Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2015. május 23. 19:47235301.

     ... .....jól van, csak ne csikarjon tőle a hasid!

    előzmény:
    veracsek (235298)
    2015-05-23  19:36
  2. 2015. május 23. 19:44235300.

    Khhmm... lájkoltam ezt a hozzászolid Sacika, ...tök szellemes volt!!


    Egyébként köszönöm megkaptam a levelet, nagyon megörültem neki. Válaszoltam, ..majd megnézed? Előre is köszönöm szépen. Szép estét kívánok. 

    előzmény:
    silinga (235289)
    2015-05-23  15:17
  3. 2015. május 23. 19:38235299.

    Veronika, hova tetted azt az egy zöld paradicsomot? Salátába? Nagyon megható Lacid képe a virággal. A kiskerted, ...az meg egy nagy csillagos 5-öst érdemel. ...Ne szabadkozz, hogy nem csak a te munkád! Ha te nem intézed,  ez a szépség csak terv maradt volna. 

    előzmény:
    veracsek (235286)
    2015-05-23  14:55
  4. 2015. május 23. 19:36235298.

    !


    Megvacsoráztam. Még nem lehetett szépen vágni, de nagyon finom lett.

    előzmény:
    fili48 (235296)
    2015-05-23  19:27
  5. 2015. május 23. 19:30235297.

    Magdika, nagyon örültem a fotóknak, köszi, hogy megmutattad nekünk. Kedves, vidám család lehettek. A kis Dani nagyon édes, a szülei is csinosak. Barbi meg veri a mezőnyt! Nagyon jól nézett ki!!! Gratulálok, és további  sikereket kívánok a kislánynak! 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (235285)
    2015-05-23  14:54
  6. 2015. május 23. 19:27235296.

    Igen Sárikám!


    Türkizzöld a blúzom,és mivel Árpinak egy vajszínű tetszett jobban,így én jártam jól,mert azt is megkaptam! Most 2 új blúzom van.


    Az album meg persze,hogy elkészült,de nem tudom miért,ide elmulasztottam feltenni!


    Hozom már...,és az elsőt is még egyszer,(hátha valaki még meg akarja nézni)mert kijavítottam a dátumot a címében,és így a régi linket már nem nyitja meg.


    2015. május 19.Szalontai nyugdíjasok Budapesten I rész - Ilona Fazekas - Picasa Webalbumok


    2015. május 19.Szalontai nyugdíjasok Budapesten II rész - Ilona Fazekas - Picasa Webalbumok


    Borsikám!


    Köszönöm kérdésed,-én jól vagyok (kicsire nem figyelünk oda). Dórika is kezdi össze szedni magát. Nem sokat hízott ugyan,de a teherbírása már majdnem a régi. Nagyon szívós kis csajszi. Nagyon készül most a ballagásra (ez olyan furcsa nekem,hogy a nyolcadikosok is "ballagnak" bankettoznak) és persze a nyári vakációban egy búcsú nyaralásra pár osztálytársával.


    Ezek a fotó,videó gyűjtések még első fázisban vannak,hisz többen dobják össze amit otthon találnak,és majd közösen válogatják ki hétfőn,hogy mi kerüljön bele az összeállításba.


    Vera!


    Gyártsad csak nyugodtan,akár 2 naponként is a virágfotókat! aki akarja,vagy unja,-egyszerűen átlépi!  Azt csináld,ami neked örömet okoz! Egyébként nagyon szép amit megmutattál. Büszke lehetsz magadra,hogy kiötlötted,és találtál módot a megvalósításhoz.


    Magdi!


    Valóban színt hoztál topik életünkbe! Nagyon jó képek!-mosolyogni kell,ha ránéz az ember! Eltettem ám őket és köszönöm. Nagyon jól néztek ki mindannyian.

    előzmény:
    silinga (235274)
    2015-05-23  10:41
  7. 2015. május 23. 17:37235295.

    Szervusztok!


     


    Itt is elállt végre az eső.......már elegem van az esőből.......elrontotta a tegnapi és a mai programunkat.....remélem a vasárnapi és a hétfői nap már jobb lesz...


     


    Sacikám én is kérném Lilike meséjét és a rajzait.......ha nem gond.....Nagyon kíváncsi vagyok a mesére.


     


    Mindenkire gondolok, ennyi telt tőlem......azért a képeket megnéztem.....és olvastam is mindent. Most is csak azért vagyok itt, mert Andit várom a szokásos heti beszélgetésre....


