Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2015. június 22. 08:19236501.

    KOSOK IDE!!! Már mint a Mi Kosaink. Esssszméletlen aranyos a horoszkópom. Már semmi nem hiányzik a jókedvemhez. :  ) Talán, esetleg, ..netán, ha lehetne 2 /két/  vadonat új fület venni! 

  2. 2015. június 22. 08:14236500.

    Ilike nagyon  örülök neked, napocskát hoztál nekem/nekünk!! ..Óóó egek, ...micsoda reggeli, micsoda fogadtatás! ..Jó helyen terítettél, kellemes, ünnepélyes. Köszönöm. A dinnyének örültem a legjobban!!!  


    Ünnepelünk?Ez nagyon kellemes elfoglaltság. Csatlakozhatom?  Én is köszöntöm szüli napján barátunkat, az örökké vidám Kemecsei Lacit. Sok egészséget és boldogságot kívánok. 


     

    előzmény:
    fili48 (236492)
    2015-06-22  07:20
  3. 2015. június 22. 08:07236499.

    A bien.hu szerinti horoszkópjaink mára...


    KOS


    Jobb nem tovább halogatni a teendőidet, mert csak egyre rosszabbul érzed magadat a fokozódó nyomás alatt. Úgysem tudsz addig pihenni, míg pontot nem teszel az ügy végére, hát kezdj el mielőtt utána járni.


    BIKA


    Ne akarj mindent egy csapásra elintézni, nagy feladatok állnak most előtted, és nincs azzal semmi baj, ha kis lépésekben haladsz. Örülj minden apró sikernek, így biztos lehetsz benne, hogy a lelkesedésed sem fogy el.


    IKREK


    Nem minden vereséget egyszerű elfogadni, és a mai különösen fájó lehet, de minél tovább ragaszkodsz az elúszott hajóhoz, annál mélyebbre sodródsz, és annál nehezebb lesz újra a partra evickélni.


    RÁK


    Sok most körülötted a feszültség, és a további kihívások is a lehető legrosszabbkor jönnek. Mégsem tehetsz mást, mint hogy abban reménykedsz, hogy nem csak neked, a környezetednek is elég ereje lesz a megpróbáltatásokhoz.


    OROSZLÁN


    Ne kapkodd el a döntéseket, amiket ma hozol, mert ezek sokkal komolyabbak annál, semhogy egy pillanat alatt ítélkezz felettük. A megérzéseidre most is érdemes hallgatnod, de ne mindent egyetlen sugallatra alapozz.


    SZŰZ


    Sokaktól kapsz sokféle tanácsot, de végül úgy döntesz, hogy magadra hallgatsz, és azt az utat követed, ami szerinted a leghelyesebb. Ha egyszer végre rálépsz, magabiztosabb leszel, mint bármikor.


    MÉRLEG


    Úgy érzed, készen állsz a változásra, meg akarod mutatni, mit tudsz, és eltökélted magadban, hogy nem hagyod megfélemlíteni magadat. Ez elég erőt ad ahhoz, hogy olyan súlyokat is elvigyél, ami alatt mások összeroppannának.


    SKORPIÓ


    Valaki a tilosban jár, és úgy érzed, a te feladatod, hogy megfékezd. Vigyázz, mert ha túl nagy felelősséget vállalsz magadra, talán éppen a saját feladataiddal csúszol el a mások hibája miatt.


    NYILAS


    Lehet, hogy úgy érzed, rád férne egy kis lazítás, de valójában éppen most van itt az ideje annak, hogy összekapd a dolgaidat, pontot tegyél a túl régóta húzódó ügyek végére, és bármilyen vihar jön is, feszesen tartsd a vitorládat.


    BAK


    Sikerül eljutnod arra a pontra, amikor már nem zavar, mások mit mondanak vagy gondolnak. Felülemelkedsz a helyzeten, képes leszel elhatárolódni, és ez kifejezetten jót tesz az egészségednek is.


    VÍZÖNTŐ


    Ha sikerül valami olyasmit találnod, ami örömet és elégedettséget hoz a számodra, akkor ne is engedd el. Sok energiát meríthetsz most valamiből, és ezt érdemes a jövőre is megtartani.


     HALAK
     
    Egy régi ismerőssel hoz össze ismét a sors, és amikor látod, mennyit változott, elgondolkodsz, hogy vajon te is ennyire más útra kerültél-e. Lehet, hogy jót tesz neked, ha egy kicsit kívülről pillantasz az életedre.

     

  4. 2015. június 22. 07:49236498.

    KELASZNAK kívánok nagyon boldog szülinapot sok szeretettel.

  5. 2015. június 22. 07:43236497.
    Vízöntő (I. 21. - II. 19.)

     Békét szeretnél? Valóban? Tényleg azt szeretnéd, hogy ez a félreértés megoldódjon? Ez igazán jó hír! Ezt a félreértést ugyanis egy ember tudja tisztázni, egy ember tud békét kötni, és ez te magad vagy. Egyszerűen csak engedd el a sérelmekre helyezett fókuszodat, és vedd észre: az emberek nem azonosak a tetteikkel. Ezután pedig csak rajtad áll, hogy kivel szemben választod a békét, és kivel őrzöd a haragot. Ne felejtsd el: Nem szabad hagynod, hogy bántsanak mások.



