi mindent elvégeztél.


    Ma főztem be az utolsó adag paradicsomomat. Igaz össz -vissz csak 2 üveg, de az eddig elrakottakkal együtt nekem böven elég. A gyerekek is vihetnek belöle.

    előzmény:
    Nusimama (238972)
    2015-08-26  14:44
  30. 2015. augusztus 26. 14:44238972.

    Gabi én mindig teszek a babos ételekbe szódabikarbonát. ez csökkenti a negativ hatást.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (238970)
    2015-08-26  14:40
  31. 2015. augusztus 26. 14:43238971.

    Ildike, ezek szerint hatásos a kezelés, még akkor is ha erös és rossz közérzetet is okoz.. Remélhetőleg a kezelések végére a pozitiv hatás  fog érvényesülni.


     


    Gábornak sok boldogságot és jó egészséget kivánok.

    előzmény:
    franci47 (238967)
    2015-08-26  14:10
  32. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. augusztus 26. 14:40238970.

    Annuskám, idáig csak a szárazbab leves ártott meg, a fejtett babtól nem volt bajom. Szerintem a tejföllel lehetett gond, bár Laci ma is ezt ette, szerinte semmi baja. Az is gond lehetett, hogy a tejfölös leves után nem sokkal ettem őszibarackot.

    előzmény:
    Nusimama (238968)
    2015-08-26  14:28
  33. 2015. augusztus 26. 14:36238969.

    A szeretet nem idill, nem szemforgató boldogság. A szeretet kötés életre-halálra, a szeretet szolgálat. Szeretni annyi, mint mindent elveszteni és mindent megnyerni egyszerre.


    Márai Sándor


    Én is csatlakozom Magdikához és


     Ilike-Árpi nagyon sok boldogságot és hosszú együtt töltendő évet , na és jó egészséget kivánok Nektek..

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (238963)
    2015-08-26  13:40
  34. 2015. augusztus 26. 14:28238968.

    Szervusztok


     Veronka muszáj volt megállni  Meryl S gondolatainál.


     Valóban igaza van, ki tudja mennyi van még hátra az életböl, Azt ne pazaroljuk olyan dolgokra ami bánt, idegesit.


    Borsika, remélem az infuzió használni fog.


    Sacikám, nagyon szorgalmas voltál. Férjednek további jobbulást kivánok. egy kis feketenadálytő krém nem segitene?


     


    Anikó, közérzet?????????? Remélem egyre halványabb már a megtörtént esemény és az izmok is lassan oldódnak.


    Gabi, tudod, hogy a nehlz ételt nem birja a gyomrod.Akkor miért nem közvetlen étkezés után vettél be bogyót?

    előzmény:
    veracsek (238962)
    2015-08-26  13:00
  35. 2015. augusztus 26. 14:10238967.

    Akit nem érdekel ugorja át.


    Kezelésekről: első nap után csak úgy villogott a csípőm. Bele-bele szúrt, de én is kiszúrtam vele-magammal, bekentem és abbamaradt. 


    A tens is nagyon jó volt, fel lehet íratni az orvossal ezt a gépet és lehet venni, persze kinek írják fel nem tudom.


    Nagyon jó  a kezelő személyzet, minden egy légtérben van, nem kell vándorolni mint az SZTK-ban, és a kezelő ha kell masszíroz, ha kell tornáztat. Nagyon szeretem.


    Igaz tegnap megkínlódtam érte, mert próbáltunk segíteni a  nyakmerevségen és jól megmasszírozta a nyakam. Ez nálam mindig felviszi a vérnyomást, meg is történt szépen, de olyan sokat segített, hogy megérte. A vasutállomáson várva jobban hallottam, és állítólag jobban is fogok látni.


    A masszázs után megkaptam a tenset is  vállamra, az tett be igazán, le kellett vetetnem.  Láttam kicsit megijedtek, hogy rosszul vagyok, minthogy voltam is, ma azzal fogadtak, hogy vészeltem át a tegnapot. Már az is jó érzés volt, hogy azért gondoltak rám, mi lehet velem.


    Igaz, nagyon fáradt voltam, mondhatnám hullafáradt, de ma már nem volt olyan erős a masszázs és megint a nyakam volt a tét, a gerinc miatt csak torna volt és tens.