     


    Vigyázzatok magatokra!!!!!!!!!!

  8. 2015. május 23. 16:54235294.

    Kisütött a nap és 25 fok van.


    Igaz tegnap óta szakadt egyfolytában..jól megáztam még ernyő alatt is délelőtt a boltba menet.


    Nincs semmi újság felénk..a lányom volt itt az előbb..elbeszélgettünk.


    Zsuzsi még a jövő héten nem vizsgázik..van 1 hét kihagyás.


    Volt egy hármasom ...csak miért nem az ötös lottón..azt nem tudom..a hatoson volt..1400 Ft.


    Kíváncsi vagyok halmozódik-e tovább vagy ma kihúzzák-e az ötöst.


     

  9. 2015. május 23. 16:46235293.

    Sacika


    azt hittem nekem is elküldöd Lilike meséjét.


    Kérem szépen én is....

  10. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. május 23. 16:42235292.

    Köszönöm Sacikám, bár azt is elhittem volna, hogy a pps-t is Lilike csinálta... ezek a mai gyerekek felül múlnak bennünket számítógépben. Ugye tanulják az iskolában? Balázsnak már nem tudok újat mondani, mindent tud, amit én... Néhány év, aztán ő fogja a gépeinket karban tartani, mint Ildi Bencéje.

    előzmény:
    silinga (235283)
    2015-05-23  14:47
  11. 2015. május 23. 16:15235291.

    Azért nagyon nagy öröm, Sacikám, mert a lelkem ettől nyugodott meg, hogy Laci hobbiját ilyen módon, segítséggel, de tudom folytatni, és méltó hozzá a színvonala, úgy érzem. Az eper a kertészt dicséri, ahol vettem, én nem tudok palántát készíteni.


    Már sül a fasírt(ok), a 3-féle cipó. Nagyon szépek, remélem, ugyanilyen jók is lesznek. 


    1. Cabanossi kolbász belül és a tetején is, 1-1 szál


    2. benne spenót, és reszelt sajt, rajta csak sajt


    3. citrommal töltött oljabogyókkal töltve, és dísznek pár db. rajta is.


    Sajnos a morzsám megbogarasodot, pedig zárt tartóban van minden, ezért semmi kenyérféle nem került bele, de nem lett túl lágy, azt hiszem.

    előzmény:
    silinga (235288)
    2015-05-23  15:09
  12. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. május 23. 15:24235290.

    Igen  ....ismerem... .


    Van egy hasonló képünk ....évekkel ezelőtt készült ....ezek a kedvenc képeim.

    előzmény:
    silinga (235289)
    2015-05-23  15:17
  13. 2015. május 23. 15:17235289.

    Magdika...sok ilyet küldjél, tényleg felüdülés ebben a szürke, esős időben.......Mindenki aranyos....Nekem az tetszik legjobban, amelyiken hárman vagytok.....énekelhettétek volna, hogy......"ez a Magdi....ez a lánya....ez meg itt az unokája"   ....biztos ismered a kis dalt...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (235287)
    2015-05-23  15:06
  14. 2015. május 23. 15:09235288.

    Verácska.... sőt...., küldjél sokszor......az külön tetszik, hogy úgy érzem neked is öröm a kiskerted......mint kert tulajdonost megelőztél az eperrel......

    előzmény:
    veracsek (235284)
    2015-05-23  14:50
  15. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. május 23. 15:06235287.

    Remélem sikerül.


     


    A családi fotóról hiányozott a kicsi Dani és a szülei. Őket azért küldtem külön.Már álmos volt és elmentek.


    Danival a képen a nagymamája van ....aki Zs . nővére.

  16. 2015. május 23. 14:55235286.

    A paradicsomnál megbújt pár termés, egyet levadásztam:

  17. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. május 23. 14:54235285.

    Hoztam egy kis színt ebbe a szürke délutánba!/ nem is vagyok nagyképű ....igaz ?/


     


    Ez nem jött össze ....nem volt jó a kicsinyítés.

  18. 2015. május 23. 14:50235284.

    Ugye, nem fogtok rám megharagudni?


    Annyira bolfdog vagyok a szép növényekkel, hogy a mai állapotot is lefotóztam, de igérem, nem fogok két naponta albumot gyártani!

  19. 2015. május 23. 14:47235283.

    Gabika.....a Lili "csak" a mesét írta és a rajzokat készítette hozzá.....az összevágást felnőtt csinálta, azt hiszem a s. munkatársa......örülök, hogy tetszett...

