Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2015. május 22. 18:01235251.

    Ilike köszönöm szépen, Ritának átadom, fog örülni nagyon. Hogy állsz a kép-, és videó anyag gyűjtéssel Dórikának? Szurkolok nektek, hogy jól sikerüljön. 

    előzmény:
    fili48 (235244)
    2015-05-22  16:16
  2. 2015. május 22. 17:57235250.

    Pötyike köszönöm Rita nevében is. Ne bánkódj a sós sütin, majd jókat isznak rá a barátaitok.


     


    Nem voltam 100-as a fejem görcsölt, én is ledőltem, mint Julika a térdfájása miatt. Julika jobbulást kívánok,örülök, hogy ilyen szépen haladtok,  festő meg nagyon rendes ember. 

    előzmény:
    potymama (235246)
    2015-05-22  17:15
  3. 2015. május 22. 17:42235249.

    Szervusztok!


    Olyan drágák vagytok, hogy nem felejtettek el!!!!!Köszönöm


    Tegnap a gép nem volt elérhető helyen, ma is abban a szobában festett a festő, ahol a gép van. Persze a kisgépet úgy eltettem, hogy ma alig találtam meg. de nem is tudtam volna írni, mert nagyon szenvedtem az éjjel és délelőtt . A lábam , a térdem nagyon fáj..érdekes, a derekamban csak olyan tompa fájás van, mint amikor ki idegelték a fogat, és nem úgy fáj. A délelőttöt az "elfekvőben" töltöttem. Ágyban és párnák közt, a szó szoros értelmében...a nagy buli tetején...azt hittem meg sem tudok moccanni. de amikor a festő szólt, hogy kész a szoba, lehet pakolni feltámadtam. Az adrenalin? A boldogság hormon?? De semmim nem fájt, hordtam, vittem, pakoltam...úgy ahogy rendet vágtam. Persze nagyon jó volt, hogy Timi szabadságon van, nagyon sokat dolgozott, amíg én fekverésztem. Most már szépen alakul.


    Fantasztikus festőm van...itt egy csepp folt nincsen, fel van seperve, takarítva...úgy enged csak be, megnézni. feltette a függönyt, holnap felteszi a képeket....mindent megcsinál...gyorsan, precízen. Minden nap ivott két kávét és kapott egy nagy jégkrémet...ennyi időre állt meg. Szuper pasi


    nagyon érdekes lesz a lakás, a konyha a két nagy szoba fehérre van festve. Egy szoba és az előszoba színes, majd készítek képet.


    Holnap jön az ablakos, felteszi a párkányt, a kilincset, mert az még nincsen és leméri a szegőlécet. Már tegnapra ígérkezett, de reggel, amikor kerestem azt mondta, hogy lerobbant az autó...de a telefonálhatott volna. Nem baj, időben vagyunk, hétfőn kezdi a festő az ajtókat. vasárnap szünet, de hétfőn dolgozik..én örülök, mert haladunk. Szerdán  vagy csütörtökön levonul.


    A könyvek lesz még nagy falat, azt is átakarom válogatni, de az ráér.


    Szóval örülök, hogy megyünk kifelé

  4. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. május 22. 17:21235248.

    Köszönöm Ilike a nevében is!

    előzmény:
    fili48 (235244)
    2015-05-22  16:16
  5. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. május 22. 17:17235247.

    Köszönöm Annuskám! Már 14-én volt, de akkor Olaszországba mentek néhány napra. Sajnos csak akkor volt jó idő. Szerintem most már elhalaszthatnák, talán a jövő héten jobb idő lesz. Nem csak az esős idő a baj, hanem a hideg is.

    előzmény:
    Nusimama (235245)
    2015-05-22  16:58
  6. 2015. május 22. 17:15235246.

    Sziasztok!


    Nálunk is reggel óta esik..hol erősebben hol gyengédebben.


    Julikának és Ritának én is boldog névnapot kívánok.


    Megyünk a barátainkhoz és jön a másik kolléga házaspár is akikkel együtt dolgoztunk..bedagasztottam egy hajtoványt.


    Isteni lett..gyönyörűen megkelt, könnyű...piros ropogós a teteje...csak..NEM LEHET MEGENNI OLYAN SÓS!