    Nem tudom lehetséges-e, de míg így vagyok a kezelés lejárta után, ha nem tudom felíratni ide, az osztályra, akkor még fizetőset is vállalnék, hogy a nyakam kicsit rendben legyen.


    Még az igazi masszázs hátra van, azt még külön fogom kapni.


    Hétfőn jár le a tens és a torna, 9-én kezdődik a masszázs.


     

  36. 2015. augusztus 26. 13:59238966.

    Ilikének és Árpádnak!


     


    Jó kívánságaim szálljanak felétek, 


    és még sok-sok boldog együtt töltött évet kívánok nektek.


     


     


    “Egy társ kell, egy barát, ki megvéd, ki átölel,
    ki megért, és segít, ha vigasz vagy tréfa kell,
    de hagyja, hogy éljek,
    szabadon, mint a lélek,
    mert így vagyok csak én.”


    Michael Kunze

  37. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. augusztus 26. 13:53238965.

    Szép napot Mindenkinek!


    Elkéstem a reggelit ....de hagytatok nekem ....volt bőségesen.


    Ilikéék már kész "ünnephalmozók"..


    Saci szépek a paradicsomok.Ha marad ,a"falusiból"majd gyűjtsél magot.A feketének nagy sikere van.


    Annuska jól vagy?Szomorú, hogy az unokahúgod eredményei nem jók.Az én Vali barátném/akivel fürödni jártam/ most fejezte be a kemót .....nagyon meggyötörte.Holnap kell vissza mennie Szhelyre ....mert nagyon rossz lett a vérképe.


    Reggel elmentem Judittal.Kitakarítottuk az irodát. A Várkerületet felújítják...gondolhatjátok mennyire poros volt minden.Elmentem még a postára .....és már jöttek is az ügyfelei.Tómalmon is jártam , hazafelé bementem a temetőbe....most punnyadok.


    Barbara telefonált ....már elindultak Bp-ről Tatára a gólyatáborba.

  38. 2015. augusztus 26. 13:52238964.

    Sziasztok!


    Gyönyörűséges idő van nálunk, olyan kánikula farka. Tudom nincs ilyen szó, de most lesz. Igazi öröm kint lenni, nem izzadsz, nem süti ki a nap a szemedet, hanem csak gyönyörködni lehet a fényekben és a langymeleg  napsütésben.


    Sacikám, köszönöm, hogy hoztál reggelit, Ilike, köszönöm, hogy hoztál ebédet, azért én sütöttem egy kis paprikát tojással, mondhatom minden nagyon finom volt. A kis paradicsomokat eltettem vacsira. Az idén nekem az sincs.  Azért megvagyok ám nélküle,mert  hatalmas nagyok vannak és én azt nagyon szeretem.


    Annuska remélem jobban vagy már te is, tudod fekete nadálytő..., és olvasom Józsi is gyógyul, még ha nincs is mindig a fején a "kalapja" ami irányításban verézelné.


    Remélem Gabi a bablevesgáz elszállt, és nem nyomaszt, a többi meg menjen, ha már arra van az útja és ilyen sietős.


    Borsom, remélem használ ez a szurka, amit kapsz.


    Julikát nem láttam, vagy csak vaksi vagyok.


    Vera, épp az előbb olvastam a FB-on Sacinál ezt a szép  gondolatot, írásba foglalva. Köszönöm itt és és Sacinál írtam is hozzá.


    Mindenkinek  köszönöm Bea köszöntését és Gábornak küldött jó kívánságokat is.


     


     


     

  39. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. augusztus 26. 13:40238963.

    Ilikének és Árpádnak még sok-sok együtt töltött évet kívánok!

  40. 2015. augusztus 26. 13:00238962.

    Találtam egy nagyszerű írást:


     


    Az egész világon futótűzként terjednek a neten Meryl Streep bölcs szavai, amelyek erőt adnak mindenkinek, pont ezért szeretik annyira az emberek.


     


    "Egyes dolgokhoz már nincsen türelmem. Ez nem azért van, mert arrogáns lettem, hanem azért, mert az életem ebben a pillanatban egy olyan ponthoz ért, amikor már nem akarom az időmet olyan dolgokra fecsérelni, amelyek elkeserítenek és egyszerűen fájdalmat okoznak.