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (235281)
    2015-05-23  14:06
  20. 2015. május 23. 14:45235282.

    Én automatikus továbbítással néztem meg, de a leglassúbbra állítottam be, néha még túl lassan is váltott, de kézzel is lehetett közben irányítani. Csak a zene nem akart sehogy bejönni.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (235281)
    2015-05-23  14:06
  21. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. május 23. 14:06235281.

    Sacikám, megnéztem a mesét, nagyon jó, izgalmas, érdekes,  jól a rajzok is hozzá. De ugye nem mondod, hogy a videót is Lilike készítette? Én egyszer csináltam ilyet a Menedékház tagjairól, de őszintén beleszédültem a feszült figyelembe. Már nem is tudnék még egyszer ilyet csinálni. Ugye azért volt egy kis felnőtt segítség, akinek ezúton gratulálok hozzá. Szívesen mennék hozzá tanulni.


    A diavetítéssel kapcsolatban nekem túl gyors volt az automatikus váltás, nem tudtam olvasni, ezért átállítottam kézi irányításúra, kattintósra.

  22. 2015. május 23. 14:02235280.

    Szervusztok


     Most a fiam gépéről jelentkezzem.


    Itt is már 3. napja csak esik, ugyan most egy picit  abba hagyta.


     Sacikám, használd egészséggel a vett és kapott dolgokat.


    Most  megyek mert vendégek is vannak, majd otthonról jelentkezzem. Mindenkinek kellemes esőmentes szombatot kivánok,

    előzmény:
    silinga (235274)
    2015-05-23  10:41
  23. 2015. május 23. 13:57235279.

    Kedves Lányok, mégegyszer mindenkinek köszönm a jókivánságokat és továbbitottam. A fiam nagyon köszöni, hogy voltatok olyan aranyosak és még rá is gondoltatók.

    előzmény:
    fili48 (235265)
    2015-05-23  07:14
  24. 2015. május 23. 13:29235278.

    ...Hűűű .. de kemény pénzt fizettél ki Anikó! Nahát, nem semmi! Jó, hogy nem fáj annyira már a karod, a kékség majd csak elmúlik. Szegénykém.


    Itt is esik már több napja, hűvös lett, nincs kedvem kimozdulni, pedig boltba kell mennem kenyérért. 


    El ne felejtsem: R i t a   lánykám nagyon örült a köszöntéseknek, minden aranyos topiktársamnak köszöni szépen. 


    Én is szívből köszöntöm Annuska kedves fiát Születésnapja alkalmából. 


    Ilike,  hogy vagy?  én is örülök Árpádod jó eredményeinek. Elkészült-e már Dórika videó-gyüjteménye, és ő hogy van? Hízott-e már a gyógyulása óta?


    Holnap délután nem leszek, ..vagyis Ritáékhoz megyek kicsit beszélgetni. 


     

    előzmény:
    ancsa46 (235267)
    2015-05-23  09:16
  25. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. május 23. 11:56235277.

    Köszönöm Sacikám! Megkaptam!

  26. 2015. május 23. 10:59235276.

    Nem figyeltem!


    Én egybesült fasírtokat tervezek ma estére, ebédre majd eszem, amit találok, vagy iszom egy nagy bögre vitamin koktélt, rengeteg minden van hozzá. A fasírtot is zabpehellyel és sárgarépával fogom szaporítani.


    Itt is vacak az idő, esik vigasztalanul.

    előzmény:
    silinga (235274)
    2015-05-23  10:41
  27. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. május 23. 10:55235275.

    Addig osztottunk-szoroztunk, amíg rájöttünk, hogy a nappaliban a parketta szépen visszasimult. Rákerült a szőnyeg és a fennmaradó részeken alig látszik az ázás. Megszavaztuk, hogy a parketta árából meg lesz csináltatva Laci fogsora. Egyedül a konyhában lesz járólap csere, mert az eredetileg sem volt tökéletes. Na és a maradék flexicső cseréje. Ehhez ragaszkodom. Így megússzuk kisebb rombolással és a betervezett festéssel. Arra a kis időre már ez is elég. Majd az utánunk következő megcsinálja, ami nem tetszik neki.

  28. 2015. május 23. 10:41235274.

    Szép napot mindenkinek!


    A mi időnk is Anikóékéhoz hasonló......esik és fázunk.Irigylem Gabiékat  a 23 fokért..


    Ilike....kösz a finom reggelit.....tízórai lett belőle....Össze állt e az album? Bár biztos lennék az igen válaszban.....A te új felsőd , a kép szerint türkizes színű nagyon tetszik....stílusában is...