    Halak (II. 20. - III. 20.)

     Falásrohamokkal köszönt a hétfő? Éhesebb vagy a szokásosnál, és a jól felépített bikinidiétád is veszélybe került? Semmi baj, ez hétfőn teljesen természetes. Tudnod kell, hogy a nagy éhségrohamok ma sem a fizikai táplálékról szólnak, ez csak pótcselekvés. Ma valami más hiányzik az életedből, amit az étel befalásával akarsz pótolni. Ha szeretnél rájönni, hogy mire van szükséged valójában az önszeretet és a szeretet tájékán érdemes keresgélned.


  6. 2015. június 22. 07:42236496.
    Szűz (VIII. 24. - IX. 22.)

    Olyan sok mindenre koncentrálhatsz hétfőn. Választhatnád azt például, hogy az előtted álló feladatok nagyságára figyelsz. Meg választhatod azt is, hogy sorba szeded, milyen sok dolgod is lesz ma. Meg persze azt is választhatod, hogy egyszerűen csak arra figyelsz, amiben jó vagy. Bármennyire is erős a másra csábítás, ma arra kellene figyelned, hogy miben vagy jó. Hátfőn az erősségeidre összpontosíts, és a gyengeségeket felejtsd el egy kicsit.



    Mérleg (IX. 23. - X. 23.)

     Hétfőn engedd el az igényeidet, engedd el a magas elvárásaidat. De ne engedd el a pozitív gondolkodásodat. Várj, megmagyarázom. Ma nem olyasmi történik veled, amiről azt akarod, hogy megtörténjen, hanem olyasmi, amire nem is gondolsz,. Ha közben ragaszkodsz az elvárásaidhoz, akkor ezt kudarcnak élheted meg. De ha megőrzöd a pozitív gondolkodásodat, akkor pontosan tudod, hogy ez nem kudarc, hogy pusztán arról van szó, hogy most egy másik úton járva jutsz előrébb.




    Skorpió (X. 24. - XI. 22.)

     A halogatás nagymestere vagy. Meg az időhúzásé is. De ma nem halogatni kell, és nem is az időt húzni. Már összeszedted magadat, tehát erre sincsen szükség, már mindent átgondoltál, megterveztél, most eljött a tettek ideje. Ma vágj bele. Vegyél egy mély lélegzetet, és egyszerűen csak tedd meg. Lehet, hogy nem lesz elsőre tökéletes. Semmi baj. Majd másodikra, harmadikra, századikra sokkal jobb lesz. Szóval ma csapj a lovak közé, és tedd meg, ne halogass.




    Nyilas (XI. 23. - XII. 21.)

     Körülötted nagy a veszekedés? Sokan vannak, akik csak nyavalyognak? Semmi baj. Neked nem kell a veszekedőkkel, a nyavalygókkal, a mindenből drámát csinálókkal tartanod. Neked nem kell belemenned mások kicsinyes játszmáiba. Megteheted, hogy mindezeken felülemelkedsz, és csak arra figyelsz, ami neked jó. Ma ne ragadj bele a sárba, hanem engedd meg magadnak, hogy szárnyalj, és hogy felülről tekints le a problémákra. Mert így meglesz a megoldás is.




    Bak (XII. 22. - I. 20.)

     A legszívesebben az egész napot művészkedéssel töltenéd. Ma mindent úgy csinálsz, mint egy művész. Lehet, hogy csak két ujjal gépelsz, de az is úgy fog kinézni kívülről, mintha épp Liszt Ferenc játszana egy zongoraversenyt. Ma nagy lesz benned a vágy arra, hogy a semmiből hozz létre új dolgokat, és hogy alkoss. Hétfőn rajzolhatsz, köthetsz, horgolhatsz, festhetsz de az is lehet, hogy ma te készíted a világ legkreatívabb ételeit, amelyek rögtön internetes megosztásért kiáltanak majd.



  7. 2015. június 22. 07:39236495.
    Kos (III. 21. - IV. 20.)

     A listák fontosak. Gyorsan írj is egy listát arról, hogy mi mindenről írtál listát az elmúlt hetekben. Könnyen lehet, hogy a sok papírcetli között nem találod azt, amire szükséged van, de szerencsére hétfőn lesz rá időd, hogy összeszedd a listáidat, és rendszerezed őket. Ha nem lesz időd, akkor csinálnod kell rá, mert enélkül a rendszerezés nélkül ma nem találsz meg valamit, amit nagyon keresel. Szóval mindenképp az lesz a vége, hogy rendbe szeded a papírokat a mai napon.


     



    Bika (IV. 21. - V. 21.)

     Az egészségeddel érdemes lenne egy kicsit többet törődnöd hétfőn. Érdemes lenne elkezdened megoldani a nyári problémáidat, mert nincs értelme annak, hogy ezeket magaddal hurcold. Lehet, hogy az orrod nem szelel rendesen, de az is lehet, hogy nyaranta a gyomrodnak (pontosabban az emésztésednek) van szüksége erősítésre. Ha csak teheted, ma foglalkozz az egészségeddel, és azzal, hogy hogyan élhetnél egészségesebben. Hidd el, ennek sok módja van.



     



    Ikrek (V. 22. - VI. 21.)

