Az nlc. fórumon 20 éves fennállása óta közel 300 ezer témában indult csevegés, és több mint 1 millió hozzászólás született. A Facebook megjelenése és térhódítása miatt azonban azt tapasztaltuk, hogy a beszélgetések nagyrésze áttevődött a közösségi médiába, ezért úgy döntöttünk, a fórumot hibernáljuk, ezentúl csak olvasása lehetséges. Új hozzászólást és témát nem tudtok indítani, azonban a régi beszélgetéseket továbbra is megtaláljátok.

MENEDÉKHÁZ Középkortól ..

Buriburi
Létrehozva: 2005. május 2. 13:38

Szervusztok régi és Új Barátaim, Ismerőseim!
Azt gondolom, hogy legalább egyszer az életében már mindenki érezte magát úgy, hogy szeretett volna elbújni egy kicsit a világ szeme elől.
Szeretett volna álmairól, titkairól beszélni valakivel, tanácsot kérni, vagy csak egyszerűen pihenésre vágyott.
Szeretett volna új emberekkel megismerkedni, segíteni másoknak, ha tud.
Szeretett volna mély fájdalmaira vígaszt találni, vagy valakitől jó szót, dicséretet, símogatás kapni.
A Menedékház befogad és oltalmaz Mindenkit, aki "jó szándékkal" érkezik. Az nem baj, ha valakinek más a véleménye! Itt, csak 1 szabály van: " nem szabad egymást megbántani!"
Sajnos a technika ördöge és a kelet-európai munkamorál megrtéfált, és a beígért időpontra nem tudtam kinyitni a HÁZ virtuális kapuját.
Így viszont több időm jutott a Vendégek fogadására! :)
Szépen feldíszítettem orgonával, violával és tulipánnal a házat, behűtöttem a pezsgőt, megsütöttem a krumplis pogácsát és a tortát, előkészítettem az esti gulyáspartihoz a bográcsot. Fát raktam a kandalló elé, ha kell, hát bedurrantunk! :)
Gondoltam az idősebbekre és a gyerekekre is, Nekik meleg takarót tettem a szobájukba.
A Menedékház ablakából messzire ellátni. A gyönyörű napsütésben mintha már látnék is valakiket felfelé kapaszkodni az eredei úton. Vajon kik ők? Rendszeres látogatók, vagy csak alkalmi kirándulók, akik eltévedtek? Netán egy "vihar" elől menekülő? Talán régi Barátok?
Akárkik is legyenek, szeretettel fogadom Őket! :))
A MENEDÉKHÁZ kapuja NYITVA áll!!
  1. 2015. február 24. 15:08231451.


    Bocsánat, de ez volt a hét legjobb vicce. Nálad a pont


    Most indulok!!!

    előzmény:
    silinga (231444)
    2015-02-24  14:15
  2. 2015. február 24. 14:39231450.

    Én már régen itthon vagyok, de ma nem volt semi különös, csak az utlsó kezelést kaptam meg a szünet előtt. Viszont nem érzem túl jól magamat, éjjel is nagyon sokszor felébredtem, ki kellett mennem, hajnalra a fejem fájdult meg, egy tablettától akkor elmúlt, de most újra kezdené.


    Sajnos a kezelés után semmire nem maradt idő, pedig kellett volna még pár dolog.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (231449)
    2015-02-24  14:33
  3. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. február 24. 14:33231449.

    Mire én ide keveredek talán már Erika és Vera is haza ért a doktortól.Bízom...Erikám, hogy elmentél ....és meg is találja a dr a módját, hogy segítsen.Ez ...sajnos előfordulhat.....de minden rendben lesz.


    Ildikém ...jók a rajzaid.Julikát idézném ...." rúgd ki magad" ....de én is olyan vagyok mint a  tavaszi lepkef...../ tudjátok a  folytatást./Csak kóválygok össze-vissza.


    Julika ....már biztosan elért a zeneiskolába .....milyen jó lett volna Pötyivel összefutni a  trolin.A pályázat eredménye bosszantó .....és a laikus számára kicsit érthetetlen.


    Ilike ....milyen sok kokárdát készítettetek. Mi lesz a sorsuk?Az ünnepségen lesznek kiosztva?Olyan kár, hogy ez a szép ünnep elvesztette a méltóságát. Legalábbis nálam ....és a családomban is.Mikor Judit kicsi volt  kézen fogva mentünk a Petőfi szoborhoz majd később  verset mondott.Még Dáviddal  mentünk egyszer ....akkor már lovashuszárok is voltak.Aztán  a mindenkori hatalom kisajátította magának az ünnepeket, politikai nagygyűlést csinálva....időnként  balhékkal fűszerezve.Sajnos az én unokáimnak az a gyerekkori emléke fog maradni ezekről az ünnepekről, hogy ilyenkor el kell utazni...lehetőleg át a határon.


