Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.
MENEDÉKHÁZ Középkortól ..
2005-05-02 13:381.
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38
Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
Aranyos....mennyire múlnak az évek!
Csillagos ötös!!!!!
Ildike!
Nagyon kedves kép!!!!!!
Le Junki esti móka
Vannak benne jó kis részek, forgatás alatt.
Nekem is nagyon tetszik Borsika verse, és Pici képei is, Erikának is örülök!!!!
Borsikám, nagyon találó a vers, én is vennék ezekből a cuccokból.
Patidat szeretettel köszöntöm névnapja alkalmából, /holnap reggel nem biztos, hogy sikerül belépnem/ megint megyek kezelésre.
Hát itthon vagy te kis írnám, hogy csavargó, a szó jó értelmében. Már le is írtam, már mindegy. Jaj de jó dolgod van. Irigy kutya vagyok.
Hej de jó képek. Boldi tényleg már nagyfiú, legényesedik a drága. Emlékszem Pici, mikor észrevetted Bence bajuszkáját. Épp az előbb kérdezte, meghagyja-e a szakállát és a bajuszát, nekem tetszik a szakáll és a bajusz is.
Apjával együtt mondtuk hagyja meg.
Itt még az unokának nincs szakálla. Nem a legjobban sikerült fotózás, mármint amit én csináltam a képről. Majd megismétlem.
Szia Magdikám.
Holnap megmondom, kicsit lájtosabb legyen a torna, nem kell ennyire nekiesni. Nemrég csak úgy villogott a csípőm. Bekentem, igaz csökkent a fájdalom, de holnap....... majd nem csinálom én sem ennyire.
Még hogy nem lesznek muskátlik? .... Na majd meglátod, ....
Szia Erika!
Tudod ez a baj a telekkel--ott is dolgozni kell, aztán amikor hazajössz...itthon meg még jobban..
Na de azért megérte, mert ez a nyári hőség ott jobban elviselhető volt..írtad is.
Használjátok ki még a jó időt és további jó telkezést kívánok.
Borsika, egy egy hihetetlen tehetség vagy. Nagyon jó a versed, mindjárt magamra is vonatkoztattam, de jó is lenne HA nyernék, nálam is sok ilyen helye lenne.
Erika, üdv. itthon, remélem az idő is kitart szept. végéig annyira hogy kellemes legyen kint lenni.
Julika, Boldizsár legényke lett, nagyon jó a csendélet, még én is izgulok, nehogy Sziszi alatt meginduljanak a könyvek.
Magdi, nagyon ismerős ez a muskátli téma, mert évek óta tervezem hogy befejezem, kész nem teleltetem át őket, és valahogy tavaszra mindig túlél pár tő, és tavasszal a piaci virágoknál mindig elcsábulok egy-két tővel. A hegymenetes hátizsákomban még mindig van rejtvényújság, pedig már 2 éve a hegy felé sem jártam, persze a rejtvényfejtés is felejtős volt a hegyen, mert sosem tudtam kispórolni annyi időt hogy arra is fussa.
Annuska, nyugiban vagyok, mivel annyira összerángatott ez az epetortúra, hogy rendesen fáj mindenem, mintha átment volna rajtam az úthenger. Hogy teljesen rendbe legyek az már csak kívánság marad.
Borsikának!!!
Borsikám, látom, megszállt az ihlet, remek verset kanyarítottál! Bárcsak mindenki ilyen vidáman fogná fel a problémáit! Követendő példa vagy!
Veronikának is köszönöm Patríciámnak küldött gratulációt. Átadom. Sacika, örülök, hogy tetszett a recept. Újabban nagyon domborítok a konyha tájékán. Nem kapkodok e feladatokért, de hát, ..adódnak. Valakinek meg kell csinálni. Én vagyok az ügyeletes valaki.
Csak ne fájna hol itt, hol ott. Nem látok már távolra jól, félre lépek, a múltkor el is csúsztam, írtam is. Ha nem lett volna a kezemben pont egy szék, tán a nyakam is kitöröm. A fülem csak úgy van, ...ott maradt a fejemen, semmi dolga nincs. Ha a hallókám elromlik, bedugul a világ. Azzal is volt 2 ijesztő napom.