     Szívesen zárod magadba a problémáidat, és szívesen választod azt a megoldást, hogy elhallgatod mindazt, amit a legszívesebben kimondanál. Ez természetesen nem jó megoldás. Pontosabban nem megoldás. Ma nyílj meg, és beszélj őszintén arról, ami benned zajlik. Ne titkolj el semmit, és ne akard megtartani magadnak a részleteket. Lehet, hogy ez elsőre őrültségnek tűnik. Ha beszélni kezdesz, akkor rájössz, hogy mennyivel jobb neked úgy, ha kimondhatod mindazt, ami benned zajlik.



     



    Rák (VI. 22. - VII. 22.)

     Most van az, hogy érdemes a kezedbe venned a papírt és a ceruzát, és érdemes számolgatnod egy kicsit. Ma ugyanis nagyon kreatívan állsz hozzá a költségvetés megtervezésének, és sokkal ügyesebben osztod be a pénzedet, mint ahogyan azt máskor tennéd. Hétfőn nemcsak a heti kiadásaidat és bevételeidet érdemes előre tervezned, de az egész nyári költségvetést is megalkothatod. Mindezt olyan ügyesen, hogy még egy új fürdőruhára is futja, és a gyerek is megkaphatja  a vágyott játékokat.



     



    Oroszlán (VII. 23. - VIII. 23.)

     Szedd össze magadat, vegyél egy mély levegőt, koncentrálj, és összpontosíts. Tudom, hogy álmos hétfőkről álmodozol, és a legszívesebben az egész napot szabadságon töltenéd. Ha olyan szerencsés helyzetben vagy, hogy ma valóban szabadságon vagy, akkor összpontosíts a nyaralásra, kapcsold ki a telefonodat, csukd be a számítógépet, és irány a semmittevés. Minden más esetben viszont valóban szedd össze minden erődet, és összpontosíts, mert csak így végezheted el a mai feladataidat.



     


  8. 2015. június 22. 07:39236494.

    Szervusztok, szép reggelt.


    Az enyém máris szép, hisz képes vagyok itt  ülni mindenféle fájdalom nélkül. Tegnap délután kezdtem belázasodni, muszáj volt az ügyeletre mennem, a vőm vitt el, mert magamtól képtelen lettem volna, igaz Ildi is felajánlotta hogy Bence elvisz. Kaptam egy jó lórúgásnyi antibiotikumot, így este 11-re már kibírható volt a fájdalom, a lázam meg elmúlt.


    Még nem olvastam vissza, de megteszem, csak ma meg mennem kell az endokrinológiára.


    Köszönöm hogy gondoltatok rám a kínlódásom közben.


    Szép hetet kívánok.

  9. 2015. június 22. 07:35236493.

    BOLDOG  SZÜLETÉSNAPOT KÍVÁNOK KELASZ !-szeretettel köszöntelek...


     


    Fordulj a fény felé, ha a kedved sötét,


    az árnyék a bánat eltűnik majd mögéd.


    A napod ne legyen borús vagy keserű,


    lakjon a lelkedben vidámság és derű,


    mert mindig történik valami nagyszerű!


     


    ▶ Boldog születésnapot. / férfiaknak./ - YouTube


     

  10. 2015. június 22. 07:20236492.

    Jó reggelt Borsikám!...de jó hogy már itt vagy! Így nem félek és nem is "unatkozok" itt egyedül! Elég,ha rád nézek,és már szeretetteljes mosolyra húzódik a szám!Lehet,hogy ez a helyzet a szépséges jelöltekkel is? Oda állítanak valaki (valami) kedves mosolyogni valót?


    Sajnálom,hogy ilyen kétséges hangulatban hagyott Pati,de biztosan jobb dolga volt a telefonnézegetésnél,és ma majd elnézést kér tőled! Biztosan tudja,hogy ott voltál!


     


    Napsugaras szép nyári reggelt kívánok mindenkinek!


    Nagyon szépnek indul nálunk,...már-már sajnálom,hogy benti tevékenységet terveztünk,igaz 2-re temetésre kell mennünk.(egy volt kollegina,névrokon,barátnő távozik,ráadásul nálam is 4 évvel fiatalabb volt).


    Remélem kedves betegeink jobban vagytok ?!


    Anikó!


    Voltál orvosnál?-vagy még csak most készülsz? Nagyon aggódok miattad,-jó lenne többet tudni rólad...Julika!-te rendben vagy már?-helyre állt a vérnyomásod,közérzeted? (Lábdagadásaz meg mi?-kérdezhetném,de nem teszem,mert naponta találkozunk,és igyekszem nem tudomásul venni).


    Ma 2 születésnapot is ünnepelek,ugyanis első személyes találkozásunk veletek Mezőmegyeren épp 6 évvel ezelőtt,ugyanerre a napra esett. Emlékeztek?


     


      Ma  :  2015  június  22  hétfő  van,  (Kelasz születésnapja)


    Paulina,Alvina,Flávia,Józsiás,Józsua,Lambert,Rozvita  napja.


     


    Állati mozgalmasság...


    Néhány kedves állati pillanat az ezt (is) kedvelőknek!

    előzmény:
    BORS (236490)
    2015-06-22  06:44
  11. 2015. június 22. 07:03236491.