    Elnézést / függetlenül a politikától /.....ez keserűre sikeredett.

  4. 2015. február 24. 14:23231448.

    Sacika


    ugye nem haragszol meg érte, de bearanyoztad a napomat!!


    Akkorát nevettem..és úgy megkönnyebbültem..nem csak én vagyok ilyen!


    Tényleg hogy fogod elmondani, hogy te rendelted a csomagot?


    Ne is tegyél említést róla..szerintem ..lehet nem is keresi senki.

  5. 2015. február 24. 14:18231447.

    Sacikám jobbulást Misónak.


    Kicsit nevettem, ugye nem baj, jó, hogy kitaláltad, hogy a tiéd a csomag. Mi szépet hozott a postás?


     

    előzmény:
    silinga (231444)
    2015-02-24  14:15
  6. 2015. február 24. 14:16231446.

    Ildike


    mind két rajzod tetszik. Nevetős képet nehezebb rajzolni.


    Én meg addig amíg ti rajzoltatok..varrtam egy másik lovacskát..gyakorolok, mert nem könnyű elkészíteni.


    Ez Elzike lovainak a mintájára készült.

  7. 2015. február 24. 14:15231445.

      Julika! Jó,hogy küldted,köszönöm szépen.  Ha igaz, ha nem jól esik. Összecsaptam a kettőt  egy és fél nap. A fotó sem jó igazán.


    Múlik az én karfájdalmam is.


    Én is szoktam ilyent érezni, ha megrázkódtatás ér.


    Az epém rendben van-e nem tudom. Már régóta nem én őrzöm. De az utóbbi időben kellett vennem Cholagol cseppet, mert volt, olyan idő, hogy nem esett jól az étel.


    Ma olyan frontos idő van, és azt hiszem az zavar. Nem is megyek ma az előadásra.


    Örülök, hogy segítségedre van/lesz Pötyi által küldött fotó.


    Telefonáltam Anikóval egy jó fél órát, most meg kéne varrnom Jocó nadrágját, mert elszakadt rajta. Ma legalább az egyik kellene neki.


     

    előzmény:
    Picivirág1 (231443)
    2015-02-24  13:50
  8. 2015. február 24. 14:15231444.

    Szép napot mindenkinek!


    Itt i s olyan olyan szomorkás , csöpörgős idő van......


    A kis betegem most aludt el ....lekopogom ma még nem volt lázas....de annyira igényli, hogy csak vele foglalkozzak....


    Julika...sajnállak a pályázat miatt, azért bízzunk benn, hogy javítható a helyzet....mert bizony nagy csalódás és kár lesz ha nem sikerül.....Az iskolához Szegeden biztos eltalálsz, hisz egy gyakorlott világutazó vagy.....


    Ildikó....a rajzaid most is szépek, kár , hogy nem vagy jól...nekem is szokott ilyen epebajra hajazó rosszullétem  lenni..pedig én is műtve vagyok....ráadásul nem is igazán tudom kizárni ami árt, mert ugyanaz az étel egyszer árt..máskor nem....jobbulást..


    Erika....azért az a" nagyon vigyázok" magamra mégsem volt elég....még ennél is jobban kellett volna....reménykedjünk, hogy nem lesz nagyobb baj és még adsz magadnak lábadozási időt..


    Borsika....a cipőd és erszényed akár az enyém is lehetne.....legalább is hasonlók.....de majd feltöltjük  és újra költekezünk...módjával...


    Annuska.....elég szűkszavú volt.....talán még nem vagy jól?....


    Ma délelőtt én is nagyon mérges voltam.....és főleg eszetlen...a póstajárat hozott hozott egy csomagot 5600 ft utánvéttel.....mivel a vőm emlegette, hogy valami sport cuccot akar rendelni és ide kéri ...átvettem....még szerencse...Ezután végig telefonoztam a családot, hogy ki rendelt....kiderült senki.....jól kimérgelődtem magam és ebédkor eszembe jutott, hogy én rendeltem......és most úgy rühellem bevallani....


     


     


     

  9. 2015. február 24. 13:50231443.

    Művészkém!!!