Most meg tudjátok mi van? A mama telóm megsérülhetett, a kijelzőn csak széfolyt foltok vannak. Működik, de nem látom ki hív, ..aki szólít, azt elébbki kell faggatnom, hogy ugyan, ki Ő? Hát nem borzasztó?! Az egész borsot ki kéne cserélni, úgy ahogy van - teljesen új fűszerre. : - (
Írtam is egy versecskét bánatomban:
Szeretnék a lottón nyerni
A pénzen új fület venni
Mivel ez lehetetlen
Ülök tovább, néma csendben
Szeretnék a totón nyerni
A pénzen új szemet venni
Mivel ez is kizárt dolog
Szemüveggel próbálkozok
Szeretnék a Kenón nyerni
A pénzen új derekat venni
Mivel ez csak álom marad
Befűzöm a derekamat
A Kaparóson hogy ha nyernék,
A pénzből két új lábat vennék.
Mivel, tudom ezt sem lehet,
Befejezem a versemet.
Szép jó estét kívánok itthonról!
Hazajöttünk két napra, mert ügyintézni kell........már két adag mosás lement. Többet nem mosok, mert már nem tudok hová teregetni, majd holnap a többit, biztos megvár.....Elkezdtem gazolni, mert a kertem borzasztó állapotban van, vár a takarítás......szóval van itthon is munka.....brrrr...nem fogok unatkozni ....A végleges hazaköltözést még nem döntöttük el, valamikor szeptember végén, de közben én még elutazom három napra a barátnőimmel Győrbe szeptember 13-tól. Ernő addig hazajön és itthon fog várni (vagy nem)
Végre megnézhetem a képeket is........Nagyon rossz ez a mobil net, jövőre nem ilyet veszek.....olcsónak olcsó, de semmire nem lehet használni.......főleg a skyp hiányzott...Csak akkor tudtam írni és beszélni is ha valamelyik gyerek lent volt és megosztotta a netet.
Reggel még jövök, mert most vár a munka........de azért gondolok rátok és munka közben beszélgetek veletek.....ahogy kint a telken is.......Hiányzik ám a társaságotok, de nagyon.....
További szép estét!
Csendélet!
Cicás!
Sziszikét tegnap megpróbálták kivinni a gyerekek, de nem jött be..már mint a próbálkozás, hogy majd kint örömmel fog futkosni. Elbújt a bokor tövében, szeretett volna átmászni a szomszédba, zavarban volt, illetve meg volt zavarodva. nem úgy kell, hogy kiveszem a kertbe, aztán találja föl magát. Neki kell kitalálni, hogy tud kimenni, és akkor tud majd vissza jönni. Bizony, nagyon óvjuk, féltjük...de ha ki akar menni akkor kimehet, de eddig csak akkor próbálkozott a kisajtóval amikor zárva volt. Amikor kinyitottuk nem ment. Nem is bánjuk....Most fönn van a könyvespolc tetején, nagyon sikítottam, mert azt hittem Boldira fog esni, de az utolsó pillanatban megkapaszkodott.
Az úgy van, Pötyike, hogy Laci is kapott szemüveget a műtétje után, mert az operálatlan szemével túl nagy lett volna a dioptria különbség, és az szédülést okozhat. Ezért a rosszabb szemén is hagytak valamennyi rövidlátást, a másikon pedig még megmaradt a régi üveg.
Azért csak óvatosan.A "közelmúltit"sem kell elkapkodni .
Nekem alig maradt muskátlim...ami van is elég csedvás. A múltkor azt mondtam mérgemben: jövőre csak a laenderek lesznek.A szomszédasszony meg röhögött a kerítés túloldalán.,hogy ismerős a szöveg.Ő is ugyanezt mondja.Az én virágosom igazából csak tavasszal szép.A veteményest is mindig kisebbre veszem...már alig van.Morgok ....pedig nagy szükségem van a kint létre....ott regenerálódom testileg és lelkileg....ráadásul csak úgy ,hogy mindig szöszmötölök valamit.Még meg kell tanulnom az aktív pihenést kint.Szoktam vinni rejtvényt, olvasnivalót....aztán haza is hozom.Na majd ....jövő nyáron kis időre kiköltözöm.Optimista vagyok ....bár az idén is ezt mondtam.