    Nahát, ..az előző beköszönő üzim elment vajon? Hmmm..nagyon érdekes, felettébb meglepő dolgokat mível a kedvencem az nlc. Megint figurázik, a hangulat fejecskék helyén ákom-bákomok vannak. Fura, hasonlít a régi felállásra. Milyen érdekes. Én egy bizakodó emberke vagyok, rendbejönnek a dolgok, úgy szokott lenni. Időm meg mint a tenger. Nyugdíjas vagyok. Szép napot kívánok kedveseim. A nagyon fájósaknak jobbulást kívánok,


    drága Anikó, kéne tán ülőfürdő - persze megfelelő hőmérsékletű.


    Magdikám, hogy vagy? ..te is hamar feldúlod magad, akár én, ..aztán   jólesik lehiggadni, megnyugodni.


    Veronika, jobbulást, én is borogattam a bokám, az jót tett.  A polcolást is  meghálálja.


    Julika, Ildike, Pötyike is, az eszembe vagytok  ám, nektek is jut az én javító-gyógyerőcskémből - szeretettel szétosztom.


    Megyek reggelit nézni, ott majd biztos mosolyra derülök.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (236471)
    2015-06-21  10:48
  12. 2015. június 22. 06:44236490.

    Bájosak


    kialakult


      Mindenkinek Jóreggelt kívánok!


    Szia Pötyike! Hogy aludtál kedves, mit tervezel mára?Biztos nem kell főzni, mert maradt. Rendes háziasszonynak hétfőn semmi dolga.  Kérdezni akartam már: van neked közelben piac?


    ------------------------------------


    Jut eszembe, mondom  is:  pénteken a cba-ban jártam, és figyelmes lettem  a melegkonyha(helyben főzött)  kajákra. Gusztusosak, ..biztos jók is,  mert veszik   rendesen a vásárlók. De marad is, ...azzal vajon  mi lészen? Hmmm.. 


    ---------------------------------------------------------- --------------------


    Tegnap voltam az ünnepségen, de olyan rossz helyen álltam hogy Patit csak nyaktól felfele láttam. Tömeg volt. Én elég apró vagyok. Van az udvaron egy vadászles és egy mászóka is, de azok már foglaltak voltak. Számítottam rá, hogy majd a tűz-ugráskor meglátom, ..megölelhetem, ..de nem ugrott. Eltünt a barátnőivel. Este itthonról hívtam, de foglalt volt és nem is hívott vissza. Jaj, csak nem gondolja, hogy ott sem


    voltam? Ezen kicsit rágódtam, aztán már nem, ..inkább megnéztem a szépségkirálynő választást.    Nos, igazán bájosak, szép  mosolyok: /biztos fárasztó lehet órákig széhúzott szájjal lenni/  kifogástalan alakú lányok,   de nem volt kirobbanó szépség egyik sem. Biztos jó sok pénzbe került ez a cirkusz. Adták volna jótékony célra inkább. Vagy így van, csak én, az írígy vénasszony -nem tudok róla?


    Drága Gyengélkedő  hugocskáim! Együtt érzek veletek, ..bár segíthetnék a gyógyulástokban.Jobbulást kívánok. ( Nekem valamivel jobb már,   csak a fülem tocsog és szúr időnként. )


     


     


     


     


     

    előzmény:
    potymama (236469)
    2015-06-21  09:45
  13. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. június 21. 21:40236489.

    Most értem haza....kezdem a töltést ....köszönöm.


    Nagyon jó élményben volt részem.Itt a közeli templomban tartott élménybeszámolót két zarándok  akik megjárták a Mariazell-Csíksomlyó zarándokutat biciklivel. Sok képpel illusztrálták ...az előadásmódjuk, humoros , időnként megható volt.Sokáig gondolkodtam elmenjek e....de jól tettem.


    Évike nekem is sokat voltál délután eszemben. A tüzet én már csak nézni szoktam ....de nálunk 25-én szokott lenni.Egyszer J és Zs átfutottak rajta.


    Drukkolok Anikónak ....talán már enyhült a fájdalom.


    Egy szelet ribizlis sütit én is megennék.


    Jó éjszakát kívánok Mindenkinek!

    előzmény:
    franci47 (236479)
    2015-06-21  15:38
  14. 2015. június 21. 19:22236488.

    Tényleg Te voltál, nem emlékeztem pontosan!

    előzmény:
    fili48 (236485)
    2015-06-21  18:53
  15. 2015. június 21. 19:15236487.

    Kösz az infot lányok, a felirat 3o-ig van már én is megnéztem.


    A film 35-ig. Ma nem töltök többet, majd talán holnap, még  úgysem értétek el amit kaptatok.


    Nagyon bele vagyok most keveredve az uj Wind miatt is, nehéz még a keresgetés, egyeztetés. Többféle nyilvántartás van, amit nehezen  kezelek egyelőre.


    Meg aztán sokféle jó filmet találtam azt is elkezdtem töltögetni.


    /és hogy honnan is töltögetem, mert annyi helyen fenn van és különböző  nagyságban./Éppen most  tisztáztam le egyet, de még sok van/ Na majd csak rend lesz.... eccer/.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (236486)
    2015-06-21  18:55
  16. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. június 21. 18:55236486.

    Megkaptam Ildikém és nekem is 30-ig van meg a szöveg!

    előzmény:
    franci47 (236484)
    2015-06-21  17:16
  17. 2015. június 21. 18:53236485.