    Mert már megsóztam...de gondoltam egyet vagdostam bele egy kis backon szalonnát..az nem ronthatja el!


    Elrontotta!


    Most elviszem megmutatni..ilyen lett volna..ha jó lett volna!!!


     

  7. 2015. május 22. 16:58235245.

    Szép, illetve szebb délutánt kivánok.


    Sacika, én is kérném Lilike össze szerkesztet r4emekmüvét.


    Gabi az ünnepeltnek BOLDOG születésnapot kivánok


    Ilike, nagyon ügyes vagy. A jó eredmények szárnyakat adtak.


     


    Magdikám, itt változatlanul esik. Már be sem issza a föld. Jöhetne a napsütés.-

    előzmény:
    fili48 (235244)
    2015-05-22  16:16
  8. 2015. május 22. 16:16235244.

    Az orvosnál secc-pecc végeztünk. Egy óra elteltével már itthon is voltunk. Javult az Árpi szeme,de még egy hétig csepegtetni kell,mondta a dokinő -a diabetológushoz pedig kiállította a papírt a szeme állapotáról. Nem romlott számottevően tavaly óta. Ha már ilyen hamar végeztünk,akkor én sem ülhettem egész nap a sejhajomon nyugton. Hozzáfogtam az erkélyek lomtalanításához,meszeléséhez. Épp az előbb lettem kész a nappali erkélyével. Holnap majd a másik következik,ha nem fog esni az eső.Pünkösd ide,pünkösd oda,én ezt szeretném befejezni.


    Sárikám! Lehet,hogy Lilike nem túl boldog,de én örülök,hogy mehet iskolába,azt jelenti,hogy gyógyult,ha még nem is teljesen. Én kérem szépen azt az összeszerkesztett munkát! Jó??


    BORSIKÁM!


    Ritádnak kívánok  BOLDOG  NÉVNAPOT !



    Hú de figyelmetlen vagyok!...pirulok is ám rendesen! Reggel nem vettem észre a Rita napot,pedig le is írtam,csak az agyamig nem jutott el!


    Annuska!


    Szót fogadtunk,-jó eredményekkel jöttünk meg ...és még a munkámmal is haladtam.Néha ugyan felhők igyekeztek eltántorítani a szándékomtól,de végül is megcsináltam,eső nélkül megúsztam,sőt,még bizony melegem is volt rendesen,mikor kisütött a nap,tűzött olyan erősen a felhők nyomása alatt,hogy csuda.


    Verocska!


    Én nem akartam neked tanácsot adni,csak elmondtam,hogy mi hogy jártunk el akkor mikor még foglalkoztam ilyesmivel. (Én szirupot főztem a hajtásokból). Azért mondtam el egyáltalán,mert kérted,hogy akinek van fája,küldjön neked egy jó zacskónyit. Bocsi... Arra a gyönyörű helyre meg csak felvontatjuk magunkat valahogy! Esetleg a korlátra szerelt székkel. Mit szóltok hozzá??


    GABI ! 


    Akár lesz kerti buli Lacika születésnapján akár nem,...én akkor is kívánok neki  BOLDOG  SZÜLETÉSNAPOT !


    Magdi! Már épp reklamálni akartam a lemaradt kép miatt,amikor megláttam,hogy pótoltad. Gyönyörűek!!


     

    előzmény:
    silinga (235234)
    2015-05-22  11:31
  9. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. május 22. 14:48235243.

    Naná , ....hogy mennék!


    Kérem  a filmet.....ha majd sor kerül rá. Köszönöm.


     


     


     

    előzmény:
    franci47 (235240)
    2015-05-22  13:17
  10. 2015. május 22. 14:36235242.

    Elmentettem a monitoromra, aztán a betöltésnél felkínálta a megfordítást.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (235233)
    2015-05-22  11:12
  11. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. május 22. 13:18235241.

    Bors Ritának én is boldog névnapot kívánok!

  12. 2015. május 22. 13:17235240.

    Magdikám megint  mehetünk Jejura.