     


    Nincsen türelmem a cinizmushoz, a durva kritikákhoz, és a hazugságokhoz.Már nem érdekel az, hogy azoknak is megfeleljek, akik nem kedvelnek engem, hogy azokat is szeressem, akik engem nem szeretnek, és azokra is rámosolyogjak, akik nem mosolyognak vissza rám. Az életemből egyetlen egy percet sem fogok elvesztegetni azokra, akik hazudnak, vagy manipulálni akarnak


     


    .Úgy döntöttem, hogy nem fogok mások elvárásainak megfelelni, nem fogom tűrni a képmutatást, ha valaki nem őszinte, vagy hízeleg. Nem fogom tolerálni az okoskodást, akadémiai tudálékoskodást, nem érdekelnek a pletykák, nem szeretem a konfliktusokat és a durva vitákat. Egy olyan világban hiszek, ahol helye van a különbözőségeknek, az ellentéteknek, ezért kerülni fogom azokat az embereket, akiknek merev és hajthatatlan a gondolkodásuk. Ha a barátságról van szó, utálom, ha valaki hűtlen, vagy áruló.Nem értem azokat az embereket, akik nem tudnak dicsérni, vagy bátorítani egy nehéz helyzetben. Unom a nagy túlzásokat, és nem értem azokat, akik nem szeretik az állatokat. És ami a legfontosabb: nincsen türelmem azokhoz, akik nem érdemelnek türelmet.”

  41. 2015. augusztus 26. 12:59238961.

    Ma reggeltől itt volt a segítő lány, aki Andit helyettesíti ezen a héten, utána a tornásznő jött, majd nemsokára a Tesco szállítást várom.

  42. 2015. augusztus 26. 11:51238960.

    Szép jó napot kívánok!


     


    Reggel siettünk, hogy hamar végezzünk a cipésznél. Rosszul indult, mert a mi cipészünk lebetegedett, de helyette kaptunk egy nagyon kedves, segítőkész fiatal embert és már jó kedvünk is kerekedett.....Ernő cipője jól sikerült, most épp a próba járásnál tart. 10 percig járni kell utána megvizsgálni, hogy nem dörzsöli valahol. Most épp a második próbajáráson van, de most épp ülni van kedve. Máskor meg örökké császkál......jaj, de sok baj van evvel a szőke herceggel. Még a végén lefokozom......


    Ebéd kész van, a hazahozott maradékokat esszük.......utána megyek a dokihoz és kiváltani a receptet.....aztán befejezem a csomagolás egy részét. Majd egy kis takarítás és holnap reggel irány odahaza......mert most idehaza voltunk....Jó is lesz, mert ezt a két napot végig szenvedtem, nem tudtam rendesen aludni......


     


    Sacika nagyon bőséges reggelit hoztál, és még Ilike is megtoldotta egy kis finomsággal.....nem csoda ha a mérleggel nincs jóba az ember......


    Annuska hogy vagy? Nagyon megütötted magad? Jaj, olyan könnyen meg van a baj......Nekem is van rossz élményem kintről, de jobb ha nem is emlegeti az ember.....


    Megjött a lánykám, majd később jövök......

  43. 2015. augusztus 26. 11:37238959.

    ILDI BEÁJÁNAK ÉN IS NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK, 


    NEKTEK PEDIG SOK SZERETETTEL GRATULÁLOK ERRE A JELES NAPRA!

    előzmény:
    fili48 (238956)
    2015-08-26  09:48
  44. 2015. augusztus 26. 10:35238958.

    Ilike....ezt csak most mondod?????Adjon az Isten vagy a sors még nagyon sok szép együtt töltött évet.....az ünneplésben tlán ez is benne volt?


    Azok a csodás hájasok......Saci nagy kedvence, de nyáron randa módon nem csinálok....majd jön a tél....


    ui: sajnos a télire szánt kisérleti uborkám nem sikerült....én lehetek a béna.....zavarossága az volt és már szőrei is.....gondoltam átmosom és új lébe teszem, de már mind elpuhult!

    előzmény:
    fili48 (238956)
    2015-08-26  09:48
  45. 2015. augusztus 26. 10:21238957.