    Ildikó!


    Megkaptam,letöltöttem,le ellenőriztem a filmrészeket,nálam hibátlan,...és a szöveg nem 20-ig,de 30 résznek van nálam!


    Nagyon sajnálom,hogy Anikó!


    Te is csatlakoztál a betegekhez,-és nem is akármilyen,de nagyon fájdalmas gondokkal.  Kívánok gyógyulást neked,és mindegyik betegeskedőnknek szeretettel.


    Vera!


    Én mondtam,hogy tetszettek a torták,-mesterművek,és néhányat el is mentettem közülük.Gond nélkül ki tudtam nyitni őket.


    Most mentek el a gyerekek,-a lányok már reggel megjöttek,-sokat segítettek,-Árpival karöltve. Tisztították a zöldségeket,Árpi egy egész csomó télire való meggyet magvalt,Dóri dobozolta,-panírozta a húsokat,tököket,Brigi meggyes lepényt sütött,-szóval ment a munka ezerrel,és közben játszottunk is.


    Bevallom elfáradtam,de igyekszem visszaolvasni,...és talán még reagálni is.


    Magdi!


    Örülök,hogy tegnap este együtt voltál a szétszéledő tieiddel,és persze...


    Gabi! Eltettem a tízéves nagy fiú fotóját is!

    előzmény:
    franci47 (236484)
    2015-06-21  17:16
  18. 2015. június 21. 17:16236484.

    Elküldtem a filmet 21-35-ig.


    Aki letöltötte  jelezzen vissza  jó e.


    A felirat még csak 20-ig van nálatok, ha jól emlékszem.

  19. 2015. június 21. 16:55236483.

    Nekem bejönnek, Ildi, és valaki még írta, hogy nagyon szépek, talán Saci!


    Lara nagyon szeret táncolni, de most nem volt annyira lelkes, kicsit lazábbra vette.


     

    előzmény:
    franci47 (236479)
    2015-06-21  15:38
  20. 2015. június 21. 16:50236482.

    Könnyen lehet, Annuska, de idáig nem csinált még ilyet, talán már össze adódik a sok kezelés.

    előzmény:
    Nusimama (236475)
    2015-06-21  14:21
  21. 2015. június 21. 16:33236481.

    Anikó, nagyon együtt érzek veled.


    Az utóbbi időben én is sokat kínlódtam a hólyagommal.


    Mert nem rendeltem meg a port amit Pici ajánlott!!!


    Viszont vettem egy havi adagot a Valurinálból a patikában, mert éppen le volt árazva.


    Most szedem az utolsó adagot..remélem ez is hatni fog...az alapanyaga ugyan az  mint a poré.


    Remélem nincs komolyabb baj és hamar túl leszel rajta.

  22. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. június 21. 16:00236480.

    Mindenkinek köszönöm Balázskám köszöntését! Szinte hihetetlen, hogy már 10 éves számomra is....

  23. 2015. június 21. 15:38236479.

    Sziasztok


    Tegnappal kezdem, Magdikám nagyon szívesen a filmet. Remélem valamivel már jobban vagy.


    A filmből két részt láttam  tegnap, ma még semmit sem.Még nem nyilatkozhatok, hogy milyen,mivel ez csak a bevezető volt.


    Az előbb indítottam be az avastot, mert  úgy éreztem kellett, de nem volt rá szükség.


    Vera a kreativ édességeknél nem jön be más, mint a szöveg.


    Gratulálok Larához, nagyon jól csinálja, és amint látom nagyon élvezi is. Az alakja is nagyon jó. Nekem is meg szokott dagadni a lábam, nem a térdem miatt, hanem szerint inkább a szívem miatt. Főleg a bal bokám vastagszik meg.


    Ilike, köszönöm a reggeli intermezzót, mozinézetben néztem.


    Borsikám remélem nem csináltad meg a tűzugrást. Szerelmesek ugrálnak, de ők is párosával. Legalábbis Tomiék úgy szoktak.


    Gyógyulj meg, ne fájjon a lábad, de talán nem a kapálástól volt.


    Julika, olvasom mi történt veled. Egyszer nekem is ajánlották a ginkobilobát, - gyógyszertári tabletta - nem bírtam beszedni a nálad előidézett ok miatt. Biztos vissza fog állni normálisra a vérnyomásod. Attól is bajom esett, amit infúzióba adnak  szédülés ellen. Gyógyulj meg gyorsan.


    Szóval nem mindig segítenek a másnál bevált  szerek.


    Üdvözlöm Balázs királyt, legyen nagyon szép, boldog gyermek élete. A torta is nagyon finom. A hintázó pár is nagyon jól néz ki.


    Sacikám, kérem szépen az egyik szelet sütit. Most semmi sincs itthon, nem sütöttünk semmit, így néha bekapok egy kis kekszet. Nem pótolja a sütit.


    Pötyikém a papagáj nagyon szépen fütyül.


    Annuska, Anikó elment az ügyeletre, mert hőemelkedése is van. Tegnap még nem volt. Vett be gyógyszereket amivel kicsit jobban lett, de igazán nem segített.  Majd jön és elmondja mi is a baj. Mi Beával vesehomokra, vagy kőre tippelünk a hólyaghuruton kívül.