    Nagyon jó vagy. Gyakoroljál sokat, rajzoljál...gyakorlás teszi a mester...te már kismester vagy


    Azt hittem, ezt a levelet elküldtem...de nem..itt maradt..most küldöm

    előzmény:
    franci47 (231439)
    2015-02-24  11:56
  10. 2015. február 24. 12:55231442.

    Ildikém!


    Az epéd rendben van? Én akkor szoktam eleinte, olyan megfoghatatlan rossz közérzetű lenni. de van, hogy nyomaszt valami. Szabályos fizikai fájdalmat érzek. Amikor a hírt megkaptam nagyon megfájdult a vállam, a hátam. nem bírtam el ezt a terhet, ami pedig nem olyan szörnyű, de nagyon bántott. 


    Képzeljétek!


    Gondoltam besegítek Krisztinek, átmentem a boltba, mindent bevásároltam a sütéshez. Mint már írtam, elő is van készítve, félig már készen is. Erre Kriszti haza jön, és mindent ugyan úgy megvett. Bántott, de mondta, ne bántson, úgy is kellenek ezek a dolgok, mind elálló. Kell ha mennek sakk versenyre, húsvétra, már meg is van. Köszönte szépen. Én meg örülök, hogy nem délután kell megcsinálni, mert fél 4 re megyek a buszhoz, addig a második mosást ki kell teregetni. 


    Vett szép cipőt Virágnak, de egy kicsit szorítja a lábfejét. Vizes újsággal tömtem ki, az segíteni szokott. 

    előzmény:
    franci47 (231436)
    2015-02-24  11:44
  11. 2015. február 24. 12:43231440.

    Köszönöm, köszönöm!!!! Most már biztosan felismerem. Kriszti azt mondta vaskorlát van előtte, kerékpárok vannak hozzá támasztva. És tényleg


    na, elmondom. A pályázattal kapcsolatban az van, hogy részletes költségvetés hiányában nem is foglalkoztak vele. Tudjátok, hogy hivatásos pályázat író irodának adtam. Nagyon megviselt, írtam is nekik. tegnap válaszoltak. Azt mondták telefonon nem lehet érni az EMI-t, emailban kérték, hogy hogy bele tudjanak nézni, mi a hiba. Amint megtudnak valamit, írnak. 


    Ezt írtam a pasinak, aki foglalkozik az ügyemmel:


    Kedves Előd! Tegnapig külföldön volt, ott ért a kellemetlen meglepetés, nem fogadták el a pályázatot, a részletes költségvetés hiánya miatt. Meglepett, és nagyon rosszul érintett. Én nem bíztam eléggé magamban, ezért megbíztam Önt, a profi pályázat írót, akit ajánlottak, mellette biztonságban lehetek. Feltétel nélkül megbíztam Önben, megbíztam a szakmai tapasztalatában. És csalódnom kellett, formai hibát vétett. Már a beküldés dátumán is meglepődtem, de bíztam önben. Még az elutazásom előtt megkaptam Öntől azokat a papírokat, amiket vissza küldött. Abban kerestem, hogy elküldi a részletes költségvetést, hiszen abban állapodtunk meg, hogy elmegy a boltba, elintézi. Azt a "cetli" adta be???? Hiszen azt én, mint laikus is tudtam, nem elég, ezért kértem fel önt, intézze el. Most akkor nekünk annyi??? Számítottam erre a pályázati pénzre. Tudom, nem lehettem biztos benne, de biztos voltam abban, hogy alaki, formai hibát nem vétünk, hiszen profi pályázat író adta be az igénylést. Azt, hogy elfogyott a pénz, el is tudtam volna fogadni, de ez, hogy ön nem segített nekem, ezen buktunk el, nehezen dolgozom fel. Hazaérkezve azt vártam, hogy Ön levélben reagál az elküldött elutasításra, vagy felhív minket, elmondja mi is történt?. De Ön hallgat. Nem is biztat, hogy esetleg van még megoldás, egy újabb pályázat beadására....nem mond semmit. Válaszát várom: Szabó Béléné

    előzmény:
    potymama (231434)
    2015-02-24  11:19
  12. 2015. február 24. 11:56231439.

    Visszajöttem, Borsikám az első kertészt kérem, a második olyan robotszerű. Most is esik az eső, még ne indítsd útnak.


    Lefényképeztem a két rajzomat, amit szombat-vasárnap rajzoltam.


    Volt már jobb is...... a fotó sem éppen sikeres. De nincs kedvem újra csinálni.