Vera....nagyon szépek az Andi paradicsomai.Gondolom nagy kertjük van ....és szeret is vele foglalkozni.
Most értem az olvasás végére.Közben jókat derültem a "cicakalandokon"....hát okoznak izgalmat. Sziszinek milyen előkelő neve lett....már kiszoktátok engedni a házból, vagy házon belül veszett el?
Sacikám ...az "öregkor szépsége". ...hajjaj....ha reggel úgy ébred az ember, hogy nem fáj semmi.Sokáig tart mire az ember beletörődik, hogy már nem mennek úgy a dolgok.Tudjátok engem mi idegesít a legjobban:vásárlásnál az elpakolás.Olyan gyorsan dobálják/főleg a Lidl-ben/. Olyankor szinte tehetetlennek érzem magam.
Ildikém ....remélem sikeres lesz a kezelés.
Voltam Hegykőn.Korán ebédeltem, fél 1-kor mentem a busszal.2 órát voltam a vízben elég is volt.
Holnapra kerti munkát tervezek.
Sziasztok!
Érdekes, azt hittem akinek szürke hályog műtétje volt annak nem kell többet szemüveg.
Gyerekek!
Holnap van Lajos nap!
Csak Ilike köszöntötte előbb, mert holnap Robiéknál lesznek és nem tudta lessz-e ideje gépezni.
Úgy, hogy eltettem holnapra és átadom Lajosnak.
Nem szoktunk nagy bulit csapni, mert 15.-én volt a szülinapja..arra jobban készültünk.
Sacika
gondoltam rád, mert Lajos is tegnap..meg ha igaz előtte való nap is akkorát esett..szerencsére nem ütötte meg magát..csak másnap nem tudja miért fáj minden izma.
Mert megrándul az eséstől.
Remélem Józsi jobban van már.
Borsika
a lányoméknak..pár évvel ezelőtt volt ilyen kis törpe malacuk. A Dalmáé volt.
Irtó aranyos okos kis jószág volt...volt, mert egyszer elfelejtették bezárni és a kutyák játszottak vele..nem bántották, csak hajkurászták és akkor is kutya meleg nyár volt...szegényke hőgutát kapott..és meghót.
Anikó
vigyázz magadra.Nem való már nekünk a nehéz munka és sajnos a nehéz ételek se!
Csak módjával!
Csak hát az ember ahhoz van szokva, hogy zsipsz-zsupsz és kész is minden!
Nagyon megértem Sacit...én is így vagyok a takarítással...meg mindennel..ami azelőtt 1-2 nap volt..most 1 hét is kell rá.
Pici
Dezső is ki szokott kéredzkedni az erkélyre..Lajosnak vernyog, mert tudja ő kiengedi...(és sokszor kint felejti).
Vagy nem figyeli, hogy bejött-e.
És akkor elkezdjük keresni..minden zugba benézek..hívogatom és nem jön elő.
Már a frász rám jön, mert valamelyik évben a szomszéd lépcsőházból kizuhant egy cica és ott feküdt félholtan....elvitték az állatmentők..(és életben maradt).
Már amikor jól összeveszünk Lajossal akkor előbilleg valahonnan..onnan ahol legalább 5x megnéztem...szerintem nagyon élvezi, hogy nem találtuk meg.
Kedves Lányok!
Viszonylag hamar végeztem ma.
Rengeteg holtidőm volt közben, az tett hosszúvá a napot, mint ahogy majd holnap is.
Korábban kellett menni, mert közvetlen arra az időpontra nincs buszom. Így több mint egy órai várakozás volt a torna előtt.
Amikor már rákerültem, ment minden sorjában, nem kellett várni külön a Tens-re, ment egymás után. A kezelő megkérdezte mi a bajom, hol fáj, hogy érzem stb. Az izom mélyen le van tapadva ami a fájdalom miatt kíméletes mozgatás miatt van. Azt próbálta feloldani.