    Tiszta ingyen lesz az út. Már két rész megvan belőle. Kicsit belenéztem, ismerős a környék. Nem lesz baj, ha ugyanoda megyünk?


    Ha akarsz jönni, ha meglesz az öt rész elküldöm, szerintem a filmsorozat még így az elején nem látszik egy nagy eresztésnek, de a táj kárpótol. Azt írják So Ji Sub is jön.  Imádom a hosszú lóarcát. volt egy rajzom róla, összetéptem pár másikkal együtt, de nem volt felismerhetetlen.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (235236)
    2015-05-22  13:05
  13. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. május 22. 13:10235239.

    A kép másodszor!

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (235236)
    2015-05-22  13:05
  14. 2015. május 22. 13:09235238.

    Szervusztok.


    Julika, nagyon boldog névnapot kívánok, mielőbbi örömöket a szép lakásodban.


    Borsika, Ritádat is köszöntön sok szeretettel neve napján.


    Zeg.-en voltam ebben a ronda esős időben, még jó hogy indulás előtt kiderült, hogy amit fel akartam venni cipőt, mindkettő talpa teljesen átrepedt, ez már a 2. pár amit most ki kellett dobni, és a legkényelmesebb cipőim voltak. Az előbb hívtam a gázosokat, délután remélhetőleg kész lesz a kazán, de ha nem telefonálok az a gyanúm hogy elfelejtődtem volna, nagyon úgy hangzott a beszélgetésből.


    Délután vissza kellene mennem még a kórházba látogatóba az ismerősömhöz, remélem időben jön a szerelő.


    Sacikám, ha nem gond, szívesen elolvasnám Lili meséjét, olyan szépek voltak a képek, biztosan a mese is jó hozzá.


    Erika, jó hogy közbe benézel, remélem gyorsan megjavul a szemed.


    Ilike, jó eredményekkel térjetek haza.


    Körülöttem füstölnek a kémények, biztosan más is fázik.


    Magdikám, jó hogy nem hagytak nagy rumlit az árokásók maguk után, általában nem ez a jellemző.

  15. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. május 22. 13:07235237.

    Jó ez a mondás ....és milyen igaz.Mennyire bölcsek voltak a régi öregek.

    előzmény:
    silinga (235234)
    2015-05-22  11:31
  16. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. május 22. 13:05235236.

    Nálunk reggel óta szürke minden ....és esik. Most pótolja be ami eddig elmaradt.


    Sokat javított a hangulatomon Ilike fogamra való reggelije .....és Ildi által küldött jejui napkelte.


    Már végeztem a napi teendőimmel.Ha mérséklődik az eső ...megyek a könyvtárba.Kell valami olvasnivaló ezekre a borongós napokra.


    Ilyen szép nárcisz volt a szomszédban.Kaptam belőle hagymákat. Nagyon örültem neki.


    Nekem érdekes a viszonyom a fenyővel. Biztos emlékeztek még ....az első habfürdő amit kapni lehetett a fenyő volt.Később is szerettem az illatát.Aztán sok év múlva egy zárt térben  megcsapott a fenyőillat/ luc/ ....azóta nem bírom elviselni.


    A kertben nekünk egy tiszafenyőnk van./ semmi köze a Tiszához/


    Fenyőmézet kaptunk egyszer régen / töményet/ nekem nem ízlett,/ lehet higitani kellett volna/ ugyanígy vagyok a hársmézzel is.Vegyes virágmézet szoktam venni.


    Érdekes szerzet az ember. Amíg a Nővéremnek  voltak méhei , minden évben jártunk pergetni.Rengeteg méz volt. Alig hoztunk el belőle....nem kellett senkinek.Amióta venni kell ...kelendő.

  17. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. május 22. 11:33235235.

    Julikának  boldog névnapot kívánok.....Bors Ritának  szintén!

  18. 2015. május 22. 11:31235234.

    Szép napot mindenkinek!


    Julikának....boldog névnapot, most kitartást, türelmet  jó egészséget,.....aztán  sok örömet a megszépült  otthonában....


    Borsika......Ritádnak add át jókívánságaimat , sok sikert a közeli és távoli jövőben...