    Egy és ugyanazon személy, egyik komoly a másik nevetős, egy filmből való, a különbség nem az én hibám, hanem így néz ki.


     


    Erika, megkaptam a segítő energiát,talán kicsit használt is. Majd írd meg mit csináltak veled? Lehet, hogy nem kellett volna adnod most, de mivel küldted, így biztos kaptál is helyette.


    Délelőtt főztem, ettem is hátha használ, aztán vagy lefekszem,vagy egy rész film. Majd meglátom.


     


     


     

  13. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 24. 11:50231438.

    Szörnyű ez az epenyavalya! Hiába volt a műtét... Olyan alattomos, ha egyszer elkezd érzékenykedni, akkor egy ideig az marad. Én ismerem... nem is kockáztatok. Mindenki másra érzékeny. Nálam kolbász, szalonna, füstölt dolgok. Pedig szeretném őket. Főleg amióta megtudtam, hogy a cukrot nem befolyásolják, csak a kalóriát, hízást. Annyi mindenről kell lemondani a cukor miatt és akkor még itt van az epém is!

    előzmény:
    Picivirág1 (231429)
    2015-02-24  10:58
  14. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 24. 11:44231437.

    Köszönöm Picurkám! Ugye nem haragszol, de kiváncsi természet vagyok... Mindent tudni akarok rólatok, főleg amire még céloztok is. Sajnos a tv-ben is volt ez a pályázat... Azt hiszem, elfogyott a pénz rá, nem számítottak ennyi jelentkezőre. Sajnállak, mert eléggé beleélted magad és tettél is érte sokat, mert gondolom elég sok bürokráciával jár!

    előzmény:
    Picivirág1 (231431)
    2015-02-24  11:03
  15. 2015. február 24. 11:44231436.

    Késői jó reggel és Jó napot!


    Figyelmetlen voltam, egy kattintás, és elküldtem a fenében az irományomat. Elő is jött  egy másfajta lap, nem tudom elmegy-e egyáltalán,.... majd ha akarom.


    Erika, nagyon sajnálom, hogy ilyen baj ért, az a fránya seb nem maradt egyben. Most megint összeöltik? akkor megint vigyáznod kell nagyon.


    Nem is nagyon merem írni,de a baj testi. Ki a fene tudja, még én magam sem, hogy mi bajom. Valamikor férjemnek szokott lenni ilyen 'titokzatos' megfejthetetlen baja, csak nem vagyok jól. Mindenem fáj, rossz közérzet. Pedig tegnap már jobban voltam, de úgy látszik visszaeső vagyok.


    Borsikám a pénztárcád? A cipőd? Jaj és az a fotó "rólad"?  sajnállak nagyon. 


    Julika, remélem oda találsz abba a zeneiskolába, ja és még haza is kell menni,a visszautat is meg kell jegyezni. Térképolvasásban rossz vagyok.


    El is küldöm ezt,mert hátha az éterben landol,valahogy egész képernyős lett az oldal nincs meg a bezárás sem.


     


     


     


     

  16. 2015. február 24. 11:41231435.

    Szervusztok


     Itt is borus esős az idő.


    Minden kis és nagy betegnek jobbulást kivánok. Az útra kelöknek  pedig sikeres célba érést.


    Pötyike vejénk sok boldogságot.


     

    előzmény:
    BORS (231433)
    2015-02-24  11:10
  17. 2015. február 24. 11:19231434.

    Most már tudom hova ment Pici..megnéztem az utcaképen...


    Ki is van írva..soha se tűnt fel, pedig szoktam arra mászkálni hébe-hóba.

  18. 2015. február 24. 11:10231433.

    Hurrá, de jó, hogy megvagy, és az is jó, hogy nem tévedtél el végül is. Köszi, hogy gondoltál Olivéremre. Nagyon kalandos, izgalmas a történeted, jó, hogy megírtad. Szeretünk. Vigyázz magadra, meg ne süsd az ujjaidat, épségben szeretnénk visszakapni. : )    

    előzmény:
    Picivirág1 (231429)
    2015-02-24  10:58
  19. 2015. február 24. 11:04231432.

    EZ BORZASZTÓ! 


    Erika ugye, ugye? ..én már nem is szólok semmit, csak sajnállak. Ha valaki, te aztán tudod- kis sebésznővérke létedre -, meddig nyújtózhatsz  a munkával, hiszen még nem gyógyultál meg! Kívánok mielőbbi jobbulást,és szeretettel gondolok rád.  

    előzmény:
    erry (231423)
    2015-02-24  08:35
  20. 2015. február 24. 11:03231431.