A torna erős volt, - úgy éreztem - megizzadtam bele, tanultam sérv visszaszorító gyakorlatot, mindenféle nyújtásokat, utána kaptam a kezelést, ami akkor nagyon jól esett.
Holnap is menni kell, és azt hiszem a 6 db / 3 féle és mind 6 alkalom/ kevés lesz. Mondjuk a tornát megtanulom, a masszázs még nem volt, mert nem fértem be a keretbe, majd szeptemberben.
Utána vártam, a szemészetre, ahol semmi újat nem mondtak, szemüveget akartam,de nem kellett, mert a következő nagysággal nem láttam, maradt a régi. Az úszkáló, leszakadt "izé" nem fog múlni, csak idővel több lesz. A szemem nagyon száraz, szinte ki van száradva, többször kell cseppenteni, nem elég párszor, pedig már éjszakára is szoktam és reggel a felkelés előtt is csinálom. December 7-én kell visszamenni. /elég hamar/. Szemnyomás jó volt.
Icipicit aludtam délután. Nemrég ébredtem.
Szervusztok!
Megjöttünk az állatorvostól. Bizony mondom...nagyon drága "mulatság" az állattartás. Sissy, mert így van "anyakönyvezve", megkapta az oltásokat, a féregajtót, a bolha irtót, vettem Győzinek is..olyan könnyű lett a pénztárcám. de nem iszom, nem dohányzom, nem ...na, tovább már nem illik rám..szóval egyetlen szórakozásom ezek a kis állatok. Cicácska meg van sértődve, hogy kalitkába zártuk, amint haza értünk felmászott a könyvespolc tetejére, ott duzzog. ha valami sérelem éri ott meditálja ki magából a bút, bánatot.
Nekem is nagyon tetszettek, de Medveczky Erika 1000 m-es győzelme legalább olyan fantasztikus volt, és azt hiszem, hogy a Vasbányai Henrik, Mike Róbert 1000 m.-es kenupáros versenye volt még hallatlanul izgalmas, mintha ők lettek volna majdnem végig utolsók, aztán ezüstöt nyertek.
Szervusztok
Sacikám, nyugi, ez is hozzá tartozzik a" szép" korhoz. Mind bizonytalanok vagyunk a létrán és bizony sokkal több időt vesz igénybe egy- egy feladat teljesitése, Pűrodnak további jobbulást kivánok. Te meg ne légy maximalista.
Magdikám, remélem most már minden ok. Barbara biztos sokat mesél a kinti életről. A fotó nagyon jó. Vidám kis társaság volt együtt.
Anikó, ugye nem estél neki a munkának? Tessék nyugiba lenni és teljesen rendbe jönni.
Ildike, kezelésen. Kiváncsian várom, hogy mi lesz az első után a véleménye.
Ilike, gondolom a lányok már utra keltek és lassan Ti is indultók. Pici fiadnak nagyon jó egészséget, sok boldogságot és további sikereket kivánok az életben. Érezzétek jól magatokat.
Julika, hogy mennyi izgalmat okoz ez a kis fehér szőrpamacs.
Veronka nekem tegnap a legizgalmasabb a férfi 4-es volt. A 9. helyről a 2.ra feljönni. Komoly teljesitmény volt.
Borsikám, O.ék Vecsésen fognak lakni?
Pötyikém,gondolom Te is már készülsz. Biztos nagy családi öüsszejövetel lesz.
Szervusztok
Lassan megüt a guta. Megirtam az üzenetem és egyszer csak eltünt. Magdikám nemcsak nálad de itt is az utobbi héten rendszeresen kihagyások voltak a neten. Sokszor még a tv-t sem lehetett nézni, mert egyszerűen kimerevedett a kép.
Magdikám, gondolom most a nagyi nagyon boldog, mert tegnap Dávidnak is a kedvében tudtál járni, aztán Barbara is kedvencét kapta. Biztos jön majd a mesélés is. A fotón nagyon vidám kis társaság van együtt.
Sacikám, elöször is párodnak további jobbulást kivánok. Te meg nyugodj meg ahogy fiatalodunk ugy egyre problémásabb lesz egy-egy feladat teljesitése, de azért megoldjuk.