    Nálunk is az esős évszak köszöntött be........mennyit imádkoztunk érte és most soknak bizonyul.....Ilyenkor eszembe jut a régi öregeink mondása..."esőért és rossz dolmányért nem kell imádkozni, lesz az magától is".....


    Most hét végén lett volna sz udvarunk betonozása ami az eső miatt elmarad.....majd csak meg lesz valamikor....


    Reggel megjártuk a háziorvosos utunkat...elvittük az eddigi vizsgálataink eredményét... kaptunk beutalót Józsinak egy újabb infúziós kúrára......és kértünk javaslatot fürdős  kezelésekre, mert ha a jó Isten is úgy akarja jövő héten megyünk a szokásos nagyatádi üdülésünkre......kiváltottuk a gyógyszereket, csekély 30 ezerrel lettem szegényebb.....


    Lilikét is ma kellett ellenőrzésre vinni,  kedden mehet iskolába....hát volt már aminek jobban örült....Elkészült a mese és rajz összeszerkesztett változata, ha valaki kéri emailba elküldöm...


    Ilike...nektek is jó doktorozást, jó eredményeket...


    Verácska....mi Erdélyből hoztunk ilyen fenyőmézes szirupot, asztmás köhögés ellen ajánlották, persze ahhoz sokkal több kellett volna, hogy a hatása érződjék....az íze finom volt , megkóstoltam...


    Derűsebb napot....


     

  19. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. május 22. 11:12235233.

    Hogy csináltad Veronkám? Nekem mindenütt egyenesen jelenik meg, csak az nlc-n ferdül el. Nem is tudok a telómról rendes képet feltenni. Érdekes, amikor másodszor kattintunk rá, akkor már egyenes lesz.

    előzmény:
    veracsek (235232)
    2015-05-22  10:45
  20. 2015. május 22. 10:45235232.

    ????????????????????

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (235228)
    2015-05-22  10:32
  21. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. május 22. 10:38235231.

    Lányok! Ha meg akarjátok nézni, akkor kattintsatok még egyet a képre, akkor helyreáll. Laci látható, amikor éppen nem tud írni... Szafi végiggyalogolt a billentyűzeten, kikapcsolta a gépet és az ölélbe kuporodott.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (235228)
    2015-05-22  10:32
  22. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. május 22. 10:35235230.

    Dögöljön meg az nlc! (vagy a telóm).

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (235228)
    2015-05-22  10:32
  23. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. május 22. 10:33235229.

    A nyavalya törje ki.... fordítva van.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (235228)
    2015-05-22  10:32
  24. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. május 22. 10:32235228.

    Csendélet

  25. 2015. május 22. 10:24235227.

    Borsika, Ritádnak nagyon sok boldogságot kivánok


     


    Szervusztok


     Itt már 2. napja csak esik és esik. Minden lassan kiázik. Ráadásul a levegő is nagyon lehült.


    Ildikém ezek szerint nemcsak nálatok, de itt is és már megy Pötyikéék felé.


    Ilike, jó eredményekkel jöjjetek haza a dokitól.


    Erika, hogy van a szemed?Mit mondott a doki?

    előzmény:
    Nusimama (235226)
    2015-05-22  10:18
  26. 2015. május 22. 10:18235226.

    Szervusz Julika!


     Ez a Te napod. Kivánom, hogy sokáig jó egészségben-lábfájás nélkül- vidáman és boldogan  közöttünk tartsad a névnapod.


     


    Ma minden rosszat felejts el,
    És jókedvűen ünnepelj!
    Gondot és bút söpörj félre,
    Most a szépet lásd és élvezd!


    Boldog névnapot,
    Legyen egy szép napod!
    Amibe ma belefogsz,
    Sikerülni fog!


     

    előzmény:
    BORS (235225)
    2015-05-22  09:38
  27. 2015. május 22. 09:38235225.

    Sajnálom, rátok jár a ród mostanában. Az időn ne szomorkodj,  ezen csak úgy változtathatsz, ha lemondod még időben a kerti bulit. Mindenki megérten biztos. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (235217)
    2015-05-22  08:57
  28. 2015. május 22. 09:36235224.