    Gabi!


    A nyílászáró pályázattal kapcsolatos. Még nem tudom, mi lesz, majd megírom mi volt. Most ennyi. 

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (231422)
    2015-02-24  08:04
  21. 2015. február 24. 11:01231430.

    Csaó!!


    Gyönyörű idő van!


    És jégtörő Mátyás!


    Amióta március 15.-én az a nagy hóvihar volt a Dunántúlon..elhiszem neki, hogy még csinálhat jeget.


    Erika


    remélem 1-2 csipesszel összehúzzák azt a sebet..sajnos ilyen előfordulhat, nem volt ez kis beavatkozás.


    A lányom is kezd jobban lenni ma már bement dolgozni.


    Borsika


    egy cipőben járunk..lyukasban..az enyém is elhagy...az a baj, lassan már csak edző cipőben tudok kényelmesen járni, de az se mindegy milyen márkájú.

  22. 2015. február 24. 10:58231429.

    Szervusztok!


    Ez nem igaz, vért izzadtam, amíg Boldi gépén be tudtam lépni. Azon, illetve ezen van windows. A régi hozzá szólásokat írta be, Buri katit meg minden ismeretlent. Hiába próbálkoztam, csak nem gördült, most valami isteni csoda folytán, itt vagyok. Szóval átvertelek benneteket a pécsi járattal? Pedig olyan sokszor írtam, hogy melyikkel megyek. Ha nem kell korán menni a pécsivel megyek, ha korán kell menni Makó felé. Ilyenkor Borikának szoktam mondani, gondoltam Olivérre.  Akkor nem megyek be Szegedre, az átmegy Deszken. 


    Pötyi!


    nem bánnám, ha találkoznánk a trolin, frászolok, pedig Kriszti le is rajzolta a térképet. A híd, a régi után, a második megállónál, a centrumnál szállunk le Tisza Kálmán krt és megyünk a Tábor utcába, a zeneiskolába. Egyszer már elmentem mellette, hiába írta le kriszti, hova kell menni. Most a térképpel kezembe megyek. Bár azt mondta Kriszti már messziről tudni fogom, hova kel menni mert kihallatszik a zene.  Az emeletről kürt, a földszintről zongora, még be is tudok kukkantani, ha akarok. tehát elméletben már tudom. 


    Szombaton nagy vendégség lesz itt, már össze állítottam olyan sport szelet félét de gesztenye is van benne meg dió. Nagyon finom. A kókuszos linzert is begyúrtam. A grázi linzer nem volt olyan jó, mint szokott, ezt meg is állapították, a járt utat elhagytam egy járatlanért. Most vissza tértem, remélem jó lesz. Bár az arányokat csak úgy, sacra csináltam, mert a digitális mérlege használatát nem tudom megtanulni. A legnagyobb sikerem az volt vele, hogy nagy nehezen vissza tudtam tenni a dobozába. Most megy a mosó gép, Kriszti gyógytornán van, meg vesz fellépő cipőt Virágnak. Miért, mondom én, volt neki olyan szép! Igen, csak volt...és a lába azóta ekkorát nőtt, mutatta Kriszti. 


    ja, azt nem is mondtam, haldokolva értem ide. Ettem reggel kettő kicsi fánkot...na, akinek már volt epe baja az tudja, mit éltem át. örülök, hogy nem hánytam, de annyira szédültem hogy Szegedig végig aludtam mert nem tudtam nyitva hagyni a szemem. kriszti várt és mentünk a gyógyszertárba, vettünk Rowacholt és főzött menta teát, kettőig aludtam, aztán kirúgtam magam, kivasaltam a halom ruhát. Most is nagyon vigyázok, mert úgy érzem nem 100-as az epe működés. na, most ennyit

  23. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 24. 10:45231428.

    ".Pedig annyira vigyáztam..."


    És ezt el is higyjük? Kis ablakmosás, piacról cipekedés stb.... de szerintem elég egy rossz mozdulat is... Összefércelik újra...

    előzmény:
    erry (231423)
    2015-02-24  08:35
  24. 2015. február 24. 10:21231427.

    ILDIKE, 


    küldök kertészt, kettőt is, válassz közülük, ..itt várnak a munkára:


    Lehet választani pl.: elefánt fazont, vagy akár ezt az egyszerűbb kompozíciót.  :  )

  25. 2015. február 24. 09:58231426.

    Kilyukadt a szaladós  cipőm.


    Venni kéne másikat, de a pénztárcám üres.