Anikó, örülök, hogy jobban vagy. Ugye azért nem estél a munkának ?
Ildike ma kezelésre ment. Kiváncsi vagyok mi lesz a véleménye az első után.
Veronka tegnap számomra a legizgalmasabb a férfi 4-es volt. Le a kalappal a teljesitményükért.
Julika, mennyi izgalmat okoz a kis fehér szőrcsomó
Ilike, gondolom a lányok már útra keltek és talán már Ti is.
Pici fiadnak nagyon jó egészséget, sok örömöt és boldogságot, hosszú szép életet kivánok.
Borsika, kedves, vidám családod van. O-ék Vecsésre fognak költözni?
Pötyike, gondolom már Te is készülsz, tervezed az ünnepi menüt.
Itt is ragyogó idő van. Reggel igaz kissé hüs volt, de aztán a napocska rá tett egy lapáttal. Ki is használtam. Füvet vágtam, gazoltam. szóval délig tevékenykedtem. akkor viszont abba kellett hagyni, mert a gerincem erösen jelzett.
Kellemes új hetet kivánok.
Mindenkinek kellemes délutánt!
Magdika.....nagyon boldog lehetsz, hogy így együtt voltatok...ha te csak rövid időre is.....Barbarára pedig amellett, hogy szeretitek, nagyon büszke is lehetsz,,
Borsika....kösz a szilvást....kóstolóval lenne az igazi
Julika.....és aki még kérdez6 te....Józsi papa viszonylag jól van éppen alszik....mint olyan sokszor....próbálok rá vigyázni, de majdnem lehetetlen..
Ilike...ma olyan bőségesen hozott mindenből, hogy akár több napra is elég...
Reggel időben neki láttam takarítani, de nagyon lassan haladok....valamikor elég volt egy hétvége, most örülök, ha egy hét alatt végig érek....minden bajom van, félek a létrán, nehezen hajolok....szóval én is azt kérdezem ez lenne az öregkor szépsége?????
Éljenek a Lajosok és a Patriciák!
Nagyon helyes Barbara! Azok közé tartozik, akinek kimondottan jól áll a szemüveg! Én sokáig utáltam, mert nem volt kibékülve az orrommal, mindig lecsúszott, a kereten át néztem, befogta az orromat, orrhangon beszéltem. Nagyon nyomorék pici orrom van. Most kellett már egy gyengébb, mert észrevettem, hogy amit beültettek, nem elég erős. Szerintem már az elején gyenge volt a régi szemüveg alapján. Rakattam rá szilikon orrtámaszt, így már el tudom viselni, ez puha és tapadós. Az előnye, hogy eltereli a figyelmet a szarkalábaimról...
Jó reggelt!
Aranyos vagy Pici, hogy hiányolsz! Reggel benéztem, de akkor még nem jutott az eszembe semmi. Aztán látván a ragyogó időt, nekem is jobb kedvem lett és nekiálltam takarítani. Nem a zuhanyfülkét, az még várat magára, hanem porszívóztam. Most jutott eszembe, hogy nem is jelentkeztem be... Jó ez az új porszívó, csak nagyon tapad, erő kell hozzá. Ez nem porzsákos, nagyon nehéz a tisztítása. Azzal szöszmötöltem, aztán Laci kifújta kompresszorral. Hát ez elég macerás. Nem mosható a hepa szűrője, lehet beszerezni a gyártótól moshatót, de jelenleg nincs nekik. A porzsákosat sem szeretem, szemem-szám tele lesz porral, ebben az lenne a jó, hogy mosható. Egyelőre ez van.
Laci tapétázza a wc-t, elég paprikás hangulatban van, mert kint kezdte el vagdosni és feltámadt a szél.
Megyek is, ne lássa, hogy én meg a gép előtt lopom a napot. Fel kell ajánlanom a segítségemet, amit aztán többnyire elhárít, de legalább meg kell próbálnom. Még jó, hogy nem kell főznöm.
Majd még jövök.
Szervusztok!