    Veronika kedves vagy, köszönöm a jókívánságot,  ..átadom. 

    előzmény:
    veracsek (235218)
    2015-05-22  09:05
  29. 2015. május 22. 09:34235223.

    Jó reggelt kívánok mindenkinek!


    JULIKÁNAK KÍVÁNOK NAGY SOK BOLDOG NÉVNAPOT!

  30. 2015. május 22. 09:34235222.

    Köszönöm szépen Erikám, ..átadom. Te is vigyázz magadra.

    előzmény:
    erry (235220)
    2015-05-22  09:25
  31. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. május 22. 09:31235221.

    Simán! Minden ötödik lépcsőfokon leülünk. Ha reggelire nem is, de ebédre felérünk!

    előzmény:
    veracsek (235219)
    2015-05-22  09:11
  32. 2015. május 22. 09:25235220.

    Jó reggelt kívánok ezen a borongós reggelen!


     


    Julikánknak nagyon sok boldogságot kívánok névnapja alkalmából!!!!!!!


    Borsika Ritájának is minden jót kívánok!


    Mindenről tudok ami itt történik, mert olvasásra van időm és még tudok is, de a hsz írásra már nincs lehetőségem...


    Vigyázzatok magatokra!!!!!!!!!!

  33. 2015. május 22. 09:11235219.

    Valamelyik reggelit itt ehetnénk meg, de hogy mászunk fel???

  34. 2015. május 22. 09:05235218.

    Én is szeretettel gratulálok Ritádnak, Évike!

    előzmény:
    BORS (235216)
    2015-05-22  08:54
  35. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. május 22. 08:57235217.

    Jó reggelt ezen a csúnya, borús, esős reggelen.


    Szomorúan állapítottam meg, hogy vasárnapra még villámlás is lesz, záporokkal kísérve. Hogy tartunk így kerti bulit Lacika születésnapján? Jobban járnak, ha a babgulyást bent főzik meg. El vagyok szomorodva.


    Szegény Lacim leejtette az alsó fogsorát, kettétörött... ma délben lesz készen. Egyébként is fel kell keresnie a fogorvost, új fogsort kell csináltatnia. Talán ma lesz a napja. Nagyon tart ettől a dologtól, mint minden férfi, mivel húzni is kell. A kedvezmény csak teljes fogsorra érvényes, jóval olcsóbb csak akkor lenne, ha egyáltalán nincs foga... ha ragaszkodik hozzájuk, akkor sokba kerül. Ezt is meg fogjuk szenvedni.


    Julikát ismételten köszöntöm névnapján.


     

  36. 2015. május 22. 08:54235216.

    Eltünt az előző írásom, ..óóó vajon hova?


    Abban köszöntöttem én is 


    Pici Julikát névnapja alkalmából. Na, még egyszer: Julika Boldog Névnapot és minden elképzelhető jót kívánok sok szeretettel!!!  


     


    Ildike, köszönöm szépen, átadom Ritának. 

    előzmény:
    franci47 (235215)
    2015-05-22  08:33
  37. 2015. május 22. 08:33235215.

    JÓ REGGELT!


    Szeretettel köszöntöm Júliánkat, és kívánok minden jót.


     


    Szeretettel köszöntöm Borsika Ritáját, és minden jót kívánok neki is.


     


    Itt beköszöntött az esős "évszak" ma reggelre is sok eső leesett. Most már vége szakadhatna ennek.
    Pünkösd lévén vasárnap most lesz a városrész napja, nem hiszem, hogy a szabadtéri programok meglesznek tartva.


    A napfelkeltét nem láttam, ezért ma egy Jejui napfelkeltét hozok nektek.


     

  38. 2015. május 22. 08:23235214.

    Julikánknak én is nagyon boldog névnapot kívánok!!!


    Ilike!


    Köszönöm a tanácsot, én nem tudok emiatt elmenni egy magas erdőbe, és meg sem ismerem a lucfenyőt, de Nenszi tudja, hogy mennyit ritkíthat, ha akar nekem küldeni,mert felajánlotta. Könnyen lehet, hogy nem csak egyetlen fája van. Ha nem lenne elég, akkor lehet egy kis egyéb mézzel is keverni. Aki csinálni akarja, ő is ért hozzá, így nem félek, hogy nem lenne jó.

    előzmény:
    fili48 (235213)
    2015-05-22  07:09
  39. 2015. május 22. 07:09235213.