    Anikó....sajnállak a váratlan kiadás miatt, bizony ez nem kis pénz...


    Ildikó....nagyon kellemes időtöltést a vendégeddel...ő munkatárs volt? Merre jár a hugod? Készülnek e újabb szépségek?


    Ma egyszerű ebédünk lesz....lencseleves füstölt oldalassal/tegnapról/ és krumplis tészta az utolsó fej salátákkal...Holnapra főzöm a ragulevest, már semmi fantáziám nincs a levesekkel kapcsolatban.....és zacskós fokhagymás ....Vera ne figyelj.....csirke lesz mellé...


    Magdika.....a blúzon még mindig fantáziálok.....azt hiszem ott tévedtem el, hogy több nemzet pénznemében is rajt az ára és én az első sort néztem, ami sajnos nem forint volt.....egyébként indiai és még mindig tetszik........kicsit lelkiismeret furdalásom is van, hogy hagytam magam rábeszélni az ajándék papucsra.......


    További szép napot....ítt a nyugati végeken a jelenleginél sokkal szebbet....


     

  29. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. május 23. 10:24235273.

    Szép esőmentes napot kívánok Mindenkinek!


    Itt a nyugati végeken most éppen szakad.....pedig már elég lenne belőle. Istenem , nem olyan régen mennyire "sírtam", hogy kellene egy kis eső.


    Anikó ...én is úgy jártam a cipőkkel mint Te. Csak én még elmentem a könyvtárba ....hazafelé cuppogott a víz a cipőmben.


    Kuka lett a vége .....annyira sajnáltam kidobni.


    Lilikének gratulálok....nagyon szép munka!


    Saci ...ne bánd a blúzt.Ami úgy szembejön az emberrel azt meg kell venni.Én most egy szandállal szemezgetek....majd egy könnyű pillanatomban meg is veszem. Igaz , most a cipők el, és előre pakolásakor vettem észre egy fehér szandált ......ami még a lábamon sem volt...de az is úgy jött felém.Az öreg kínainak  amiben jó pár nyarat végig csoszogtam  levágtam a pántját .Jó lesz kerti papucsnak.


    Mintha kicsit csendesedne az eső....ki kell mennem a házból ....csak várom a megfelelő időt.

  30. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. május 23. 10:24235272.

    Sacikám! Én is kérem Lilike meséjét!

  31. 2015. május 23. 10:10235271.

    ÉN IS SZERETNÉM LILIKE MESÉJÉT!!!!

  32. 2015. május 23. 10:00235270.

    Sziasztok!


     


    Először is, másodjára is köszöntöm Annuska fiát, Jánost születésnapja alkalmából. Kívánok neki jó egészséget, boldogságot és hosszú életet. Szép ünneplést ma!


    Sacikám még nem írtam, de ha még lehet kérem szépen Lilike meséjét, megnézném, hallgatnám, olvasnám.


    Mint Anikó írta itt esik... esik...


    az előbb elmentem krumpliért a pincébe, kiválasztottam az időpontot, hogy még egyszer ne kelljen mennem.


    Most sütök valamit, és főzni is kell. Este alvós vendégem lesz, kicsit majd hallgatja az esti horkolásomat - már ha lesz -  én meg az övét.


    Megpróbálok előkészülni a következő két napra is. Zöld Rózsa lesz a vendég. Mi holnap  epret akartunk szedni a "mozgalom" keretében,de ilyen időben nem hiszem, hogy megejtjük. Legfeljebb veszünk.


    Mindenkinek szép napot kívánok, az eső ellenére is próbáljuk megszépíteni a napot.


     

  33. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. május 23. 09:20235269.

    Jó reggelt! Elmosta az eső a társaságot? Igaz, vásárolni is kell a hosszú hétvégére.


    Úgy tűnik az időjárás rányomja a hangulatra is a bélyegét, nem ilyen pünkösdre számítottunk. Talán már a növényeknek is elege van az esőből. A rózsafejek is kókadtan lógnak... Én is kókadt vagyok.


    Főzés ma sem lesz nagy, vagy grillcsirkét hoz Laci, vagy veszek ki a fagyóból egy kis csülökpörköltöt. Kinti grillezésről szó sem lehet...


    További szép napot, töltsétek kellemesen ezt az esős napot...

  34. 2015. május 23. 09:18235268.

    Annuska, fiadnak kívánok boldog szülinapot.