    Ezért igen szomorú lettem.

  26. 2015. február 24. 09:55231425.

    Szervusztok!


    Nemsokára készülnöm kell, Lackó kb. fél 11-re jön. Remélem, a kórház után még lesz egy kis ideje, mert van pár dolog, ami nem volt a Tesco web-áruházban, vagy közben derült ki, hogy elfogy, ezért jó lenne beugrani egy Lidlbe is.

  27. 2015. február 24. 09:45231424.

    Jónapot, kívánok, hogy vagytok ma?  Itt nagy köd van. 


    Megkérdeztem a buszosokat, nem látták Picit. Szerencsére már írt.


    Spenótot fogok ma főzni, tojással és sóskrumplival.


     

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (231419)
    2015-02-23  21:24
  28. 2015. február 24. 08:35231423.

    Szép jó reggelt kívánok!


     


    Már voltam Vámpiroskánál......leszívta a vérem......olyan ügyesen, hogy meg sem éreztem és már tele volt a fiola. Elsőre sikerült neki!!!!!!!!! Eredmény kb. két hét múlva......ez azért olyan hosszú idő, mert tumor marker vizsgálat....


     


    Ilike egy bűvös kalappal neked........és persze jó szórakozást.....


     


    Ugye mondtam, hogy Pici Deszkre megy, írta is, hogy Virág miatt.......Engem is a pécsi busz zavart meg......


     


    Francika mi a baj? Írtad, hogy nem vagy jól......ez lelki vagy testi baj? Küldök egy kis segítő energiát és egy ölelést, hátha javít egy kicsit.


     


    Itt szomorú az idő.....eseget is egy kicsit.....Azt hiszem ma el kell mennem a műtétet végző orvoshoz.....szétnyílt  a sebem a karomon, egy olyan két centis darabon és vérzik. Ugye mondtam, hogy a sok jó után mindig beüt valami......Március 10-én kéne menni kontrollra, de ez idegesít.....Pedig annyira vigyáztam.....


     


    Mindenkire gondolok, a betegeknek jobbulást!!!!!!!!


     

  29. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 24. 08:04231422.

    Jó reggelt Jégtörő Mátyás napján! Nem igen talál jeget, és a mondás szerint akkor csinál! Majd meglátjuk mennyire van igaza! Apám is Mátyás volt. Nem szerette a nevét főleg a Rákosi korszak alatt! A mostaniak talán Viktorok nem szeretnek lenni... (fúj politika...)


    Nyugodt, eseménytelen napnak nézek elébe.


    Várlak benneteket, remélem lassan jöttök!


    A Pici féle rejtély is megoldódott, de csak félig. Még mindig kérdés, hogy mi szegte kedvét Grazban, amivel tartozik! Nem felejtek! Ha nem néztem volna vissza, már elfelejtettem volna.... Látod Pici, ez így helyes, akkor is jelen vagy, ha nem vagy jelen! Téged nem lehet elfelejteni! Érted könnyeket illik ejteni...


     

  30. 2015. február 24. 07:32231421.

    Jó reggelt kívánok!


    Erőlködik a nap,ki akar sütni.Itt a sok beígért esőből annyi hullott le,hogy a kocsik alatt száraz maradt az aszfalt.


    Mindjárt klubba megyünk,-nem is baj,ha besegít az idő is,hogy jó hangulatban induljunk.


    Remélem jól aludtatok,és betegeink,gyengélkedőink gyógyulgatnak,-ugye?


     


    Ma  :  2015  február  24  kedd van,


    Mátyás(jégtörő), Darinka,Etel,Hedda,Hedvig,János,Jázmin  napja.

    előzmény:
    potymama (231420)
    2015-02-23  22:10
  31. 2015. február 23. 22:10231420.

    Lehet, hogy déli buszt akart írni?...csak vicceltem.


    Lehet összeakadok Picivel a trolin?


    Jó buli lenne! Fogalmam sincs itt hol van a zeneiskola..ill. egyet tudok, de az szerintem főiskola.

  32. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 23. 21:24231419.

    Köszönjük! Most már csak az a kérdés, hogy került ide a pécsi busz... persze lehet, hogy onnan jött és nem oda megy... Ez a Pécs okozta a legnagyobb félreértést.

    előzmény:
    franci47 (231418)
    2015-02-23  20:53
  33. 2015. február 23. 20:53231418.

    Jó estét. Pici Deszken van, olvasni tud, de írni nem.


    Kérte, hogy írjam be, most bemásolom a nektek küldött üzenetet.