     


     

    Jókedvet adj és semmi mást, Uram!
    A többivel megbirkózom magam....
    Hadd mosolyogjak gondon és bajon,
    nem kell más, csak ez az egy oltalom,

                 Garai Gábor: Jókedvet adj


     


    Jó reggelt kívánok kedves mindnyájatoknak!


    Hogy aludtatok?-hogy telt az éjszakátok? Nálunk most csöpörög az eső,de nagyon kell a természetnek. Hideg nincs,nőhet minden.


    Vera! A fenyő szirupot,mézet,mi több fenyő pálinkát,likőrt,-sőt fenyőolajat is ismerem,de mi mindig erdőből szedtünk hajtás véget hozzá,mert egy fenyőről nem lehet annyit leszedni,amennyire szükség lenne,hisz gyakorlatilag visszavágjuk vele a fát. Az az ág nem fejlődik tovább,amelyik végét lecsíptük.Amúgy szerintem nagyon finom,nekem egyik kedvenc aromám a fenyő...


    Ma (mindjárt) szemorvoshoz megyünk,Árpinak kell ellenőrzésre mennie,és egy úttal a diabetológusnak is csináltat a szemésszel egy jelentést az állapotáról,mert jövő hónapban szükséges lesz,-ne kelljen még egyszer menni.


    Tegnap délután megtisztelő feladatot kaptam Dórikától.Jött,hogy keressünk az arhivumban olyan régi képeket,ahol az osztálytársaival vannak,mert összeállítást készítenek az elmúlt 8 évről a ballagásra (búcsú ünnepélyre),amit levetítenek. Ehhez szedegetik össze az anyagot most. Tudjátok,hogy ez milyen időrabló?? Jó pár CD-t átnyálaztunk,és olykor el is keveredtünk,elnosztalgiáztunk itt régmúlt dolgok felett. Este fél 10 is elmúlt,mikor érte jött Tibi.


     


      Ma  :  2015  május  22  péntek  van,


    Júlia,Rita,Boáz,Bogárka,Fiametta,Ugron,Uljána  napja.


     


      PICIVIRÁGUNK!   BOLDOG,BOLDOG,BOLDOG  NÉVNAPOT  NEKED  !!!   ma is!



     


    ▶ Névnapodra Szeretettel egy csokor jó kívánság - YouTube


     

    előzmény:
    veracsek (235212)
    2015-05-21  21:58
  40. 2015. május 21. 21:58235212.

    ÉN se kóstoltam, de aki segít az erkélyt megcsinálni, már csinált belőle, ő fenyőméznek mondta, de lehet, hogy a szirupot értette alatta. A másik topikomon Nenszi azt írta, hogy a szomszédja veleteszi mézbe, és két hónapig a napon tartja.

    előzmény:
    franci47 (235211)
    2015-05-21  21:30
  41. 2015. május 21. 21:30235211.

    fenyőhajtásokból


    Vera, kóstoltad már?  Én még nem,de hallottam róla.

    előzmény:
    veracsek (235210)
    2015-05-21  21:05
  42. 2015. május 21. 21:05235210.

    Kedves kerttulajdonos barátnőim!


    Ha véletlenül lenne valakinél elérhető közelségben lucfenyőfa, akkor nekem kellenének arról fiatal hajtások! Elég lenne egy jókora zacskóval!

  43. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. május 21. 20:42235209.

    Megjöttem a kertszemléről.Szerencsére arra nem esett jég.


    A mai nap esőmentes volt ...de hideg van.


    A kerti házunk előtt megy el az árok amibe a csöveket fektették. Nagyon szépen eldolgoztak mindent  és a kavicsaim nagy része is megmaradt.


    Barbarának hoztam a kedvenc virágjából _bazsarózsa-csokrot.


    A hétvége nem ígér sok eseményt. Mi a pünkösdöt nem ünnepeljük.Talán az a jó benne -aki dolgozik-, hogy van egy szabadnap.