  35. 2015. május 23. 09:16235267.

    Szervbusztok, jó reggelt.


    Nálunk nem igazán jó, már 3. napja esik, csak vége lesz egyszer.


    Tegnap kész lett a kazánom is, és próbaképpen egy kicsit rajta is hagyta a fűtést, na meg a lelkemet is simogattam  egy kicsit a meleggel, mert ez a vízmizéria elvitte a festés árát, ami összesen "csak"80.000.-Ft kárt okozott nekem.


    Sacikám, Lilikének még egy nagy ölelés ezért a szép fantáziadús meséért. Gratulálok, élvezet volt olvasni, nagyon összhangban van a rajzokkal.


    Ilike, kösz a vitamindús reggelit. Örülök Árpi jó eredményének.


    Borsika, köszönöm kérdésed, a karom már csak érzékeny ha hozzáérek, de látványnak annál rondább, most utólag jött ki jobban a kékség, igaz már átment színjátszósba.


    Megyek sütögetek egy kicsit, meg főznöm is kellene valamit.


    Legyen kellemes szép napotok.

  36. 2015. május 23. 07:18235266.

    Annuska fiának én is boldog születésnapot kívánok!

  37. 2015. május 23. 07:14235265.

    Annuska!


      Fiadnak kívánunk  BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT,egészséget,


    -neked pedig kellemes visszaemlékezős napot,  ezen a szép kerek évfordulón...-észre vetted,hogy öregszenek ezek a gyerekek??? Elképesztő!!


     


     


     

    előzmény:
    Nusimama (235245)
    2015-05-22  16:58
  38. 2015. május 23. 07:05235264.

    Jó reggelt kívánok mindenkinek!


      Pötyike! Ugye használt a Bilagit?-nem lett semmi bajod? Látod: lehet,ha nem hívod fel a figyelmüket a barátaitoknak arra,hogy sósabb a süti,mint akartad,akkor tán észre sem veszik,-vagy azt gondolják: ti így szeretitek!


    Julika!


    Remélem nem hatalmasodott el rajtad a fájás,ugye? Valóban nagyon jó,hogy ott van most neked Timi.


    Sacikám!


    Használd egészséggel a vett és kapott dolgaidat! Megnéztem az este,elolvastam,meghallgattam a küldött anyagot.Gratulálok Lilikének! Sok puszi az ügyes leányzónak. Igazi érzelemgazdag,izgalmas,fantáziadús kreáció. Öröm volt végig nézni!


    Hozom a reggelit,lássuk mit találok,mivel "kényeztethetem  ma a társaságot...


     


      Ma  :  2015  május  23  szombat  van, (Annuska Jánosának szülinapja)


    Dezső,Ders,Dézi,Emil,Vilma,Vilmos,Viola  napja.


     

    előzmény:
    potymama (235262)
    2015-05-22  21:20
  39. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. május 22. 22:22235263.

    Megdöbbenve olvasom, hogy szegény zalaiak fűtenek... Mi még megúsztuk, 23 fok van a lakásban. Igaz, nem nagyon szellőztetünk, sőt egyáltalán nem, csak annyit, amennyit ki-be mászkálunk. Így is lehet spórolni!

  40. 2015. május 22. 21:20235262.

    Sacika


    képzeld, nem mertem átvinni az egészet..csak egy kisebb tányérral..és elfogyott!!!


    Azt mondták..sós-sós..de nem annyira, ehető!


    Én meg még, mielőtt elmentünk volna..elrobogtam a patikába Bilagitért ..délben pizzát ettünk...aztán csak ettem a sós hajtoványból is melegen..úgy éreztem nem fogok az éjjel aludni..próbálom megelőzni a bajt!

    előzmény:
    silinga (235261)
    2015-05-22  20:25
  41. 2015. május 22. 20:25235261.

    Pötyike...mi lett  a hajtovány sorsa? Ha nem fogy el,  küldheted, mi sósan is szeretjük....

    előzmény:
    potymama (235246)
    2015-05-22  17:15
  42. 2015. május 22. 20:23235260.

    Julika.....örülök, hogy ilyen ügyes a festőd...a fájások miatt viszont sajnállak.... bár ahogy olvasom a szépülés kicsit enyhít rajt...


    Itt változatlanul esik.......Sacival voltunk délután nagy bevásárláson......hát jó sokkal lett délután is könnyebb a buxa...pedig csak napi dolgokat vettünk eléggé ki voltam fogyva mindenből...