    Akkor nincs nagy baj, mert mindenkit a saját fiókjába repít, tehát illetéktelenek nem látják. Egyébként azonnal írtam a moderátornak, hogy törölje.

    előzmény:
    fili48 (238955)
    2015-08-26  09:35
  46. 2015. augusztus 26. 09:48238956.

    Annuskám!


    Hogy áll a lábad a tegnapi rándulás után? Nagyon begorombult?


    Ildikó!


    BEÁDNAK szívből kívánok BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! ...be is van jegyezve a mindent tudómba,de mert nem volt velem,-így kicsit megkésve köszöntöm!


    Sárikám!


    Nagyon guszta reggeliket hoztál,-annyira,hogy így ebédidőhöz közeledve,"szégyenszemre" belakmároztam! sok szép változatos paradicsomod is van!

    előzmény:
    Nusimama (238934)
    2015-08-25  17:12
  47. 2015. augusztus 26. 09:35238955.

    Ez a link engem visszavisz a gmailes fiókomba. Azt hittem csak tegnap,-Robi gépéről,de most itthon is ugyanaz a helyzet.


    Megjöttünk,-szép 2 és fél nap van mögöttünk. Most kipakolok,-körletrend következik,-paprikás csirkét főzök,-ebéd,-majd letöltöm a képeket,és délután jövök a "beszámolóval"!


    Addig is szép napot mindenkinek!

    előzmény:
    veracsek (238932)
    2015-08-25  16:58
  48. 2015. augusztus 26. 08:34238954.

    Szép jó reggelt.


    Saci, köszönöm az utánpótlást, nagyon kitettél magadért, bőséges a felhozatal. Örülök hogy párod jobban van.


    Borsika, legyen hasznos az a szuri, és vigyázz a közlekedéssel. Mikor lesz Pati eredményhirdetése? remélem sikerül, igaz hogy nagyon nehéz bekerülni. A családunkban is van egy tehetséges fiú, nagyon  sokszor próbálkozott a felvételivel, több éves próbálkozás után feladta, más területre ment.


    Annuska, nagyon lesújtó hogy az unokahúgod eredménye nem jó, de talán próbálkoznak valami más összetevőkkel, ma már több variáció is van.


    Még nem tudom hogy alakul a mai napom, nem valami fényesen indul, talán később kialakul.


    Legyen szép napotok.

  49. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. augusztus 26. 08:25238953.

    Sziasztok!


    Egy ostoba álom után megpróbálom elérni az üzemi hőmérsékletemet. A saját esküvőm volt, de nem állt jól rajtam a ruha, felvettem egy hétköznapit. Nagyon unalmasnak találtam az egészet. Ilyen hülye álmot! Fáradtan és bosszúsan ébredtem.


    A tegnapi tejfölös bableves után nem jó a gyomrom, hasmenés kerülget, görcseim vannak. Talán a tejföllel nem stimmelt valami. Ma nem is fogok enni belőle, zöldségezek.


    Unalmas napnak nézek elébe, semmihez sincs kedvem. Iszom még egy kávét, aztán majd csak kialakul. Az időjárás is nehezen alakul, még bármilyen is lehet. Remélem később magamhoz térek.

  50. 2015. augusztus 26. 07:19238952.

    Borsika....a párom válla kicsit javult....már csupa kék-zöld.....A "kalap" kérdés elég érdekes.....úgy tudja, hogy ő hordja....de nem....esetleg ketten is aláférünk.


    A Zita unokatesóm, apám testvérének a lánya....Mivel ő is "egyeslány" , én is nagyon közel állunk egymáshoz....Sajnos Pestre költözött....itt már ritkábban látogatjuk, de telefonon szinte napi kapcsolatban vagyunk......és most nagyon várom szüretre...


    Biztos használni fog neked az infúzió......én a féléves injekciót választottam és ugyan nem sokat javult, de legalább nem romlott az állapotom......legalább is ezt mutatja a mult heti mérés...


     

    előzmény:
    BORS (238951)
    2015-08-26  06:57

Címlap

top