  44. 2015. május 21. 20:32235208.

    Mindig elcsodálkozom ebben a piciny országban hogy lehet ennyire eltérő időjárás?


    Most nálunk is eseget, de meleg van.

  45. 2015. május 21. 20:27235207.

    Borsika, nagyon szép az idézet.


    Nálunk nemrég elállt az eső. Hideg lett, be kellett fűteni.


     

    előzmény:
    BORS (235205)
    2015-05-21  18:57
  46. 2015. május 21. 19:06235206.

    Gyönyörű az idézet, nagyon köszönöm!!!Bizony, így van, ahogy írtad, jól el is bőgtem magamat a mai növény ápolás alatt, mert eszembe jutott, hogy bár én nem hiszek ebben, de talán mégis itt gyönyörködik a növényekben, és boldog, hogy ezzel is rá emlékszem. 

    előzmény:
    BORS (235205)
    2015-05-21  18:57
  47. 2015. május 21. 18:57235205.

    Veronika, nagyon szép, komolyan.  Ugye, minden növény, amit gondozol, locsolgatsz, Őt idézi.  


    Van egy szép idézetem, megosztom veled. 


    Amikor gondolok rád, nem "eszembe jutsz". Hanem a lelkembe. Mert nem az eszem gondol rád, hanem a lelkem. Nem csak egy-egy pillanatra, hanem folyamatosan. Nem tudlak, hanem érezlek. Nem gondolat vagy, hanem érzés. Nem távolság, hanem közelség. Nem ott, hanem itt.


    A lelkemben.


    Csitáry-Hock Tamás

    előzmény:
    veracsek (235202)
    2015-05-21  14:39
  48. 2015. május 21. 17:09235204.

    Még mindig esik, pedig holnap mindenképp Zeg.-re kell mennem, sajnos semmi biztató előrejelzés. Peti holnap megy egy hosszú hétvégés útra Bécsbe, de azt hiszem ezt az időt most jól kifogta.


    Veronika, nagyon sok szép növény növekszik nálad az erkélyen. Egy igazi kis oázis a magasban, kellemes pihenőhely, ahol még Lacid is Veled van.


    Sacikám, hogy vége van azt csak remélem, egyenlőre nem romlott tovább a helyzet, és már ennek nagyon örülök, a kazán még nincs kész, holnap odatelefonálok.

  49. 2015. május 21. 15:53235203.

    Szép napot mindenkinek!


    Itt reggel óta esik....olyan szép csendesen, csak az a baj, hogy eléggé meghűvösödött...


    Reggel megjártuk a labort és a az injekciómat is sikerült felíratni a reumán....ahhoz képest, hogy 11-re volt időpontom  majdnem 2 óra volt mire hazaértem....


    Ilike....a reggeliről így ma lemaradtam.....Az egyik albumot sikerült megnézni, a másikat nem.....szép kirándulásotok volt....


    Ildikó...nagyon ügyes a Bencéd, bár biztos voltam benn, hogy helyreállítja nálad a rendet...az itthoni kicsi  kertem hasonló lehet a tiédhez...most várom a harmadjára vetett petrezselyem kikelését..Kérdésedre a rajzokhoz a mesét is Lili írta...ill fordítva...


    Anikó....remélem véget ér nálad a rossz dolgok sorozata..


    "Érettségiző" nagyik....ügyesek a lányok, biztos megdolgoztak az eredményekért...lassan vége lesz a vizsgáiknak és nyáron gyűjthetik az erőt ..


    Annuska...aki nálad most vizsgázott az ugye nem Ricsi? Milyen lett az eredmény?Ha már írtad bocs a figyelmetlenségért...


    Verocska.......annyira örülök a "kertednek", a virágosnak és a veteményesnek,  mintha a sajátom lenne.....Legyen sok sikerélményed....örvendeztessen meg sok szép virággal és finom csemegékkel...


     

  50. 2015. május 21. 14:39235202.

    Aranyosak vagytok, Mindenki, aki írt róla!!! Nem győzök hálát adni a szerencsémnek, hogy ezt sikerült elérni!

    előzmény:
    franci47 (235194)
    2015-05-21  14:00

Címlap

top