    Jobbulást minden betegnek és kellemes vasárnapot, még van belőle vissza egypár óra.


     


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (236454)
    2015-06-20  21:22
  24. 2015. június 21. 15:36236478.

    Kedves Veronika, és kedves Lányok! Köszönöm javulást kívánó üziket, ..egész délelőtt feküdtem hogy most nemsokára el tudjak menni a biziosztó ünnepségre, ami az összes gyerekünk ugyanazon sulijában lesz fél 5-kor. Utána a tűzugráson is ott szeretnék maradni, ha tudok. Mindenkit puszilok és a betegtársaimnak jobbulást kívánok !! 

    előzmény:
    veracsek (236463)
    2015-06-21  07:41
  25. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. június 21. 15:25236477.

    Jobbulást kívánok ......vigyázz Magadra!

    előzmény:
    ancsa46 (236473)
    2015-06-21  12:48
  26. 2015. június 21. 14:22236476.

    Anikó, láttod megint nem vigyáztál  magadra. Egy kis zsálya tea nem segitene?

    előzmény:
    Nusimama (236475)
    2015-06-21  14:21
  27. 2015. június 21. 14:21236475.

    Szervusztok


     Elöszőr is a betegeknek és gyengélkedőknek jobbulást kivánok.


    Lara nagyon csinos és jól mozog. További szép eredményeket kivánok.


    Julika, ne csináld. Te aki olyan fitt vagy.


    Veronka nem függ össze a kezelésekkel a lábdagadás?


    Gabi ugye kár volt előre parázni?


    Hihetetlen, hogy ezeket a pici kis madarakat mi mindenre megtudják tanitani.


    Ilike, kellemes családi délutánt.


    Sacika, biztos sok élményük volt Saciéknak. Misi nálad lesz?


    Magdikám, bizony igy van,. Nekünk kell sok esetben lépni.


     

    előzmény:
    veracsek (236474)
    2015-06-21  12:55
  28. 2015. június 21. 12:55236474.

    Nagyon kellemetlen bajt szedtél össze, jobbulást kívánok!

    előzmény:
    ancsa46 (236473)
    2015-06-21  12:48
  29. 2015. június 21. 12:48236473.

    Szervusztok.


    Itt járt Bence, ránézett a gépre és minden rendben, ezt magam sem akarom elhinni.


    Mindenkinek köszönöm Anikóm köszöntését, estére átadom, mert most dolgozik és hazafelé hoz nekem valami gyógyszert. Összeszedtem egy nagyon csúnya hólyaggyulladást, azt hiszem már a vesém is begyulladt, nagyon kínlódok.


    Ha tudok majd jelentkezem.


    Mindenkinek szép napot kívánok.

  30. 2015. június 21. 10:59236472.

    Ebből a gyönyörű tortából loptam egy szeletet, és látod ugye, hogy meg lehet oldani ezt a gondot is? Jól éreztétek Magatokat, és még dupláztok is jövő héten.


    Nekem megvolt már Lackó névnapja, mert elintézte a tegnapi találkozással. Igaz, nem volt semmilyen lakoma, pláne torta, volt egy finom édes töltött kifli, és kávé, plusz megnéztem, hogy miket "vettem" neki, ruhákat kapott, ő választotta.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (236465)
    2015-06-21  08:53
  31. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. június 21. 10:48236471.

    Lassan a végére értem az olvasásnak.


    Gyönyörködtem a szép erkélyekben, Lara táncában ....és láttam Gabiék hangulatos szülinapi képeit.


    Nem szeretek így elmaradni ....de tegnap elég mozgalmas nap volt.Itt volt No-ból az unokatestvérem/ akikhez szoktam Ófaluba menni./. Majd Pannonhalmára ment érettségi találkozóra. Utána én elindultam a temetőbe és a városba....mobil nélkül.J. közben keresett, mert Tómalmon nagy rendrakás, betonozás volt.Közben az eső is eleredt...de csak rövid időre.Haza érve sem néztem meg azt a rohadt telefont.Valamikor délután újra hívott.Nagyon hideg volt kint  15 fok ...be is kapcsolta a fűtést.Kaptam itthoni feladatokat....majd miután végeztem...bár eredetileg nem terveztem....kimentem a 6 órás busszal.Dávid és Barbara is kint volt...mától már két irányban lesznek. Úgy gondoltam ez jó alkalom, hogy egy kicsit mindannyian együtt legyünk.Ha látni akarom őket nekem is lépnem kell ....és nem esett le az "aranyvasalás" a papucsomról.Éppen vacsorára értem ki / nem hívatlanul/. Judit bárányt sütött ....isteni volt.A fiúk sokat dolgoztak, már kezd alakulni a rend.Szerencsém volt, mert az ifjúság jött be a városba ....így nem kellett buszoznom.


    Gondoltam Erikára ....de biztos vittek meleg holmit.


    Julikának és Évikének jobbulást kívánok!


    Sajnos én sem vagyok 100-as. A klímás megfázásom alig enyhült.Ugatva köhögök ....és talán már az agyvizem is kijött.


    Az internetkapcsolat is igen @ megint  erre felé,vagyok!


     


    Azért ettől függetlenül legyen mindenkinek  szép a napja.

  32. 2015. június 21. 09:54236470.