Nagy volt a riadalom...nem találtuk Sziszit...sehol..már el is sirattuk. Aztán ki tudja honnan, egyszer csak előjött. Amit aztán kapott??? Persze dédelgetést.
Szóval ma Lajos nap van??? Isten éltesse Pötyi és a mi Lajosunkat
Örülök, hogy Barbi megérkezett, nagyon csinos a képen. Mozgalmas napjaid vannak Magdi.
Hol van Gabi???? Csak nem a zuhanyfülkét súrolja?
Remélem Józsi papa jól vanVigyázz rá, Sacika
http://andi1976.gportal.hu/gindex.php?pg=29672411
Szia Sacika, ide tettem fahéjas szilvás receptet. Nem volt dióm, ..az kimaradt. Nem toldottam meg a liszt mennyiséget a hiányzó dió miatt, de így is tökéletes lett. Nagyon gyorsan elfogyott. kb. 60-70 deka szilvám volt, azt raktam rá. Az Andi konyhája nagyon jó, csupa elégedett visszajelzést kap. Sajnálom, jaj nagyon szegény férjedet, jobbulást kívánok mielőbb.
FIlike köszönöm Patinak a névnapit!!! Nagyon figyelmes vagy, hogy már ma küldöd. Én is kívánok jó előre Robi fiadnak boldog születésnapot, nektek kellemes családi ünneplést.
Örülök, hogy Magdika Barbara uncsija szerencsésen megérkezett. Majd gyűjts a meséiből, és hozzál nekünk is.
Igen, jól sikerült a csal.összejövésünk, a vőm által sütött husik finomak lettek, kétféle saláta is volt. Beszélgettünk, bámultuk a két kis kutyacsaj játékát, aztán elmentünk Vecsésre, ahol épül, O.-ék lakása, - körbenéztünk a kész 2 emeletes házak közt, hát ..képzeljétek, az egyik épület földszinti lakásához tartózó kis kertben egy igazi élő malackát tart a gazdája a szabadban. Lefotóztuk, ha Áron leküldi, megmutatom. Mondtuk bambulva, hogy ..besz@rás, ..ilyen nagyon ritka eset, .ők kutyus helyett tartják? Röfög ám rendesen, ha arra megy valaki.
Jó reggelt kívánok Mindenkinek!
Nálunk napsütéses, kicsit szellős a reggel.Egy nagy halom vasalni való van előttem ....kivételesen az enyém.
Ilike ...nagyon finom volt a reggeli.köszönöm.Jó utat.
A kép lemaradt az este.
Legyen szép a napotok.
Szép jó reggelt.
Ilike, kösz a reggelit, annyi tartalékot hagytál, hogy egy hétig is válogathatunk belőle. Kívánok kellemes kikapcsolódást, szép napokat.
Magdi, nagyon nagy öröm tudni, hogy Barbara ilyen szép misszióban vehetett részt, és helytállt abban a számunkra idegen világban, de a legnagyobb megkönnyebbülés biztosan az, hogy a közeledben tudhatod. Nagyon büszke lehetsz RÁ.
Ma még laza napot tartok, nem igazán tértem vissza a formámba, na nem a régibe, csak a közelmúltiba. A virágokat kellene rendezgetnem, és muskátlikat bujtani jövőre. Nagyon szép nap ígérkezik, bár még csak 18 fok van.
Szép új hetet kívánok.
Jó reggelt,kellemes új hetet kívánok mindenkinek!
Szép idő ígérkezik,gyönyörű a reggel nálunk,szél sem pisszen.Kellemesen friss,hűvös a reggel,magában hordozva egy szép nyári nap ígéretét. A lányok még javában alszanak,-tegnap majdnem éjfélig játszottunk,-utána még ismételten meg is éheztek.Megették a délről maradt ragut pirítóssal,majd egy újabb fogmosás után lefeküdtek,de nem ám aludni,hanem filmet nézni a magukkal hozott arzenálból.(Csatlakoztatták a Dóri laptopját a tévéhez)1/2-kor még nem aludtak,tovább nem tudom...Hiába!-a kamaszkor az kamaszkor!
Valamikor dél felé majd haza mennek,és mi azután indulunk Robiékhoz.