    .Vettem még magamnak egy barna pántos, lapos sarkú futó szandált, bár ahogy a térdem viselkedik én már nem nagyon fogok futni...........aztán volt egy nagy baklövésem  nagyon megtetszett egy fehér blúz....ezer éve nem vettem magamnak új ruha félét....az árát is elfogadhatónak találtam....aztán a pénztárnál derült ki, hogy majdnem a duplájába kerül......Saci nem engedte visszavinni.......fájdalomdíjként kaptam tőle egy  vagány papucsot, amit utcára is lehet hordani...na ez sem volt olcsó....


    Nemrég mentek el....hiányozni fog a csacsogó kislány....


    Legyen szé estétek..

    előzmény:
    Picivirág1 (235249)
    2015-05-22  17:42
  43. 2015. május 22. 19:25235259.

    Ilike,megnéztem a linket, mármint az elsőt, sok szép helyszínen voltatok. Úgy látom élveztétek.


    Sajnos az "éjszakás" nem nyílik meg.


     


    Itt még mindig esik az eső, már annyira elég lehetne. Fűtünk ma is.


     

  44. 2015. május 22. 19:05235258.

    Frankfurti leves, Évike!

    előzmény:
    BORS (235253)
    2015-05-22  18:10
  45. 2015. május 22. 18:58235257.

    Jaj nekem, Ilike!


    Én fogalmaztam félreérthetően, nem akartam visszautasítani a jó tanácsodat, csak megírtam, hogy Nenszi magától javasolta, hogy tud nekem küldeni, ennyit akartam. Nagyon nagy kár egyébként, hogy én nem tudom magam beszerezni, mert mennyivel örvendetesebb lenne! 


    Akkor a reggelizőhely sikert aratott, ugye? Nekem is borzasztóan tetszik!

    előzmény:
    fili48 (235244)
    2015-05-22  16:16
  46. 2015. május 22. 18:25235256.

    Annuska szia, nagyon figyelmes vagy, köszönöm a gratulációt, átadom Ritámnak. 


    Itt is csak esik, minden virágom összedől, a magasan lógó cserepesek tönkre áznak. 


     

    előzmény:
    Nusimama (235227)
    2015-05-22  10:24
  47. 2015. május 22. 18:22235255.

    Sacika köszönöm Rita nevében a jókívánságot,  átadom. Menjetek csak, gyógyuljatok, kell a kikapcsolódás is. Lilike meséjét én is kérem szépen. Naná, hogy boldogan elolvasom. A képeket lementetettem,  Patinak akarom mutatni.A gyógyszertárba én sem szeretek menni, teljesen kifosztja időnként a pénztárcámat.

    előzmény:
    silinga (235234)
    2015-05-22  11:31
  48. 2015. május 22. 18:17235254.

    Édesek vagytok, ahogy nevezitek a lemenőimet: Bors Pati, Bors Rita, ..majd mondom nekik és nagyon vidámak lesznek tőle. Ők is szeretnek Titeket ám,  ..mert tudják, hogy sokat jelent nekem a barátságotok. Mindannyiotoké. ..Köszönöm.


    Elég az érzelgésből, ..Magdikám átadom, köszönettel. 


    Nagyon érdekes dolgokat írtál, a mézpergetésről. Először pénpergetésnek olvastam:  egészen feldobódtam, végre vhol pénz is állt a házhoz!. Már kéne új szemüveg nekem is, de elébb a hallókészülék árát kell túlélnem valahogy. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (235235)
    2015-05-22  11:33
  49. 2015. május 22. 18:10235253.

    Anikó kedves, köszönöm szépen a gratulációt, boldogan átadom. 


    Hogy van a karod, fáj-e még, ahol megkapta a kutya?  ..na, mit ne mondjak, itt is esik egész nap.


    Talán 2 óra hosszat volt csak esőtlen, akkor elfutottam a boltba és vittem virágot a temetőbe. 


    Ma csirkeszárnyakat sütöttem új krumplival,  meg kelkáposzta levest, amiben virsli úszkál, mi is a neve??? ..hátha jönnek R-ék, de  még sehol senki. 

    előzmény:
    ancsa46 (235238)
    2015-05-22  13:09
  50. 2015. május 22. 18:03235252.

    Köszönöm Gabeszkám, átadom. Én pedig a kisLacitokat köszöntöm. Mik a kilátások? Megtartjátok v. nem a kerti bulit? ..egyelnőre nagyon ronda esős idő van  sajnos. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (235241)
    2015-05-22  13:18

Címlap

top