    Ha én azt tudnám, Pötyike!


    Ráadásul éppen most lesz szünet, csak a következő kedden kell mennem, most nem, és azt is egyedül kell majd megtennem, mert a gyerekek éppen nem érnek rá. A nagy melegben kezdődött, talán még nem volt ideje elmúlni, vagy ez is valami mellékhatás, már túl régóta kapom a kezeléseket. Nyáron mindig is érzékeny volt a lábam, de nem ennyire, úgy látszik, "fiatalodok"!

    előzmény:
    potymama (236469)
    2015-06-21  09:45
  33. 2015. június 21. 09:45236469.

    Julika


    remélem már jobban vagy. Én is kinyúlok ha 160 a vérnyomásom..mondjuk volt már 200 felett is.


    Anyukám a 200 felettivel simán dolgozott..észre se vette.


    Csak eszembe jutott..nem masszírozott meg Timi?


    Én jártam egy masszírozóshoz, nagyon jó volt..de abba kellett hagynom, mert annyira felment a vérnyomásom tőle....nyirok masszázs volt.


    Tavaly ahogy jártam a fürdőbe, sima masszázsra semmi bajom se volt tőle.


    Verácska


    vajon mitől dagad a lábad?..Most még meleg sincs.


    Borsika


    el se tudom képzelni miért ér el téged ennyi baj!


    Azt mondják az ilyen víg kedélyű, életvidám embereket elkerülik a nyavalyák..téged meg szeretnek.


    Ne betegeskedj!


    Gabóca


    látod milyen kár volt előre rágódnotok és emészteni magatokat..mikor minden megoldódott és jól is sikerült minden.


    Akkor most koncentráljatok a jövő heti bulira!


    Saci


    már ránézésre is nagyon fincsi lehetett az a ribizlis süti!!!


    Én nagyon szeretném!


    Töredezett tetővel is!


     


    Várom a fiam hívását skypon..ilyenkor szoktunk beszélni.

  34. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. június 21. 09:26236468.

    Imádom ezeket az állatos videókat! Ez is nagyon aranyos! Az egy szál haja hátul, hogy kunkorodik, egyem a kis szívét!

    előzmény:
    potymama (236466)
    2015-06-21  09:20
  35. 2015. június 21. 09:26236467.

    Nem elég, hogy némelyik tud beszélni, de még dallamot elfütyülni is? Nem túlzás ez?

    előzmény:
    potymama (236466)
    2015-06-21  09:20
  36. 2015. június 21. 09:20236466.

    Még nem olvastam végig, de hozok egy kis vidámságot:


    https://youtu.be/9xd4kniHJqw

  37. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. június 21. 08:53236465.

    Jó reggelt Menedék!


    Ragyogó napsütésre ébredtünk, kellemes napnak indul, ha nem is lesz kánikula, de ez nem baj.


    Tegnap este jól kifáradtunk a buliban, és a jövő hét végén is lesz, akkor Laci tartja. Utána következő héten talán elkezdődik a konyha felújítása.


    Kellemes vasárnapi időtöltést mindenkinek!

  38. 2015. június 21. 08:22236464.

    Szép jó reggelt mindenkinek!


    Sajnálom, hogy ennyien betegeskedtek....mindegyikőtöknek jobbulást....


    Ilike.....finom reggeli...szép helyen....ma alig kell főznöm, az éjjel már nem nagyon ettek a vándoraim....Úgy örülök, hogy  szerencsésen megérkeztek....Lili azonnal itt is maradt....még


    nagy csend van...ő alszik, papa elment infúzióra...


    Verácska.....nagyon jók a torták, de olyan szépek és nehéznek tűnik az elkészítésük, hogy csak gyönyörködni lehet......Laráról bizony még több kép is jöhet...


    Legyen szép a vasárnapotok!


    A ribizkés sütim, ami kicsit töredezett tetejű....nem igazán szép, de  egyszerű, gyors és   fíííínom....

  39. 2015. június 21. 07:41236463.

    Jaj nekem!


    Ketten írtatok: Borsika, Julika, és mindketten rosszulétről, fájdalomról! Jobbulást kívánok!


    Én is napok óta lábfájós vagyok, és teljesen szokatlanul még a bokáim is bedagadtak, soha nem szoktak ilyet tenni, pedig járok eleget a pici helyiségbe, nem gyűjtöm magamban a vizet. Éjjelre az egyik bokámat beborogattam, és tettem egy párnát a lában alá, reggel sehol nem találtam, a földre repült az ágy elé.


    Most a másik bokámra tettem kis állott viizes ruhát, és gyakran székre rakom, ahogy itt ülök, de az se esik jól folyamatosan, váltogatom.

  40. 2015. június 21. 07:32236462.

    Szervusztok!


    Tegnap a "klub" alatt nagyon rosszul lettem...erősen szédültem, hánytam, 160 volt a vérnyomásom. Gyakorlatilag úgy fél 3 tól ma reggelig aludtam. Most is 160, nekem az magas, de nem vagyok rosszul..nagyon..csak kicsit gyenge. ma ágyba maradok. Arra gondoltunk, hogy a ginko billaba teától, sokat ittam belőle. Most megyek is az ágyikómba.

  41. 2015. június 21. 07:04236461.