Annuska!
Valószínűleg jelentkezem tőlük,-de itt és most kérlek titeket a keddi és szerdai reggelit megoldani szíveskedjetek,mert nem viszünk semmi saját gépszerűséget,-és a Robiékén egyiken sincsen "teli kamara".
Ma : 2015 augusztus 24 hétfő van,
Bertalan,Albert,Alberta,Bartal,Bartó,Szilvánusz,Taksony napja.
Holnap : augusztus 25 kedd lesz,
Lajos,Patrícia,Elemér,Elvira,Kleofás,Marinetta,Tomázia napja.
Borsikánk drága Pati unokájának...és Pötyi Lajosának ez úton kívánok nagyon BOLDOG NÉVNAPOT ! Egészséget,Boldogságot,-Patinak sikereket a tanulmányai vágyai elérésében !
Holnapután : 2015 augusztus 26 szerda lesz,
Izsó,Adolár,Margit,Natália,Rita,Tália,Zamfira napja.
Akkor Magdikám szép álmokat, most már megnyugodtál....enni is kaptak... vitted az elemózsiás kosárkádat.
Legördült nagy kő .szerencsésen haza értek.Barbara farkaséhes volt.Vacsoráztak ....pár szót váltottunk ....és eljöttem.Akkora jövés-menés, hangzavar lett hirtelen.Majd holnap több időnk lesz egymásra.Nagyon jól érezte magát ....jókedvű,nem látszik rajta a hosszú repülőút.
Jó éjszakát kívánok Mindenkinek!
Dávid most telefonált.Már elindultak haza felé ....megyek én is át.
Írtam választ ...és most nem látom sehol.
Dávid már elindult a "küldöttséggel".Tamara és 2 barátnő.Juditék is jönnek, 9-10 óra felé érnek haza.
Elkészítettem az elemózsiás kosarat.Kicsit várok , hátha eszükbe jut írni ....aztán én is indulok .
Egész nap @ az internetkapcsolat.....valami régiós hiba van.
Úgy látom a cicáknak senki sem tud ellenállni...fényképezni kell!!!!!
Ildike!
Én olyan kezelést kaptam, amihez nem kellett kence. Kérdeztem, hogy nekem nem kell hozni? Mondták azt a doktornő írja föl ha olyan a kezelés. Én tens-t kaptam, http://tensexpress.hu/tens-kezeles-mozgasszervi-m egbetegedeseknel/ az olyan egyenletesen szurkált, meg valami mély izét... ahol olyan hullámokban jött a löket..interferencia http://www.sostort.hu/hu/interferencia-kezeles
Az ízületi elváltozások, a csigolya elváltozások egyik kísérő tünete a kisebb-nagyobb mértékben szinte állandóan jelenlévő fájdalom. A fájdalom mozgáskorlátozottsággal jár, mert a páciens nem mozog, hogy ne fokozódjon a fájdalom. Ez izommerevséget, izomgyengeséget eredményez, mely még jobban rontja a beteg általános állapotát
Ezt Lacinak küldöm!!!!!!
Egy nagyot aludtam...nem is éreztem, hogy ennyire elfáradtam. Persze itt a nyár megint, már meg is száradt az ágynemű.
Nekem is nagyon tetszett Sziszike ahogy fekszik.
Szédületes pózokat tudnak felvenni.
Imádom, amikor a cicák igy hanyatt fekszenek! Tündéri a kis pocakja, olyan puszilni való! Szafit már nem lehet puszilgatni, állandóan a porban fetreng, nem olyan kis tiszta, mint a szobaiak.
Saci, jobbulást kívánok Józsinak, jó hogy nem lett nagyobb baj. A tervünk bizony néha átíródik.
Magdi, ez már csak egy ugrás hazáig. Mivel jön haza Barbara Bécsből?
Köszönöm, már jobban vagyok, igaz még tart a diétám, nem merek csak úgy enni, nagyon megkínlódtam az éjjel.
Nagyon tetszett a kajak-kenu, még, ha nem is mindenki tudta a legjobb formáját hozni, de voltak egészen mesés eredmények is, már ahogy azt elérték, az volt különleges, kezdve a tegnapival, ahol kétszer kellett megnyerni a versenyt.