    Nem tudok belépni, de olvasni tudok. Látom nem tudjátok hová mentem? Én azt hittem elmondtam, de már úgy emlékeszem veled beszeltem, illetve cseteltem. Deszkre jöttem, mert ma szünet van. Kérték hogy maradjak tovább, mert Virágnak tanszéki hangversenye lesz s a szülők nem tudnak elmenni. Holnap nekem kell bevinni az iskolából a zeneiskolába. Ettől egy kicsit félek. Innen busszal bemegyek a Tisza parti iskolába, aztán trolival át kel menni Szegedre, az iskola Újszegeden van. majd valahogy megoldom, még nem voltam soha a zeneiskolában.


    /Mária már nagyon régen elvált, a férje , az unokatestvérem 3 éve halt meg. Aki Mályiban halt meg az Bence apukája volt.  Mindenkit üdvözlök, Puszi Pici/


    További találgatásoknak vége, igaz, hogy írtunk róla, de én sem gondoltam, hogy ez az az út.

  34. 2015. február 23. 19:19231417.

    Sacika, ez már a túrófánk maradéka?


    Mennyit sütöttél?
    Én is szoktam csinálni, szeretjük.


    Begyúrtam egy csomó stanglit (túróról jut eszembe) gondolván, hogy megyünk át a lányomékhoz.


    Viszont szerdán jönnek át a barátaink..majd akkor kisütöm.


    Köszönöm a vejem nevében is a szülinapi jókívánságokat és lányom nevében a gyógyító szavakat.

    előzmény:
    silinga (231415)
    2015-02-23  18:39
  35. 2015. február 23. 19:12231416.

    Igen Sacikám, én megenném, vagyis inkább ennék belőle.


    Jó, hogy hoztad, este mindig kívánok valami édeset.


    Nem tudtuk levágni a tuják tetejét, mert eleredt az eső, meg én is lebetegedtem.  Ma már sokkal jobban vagyok.

    előzmény:
    silinga (231415)
    2015-02-23  18:39
  36. 2015. február 23. 18:39231415.

    Szép estét!


    Már többször készültem írni, aztán mindig közbe jött valami....Délelőtt Misivel társasoztunk, legóztunk és egy kicsit tanultunk, mivel láza nem volt.....eléggé köhög...A déli gyógyszerezés után elaludt és fél ötkor ébredt fel......hogy mi lesz az éjjel?


    Erika...gyönyörű sonkát kaptál...és milyen híreset...biztos finom...az ára miatt .nekem is csak akkor esne jól, ha ajándékba kapnám....nagyon szép tőled, hogy tovább is adsz belőle..


    Ilike....a te sonkádat is elfogadnám....


    Pötyike...jobbulást a lányodnak....vődnek minden jót....a személyes köszönté jó lesz egészséges időszakban is....


    Ildikó...megnyírtátok végül is a tujákat?


    Magdikám .....én még nem izgatom magam a kerti munkákkal....sok időnek kell eltelni amig rá lehet csak lépni is a földre.....


    Borsika...neked és minden betegnek enyhűlést...


    Ma én is kaptam ajándékot....az egyik szomszédosom hozott egy csomó hájat.....muszáj lesz hamarosan kráflit sütni....a délutánt jól el is beszélgettük....télen ritkán találkozunk...


    Aki  kívánna egy kis édességet annak küldöm a tegnapi túrófánk maradékát....


     


     

  37. 2015. február 23. 17:52231414.

    Szervusztok.


    Ma olyan vagyok mint az időjárás nálunk. Semmilyen. A gépemen rendezkedtem, mert már átláthatatlan káosz uralkodott.


    Látom sajnos többen is ágynak estek, mindenkinek mielőbbi gyógyulást kívánok.


    Pötyi az ünnepeltnek gratulálok, sok boldogságok kívánok.


    Erika, gratulálok a sonkához, szép egy példány.


    Ilike, őrült tempóban rohan az idő, már kokárdáztok. Ezeket elosztogatjátok, mert emlékszem minden évben ilyen sokat gyártotok?

  38. 2015. február 23. 17:36231413.

    Ildikém,  ..csak a fejem.  ..talán nem is fáj, hanem inkább olyan érzés,   mint mikor sÍrás után van az ember lánya.  Nehéz a fejem, ..ha becsuknám   a szemem, elaludnék biztos.  Ma jobban hiányzik Á.-dom, mint máskor. Majd helyrebillenek, úgy szoktam. Köszönöm, hogy kérdeztél.

    előzmény:
    franci47 (231395)
    2015-02-23  15:45
  39. 2015. február 23. 17:15231412.