    Itt vagyok,  körülnéztem, látom minden finomság az asztalon. Ilike Te vagy Óz, a nagy varázsló. Jaj nem is tudom, hagyjak-e a többieknek a briósomból? Higyjétek el nekem, hogy hizlal. Kell nektek fölösleges kilók? Helyette hagyok abból a szépséges tojásos tekercsből, OK? .. 


    Ilike köszi a reggelit.Képzeld, felébredtem,  ... simán. Pedig tegnap azt hittem, hogy végem. A ház előtt kapálgattam pár órát, jöttem-mentem,   görcsbe ugrott a talpam. Most a bal. Tegnap előtt a jobb. Bekentem a Diclac-al, borogattam is, a teljes gyógyós dobozt beszedtem. Mostanra valamennyire javult. Az az igazság, hogy nem való már nekem a nehéz munka. Pedig ma délután a suliban Tűzugrás is lesz a bizi-osztás után. Már mint a diákoknak. Olyakor a felnőttek is átlépegetik, .tavaly is voltam. Most lemondok róla, elég ha eljutok az ün nepségre.


    .......................................................... ............................................................ .....................................


    Anikó kívánhatok én ma - parányit megkésve -   Boldog Szülit az ünnepelt kislányodnak? Meg egészséget és boldogságot is - tengernyit.


    .......................................................... ............................................................ .....................................


     


    Tegnap elsántikáltam a fényképező gépes fiókomig, ..megnéztem az elemeket, csere kell. Csere elem nincs. (  :  Ó, ..nem jó, mérgeset akartam. :  ( . Ezeknek az elemeknek bizonyára lábuk van. Rendre elmennek  tőlem. . Ki tudja, hova? ??


    Pedig kéne a kertről, az ünnepségről, a dagadt lábamról, papa új kis buxusáról, a rigóról, ...ajaj. Szép vasárnapot kívánok. Megyek reggelizni.


     


     


     

    előzmény:
    fili48 (236457)
    2015-06-21  06:26
  42. 2015. június 21. 06:51236460.

    Kértek még?

  43. 2015. június 21. 06:48236459.

    Folytatás:

  44. 2015. június 21. 06:43236458.

    Jó reggelt, szép vasárnapot kívánok mindenkinek!


    Ma szokatlanul későn, 3/4 6-kor ébredtem. 


    Megcsináltam a fotókat, teszek fel Nektek párat:

    előzmény:
    fili48 (236457)
    2015-06-21  06:26
  45. 2015. június 21. 06:26236457.

    Valóban nagyon kreatívak,-mesterművek ezek a torták Verocska...


    Napsugaras ,madárcsicsergős vasárnap reggelt kívánok!!


    Hűvös van,de szép napsütés,kell is a hangulatomhoz,mert indulok a munka mezejére. Ma jönnek a gyerekek ebédre,de a 2 kislány még korábban. Majd süttetek velük valami finom sütit! -hogy ne unatkozzanak!


    Szomszédasszony hogy aludtál? Ugye ma nem is fájsz?Rendben a küszöb? Jól beragasztotta,rögzítette a komád? Te mit sütsz ma?


    Sárikám!


    Örülök,hogy nyugodtan hajthattad álomra a fejed az este,-gondolom meg volt az "előzetes" élménybeszámoló,és a késő éjszaka vetett ágyba...-igaz? Aludj csak nyugodtan,hisz korán van még.


    Azért én megyek a kamrát kikémlelni,mit lehet belőle mozgósítani mai reggelire,mert mindjárt jön Borsika,és nem talál semmit!


     


    Ma  :  2015  június  21  vasárnap  van,


    Alajos,Leila,Alojzia,Aloma,Demetria,Leila,Radomér napja.


     


    Kellemes vasárnapot kívánok mindnyájatoknak!


    Erikáék vajon hogy aludtak?-mit végzett és mennyit pihent tegnap?


    ▶ Intermezzo - Fények-Capriccio by Angelo Vullo - YouTube


     

    előzmény:
    veracsek (236456)
    2015-06-20  23:08
  46. 2015. június 20. 23:08236456.
  47. 2015. június 20. 22:25236455.

    Most telefonáltak a gyerekek....kb 10 perc múlva itt lesznek....nagyon örülök nekik...

  48. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. június 20. 21:22236454.

    Ildikém ...köszönöm a filmet.Most kezdem tölteni.


    Jövő-menő napom volt.


    Most kezdek majd visszaolvasni.Fáradt is vagyok kissé.

  49. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. június 20. 21:21236453.

    Mire vége a napnak  én is előkerülök.


    Anikó .....nagyon sok szeretettel köszöntöm  kislányodat / mert mindig az marad/ születésnapján. Minden-minden jót kívánok!

  50. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. június 20. 20:49236452.

    Most ért véget Balázska zsúrja! Egész jól éreztük magunkat. Jövő héten is bulizunk, akkor lesz Laci és a Lászlók köszöntése.


    Gábor fiammal rögzítettük, hogy mikor lesz a konyha rendbehozatala, két hét múlva hétvégén. Jó lenne rajta már túl lenni. Laci jövő héten kifesti a nappalit, aztán az is szép lesz. Lassan rendbe jövünk.

    előzmény:
    Nusimama (236451)
    2015-06-20  20:40

Címlap

top