Barbara jelentkezett....már Amszterdamban van. Ott elég sokat kell várni a bécsi gép indulásáig.
Dáviddal ebédeltünk, egészen meghatódott, hogy mégis csak lett gomba.Tamara nem jött....ő a szüleivel ment a testvéréhez.Állítólag Juditék is megjönnek estére.Jó zűrös egy család.
Sacikám ....jobbulást kívánok Józsinak!
Pötyi finom ebédet csináltál Lajosnak.Enni ettem ...de még nem készítettem .
Julikáék feléis jobb talán már az idő.
Ildikém ....akkor megkezded a kezelést.Naponta rendszeresen?Mikor én jártam adtak egy lepedőt, azt kellett mindig vinni.Kencét volt aki vitt....ami éppen volt.
Holnap ..lehet én is megyek egy fürdésre.
Az idő átesett a ló túlsó oldalára.Vártuk az enyhülést ....ez lett belőle.
Szervusztok!
Elmentek...Boldizsár maradt. Timi is haza jött, teli élménnyel, még nem volt Pécsen.
Nagyon jó volt, hogy itt voltak..még a rossz idő sem rontotta el a hangulatot. Persze amint elmentek vissza jött a nyár...nem baj, kell ez még...Kriszti szerdán táborba vonul a gyerekeivel, vasárnapig ott lesz. Szerdán Sanyi Virággal Pestre megy, ők is vasárnap este mennek haza. Így Boldizsárt vasárnap késő délután teszem vonatra, hogy addig haza érjenek a szülők és várni tudják az állomáson.
Próbálták Sziszit kivinni, de nagyon félt, szokatlan volt a terep...mondtam, nem nekünk kell kivinni, menjen ki ő egyedül és akkor tudni fogja, merre kell vissza menni. Majd Boldizsár foglakozik vele..nagyon élvezik a cicát, örülnek, hogy van.
1 . Sziszike elfoglalta Győző kosarát..álom álom..édes álom lepte meg.
Szervusztok
Sacika párodnak jobbulást kivánok
Ildike, " fiatalember "unokádnak Bencének sok boldogságot és jó egészséget, illetve további sikereket kivánok
Magdikám, gondolom nagy izgalomban vagy. Dávidnak sikerült finom ebédet készitened? Most már csak Barbara érkezzen meg, vidáman, egészségesen.
Erika, soraidból is kitűnik hogy jól vagy és jól érzitek magatokat. Remélem, ha a héten haza jöttök egy kicsit többet tudunk majd rólatok.
Veronka, mit szólsz a magyarok teljesitményéhez. Ugye volt egy két izgalmas pillanat?
Julika, tegnap sem sikerült a gyerekeknek a csabai kirándulás?
Borsika, jó szórakozást, érezd jól magad.
Ilike, sikerült tegnap a sok programot teljesiteni. Ugye azért jelentkezzel Robiéktól is?
Pötyikém, én sem ettem még rákot, de valahogy nem is kivánom, bár a fiam szerint is nagyon jó.
Anikó vigyázz magadra!!!!!!!!!!!!!
Nem rég keveredtem haza. Mióta az unokahugom -viszonylag- közel lakik gyakran találkozzunk. Ma is ott voltam. Persze a jelszó az, hogy csak beugrók megnézni, hogy van. Ebből aztán az lesz, ill. lett, hogy eldumáltuk az időt.Közben néztük a vizes versenyt is.
Gabika, nem tudtam. Azt igen, mikor a dédunoka anyukája körül állt a bál, de hogy a lányodéknál ennyi gyerek, no a férjednél a 2 az átlagos. Legyenek, legyetek egészségesek és boldogok, az a legfontosabb! Te meg oly fiatalnak nézel ki, hogy rá se ránts! Sok unoka szépit! - jaj! akkor én de randa egy öregasszony leszek!
Micsoda izgalmak!
Jobbulást kívánok!
Néztem ma is a kajak-kenut, fantasztikus volt az aranyérem is, és a kenu kettes ezüst a 9. helyről a másodikra!