    Ezt csak én úgy gondoltam. Én sem tudom. Majd jön,biztos menni kellett.

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (231411)
    2015-02-23  17:13
  40. Torolt_felhasznalo_101801
    Torolt_felhasznalo_101801
    2015. február 23. 17:13231411.

    Úgy emlékszem, van egy rokona Miskolc mellett és Máriának hívják. Tavaly halt meg a férje. Nem jut eszembe a település neve, de igen: Mályi! De akkor miért ment a pécsi busszal?

    előzmény:
    franci47 (231400)
    2015-02-23  16:50
  41. 2015. február 23. 17:08231410.

    Tudom Magdi!!!!!!!! Nem is adtam volna ki rá egy forintot sem.......de mint ajándéknak nagyon örültem.......


    Jobbulást a betegednek!!!!!!!!


    Az én orchideám is elvirágzott, már jó régen és csak nem akar újra virágozni.......Talán Ilikéhez kéne adni egy kis tanításra, hogyan kell virágozni......

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_568468 (231405)
    2015-02-23  16:58
  42. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. február 23. 17:08231409.

    Gratulálok az ünnepeltnek!


    Jobbulást a Lányodnak!


    Befejeztem a  44 részest.Szerintem sok embernek meg kellene nézni.


    Egy-kettőre itt  a Húsvét.Az idén nem fogok elutazni ....mert Barbara akkor lesz 18 éves.


     

    előzmény:
    potymama (231401)
    2015-02-23  16:50
  43. 2015. február 23. 17:05231408.

    Ilikém mint már Francikának is írtam, szívesebben enném a te sonkádat.....a fene a gusztusomat, de ez nekem kicsit furcsa ......hiába a jó füstölt ízhez vagyok szokva......

    előzmény:
    fili48 (231404)
    2015-02-23  16:56
  44. 2015. február 23. 17:03231407.

    Francikám volt benne csont.....levágtuk a lábát, aztán a csülök részét és a maradék sonkában két nagyobb csont volt...Már sajnálom, hogy nem mértük le a tiszta súlyt.....Mondjuk annyira nem fontos, csak kíváncsiságból......


    Azért megjegyzem, hogy Ilike sonkáját szívesebben enném.....Ez a sonka levegőn szárított, nem füstös ízű.....ilyet még nem ettem, párszor megcsodáltam a Sparba, de nem volt szívem venni, mert az árát soknak tartottam....

    előzmény:
    franci47 (231403)
    2015-02-23  16:53
  45. 2015. február 23. 17:00231406.

    van még...

  46. Torolt_felhasznalo_568468
    Torolt_felhasznalo_568468
    2015. február 23. 16:58231405.

    Szerintem Julika  "a 8.15-ös pécsi járattal"/busz...ment Deszkre.Szó sem volt vonatról.....de majd megtudjuk.


    Erikám ....micsoda meglepetés..... milyen finom és mekkora!!!!Nem beszélve arról, hogy ezt csak kapni lehet/tudod miért írom /. Jó étvágyat hozzá!


    Itt viszonylag jó idő van. Jó lenne már kertbe menni.Rakom ide-oda a magvetésemet.Két orchideám kidőlt középen....egy már  a múltkoriban.Olyan szépen virágoztak, aztán ledobták a virágokat ....és ez lett.


    A betegeknek jobbulást. A mienk egész héten nem mehet iskolába....nincs is jól.

  47. 2015. február 23. 16:56231404.

    Úgy van Erika! Kokárdáztunk! 1000db. kész. A mi sonkánk is a fagyóban várja a húsvétot,-mutatom...Az óriás doboz nálunk kokárdával lett tele.


    Betegeinknek gyógyulást,mindenki másnak kellemes estét!

    előzmény:
    erry (231396)
    2015-02-23  15:59
  48. 2015. február 23. 16:53231403.

    Erikám szép a sonka, szép formás is. De ebben sok ám  a csont.

    előzmény:
    erry (231402)
    2015-02-23  16:51
  49. 2015. február 23. 16:51231402.

    6,5 kg volt.......azért nem ketten fogjuk megenni.....kap a sógornőm...... a gyerekek....a barátnőm.....és az egyik kedves ismerősöm.....Nem is volna szívem úgy megenni, hogy ne adnék belőle.....

    előzmény:
    Torolt_felhasznalo_101801 (231399)
    2015-02-23  16:26

Címlap

top